Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-17 / 142. szám

Magyar—német barátsági nagygyűlés Berlinben (Folytatás az 1. oldalról) A magyar Népköztársaság­ban ma a társadalom fejlő­dését határozottan és céltu­datosan irányítja a dolgozó milliókkal összeforrott és együtt haladó magyar szocia­lista munkáspárt, erősödik a tömegek politikai öntudatai szocialista gondolkodása. Ez kifejeződik a munkások, al­kalmazottak, értelmiségiek tömegeit és mind több pa­raszti dolgozót is tömörítő szocialista brigádmozgaloin több százezres seregének nagyszerű tevékenységében is. A szocialista iparban dol­gozó munkást, a szocialista mezőgazdaságban dolgozó parasztembert, a dolgozó értelmiségit ma alapvető ér­dekazonosság fűzi össze. Ezen az érdekazonosságon épül és erősödik a magyar társada­lom szocialista népi és nem­zeti egysége. Tisztelt elvtársakl Internacionalista barátság fűzi egybe népünket a Né­met Demokratikus Köztár­saság dolgozó népévei is. Ápoljuk és tovább fejlesztjük ennek a barátságnak jó, ne­mes, a munkásmozgalomban, a haladó tudósok és művészek kapcsolataiban gyökerező ha­gyományait A jó kapcsolatok nemcsak pártjainkra és kormányaink­ra, hanem népeinkre, az egy­szerű emberek viszonyára is jellemzők. E harmonikus vi­szony alapja az, hogy egy úton járunk, egy célért küz­dünk és azonos módon látjuk harcunk legfőbb kérdéseit. Dolgozóink tudatában vannak annak, hogy az imperialista agresszió ellen, a haladásért a békéért vívott harcunkban velünk együtt van, együtt küzd a szocialista Német De­mokratikus Köztársaság is. Egyetértünk német elvtár­sainkkal a nemzetközi hely­zet megítélésében, a nemzet­közi munkásmozgalom egy­ségéért vívott harc feladatai­ban, egy fronton vagyunk az Európa biztonságáért, a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mel­lett éléséért vívott küzdelem­ben. Eiarépa biztonsága és a világ békéje elválaszthatatlan egymástól Pártjaink rendszeresen érintkeznek, tanácskoznak, felcserélik nézeteiket és egyez­tetik tevékenységüket azokon a területeken, ahol ennek szükségessége mutatkozik. Pártmunkás-küldöttségeink rendszeresen tanulmányozzák egymás munkáját és gyümöl­csözően hasznosítják a ta­pasztalatokat A Magyar Szocialista Mun­káspárt — német elvtársaink­kal együtt — azt vallja, hogy a szocialista országok egy­ségét, összefogását, együtt­működését szüntelenül erő­sítenünk kell a VaTsói Szer­ződés szervezetének, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében, és együttműködésünk hatékony­ságának növelésére kell tö­rekednünk mind az jegyes szocialista országok fejlődésé­nek és biztonságának javára, mind a szocialista világrend- szer egészének fejlődése és békéje érdekében. Ez annál is inkább szük­séges, mert — és ez megál­lapítható anélkül, hogy az öndícséret hibájába esnénk — mind többen ismerik fel, hogy a szocialista világrend- szer országainak, pártjainak és népeinek internacionaliz­musa, összefogása, egysége, a Szovjetunió ereje nemcsak a szocialista országok számára ad biztonságot, erőt, hanem nélkülözhetetlen támaszt az úgynevezett harmadik világ imperialisták ellen harcoló népei számára is. Azt is tudják, érzik az em­berek az egész világon, hogy az imperialistákat éppen ez, a Szovjetunió — a szocialista országok ereje és helytállása tartja vissza hatásosain attól, hogy új világháborút rob­bantsanak ki. A proletár nem­zetköziség és a magyar nem­zeti törekvések egységének tudatában, ennek megfele­lően erősítjük barátságunkat a Szovjetunióval, a szocialis­ta országokkal ezután is. Tisztelt elvtársak, bará­taink! Pártjaink, országaink, né­peink együtt és méltókép­pen veszik ki részüket abból a nagy történelmi küzdelem­ből, amelyet a szocialista or­szágok, a világ minden ha­ladó és békeszerető ereje vív a népek szabadságáért, bé­kéjéért, a békés egymás mel­lett élés elvének érvényesí­téséért. Az elmúlt másfél-két esz­tendőben újból feszültebbé vált a nemzetközi helyzet. Elsősorban az amerikai im­perialisták a dél-vietnami nép ellen vívott gyarmati háborújukkal , a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni imperialista agresszió­jukkal és más fegyveres ak­ciókkal megszakították az enyhülés rövid időszakát. A nemzetközi imperializmus a világ több pontján fegyverrel 2 JígMa 1966. június 17., péntek száll szembe a nemzeti füg­getlenségükért és a társadal­mi felszabadulásukért küzdő népekkeL Ebben a helyzet­ben mindent meg kell ten­nünk és meg is teszünk, hogy segítsünk a vietnami népnek megvédelmezni függetlensé­gét, szabadságát és nemzeti önredelkezési jogát, s min­dent el kell követnünk, hogy az amerikai imperialisták ne szélesíthessék ki a vietnami háborút egész világrészekre kiterjedő fegyveres küzde­lemmé. Kedves elvtársak! Nagyon Időszerű, hogy Európa néped szűkebb hazájukkal, világré­szükkel, az európai bizton­sággal is foglalkozzanak. An­nál is inkább, mert a két vi­lágháború példája is mutatja, hogy Európa biztonsága és a világ békéje elválaszthatat­lan egymástól. Több mint két évtized múlott el a második világháború óta, de az euró­pai viszonyok még mindig feszültséggel terhesek. Ennek fő oka, hogy az amerikai im­perializmus járszalagjához kötött Német Szövetségi Köz­társaság, a nyugatnémet tő­kés monopóliumok politiká­jukkal fenyegetik Európa rendjét, békéjét és biztonsá­gát. A német egység megterem­tése a német nép ügye, de nem közömbös Európa és a világ számára sem. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya az utóbbi időben nyilvánosságra hozott javaslataival, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottsága pedig a nyugat-németországi Szociál­demokrata Pártnak javasolt nyilvános gyűlésekkel ékes­szóló bizonyítékát adta an­nak, hogy legfőbb gondja megszabadítani a német né­pet, Európát és az emberisé­get a Német Szövetségi Köz­társaság kormányának poli­tikája által előidézett feszült­ségtől és veszélyektől. A kommunista pártok egy­ségének eszmei alapja a mar­xista-leninista ideológia, a ka­pitalizmus, az imperializmus eülen, a bőkéért, a népek sza­badságáért és a társadalmi haladásért vívott közös harc, a célok azonossága. Erre épül­het a kommunista és munkás­pártok egyetértése a mind- nyá.' k számára közös kér­désekben és az akcióegység abban, amiben az szükséges. Minden kommunista párt­nak magának kell kidolgoz­nia saját politikáját, úgy, ahogyan ezt országának tör­ténelmi, társadalmi és gaz­dasági feltételei előírják. Az önállóan kidolgozott politika azonban szintén a közös él­veken alapul, ezért egyide­jűleg hatékonyan kell szol­gálnia saját munkásosztá­lyának, dolgozó népének nemzetének valódi érdekeit és a szocialista világrend­szer, a nemzetközi munkás- osztály közös, általános ér­dekeit Ez lehetséges és szük­séges is és éppen ebben van a marxista-leninista elmélet, a világot átformáló kommu­nizmus mérhetetlen ereje, legyőzhetetlensége. nemrég Becsben megtartott tanácskozását A nyugat-európai kommu­nista pártok tanácskozásához hasonlóan ésszerűnek lát­szik, hogy a testvérpártok két-vagy többoldalú tanács­kozásokon foglalkozzanak a népek létérdekeivel kapcso­latos azon kérdésekkel, ame­lyek nem tűrnek halasztást és megkívánják a haladás erőinek együttes fellépését. A kommunista világmoz- galom soraiban jelenleg fennálló nézeteltérések kellő figyelmet érdemelnek, le­küzdésük általános erőfeszí­tést kíván valamennyi test­vérpárttól. A kommunizmus ellenségei azonban korán ör­vendeznék. A marxizmus- leninizmus mindig legyőzte a megalkuvás szellemét, megküzdött mind a jobbol­dali opportunizmussal, mind a baloldali téveszmékkel. Most sem lesz másként. A marxizmus-leninizmus ki­próbált eszméi felülkereked­nek, az egység ügye diadal­maskodik, a kommunista vi­lágmozgalom megy előre fel­tartóztathatatlanul történel­mi útján. Kádár elvtárs végezetül mégegyszer köszönetét mon­dott a testvéri fogadtatásért, a szíves vendéglátásért, a mindenre kiterjedő figyele­mért és gondoskodásért. Megígérhetem, hogy híven beszámolunk otthon a látot­takról és átadjuk népünk­nek a német dolgozók test­véri üdvözleteit. Meggyőző­désünkben megerősödve té­rünk vissza hazánkba —, mondotta, majd sok sikert kívánt a pártnak, a népnek nagyszerű munkájához, a Német Szocialista Egység- párt Központi Bizottsága, Walter Ultbricht elvtárs, a Német Demokratikus Köz­társaság. a Magyar Népköz­társaság és a Német Demok­ratikus Köztársaság népei­nek barátsága a szocializmus és a béke éltetésével fejezte be beszédét. A lelkes hangulatú ma­gyar—német barátsági nagy­gyűlés az Internacionálé el- éneklésével ért véget. Csütörtökön este a Mi­nisztériumok Házában Kádár János, a magyar párt- és kormányküldöttség vezetője adott fogadást Ezen megje­lent Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságá­nak első titkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke és fe­lesége, Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke, valamint az NDK fővárosa politikai és társadalmi életének számos vezető személyisége. A him­nuszok eljátszása után Kál­lai Gyula, a Magyar Népköz­társaság, és Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke tartott pohárköszöntőt. A kommunista világmozgalom feltartóztathatatlanul megy előre ESEMÉNYEK — i&nókbajn. Sürgetőnek tartjuk azt* hogy ma minden nézetelté­rést alárendeljünk az impe­rializmus elleni közös harc érdekeinek. Mindenekelőtt szükség van ebben a kérdés­ben a szocialista országok és a kommunista pártok akció­egységére. Azon a véleményen va­gyunk, hogy meg kell terem­teni a feltételeket a kom­munista és munkáspártok világértekezleténék összehí­vásához. A jelenlegi hely­zetben nagy szerepe van a kommunista világmozgalom egységének erősítését szolgá­ló két- és többoldalú talál­kozóknak. Biztosítjuk test­vérpártunkat, hogy az 1957 és 1960. évi moszkvai nyilat­kozatok irányvonalát híven követő Német Szocialista Egységpárt *és az MSZMP képviselőinék mostani berli­ni tanácskozásai is a kom­munista világmozgalom egy­ségének szolgálatára törek­szenek. Az MSZMP üdvözli a nyugat-európai testvérpártok fiz eddigi leghevesebb összecsapás Saigonban Barikádok a riadórendőrség útjában SAIGON (MTI): a támogatására siető katona- legtöbb ház gyúlékony anyag* A dél-vietnami buddhisták sáS a város más pontjain is. bői épült és a kormány erőpróbája egy- Egy fiatal buddhista meghalt A buddhista intézet vezetői re nagyobb méreteket öli Sai- és nyolc társa megsebesült A elhatározták, hogy valóra vált- gonban. Csütörtökön a kora fiatalember halálát egy ame- ják azt a korábbi bejelentésit- reggeli órákban a rendőrség rikai katona lövése okozta. Egy két, hogy tömegesen vonulnak utasítást kapott, hogy kobozza UPI-jelentés szerint Saigon- fel híveikkel az utcákon, ki­el azokat az oltárokat, ame- ban az eddigi leghevesebb ősz- téve magukat a letartóztatás- lyeket a buddhista ihtézet kö- szecsapásra került sor, amikor nak. Egy csütörtökön kiadott rüli negyed lakosai állítottak a buddhista tüntetők bariká- közleményben hangsúlyozzák* fel a forgalom akadályozására dókat állítottak a riadórend- nem maradhatnak közömbö- az utcákon úgy, ahogy ezt a őrség útjába. A dél-vietnami sek a pagodák megsértése, a hűéi buddhista lakosság is hadsereg katonái tömegével papok, hívők, diákok ellen tette. használták a könnyfakasztó intézett támadások és a bazar Amikor az egyik pagoda gránátokat és világító golyó- fiák legyilkolása láttán, előtt egy fiatal papnő szembe- kát lőttek a tüntetők feje fő- a hűéi buddhisták által az szállt a rendőri erőkkel és lé. Az amerikai hírügynökség utcákra állított oltárok e&á~ nem akarta engedni egy oltár ezt rendkívül veszélyes intéz- volítására és a tüntetések meg- elszállítását, a rendőrök több kedésnek minősíti, tekintettel szüntetésére a kormány az 5. golyóval megsebesítették. Fegy- arra, hogy Saigonnak ezekben ejtőernyő« zászlóaljat vezé- verét használta a rendőrség és a sűrűn lakott kerületeiben a nyelte ki Huéba, ugyanazt az egységet, amely egy hónappal ezelőtt Da Nangban fojtotta el a kormányellenes mozgolódást. i ★ A vietnami néphadsereg fő­parancsnokságának összekötő bizottsága június 13-án tilta­kozó üzenetet intézett a nem­zetközi ellenőrző bizottsághoz* s ebben elítélte az amerikai imperialistákat, amiért fokoz­zák és kiterjesztik agresszió« háborújukat Vietnamban. Az üzenet hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok ez év ja­nuárjától májusig újabb 80 000 katonát szállított Dél-Vietnam­ba, amivel az amerikai fegyve­res erők létszámát 260 000-re emelte. Az Egyesült Államok csatlósai: Dél-Korea, Ausztrá­lia, Thaiföld és a Fülöp-szige- tek amerikai nyomásra szin­tén elhatározták, hogy további csapatokat küldenek Dél-Viet­namba — hangoztatja az üze­net. ★ William Westmoreland tá­bornok, a dél-vietnami ameri­kai fegyveres etpk főparancs­noka Saigonból Honoluluba érkezett, ahol „rutin-megbe­széléseket” folytat Sharp ten­gernaggyal, a csendes-óceáni amerikai erők főparancsnoká­val. ★ Csütörtökön délelőtt egy amerikai felderítő repülőgép hatolt be Hanoi légiterébe. A gép keleti—délkeleti hányból érkezett, feltehetően az ame­rikai 7. flotta egyik anyahajó­járól szállt fel. Kihasználva az esős időt, a felhők fedezete mögött érkezett Hanoi fölé, majd egészen alacsonyra száll­va húzott el a VDK fővárosá­nak központja fölött. A város légvédelmi ütegei tüzet tottak. ANKARA: A Transelektro magyar vil­lamossági külkereskedelmi vál­lalat önálló kiállítása nyílt meg Ankarában. A kiállításon a magyar erősáramú villamos- ipar termékei közül főleg nagyfeszültségű készülékek ke. rültek bemutatásra. A kiállí­tás az első önálló árubemuta­tó, amelyet a magyar külke­reskedelem Ankarában rendez. ★ WASHINGTON: Az amerikai statisztikai hi­vatal adatai szerint az Egye­sült Államok lakossága ez év május elsején 195 millió ezer volt. LONDON: Az Independent Television News riportere bejelentette, hogy Jutesza, Buganda kirá­lya, aki a májusi események során eltűnt, jelenleg is Bu- gandában, egy őserdőből rej­tőzködik királyhű katonái csoportjának védelmében. „Freddie király” ahogy a reakciós uralkodót Angliában nevezik, most a szomszédos államoktól próbál engedélyt szerezni, hogy területükön ke­resztül távozhasson országá­ból. BELGRAD: Jugoszláviában csütörtökön 530 életbe lépett a szövetségi árhi­vatal rendelete, amely engedé­lyezi, hogy sok feldolgozó iparágban meghatározott cik­kek tekintetében a piac felté­teleihez mérten szabadon ál­lapítsák meg az eladási ára­kat. A szabad árrendszer üveg. ipari cikkekre, háztartási gé­pekre, ipari műszerekre, szer­szerszámokra, műanyagból ké­szült közfogyasztási cikkekre, bizonyos vegyipari termékek­re és cipőfajtákra vonatkozik. Az iparcikkekkel egyidejűleg felszabadult a sertéshús ára is. ★ NEW YORK: U Thant ENSZ-főtitkár java­solta, hogy a világszervezet őszi közgyűlése fogadja el az 1967. évi költségvetést, amely 128 millió dollár rekordössze­get irányoz elő. Az ENSZ ed­digi legmagasabb költségveté­se az ez évi 121,5 millió dol­lár volt. (MTI) A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség megtekintette az NDK népi tengerészete egyik egységének hadgyakorlatát. Képünkön (jobbról balra: Kádár János, Erich Honecker, az NSZEP KB titkára és itáliai Gyula a „Kari Marx” zászlóshajó fedél­(Telefoto'— MTI Külföldi Képszolgálat) nyi­Katonai célokat szolgáló mesterséges holdakat bocsátottak fel az USA-ban CAPE KENNEDY (MTI): célokat szolgál mrjd, s ha a A Cape Kennedy rakétakí- programnak megfelelően be- sérleti telepen az amerikai ié- állnak pályájukra, a Pentagon gierő óriási méretű Titán—3. elsősorban Dél-Vietnammal típusú rakétájának segítségével kíván összeköttetést létesíteni, egyszerre nyolc műholdat bo- de felhasználhatók a műholdak csátottak fel csütörtökön a reg- titkos katonai jellegű üzene- geli órákban. A nyolc műhold tek közvetítésére bárhol a W- közül hét katonai távközlési lágon.,

Next

/
Thumbnails
Contents