Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-10 / 162. szám

Olvastuk az Esti Hírlapban, hogy a Győr megyei földmű- vesszöyetkezetek vendéglátóhelyei ételkülönlegességekre spe­cializálták magukat. Lesz babgulyás, pásztortarhonya, és egyéb finomságok. A felszolgálók formaruhát kapnak, „és gondoskodnak nyelvet beszélő pincérről is”... Ez helyes, mert néma pincérnek a vendég sem érti a szavát... Eddig sem lett volna szabad néma pincért alkalmazni, hogy legalább a ma­gyarok tudjanak enni abból a babgulyásból... De ha esetleg idegen nyelvet beszélő felszolgáló is lesz, az még jobb az idegenforgalom szempontjából... ★ De ha már idegen nyelvről beszélünk: egy „Londoni le­veleid közöl a Népszabadság: Egy speciális kifejezést angolul idéz és megmagyarázza, hogy ezt azért kellett tennie, mert a „muddle” ige jelentése sokféle lehet. Ez a jelentés „az ország nagyszótára szerint” többek közt: sárban turkál, piszkos mun­kát végez, ügyetlenül viselkedik stb. tJgy gondolom, az ország nagyszótára, vagyis Nagy-Bri- tannia szótára aligha tartalmaz magyar kifejezéseket magya­rázatképpen ... Valószínűbb lesz, hogy angol szavak magyar jelentését több változatban megbízhatóan a magyar Altadé- miai Kiadó által kiadott Angol—Magyar nagyszótár tartalmaz­za — Az persze nem véletlen, hogy a fent említett szótárnak a szerzője: O r s z á g h Lás zló, és neki van „kis” és „nagy” szótára is... Így történhet meg aztán, hogy Órszágh szótárát mindkét országban használhatják... (DR. SZEMES) SZABÓ LÁSZlÓi SMMS] me. július 10., vasárnap 1. 1941. december 7-én a japán légierő minden előzetes had­üzenet nélkül megtámadta az Egyesült Államok legnagyobb csendes-óceáni támaszpontját, Pearl Harbourt. A támadás, amelynek következtében több mint háromszáz amerikai re­pülőgép és a csendes-óceáni flotta túlnyomó része meg­semmisült, maga után vonta az USA hadbalépését és a máso­dik világháború csendes-óceá­ni frontjának megnyitását. (Pearl Harbour a Hawai-szi- getek Oahn szigetén fekszik.) Az egyre terjeszkedni akaró japán imperializmus ezt a nagyméretű támadást már évekkel ezelőtt előkészítette. Az amerikai földrészen fél év­százada letelepedett japán ko­lóniák tagjaiból olyan hír­szerző hálózatot épített ki, amellyel kevés ország dicse­kedhetett. Ez a szervezet, a együtt a pénzbeli honoráció is De talán ez az ötlet a mezte­len lányok fényképezésével ismét „bevág” ... S valóba.!}, ; San Francisco-i világkiállítá­son gyorsan híre kelt, hogj csinos, fiatal, meztelen lányo­kat lehet néhány centért fény­képezni a „Művészi fényképé szék modell-stúdiójában”. Blake éppen egy látogatói bocsátott el, amikor egy zö­mök, ötven év körüli japár férfi lépett a stúdióba, nya­kában az elengedhetetlen fény­képezőgéppel. Ezekben a? években amerikai földön azzal lehetett megkülönböztetni a japánokat és a kínaiakat egy­mástól, hogy az előbbiek, bár­milyen nyomorúságosán is él­tek — mindenütt fényképező­géppel a nyakukban jelentek meg. S ha már itt tartunk, el­árulhatjuk azt is, hogy ezeket a gépeket egyetlen Ameriká­ban élő japán sem maga vá­sárolta, hanem ajándékba kap­ta, mégpedig — ismeretlen fel­adótól. S a nagylelkű ajándé­kozó — amit ezt már tudjuk — a japán hírszerző szolgálat volt, amely elsősorban a faji hovatartozásukra apellálva, tízezerszámra dolgoztatta, mint kémeket a világ különböző tá­jaira letelepedett honfitársa­kat. A zömök japán férfi, miután belépett a különös stúdióba, néhány felvételt készített, az­tán jól szemügyre vette a tu­lajdonost ... — Mi már találkoztunk va­lahol — mondta angolul, némi amerikai akcentussal. — Nem hiszem... — vála­szolta Blake. — Én nem em­lékszem önre. Bár, ha meg nem sértődik, az én szemem­ben a jellegzetes japán v má­sok elmossák az egyéniséget.., A tulajdonos észrevette, hogy az ötven év körüli férfi arca egy pillanatra összerán- dult, ezért újra és újra bocsá­natot kért tőle, hangsúlyozva, hogy nem volt sértő a szán­déka. — De azt nem tudom, hon­nan ismer... Ö, talán az egyik filmbeli szerepemből emlék­szik rám — csapott a omló­kéra Blake. — Igen, valószí­nű... Chaplin filmjében, a Shoulder Armában léptem fel, még 1917-ben... — Ugye, mondtam, hogy ta­lálkoztunk valahol!... Meg is van: én voltam Charlie Chap­lin komornyikja... Nem a filmen, a valóságban. Torzitohi Kono vagyok — mutatkozott be a zömök ki® japán Blake- nak. A két férfi néhány percig ezután a közös emlékekről be­szélt, majd Kono, már távo­zóban, még így visszaszólt a tulajdonosnak: — Hogy-hogy már nem szol­gál a flottánál, Mister Blake? — kérdezte. — Mintha egyszer ott szolgált volna... Nem? — De — dadogta Blake, s fogalma sem volt, honnan tud­ja ezt a japán. De meg sem kérdezhette, mert Kono így folytatta: — Sok pénzt kereshetne, ha most a flottánál lenne... — « eltávozott. (Folytatása következik} szobrai, színes ablakai és fen­séges harmóniája kiváncsivá teszi a ma emberét is. Ez a film és ez a rendező adós ma­rad a székesegyház pompás be­mutatásával. A részletek nem mindenben kárpótolnak, nem helyettesíthetik a grandiózus épület arányait. A film csak akkor kezd 'ga­zán élni és hatni, amikor a fe­lesleges sallangoktól mentesen a rendező is már csak Esme­ralda és Quasimodo párosára összpontosít. S ha a nézők a romantika harmatos érzéseivel távoznak a moziból, az csak az utolsó jelenetek miatt tör­ténik. A szerelmi hűség és tragédia mindig megteszi a hatást. Lollobrigida valóban szép, valóban filmművészeti foga­lom, de — nem játszik. A meg­jelenés, a szépség játék nélkül nem eleven élet. Anthony Quinn Quasimodo szerepében a rendezői felfogás áldozata. Jean Dánét, Alain Cuny, Ro­bert Hirsch valamivel hitele­sebb a két főhősnél. A filmben feleslegesen szerepeltetett ki­rályt Jean Tissier alakítja — jól. Georges Auric zenéje olykor feledteti a tömegjelenetek ürességét. Michel Kel bér szí­nes képei a rendezői öncélú- ság ellenére is hatnak — a központi mondanivaló kárára. (farkas) emberek ellenérzését, riadal­mát, ha a száján sem jön k értelmes szó? Cselekszik, ép] akkor, épp úgy, amikor és aho gyan a végzet megkívánja. D ez a végzet olyan bomyoluU annyi tömegjelenet, hanga vásári zaj közepette érkezik hogy a nézőnek a tarka ru hák és ismeretlen, vagy ke vésbé fontos arcok között so káig — néha hiába! — kell vár nia a lényegesre, arra, hog; egy lépéssel közelebb jussunl hőseink megismeréséhez és tragédiájához. Ügy érezzük, a film fran cia rendezője, Jean Delannoy a kitűnő lehetőségek birtoké ban elsősorban a látványos­ságra törekedett. S arra sen a megfelelő igénnyel. Az ön célú tömegjelenetek nem ad nak lehetőséget a rendezőnél elmélyedésre. Sem az egymás ra torlódó eseményekben, sen a tömegek mozgásában nen lelhető fel erőteljes, sodró rit mus. A végzet oldaláról nézvi felesleges, egyszavas utalássá elintézhető párbeszédek folydo gátnak itt — a ruhák kedvéért S ha már a Notre Dame-ná tartunk: Victor Hugo himnikuí magasságba emeli szavát, ami kor erről a máig is befejezetler tornyú székesegyházról beszél Ez a templom nemcsak épü­let, szimbólum is, a szépség és a hit, a formák nagysza­bású ötvözete. Falai, oszlopai Victor Hugo romantikus re­gényének újabb filmváltozata nagy közönségsiker. Nemcsak a romantika miatt. Gina Lol­lobrigida ma már éppúgy film- történeti fogalom, mint annak idején Greta Garbo volt. Szép­sége, jelleme a ma női esz­ménye is. Ezért vár a néző so­kat a filmtől. Ha ezt a filmet saját lehető­ségeinek mércéjével mérjük, a hangos közönségsiker ellenére is elégedetlenségünknek kell kifejezést adnunk. Az minden rendezőnek szuverén joga — ez az újrafilmesítések lénye­ges indítéka is —, hogy a szé­lesen hömpölygő regényes cse­lekményből mit emel ki, mi­ből alkotja műve vezérfonalát. Sokan emlékeznek még arra az 1939-ben készült filmre, amely­ben a nagy angol jellemszínész, Charles Laughton alakította a púpos, a csúnyaságát szégyen- szerűén hordozó Quasimodót. Az akkori film rendezője a be­teljesült boldogsággal küldte el a történet végén Esmeral- dát és délceg lovagját, míg a torz arcú harangozó a Notre Dame egyik rémisztő szobrára nézve sóhajt fel, hörögve és csaknem eszeveszetten: Miért nem vagyok kőből, mint te? A jelenlegi francia változat a templom falába vésett vég­zetet hangsúlyozza. Az egy­másnak rendelt sorsoknak — akárhonnan is indulnak is azok — egymásba kell kapasz- kodniok, mert a végzetet nem lehet elkerülni A világszép Es­meralda Quasimodőhoz került, mert csak ő és a párizsi Notre Dame mentheti meg ideig-óráig Esmeralda életét A szerelmet, a szabaságot, a boldogságot és mindazt, amiért érdemes élni, Esmeraldának a templom fa­lain kívül kellett hagynia, mert egy történelmi pillanatban a francia királynak nem volt na­gyobb ellensége, mint ez a táncos, jókedvű cigánylány. Esmeralda és Quasimodo egymás végzete. Phoebus, a délceg kapitány, Frollo, az egyház szürke eminenciása, a teológiai tudományok kiváló­sága, Gringoire, a szép sza­vak bolondja, époszíró, misz- térium-csináló színlelt szerel­mükkel, beteges felizzó félté­kenységükkel és gyermekded lelkűkkel csak körülállják ezt a végzetes kört, amely a cigány- láhy és a harangozó köré fo­nódik. A kör észrevétlen, hir­telen csapódással zárul be, hogy csak a halál adjon belőle kitörési lehetőséget. A néző a film pergése köz­ben egyre kíváncsibban várja, mikor jönnek azok a lélek mé­lyét sugárzó pillanatok, ame­lyek nélkül maradéktalan él­mény nem lehetséges. Esme­ralda mosolyog, táncol, szép, nagyon szép, megjelenik, mint egy istennő, megbabonázza Párizs csavargóit és egész fér­fihadát, de — nem játszik. Nem asszony, nem eleven nő, csak jelenés, akire a Phoebus Iránti epedé® rabsága neheze­dik. A púpos harangozótói, torz arcától irtózik Esmeralda, megrémül, amikor látja őt. Nincs egy sóhajnyi elérzéke- nyülése, nincs egy mozdulatnyi megingása ennyi szerelem, ennyi jóság, ennyi gyengédség láttán. Ha máskor nem, de ak­kor, amikor Quasimodo meg­mutatja a harangok feletti ha­talmát és az ércek kongó ze­néjével ad szerenádot egy szokatlan órán Esmeraldának, B lányban fel kellene csillan­nia a megértésnek, az érzésre legalább simogató vagy meg­bocsátó jónak, az érzésre leg­alább simogató vagy megbo­csátó jósággal kellene vála­szolnia. Ez az Esmeralda rokonszen­ves szépségében és fiatalságá­ban rideg, lélektelen. A mo­soly, a báj megett az érzések meghittsége — mint természe­tes és szükséges áramkör — Dem táplálja ezt a sorsot. És Quasimodo? Nagy erejű, púpos, szörnyű ábrázatú férfi. Csak félszavakat dadog, vakon engedelmeskedik gazdájának, tűri a gúnyolódást. Elriadnak tőle, ha az utcán megjelenik, de érez. Hogyan győzheti le az I gyolát, a látogató elé lejtettek, Néhány beállítás, és máris kattant a fényképezőgép; bár­ki lefényképezhette a mezte­len modelleket, óriási volt a forgalom, és a tulajdonos, bi­zonyos Al Blake, közismert amerikai artista elégedetten dörzsölgette a kezeit. Blake, ez a kiöregedett artista, úgy érez­te, össze tud szedni annyi pénzt, amennyi a nyugodt öregkort fedezi. Pedig vala­mikor milyen jól ment neki: még azzal is óriási pénzeket keresett, hogy tökéletesen uralkodva izmain, a nagy szabóságok kirakataiba he­lyezett próbababák közé állt, s a járókelők — a kellő nyeremény reményében — to­tózhattak”: melyik a baba és melyik az élő ember ... Blake ezzel a képességével meg­szerezte magának Amerikában a „robotemberek királya” cí­met. De aztán, ahogy örege­dett, úgy csökkent iránta az érdeklődés, s persze ezzel Pearl Harbour-i támadást ; megelőzően, már egy jó fél év- : tizeddel előbb mozgásba jött, mégpedig egyetlen cél érdeké- i ben: Japán állandóan tudni : akarta, milyen amerikai erők : mozognak a Csendes-óceán : térségében, hogy egy elkövet- í kező háborúra ennek megfele- < lően készülhessen fel... í 1940-ben a San Francisco-i ' világkiállításon egy különös : „intézmény” csalogatta a ki- ‘ állítás látogatóit. A cégtábla ' ugyan nem sokat árult el, í mert mindössze ez állt rajta: „Művészi fényképészek mo- ' deli-stúdiója”, viszont amit S benn lehetett látni, már in-, , kább ... Csekély belépődíj el- ' lenében bárki bemehetett. j Egy fiatal nő vette át a ka- 1 bátot. aztán megjelent a tu- 1 lajdonos és a belső helyiségbe ( invitálta látogatóját. Odabenn s három feltűnően csinos fiatal s hölgy üldögélt. Amikor ven- r dég érkezett, mindhárman le- c dobták magukról a selyempon- é nek kicsinyítést, nagyítást (pl, lenéz, felnagyít) stb. Használatukban azonban hi­bákat is lehet elkövetni. Az utóbbi évtizedben valóságos harc folyt az un. „elszabadult igekötők” ellen, mégis gyakori még ma is az igekötők s az ige- kötős igék helytelen használa­ta. Figyeljük meg pl. a követbe, ző mondatokat: „Szükséges, hogy néhány elvtársat az el­nökségbe bedelegáljunk.” — „A mulasztásokat bepótoljuk.’' — Miért hibásak ezek? Az idézett mondatok igekötős igéi ■semmi többletet nem adnak az igekötő nélküli alakokhoz ké­pest. A delegál nem kevesebb, mint a bedelegál, a pótol, mint a bepótol. Feleslegesek, üresek az igekötők ezekben az esetek­ben. „Ezzel be is indítanám, a tanácskozásunkat.” Ennek a mondatnak igekötős igéje nem helyénvaló. Helyesen azt mond. juk, hogy a tanácskozást meg­nyitjuk vagy megkezdjük. Be­indítani esetleg valamely gé­pet, szerkezetet lehet. „Fontos, hogy átbeszéljük a feladatokat.” — Itt az a hiba, hogy egy már meglevő jó ige­kötős igében (megbeszél) az igekötőt egy másik váltotta fel, melynek új jelentésárnya­lata nincs. Az ilyen megoldás nem fogadható el csak azért, mert újszerű. Az átbeszél nem jó a megbeszél helyett. Azt hiszem, e néhány példa világosan mutatja, hogy az igekötők helyes használata rendkívül fontos. A legalapve­tőbb szabály az igékötők alkal­mazásában, hogy csak akkor használjuk őket, ha az ige je­lentéstartalmát gazdagítják, ha valami „pluszt” adnak” hozzá, ha a különböző igekötővel ellá. tott igék más-más jelentésűek. A beijedt ember pl. más, mint az ijedt ember: tartósabban, erősebben van megijedve; a kitart (valakit) igének rossszal- ló jelentésámyalatát az eltart ige nem tudja kifejezni. Az itt felsorolt igekötős igék tehát sajátos értelmi árnyala­tot fejeznek ki a puszta igével szemben. Ezeknek az árnyala­toknak a megkülönböztetését biztosítja nyelvünknek ez a változatos, színes, hajlékony kifejezőeszköze, az igekötő, de mint láttuk csak akkor, ha nem használjuk fölöslegesen, s ak­kor, ha mindig a legmegfele­lőbb igekötővel élünk. Fekete Péter főiskolai adjunktus lekvés irányát (pl. lejön), befejezettségét (pl. befe­jez), kezdetét (pl. megmoz­dul), kifejezhetik tartósságát (pl. elnézeget), eredményessé­gét (pl. levizsgázik), jelölhet­ltokat állít fel TOKER >iának nyilatkozata ikkekről kát kerestünk más ipari válla­latoknál is. — Általános hiánycikk to­vábbra is az autóizzó. Ezeket megrendeltük ugyan az Egye­sült Izzótól, sőt — látva a hiá­nyokat — 1 millió 800 ezer fo­rint értékben még pótmegren­delést is feladtunk. Sajnos, ezekből is csak a harmadik és negyedik negyedben számítha­tunk nagyobb arányú szállítá­sokra. így az izzóhiány csak a következő negyedben enyhül. Jövőre más lesz a helyzet — ígéri az Izzó —, mert megépül az új gyártelep és az teljes egészében kielégíti majd a bel­földi, sőt bizonyos exportigé­nyeket is. Közben, hogy a hi­ányt csökkentsük, Lengyelor­szágnak is adtunk fel megren­delést. Nyolcszázezer darab autóégőt kértünk, százhetven­ezret visszaigazoltak. Remélhe­tően a következő negyedben szállítanak és így csökken majd az izzőhiány. Ugyancsak ígéretet tettek a lengyelek au­tóalkatrészek szállítására is. Sokan kifogásolják vidéken, hogy Budapestre kell utazniok egyes autóalkatrészekért. Mit terveznek ennek megszünteté­se érdekében? — Ismerjük a nehézségeket, s az a célunk — folytatta tá­jékoztatóját Kincses Endre —, hogy minden megyeszékhelyen legyen központi elosztónk és lerakatunk. Ezzel szükségtelen, né tesszük, hogy egyes alkat­részekért a fővárosba kelljen jönni. Ebben az esztendőben lerakatokat és üzletházakat lé­tesítünk Veszprémben, Szege­den, Nyíregyházán és Székesfe­hérvárott. Miskolcon bővítet­tük szolgáltatásainkat, hogy a magánautósokat is megfelelően kiszolgálhassuk. Amennyiben helyiségek kiutalásával támo­gatnak bennünket a tanácsok, a vidéki vállalatok, a vidéki vállalatok és autósok helyében éppen úgy megvásárolhatják majd szükségleteiket, mint a fővárosban — fejezte be tájé­koztatóját az AUTOKER igaz­gatója. (Zs. LJ Az igekötők fontos elemei nyelvünknek, sokféle jelentés- árnyalat kifejezésére alkalma­sak, s ezáltal színesítik, gazda­gítják nyelvi kifejező készle­tünket. Megjelölik a cse­Megyei közpoi az AU A vállalat igazgatc a hiányé Sajnos, időnként egyes gép­kocsi-alkatrészek hiányoznak a szaküzletekből, s emiatt nem egy kocsi üzemképtelen. Ilyen hiánycikk például a gépkocsi­égő, amelynek java részét az Egyesült Izzó gyártja, de saj­nos, nem tud elegendő meny- nyiséget biztosítani. Jó dara­big a hatóságok kénytelenek voltak tűrni azt is, hogy sok­százezer lábbal hajtott kerék­pár hátsó világítás nélkül ve­gyen részt a közúti forgalom­ban, mert nem lehetett megfe­lelő égőt kapni. Ma sem isme­retlen a fuvarozó vállalatoknál, hogy egyes tehergépkocsik nem tudnak részt venni a forgalom­ban, mert kiégett a jelzőberen­dezés, vagy a stopplámpa Izzó­ja. Filléres cikk és mégis aka­dályozza a fontos szállítási te­vékenységet. A szaküzletekben, az AUTOKER boltjaiban gyak­ran hangzik el a kijelentés: — Sajnos kifogyott!... Mi­kor lesz? Nem tudjuk — rend­szerint ez a válasz. Miután itt a nyár és az országúti forga­lom ugrásszerűen emelkedik, a hiánycikkekkel kapcsolatban kérdést intéztük Kincses End­réhez, az Autó és Alkatrész Kereskedelmi Vállalat igazga­tójához, aki a következőket mondotta: — Valóban hiány van egy« autóalkatrészekben, bár a vál­lalat a maga részéről mindent megtett ennek elkerülésére. Felmértük a szükségleteket és ennek arányában időben ren­deltük meg az alkatrészeket a kül_ és belföldi autógyáraknál, illetve alkatrészeket gyártó vállalatoknál. A nagy motori­kus daraboknál nincs is külö­nösebb probléma. Ezek java­része időben beérkezett. In­kább az apróbb daraboknál vannak időszakon hiányok. Ami a vállalatokat, tsz-eket és egyéb közületeket elsősorban érdekli: a Csepel Autógyár és a Győri Hajtómű Gyár főleg az év harmadik és negyedik negyedében kívánja szállítani a megrendelt különböző alkatré­szeket. Hogy leküzdjük a ne­hézségeket, gyártó kapacitás©­Még mindig baj van az igeköfőkkel A PÁRIZSI IVOTRE DAME Francia film

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents