Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-22 / 120. szám

ff / A béke költője Johannes R. Becher születésének 75. évfordulójára írta: Alice Hellmuth JOHANES R. BECHER: HOLNAP fi zocializmus, Németor­»9^ szag és • költészet — olyan egység volt számára, amelyet szeretett, s amelyért élt. Efcész életművét az egysé­ges, szocialista Németország iránti vágy hatja ét. Költemé­nyeiben egész Németország je­len van, múltjával és Jövőjé­vel, embereivel és tájaival. A háború elleni gyűlöletet éne­kelte meg. Németország meg­osztottsága feletti fájdalmát és a boldogságot afelett, bogy né­met földön, a mi köztársasár gunkban megkezdődött a szo­cializmus felépítése. Életműve ezeket a gondolatokat hagyta ránk örökül.’* Nem kisebb személyiség, mint Anna Seghers írta ezeket a szavakat 1958. október 11-én, amikor a költősav megszűnt dobogni. Becher útja nehéz és ellentmondásos volt, mégis kö­vetkezetes. 1891. május 22-én született Münchenben, dr. Hein­rich Becher bíró, — később a legfelsőbb bíróság elnöke — fiaként Az ifjú már korán vonzódott az egyszerű embe­rekhez. Apjának nem tetszett ez a magatartás és ezért fiát . megjavulni” ez öttingenl ne­velőintézetbe küldte. A fiatal Becher a sportmozgalomba va­ló bekapcsolódásával próbálta ellenzéki érzelmeit levezetni Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után Berlinben, Münchenben és Jénában orvos­tudományt és bölcsészetet ta­nult. Ebben az időben kezdőd­tek költői próbálkozásai is: az expresszionista irodalmi áram­latnak volt a szószólója. Az 1914-ben megjelent .összeom­lás és diadal” című verseskö­tete nemcsak a polgári világ­fájdalmat tükrözte, de megjö­vendölte az imperialista hábo­rút is. És amikor a háború valóban bekövetkezett, Becher azon kis számú német költők közé tartozott, akiket nem ka­pott el a mámor: elhatározása, hogy nem jelentkezik önként katonai szolgálatra, szakításra vezetett a szülői házzal. ¥? leiében a döntő változást az októberi forradalom hozta. Becher tagja lett a Spartacus Szövetségnek éo a Német Kommunista Pártnak. Élttől kezdve politikai és költői tevékenysége egybefonódott Irodalmi témái: a háború ször­nyűségei, a háborús gyújtoga­tok leleplezése, a békemozga­lom népszerűsítése. A „Hulla a trónon” 1925-ben megjelent verseskötetéért és az 1926-ban megjelent „Levislte, avagy az egyedül igazságos háború” cí­mű regénykísérletéért letartóz­tatták és hazaárulás címén vá­dat emeltek ellene. A nemzet­közi tiltakozás, amelyben olyan személyiségek is részt vettek, mint Makszim Gorkij, Romain Rolland, "Hiomao Mann és Ber­tolt Brecht, a per beszünteté­sére kényszerítette a lipcsei birodalmi bíróságot Bechér pedig tovább írta háborúelle- nes költeményeit és újabb nép­gyilkolás előkészítésével vá­dolta az uralkodó osztályokat A kényelmetlenül vádló és humanista Bechert a fasiszták Azerbajdzsán költők MUHAMMED FIZUÉI (1498—1556): ARANY-FÖLD PADISAHJA Arany-föld padisahja ezüstön vesd katonáit, vett hadaival indul, szomszéd országra támad, le is igázza népét, ravasz kötéssel, cselszövéssel, nyomában zúgolódás, sírás, haragvó bánat De eljön lm az Ara, szerencse-csillaga lefordul, meghal a padisah is, a nép, a hadirend is. Szavaim, látod, élnek! Hadrak elve naponta győznek! Dalaim hadvezére magam vagyok, a dervis! Igéim óriások, kopjájuk, pajzsuk az Igazság, meg nem csorbul hatalmok tengeren, égen, földön, se dicsőségre, kincsre, hatalomra nem áhítoznak, de ha várost igáznak: üres lesz ott a börtön. Nem törhetik meg őket föld-rendi tő, vad elemek sem, a hitszegé szerencse kénye nekik nem árthat Múlandó fejedelmek, kegyet nekem ne osszatok ti! Magam véstem, szavakból, dísztelen koronámat Szabad vagyok! Szabad légy te Is, akárki volnál, tinó hatalmú úrnak sovány koncért ne szolgálj! I i Rab Zsuzsa fordítása SZULAJMAN KÚSZTAM (1906—): a haza elhagyására kényszerí­tették és megfosztották német állampolgárságától. Becher mégis így irt: „Német vagyok, ha bolond­ját járja is a polgárjog. Tu­dom, hogy azért el nem ve­szítem. És ha egy jövő nemzedéktől majd egyszer megkérdik, tó. szerette a népet,... Egy szabad német nép dönti majd el, tó tett többet a német né­vért”. Ausztria, Svájc, Csehszlová­kia és Franciaország voltak emigrációjának állomásai, míg végül is 1935-től 1945-ig a Szovjetunióban talált ideigle­nes hazát. Itt mint a „Nemzetközi iro­dalom” és a „Német lapok” e. folyóirat főszerkesztője dolgo­zott. A honvágy, a hazája Irán­ti szeretet több versgyűjte­mény megírására ihlette, mint „A boldogságkereső és a két teher”, „Ä győzelem bizonyos­sága és kilátás nagy napokra” és „Németország hív*. Alkotá­saiban egyre inkább a szemelt kötött formái felé fordul. 1945-ben, a Hl tler-fasizmus szétzúzása után, Becher az el­sők között tért vissza Német­országba. Tevékenyen részt vett a demokratikus és szocia­lista kultúra felépítésében, több hivatalt töltött be. 1954- től művelődésügyi miniszter. Tevékenységéért számos ki­tüntetésben részesült. 1949-ben írt „Az NDK himnusza”, az 1952-ben megjelent „Német szonettek* és a további, új, ; Igaz, emberi, hősi pátosszal ! teli költeményei a német nép ; reprezentatív szocialista köl- ; tőjévé emelték. tódén művét felsorolni, ATm alkotómunkájának min­den árnyalatát feltárni és ele­mezni lehetetlen lenne. Költe­ményei, mint az „Ének a ta- ; nulásról”, „Békés népek”, bizo­nyítják, hogy amiért Johannes ' R . Becher és honfitársainak legjobbjai harcoltak, egy fi}, jobb Németország megszületé­se, a megvalósulás útjára lé­pett. Miként Becher írta: „Tet- ' tekkel váltjuk valóra az álmot. Formáljuk az új, szocialista ’ embert. Tanulni akarunk és példakép lenni.” (Fordította: Gáti István) BŰCSŰ Szemed miért ködös, szerelmesem? Szíved miért sebes, szerelmesem? Ne sírj! Rutádat ne érje könny, Hisz* nem leszünk sokáig külön ... Te vagy, tó azt tanította nekem, Hogy lelkem a tűzben érc legyen; S most tőled én csak annyit kérdek, Hogy tó tanított sírni téged? Ne nyomja bánat a lelkedet, Ne sírva várj, míg messzi leszek, A szerelem nem az: kimutatni, Hogy fáj a szív, a távolt kutatni. Ne sírj! Ruhádat ne érje könny. Hisz’ nem leszünk sokáig külön ,.. Oda indulok, hol a hegy magas, S a hajnal, akár egy rőt kakas. Dalom ott juhászoknak dalolom S a tavaszt a hegytől elrabolom. Ott fenn, ha kigyúl a virradat, Szedek új dalaimhoz új szavakat, Dicsérem a felkelő napot: Ez az ének, amit tenéked adok! * Miért van hát, hogy búslakodunk, Mikor él a szívünk, gondolatunk! Ne sírj! Ruhádat ne érje könny, Hiss’ nem leszünk sokáig külön ... Radó György fordítása Vfeuzapfflaatv» A megtett útra Még látunk romokat, Sírok végtelen sorát — Két világháború Tanúit — Pillantást vetve a múltra, Fölmérjük a mát És latolgatjuk Az új borzalomra Készülő erőket, Meg azokat, amelyek A békét akarják —» KATONA JUDIT: Csalódás A kocsis verte a lovat Kisfiam nézte döbbenettel hozzám bújt tói szája remegett az ember kérdezett szeme, miért veri azt kiről én annyit meséltem este elalvás előtt neki és féltem már akkor e szörnyű perctől hiszen majd meg kell magyarázni: jók vagyunk, rosszak mit tudom én vitázni rémülten, hogy nincs oda minden, nem kell azért ennyire sírni a csalódás szégyenét nehéz kibírni. , Barátját megvédjek kettelt Akik szeretnek erősebbek. Hálás fénye dőlt rám a gyerek szemeknek. ANTALFY ISTVÁN: Apám a könyvtárba megy Az Akropolisz romjai közé port fúj a szél. As istenek kísérik eltűnt barátok feledett nyomát. A fogolytábor szögesdrót-kerítés övezte tájain jajdul a vád, táncol a föld, de fák nem nőnek égig. Március fénye — nagy menetelés, a természet újuló forradalma, ... de vizet szárító szél, most pihenj, a pár percre, míg botjával kopogva ez újuló napfényes délután nyolcvankét éves fáradtsággal is a könyvtárba könyvért megy az apám. Az igazít, Egyszer s mindenkorra. Visszatekintve És mérlegelve a jelent, Szemünk A holnapra Nyílik, S meglátjuk A szabad embert, Nemes egyszerűségében, Derűs szépségében Megtestesítve Évszázadok álmát. Boldog Balázs fordítása SERFÖZÖ SIMON: AMÍG élek Megszenved tettek a barmok, rugós szerszámok, oldalamba ejtettek szakadékot, benőtte gaz, vér, csillag, megríkatott a múlt, elátkoztam, el is temettem, űrbe elszállt hajszálaim rakom azóta vissza fejemre, fogaimról a földet ellapátoltam, így lássanak, akik hozzám jönnek, megcsókolom a cipőm sarkát: lépni tudtam hétmérföldet, a dolgokra ráhajolok, az asztalra ujjaim tíz égő gyertyának felállftom, rátermettem az igazra, már le nem maradok, lefekszem éjfélkor; lópokrócora alatt ángyot rúgok | bajoktól agancsok nőttek fejemre, számban megteremtek kemény szavak; szemmel is ütni tudok, , t megszépültem a sírásoktól, l j f a Duna-parton végigsétálok,- ’ r ’ megfordulnak utánam a szalagos ISnybk, mellüket szépen a váltómra akasztom, árvaság, som láttalak, koporsóban,' ' ' dobbantős-nyeM vasvilláddal szállj el, szállj el, nem telepszek virágos gallyakra, tetőre, legmagasabb fára, megmászni még minden előttem van, sorsomnak vagyok szépszál legénye, bolondja csodálkozásnak, dögnehéz hitnek, halotti torom sose lesz, amíg én élek élve nem halok meg. *AAA/NAA/VNAAAAAA/WVVVVVVVV\AAAAAAAAAAAAA/VVVWVVVW^WWV^^^A^^VN/V\^AA/VV>A^/VVV^W^^^^A^A/^^^AA*^^^^VV*AAéVWVA/VVVVVSéSAAi» iP<9 y^/o> Találkozás. Sziklai Sándor nem az első volt az oka, hogy még nem fe­> szovjetunióbeli önkéntescso- jezte be katonai tanúiményai­> porttal indult Spanyolországba, nak soron következő szakaszát. \ Énnek minden bizonnyal az Néhány hónappal később azon­ban — természetesen titokban — ő is útra kelt, méghozzá a „San Vicente” nevű spanyol hajón. Ez a hajó nem tartozott a tengeri flotta legmodernebb egységei közé; a fedélzetén tar­tózkodó önkénteseik sokat tü­relmetlenkedtek a hajó lassú­sága miatt. Csupán az vigasz­talta őket, hogy az út folya­mán — egyelőre beszélgetések­ből — megismerték a földet, amely felé Igyekeztek, s ahol a nemzetközi munkásmozga­lom és a fasizmus eddigi leg­nagyobb méretű összecsapása folyt. Sziklai Sándor egyik vissza­emlékezésében leírja, hogy 6 is sokat beszélgetett a spanyol hajóskapitánnyal Ibérföldről, az ott folyó harcokról Érthető türelmetlenséggel és kíváncsi­sággal fogadott minden hírt, amely a háborúról érkezett. Ezek között a hírek között egy­re gyakrabban olvastak egy nevet: Lukács tábornokét. Lu­kács tábornok neve gyorsan vált közismertté: győzelmek sorozata fűződött hozzá. Sziklai Sándor — úgy érezte — jól is­meri a nemzetközi munkás- mozgalom vezetőit, legjobbjait; „Lukács” tábornokról azonban még nem hallott. Valahányszor megkérdezték tőle, tó ez a le­gendás parancsnok, bosszan­kodva vallotta be, fogalma sincs, kiről van sző. Pedig ekkor már Lukács tá­bornok nevével kapcsolták ösz- sze Madrid védelmének egyik arcvonalszakaszát — azt. ahol a fasiszták a legsúlyosabb ve­reséget szenvedték él —, majd a híres guadalajarai csatát, amelyről még lesz szó az aláb­biakban. Sziklai Sándor Madridba ér­kezése után — ahol akkor a fő­hadiszállás volt — Zalka Máté ismerős, zömök, vállas figurá­ját pillantotta meg a vezérkar egyik folyosóján. Jóízű magyar köszöntés harsant a fülébe: — Hogy vagy, egykomám? Megölelték, örömmel üdvö­zölték egymást Zalka végigné­zett Sziklai Sándoron, s utolsó találkozásukra célozva a lábá­ra mutatott: — No ugy-e, igazaim volt as­zal a reggeli sportolással? Nem tudom, hogy másznád meg itt a hegyeket afféle gyenge „ta­nári” lábakkal! Sziklai Sándor elmondta, hogy így is, úgy is megfogadta volna Zalka tanácsát: nemcsak jószántából, de kötelességből is erős fizikai kiképzésben része­sült a katonai tanfolyamon. — Befejezted? Elvégezted? — kérdezte Zalka. Sziklai rábólintott. — S az eredmény? Az milyen volt? — Itt vagyok — felelte Szik­lai Sándor. Értették egymást; csak az jöhetett ki Spanyolor­szágba, aki a legkiválóbbak közt végezte el a katonai stúdi­umokat. A két jó barát nem vált el egymástól ezen a napon. Szol­gálati ügyeiket elintézve, együtt telepedtek le a malaga­borral megtöltött üveg mellé, hogy hazai szokás szerint ■,VWWVWVVW\MM.feNAA/VWVWSAAA/W

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents