Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

Víz fakad a patanyomban A BARNA MOSZKVICS *1­1*za nagyot koccan a föld­öt*». A* autó utasai előre es­nék. — Sajnos, tovább nem tu­dom magukat vinni. Még fönmaikadok valami buckán — mondja a gépkocsivezető. Gyalog vágunk neki a föld­— Hát ez, kérem, a tisza­nánai határ lelke, a java — mutat végig a tájon Petróczki Gábor, a tiszanánai Petőfi Tsz feemegység-vezetője. A földön hengereket háznak |i lovak. Távolabb kis tavon jesillan meg a napfény. — Ez lenne a „java főid”? Hisz a ragacsos tábla nagy ré­sze a békáik világa? — Pedig így van. Földterü­letünkből 700 holdat borít a bel- és árvíz. Illetve a talaj­víz. Ez az egyik legnagyobb, egészben művelhető táblánk. Megindulnak a „java” földön, porzik a felső réteg a talp alatt, öt centi mélységből azonban már szoborrá gyúr­ható sár kerül elő. — Nézze, a ló patájának a Iielyén víz fakad fel, és a talp alatt is átizzad a föld. Az a kis tó is talajvíz. Ha most elkezdenénk egy nagy szivat­tyúval leszívni, holnapra már megint tenger lenne a baráz­dák helyén...' „Megátkozott szövetkezet ” A múlt évi ár- és belvíz csak­nem hatmillió forintot vitt éL A száj- és körömfájás még másfél millió forinttal tetézte ezt az összeget Idén ezer hold házát, há­romszázötven hold őszi árpát csaknem száz hold őszi takar­mánykeveréket vitt el a víz. Tizennyolc vagon vetőmag veszett kárba. És hárommillió forintot vett ki a búza a ta­gok zsebéből. Az árpa négy­milliót ... KÖZELEDNEK a fogatosok a barázdákban. — Csak az emberi „gépet” Mrja el ez a föld. Menjen csak arra. ügy nyolcvan kiló­nak saccolom, el is süllyed vagy térdig — mondja Mol­nár Árpád fogatna és maga mögé mutat Igen, arra még rosszabb a helyzet. Még a régi földutat is derékig fedi a víz. Azért nem tudunk arra menni ... Amott a földön elsüllyedt traktor feltúrt „sírja” látható. A tó értéktelen „hamis fé­nyei” kedvetlen ft ően csillan­nak a gazdák szemében. Ne­hezen merek kérdezni: Milyen a hangulat nem viseli-e meg a közösséget az újabb kudarc? Van-e még erejük tervezni? Bízni... Az ehlök, Tóth József, szín­be kitalálta a hallgatás okát­—- A brigád vezetők keresik azokat a métereket, ahol már dolgozni lehet. Tényleg méte­rekről van szó. Egy százhat holdas táblán 32 hold művel­hető terület volt. Kihasznál­tuk. „L” alakban minden mé­tert kihasználtunk... — Az időjárásban van itt csak a hiba — jegyzi meg bi­zonyításul csendben a fogatos. Megkockáztatom a kérdést: hi- v — Hogyan próbálják a ányt pótolni... a tervek. Megfontolt tervekről beszél­nek a vizes talajon. — Pótolni fogjuk a vetése­ket A múlt évi felülvetés, 600 hold vöröshere, nagyszerű­en sikerült Háromszázötven hold lucernánk, amelyből száz hold új telepítésű és az idei 600 hold vöröshere-felülvetés biztosítja állatállományunk nevelését Üj premizálási rendszerrel is szeretnénk lel­kesíteni a tagságot. És több mint 30 forintot tervezünk. A FOGATOS belerúg az ösz- szeszáradt rögbe. — Szóval, megértik a ta­gok, hogy a kár nem a veze­tés és nem a dolgozók hibája? — Hát hogy az istenbe ne, — mondja a fogatos bizonyí­tásul — itt dolgozunk a föl­dön! Hogyne tudnánk.». — Meglátja, ha nem fog esni, a közeljövőben nem lesz itt semmi baj — ismétli a másik fogatos is... A talp alatt ropog a föld. A kis tóba belefullad a nap. A hengerek megindulnak a ned­ves földön. A fogatos még vic­cesen visszaszól: — Lehet egyébként, hogy maga nyolcvanöt kiló, akkor aztán ne is merészkedjen ar­rafelé ... Rácsap ostorával a két bar­na lóra és megindul a }öv5 termésén ... Vidáman, a jó vicc örömével... A barna Moszkvics ott vá­rakozik a földúton. Beszál­lunk, a gép nagyot zilál, az­tán megindul a falu felé. Az autóban számok keringenek, forintok, holdak. Lehetőségek és tervek. A „megátkozott termelőszö­vetkezet” központjába érke­zünk, és a zsibbasztó átkot számok és bizakodó elképzelé­sek váltják fel: a hétszáz hold víz nem legyőzhetetlen ellen­fél. Ezt erősítették a szavak a barna Moszkvics gépkocsi­ban... TISZANÄNÄN a hangosbe­mondó a másnapi tervtárgyaló közgyűlésre hívja a többi, mint ezer tsz-tagot. És a terv tárgyalására hívó szó éppolyan optimistán vissz­hangzott a faluban, mint a fogatos szavai a nedves föl­dön: — Hogy az istenbe ne, hisz mi műveljük meg a föl­det. _ Fóti Péter Nem marják meg egymást... A csörgőkígyó éjjel sötétben is megtalálja zsákmányát, an­nak ellenére, hogy szeme nem különlegesen jó. A kígyó fe­jén viszont, a két szem között, két kis bemélyedés van. Ezek­ben helyezkednek el az állat különleges „szemei”, amely se­gítségével a sötétben is érzé­kelni tudja zsákmányát, sőt áldozatának térbeli helyét is megállapítja. Ezek a „szemek” höre érzékeny szervek. Mind­egyik bemélyedésben rengeteg — 150 000 — hő-észlelő ideg­végződés van, amelyekkel a zsákmány-állat testmelegét ér­zékeli a kígyó. Csörgőkígyók között is elő­fordulnak nézeteltérések. De bármily dühödten támad is egymásra két kígyó, halálos mérgüket soha nem használ­ják egymás ellen. A vetélkedő állatok addig tekeregnek egy­más körül, amíg megfelelő tá­madóhelyzetbe nem kerülnek, ekkor testük elejét felemelik a levegőbe, teleszívják a tüdejü­ket levegővel és minden erő­vel igyekeznek ellenfelük fejét a földre lenyomni. Amelyik­nek ez sikerül, az a győztes. A pórul járt kígyó nyomban el­menekül a harc színhelyéről. Rosszat ne! De sokszor elmondtuk már, hogy a fiataloknak mindig jó példát kell ad­nunk. Mégis előfordul en­nek ellenkezője, még a leg­jobb szándék ellenére is. Ilyen eset zajlott le Gyön­gyösön, a Városi Üttörőház avatási ünnepségén. A hivatalos események már befejeződtek, követke­zett a műsor, ennek is a legvégén a nagy érdeklődés­sel várt bűvészmutatvány. A jelenlévő, mintegy másfél száz úttörő lázban égve fi­gyelt az ügyes kezű bűvész minden mozdulatára, és ugyanígy minden szavára. Az idő múlásával azonban egyre csalódottabban kezd­tek mocorogni az időseb­bek, főként a nyolcadiko­sok. Innen is, onnan is megjegyzések hangzottak fel. — Hallod? „Most leborít­suk a kendővel...” — mondta a bűvész után a szöveget ajkbiggyesztve egyikük. — Ajaj! „Ugye, jől lássák a kezem... ?” — visszhan­gozta az előbbi megjegyzés­re az újabb idézetet kaján- kodva a másik. — Majd adna a tanár bá­csi nekünk, ha így beszél­nénk az iskolában! — kun­cogott egy fekete hajú kúr­ián y. Sajnos, a felszólító mód helytelen használatára számtalan példát tudtak a bűvész által elmondott szövegből idézni a kedvüket vesztett fiatalok. A kísérő szövegben hemzsegtek ezek a hibák. Néhány perc el­múltával már szinte fizikai fájdalmat éreztek az ünne­pi hangulatból kizökkeni úttörők. Az elmondott példának két tanulsága van, úgy érezzük, mindkettő figye­lemre méltó. Az egyik: minden esetben csak jő pél­dát szabad a fiatalok elé állítani, különben pillana­tok alatt lerombolhatjuk nevelésünk addigi eredmé­nyeit. Elismerjük, nincs semmi újszerű a megállapí­tásunkban, de szükségesnek tartjuk megismételni. A má­sik: még a bűvésztől is megkívánjuk, tudjon helye­sen beszélni magyarul, hi­szen tömegeket ronthat meg hibás szóhasználatával. Ez utóbbi megjegyzésünket az artista szövetség figyelmé­be ajánljuk. Egyébként minden elis­merésünk a bűvészé: amit csinált, nagyon ügyes volt. Kár, hogy beszélt is. (g. mól—) Akinek már sok az emléke, annak már be­vés a jövője.». ★ Mindig, mindenütt, mindenkor megmondta az igazat. Ha nem hallották. ★ Vannak nők, akik azért öltöznek fel, hogy levetkezhessenek és vannak, akik azért vetkőz­nek le, hogy felöltözhessenek. ★ A kispolgár az újban is a régit szered. ★ A gyilkosság technikáját korunkban a tech­nika gyilkossága váltotta fel. ★ Megteremtettük a nők egyenjogúságát és a második műszakot. ★ Bölcs ember és mély humorérzéke van. Már saját magán is tud nevetni. ★ Irigylem a történészeket. Nekik könnyű el­igazodniuk a világpolitikában. Egy évszázad múltán én is mindent értenék, ami ma tör­ténik. (—ó) hitetünk „Csak” egy vessző?! A minap egy kedves ismerő­söm felháborodva újságolta, hogy fiacskája, aM a VIL o. padjait koptatja, legutóbbi dol­gozatában 4-est kapott helyesr- írására, „pedig csak vesszőhi­bája volt”! Sajnos, ez a szemlélet nem egyedülálló Lépterrnyomon találkozunk olyan vélemény­nyel, hogy a vesszőhiba nem is hiba. Nézzük meg néhány példán, vajon igazuk van-e azoknak, akik így vélekednek! Egyik hallgatónk egyik alka­lommal így nyilatkozott: „Na­gyon jól érzem magam itt az ódon tudást árasztó főiskola falai között.” — Azt hiszem, hallgatónk kevésbé érezné jól magát nálunk, ha főiskolánk valóban ódon, azaz ósdi, ela­vult tudást árasztana! Itt bi­zony nagyon lényeges lett vol­na, hogy a vessző helyes al­kalmazásával pontosan feltün­tesse, hogy az „ódon” a főis­kola falaira vonatkozó jelző, nem pedig a benne elsajátít­ható tudásé! Hasonlóképpen félreérthető a kifejezés, ha nem határol­juk el az azonos mondatrész­ként halmozandó jelzőket. Egy jellemzésben azt olvashattuk: „Becsületes munkát szerető ember.” Vajon milyen hát az, akiről olvasunk? Becsületes ember, aki dolgozni is szeret (becsületes, munkát szerető), vagy pedig csak megbízható (becsületes munkát szerető), de a munkához nem fülik a fo­ga?! Még néhány gyakran előfor­duló formán figyeljük meg, hogyan teszi pontossá a köz­lést a vessző alkalmazása. Az 5. általunk rendezett elő­adás: az illető szerv már 5 elő­adást tartott; az 5„ általunk rendezett előadás: már 5 elő­adás hanzott el, s ezt az utol­sót mi rendeztük. Az sem mindegy, hogy vala­ki autójával több ezer km-nyi utait tett meg (egy adott útról beszélünk), vagy több, ezer km-nyi utat (több alkalommal volt úton, s összesen kb ezer km-t tett meg). Jogi szempontból sem mind­egy, hogy mi szerepel a vád­iratban: „Felesége tudtán kí­vül adósságokba keveredett”, vagy: „Felesége, tudtán kí­vül .. Ki volt hát, aki adós­ságot csinált? Jelöljük meg egyértelműen! Egy társalgás leírásában ol­Az élet értelmén töprengve bandukoltam hazafelé a ta­vasz végi alkonyon, amelyet egyenesen arra rendszeresítet­tek, hogy az emberek ilyenkor az élet értelmén töprengjenek Nem tudom, megfigyelték-e már magukat, s ha nem, ami valószínű, akkor másokat, ami sokkal valószínűbb, mon­dom, nem tudom megfigyel­ték-e? — télen, hóviharban senki sem szokott az élet ér­telmén töprengeni. Ez a fel­adat az áprilisé, vagy a má­jusé, amikor a töprengés opti­mista kicsengésű, előbbrevi­vő, derűt hintő és erőt adó. nem olyan mint az október végi töprengés, amely az el­múlást diktálja az ember lei­kébe ... Ezen és ehhez hasonló dol­gokon töprengtem, csendes és nyugodt derűvel figyelve ben­sőm minden rezdülését és érez­tem, hogy ez a kellemes töp­rengés olyan most nekem, mint a rózsaszínnel festett habfürdő. Higgyék el, a gon­dolkodni tudás nagy emberi vívmánya nem is az űrhajó­zásban, az atomfizikában, vagy a hibernálásban csúcso­sodik ki, hanem abban meg­értő derűben, amely ilyen töp­rengés után elönti az egyik > |966. április 17., vasárnap embert a többi ember, az egész emberiség iránt. A tavasz végi alkonyon sze­rettem magam, szerettem em­bertársaimat, szerettem a fe­leségem, szerettem ellenségei­met, azazhogy úgy éreztem, nincsenek is ellenségeim. így, ilyen érzéssel tértem haza egy tavasz végi alko­nyon, az élet értelmén töp­rengve és úgy érezve, hogy az értelmet meg is találva. Trillát fütyürészve nyúltam a zsebembe, hogy elővegyem otthonom ajtajának kulcsát, a szép, fényes és új kulcsot, amit az imént vettem, az el­vesztett régi helyett, s ame­lyet egy pillanat alatt talált meg, nyújtott át nekem, mint a réginél is passzentosabb szerszámot, a kulcs ifjú és mosolygós mestere. Ránéztem a kulcsra, amint ott fénylett kezemben, akár egy darab drágakő, az emberi segíteni akarás, udvariasság, gyorsaság kulcsba formált ékköve ... — Kulcsom, kulcsom, kicsi kulcsom... ki a legrendesebb ember a földön — kérdeztem a kulcsomat, és haliam véltem, amint visszaszól... « ,.. ó, a kulcs ifjú mestere! — Szép az élet, trallala — dú­doltam, és a kulcsot bedugtam a zárba. A kulcs nem ment. — Na... na, te kis huncut — mondtam inkább magamnak, mint a kulcsnak, és igazam is volt, mert csak úgy, oda sem nézek alapon dugtam be a zár­ba a kulcsot, mintha ez a sze­rencsétlen jószág, ez a fénylő kis szerszám már ezerszer is megfordult volna nálunk. Gon­dosan belekukucskáltam tehát a kulcslyukba, gondosan bele­helyeztem újból a kulcsot, és az fele úton, vagy még előbb megakadt. Közben minden bi­zonnyal fordíthattam is rajta valamicskét, mert most se ba­se ki: a kulcs egyik végén az ajtó, másik végén én ... Egy pillanatra piros köd fel­hozta el az imént még az élet értelmén töprengő agyamat, de aztán rendre intettem magam, hogy mi lenne, ha mindenki. az első kis futó kudarcból messzemenő következtetéseket vonna le embertársait ille­tően __ Tehát fütyörészfem. rá ngattam a kulcsot, dúdoltam, rángattam a. kilincset, a kulcs nem mozdult, az ajtó se, csak én. és teltek a perrek, a ne­gyedórák, és én lógtam a kulcs végén, mint öngyilkos kukac a horgon. — Tudtam ... Meg mertem volna esküdni rá ... Istenem, egy ilyen nagy darab férfi, s egy vacak kulcsot sem lehet rábízni... Aki mindent tudott, s aki már előre meg mert volna rá esküdni... oki férfi és nővel volt már dotga életében, annak minek mondjam, hogy az Iá lehetett? A feleségem, aki ha rólam van szó, egy isten három személyben, mindent tud, ami volt, ami van és ami lesz is. De a kulcsot velem vetette meg! — Mit tudsz te... Semmit. S mit tudtok ti egyáltalán önző, hálátlan emberek. Érdemes miattatok az élet értelmén töp­rengeni?! — hördült fel bennem a meg nem értés, a kisemmi- zettség és becsapottság fájdal­mas érzése. — Ne szónokolj. Vedd ki a kulcsot! — Nem veszem. Most már nem veszem. Ki tudnám ven­ni, de nem veszem — mondtam dacosan és hangosan, s kegyet­len dühömben egy rántással ki­jött a kulcs. Ott feküdt a kezemben. Az ajtó nyitva és még hallom ne­jem hangját: — ... mert sohasem figyelsz oda ... Hivatali szobád kulcsá­val ne csodálkozz, hogy nem nyílt ki... — ...és én gondolatban bo­csánatot kértem a kulcs ifjú és gyors mesterétől. Van értel­me töprengeni az élet értelmén. Legalább azt megtudtam, hogy a nagyvilágon ostoba ember csak én lehetek. Köszönöm, hogy a fene enné meg a világ valamennyi kulcsát, amely mint olyan, voltaképpen az osz- tá.hrtársadalmak terméke, a ma­gántulajdon őre és szimbólu­ma ... Bizony. De jó, hogy ez eszembe jutott! Gyurkó Géza vastam, amelyikben egy közös ismerősről beszélgettek: „Vá­sárolt ő mondta a vállalatve­zető egy motort?’. — KI vásá­rolt, és ki számolt be erről? „Vásárolt, ő mondta, a válla­latvezető .. .* — Vagy: „Vásá­rolt 6, mondta a vállalatveze­tő ...” Melyik tonna fedi a tényt? Azt hiszem, ennyi példa is sokafcmondóan bizonyítja, hogy a vessző igen fontos eszköze az írásbeli közlésben gondola­taink pontos kifejeaésénefc; Amit a szóbeli közlésben hang­súllyal ki tudunk fejezni, azt az írásban az írásjelekkel ér­zékeltetjük. és amennyire nél­külözhetetlen a pontos meg­értés szempontjából a szóbeli közlésben a helyes hangsúly, olyan fontos az írásbeli köz­lésben az írásjelek szerepei Becsüljük meg hát éket: bán­junk velük gondosan! Dr• Chikán Zoltármé főiskolai adjunktus Megjelent a Valóság legújabb száma A Valóság áprilisi számában három tanulmány foglalkozik Lenin életművével, s annak napjainkra is érvényes tanul­ságaival. Gyurkó László A má­sodik forradalom című írása azt a történelmi pillanatot ele­veníti fel, amikor Lenin, Oroszországba visszatérve, meghirdette a szocialista for­radalom közvetlen program­ját. Huszár Tibor A gyakorlat filozófusa című tanulmánya a történelemhez szüntelenül cse­lekvőként kezelendő, a változó helyzetekhez mindig új meg­oldásokat kereső Leninről szól. Tolnai György A szovjet gaz­daság helyreállítása a lenini gazdaságpolitika alapján című írásában a NÉP problémájával foglalkozik. E tanulmányokhoz kapcsolódva, a könyv-rovat re­cenziói az elmúlt években Le­ninről mejelent szovjet és nyu­gati műveket ismertetik és bí­rálják. A Múlt és jelen című rovat­ban Andics Erzsébet tanulmá­nyát olvashatjuk: Revízió alá kell-e vennünk Marx és Engels nézeteit az 1848—49-es forra­dalomról? A szerző ahhoz a nemzetközi vitához kapcsoló­dik, amely a 48-as magyar for­radalom és a nemzeti mozgal­mak megítéléséről bontakozott ki. Márkus István A nyírkátai szövevény című szociográfiájá­nak első részében egy nyírségi község gazdaságtörténetét és jelenét elemzi, keresve a helyi termelőszövetkezet kedvezőt!«« eredményeinek okát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents