Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-13 / 86. szám
A Joanna Belra dokkjában, a Manuela a dél-afrikai Durban kikötőjében Nyilatkozott a Joanna kapitánya: Nem szándékozik kiüríteni hajójának rakományát Smith szerint „rossz vice” a Biztonsági Tanács határozata Öt évvel Gagarin után,.. A kartársak rendszerint ^ nem veszik észre, hogy valamely esemény új korszakot nyit meg az emberiség, vagy a tudományok történetében. 1961. április 12-én azonban, amikor Gagarin első diadalmas űrrepülésével valóra vált az errffieriség évezredes álma, az egész földkerekségen úgy ünnepelték ezt a hőstettet, mint a megismerés új korszakának nyitányát. Az emberben régi az a törekvés, hogy kiszabaduljon a tér börtönéből. A Föld elhagyására ösztönözte az ismeretlen utáni vágy, csodálatos felfedezések nagyogó lehetősége, a mind magasabbra való törés, a rekordok és teljesítmények túlszárnyalása. Ilyen egyéni indítékok azonban sohasem valósíthattak volna meg olyan nagyszabású vállalkozást, mint az űrrepülés, amely nem nélkülözheti a társadalom Összefogását. A mi korunkban az űrrepülés nemcsak reális lehetőséggé, hanem a társadalom számára szükségessé is vált. Jól emlékszünk 1961-nek arra a napsütéses tavaszi dél- előttjére. Ott szorongott mindenki a rádiókészülékek előtt hallgatta a történelem addig leghosszabb órájáról szóló híradásokat. Nem volt szív, amely nem dobogott volna gyorsabban az izgalom, a várakozás nehéz perceiben. És a rádió bemondójával együtt sóhajtott fel az ország: a történelem első űrrepülése sikerült, a hős épen, sértetlenül, szerencsésen visz- szatért bolygónkra. Azóta hosszabb űrrepüléseket is megvalósítottak, nehezebb feladatokat is megoldottak a kozmosz sólymai, Gagarin teljesítményét a sport nyel- , vén szólva „lekörözték”, — de mindig az első lépés a legnehezebb. A legnagyobb bátorság, a legnagyobb kockázat, az ismeretlen világűr hideg leheletének a szorító érzése — Gagarin osztályrésze volt. Az általa kipuhatolt úton haladt tovább Tyitov, Nyikolajev,. Popovics, Bikovszkij és Tyereskova. Leonov és a többi hős, de felhasználta tapasztalatait Glenn* Carpenter, Shirra és Cooper is Az űrrepülés korszakának első öt éve — történelmi távlatban csupán egy pillanat — csak a kezdet. Az ember, mert tudatában van a világ megismerhetőségének, célba veszi először a közeli, majd a távoli égitesteket. Legközelebbi szomszédunk ostroma megkezdődött, ott kering körülötte a Luna 10, és egy szép napon landolni fog rajta a holdutazás első Gaga- rinja. A gondolkodásunkat, a világról alkotott képünket átformáló nagy tettek megvalósításához azonban sok ezer szakember, légiónyi munkás fáradozása szükséges, és mindezeken kívül elengedhetetlen az emberi haladás alapvető feltétele, a béke. Sic ítur ad astra ...! így jutunk a csillagokra ...! H. J. Újabb adatok az USA vietnami gázháborújáról Értesítés A Heves megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat, AGROKER, értesíti igen tisztelt felhasználóit, hogy féléves leltározásait ALKATRÉSZ-SZAKMÁBAN 1966. április 15-től 30-ig tartja, mely időpontban az árukiadást szüneteltetjük. Sürgős beszerzéseiket miskolci testvérvállalatunk elégíti ki. AGROKER, EGER építéséhez és zsoldosokat toborozott Dél-Vietnam számára. Ezenkívül a nyugatnémet kormány vegyi üzemet létesített Dél-Vietnamban, állítólag „műszaki segítségnyújtásként”, valójában azonban azért, hogy szakembereket és dokumentumokat szolgáltasson a gázok és mérgező vegyianyagok előállításához. Ezeket az anyagokat azután a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok széles körben alkalmazták. Az amerikai — a nemzetközi jog tilalma ellenére —' mind sűrűbben vetik be Vietnamban a mérgező gázokat. A népírtó háborúban a gázok alkalmazásának változatos formáit találták meg a Pentagon tábornokai: , mérgező anyagokkal pusztítják el a vetést és gázokkal támadnak a védtelen lakosságra, megmérgezik ? kutak vízét és vegyszerekkel ölik meg az állatokat. Egyetlen sokatmondó adat: Ben Tre tartományban, a Mekong deltájában az 5 550 000 lakosból mintegy félmillió szenvedte meg ilyen vagy olyan módon az amerikaiak vegyi háborúját. A Neue Berliner Illustrierte közlése szerint egyedül az év első hónapjában Vietnamban 351 polgári személy halt meg gázmérgezésben, 136 247-en szenvedtek sérülést, vagy egészségi ártalmat a gázháborúban. Részesek a gázháború bűné-, ben a nyugatnémet ipar egyes urai is, akik Hitler egykori „gázszakértőinek” bevonásával új mérgező anyagokat gyártanak. A kansasi Chemagro Co, amely az amerikai hadseregnek mérges gázokat szállít, nyugatnémet monopóliumok leányvállalata... Az amerikai imperializmus gátlástalanságának beszéde11 bizonyítéka a gázháború. PPC5 IRDETES A Baromfikeltető Állomás június 30-ig, heti két alkalommal, hétfőn és csütörtökön, a délutáni órákban négyórás munkára, naposcsibék vakcínázására, háztartásban dolgozó asszonyokat vesz fel. Jelentkezni lehet a Keltető Állomáson (gépállomás mellett) 8 és 16,30 között. Pannónia motorkerékpár és egy mély gyermekkocsi eladó. Kertész u. 09. Eladó Gyöngyösön, 44. sz., kettő szobás, ház. Beköltözhető. Bocskai u. fürdőszobás Fehér, mély gyermekkocsi, jő állapotban eladó. Eger, Pallos u. 2. Colibri moped eladó. Eger, Munkácsi u. 5. (Kanada.) 407-es Moszkvics eladó. Nagyvis- nyó. Május 1. út 12. 600-as Trabant, 20 000 km-t futott* sürgősen eladó. Eger, Endresz u. 9. Lakatos. Egy jó karban levő fekete Pan-« nónia, újszerű állapotban eladó* 5700 kilométerrel. Érdeklődni Fel*» német, Egri u. 56. Rózsa, gyönyörű újdonságokban* gladiólusz legszebb színekben* díszcserjék, ribizli—egres. Kérje díjmentes fajtaismertetőmet. Szál-» lítás: postán. Székely* Budapesti m., Vörösvári 18. 44 éves, középtermetű, nőtlen* barna, egyetemi végzettségű, dip« lomás férfi, megismerkedne házasság céljából. 36 évesig, csinos, telt« karcsú, fekete, sötétbarna, közép- termetű (160 cm-ig). aenei érzékű? házias, nem dohányzó, lehetőleg pedagógus leánnyal. Válaszokat: „Vadvirág" jeligére, egri Magya« Hirdetőbe kérek. A Mátravídéki Fémművek, Sírok felvételre keres szerszámkészítő, esztergályos, köszörűs szakmunkásokat, valamint gépmunkásnőket. Jelentkezni lehet a vállalat üzemgazdasági osztályán. Besorolás a vállalati bérszabályzat szerint Fővárosi Nagycirkusz reprezentatív sátorcirkusza kényelmes nézőtérrel, világvárosi műsorral óriási attrakciókkal várja közönségét a Városligetben Dózsa György út és Damjanich u. kereszteződésében HALLÚ, ITT CIRKUSZ... c. nemzetközi artistaparádéval Fellépnek: TERESA DUROVA állatparádéja 4 LIU-FA kínai zsonglőrök DAGMAR KERSTEN lovagló oroszlánok és óriásmedvékkel KNOT ÉS SMRZ bohócok és még 20 világszám Kamara Varietében Nem nálunk történt zenés, vidám, látványos revűműsor két részben: ATLANTIS EGYÜTTES RODOLFÖ KABOS LÁSZLÓ BALIKÖ NŐVÉREK BALOGH EDINA és még sokan mások. Csoportos jelentkezés esetén a helyi IBUSZ-kirendeltség különjáratú autóbuszokat is indít az előadások megtekintésére. Jegyek igényelhetők a Magyar Cirkusz és Varieté Szervezési és Propaganda Osztályán, Budapest, VI. Népköztársaság útja 61. Tel.: 225—643. Propán-bután gázszolgáltatási és hibaelhárítási tájékoztató: 1. PB-palacík igénylés az illetékes tanács kereskedelmi osztályán történik. * 2. A palack kiutalásának várható időpontjáról az ÄFOR Vállalat (Bp„ IX. Közraktár u. 30.) tud tájékoztatást adni. 3. Az igénylés és a palack kiutalása közötti időben történő lakásváltozás bejelentése ugyancsak az ÁFOR vállalathoz történik. 4. Bekapcsolt fogyasztók lakásváltozás bejelentése az illetékes cseretelepen történik. 5. Gázkészülékek garanciális és egyéb jellegű hibabejelentése az egri, füzesabonyi, pétervásári járásiaknak az Egri Üzemvezetőségen (Eger, Marx Károly u. 10. szám. Telefon: 19—35), míg a gyöngyösi, hatvani, hevesi járásiak az Egri Üzemvezetőségen, vagy a körzetszerelőnél (Kiss Sándor, Gyöngyös, Bartók Béla u. 37.) történik. Tiszántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat A portugál Mocambique part iáinál cirkáló brit hadihajói hétfőn folytatták a bújócskát vagy a fogócskát a rhodesia Smifo-rezsimnek olajat szállíts Két gőzös tankhajóval, a Joan- návai és a Manuélával. A Joanna 18 ezer tonns nyersolajjal a fedélzetén, mái április 5-e óta Beina kikötő jé ben horgonyoz, s miután mi reggelig nem távozott a kedvező dagállyal, kapitánya szerim a következő négy hónapban MB tod Mjutni a sekély kikötőből, hacsak elő- xőleg nem szabadul olajterűi -hétőL X’teJOTdöző Smith-rezsimnek tehát továbbra is megvan az esélye, hogy portugál és dél-afrikai baráti segítséggel végül is hozzájut a Beirában veszteglő Joanna és a Durban felé tartó Manuela rakományához. Mindez csak aláhúzza az afrikai országoknak azt a gyanúját bogy a brit kormány B'dangeri szembeköiősdl- BcC megpróbálja elterelni » világ ügyeimét a lényegről. A* kontinens békéjét és az af- rikaüak szabadságát nem egykét kalóz tankhajó, hanem a rhodesia! fehér telepes kisebbség és szövetségese, a dél-afrikai Verwoerd-kormány veszélyezteti. I! I A Joanna görög olajszállító hajó hétfőn befutott a portugál mocsmbique-i Beira dokkjába, miután egy héten keresztül a kikötőben horgonyzott. Mint a Reuter megjegyzi, a hajó mindössze tíz méterre van annak a kőolajvezetéknek a végpontjától amely Beirából a rhodesiai Umtali finomítójához vezet. A hajó kapitánya, Vardi- no Jannisz, aki hétfőn este a kikötővárosban repülőgépre szállt és ismeretlen helyre — állítólag Athént» — távozott, elrepülése előtt kijelentette, hogy nem szándékozik kiüríteni hajójának olajrakományát. A kapitány fivére, aki a hajót birtokló társaság egyik főrészvényese, ugyanakkor Athénban kijelentette, hogy Juan Bosdh Domin X Dominikai Forradalmi Párt országos értekezlete egyhangúlag Juan Bosch volt köz- társasági elnököt jelölte az elnöki tisztségre. Bosdh vasárnap este öt hónap után először jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy bejelentse: elfogadja a jelölést és indul a június elsején kezdődő elnökválasztáson. Bosch, mint ismeretes, 1961- ben lett Dominika elnöke, Trujillo diktátor meggyilkolása után. Az ország történelmében példa nélkül álló többséggel választották meg, mégis mindössze hét hónapig maradhatott értesítjük vevőinket, hogy a Mátrai Ásványbánya volt felsőtárkányi mészkőbányáját átvettük. Építkezési célra mészalapkő korlátlanul kapható és szállítható. Befizetés a tsz irodájában, mindennap 12 óráig, Dózsa Mg. Tsz Felsőtárkány szükségessé válhat mintegy k ötezer tonnányi olaj kirat, kodása, mert különben a i hajó nem tud átkelni Beira ó bejáratánál az apály miatt keletkezett homokzátonyon. j Hogy a kirakott olajat Rhode- r siával szemben kimondott embargó ellenére eljuttatják-e a Smith-rezsirrmek, arról a fő- részvényes nem nyilatkozott I A görög kormány hétfőn hivatalosan közölte az ENSZ Biztonsági Tanácsával, ^minden jogi és gyakorlati eszközt kimerítettek annak megakadályozására, hogy görög hajókon olaj jusson el Rhodesiába”. A . görög kormány szerint a Joan- i na és a Manuela — a Rhodesia 3 elleni embargó megsértésére 1 vállalkozott másik hajó — tu- 3 lajdonosai korábban ígéretet 3 tettek, hogy nem szállítanak . olajat Rhodesiának. Minthogy 5 a Joanna ^nyilván megszegte . az ígéretét, törölték a görög hajók jegyzékéről és a felelősöket fegyelmi tanács elé állítják, amely a görög törvények teljes szigorával sújt le a bűnösökre”. ■ Amikor a Joanna kapitánya • hétfőn délelőtt értesült az athé- l ni kormány döntéséről, lehú■ zatta a hajó árbocáról a görög • zászlót. Nyugati hírügynöksé■ gek értesülése szerint kedden Franciaország a párián Pompidou kormány-nyilatk». zatával szerdán általános poíi- . tikai vita kezdődik a francia . nemzetgyűlésben. Franciaország kilépése a NATO-ból és a kormány szo- . ciális politikája lesznek a parlamenti vita fő témái. Az alkotmány szerint a miniszterelnök nem köteles szavazásra bocsátani a kormány programját. A Szocialista Pár} bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszt elő, amennyiben Pompidou nem rendel el szavazást j l elnöki elolt lkában . hatalmon. Az amerikaiak tá- ' mogatta reakciós katonatisztek . puccsal megbuktatták és száműzetésbe kényszerítették. A múlt év áprilisában a népi erők fellázadtak a junta ellen és Bosch visszatérését követelték. Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok katonai agresz- szióval próbálta megakadályozni Juan Boscht az elnöki szék elfoglalásában. virradatkar már a panama zászló lengett a Joannán. A nemzetközi botrányt okozó másik görög hajó, a Manuela, kedden reggel befutott a dél-afrikai Durban - kikötőjébe. ■ A tartályhajót vasárnap méj 1 Beira elérése előtt, a nemzet • közi vizeken feltartóztatta eg: angol fregatt és kényszerítette ■ hogy úirányát megváltoztassa ’ A Reuer szerint az a tény ■ hogy a hajó nem Beirába, ha ^ nem Durbanba futott be, méj ’ nem jelenti az olajszállítmánj 1 végleges elterelését Rhodesiá- L tói. Jóllehet a dél-afrikai kor• mány hivatalosan semlegessé 1 get hirdet a rhodesiai válság- ! gal kapcsolatban, az elmúlt hé • napokban szárazföldi úton na- pi 30—40 ezer gallon finomí: tott kőolajterméket juttatnak el Dél-Afrikából Rhodesiába. ! A Zimbabwe Afrikai Népi • Unió londoni képviselete hét- ' főn kiadott nyilatkozatában ' élesen bírálta az angol—ame- ' rikai blokk által a Biztonsági 1 Tanácsban elfogadott határozatot, amely — mint a nyilati kozat hangoztatja — a Smith■ rezsim elleni erőszakról való ■ lemondással lényegében köz- : vetett támogatást nyújt a fajgyűlölő rhodesiai rendszer további fennmaradásához. NATO-poIitikája lent előtt A bizalmatlansági indítvány ■ tartalmát illetően a szocialista párton belül és a Demokrata Szocialista Szövetségen belül is megoszlanak a vélemények. Gaston Defferre jobboldali csoportja csupán De Gaulle NATO-politikája ellen akar benyújtani bizalmatlansági indítványt, hogy egy táborba tömörítse az „atlanti-barát” ellenzéket és megakadályozza a kommunisták- és szocialisták közeledését. Az FKP ugyanis leszögezte, hogy helyesli Franciaország kilépését a NATO- ból, csak a kormány politikájának egésze ellen irányuló bizalmatlansági indítványt hajlandó támogatni. Guy Mollet főtitkár, aki a Szocialista Párt tagságánál keres támaszt személyes ellenfelével, Defferre-el szemben, nem akarja elvágni a kommunisták és szocialisták együttműködésének lehetőségét. A kormány baloldali ellenzéke tehát megosztottan indul a parlamenti vitába. A szavazás eredménye egyébként nem kétséges, a kormánynak szilárd többsége van a nemzetgyűlésben. (MTI) Hanoi: A vietnami néphadsereg főparancsnokságának képviselője a nemzetközi ellenőrző bizottságánál tiltakozott amiatt, hogy az Egyesült Államok és az NSZK kormánya együttműködik a vietnami agresszió folytatásában. A nyugatnémet kormány a saigoni bábkormány hadseregét fegyverekkel és hadianyaggal látta el, segítséget nyújtott támaszpontok