Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-08 / 134. szám

td/änos vitézem, én hős huszárom... Állomás és kiindulópont Teljes siker a János vitéz gyöngyösi előadásán, t zsúfolt nézőtér, színpompás kiállítás a színpadon Vasmák romantikus művek, amelyeket sóba nem lep be a por, akárhogy múlik is az idő. Ilyennek tartjuk a János vitézt is, amely ágyán Petőfi műve alapján született meg, de Hel- tai Jenő és Kaesóh Pongrác közreműködésével jutott szín­padra. Ha mentegetőzésnek is tűnik ez a megállapítás, igaz, és mindez a daljáték gyöngyösi előadásával össze­függésben jutott eszünkbe. Ugyanis az előadás előtt megoszlottak a vélemények a darabválasztásrői. De most je, mint annyiszor más esetek­ben, az optimistákat igazolták az események. Akik kétkedtek a János vitéz miatt, véleményüket két gon­dolat köré csoportosíthatták. Az egyik; a János vitéz már nem lehet vonzó ma, legfel­jebb csak nagyon kevesek előtt Mégha Petőfi zsenije is ihlette a színpadszerzőket évti­zedekkel ezelőtt. A másik: ho­gyan lenne képes bármely szerv a János vitézt „házi” ki­adóban, a siker reményében előadr»? A szombat, vasárnapi elő­adás mindkét ellenvetésre vá­laszt adott, méghozzá egyérte- mú, vitathatatlan és elismerő választ. Két táblás ház a sza­badtéri szín padom, amelynek befogadóképessége kétezer fő, több száz, jegy nélkül maradt néző vasárnap este, az érdek­lődés mértékét mindennél job­ban kifejezte. Ami pedig a „há­zi" kiadást illeti: minden vá­rakozást, minden vérmes re­ményt felülmúlt. Tegyük hoz­zá: pedig nem is olyan könnyű előadni ezt a dalművet. A színpadképek nagyszámú I sta­tisztériát igényelnek, látvá­nyosságot is, nemcsak kosztü­mökben, hanem díszletben és egyéb kellékekben is. Említsünk olyat, mint a sza­kasznyi lovas húszár bevonulá­sa a színpadra? A második fel­vonás csatajelenetének élethű érzékeltetése a robbanó petár­dákkal, és a háttérben, a szín­padon átvágtató huszárok több­szöri rohama, vagy a harma­dik felvonás elején a boszor­kány seprőn való lovaglása a színpad fölött? És a bégető birkanyáj megjelenése? De ide kell sorolni az oszlopos palota természetes színpadképének bevonását a játékba, amely a francia királyi udvar környe­zetét „élethűen” elevenítette meg. A látványosságot szolgálta a nagy létszámú tánckar és ének­kar is, amiknek szerepük volt a hatalmas méretű színpad ki­töltésében, a szükséges drámai hatás biztosításában. Mind­ezekhez számítsuk még hozzá a korhű jelmezeket, és máris a teljesség képe bontakozik ki előttünk. De a nagyobb gondot az éne­kes szereplők kiválasztása ad­hatja, fűzzük hozzá az előbbi­ekhez az igazság kedvéért. Itt sem volt hiba, sőt! Ha hozzá­számítjuk azt az érthető elfo­gultságot, amit néhány sze­replő érezhetett a színpaddal való újabb találkozás miatt az előző, hosszabb kihagyás után, mindenképpen elégedettek le­hetünk teljesítményükkel. Az­tán a második előadás, a va­sárnap este feloldotta ezt a fe­szültséget. Herczeg István, mint Kukorica Jancsi, Bagó megszemélyesítője, Bokros László, az Iluskát alakító Nagy Erzsébet, valamint a francia királykisasszony szerepében Holló Erzsébet kellemes hang­gal lepték meg a közönséget. Jó partnerük volt Barna Sán­dor, aki a strázsamestert ját­szotta. Nagyon jó alakítást láthat­tunk Hegedűs Klárától, aki a gonosz mostohát, Borbély La­jostól, aki a francia király Leblanch Zsolttól, aki az udva­ri tudóst és Demény Bélától, aki a falu csőszét vitte színre. Külön dicséretet érdemel a Vidróczki Táncegyüttes a to- borzóért és a menüettért, a művelődési ház balettkara a tündérek táncáért és a két szó­lótáncos: Ménesi Gabriella és Molnár József. Tanítómesterük Molnár Lászióné, Farkas Gyu- láné és Zeltner Imre. A hatá- sós, színes díszletek Bella Sán­dor, a kifejező maszkok pedig, Wöller László hozzáértését bi­zonyították. Jelentős része van a sikerben a Városi Művelődési Ház ének­karának és szimfonikus zene­karának, a gimnázium és az iparitanuló-intézet leánykará­nak. Z áborszky József kar­nagy kitűnően irányította őket, hangsúlyozottan kell szólnunk az ő feladatának meghatározó jellegéről, aminek maradékta­lanul és dicséretesen eleget tett. ,(p A rendező, Jankovits Jenő jó partnerokra talált Magyar Lászlónkban és Guthy Tamás­ban, de az 6 irányító keze minden jeleneten meglátszott ötletben, a szabadtéri színpad adottságainak. teljes felhaszná­lásában jeleskedett. Még egyetlen magyarázattal tartozunk. Mi volt az az erő, amely ennek az előadásnak a céljára összefogta a város minden rendű és rangú intéz­ményét, a honvédségtől kezd­ve, a MEDOSZ lovas sportkö­rig, a vezető személyektől kezdve a dekoratőrökig? A vá­rosi népművelési tanács. Ezen az első, komoly erőpróbáján mutatkozott meg a társadalmi összefogás hatékonysága, a népművelési tanács létezésé­nek jogosultsága. Csak annyit még: minden évben a János vitéz előadása lehetne Gyöngyös jelentős, szé­lesebb körben megrendezett kulturális eseményének, akár a hagyományos zenei heteknek is egyik csúcsa. A Mátra üdü­lőiben és a környező községek­ben lehetne érdeklődést talál­ni erre az előadásra. A János vitéz gyöngyösi elő­adása nemcsak egy megtett út egyik állomása volt, hanem a további célok kiindulópontja is lehet. Bűn lenne erre nem számí- • tani. G. Molnár Ferenc Egy pohár sört sei Fűthető talaj Harmati Ferenc, a Kő­olaj- és Gázipari Tervező Vállalat munkatársa, érde­kes találmányt dolgozott ki a termőtalaj fűtésére. Mód­szere szerint a kertészetek földjébe párhuzamos csa­tornákat kell ásni, ezeket jó hővezető fémlemezekkel fedik, s a csatornahálózat fölé 15—40 centiméter vas­tag melegágyi földet hor­danak. A csatornákba gőzt vagy termálvizet enged­nek, s a fűtött talajon a hideg hónapokban is jól megterem a primőr áru. Évente akár ötször is szü­retelni lehet a fűtött föl­deken. A fűtőcsatornákhoz cső­vezeték sem kell, sőt, ha a fűtéshez nem meleg vizet, hanem gőzt használnak, úgy az elszivárgás ellen védő szigetelőanyagra sincs szükség. A befektetés vi­szonylag kicsiny és az már az első évben többszörösen visszatérül. Elsőként a Sa­sad Tsz tárgyal a talál­mány bevezetéséről. (MTI) Megjelent a Nemzetközi Szemle új száma A Nemzetközi Szemle jú­niusi új száma közli V. Kori- nov elemző írását az SZKP XXIII. kongresszusának nem­zetközi jelentősége címmel. Általános érdeklődésre tart­hatnak számot továbbá azok a részletek, amelyek Felszóla­lások az SZKP XXIII. kong­resszusán gyűjtő cím alatt ke­rülnek most az olvasó elé. Ezek a szemelvények Jesus Faria, Madeira Keita, Shripad Amrit Danga, Raul Acosta, Tullio Vecchietti, Francisco Neves, Ali Jata és Ambroise Noumazlay elvtársak kong­resszusi felszólalását tükrözik. A nemzetközi politika esemé­nyeinek megértéséhez szolgál­nak kitűnő eligazítóul a kö­vetkező cikkek: Otakar Simu- nek: A fejlődés gazdag forrá­sa; V. Zorin: A washingtoni kulisszák mögött; J. Viktorov: Az Egyesült Államok Európa- politikája. Gazdag a nyugati lapokból átvett szemleanyag is. Ezeket egészíti ki a sokré­tű szemle-rovat. Végezetül az éseménynaptár ' zárja le a Nemzetközi Szemle új számát, Öröm volt hallgatni azt a beszámolót, amelyben a Gyöngyösi Járási-városi Rend­őrkapitányság vezetője az ön­kéntes rendőrök munkáját pr- tékelte. Eredmények, ered­mények mellé sorakoztak. Nem kellett szépíteni, lakkoz­ni a valóságot, hiszen a lakos­ság ellenőrző figyelme a bizo­nyítéka, hogyan őrködik a renden, a közbiztonságon a kék karszalagos önkéntes rendőrök egyre népesebb tá­bora. Tisztelet és elismerés veszi körül őket. A beszámoló azonban nem hallgatta el a még meglévő hiányosságokat sem, hiszen a további fejlődés útjából más­ként nem lehetne elhárítani az akadályokat. Ma még elég elterjedt je­lenség. hogy az önkéntes rendőrök a szolgálat alatt az italboltban iszogatnak: hallot­tuk a beszámoló megállapítá­sát. Egy pohár sör, nem a világ: mondhatjuk erre. Az egy po­hár sör valóban nem a világ. Üdít, frissít a maga helyén. De nem szolgálatban. Az ön­kéntes rendőrök gondoljanak arra, hogy őket még fokozot­tabban figyeli a lakosság, hi­szen saját elhatározásukból vállalkoztak a rend őrzésé­re, az állampolgári jogok és kötelességek megtartására. Nekik tehát példát kell mn- tatniok. Még abban is, bogy az egy pohár sört sem isz- szák meg szolgálatban. Gondoljuk csak el, hogyan vonhat felelősségre szabály- sértőket az az önkéntes rend­őr, aki maga is megszegte a szolgálati szabályzatot ott, az italboltban? Ehhez az erköl­csi alapot azzal az egy pohár sörrel is elveszítette. 'Ne ’feledjék, csak az köve­telhet másoktól, aki előbb ön­magától követei. Aki önként, társadalmi munkában vállalja a közrend és a közbiztonság őrzését, az ma megtisztelő feladatra vál­lalkozik, de egyben a fokozot­tabb figyelmet is magára irá­nyítja. Egy egész község vagy város őrködik minden mozdu­latán. És elég csak egy apró hiba is, máris elveszti az em­berek bizalmát. Az ő példá­jából aztán könnyen általáno­sítanak, mert ez is jellemző vonásunk. Az egy pohár sör csak a példa kedvéért szerepelt eb­ben az írásban, de nem alap­talanul. Reméljük, nem is eredménytelenül. (gnrf) MODERN HAJVISELET (L’Humanité) 9 Jenci tudja, hogy a németek elvesztették a háborút, de a bolsevizmust ő sem akarja. Azt mondta, amit gondolt: „Én nem várom őket, nekem nem hiányoznak, értse meg... De a realitásokkal számolni kell.” Az angolokat se várja, csak a németektől akar szabadulni. Az ősi ellenségtől és a fasizmustól. A kormányzó úr is protestáns, Jencitől maradhatna min­den a régiben, a vallás, a nemzet. Na, ez igaz­ságtalanság, hiszen Jenci is a „nép” mellett áll. „Reformok szükségesek.” Ebben különbö­zik a nagybátyjától, aki éppen semmit, de semmit nem akar változtatni. Kínlódva végigsimított az arcán. ...Űristen, micsoda hülye vagyok én! Hisz Jenő itt van velem, megszökött ő is a behí­vás elől, az én sorsomat osztja. Semmivel 6em vagyok nagyobb hős nála. Azért, mert vitatkozik velem? ... Azért, mert védte Hor- ttiyt október 15-én? ... Eszébe jutott, milyen furcsán, groteszkül ment el felettük a nap. Lent voltak a Dunán, kóboroltak, horgásztak .krumplit szedtek, este tudták meg Vidócki Kláritól, hogy Horthy közben letette a fegyvert, de a nyilasok nyom­ban a helyére ültek, átvették a hatalmat. Miß ők pecáztak, a történelem elzúgott a fejük felett. Talán jobb is így; ha bemennek a városba és felfedik magukat, estére már lehet, hogy nem élnek. Jenci nemzeti mártírt látott Horthyban, ak’ ^.megmutatta”, „megpróbálta a lehetetlent” ,, beírta nevét” satöbbi. öt nem hatotta meg ez a gesztus. Nem kel­lett volna beszállni ebbe a halálmenetbe a Szovjetunió ellen. És egyáltalán: micsoda ál­lamfő az, akit néhány óra alatt el lehet sülv- lyeszteni? Hol voltak a hadosztályai, a tá­bornokai? ... Nevetséges. Ettől meghatódni Levetkőzött, lefeküdt. Tompa félálomban ■eodergett, hallotta, amint Jenő benyitott. Fény már nem jött vele, úgy látszik, a ház­beliek is elcsendesedtek, — Alszol? « — Nem. Hány óra van? — Fél tizenegy. — Jól elbeszéltétek az időt. Jenő nem válaszolt, gondolataiba merült. Később hallotta, hogy vetkőzik, koppant a ci­pője, surlódtak ruhadarabjai. Reccsent alatta az ágya, Laci már „jóccakát” akart neki kí­vánni, amikor barátja megszólalt, mintha csak az alábbi dialógust folytatná: — Nem lehet a végire járni ezeknek a dol­goknak. — Mondhatok valamit? — tűnődött, hogyan fogalmazza meg, hogy ne bántsa meg Jenőt. Már nyelvén volt: ..Jó nagy marha a nagy­bátyád!”, de enyhítette: — Nem állt sorba Papír Marci, mikor az észt osztogatták . . . — Onnan sokan hiányoztak — felelte Jenő, s nem lehet tudni, hogy érti. — Ha ő veled tartana, maga alatt vágná a fát. Mártír lenne, aki önként adja mindenét a semmiért. Mi sem akarunk mást tulajdonképpen, valljuk meg végre, mint átmenteni magunkat. Puszta életünk, képesítésünk, tehetségünk azonban a sorsunk aranyfedezete. De mihez kezd Papír Marci a Fortuna nélkül? Se szakmája, se egy barázda földje. Gyámoltalan álak volna, ha bem •" 'kodna foggal-körömmel ahhoz, amit elért. • ' — Valljuk meg végre,... átmenteni magun­kat — ismételte Laci. — Hát persze, hogy igazad van. De erre éppúgy ráfizethetünk, mintha egy csomó svábot már leöltünk volna. Több szó nem esett köztük. Reggel Laci ébredt elsőnek. Kint még sötét volt, de a konyhában égett a villany, Papír Marci már elment szolgálatba. Az alagsor­ban néhány ajtóval arrébb nyílt a tolalett, mellette a fürdőszoba. Laci arrafelé vette útját. Hallotta a csap csobogását, a víz locs- csanásait. Megállt az ajtó előtt, emlékezett* kallantyúra záródott belülről. Pillanatig ha­bozott, aztán lehajolt a kulcslyukhoz: szép­asszonyt meglesni nem bűn. A kádban állva szappanozta magát, ahogy hajladozott, forgott, teste minden porcikája feltárta magát. Magas, húsos nő volt, nagy, kemény mellekkel, épp csak annyi zsír volt rajta, amennyi a bőrét rugalmas-feszesre húz­ta. A nyár telt, érett fényét sugározta, a Ru- bens-képek, a bacchanáliák erdei asszonyaira emlékeztetett, azok nyersesége, édeskés rózsa­színei nélkül, ezt az elefántcsontszínt, a bőr­nek ezt a feszes és mégis párnás puhaságát csak Tizian tudta megfesteni. Laci akaratlanul is Magda törékeny, könnyű karcsúságára gondolt, a bűntelen, tiszta szen­vedélyre. Ez az asszony (milyen komikus, hogy Boróka nőmnek szólítja) — maga az érzéki gyönyörűség. Hogy tollászkodiik ott a kádban. Szinte kényeskedik, pipiskédbe, ahogy tenyere végigsiklik a csípőjén. Mit tud vele ez a tahó férje kezdeni? Vajon betölti ez az élet ezt az asszonyt? Elég ez neki? Biztosan igen. Talán a puszta, a cselédházak nyomorából jön, s a fürdőszoba, az urak kö­zelsége már álmai betetőzését valósítják. Mintha valami azonos típus lenne, egy vasko­sabb, hétköznapibb válfaja a fönti világban ki tenyésztett úrinőknek. Laci nem tudott szabadulni a látványtól. Ügy megszorította a vágy, belesápadt. Ha most hozzáférhetne, semmit se latolgatna. _ Az asszony belecsúszott a kádba, örvény­lett körülötte a szappanos víz. Ernyedtem mozdulatlanul ült, feje hátrahanyatlott a kád peremén. A kallantyú be van akasztva, az biztos. Laci felegyenesedett, homlokát nakitámasz- totta a falnak. Hiszen meg lehetne próbáim, idő itt van rá. Alkalmat is találna az ember. Bókok, kis udvarlás, elválik, hogy reagál rá. Óvatosan továbbment, nehogy az asszony észrevegye, megsejtse ottlétét. Sokáig heveré- szett az ágyban, máskor meg szokta előzni Jencit, most nem akart egyedül maradni Pa­piméval a konyhában. Honnan ez az elementáris vágy? Inaskorá- ban tört ez így rá, a pubertáskor vulkánikus évei alatt gyötörte ilyen emésztően. De akkor nő nélkül volt, tapasztalatlanul, kiszolgáltatva a zabolátlan erővel nyíló érzé­kiségnek, s béklyóba verve a „Tiszta férfiú- ság” hülye eszménye által. Emlékezett rá, amint ment át a bérház udvarán a nyári dél­után álmos forróságában, körülötte négyszög­ben a folyosók, magas falak, mintha börtön­udvaron ment volna, hátra, a cselédlépcső alá, ahol a közös illemhelyek sorakoztak. Előt­te lépegetett testhez simuló fehér köpenyében Micike, a fodrászkisasszony, akit köztudomá­súan a főnöke használt. Közönyösen ment, hátra se nézve, kezében lóbálta a klozetkul- csot. Dúdolva kinyitotta az ajtót, majd ma­gára csapta, ö égő fülekkel, lángoló arccal a mellette levő fülkében foglalt helyet, s egyre az járt a fejében, mi lenne, ha átmászna a válaszfalon? íFoLtfUUjak)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents