Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-04 / 80. szám

Több mint harminc évvel ezelőtt naponta átszálltam a Ka hőnyi vasútállomáson. Rajtunk, kis gimnazis Iákon kívül akkor csak néhány parasztember utazott Kisvárdára. Mi iskolába jártunk, ók ügyvédhez, a bíróságra* vagy orvoshoz Igyekeztek. Pedig Záhony akkor is határállomás volt, de Csehszlovákia felé alig, a Szovjetunió felé meg egyáltalán nem volt forgalom.

Záhony most megdöbbenteti Végig, ameddig a szem ellát; ginek, mozdonyok, váltók, daruk ... és színültig megrakott vagonok. Valósággal dübörög alattuk a föld.

— Most értem csak Igazán, hogy miért sürgették annyira a kitérőket. A Szovjetunióból talán ezer vagon is érkezik naponta — mondta Bella Sándor, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyár- tó Üzemi Vállalat géplakatosa.

— Nézd, azokat a fényszórókat is mi gyártottuk — kiáltott Zeltner Imre technikus. Mondott még valamit, de szavait elnyelte a mellettünk futó tehervonat zakatolása.

Friss fenyőillat csapott meg.

a hosszú szerelvényen deszka és épületanyag érkezett, legalább 70 vagonnal egy tételben. Kicsit odébb, vasérc alatt csikorogtak a kerekek. Feladó: a Szovjetunió. Címzett: Magyarország. Szemben, a határ felé magyar tehervonat indul. Az első kocsikon autóbuszok, az Ikarus-gyárból.

— Mi lehet a zárt vagonokban?

— Műszerek és gépek az

Egyesült Izzóból. Az előbb láttam az állomáson — válaszolta Lévai Zsigmond, műszaki tanácsos. Egy darabig még néztük a szédítő forgalmat, aztán a beruházási felügyelőség irodájában beszélgettünk a gyöngyösiek és a záhonyi vasutasok közös nagy munkájáról.

— Két éve adták át az új

állomásépületet, de azóta is teljes erővel építkezünk, a beruházást 1966. augusztus 31-re kell befejezni. Fontos és nagy feladat hárult a gyöngyösiekre. A Szovjetunióból egyre több vasérc érkezett, a csúzdát meg kellett hosszabbítani, hogy gyorsabban menjen az átrakodás és Záhony több árut fogadhasson. A fényszórótornyok, a sarukidobók, a kitérők, a különböző biztosító be- endezések és alkatrészek gyártását a gyöngyösi MÁV Kitérő- gyártó Üzemi Vállalatra bíz- ák. A szerződésben megszabott határidőt előbbre kell hozni, hogy az állomás fontos étesítményeit hamarább átadhassuk a forgalomnak.

— Főleg a fiatalok segítségére számítottunk — idézi az elmúlt hónapok emlékét Gál Gyula, a KISZ központi bizottságának szervezője.

— A gyárban összehívtuk az oszlopgyártókat, a szerelőket és a különböző szakmunkásokat. Mondtuk, hogy becsületbeli ügyről, az ország kapujáról van szó. A KISZ védnökséget vállalt a rövid határidőért. A Kossuth-brigád, Barna Sándor vezetésével nyomban munkához látott és a három Tóth: János, László és Ottó egymással és az idővel versengett. Rédei Tibort, Komjáti Istvánt és Pataki Józsefet is dicséret illeti — sorolja Zeltner Imre, aki nemcsak technikusként, hanem a KISZ szervező titkáraként is kézben tartotta a vállalást.

■— Már úgy látszott, hogy anyaghiány miatt szégyenben maradunk, összedugtuk a fejünket, hogy a hiányzó alkatrészeket miből és hogyan gyártsuk. A gyöngyösi öntöde vezetői és a fiatalok segítettek. Mindnyájan örültek, de talán Vidra Ferenc brigádvezető volt a legboldogabb, hogy december helyett január 15-re vagonba raktuk és Záhonyba

A MÄV Kitérőgyártó Üzemi Vállalat munkásai jóval határidő előtt szállították a záhonyi vasútállomás kitérőit, a világítótornyokat és a különböző alkatrészeket. Ma már gyöngyösi váltókon fut a forgalom az ország kapujában és egyre növekszik az érkező és kilépő vagonok száma.

(Kiss Béla felvételei.)

indítottuk az utolsó alkatrészeket is — mondta Bella Sándor.

— A fényszórótomyok, a kitérők és egyéb berendezések határidő előtti szállításával a gyöngyösiek sokat segítettek, több fontos létesítményt hamarább tudtunk átadni a forgalomnak. De Gyöngyös és Záhony között nem szűnt meg a jó kapcsolat. Legutóbb március 3-án tárgyaltam a MÁV Kitérőgyártó Vállalat igazgatójával. A határidők lerövidítésére újabb megállapodást kötöttünk. Köszönjük, amit eddig tettek és továbbra is bízunk a gyöngyösi fiatalokban — mondotta Lévai Zsigmond, a záhonyi beruházások irányításával megbízott mérnök.

Záhony valósággal vonzza az embereket Felsorolni is sok lenne, hogy a Nyírség és a Hajdúság hány falujának munkásai dolgoznak itt évek óta. De szakemberek érkeztek az ország különböző részeiből is és mindnyájan munkát, biztos megélhetést találtak Itt Záhony vasutasközség lett, lakóinak több mint 70 százaléka a vasútnál keresi kenyerét. Igaz, nehéz munkával, mert a sin- íektetés, az építkezés, a vagonkirakás — éjjel nappal —

olyan munka, amit férfiak közül is nem mindenki vállal és bír. Igaz, ma már sokat segítenek a gépek, de nem eleget

Az utóbbi pár évben több mint 450 lakás épült Záhonyban. De a munkások többsége a közeli és távolabbi községekből utazik munkahelyére. Így j Záhony környékén ma már nagyon sokan élnek a vasútból és a vasúton. Ha Záhonyban egy hétig szünetelne a forgalom, két megye lakóinak bérjegyzéke csorbulna, és az ország egész ipara bajba kerül- j ne.

Nem tudom, hogy Koncz \

György művezető, Szabó György diszpécser és Landu- csek László, Ko vács József marósok látták-e már az új záhonyi állomást? Dér István KISZ-titkár beszélt-e arról a gyöngyösi fiataloknak, hogy Záhony ma már nemcsak vasúti csomópont és rendezőpályaudvar. Gyöngyösi váltókon az ország kapujában lüktet hazánk iparának érverése. Záhony szimbólum és élő valóság lett. A felszabadulás és a szovjet—magyar barátság szimbóluma, másrészt a szocialista országok együttműködésének élő valósága.

Dr. Fazekas László

j Partizán —

Sapkájához emelt kézzel üdvözöl. Aztán bemutatkozik:

— Hacsavecz István.

Alacsony, egyenruhás, negy! ven körüli ember.

ügy látszik, hogy az egyen- ' ruhától nem tud elszakadni... ★

— Mikor „öltözött be”?

— Ebbe ezerkilencszázötven- hétben.

— És a másikba, katonáék- nál?

— Negyvenkettő októberében rukkoltam be a gyöngyösi 14/3. zászlóaljhoz.

| így kezdődött... Utána rö- i vid kiképzés, majd a front kö- j vetkezett.

Háború, front.

Ma már történelem. Emlék.

Emlék, amely két évtized i múltán, néhány percre előszö- i kik a hegyen:

I — 1943. tavaszán vetettek be j bennünket először. Ukrajnában harcoltunk az oroszok el- j len, a nadvomadalatini térségben ... Ott is estünk fogság- | ba... Egy nagy kastélyba vit- S tek mindannyiunkat, németek- j kel, románokkal, szlovákokkal ! kerültünk egy helyre. Ebben I a gyűjtőtáborban találkoztam I először az emigráns magyar [kommunistákkal: Nógrádi Sán- : dórral, Rácz Gyulával, Rákosi Mátyással. Látogatóba jöttek j hozzánk. Nem sokkal később ; megint felkeresték a csoportunkat. Akkor már közvetlenebbek voltak, többet beszélgettek velünk. Sőt! Érdekes dolgokat is kérdezgettek. Ilyeneket: lenne-e kedvünk a németek ellen fordulni? Meg

azt, hogy fegyvert fognánk-e fasisztákra? A' partizánok között, vagy éppen a Vörös Hadseregben szeretnénk harcolni...? Meglepődtünk a váratlan szavakon, hamarjában nem is tudtunk válaszolni. Mert nem lehetett azt olvan egykettőre megérteni, hogv a röviddel azelőtt még ellenségnek szám'"tó magvarokat harcostárssá fogadiák az oroszok ...?! De amint láttuk rajtuk, hoev nem tréfának szánták a kérdéseket, azon nyomban válaszoltunk, választottunk: a partizánokhoz Altunk ...

é

— Egyikünk sem gondolt arra, hogy elhamarkodtuk. Any- nyi év alatt igazán volt időnk

békében

megismerni Hitleréket, láttuk nap nap után ismétlődő gaztetteiket, tisztában voltunk céljaikkal. Nem kellett bennünket különösebben biztatni, hogy ellenük forduljunk!

— Úgy előttem van, mintha most történt volna... Előbb kihallgatásra mentünk valamennyien. Onnan meg egy jókora raktárba: vételezni. Magyar katonaruhát kaptunk, s újra fegyvert vettünk a kézbe. Aztán vonatra ültünk, s Kievbe utaztunk a partizániskolába ... Izgalmas időszak következett ezután: robbantási gyakorlatok, éjszakai portyák. No és mennyi érdekes, új dolgot tanultunk a politikai oktatásokon! Csak egyet sajnálok: egyetlen nagyobb rajtaütésben sem vehettem részt. Egyszerűen nem került rám a sor! Hadobás Kálmánék, Gye- nes Jóskáék szerencsésebbek voltak nálam, ki-kiruecantak néha, de mire vége lett a kiképzésünknek, a mi csoportunkra került volna a sor: vége lett a háborúnak ... Ennek persze mindannyian örültünk! Csak éppen azt sajnáltuk, hogy a fasisztáknak nem tudtunk úgv „megfizetni”, mint ahogy szerettünk volna!

★

1945. tavaszán újra magyar földön volt Hacsavecz István. Debrecenben segítkezett a kommunista párt szervezésében. Aztán Pestre ment, őrszolgálatos lett a Honvédelmi Minisztériumban. Amikor pedig már nem volt szükség rá,1 elbúcsúzott a fegyverektől, hazautazott a falujába, Markaz- ra. Folytatta a mindennapi munkát: kinn a határban, az erdőgazdaságban, meg a galya- tetői üdülőben.

ötvenhétben aztán újra csak „beöltözött”: vagyonőr lett a pipishegyi gyárban. Azóta itt dolgozik, itt strázsál. Egyenruhában, fegyverrel. Nem, nem partizánfeladat, de fontos, szép megbízatás ez is.! Gondol-e erre? — Talán eszébe sem jut. Annyit tud csak, i hogy most erre a posztra állí- j tolták, itt kell helytállnia ... I S ennek újra meg újra eleget tesz.

Huszonegy esztendős párttagsága kötelezi erre ...

(ayóni)

... hogy valami itt nem stimmel. Hosszú ideje, talán már több éve is annak, hogy nem jósolták meg újfent; a magyar népi demokrácia léte csak rövid idő kérdése. Mondom, itt va- lami nem stimmel — vagy mi kezdünk jól dolgozni és a nyugati politikusok rosszul, vagy már bevált a jóslat, és voltaképpen már nincs is magyar népi demokrácia, s így aztán valóban felesleges megjósolni annak megszűnését, ami már nincs is.

Nos, abban van valami, hogy mi kezdünk, sőt most már viszonylag elég régen kezdünk jói dolgozni, de azt is rögtön hozzá kell tennem — csak úgy magunk között — hogy azért annyira még nem dolgozunk jól, hogy ne lehetne hibáinkból egy kis rosszakarattal akár jósolni is. Márpedig rosszakaratért nem kell a szomszédba menni Nyugaton. Az tehát elesik, ami a magyar népi demokrácia megszűnését illetné, hogy azért nem jósolják újfent és újfent már egy jó ideje, mert annyira, de annyira jól dolgoznánk az élet minden területén.

Marad tehát a másik: voltaképpen már régen megszűnt a magyar népi demokrácia. De valami ebben sem stimmel. Mert lehet, hogy egynéhány disszidens számára megszűnt s magyar népi demokrácia, de igen sok és döntő jel arra mutat, hogy éppen most ünnepli izmosán, fiatalon 21. születésnapját. Úgy vélem, ez a sok és döntő jel annyira nyilvánvaló, hogy olvasóink eltekintenek attól, hogy ezeket a jeleket rendre felsoroljam. Mindezek után már érthető a megjegyzés Írásom elején: ... egyébként az a véleményem, hogy itt valami nem stimmel...

Mert megjósolták e rendszer bukását 1945-ben, sőt 1946- ban is. Nagyon megjósolták és csak napokat adtak a magyar népi demokráciának 1948-ban és szinte percenkint jósolták azokban az években, amikor valóban nehéz volt megjósolni, hogy éjszaka a táviratkézbesítő kopog-e ajtónkon, avagy esetleg valaki más.

1956-ban, amikor a nyugati jósok rendkívüli módon meg tudták nyergeim az éjszakai kopogtatókat, azok hibáit, akik eléggé tapintatlanul éjszaka zavarták a kommunistákat, ét bizony gyakran nappal sem az ellenséget — ugyanannyira nyergeitek és jósoltak, hogy már nappal is kopogtattak, sőt egyszerűen betörtek a kommunistákhoz... Ekkor már a legnagyobb mértékben meg voltak győződve arról, hogy jósolni is felesleges, a magyar népi demokrácia megdőlt. Helyette a jóslatok dőltek meg 1957-ben, aztán... aztán, mondom, néhány éve semmi jóslás.

Miután a naívság nem kenyerem, a gyerekkori hiszékenységből is kinőttem már, eszem ágában sincs azt hinni, hogy azért nem jósolnak, mert nem szeretnék nyugati politikus ismerőseink, hogy a magyar népi demokrácia megdőljön. Csak rájöttek valamire — egyébként az a véleményem, hogy csak így lehet — valami olyanra, amire eddig nem gondoltak. Az elmúlt két évtizedben például — megjósolták, hogy a magyar nép belefullad az inflációba, emiatt megdől a népi rendszer, s hogy a magyar nép mégis magához térjen, nyugati kölcsönre lesz szükség... Ekkor született meg a forint.

Aztán megjósolták, hogy megdől a népi rendszer, meri elképzelhetetlen a munkásosztály egysége, mint a proletár- diktatúra alapja. Ekkor egyesült a két munkáspárt. Aztán ismét jóslás, s ha néha bizony hencegő, néha nagyképű tervezéssel, irreális ábrándokkal, de megvalósult az ötéves terv — az első. Mert hibái ugyan lehettek a vezetésnek fent és lent, de a rendszernek nem volt és a rendszer erősebb volt, mint a jóslás. Aztán megesküdtek Nyugaton arra is, hogy az ellen- forradalom utáni káosz, s maga az ellenforradalom is, véglegesen beigazolta vágyálmaikat. Akkor jött a konszolidáció és a baráti segítség...

Es most 1966-ot írunk, és fogcsikorgatva kénytelenek elismerni a nyugati dodonai segédmunkások: kellett és helyet a gazdasági mechanizmus reformja, mert továbbfejleszti a népi demokratikus rendet Magyarországon. Azt a rendet, amely legalább ötvenszer már régen megdőlt.

Mindezek után érthető, hogy megfogadták: nem jósolnak többet Minden jóslat után még erősebb lett az, amelynek már legszívesebben ott sorakoztak volna a temetésén. Hát érdemes, lehet, szabad ezek után jósolni? Nyilvánvaló, hogy nem. Azóta szó sincs jóslásról. Azóta azt próbálják magyarázni, hogy liberalizálódik a népi demokrácia, s ha liberalizálódik, akkor voltaképpen már nem is népi demokrácia, s ha nem az, akkor már minek a jóslás, mert azért végül mégis nekik lett igazuk.

Ebben az országban ugyan a tőkés a gyárát, a földbirtokos a földjét vissza nem kapta; ebben az országban ugyan a munkások, a parasztok, értelmiségiek, dolgozó kisemberek vannak a vezetés minden posztján; ebben az országban ugyan a szocialista társadalmi rendet építjük, tehát emeljük a nép életszínvonalát, erőnkből, lehetőségeinkből, és erősítjük a demokráciát, de a szocialistát; ebben az országban... A, itt se soroljunk tovább tényeket. Ismerjük jól, még akkor is, ha sokan nem akarják észrevenni még... Egyszóval: ez mind van, csak éppen liberalizmus nincs. Nem is lesz. Szocializmus — kommunizmus — az igen.

Tehát most nem jósolnak, hanem liberalizmusról fecsegnek... Mit lehet erre mondani? Legfeljebb azt a pesti és országos kifejezést: Na, bumm, s akkor mi van? A karaván nyugodtan halad, s ebben minden stimmel!

Új típusú szovjet atomreaktor

Az atomenergia békés fel- használására szolgáló atomreaktorok az uránmaghasadásnál keletkezett hőt gőz előállítására fordítják és ezzel a gőzzel üzemeltetik a turbógenerátort. Az atomenergiát tehát közvetve változtatják át elektromos energiává. Szovjet szakemberek legújabban olyan berendezést szerkesztettek, amely a világon elsőnek közvetlenül alakítja át az uránmagok hasadásánál keletkezett hőt elektromos energiává. A berendezés elve a következő: az atomreaktor hengeres test, amelyet számos germánium-szilicum ötvözetből készült félvezető-átalakító vesz körül. A félvezetőknek az atomreaktor felé eső része 980 C°-ra melegszik fel, ellentétes része pedig — különleges hűtőlemezek segítségével — csak átlag 550 C’-ra. így a termőéiektromos átalakítókban kb. 430 C° hőmérséklet csökkenés keletkezik, a forró és hidegebb rész közt feszültségkülönbség lép feL Ez a feszültségkülönbség adja az áramot. A készüléket romáská-nak, kamillának nevezték el, mert a félvezetők nagyjában úgy helyezkednek el az atomreaktor körül, mint a fészkes virágzatú kamilla növény „szirmai”.

A készülék teljesítőképessége egyelőre kicsi, 7,2 volt feszültségű 100 amperes áramot ad. Hatásfoka egyelőre még csak 1,2—2 %, a többi hőt a készülék a környezetnek adja le. De óriási előnyei vannak: nincsenek forgóalkatrészei és így nagymértékben megbízható, kicsi a súlya, és igen hosszú ideig — több évtizedig — ad áramot. Ezek az előnyös tulajdonságok igen alkalmassá teszik pl. űrhajók vagy automata meteorológiai állomások áramellátására.

MRÜÍSBA 5

1966. április 4, hét»