Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-17 / 142. szám

A szőlőtőkékre mézet csorgat a nap. Ez a dolga. Hogy érlelje a fürtöket Mert a világnak megvan a maga rendje, s eb­ben a rendben a napnak éppen úgy kiosztatott a feladata, mint Panka néninek. Ez ugyan első olvastán kissé meghökkentően hangzik, márminthogy a nap és özv. Szőke Lajosné, a Panka néni, közös nevezőn lehet a vi­lág rendjét és dolgait illetően. Márpediglen ennek valahogy így kell lennie, nem is más­képpen, még akkor sem, ha ezt Panka néni, a gyöngyöstarjáni Győzelem Szövetkezet hetven éves és immáron nyugdíjas tag­ja, talán még sohasem fogal­mazta meg így. — Amikor megunom, itt ha­gyom, amikor kedvem jö, én is jövök ... — ezt Panka néni ma­gyarázza, derekán rafiával, no nem szoknyával, hanem kötöző- I anyaggal, hogy a futkosó ked­Az a bizonyos rejtett tartalék Ma már téma: jobban és eredményesebben kell dolgoz­nunk, ha azt akarjuk, hogy a kötelességek ne nőjenek a nya­kunkra, versenyképesek maradjunk a világméretű gazdasági vetélkedésben, az általános jólétet egyre határozottabban emelhessük. Ilyenkor szokás megemlíteni: Majd az új gazda­sági mechanizmus!... Pedig sok esetben nem kellene a majdra hagyatkoznunk, a lehetőséget már a jelenben is megtalálhatnánk, ha...! Itt van például az úgynevezett veszteségidő. A munka­napnak az a része, amikor a kényszerű pihenő miatt nincs termelés. Lehetne itt is valamit javítanunk még? Nem: majd, hanem: már most? Gyöngyösön a MÁV Kitérőgyártó ÜV-ben a mérések sze­rint a napi munkaidő közel nyolc százaléka esik ki a geo- üzemben termelés hiányában. Ugyanennél a vállalatnál a biz­tonsági berendezések gyártásában a veszteség a tizennégy százalékot is meghaladja, A festő-szakmunkásoknál pedig 38 százalékra szökött fel a veszteség a munkaszervezés elégte­lensége következtében. / Ha az Egyesült Izzónál mzsgáljuk meg ugyanezt a kér­dést, azt tapasztaljuk, hogy a veszteségidö itt is túlhaladta a tizennégy százalékot. Igaz, ebből több mint nyolc százalék a munkások lelkiismeretét terheli. De még mindig marad hat százalék ezen felül is, ebben pedig már a különböző szintű vezetés a bűnös. A Vas- és Fémipari Vállalatnál, valamint a Ruházati­ipari Vállalatnál is jelentős veszteség származik az üzemen belüli munkanélküliségből, és ennek a veszteségnek közel ötven százalékát a szervezési és műszaki hibák rovására kell írni. Az adatokat a városi pártbizottság vizsgálata tárta fel. önmagukban a tények azonban csak a következtetések és a szükséges tennivalók meghatározásához nyújtanak alapot. Ha csak elmélkedünk felettük, ha csak bosszankodunk miat­tuk, azzal még nem megyünk semmire. Egy dolgot azonban feltétlenül megállapíthatunk: az úgy­nevezett rejtett tartalékok felhasználásában szinte kínálja magát a veszteségidők csökkentésére való törekvés. Ha csak a tízszázalékos kiesést vesszük átlagnak, ez önmagában mun­kásonként háromnegyed órai semmittevést tesz ki. Ennyi ideig nem csinál semmit egy-egy munkás a gyárban. Ezres létszámnál ennyi idő naponta hetszázötven óra „lógásnak” felel meg, azaz pontosan annyi, mintha egy üzemben kilenc- venhárom munkás az egész műszak alatt csak a körmét pisz­kálná. És milyen összeget számolunk ennyi munkás bérére? Nem kell hozzá különös közgazdasági képzettség, hogy megállapítsuk: a munkafegyelem növelése, a műszaki és szer­vezési feladatok lelkiismeretes teljesítése önmagában milyen nagii mennyiségű, forint forrása. Miért nem törődünk ezzel? Miért gondoljuk, hogy az új mechanizmusig kell vámunk ezzel a kérdéssel is? A forint ma is forint! (g. mól—) Orzők: vigyázzatok a százsán! száz munkaegysége felett volt — így az asszonyok, a munka­csapat tagjai, akikkel özv. Sző­ke Lajosné együtt hajlong a lá­gyan lejtő domboldalon. — Na igen. Hát azért az úgy van, hogy én azért mindig itt vagyok. Ha megfáradok, s nem bírom, leülök és megpihenek Jogosan, igazságosan A leszerelés nem a mai kor jelszava, régi vágya, óhaja ez az emberiség életet tisztelő többségének. Sokat beszéltek már a leszerelésről egyszerű emberek, diplomaták, politika sok, igazából azonban a nuk­leáris fegyverek döbbentettek rá sokakat a leszerelés szük­ségességére. Általánossá válik a gyűlölet a háború ellen, s akinek csak halvány fogalma is van a modern fegyverek­ről, nem kívánja azok alkal­mazását. A háborúban anyagi és szel­lemi javak egyaránt pusztul­nak, elveszíti értelmét az élet. A világnak, az életnek újra értelmet kell adni és kapni. A béke fenntartása életbevá­góan fontos érdeke mindenki­nek. Abban a harcban, ame­lyet napról napra megújult erővel, elszántsággal vívunk, a béke a tét — s az élet a hér. Nincs és nem is lehet ma más igazság, mint az, hogy az életnek a békével kell azono­sulnia! A háború a halál azonossága, a halál hazugsága és győzelme. „Őrzök: vigyázzatok a strázsán Az Elet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet Hogy átvádolianak most rajta? Véres és ostoba feneségek. — Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a cslllag-széró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az Ember Szépbe-szőtt hitét.” Ezeket a sorokat Ady End­re írta, költő mondta. Élévül- hetetlenül és mindenkinek, minden korra, intő szólításul: Őrzők: vigyázzatok a strázsán! (patak]/) fc\\\\\\\\\\\V^\\\\\V^\\\\\\\\\\VA\\\V' 'Történelmünk legutóbbi 3400 esztendejéből — egy történész összeszámolta — 234 telt el békében. A békét csupán a háborúk közötti szü­netnek tekintették, a béke pi­henés és erőgyűjtés volt az újabb háborúzásokra, s egyál­talában nem csodálható, hogy a háborút annyi időn át szükség- szerűnek és elkerülhetetlen­nek hitték sokan. III. Frigyes írta a naplójában: „Békéből lészen a gazdagság, gazdagság, bál a rátartiság, rátartiságból a viszálykodás, viszálykodásból az alázat, alázatból a béke.” Lewis F. Richardson már így állította fel a logikai tétel mo­dern változatát: „Béke — fegy­verkezési verseny — háború — kimerülés — fegyverszünet — háború utáni állapot — béke.” S aztán kezdődik újra az egész folyamat, elölről. Történelmünk során csak kevés ideig nyugodtak a fegy­verek, s azt mondhatjuk, hogy szinte mindenki szüntelenül felebarátja életét fenyegette, mégis — az emberiség nem pusztult el. Nincs ebben sem­mi ellentmondás, s azt sem ál­líthatjuk, hogy az emberiség azért nem pusztult ki, mert őseink bölcsek voltak. Arról van inkább szó, hogy őseink nem ismerték a tömegpusztí­tás hatásos eszközeit. Ez a tu­datlanság azonban a mai idők­re már nem vonatkoztatható. Kár lenne tagadni, vagy el­hallgatni: a technika jelenlegi vívmányai lehetővé teszik az ellenség teljes, totális elpusztí­tását! Tegyük mindjárt hoz­zá: a szemben álló feleknek számolniuk kell azzal, hogy saját technikai felfedezéseik alkalmazásával megsemmisít­hetik önmagukat is!! Aki a történelmet kicsit is ismeri, tudja, mennyit fejlő­dött a háború jellege — a zsol­dos hadseregektől a népi had­seregekig. A háború hajdan a nemes emberek játéka volt, „az emberi cselekvés legma­gasabb rendű formája”, az erők összemérésének eszköze, lehetősége. A hadi tudomány azóta elképesztő magaslatokra jutott, s a hadászat eszközei sokkal inkább félelmeteseb­bek, mint bármikor. A termo­nukleáris fegyverek pusztító ereje milliószorta nagyobb mint a hajdani háborúk ösz- szes fegyvereié volt. S ha egykor a háborúk az erők ösz- szemérésének eszközei voltak, úgy a mai háborúk a kölcsö­nös elpusztítás eszközei lehet­nek. Szociológusok, tudósok kiszámították, hogy földünk népességének 70 százaléka az ; összfelület 7 százalékán tömö­rül, s jó célpontjai a mai fegy- . vereknek; s ha azt számítjuk, . hogy a mai nukleáris fegyve- . rek lövedékei a Föld bármely ■ pontját elérhetik, olyan sebes- 1 seggel, amely szinte lehetetlen- ' né teszi a hatékony védekezés ’ lehetőségét — elképzelhetjük, : milyen eredményekre vezetne egy nukleáris háború kirob­bantása. A tömegpusztító fegy­verek pedig — ezt sem lehet számításon kívül hagyni — nem kímélnek senkit, lehet akármilyen fajú, nemű, nyelvű, vagy vallású az ember. Sokan vannak, akik úgy vé­lik, a katonai erők egyensú­lya, a nukleáris háborúból következhető tömegkatasztrófa visszatartja az országokat, a népeket attól, hogy a háború kockázatát keressék, hogy a há­ború gondolatával kacérkodja­nak. Éppen a vietnami hábo­rú bizonyítja, hogy az ilyenfaj­ta vélekedés mennyire nem állja meg a helyét, bizonyít­ja, hogy amig az imperializ­mus agresszív és reakciós ter­mészete nem változik, az ag­resszív háborúk talaja is meg­marad. Az amerikai kalandor és provokatív erők arra a fel- tételezésekre építenek, hogy az ellenfél úgysem viszonozza az erőszak kihívásait; s mind erősebb fegyverzetet alkal­maznak, mind több katonát vonultatnak fel, a szúrópróba­szerű szórványos támadásokról pedig áttérnek a rendszere­sen ismétlődő támadásokra. A tartós béke biztosításának nem lehet egyetlen módja a fegyverek biztonsága — az egyetlen lehetséges módszer csakis a kollektív leszerelés lehet. Nevük mellől h — A Magyar Népköztársa­ság nevében... ítéletet hirdet a tanács, dr. Szilágyi Lajos bíró és a két népi ülnök: Bóta Sándorné és Békefi Ferenc. Ez az utolsó tárgyalás ezen a délelőttön. — Egy amputált lábú bá­nyászt vádolt a bíróság. Erre az ügyre még ma is emlék­szem, pedig nem az idén tör­tént. Éjjelente nem tudtam aludni, csak az összeroncsolt bányászra gondoltam. A tár­gyaláson az igazságot kellett képviselni, elnyomva szemé­lyes érzelmeinket. Kideríteni, ki is a hibás. És bizony a bá­nyász saját maga is okozta sze­rencsétlenségét. Nehéz volt ki­mondani. de ez volt az igaz­ság ... És az igazságot kép­viselem. Ez a legszebb a mi mun­kánkban. Bóta Sándorné nem végzett jogot, a „doktor” cím sem tró­nol neve előtt. De immáron hatódik éve az igazság kide­rítésén és érvényre hozásán fáradozik. Bótáné, az Egri Finomsze- relvénygyár meósa, 1960-ban úgy lépett be az „Igazság Há­zába”, hogy szinte semmit sem tudott törvényeinkről, népi demokráciánk ítélkező rend­jéről. „ — Emlékszem, az első úgy valami SZTK-per volt, de bi­zony nem voltam járatos eb­ben a kérdésben sem. Azóta már átlapozta a leg­fontosabb szakkönyveket és mint mondja, nagyon sok se­gítséget kapott a hivatásos bí­róktól is. _ Embereket ismertem meg. ol yanokat, akik szerencsétlenül jártak, és olyanokat _ is, akik mások szerencsétlenségét okoz­ták. Eddigi munkánk alatt mindig bebizonyítottuk, hogy kinek van igaza. Meggyőződé­sem, hogy „hamis” ítéletei nem hoztunk, mindig értve és úgy éreztem, igazságosan ítél­keztünk. így lehetett, hiszen Bótáné! újra három évre megválasz­tották népi ülnöknek. A Heves megyei KISZÖM dolgozója, Békefi Ferenc szin­tén a tanácsi asztal mögött ül — Nem felejtem el az else ügyemet: válóper volt. Békefi Ferenc ezt a „másod­állást” is szívvel-lélekkel vég­zi. Ügy érzi, hogy munkájuk értékes és szükséges. iányzib a „dr.” — Egy alkalommal például a mi szavunk döntött. A Legfelsőbb Bíróságtól visz-, szakapott ügyben a bíróval szemben kitartottunk az ere-: deti döntés mellett, és a bíró# is meggyőztük. Hogyne érez-i nénk hát, hogy érdemes doH gozni. Békefi Ferenc „fiatal” népi ülnök, három éve vizsgálja a problémákat. Idén újra három évre mandátumot kapott. — Régi pácienseimmel időn­ként találkozom, tájékoztatnak! ügyük alakulásáról. Persze, inkább a per nyertese ... Dr. Szilágyi Lajos is bekapj csolódik a beszélgetésbe. — Én magam is hasznos­nak érzem a népi ülnökök munkáját, különösen egy-egy. szakterületen. Élettapasztala­tuk is gyakran segíti az igaz­ság kiderítését... Senkár Ferencet szinte min­denki ismeri az Egri Járásbí­róságon, hiszen a kezdet óta, úgy tizenöt éve tölti be a népi ülnöki posztot. Ma már több ideje van erre a munkára, hi­szen nyugdíjas. — Ezért ha valaki megbeteg­szik, vagy nem érkezik be a tárgyalás időpontjára, csak ne­kem telefonálnak. És én jö­vök, mert nagyon szeretem ezt a hivatást. Senkár bácsi az elmúlt év­tizedben a paragrafusok bir­tokába is behatolt. — Régen nagyon is „forgat^ ható, csűrhető-csavarható” pa­ragrafusok voltak. Ma egyér­telműbbek és igazságosabbak. Az idén újra népi ülnöknek jelölték Senkár Ferencet. — Senkár bácsi 63 éves. Nem fárasztó ez a plusz mun­ka? — Nekem? Hiszen és spor- . toló voltam — húzza ki magát. Ök hárman nem „doktorok^ és a többi népi ülnök sem az. ' Mégis mindnyájan a tárgyalá­sokon és az életben is az igaz­ságot kutatják. Akik már eddig is az igaz­ságot keresték, jó munkát vé­geztek. Nap nap után, nyílt . szívvel állhatnak fel ítélkezni­— A Magyar Népköztársa­ság nevében ... (fóti) Én voltakép­pen mindig jzvegy voltam. Mikor is halt meg a máso­dik uram? Mert az első is meghalt. Ügy a, tah 37-ben. Hát azóta én szépen ma­gamnak va­gyok. Dolgo­zom rendjén, ahogy kell — magyarázza és mutatja is, az égtájat is, hogy nemcsak itt, de a háztájiban isi A Paskonyi- dűlöben, ahol a szőleje van. Azt is egyedül gondozza, pe­dig már het­ven éves... — Na, csak hatvan kilenc — tiltakozik az asszonyt karéj­ban, hogy az­tán tsz-nyugdí- jas lévén, még­is szinte min­dennap mun­kába járván, a világ és a dol­gok rendje sze­rint összedol­gozzon a szőlőtőkére mézet csorgató nappal. Mert a nap dolga, hogy érlelje a fürtöket Panka nénié, élete alapján, hogy kéz alá dolgozzon a sugár­zó égitestnek. Mert végtére is ilyen egysze­rű ez a bonyolult világ. (gyvrkti) egy kicsit - igazgatja közben lázas gyorsasággal a kendőt a fején, hogy látja, nemcsak a toll örökíti a szavait, de a fény­képezőgép is az arcát. — Pedig én majdnem mindétig egyedül píltem. vű szőlőt a rendhez és a ka­róhoz szoktassa. — És mikor únja meg? — a kérdés e sorok írójáé volt, de be kellett látnia, hogy nem volt éppen bölcs kérdés. — Mikor? Még a tavalyon is Panka néni rendje ismeretesebben, különös gond­dal takarítsák be. Csak „egy” százalék szemveszteség meg­nyerése is nagy mennyiségű kenyérgabonát jelent. — Milyen termést várha­tunk? A kérdést sokan felteszik. A szakemberek óvatosak. Tény, hogy az őszi árpák jók, a ta­vaszi árpák viszont gyengék. A kenyérgabonák — ha csak valami baj a betakarításig nem történik — közepes, jó köze­pes termést ígérnek. A meg­levő, tavalyinál területben is kisebb termés gondos betaka­rításával az eddig mutatkozó károkat viszont csökkenteni lehet. Az elkövetkezendő na­pokban az ország szeme az aratókon van ,akik a jövö évi kenyerünk biztosításán fára­doznak. Szalay István riányciklí volt egyes gépeknél i hengerfej és a csapágy. Sú­lyos gondok vannak a gumiab­roncsok hiánya miatt. Jelen­leg megyénkben mintegy 25— 30 MTZ áll vagy leállni készül, mert nincs külső gumiköpeny. Az illetékesek bizonyára min­dent elkövetnek, hogy a beta­karítás idejére a lehetőségek­hez mérten ezek a hiányzó ab­roncsok is megérkezzenek. Aratási gondjainkról nem szólhatunk anélkül, hogy a gépekkel bánó embereket ne említenénk. Ebben a vonatko­zásban némileg jobb a helyzet a tavalyinál. A 260 kombájn­nál 520 ember dolgozik. Ezek közül 200-at a gépállomások adnak (szerelők, traktorosok), 320-at p>edig a termelőszövet­kezetek. Ezeknek az emberek­nek kéthetes oktatását a na­pikban fejezik be. A 320 traktor beállítása a termelőszövetkezetek részéről bizonyos helyeken gondot okozhat. Ezért teszik helyesen azok a gazdaságok, amelyek már most gondoskodnak a kombájnokhoz küldött trakto­rosok pótlásáról. Erre több le­hetőség is kínálkozik. így mindenekelőtt a tartalékok jönnek számításba. Azok az emberek, akik vizsgával ren­delkeznek ugyan, de mégis más területen dolgoznak. Több olyan gazdaságról tudunk, ahol az elnök, a mezőgazdász traktorosok nyomában jár és a gépállomásoktól elkérik azok névsorát, akik már a korábbi években tettek vizsgát, viszont másutt nem traktorosként he­lyezkedtek el. A füzesabonyi járásban így aratás idején egy­két olyan pedagógus is jelent­kezett gépre, aki politechnikát tanít, megfelelő műszaki kép­zettséggel rendelkezik és trak­torvezetésből vizsgázott. Ezekben a napokban több­ször szóba került az aratók pre­mizálása. A füzesabonyi járás­ban úgy döntöttek, hogy leg­alább napi 150 mázsás kombáj­nonként! teljesítés után — amennyiben a minőség ellen sincs kifogás — a kombájno- sok természetben 15—30 kiló terményt kapnak. Azok, akik tudják, mit jelent a rekkenő hőségben hajnaltól estig gépen ülni és dolgozni, nem sajnál­ják azt a két-három mázsa terményt, amelyet a kombáj- nosok eredményes, jó, munká­jukért prémiumként kapnak. A gépállomások 116 ezer forint célprémiumot tűztek ki legjobb kombájnosaik jutalma­zására. Az aratás a küszöbön van. Néhány nap, és megindulnak a gépek, megpendülnek a ka­szák. Azok a károk, amelyek a gazdaságokat érték a ta­vasszal, közismertek. Több ezer hold kenyérgabona kipusz­tult. Ez egyben azt a feladatni is tűzi az aratók elé, hogy £ megmaradt termést a leglelki­Néhány nap még és — mint- 1 egy két héttel korábban a szó- ; kottnál — megkezdődik me- 1 gyérükben is az aratás. Az idén i 118 ezer hold az aratni való, 1 ezen belül 70 ezer holdról kell : betakarítani a kenyérgabonát. ] A meleg, viszonylag csapa- . dékmentes időjárás csak gyor- i sítja a kalászosok érését, és a i vártnál még előrébb hozza a 1 munka kezdetét. : Amikor az aratásról szólunk, legtöbbünknek először a ta- i valyi rendkívül nehéz aratás . jut eszünkbe, amikor szinte ki < kellett „lopni” a táblákból a : termést és egyik legnagyobb i gond volt a vizes, nyirkos ga­bonák szárítása. A napokban ; az egyik szövetkezeti vezető, amikor az aratásról beszélget­tünk, azt mondta: — Nem szabad kapkodni, fe­leslegesen sürgetni az üzeme­ket, hiszen ha tavaly a lehe­tő legrosszabb viszonyok kö­zött is betakarítottunk, akkor az idén sem lehet baj. A távmeteorológia ígérete szerint is ez évben a tavalyi­nál kedvezőbb időt várunk az aratáshoz. Ez a remény azon­ban egyetlen mezőgazdasági üzemet sem jogosíthat fel ar­ra* hogy a gabonabetakarítás gondját akár egy pillanatra is könnyen kezelje. Szerencsére ilyesmiről nincs b szó* hiszen Heves megyében az aratás, a gabonabetakamtás előkészületei jól haladnak, a gépek és emberek a munka megkezdését várják. Könnyebb lesz az idei aratás a tavalyinál, annyiból is, hogy ez évben húsz vadonatúj SZK ■ 4 cs kombájn lép be a ter­melésbe és ezzel a megyében dolgozó kombájnok száma el­éri majd a 260-at. A kombáj­nokon kívül nyolcvan arató­gép is segíti a munkát és ezeknek a gépeknek közremű­ködésével tűzhette célként a megye maga elé azt a tervet* hogy az idén mintegy 90 szá­zalékos gépi aratással taka­rítják be a termést. Az aratásnál* a gabonabeta­karításnál a főszerepet most is, mint már a korábbi eszten­dőkben* gépek végzik. így érthető, hogy az emberek ér­deklődése a gépek iránt meg­nő és lépten-nyomon felteszik a kérdést: vajon felkészültek-e az illetékesek, jók-e a gépek* van-e elegendő alkatrész és a gépek irányításához ember? Június 10-én a megyében a 260 kombájn közül 16 még ja- vítatlan volt. Ez nem jelenti azt* hogy e hét végére hiányos gépparkkal vonulnak fel a gép>- állomások, mert a kijavítatlan arató-cséplők kijavítása is megtörténik. Meg kell azon­ban mondani, hogy az idén is gondot okoznak bizonyos alkat­részek* amelyekből egyáltalán nincs* vagy csak egészen ke­vés van. így baj volt a sebes­ségváltó fogaskerekekkel, Aratás előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents