Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-29 / 126. szám

Gimnáziumok ís szakközépiskolák TÖBBSZÖR ELHANGZOTT mér az utóbbi időben, hogy társadalmi fejlődésünk ered­ményeképpen egyre általáno­sabbá válik a középiskolai ok­tatás, s előbb--utóbb eljutunk a kőtelező középfokú oktatásig. És, hogy milyen reális alapo­kon nyugszik ez a kissé távo­labbi célkitűzés, bizonyítja a következő számadat: me-' gyénkben 5225 tanuló fejezi be az idén az általános iskolát és ezek mintegy 40 százaléka je­lentkezett középiskolába. A felvételik befejeződtek és el­dőlt már a fellebbezések sorsa is; megyénk középiskoláiban 2750 első osztályos kezdi meg átszel a tanévet. Lépten -n yomoo tapasztal­hatjuk: a fejlődés mindig új gondokat szül. Így va­gyunk a középiskolai oktatás­sal is. Évekkel ezelőtt még csak hat középiskolánk volt a megyében, ma már megduplá­zódott ez a szám. A 12 közép­iskolában ősszel rajtoló elsősök négy év múlva — ha a lemor­zsolódással kissé csökkent lét­számban is — munkáért, vagy egyetemért jelentkeznek. Mit mondunk nekik? Milyen lesz a továbbtanulás és a mun­kalehetőségek választéka? Ez többek között attól is függ, hogy a végzett diákok hány százaléka szerez szakmai hoz­záértést is az érettségi mellé. MA MAR NEM KÉPEZHETI vita tárgyát: hamis illúziók táplálták a ' gimnáziumok 5+1 oktatási formájának szor­galmazását A heti egyszeri gyakorlati foglalkozás, bár nyújthat bizonyos szakmai elő­képzést, de nem lehet a szak­munkás-nevelés egyik bázisa A tapasztalatok azonban azt is igazolták, hogy ott ahol ad­va vannak a feltételek, és ahol jól csinálják, ha a szakmunkás­nevelés bázisa nem is, de a munkára nevelés egyik hasz­nos ét bevált eszköze a poli­technikai oktatás. Es es egymagában sem ke­vés! Ezért nem tudunk egyértel­műen lelkesedni azért a me­gyei intézkedésért, amely egy­öntetűen „eltemette” a gimná­ziumi oktatás 5+1-es formá­ját Szeptemberben 30 gimná­ziumi első osztály kezdi meg megyénkben a tanulást. A ta­gozatos osztályok szép ered­ményt ígérnek, de politechni­kai oktatásunk mintha a visz- szafeflődés jegyeit hordozná. A gyakorlati foglalkozásokat — az első osztályokban — heti két órában állapították meg. Az 5+1-ből így 5 és fä + m lett Nem akarjuk túlbecsülni az 5 + 1-es forma jelentőségét. Igaz, hogy oszrtályonkint csu­pán ketten-hárman választot­Előrenézni egy-kéf évtizeddel ták életpályául az iskolában megismert szakmát, de az is igaz, hogy az iskola sem min­dig jól választotta meg a po­litechnika szakmai irányát SENKI NEM VITATHATJA, milyen hasznos, hogy az egri Szpágyi Gimnázium leányai megtanultak varrni- egy má­sik osztály sütni-főzni, a Gár­donyi diákjai pedig jártassá­got szereznek a gépkocsiveze­téshez és szereléshez, a plusz egy keretében. Az is az igaz­sághoz tartozik, hogy a mező- gazdaság és még néhány más területe a politechnikának, nem vált be. De ezen a heti két óra sem segít! Nem szabad figyelmen kí­vül hagyni az 5+1 értékelésé­nél azt sem, hogy a politechni­kai oktatásból alakult ki új isko­latípusunk, a szakközépiskola. Az egri Dobó István Gimná­zium jó politechnikai oktatása rakta le a szakközépiskola alapjait, és a Szilágyi Gimná­zium kereskedelmi gyakorla­tából nőtt ki a kereskedelmi szakközépiskola. A jövő természetesen nem az 5+1-es gimnáziumi okta­tásé, hanem elsősorban a szakmai ismereteket is nyújtó szakközépiskoláké. De ahol megvannak a gyakorlati fog­lalkozások feltételei, ahol ott a drága pénzen berendezett tanműhely és ahol igény is je­lentkezik egy-egy szakmai te­rületre, ismét indítani kellene az 5 + 1-es formát mindaddig, amíg fel nem váltja azt a szakközépiskola. Nem titkoljuk, szimpatiku- sabb számunkra az a minisz­tériumi vélemény, amely a feltételektől teszi függővé az 5+1-es formát és nem állít elé kategorikusan tilalmi so­rompót. Talán még nem késő meghallgatni és figyelembe venni az iskolák vezetőinek véleményét és aszerint el­dönteni: kezdődjék-e szep­tembertől 5+1-es első osztály, vagy sem? MA MAR SENKI NEM vi­tatja, hogy a fejlődés iránya a szakközépiskolák felé vezet. Látják, tudják ezt már a szü­lők és a tanulók is. Szeptem­berben 14 szakközépiskolai osz­tály kezd megyénkben. A je­lentkezők száma 860. A túlje­lentkezés lehetővé tette a vá­logatást, s így valóban a leg­jobbak kerülték a szakközép- iskolákba, szám szerint 503-an. Az igények tehát túlnőtték szakközépiskoláink lehetősé­geit, a gimnáziumok pedig csaknem túlméretezettek let­tek. Az ősszel induló 30 gimná­ziumi első osztályba 1178-an jelentkeztek csupán és 1240-en nyertek felvételt. Hatvanban például gyakorlatilag minden­kit felvettek, aki jelentkezett, sőt azokat is, akik kimaradtak a szakközépiskolai felvételnél. Az élet most fordított egyet a régebbi értékrenden: a szak- középiskolákba felvett tanulók tanulmányi átlaga jobb, mint az általános gimnáziumi osztá­lyoké. Megyénk szakközépisko­lái tehát rövid, néhány eszten­dő alatt tekintélyt vívtak ki maguknak. Csak kevés van be­lőlük. Igaz, ha fejlődésében vizs­gáljuk, jelentős eredmény a 14 szakközépiskolai osztály, de ha az igényekhez mérjük, kevés. Egerben nincs különösebb probléma, négy közgazdasági, három forgácsoló, egy erdész, és egy kereskedelmi osztály indul szeptemberben. Gyön­gyösön egy műszermechanikai, egy elektromechanikai, egy felvásárló és egy mezőgazdasá­gi technikumi osztály. De Hat­vanban csupán egy közgazda- sági szakközépiskolai osztály kezd és mellette hét gimnázi­umi osztály, amelyre csak nagy igyekezttel és átcsoporto- látsítással lehet kitenni a '„megtelt” táblát. ÍGY JOGOSNAK LATSZIK az igény: a hatvaniak is a szakmák irányába szeretnék fejleszteni az iskolát. Kereske­delmi, konzervipari, vasútfor- galmi, általános gépipari és mezőgazdasági gépkezelőd osz­tályokra látnak lehetőséget. Való igaz, Hatvan és környé­kének, az egész selypi meden­cének még nincs ipari jellegű szakközépiskolája. S a megyei számadatokat vizsgálva is azt látjuk, hogy az ősszel kezdő középiskolásoknak még egy- harmada sem tanulhat szakkö­zépiskolákban. ötven-ötven százalék lehetne a helyes arány! A szakközépiskolák fejlesz­tése, hálózatának bővítése, ma már nemcsak egyéni, hanem társadalmi szükséglet is egy- szere. És nemcsak a munka­erőigény diktálja ennek az is­kolatípusnak a fejlesztését Sókkal többről van szó! Kor­szerű nevelésről, és a szocialis­ta emberformálásról is. Nem beszélve arról, hogy milyen előnyt jelent például egy le­endő gépészmérnök egyetemi tanulmányaihoz a gépipari szakközépiskola. Az igények és előnyök mel­lett természetesen felelőssé­get is jelent a szakközépisko­lák fejlesztése. Ma még kevés a mérnök-tanár, hiányoznak a szakmai oktatáshoz szükséges gépek, felszerelések és nem mindenütt található megfelelő segítő üzem sem. És ami a leg­fontosabb: nem tudjuk előre négy évvel, tízzel, vagy húsz évvel, milyen szakmai kép­zést igényel majd az ipar, vagy az egész népgazdaság. Márpedig tudni kellene! A szeptemberben kezdő szakkö­zépiskolások négy év múlva korszerű általános műveltsé­get nyújtó érettségivel és egy egész szakmai csoport közép­fokú ismeretével hagyják majd el az iskolát És így ismétlő­dik ez évről évre. Ezért kell előrelátnunk egy-két évtized­del is. Hogy az élethez tud­juk igazítani az iskolát! ELHAMARKODOTT ÍTÉ­LET, nagy felelősség igent mondani a hatvani javaslatra, de ugyanilyen felelősség ki­mondani a nemet is. Mert négy év múlva 1240 diák végez az általános gimnáziumokban, s ezek az érettségi mellé nem kapnak szakmai ismereteket. Még a plusz egy napot sem! Tudjuk, nagyon drága okta­tási forma a szakközépiskola. De jelentős összegbe kerül az egyszerű érettségi is. Egy gye­rekre —, aki három évig járt óvodába, nyolc évig általános­ba és utána elvégezte a közép­iskolát, — 54 ezer forintot köU az állóm. (Ebben az összegben még nem szerepel a pedagógu­sok képzése, az iskolák építé­se és felszerelése sem). Ennyit költött az állam arra a 19 éves kislányra is, aki tavaly végzett az egyik általános gimnázium­ban és most érettségivel a zse­bében takarít. Nem tipikus eset, de nem is egyedülálló, hogy az érettségi, szakma nél­kül, csak általános műveltsé­get nyújt és nagyon kevés munkaalkalmat. Ezért kellene tovább csökkenteni az általá­nos gimnáziumi osztályokat és növelni a szakközépiskolai osz­tályok számát. Mert így na­gyon drága nekünk ez a taka­rítás.^, ★ Nem az Ítélkezés szán­dékával írtuk vitázó megjegy­zéseinket. igaz, nagy könnyel­műség lenne elsietni a szakkö­zépiskolai osztályok fejleszté­sét, de nem kisebb felelősség elmenni a lehetőségek mellett akár Hatvanban az ipar vona­lán, vagy Hevesen, Füzes­abonyban mezőgazdasági terü­leten kínálkozik is az. És ta­lán meg lehetne valamit men­teni még az 5+1-ből is... Márkusz László Szerettük volna a múlt vasárnap megfejteni a kereszt- rejtvényt, melynek a címe Heinrich Heine volt ugyan, de hiába kerestük a Heinére utaló magyarázatot. Vadásztunk a hosz- szú sorok után, de nem találtuk meg a kérdéseket... Így az­tán rejtvényesített rejtvény maradt előttünk, hogy mi a víz­szintes 1., 31., 56. és a függőleges 1. Valahogy ez kimaradt. Nyílt levelezőlapon azért nem tudtuk az egészet beküldeni mert nem fért rá. Persze, voltak nálunknál ügyesebb olvasók, akik mégis megfejtették. Minden tiszteletünk a megfejtőké, akik megfejtették, hogy mit kell megfejteni... ★ Érdekes hírt olvastunk a pakisztáni Lahoreból keltezve az Esti Hírlapban (V. 25). SZEMÁTÜLTETÉS címen. Már azt hittük, hogy a pakisztániaknak sikerült megoldani ezt a meg­oldhatatlan feladatot. De aztán kiderült a szövegből, hogy „egy sebésznek sikerült a szem szaruhártyáját egy vak ember szemébe átültetni...” örülünk a sikernek, mert a magyar Imre József profesz- szór több mint 5 0 éve kidolgozta a szaruhártya-átülte- tés jó metódusát... Nem ártana néha itthonról is közölni ilyen híreket, hadd tudja meg az olvasó, hogy hazánkban naponta végeznek szaruhártya-átültetést. Szemátültetést viszont aligha oldott még meg valaki is ezen a nagyvilágon... A fogpótlás sem egyenlő az egész állkapocs átültetésével. Bi­zony nem. (Dr. Szemes) Henye szók és terpeszkedő kifejezések Valamennyien tapasztalhat­tuk, hogy egyesek beszédében, élŐ6zóbeli megnyilatkozásai­ban, s általában a mindenna­pi élet társalgásaiban gyak­ran szaporodnak el a henye szóik, a semmitmondó, csak töltelék szerepet betöltő nyelvi formák: a sok hát, aztán, hogy is mondjam, ugye, kéremszé- pen és főleg ez a furcsa hang­sor: izé! Nem véletlen, hogy népünk is csúfolódik az izé használatán: „Te izé, az az izé, olyan ízesen, ki tudja izél- ni azt az izét”. Jókai Mór is fontosnak tartotta az izémódon való beszéd ellem küzdelmet, és nevetségessé tette gyakori használatát. Egyik írásának fa­lusi kisasszonyán is csak mo­solyogni tudunk, aki kedves látogatóját ezzel a kérdéssel lepte meg: „Látja-« ott azt az izét, ott az izé mellett, azt én izéltem... A tearóasát értette, a veranda mellett, amit ő ol­tott”. Miért veszélyesek a henye szók? Elsősorban azért, mert igénytelenné válik használa­tuk által beszédünk, pedig a nyelvi igényességre való tuda­tos törekvés nemcsak írásaink­ban követelmény, hanem min­den élőszóbeli megnyilatkozá­sainkban is. Sajnos újabban felswSlalá- sokben, előadásokban, írásbeli beszámolókban gyakran talál­kozunk azzal a jelenséggel, hogy az egyetlen igével is meg­jelölhető cselekvést, törté­nést, állapotot sokan feleslege­sen körülírással, úgynevezett terpeszkedő nyelvi formákkal fejezik ki. Hányszor halljuk: gondoskodás történik valakiről, ellenőrzést gyakorol valami fe­lett, felszólalásunknak ez és ez képezi a tárgyát, bevásár­lást eszközöl, levonásba hoz­ták, befolyást gyakorol valaki­re, indítványba, javaslatba hoz valamit stb., stb. Mennyi­vel szabatosabb és érthetőbb ezek helyett a terpeszkedő for­mák helyett, ha így beszélünk: gondoskodunk valakiről, elleni örzünk valamit, mondaniva-. lónknak ez és ez a tárgya, be­vásárol, levon, hat valakire^ ajánl, indítványoz, javasol stb. Van azután néhány olya* kifejezés, amelyik önmagába* nem rossz és helytelen nyelvi forma, csak a gyakori és a szükségtelen használat teszi azzá. Feleslegesen sűrűn for­dulnak elő pl. a vonatkozásá­ban, a kérdéssé válik, a szűk keresztmetszet, a gyakorlat, a kialakítás, a hálózat stb. sza­vak, kifejezések; pedig helyet­tük van sok jó magyar sző és nyelvi forma. Ezek azonban nem kaphatnak szerepet nyel­vünkben azért, mert a felso­roltak kiszorítják őket. DR. BAKOS JÓZSEF tanszékvezető főiskolai tanár# a nyelvészeti tudományok kandidátusa 1. Rigó néni védőszárnyai alatt csendes civi­lizált napokat élt Laci. Anyai érzései átsugá­roztak a fiúra, sorsközösségét érezte Jenővel s úgy hitte, ha Laci egészségét óvja, a maga fiáét is erősíti. Laci délutánonként kiült a kertbe, magasra burjánzó dáliák mögé, ribizkebokrok csendjé­be, félmeztelenre vetkőzve olvasott és mélá­zott a napon, belebámult a porba, hagyta, hogy fürdessék a forró szelek, melyek a magas­ban kéken suhantak és gyöngyszínű, dagadó felhőkön vitorláztak, itt, a házak közt száraz, széngázas kohószagot terítettek s ócska, ösz- szegyűrt újságpapírral, fonnyadtsárga faleve­lekkel cicáztak. Jó volt a csend, a semmittevés;**a pihenés. A veszéllyel egyszerűen nem törődött. Magda minden este eljött hozzá, neki elmondta azt, amit magában már tisztázott s helyére tett: — ... Valamit vállaltam, ehhez tartom ma­gam. El vagyok rá készülve, látom is maga­mat, már aprólékosan végigéltem, hogy egy nyirkos őszi reggelen megtalálnak a tábori csendőrök, kivezetnek az udvarra és agyonlő­nek. Vagy talán felakasztanak, bírósági herce. burca után. — Szörnyű, hogy miket beszélsz.. 1 Kell erről beszélni? — szakította félbe Magda. — Beszéljünk csak — makacskodott Laci. — Nincs ebben semmi szörnyű, ha nekünk ez jut, vállaljuk. Bizony, talán egy szürke őszi hajnalon ... Az utolsó mondat úgy hangzott, mint egy romantikus sanzon kezdősora. Laci megérezte ezt. s kicsit csodálkozott is: miért játszik ez­zel a gondolattal, hisz a halálban nincs semmi romantikus, s az ügy sem az. hisz e változá­sokat a történelem nagy erői dobják felszínre, St hősi életérzés önmaguknak kell. s talán •nélkül a milliók csatanyerése sem jönne létre. A nyár még magasan Síit a táj fölött, ő a kertben ült, kívül a város, a rendszer áram­körein és gépezetein, s tudta, hogy ez a sziesz­ta a nap sárga ragyogásával, a bokrok fony- nyadó, poros levelei között, már tett. Érezte, hogy ismeretlen társai is vannak szerte a vá­rosban, csontos, barnára sült nyers és nagy­szájú külvárosi fiúk. Tűnődött a napon, hogy talán igaza van Jencinek és Suhangnak. Biztatják: meg kelle­ne ezt írni, feljegyezni, megörökítem, hogy tudják majd, voltak ők, éltek itt a kültelke­ken, fiúk, akikbe beleivódott a magasan já­ró hold fénye s a palánk ok árnyéka, a kocs­mák éneke, az olaj szaga. Ügy kéne ezt megírni, mbit Giono a maga hegyi parasztjait, olyan ízekkel, ahogy a kecs­kék s az asszonyok szagát írja, a köveket a hegyeken, a szakállas férfiakat és az olajfá­kat. De talán az is romantika, ahogy Giono látja a francia parasztokat És Suhángban nincs romantika? A vadságában, az elszántságában, kíméletlenségében és — ha kicsit kapatos: — az ellágyulásában, amikor öreg elvtársairól, vagy éppen a feleségéről beszél. Ezek a gondolatok a holnapnak szólnak, amit talán már ő sem fog megérni. A holnap­nak, amikor nem lesz elsötétítés, de szabadon fognak ragyogni a mozireklámok és kirakatok fénytáblái világítják át az éjszakát, senki sem gondol majd a tábori csendőrökre, s álmaikat nem szakítják át repülőbombák. Milyen nagy dolog is lesz az, élni egyszerűen, élni bele a világba! A napok gyorsan sorakoztak egymás mö­gé, talán éppen egyhangúságuk adta a rit­must. Laci elcsodálkozott azon a reggelen, amikor Rigó néni a tejesikávé páráján keresz­tül átnézett az ablak felé, s tűnődve megszó­lott: — Mától kezdve berregnek * hónapok, Itt van szeptember elseje. Csakugyan, ez már a szeptember lenne?.. 1 A dáliák szirmait élesen, tisztáin körvonalazó fényt nézte ő is, a ferdén alávágó hideg, erős sugárzást, s hirtelen megérezte a kerti avar szagát, az őszi harmattól nedves föld illatát Emlékrajok gyön győződtek fel benne; zsi­vajozó, táskákat lóbáló gyerekcsapatokat lá­tott, táncoló, bokázó, gondtalan gyerkőcöket, s köztük magát is, aggodalmasan szorongva. El­röppent a szünidő, a nyár, a mostoha fösvény hónapok. A szeptember az ősz felelősségét hozta, anya fillérező gondjait: „... Honnan tudnám én azt a safe irkát, könyvet, el őterem terű 7“ Sohasem a betakarítás, a szü­zet, a gyümölcsérés örömét Össze! a füzetek fölött töltött umataras órákról visszanézve, azok a kdelégüleüen, üres nyári napok a végeérhetetlen boldogság fényét kapták. Az ősz mindig változást adott, űj osz­tályt, új tanítót, más könyveket, inasévek után segédéletet lezárt egy korszakot ismeretlen újat kezdett. Még soha így nem áhította a feorazafa» változást a világesemények végső, döntő meg­fogalmazódását. A végeredmény teljesen vi­lágos volt de a folyamat végtelenül hosszú. Súháng azt mondta: „Egy-két tápig rej­tőzz ét aztán eldugunk”, Magda is biztatta: „Húzd meg magad valahol, aztán szerzünk la­kást”, Magda nap nap után jött tehetetlenül széttárta karját; Suháng egyáltalán nem je­lentkezett egyelőre el kellett tűnnie, senki sem tudott róla, merre van. Magda Bordás Franci­val, Hámos Pistivel dolgozott, a veszély nagy volt egymást érték a lebukások. Laci nem tartozott a csoportjukhoz, nem kapcsolhatták be. Laci újra és újra türelemre intette maga*. Sok százezer ember él Pesten, senkinek sincs az arcára írva, hogy katonaszökevény. Su- hángék hamarosan jelentkeznek, fegyvert ad­nak, harcolni fog ő is. Addig azonban itt kell lapulni, úgy, hogy a szomszédok se vegyék észre. Magában élvezte is a helyzetet; anya®: itt laknak, néhány utcával arrébb, apa mind«» reggel itt megy el a sarkon a villamosmegálló­hoz. „Katonafiunk van, anyus” — mondogatja meghatottan, anya felsóhajt: „Vajon merre jár az a szegény gyerek? Hol tépi a szél, hol süti a dér? ..." Ha meghal, jó emléket hagy maga után. Ha meghal: de élni kell. Olvasott és olvasott, sorra vette Jenő könyveit, s közben egyre gyakrabban meredt maga elé. Egyszer aztán váratlanul rádöbbent a helyzetére: „Ez a vállalás, ez a tett, ez a nagy lépés zsákutcába vitt”. Káromkodott: ,A kutya istenit, ez egy egérfogó. Csak ülök és ülök, várom, mikor csípnek nyakon” ... Kese­rűen elhúzta a száját; valami majd csak lesz. Lett is, hamarosan. (Folytatjuk) ■ I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents