Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-17 / 90. szám
<r A KÖLTÉSZET ÉRTELMÉRŐL A VILÁGIRODALOM ARS POÉTICÁI KOT ÁCS «ANDOK: A FO A virágnak még nyoma sincs, még alig pelyhes a barka, de az utak szegélyén már a fű készül a hóié fcrOezO, szélben erősödik, szárad, a a felhőkből kibújó nap hívja, biztatja: légy bátrabb! Edd zászlója, szabad jel* utat int majd a tavasznak a zúdul a márciusi hars szél és feltámadnak a falvak. a földek, a fák, a a házak végén a kertek és folytatják, mit legelőször egy zöld fűszálacska kezdett! TÉNAGTSÁNDOR: Teljesedő nyár Micsoda lobogás, mennyi akarat szorult a tájra! milyen szorgalmas zűrzavar ünnepét üli a természet! Gyökerek és levelek termékeny izgalma most teljesedik gyümölcsös szerelmén, anyás záporok dajkálják a földek csecsemőit, friss-zöld lendület hajlik füttyentve a sorok közt, kapák villámai csapnak az ijedt gyomokra, kacéran ígérkeznek pihenésre hűvös kepealjak. Szeretlek, szőlőszem-gömbölyű nevetés a domboldalon! szeretlek, esltrilány-szerelem ízelt idéző augusztusi koradélutáni A termékenység áldott zűrzavara ea a nyái-vég, izgalmas készülődés a gyökerekben és az emberi szívekben. Kosarak hasasodnak, a pajtákból kiszorul a terhes üresség, ■ a beszélgetések Is megtelnek estelent« a tervezget és meggondolt örömével. KASSAI FERENC: Táj, szélben Nyúlánk lobogás, tűsek mOaat, Száz fiatal lány combján ég a szoknya, a szél arcuk a fénnyel hajuk kibonjta, szemeik kékje tárai taz Tovavtszi a délutánt a a déU féltekénk. Nyúlánk lobogta, tüzek Tető-vitorlák feszülnek aa aa alkony kihajózik szilaj és sűrű kékké old fehéret, feketéi a szelek nemzetköziséget égre, OMONY1 IMRE VERSED ANALÓGIA REGYYENEN TÚL Tíz esztendővel ezelőtt.., *— emlékszel? — — mintha csak ma lenne. fis húsz esztendővel ezelőtt is.., — emlékszel? — — mintha csak ma lenaa. S tán húsz esztendő múlva ha egy napon meg kell majd halnod? — mintha csak ma lett volna... —- Hát nem emlékszel? ÚGY EMLÉKSZEM Huszonegy éves voltál amikor megismertelek. Én pedig negyvenkettő, Ügy emlékszem, hogy akkor hatvanhárom éve szerettük már egymást Valami Jelenet Itt valami nyomot mindaz, ami történt, S ami történni fog: (az már így negyvenen tSk jó, roma — mind egyie megy. A fontos, hogy Hogy megtörténhetett. Lány9 ataavtth, haangwág Először aa a lány A szavak majd Am aa Is lehet hogy valamivel efdbk mégiscsak a szavak. fis aa a lány csupán elfeledte hogy mit is mondtak a szavak korábban. benjamin fcAsnA Örök harcát az ember ... „Délről betört a meleg levegő, viaskodik az északi hideggel.” Rombolva jön a jóidő, hosszú esőkkel, árvizekkel. Háborúk, elemi csapások — Pusztulunk mindig valahol. De nyílni készülődnek a virágok, hajtja rügyeit a gesztenyesor. A rügy kipattan, az alvó felébred, a halott helyén új sarj születik. Nincs hatalom kijátszani az élet megmásíthatatlan törvényeit. Erővel, bizalommal, szerelemmel telítetten mindig bírókra kel — nem adja fel örök harcát az ember a halál szövetségeseivel. Árvizek, bombák közt a meggyötörtek uegmentik szétdúlt kertjüket: a Földel *s tisztán adják át szelíd utódaiknak a világ szépségeit. FEKETE MUlAl miFK CBResiréee Az 1945-ös előjegyzési naptáramban, március közepén találtam egy kusza bejegyzést: Sz. főparancsnokság! Nyilván: Szovjet főparancsnokság. De mi dolgom volt nekem a szovjet főparancsnokságon? Eltöprengek ezen. Csak egy villanás: hát persze, az volt az! — s tisztulni kezd a kép: megyünk — nyolcán—tízen — valamelyik debreceni utcán, s balra egy kapunál szovjet őrség áll, dzsipek sorakoznak az épületek előtt. A főparancsnokság. Oldalamon az ócskapiacon vásárolt új vászontarisznya billeg, zsebemben friss-pecsétes írás arról, hogy mint hivatalosan kiküldött miniszteri biztos „Borsod vármegyében a földreform végrehajtásával kapcsolatos minden intézkedést!” tegyek meg. Azonfelül a zsebemben van még valamennyi —, ha jól emlékszem: százötven — nyomdafesték szagú, ropogós hadipengő is; első fizetési előlegem az életben. Némi szorongással gondolok a pénzre: mit kapok én ezért a kiéhezett Miskolcon? (Nem sok jóval biztatott a származása annak a háromszáz pengőnek, melyet — jó két hónappal azelőtt! — otthonról hoztam magammal. Már készülődtem a debreceni útra, amikor egy magyarbajuszos, idősebb szovjet katona zörgetett be a kapun, • mutatta ta udvart: „Kurica, kurica!.. .* Megfogtam neki egy tyúkot. Hóna alá szorította, s körülményesen előhalászott a pufaj- ka belső zsebéből három darab százast. Szabadkoztam, ameny- nyire kétes szótári nyelvtudásomból tellett „Vójna, vój- na... nyenáda, tovaris de azután csak megmozdult bennem a kívánság. „Mnóga, mnóga!” — s elvettem az egyiket Az öreg a markomba nyomta a másik kettőt is, valamit magyarázott, de látván, hogy nem értem, egy kézlegyintéssel befejezte: „Nyicsi- vo!” — s elballagott a tyúkkal. Ezt a háromszáz pengőt hoztam magammal az útra, s a debreceni Zsibogón még egy pár jó- ravaló utászcsizmát kaptam érte — igaz, négy—öt számmal nagyobbat a szükségesnél, de legalább sok kapca fért bele —, s futotta még egy vászontarisznyára is. De kapok-e vajon — Miskolcon és majd három hónappal később! — százötven pengőért csak egynapi kosztat is?...) Tiszta már a háttere a képnek: miért mentünk a szovjet főparancsnokságra. A kormány részéről kérték meg a főparancsnokságot, hogy a megye- központok parancsnokai — éppen értekezletet tartottak — állomáshelyükre visszamenet vigyenek el néhányunkat az autójukon. Megtakaríthatunk ezzel két—három nap viszontagságos utazást. Nagy előcsarnokra emlékc szem, vörös transzparensek*^ ’ vörös drapériákra, vörös futó, szőnyegekre. S egy jelenet ugrik efő a- semmiből. Fokról fokra olyan ) élesen kirajzolódik minden- részlete, „mintha csak tegnap ■ történt volna”. Valószínű, hogy • soha az életben eszembe sem , jut, ha most nem erőltetem t úgy az emlékezést , Gyámoltalanul ácsorgónk a ■ futószőnyegekkel felszabdalt i előcsarnokban, félrehúzódva a ■ jövő—menő tisztek útjábóL , Böngészgetek egy cirillbetűs ■ transzparenst, s — mint vizsga előtt a diák — hiányos . nyelvtudásomat próbálgatom, i „Da zdrasztvujit...” Jól van, ■ külön-külön már érteném, de ■ így együtt mi köze ennek a • két szónak egymáshoz? Mert ha „zdrasztvujit”, minek ott a : „da”? i Oldalt, a szőnyeggel takarj széles lépcsőn egy katonanő fut lefelé — mintha a lépcsőt nem is érintené a lába —, a egyenesen felénk tart. Magyarul kérdez — köréje torlódunk egy pillanat alatt. Fölírja a nevünket, s azt is, ki hová „ohájt” menni. Főhadnagyi rangja volt — legalábbis úgy tetszik most, ha visszagondolok, „sztársi-lej tynant” —, bár az igazat megvallva, nem a rangjelzést néztem én. Búzaszőke, finom arcú lányka (valamiből rögtön megérezte m, bogy, a lány, nem asszony még), húsz év táján, komoly — nem hivatalból, inkább tűnő- dőn-álmodozóan komoly — és A KOhlKSZR KAPJANAK to évi emlékei, a tavaszi ■» ••lóversenyek, a szépen ejtett 06 éa költői szándék. A világirodalom an poóticéi című antológia szálai újra és újra Jómat Attilához küldik az embert. „A költő alkot és ez nem tont kevesebbet, adut bogy e tok Kje a világot, az emberi világot, as emberséget azoknak • aogftoégével, akfic a társadalmi munkamegosztás révén márna!, lérvén elfoglalva, úgy mtonmuú a költő tevékenyéégé- baa, hogy művét szeretettel vmflt magukhoz. Mert a ni Mm annyira a művész, méné inkább azok áltat «I, akik szamok a művészetet, • azért sasnak, mert keresik az emberséget* irta 1937-ben, utolsó meg- totonú prózai művében. A harmincas érvekben kínul Aato mentnr rtftnnir tff«»»áaáe MHfantoto éa bánhattuk as el- műit hetekben. Költők szavaitól méták hangosak a szakkörök, khibösszejövetelek, tokotok tantermei, rádió- éa te*- adások. Sok ezren vitték otthonaikba kiadóink ajándékét, a Szép versek 19«, A magyar valóság versei droű antológiát éa Arany János verseit. Mintha lapjainkban válna valóra ga varéban méri az ember a mlndeneéggel magát"-gondolat Bitowt ezrei figyeltek tel a mii* szavára. Könyvtárakban megnőtt a vérzést;ötéir* forgatom. Most úgy tűnik, hogy 1M9 a kűltől szó, a nép vers fa a költészet óva tom Magyar- •tort*». ^ A VERS OLT AH, mbit a vt■úgzó fa, a kéklő égbolt vagy dato erdő látványa. Ügy talál Eá az ember, mint egy szőkő- kűton valamelyik város terén, vagy festményre egy ktovúroto múzeumban. Amikor azonban hallja, saesntéU. tudni kezdi, máé több a véletlennél. ESekoc már hatot, élmény, értelem. Wto tALLAUCOZAS tan- gyei Béla éa Vincze Flóra vú- logatána a világirodalom ars poéticáibói. Évezredek költői törekvéseinek finom művű tükreit adta át a Gondolat Kiadó aa olvasónak. A kötet párbeszédek gyűjteménye to lehetne. Horátius éa Eötvös József, Boáleau és Petőfi Sándor, Babits Mihály és Jóméi Attila felelnek egymásnak évek és évezredek távolából. Földrészek tesznek fel kérdéseket az olvasónak. Különös kalandokra viszik az embert a szerkesztők. Horátius irtai ^Óvatosan finoman kapcsolja a szókat, emelje ezt M, kerülje amazt, aki verset költeni kiszül..,m BBtvöe József: u... ilyen legyen dalom; egy trillám fény*, Egy könny kimondva ezrek ktnjaM. KK asm hsait korának érzeménge Mzakftm ketté lantja nnimu húrjatC. ^ofl mszmi JCKinvn» százszor magába szállhat; most büszke lendület töltse el, most alázat ; tegyen béna kivált eok nemes érzelemf könnyed, megbízható, kedves és mély legyen..* Petőfi Sándor: s---Ha aam tudsz mást mint eldalolni Saját fájdalmad, örömed: Mines tád szüksége a világnak..." Babtto Mihály: jCsak én torok owsemask hőst Írnál, ctsé ás Utolsó minden dalomban: m mándeneéget vágyom versembe vonni __* fá méi Attttoi JSgész világ ege eteti emeld föl műszered, szavadat s Ismered a modem pszichológiát —, sstosd eUR nincs menekvés. Énekeld a munkálok dalátr A versek egyik részében költők költótáns&iknt tanítják a mesterség szabályaira. Másik részük a költészet társadalmi feladatot betöltő szerepét példázza. A legnagyobb költők — egynek érezvén magukat korukkal és népükkel — a társadalmi haladásért, függetlenségért, szabadságért harcoltak. Közéi etioég, elkötelezettség és ónoélúság, a csak mesterség dicséretének hangja szólal meg a szemelvényekben. Az antológia szerkesztő megmutatták, hogy a Farum éa Elefántcsonttorony költői által képviselt Álláspontok között mennyire széles skálája alakult ki a különböző nézeteknek. Emelte volna a gyűjtemény értékét a válogatás visszafogottsága A teljességre való törekvés Hyen gazdag anyagban majdnem elérhetetlen cél. A levelek, elmélkedések, kiáltványok, programok sokszor deklaratív jellegű ékké válnak, igazak, de nem fűti fel őket a tartalom és forrna egysége, a költői formák aránya és heve. Kiszélesítették ugyan a kötet színskáláját, de soknak tűnik 270 szerző szerepeltetése. Szerényebb válogatás esetén mód nyílt volna a költői formák alakulásának vizsgálatára és a változatlanság felvillantására is. Az irodami alkotások esaneá mondanivalója mindig összefügg a korral, a társadalommal, a történeti fejlődés egy pillanatával, sőt nem egyszer előidézője annak. Egyszer felelet, máskor összegezés. De a kor szüli a formát is. Non az író találja meg az eszmei mondanivalóhoz a megfelelő formát, hanem a forma keresi és találja meg őt A kor kényszeríti a költőt Ilyen, vagy olyan kifejező eszköz elfogadására. A különböző társadalmi formák, különböző kifejezési lehetőségeket keresvén, teremtik meg az egy-egy korra jellemző műfajokat és műformákat Van azonban egy kifejezési lehetőség, ami öröknek tűnik: ez a Ura. * A MACIT Am IÄA népi, nemzeti mondanivalói foko- zotabban függnek össze a léttel, mint a négy népek költőié. Nálunk kevesebb az iskolás tanács, több a követelő, sodró tobogás, a hazaszeretet tüze, a közösségvállalás. Űj színt jelent ■ könyvben s gyarmati sorból felemelkedő latin-amerikai, keleti, afrikai költők művelnek közlése. Mintha ők most hangsúlyosabban éreznék mit Jelent a haza szabadsága és szolgálata, a költő összeforxottsága a néppel: iSu csak népemnek hajtása vagyok, gomdcáatom ét hitem belőle ered • ha ezt hiszem: én szültem műveimet • tág zavarja meg ítéletemet.. .” Mohamed Mufid Asz-Szubási Egyiptom A AZ EMBEREK mindig szerettek hinni a szép szó értelmének éa varázsának. Gyönyörködtek azoknak a szavaiban, akik megértették az ő igazságukat, az 6 hitüket, vágyaikat és gondolataikat Erezték, hogy az az ember egy közülük, ő is a kor termése, akár minden más ember. Ez az egy ember hozzájuk akar szólni, de minden ember nyelvén. És ha a költő megtalálja ezt a hangot, az emberiség nyelvén beszél, műve egyetemessé válik. Azt hiszem, ez a költészet értelme. Ebergényi Tibor
