Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-04 / 80. szám

JTACI MIHALT:

irat nézőié bozjouu raDeszeie- seit így áll össze a polgárháború tematikai forrásából a Lovas hadsereg című elbeszélés-ciklus, majd az odesszai gyermekkori emlékeket feldolgozó elbeszélések adják Babel írói munkásságának nagy részét Irt még két színművet la (Alkony, Marija), de ezek sem tematikailag, sem az írói ábrázolás tekintetében nem Jelentenek többet legnagyobb elbeszéléseinél.

A szovjet prózában többen

ábrázolták a polgárháború Jellemalakító nehéz éveit Fagye- Jev, Furmanov, Szeraßmovies és Solohov sok mindent elmondtak műveikben A Csendes Don talán a legtöbbet, de úgy, ahogyan a Ixroas hadsereg egységes egésszé összeálló elbeszéléseit író Bábel frt, az említettek közül talán egyik sem.

^ Looashadsercg elbeszéléseiben ráismerünk a kozákok harcában magára az íróra: 6 az, kinek «orrán pápa- szem fityeg. s a lelkében ősz borong”. Éppen ez a belülről átélt ábrázolás ragad meg bennünket először Babel Igazságot kereső lelkén keresztül értjük meg a lengyel zsidók nehéz helyzetét * halálát váró Dolgusov búcsúzó nyugalmát, vagy a „Jó emberek Intema- dcnáléját” váró GedaH filozófiájának tróni kus igazságát

Az egyes ember tragédiáján mindig átsüt ezekben az elbeszélésekben a történeten. Nem csupán úgy, hogy maga az író is nagy kedvvel néz vissza az elmúltakra (Pan Apotek), hanem az apját elítélő Qú tettében Is (A' levél).

A Lovas hadsereg elbeszéléseit az önvizsgáló irónia és egy sajátosan megkapó lírai szemlélet teszi igazán művészi(Csont István fllusxtrádúJri

Boldog, akit, mint a teljes valóság,

kísér, betölt a súlyos szerelem,

— lelkem büszke ragyogással hajóz át kísérő végtelen vizeiden.

Amm if , ,,a------~ .

»B

aniy » fcTCgurB

bárhova azáll: — a szelet (Bellt

lélegezve, kitárva, ariOras

téged karollak, veled

földön, úton, ösvények

Mint as stas as útra bízza úgy vagyok véled a te mindig velőn,

— veszélyen, csúcson sáriidén hajóim át, kltérvo óvás — ■ ú

^*~*~*"" -rrr^i-riri-ri^ri-imi^rykirmnrrinnnnnnry

MOLNÁR JENŐ:

Azok a régi ünnepek

PATT LAB2LÖI

Nem őrzi fénykép

Nein önt fénykép csontos arcút

de emberségét őrzöm én.

Ahogy Jött: nem volt a szílajság. t«kt fény fiit tekintetén,

A pihenőre beszán ásóit harcokban elnyűtt katonák között oly szó ti an és sovány volt. Nézte a kis parasztszobát

a vetett ágyat, hol * hosszú

utak, véres harcok után

tíz nap Jó csönd és béke várja

S Játszhat majd a harmonikán.

Egy fölégett ház, egy vérző asszony-arc képe űzte őt kisöpörni végképp a földről minden barbár gonosztevőt.

Néha mesélt: két éve már, hogy nem látta (él-e!) a fiát.

Logaritmusról magyarázott, én akkor voltam kisdiák.

Sakkoztunk — így lettünk barátok és a szememben egyre nőtt: megmutatta a leponyvázott katyúsát a házunk előtt,

A Kőrös partján kóboroltunk,

de ő a Dnyeperről beszélt.

„Sok ott a rom... sok lesz a dolgunk” Építész volt, s bízott, remélt.

Mikor az ezred fölszerelve, pihenten útra készen állt, ittak a végső győzelemre; nem hitte senki a halált.

Köpenyben, hátizsák a vállon, jött búcsúzni — hajnalodott.

„Mindent köszönni” — szólt anyámhoz. Az utcán már a motorok

zúgtak, sürgették és a vendég tűnődve elmosolyodott.

Magához vont, hallom ma is még ahogy a szíve dobogott,

s indult Viktor, úgy mint a többi Megverekedni Berlinért.

Ideje ezt is megköszönni.

Ha egyáltalán odaért.

Azok a régi ünnepek hegytetőkön a tűzjelek.

Lent a szegénység, köd befocrt, ott fénylettünk a csillagon.

Zsongó reménység, percnyi csend, lármás telepünk is pihent Pirosló ének, kacagás; és az a jószagú kalács.

Az a kalács! Hogy vártuk azt! Böjt után illatos vigaszt: a száj, a szem, a szív lesett befagyott ablakok megett

Este, kemence és parázs, sült már a mennyel kalács,

lélegzetfojtó izgalom,

Szívek csüngtek az ablakon,

La nem feküdtünk év lett volna aa éjszaka.

Kalács fénylett, az ünnepünk: bőség, boldogok lehetünk,

A vak mélységből felemelt, fagyott arcunkra színt lehelt. Húsvét, pünkösd és karácsony ott csillogott a kalácson.

Ritka ünnepek, hosszú év)

Vártuk a kalács jó izét.

Forró piros ünnepségünk, köznapi vékony krumplin éltünk,

Gyermeki ej jd azt hittem én, ünnep csak azért jön felém, hogy hozzon egy kis kalácsot; vigasztaló igazságot.

vé. Ez a lírai szemlélet ax öniróniába hajtó útkeresés tar- i talmi erején túl megszabja Ba• bel formai törekvéseit is. Az i elbeszélések poentírozott komponálása Maupassant novel Iál ira emlékeztet a stílus azonban egyéni. Egy folyón i történő átkelést — Wessely i László költői fordításában —. így ír le: «... A hidakat le• rombolták, és gázlón keltünk- át a folyón. A lovak szűgyón telül merültek a vízbe, a zengi zetes áradat ott folyik a sok

■ száz pár lóláb között Valaki . elmerült és ércesen káromolja i • Szűzanyát A folyót ellepi a

■ szekerek négyszögű feketesé• ge. A holdkigyókkal és ragvo- í gó gödrökkel behintett folyó p tele zajjal, füttyel, dallal".

Babel élményvilága nem t egysíkú: a polgárháborúról : szóló novellák mellett az Odesszai történetek alkotják a másik Jelentős témakört Meg■ rázó erővel ábrázolja a gyer■ mekkorból ismert Odessza

• szegényeinek életét “hol a

■ különös „vagányság" is szoei- i áüs tartalommal telik meg.

I Talán a több novellában s fd- ! bukkanó Benya Erik lehetne- szimbóluma ezeknek az tróí 1 törekvéseknek. Méltán vált vl- ; lághírűvé Bábelnek egy másik » novellája Is, amely szintén a , gyermekkor tragikus élményét

■ dolgozza fel Ez a novella ■- Galambdúcom története.

A novella az odesszai zsi- i H dóság nehéz helyzetére

■ világit rá, és erőteljes írói áb- I rázol ássál tárja az olvasó elé

> a pogromoktól fenyegetett, ret- s tegésben elő emberek sorsát

Iszaak Babel írói világa

■ rendkívül gazdag. Emberi sorsokban tárja fel egy történel- ml forduló tragédiákkal színe- i zett válságos időszakát, művé- i szí eszközökkel villantja elénk- egy sajátos sorsú író életútját Éppen ezek a vonások emelik őt a novella műfajának élvo< nalbeli művelőjévé, nem csu- 5 pán az orosz—szovjet de a vi< Iágirodalómban is. Ezért mond s sokat számunkra is az újra fel- s fedezett Iszaak Babel emberi i sorsának és művészetének em- \ léke.

E. Nagy Sándor

S ^S^WS/^A^^WWVW^/WWS^VWW

lg

( A falunak mindig megvan a 5 legszebb leánya. Nem ritka, 5 hogy egyszerre több is, mert 5 megoszlanak a vélemények és | hát bármilyen fontos kérdés

> ez, népszavazást mégsem lehet

> elrendelni ebben az ügyben.

< Rendező barátommal elhatá< roztuk, hogy dokumentumfil< met csinálunk a szülőfalum

< legszebb leányairól. Tizennégy< tői—nyolcvanig megnézzük,

< hogy a különböző korosztá- S lyokban melyiknek hogyan s alakult a sorsa, hiszen a leg- 5 szebb leányt nemcsak az ud- S variás időszakában, hanem ké> sőbb is megkülönböztetett ér- S deklődéssel figyeli mindenki.

> Elindultunk hát tájékozódni.

> Poggyászként se felvevőgépet.

> se magnetofont nem vittünk

> magunkkal, legyenek a beszél> getések mennél meghittebbek,

> családiasabbak.

5 A községben hamar híre ment ? a tervnek, s főleg a lányos há- s zaknál megtörölték a széket,

5 ha bementünk. De felbolydul- >tak a régi emlékek is. fekete> kendős nénikék szája sarká> ban megjelent az emlékezés l kacér mosolya. Régi viták

WNAAÍWVVWWWVVWő^AWWV

újultak ki, már-már elfelejteti

vetélkedések tüze lobbant ismét lángra. Egyetlen korosztály volt csak, a hatvannégy- hetvenöt éveseké, akik, he megkérdeztük, ki volt köztük az első lány, szinte gondolkodás nélkül, egyöntetűen válaszolták: a Cinbaba, ő volt a legszebb.

— Miféle furcsa név ez?

— Csakugyan, honnan fa tudnád? Hát amikor mi eladó1 lányok voltunk, akkor kezdtek a vásárokon újfajta babákat árulni. Porcelánból vagy kau- csukból, én nem is tudom. De nagyon szépek voltak. Akkor ragadt rá a Cinbaba név Oláh Marira, mert ő még szebb volt a hajas babánál is.

— Most hol lakik?

Az alvégen. A cifra kereszt után a harmadik ház. A fiát biztos ismered. Oláh Jóska. Forgó Margitét vette feleségül.

— Margitot? <3 az osztálytársam volt.

— ök azok. Nagyon széftér élnek. Van egy lányuk. Már technikumba jár.

— Mentünk tehát az alvégre. A cifra kereszt után a harmadik házba. Mivel először egy gubancokba ragadt szőrű, mérges kis pulikutya fogadott bennünket, nem mertünk beljebb nyomulni a kapuból, Meg kellett várni, amig kijött a házból a fiatalasszony.

— De ritka vendég — csapta össze kezét Margit. — Az uramat keresik? Ö most a bányában van.

— Nem. Az anyósoddal szeretnék beszélni.

— A mamával? Tessék, gyertek beljebb.

Mivel csak a konyhát fűtötték, oda vezettek bennünket is. Zománcos tűzhely volt benne, világoskék festett bútor, gyári falvédők, egy dívány, a sarokban pedig televízió. Látszott, hogy a nap nagy részében itt tanyázik az egész család. A berendezés egyetlen régi darabja egy öreg láda volt, ezen ült az idős parasztasszony, akit kerestünk.

Az egykori szépség nyomai még mindig meglátszottak rajta. Igaz, a szép arcokon még a ráncok is másképp rendeződnek. Kendő nélkül volt, s ősz haja is megőrzött valami eleven csillogó fényt Amit fur- csálltunk: nem kelt fel a ládáról, nem jött elénk, csak a fejét fordította az ajtó felé, s arcáról semmi örömet inkább a mai időkben már szokatlan riadalmat és tartózkodást lehetett leolvasni.

Köszöntünk illedelmesen, ő fogadta, de a feszültség ott maradt az arcán. A menye megmondta ki vagyok, mire elmosolyodott.

— Nem ismertem meg a hangodat. Nem is csoda. Sohasem vagy itthon.

— A hangomat? — akartam kérdezni, de Margit, a fiatal- asszony megelőzött.

— A mama nem jól lát. Azért nem ismert meg.

— Rossz a szemem — mondta az öregasszony is.

— Szemüveget kellene hordani — szólalt meg a rendező gyanútlanul.

Csend támadt, a mama sóhajtott.

— Sajnos, nem ilyen egyszerű — szánta el magát a menyecske a beszédre;, — Az

urammal több orvosnál járta*

már. Pesten is voltak a professzornál. Az sem tud segíteni. Szem i degsorvadása van a mamának.

Túlságosan váratlanul ért bennünket ez a közlés. Csak néztünk egymásra, nem nőért egyikünk sem megszólalni.

— Magához jöttek — mondta a menyecske, aki át akarta segíteni a beszélgetést a nem várt buktatón.

— Mit akartok, gyerekem?

— Keressük a falu legszebb

leányait. Azt mondják, a maga „bandájában” Maii néni volt az első lány.

— Rég volt az.

— Azt is mondták, hogy Cinbabának hívták.

— Az öregebbje úgy hiv most is.

— Nem haragszik érte?

— Miért haragudnék? Majd) mindenkinek adnak valami ragadványnevet.

— Ez szép név volt. Hallom, a

vásári babák miatt keresztelték így el Mari nénit. Többen is mondták, hogy magánál

szebb lány talán sosem volt a faluban.

— Bár ne lettem volna. Az

volt az én szerencsétlenségem.

— Ugyan. Hogy mondhat ilyet?

— Igazat beszélek én, gyerekem. Még tizennégy éves sem voltam, amikor a bálon már bicskáztak miattam a legények. Leszúrták Balog Sanyit, pedig az isten látja lelkem, nem tehettem róla. Meg is fogadtam én akkor, hogy nem megyek többet bálba, akárhogy hívnak.

— De elment, ugye?

— Mert udvarolni kezdett A

Élő irodalom j

ISZAAK BÁBEL EMLÉKE 1

* két világháború közötti

“ szovjet irodalomban olyan nevek jelzik aa orosz nyelvű próza klasszikusokat la befogadó virágzását, mint Gorkij, AJekszej Tolsztoj és Solohov. E három név ragyogása azonban nem felejtetheti el védünk Fagyejev, Ilja Ehrenburg, Pausztoveaklj vagy éppen Iszaak Babel nevet Mindannyluk művészete külön színfoltot Jeteit, sajátos törekvéseik világirodalmi szinten la figyelemre méltóak. Közülük többnek la csak az utóbbi időben tanuljuk meg becsalni frásművészetét így vagyunk Babel nevével ée novelláival la, mert a tragikus sorsú bőt csak az utóbbi években ismerhettük meg alaposabban.

Tr.xmA BaM BOB CWpáB azért tragikus sorsú fed, mert novellái hon neki la szembe kellett nézni az értelmiség speciális forradalmi útjának buktatóival, hanem azért la, mert 1939-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a rá két évre, IMI. március tt-én fogságban hah meg A huszonötödik évforduló csak indokolja, hogy szóljunk róla, hiszen ip.rábaw az utóbbi években télfedezett művészete sorolja öt számunkra az élő világirodalom námottevő alkotói kö- aá.

BaM bob aa egyetlen ‘tója a szovjet Irodalomnak, aki Odesszából Indult el Éppen ő frja az odesszai költőről Bagrlddjról hogy „életévei megmutatta, hogy a költészet mindennapi szükségletünk”. Az odesszai aédó kereskedő csatádból származó Babéi már 1918-ban közli első elbeszéléseit Gorkij folyóiratában, a hetoplstban. de csak 1924-től mám ft Ja Irodalmi munkásságát, amikor a Lef című folyóŰT ÉS UTAS