Népújság, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
A TANÁCSELNÖK. A TARNABODI tanácsházán keresem Pető Istvánt, a végrehajtó bizottság elnökét — Festik az iskolát ott találja meg — mondja az irodában ülő fiatalasszony —, átment megnézni a munkát Valóban az iskolában, néhány mesterember társaságában feltűnik a tanácselnök középmagas alakja is. Vállas, középkorú ember, arcvonásai nagy belső energiáról tanús-- kodnak. Szavait kifejező kézmozdulatokkal kíséri, az elmúlt évek folyamán hozzászokott, hogy érthetően, világosan fogalmazzon. Munkájáról, életéről beszélgetünk. — A háború előtt sommás arató voltam a Károlyi-birtokon. Kilencen voltunk testvérek, apámnak mindössze másfél hold földje volt Korán elkezdtem a munkát Aztán a háború. Egyik lábam megfagyott, a másik megsebesült Sose hittem, hogy egyszer visz- sza térek. Mégis sikerült Bekerültem az új hadseregbe, 1945. március 14-én Zalaudvamokon felvettek a kommunista pártba. Hát így történt A többi már nem szokatlan, ahogy mondani szokták, tipikus eset Visszajöttem Tamabodra, párttitkár lettem, később termelőszövetkezeti elnök, majd 1950 novemberében tanácselnöknek választottak. Ennyi az életem — mosolyog —, azóta itt vagyok a faluban. Igaz, egy rövid ideig a járási tanácsnál la dolgoztam, da visszavon zott a falu. A KOZSÉGBELIEK, kWd kora szerint, Pistának vagy Pista bácsinak szólítják. Érzik, bogy közéjük való, tizenhat esztendő alatt megszokták, bogy lehet adni a szavára. — Nem la csoda, bogy megszoktak, már a dédnagyapám is ebben a faluiban lakott. Tősgyökeres tamabodi vagyok. Sokan jönnek hozzám családi problémákkal is. Négy év« egy falubeli férfi el akart válni a feleségétől. Verte az asszonyt, nem járt haza rendesen. Egy egész éjszaka beszélgettem vole. Mérges volt rám, hogy minek avatkozom a dolgába. Káromkodott, fenyegetett, de aztán hajnal felé elcsendesült. Megtárgyaltuk részletesen a dolgot. Ma példát vehetne tőle bárki, olyan rendesen él a családjával Persze, ez csak egy a sok közüL Fáradtan legyint a kezével, végigsimít a homlokán. — Higgye el, nem olyan könnyű. Nálam nincs félfogadás. Akkor jönnek, amikor akarnak. Ma is fél hatkor jöttem be, most dél lehet, idáig legalább harminc emberrel tárgyaltam. Persze, nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy van eredménye. Nézze meg a falut, mit csináltak ezek az emberek. Régen?... Legyint egyet — Nem volt egy méter Járda se. Térdig jártunk a sárban. Most nincs olyan utca a faluban, ahol ne csináltunk volna járdát Villany van, buszvárótermet iskolát építettünk. A napokban készül el a törpe vízmű. El tudja képzelni, mit jelent egy falusi embernek a fürdőszoba? AZTÁN ARRÓL BESZfiU hogy az évek során sokat változott az elnöki munka jellege. — Egyre többet kell tanulni. Ma már ismerni kell a jogot anélkül nem lehet Jól dolgozni. Esténként szakkö nyveket olvasgatok. Most készülök az anyakönyvvezetői vizsgára. Pető István negyvenhét évea, tapofgrfo koznak a háta mögött, jót, rosszat egyaránt megélt már. Vajon elégedett ember-e? — Ügy érzem, rám nyugodtan el lehet mondani, hogy elégedett ember vagyok. Egyéni sorsom is jól alakult. Házat építettem, lányom itt tanárnő a faluban, feleségemmel egyetértésben élünk. Nemrégen vettem televíziót, ez a fő szórakozásom. Természetesen legtöbbet a munkám jelenti. Szeretem a falut, az embereket, érzem, hogy bíznak bennem, segítenek a munkában. Mi lehet ennél több? A tanácselnök élete szorosan kapcsolódik a faluhoz. Életének kiemelkedő állomásai a község életében is mérföldkövet jelentettek. Iskola, villany, víz... mind-mind megannyi öröm az ember és falu számára egyaránt Nem is csoda, hogy elégedett ember. Az egykori summás aratóból tanácselnök lett, a falu megbecsült embere. Bíznak benne, hozzá fordulnak Rözügyekben, apró- cseprő családi dolgokban egyaránt Amit ő mond, annak súlya van, az igaz, hiszen: „...ii Pista mondta”. MUNKÁJA ÉVEK ÖTA kiemelkedő, s ennek az a titka, hogy bízik az emberekben, nem felülről intézi a dolgokat, hanem benne él a közösségben. Emberközelségben él, dolgozik — érthető, hogy munkája eredményes, érthető, hogy elégedett ember. Kaposi Levente— Furcsa fegyelmi Szóról szón megtörtént A gyár igazgatója egy reggel végigsétált a központi épület előtti park útjain. Megtekintette a pompázó virágágyakat. Hosszasan időzött a kör alakú grupp előtt Aztán bement az épületbe. Hivatta a titkárnőjét — Kéretem a személyzeti osztály vezetőjét — Mikorra, Igazgató elv- társ? — Most, rögtön. — Értettem. öt perc sem telt bele, a személyzeti osztály vezetője már belépett az ajtón. — Láttad a virágágyakat? — kérdezte tőle az igazgató. *— Láttam. *— És mit szólsz hozzá? *— Nem tudom, mire gondolsz, kérlek. — A virágokra. Ilyet én még nem láttam. Hogyan lehet Ilyen színű virágokat ültetni? Mintha paprikabokrok lennének. A kertésznek fegyelmit kell adni. Értetted? Szerencsére: a kollektív bölcsesség másként Ítélt. (g. mól—1 Dohányszüret Megkezdték m dohán* tOréeét « kápolnai Alkotmány Termelőszövetkezetben. A 25 holdas táblán a 42 százalékos Jégverés ellenére ts jó termés Ígérkezik e szabolcsi fajtájú dohányból. Egy holdon 12 mázsás száraz dohányt várnak. Képűnkön Dull József egyes számú brigádja töri „ dohányt. (Foto; Kiss BJ Kajevác, az értekező ktnthetö, kedves Kajevés kartárs? — Természetesen, Sőt, nem te akármilyen szakma ez, kérem. Bonyolult. nagy emberéé életismeretet követel meg és humánus ts, hiszen emberek tömegeit mentem meg attól, hogy értekezzenek ahelyett, hogy dolgozhatnának. — Értem. Akkor talán néhány mondattal, hogyan jutott eszébe, hogy új szakmát teremtsen és mi a lényege munkájának? — Kérem, szívesen — bólintott Kajevác Ödön. Azelőtt né- hányszor én is részt vettem értekezleteken mint amatőr. Hol itt, hol ott, ahogyan ez már szokás nálunk. És lassan feltűnt nekem, hogy ha behunyom a szemem, a legtöbb esetben alig tudok különbséget tenni a hozzászólások, előterjesztések alapján és hallatán, hol és milyen értekezleten vagyok. De ha kinyitottam a szemem, gyakran még akkor se, mert legtöbbször ugyanazok az arcok a tanácsülésen, a pártnapon, a Hazafias Népfront megbeszélésén, vagy egyéb értekezleteken. Érti a lényeget? Ha behunytam a szemem, jóformán mindegy volt, hogy hol vagyok, annyira egyforma a nyelv, a stílus, néha még a téma is, ha kinyitom a szemem, akkor meg annyira egyformák a fejek. Így jutott eszembe, hogy felajáljam szolgálataimat a vállalatoknak. Iparengedélyt váltottam, ezt úgy kaptam meg, hogy az arra illetékes helyett ingyen részt vettem néhány értekezleten és a feljegyzéseket eljutattam neki... Ügy, hogy most én iparengedéllyel rendelkező kisiparos vagyok. — Köszönöm a szives fehn- lágosítást. valóban érdekes és értékes szakma. Most különben hová siet? — Természetesen egy értekezletre — válaszolta önérzetesen Kajevác. Az adócsoport ve zetője helyett. Így fizetem az adóm. Elég drága, mert ezek hosszú értekezletek, egy ilyen helyett kettőn is részt vehetnék. De hát szívességet szívességért. .. 'De ezt ne írja meg Nem írtam meg. (egri) Képünk. Kajevác Ödönt ábrázolja, az értekezőt, amint éppen meglehetősen kacskaringós mondatokkal fejti ki véleményét a hatvankettedik kerületi tanács munkájáról, különös tekintettel a gyógynövénygyűjtési terv teljesítésére. Kajevác különben annyit ért * gyógynövényhez. mint ebihal a násztánchoz, de ez teljesen lényegtelen. Mert Kajevác például a mákgubóhoz sem ért, lévén, hogy mákot utoljára az üzemi konyha föztjén látott, de részt vesz a földművesszövetkezet mákgubógyűjtési értekezletén is, ahol szintén felszólalón van az üzemi dalárdák szólásainak nagyaktíváján is, bár hangja nincs, mint ahogy felszólal a vasgyűjtési, a filmpropaganda, a könyvismertető, a piackutató és egyéb értekezleteken is. Kajevác ugyanis értekező. Igen, ez a foglalkozása. Ebből él, hogy értekezletekre jár, felszólal, egy nap néha hármon is és esténkint készül a következő napra, nehogy ne szóljon hozzá. Kaje- vácnak nagy sok a dolga, elfoglalt ember, így tehát igazán nagy szerencsének könyvelhetem el, hogy két értekezlet között, az egyikről a másikra loholva, interjút készíthettem vele szakmája jelentőségéről, céljáról, s egyáltalán arról, mi indította őt. hogy pont ezt válassza. — Ha jól tudom, az országos szakmai címszótárban ilyen foglalkozás vagy szakma nincs bejegyezve, hogy értekező — tettem fel az első kérdést. — Majd bejegyzik. — Szóval, ez szakmának tai.. hogy a szólásszabadság, sőt a szólás szabadsága nem a csegés szabadsága. Higgyék el nekem, hogy mindezt nem azért Írtam le, mert mód nyílt egy kicsit, ha szerényen is, zsonglőrködni a szavakkal, fogalmakkal. Nem mintha az ilyesmi — töredelmesen bevallom — oly távol állna tőlem, hiszen a szavak, a fogalmak nekem legalább annyira a szakmámat jelentik, mint focistának a labda: ha neki szabad* néha nekem is. De most nem erről van szó. A dolog ott kezdődött, hogy valaki, teljesen bizalmasan megkérdezte tőlem, magyaráznám meg neki, ha egyáltalán meg tudom, hogyan egyeztethető össze a szólásszabadság deklarálása kis hazámban, amikor próbálna csak 6, mondjuk, úgy szólni, ahogy neki, s nem úgy, ahogy nekünk tetszik. Miután a naívság, sajnos, még mindig gyenge oldalam, amit nem óhajtok ápolni a világért sem, de őszinte optimizmusom a jó szándékú emberek iránt rendíthetetlen, amit viszont továbbra is ápolni akarok, — nos, mindezek után értetlenül bámultam a kedves kérdezőre, hogy mi a fenét is kérdez ö, — tőlem. Miután kellő körültekintéssel, ami nem nyelvi megfogalmazásra, mint inkább térbeli tájékozódásra értendő, újból elmagyarázta kérdése lényegét, kezdtem érteni. Nem öt: amit kérdez. Nem rajtam múlt, hogy akkor nem fejthettem ki a szólásszabadságról alkotott nézetemet, amelyről bízvást elmondhatom. hogy milliók nézete. Volt olyan szemtelen és gúnyos, hogy legyintve otthagyott. Töprengésemet, hogy érveimet já szándékkal felsorakoztassam, meghökkent és tehetetlen ta- nácstalanságnak vélte. ... nos, hát egyébként ott mondtam volna el véleményemet a szólásszabadságról, illetve a szabadságról a szólás és a szólásról a szabadság tekintetében. Es ez sem véletlen szójáték. Mert mindenki tudja, hogy vannak olyan országok, amelyek fennen hirdetik a szabadságot, de még szólni sem kell és börtönben találja magát az ember; s vannak országok, ahol kellő önkritikával egyetlen szót sem ejtenek a szabadságról, de ha szólnak, hogy miért nem ejtenek legalább szót a szabadságról, vagy ha már arról nem, akkor egy fél mondatot a szólásszabadságról — természetesen újfent a börtönnek nevezett állami intézmény vendégének érezheti magái, aki csak ezt a fél mondatot is hallatni szerette volna. Ügy vélem, felesleges országneveket felsorolnom Spanyolországon, Portugálián keresztül Dél-Vietnamig, az Egyesült Államokról nem is beszélve —, mert mindezt csak úgy bevezetésként, atmoszféra-teremtésként óhajtottam leszögezni. Mert én itt vagyok bátor kijelenteni, hogy Magyarországon, szükebb kis hazámban, igen is — nincs szólásszabadsági Egészen pontosan fogalmazva, azok számára nincs szólásszabadság, akik a szabadság ellen szeretnének szólni. Bányásznak, esztergályosnak, alkotni akaró mérnöknek, hálás betegektől körülvett orvosnak eszébe sem jut, hogy miért is nines szólásszabadság Magyarországon, ha már ugye egyszer azt hirdetik, hogy Magyarországon szólásszabadság van. Nem jut esídikbe azért, mert amit szólnak, amiért szólnak, a sajátjukért szólván, úgy gyakorolják a szólásszabadságot, mint ahogy lélegzik az ember. Természetesen! Ha valakinek jó levegőn a levegő hiánya jut eszébe, az vagy asztmás, vagy nem oxigénnel él, hanem valami mással! S nekünk erre a másra bizony nincs szólásszabadságrőt jogalkotásunk. Nem is akarjuk, hogy legyen Mert volt, éppen azoknak volt, akik most szólásszabadságról fecsegnek, s azt tőlünk kérik számon, akiknek sem szólásuk, sem szabadságuk nem volt és bizony — kimondom kerek-perec — hatalmon lévén, egy fikarcnyi szólást és szabadságot sem vagyunk hajlandók adni számukra. Már arra nézve nem, hogy e szabadság örve alatt szólják és leszólják rendszerünket, tegnapi önmagunkat, holnapi vágyainkat, magunk csinálta nagyszerűségeinket. Ez bizony Így txm és nem is lesz másképpen. Egyébként az a véleményem, hogy a szólásszabadság igazságára példának is hozhatom eme kis írásomat. Ez volt a szándékom; szólni és szóltam is, írtam is erről. Hozhatnék tanácsülésekről, termelési értekezletekről, szövetkezeti közgyűlésekről is példát, hogy ők most jogot gyakorolnak — szólnak bizony, nemegyszer úgy, hogy a miniszter megtörli izzadó homlolcát, hogy a párt vezetői is hümmögni kezdenek, mondván: a min- denit, ebben bizony igazuk van... De hát ők szólhatnak* mert a sajátjukat szólják, bírálják és formálják: maguk hazáját, maguk sorsát és a maguk szabadságát. Mert nálunk van szólásszabadság! A népért váló szólás, az igazság szabadsága. Hát egyébként ez lett volna a véleményem és triászom* ha meghallgatott volna. Sajnos, neki volt joga kérdezni, de nekem akkor nem válaszolóéi szabadságom* VSok külföldi fordul meg megyénkben, különösen a megye- székhelyen. Egerben. Ma már az őslakók” is mind ritkábban állják körül a nyugatról érkezett kocsikat, találgatják annak hovátartozását, csodálják az országutak hajóit, vagy ba- tárjait. Mert ilyenek is érkeznek. Ha már a Nyugatról érkezettek külsősége nem is kelt mindig feltűnést, annál érdekesebb az, hogy milyen hiedelmekkel, érzésekkel érkeznek egyes külföldiek hazánkba. Íme, néhány kuriózum arra, hogy milyen ferde elképzeléseket hoz magával egy-egy nyugati látogató. Miért kicsi a mokkacukor? A társaság már túl van az ebéden. A vendéglátó kitett magáért: egy kupica kecskeméti barack, tyúkleves, töltött káposzta, tészta és gyümölcs került az asztalra. A vendégek alaposan és jóízűen táplálkoztak, és amikor az Egri Leányka mellé, a kávét mokkacukorral felszolgálták, megszólal az egyik: — Sajnállak benneteket! A vendéglátó meglepődve üti fel a fejét, s néz a letarolt asztalra. — Miért? Nem ízlett talán az ebéd? Miért kell bennünket sajnálni? Elgondolkodtató badarságok — Tudod — hangzik a válasz, két ujja közt a mokkacukrot morzsolva, — a cukor nagyon fontos szükséglete az embernek, és Magyarországom nagyon kevés lehet, ha ilyen kicsire szabják. Szegény gyerekek! És én rágógumit hoztam nekik, ahelyett, hogy cukrot hoztam volna... Bölcsödések bilincsben Szőke és fekete haj koronázza a rózsaszín, pufók arcocskákat, a piros és kék napozóban vonuló apróságok úgy mennek egymás után az aszfalton, mintha egy virágágy unta volna meg a helyét a díszes parkban, és indult volna el egy kis kiruccanásra. Az egyik gyerek csiporász, a másik kacag, a harmadik sír, elesett, mert elengedte a kötelet, amely arra kötelezi őket, hogy el ne kalandozzanak, hogy egymás mellett vonulva jussanak el az árnyas fák alatti játszótérre, amely paradicsom az apróságoknak, mert van itt minden, hinta, homok és „lipityokaV Hirtelen egy S-jelzésű külföldi kocsi blokkol mellettük. Szőke, kopaszodó férfi pattan ki a kormány mögül, és jobb- ról-balról, élőiről és hátulról, közelről és távolról fényképezi — a kötelet szorító öklöket. Nem a pufók, mosolygó arcokra kíváncsi lencséje, hanem a kötélre és a kis kezekre. Hogy miért? őszintén megmondja azt is: „Azért, mert ezek azok a gyerekek, akiket az állam csecsemő korukban elvett a szülőktől, hogy biztosítsa a vörösök nevelését, a szabad világ ellen. És ez nekem érdekes!” Az apróságoknak tetszik az ugráló, gesztikuláló bácsi, elengedik a kötelet, és kis kezükkel tapsikolva, belekacagnak az erre már nem kíváncsi lencsébe. Hol a drótkötél és az őrtorony? A brigádvezető büszkén mutatja a mellette ülő külföldi rokonnak: Nézd, attól a pataktól, egészen addig a fasorig, amit ott a távolban látsz, innét, ahol most állunk, az mind a miénk, a szövetkezeté. Van ebben minden: szőlő, gabona, gyümölcs, cukorrépa, zöldség, amott vannak a hízómarhák és a sertések istállói. Van itt minden, amiből pénzt lehet csinálni, meg ilyen kocsit — ütö- geti meg büszkén Moszkvicsát. — Ez mind szép, — mondja ironikusan a külföldi rokon, — de hol a drótsövény? És az őrtorony? Brigádvezetőnk álla majd leesik a kérdésre: Milyen drótsövény, milyen őrtorony? — Hát, ami őrzi a tagokai. hogy dolgozzanak, hogy el na szökhessenek a parasztok a földekről! A brigádvezető nagyot nevet, és csak ennyit mond: — Téged vágtak át, de alaposan a kerítésen, testvér ... ★ Badarságok! Nevetséges é* hihetetlen elképzelések rólunk/ Kicsi a mokka, bilincsbe ver* apróságok. drótkerítés, őrto* rony. a tsz mint láger, , vág? rezervátum. Bizony, ilyen ne« vets égés képet hordoz magá« ban egy-egy külföldi. És hogy milyen elkénzeléssel* meggyőződéssel tér visszá ha« zajába. egyikünk számára sert közömbös. Papp János
