Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-20 / 197. szám

1969-íő] 2090-ig. Előreláthatólag ennyi Meig termel a visontai külszíni fejtés, a harmadik ötéves tervünk egyik legmonumeatálisabb beruházása. 12,184 új lakást Az egészségügy milliói Nemcsak a megye, hanem az ország kiemelt, nagy beru­házása a visontai külszíni bá­nya és a hozzá tartozó hőerő­mű. Pár éve még ki hitte volna, hogy több mint 100 mil­lió tonna szén szunnyad a Mátra déli oldala alatt, Vi- sonta, Abasár, Márkáz, Detk és Halmajugra községek hatá­rában. A harmadik ötéves terv időszaka alatt hazánk legkor­szerűbb külszíni bányáját nyitják és legnagyobb erőmű­vét építik itt. Joggal mond­juk tehát, hogy Visontán az ország szeme. A munka mé­reted lenyűgöznek, megdöb­bentenek, de egyben lelkesíte­nek. Visonta első programja 100 millió tonna szenet ígér, de ehhez 510 millió köbméter meddőt kell eltávolítani. A második program 76 millió tonna szénnel kecsegtet és Visonta Iíl. kutatása még tart. í' meddőt és a jövesztett szenet gumihevederes szállító- szalagokkal továbbítják, amelynek hossza 1971-ben 18,5, később több mint 23 ki­lométer hosszú lesz. A 600 megawattra tervezett erőmű falai már emelkednek, német és magyar szakembe­rek szerelik a meddőletakarí- tás, a szállítás, a hányórende­zés és a széntermelés korsze­rű gépeit. Már most több mint 1200 ember dolgozik az építkezése­ken, de 1968—69-ben 3500 munkásra lesz szükség. A külfejtés 1200, az erőmű 600 embernek ad végleges mun­kát. A kombinát dolgozói ré­szére Gyöngyösön 1030 lakást és 400 fős munkásszállást épí­tenek. Az erőmű 25—30 évig mű­ködik, de a beruházás alig több mint hat alatt megtérül. A gazdaságossági számítások kedvezőek. A műszaki, gazda­sági vezetőkön és a munkáso­kon múlik, hogy a Visontáhoa fűzött reményeket beváltsák^ a terveket megvalósítsák. Üj „diákbirodalom”: a gyöngyösi 16 tantermes általános iskola. 118 új tanterem építünk Az elmúlt öt év alatt Heves megyében 11192 lakás épült. De ez nem elegendő, főleg a három városban sokan várják, hogy vágyuk teljesüljön, megfelelő lakásba költözhessenek. Ezért a harmadik ötéves terv egyik legfontosabb célkitűzése: a lakásprogram teljesítése. Egerben tovább építik a Hadnagy és a Csákány utcát, 222, illetve 256 új lakással gyarapodik ez a városrész, de a Grónai utcában és másutt is hozzá keli látni az építkezéshez. Tovább épül és szépül Gyöngyös és fejlődik Hatvan is. Me­gyénkben 12 184 lakás épül 1970-ig. Több mint 12 ezer új lakás! Mi a garancia, hogy valóra váltjuk terveinket? Mi magunk, munkánk, s akaratunk. Álla­munk sok milliós beruházási hitellel, kölcsönökkel és egyéb kedvezményekkel segít, de a következő öt évben fokozott mértékben szükség van a céltudatos takarékoskodásra, a ma­gánerőből történő lakásépítkezésekre. Természetes és jogos igény az autó is, de a fontossági sor­rendet be kell tartani. Ha dönteni kell, jogos az érvelés: in­kább kevesebb autót, de több lakást! Ezt a szükségszerű igaz­ságot tükrözi megyénk harmadik ötéves terve. Állami erőből 1898, magánerőből 10 286 lakás épül 1970-ig, Évente 250 — 260 traktort kap a mezőgazdaság a HL ötéves terv beruházásai során szereznek majd be az üzemek. Megyénk mezőgazdasági üze­meiben jelenleg 1896 traktor dolgozik. Ezek a gépek meg­bízhatóak, eredményesen hasz­nálhatók a talajmunkáknál, a szállításoknál Nagyon sok em­beri erőt megkímélnek mun­kájukkal, de még az eddiginél is több segítségre lesz szükség a következő években, hogy a megnövekedett feladatokat megoldják a mezőgazdaság dolgozói Szakemberek kiszá­mították, hogy az erőgépek szá­mát a selejtezésre kerülő gé­pek pótlásán felül, mintegy 20 százalékkal kell növelni. A gépparkon belül is rossz az arány, így kevés a lánctalpas gép, holott a megye talaj- adottságai és domborzati vi­szonyai főként ilyeneket igé­nyelnek. Nem kielégítő még a termelőszövetkezetek munka­gépellátottsága sem. Több be­takarító gép kell, trágyamar­koló, szervestrágyaszóró, szal­mabálázó, rakodói, amelyeket A kővetkező öt év során mintegy ezerháromszáz trak­tort kap megyénk mezőgazda­sága. A gépi beruházást úgy ütemezik, hogy 250—260 trak­tor jusson minden esztendő­re, Ezen belül a lánctalpas erő­gépek arányát fokozzák. A könnyű, univerzális traktorok­nál 14, a középnehéz univer­zális traktoroknál 20, a lánc­talpas erőgépeknél pedig 30 százalékos növekedést tervez­nek. A gépi beruházásoknál nagy gondot fordítanak a munkagé­pek beszerzésére is, így 1970- ig ezer betakarítógép vásárlá­sát tervezik, több mint ezer pótkocsira, közel kétezer szőlő­művelő és feldolgozó gépre, fél­száz palántázó gépre, sok száz ekére, vetőgépre, kultivátor- műtrágyaszóróra lesz szüksé­A' 10 ezer lakosra jutó álta­lános kórházi ágyellátottság, s második ötéves terv időszaká­ban 18,6 százalékkal javulj s a harmadik öt esztendőben az egészségügyi ellátás még in­kább tovább fejlődik. Javul a fekvőbeteg-ellátás, főként * gyermek-, a bőrgyógyászati és a traumatológiai ágyellátás te. rületén. Jelentős összegek fel- használásával csökkentik a járóbeteg-ellátásnál mutatkozó területi aránytalanságokat; ugyanakkor nem feledkeznek meg a gyermekorvosi körzetek és fogászati rendelési óraszá­mok fejlesztéséről, a szociális otthonok és bölcsődei férőher lyek további bővítéséről sem. Egerben és Gyöngyösön 96 ágyas elmepavilon, Egerben 24 ágyas tisztasági fürdő, vér­adóközpont, laboratórium és 120 ágyas kórházi osztály, Hat­vanban új nővérszállás, Heve­sen rendelőintézet épül, a vá- mosgyörki és csányi szociális otthonokat 50—50 férőhellyel bővítik. Központi tervhiteíből 57 millió forintot, községfej­lesztési alapból 13 millió fo­rintot fordítanak majd az egészségügyi ellátás fejleszté­sére, felújításokra pedig 33 millió forint felhasználását ter­vezik. A harmadik ötéves terv gére a megye 10 ezer lakosára jutó gyógyintézeti ágyak szá­ma a jelenlegi 64,1-ről 82,7-re emelkedik, s eléri a 2820-at. A 10 ezer lakosra jutó szakorvo­si órák száma is jelentékenyen emelkedik; 22,5-ről 32,3-ra. Ugyanakkor az orvosi körze­tek számát is szaporítják. Az állandó bölcsődei férőhelyek száma 1970-re a jelenlegi 704- ről 1064-re emelkedik. 0 • A zöldségtermő terület — amely jelenleg 11—12 ezer hold között ingadozik — a mezőgazdaság átszervezése után nem növekedett, de lé­nyegesen javultak a termesz­tés technikai feltételei, a ter­mesztés korszerűsítése és az átlagtermések is. A II. ötéves tervben 7 komplex palántane­velő telep létesült a termelő- szövetkezetekben, egyenként hárommillió forintért. Hatvan egyszerű szaporítóház is üze­mel, amelyeket ugyancsak az utóbbi néhány évben építettek a szövetkezetek. Az üvegfelü­let jelentős növelésével nagy­mértékben növekedett a zöld­ségtermesztésben a primőr zöldségfélék aránya. A III. ötéves tervben a zöldségtermő területek mint­egy négyezer—négyezernégy­száz holddal való növelését tervezik megyénkben. To­vábbra is a korai szabadföldi zöldségtermesztés fejlesztését tartják a legfontosabbnak. Szükséges még a családi mű­velés és a gépesítés fejlesztési összhangját is megteremteni. Ezenkívül két fontos alap- elvet kívánnak érvényesíteni: — a városok és ipari tele­pülések közvetlen ellátására termelő üzemek kialakítását; — az exportra, a konzerv­iparnak termelő gazdaságok kialakítását. Az úgynevezett városellátó gazdaságokat a fogyasztó pi­actól 20 kilométeres távolsá­gon belüli üzemek közül jelö­lik ki, olyanokat, ahol az út­viszonyok, vagyis a szállítási feltételek kedvezőek. A megyén kívüli termelésre — exportra, konzerviparnak — szakosított üzemeket elsősor­ban a jelenlegi zöldségter­mesztő tájakon alakítják ki, illetve fejlesztik tovább. Ezek­nél a gazdaságoknál csökken­tik a termelendő zöldségfélék számát, hogy 3—4 zöldségféle nagyüzemi termelésre tudja­Ötmillió forintból borpalackozót építenek fibasáran és Verpelóten Az új telepítésű szőlők termőre fordulása után 1970-ben a szakemberek számításai szerint 554 000 mázsa szőlő vár fel­dolgozásra. Ebből a termelőszövetkezetek előreláthatóan mint­egy 150 000 mázsa feldolgozását vállalják. A III. ötéves terv során ugyanis 11 termelőszövetkezetbe tervezik egyenként 10—25 ezer mázsa kapacitású feldolgozó építését és természe­tesen fejlesztik a jelenleg is üzemelő feldolgozókat. A feldolgozók építésére és a tárolótér növelésére a tervek szerint 51,7 millió forintot költenek. A borkezelés technológiá­jának javításával a két történelmi borvidéken lehetőség nyí­lik a jó minőségű borok palackozására is. Ezért Abasáron és Verpeléten termelőszövetkezetközi palackozó üzem építését tervezik. Abasáron Nagyrétté, Visonta, Domoszló és Márkáz közsé­gek, Verpeléten pedig Aldebrő, Feldebrő, Kisnána, Vécs és Egerszólát borpalackozását végzik el. A két palackozó építésé­re a III. ötéves terv beruházásaiból ötmillió forint felhaszná­lását tervezik. Visontán az ország szeme kolák javítgatása helyett új is­kolákat létesítenek, s hason­lóan a második ötéves tervhez, a harmadik öt esztendőben is 118 új tanterem építésével szá­molhatunk. Lőrinciben és Eger­ben 8 tantermes, Kálban 12, Gyöngyösön 16 tantermes új általános iskola készül; Hat­vanban pedig 12, Gyöngyösön 16 és Egerben is 16 tantermes közép-, illetve szakközépiskola épül. Felsorolni is hosszú lenne, hogy az említetteken kívül hol kezdenek még új is­kolák felépítésébe. A 118 új tanterem tovább csökkenti majd az általános és középis­kolák zsúfoltságát, s akik ma még szükségjellegú vagy nem osztálytermi rendeltetésű amping tót-villánál számára. A Setét-villát korsze­rű vendéglővé alakítják. A 2,6 millió forintos költséggel épü­lő camping 400 autós számára biztosít majd helyet helyiségekben tanulnak, birto­kukba vehetik majd a korsze­rű, világos, egészséges új isko­lákat és tantermeket Kevés a tanterem, zsúfoltak ez iskolák. Jóllehet, a második ötéves tervben a tantermek száma 118-cal szaporodott, ez a fejlesztés a zsúfoltságot csak mérsékelten enyhíthette. Még mindig túlzottan magas — 49,5 fő! — az egy osztályteremre jutó tanulók száma. Meglevő tantermeink nagy része korsze­rű, pedagógiailag megfelelő, ám ezek mellett sok (9,5 szá­zalék) ma is a szükségjellegú és a nem osztálytermi rendel­tetésű tanterem. A települések fejlesztési tervével összhang­ban, a körzetközpontok ellá­tottságainak javításával fej­lesztik tovább a harmadik öt­éves terv során a megye iskola- hálózatát. Az elavult, régi is­Áutósa az egri Se Az egri Setét-villa is szere­pet kapott a harmadik ötéves terv „önéletrajzában”. A Rác­hegy aljában, a város északi szélén, jól felszerelt campinget készítenek majd — autósok---“ ------------------»M--Í *. .A. «• ■ A h armadik ötéves tervben új kórházakat avatunk Hatvanban. A 452 ágyas gyógyin- tézmény korszerű, modern, a tervező építészek valóban impozáns alkotása. Beruházási költsége megközelíti a százmillió forintot. 1 Városellátó és exportra, konzerviparnak termelő gazdaságok a zöldségtermesztésben nak berendezkedni. (Legalkal­masabbak erre a káli, csányi, és hevesi körzetek.) Az ilyen üzemek alkalmasak lesznek arra, hogy nagy mennyiségű, egyöntetű és jó minőségű árut termeljenek, alacsony önkölt­séggel. Külön gondot fordíta­nak ezért a megfelelő gépi szedésre is alkalmas fajták termesztésére.

Next

/
Thumbnails
Contents