Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-28 / 99. szám

Rózsai szalagszerelők Wines semmi hangzatos, megkülönböztető nevük, nem szeretik a cifraságot. Ahogy hét esztendeje rákanyarították a versenyvállalásra — úgy hívják őket ma is Rózsaszent- mártonban: szalagszerelők ... Tizenegyen vannak a csa­patban — akár a futballisták. Futballista azonban csupán egy akad közöttük — a többi­ek legfeljebb évenként egyszer fociznak. Akkor, amikor — ré­gi hagyomány szerint — felke­rekedik a brigád asszonyostól, gyerekestől, s kinn a hegyen tölt egy egész vasárnapot. No meg olyankor, ha a Rózsa- szentmártoni Bányász • mérkő­zésén valamelyik játékos „luf­tot” lő, s a közönség felé száll a labda..« meretesen dolgozott, hogy pél­dául az üzemzavar-órák válla­lás szerinti 10 százalékos csök­kentését jóval túlteljesítette! Fáczán József az újító. fákkal tegyék színesebbé, kel­lemesebbé a Petőfi parkot... Aztán időt szakítottak még a sporttelep rendezésére, kitaka­rították az üzem környékét, s karózni mentek a közeli tsz szőlejébe —, hogy csak na­gyobb „megmozdulásaikat” említsük... A brigádból hatan véradók — s ezt olyan természetesen újságolják, mint például azt, hogy munkájukban mindig be­tartják a határidőket, nem is­merik a balesetet és az igazo­latlan hiányzást... A legfia­talabb véradójuk Ocsovai Jó­zsef: januárban állt először tű ..alá” ... Egy kivételével vala­mennyien tanulnak, képezik magukat: a „főnök” az idén végez a technikumban, Fáczán gimnáziumba jár, Soós mar­xista—leninista középiskolába, mások pedig a szakszervezeti politikai oktatásban vesznek részt. Csupán a legidősebb Munkájukban a biztonságra, a gazdaságosságra, az egysze­rűségre törekszenek. A legjobb újítóbrigádként tartják őket számon. Tavaly hat javaslatot nyújtottak be, s az idén to­vábbi kettőn törik a fejüket. Az egyik félig-meddig már kész is van: az ezres szalagfej fogaskerekének folyamatos olajozását szeretnék vele meg­oldani ... A sok ötlet', a szo­katlan élénkség után nem keli különösebben nyomozni: egyik társuk, Fáczán József „hiva­talból” is mozgatja a brigádot: ugyanis ő az szb újítási fele­lőse ... Napi feladataik mellett min­dig végeznek egy kis többletet is. Esztendeje 100 társadalmi munkaórára tettek ígéretet — de végül is annyira belemele­Papp József az idén jubilál s érettségizik. A transzportőrök javítása, szerelése és szállítása a dol­guk. Persze a szükség néha náluk Is törvényt bont: ha kell, természetesen segítenek a pajzsszerelésben, meg a cső­szerelésben. Általában a sürgős munká­kat, a fontosabb feladatokat kapják Papp Józsefék. Nekik szólnak, ha valahol vízbetörés van, ha egy-egy fejtőgépet máshová kell telepíteni. Régi emberek Rózsaszent- márt ónban — többségükben tizenharmadik éve dolgoznak együtt, a „főnök" Papp József meg éppenséggel az idén ju­bilál, huszonötödik szolgálat: esztendejét tölti — jól ismerik hát őket, tudják, hogy mindig lehet számítani rájuk. A lakatosbrigádnak tavaly öt-hat kilométernyi szalagra volt gondja, de olyan lelkiis­Soós József — az üzemi KlSZ-titkár. gedtek. hogy 300 lett belőle! Soós József, az üzemi KISZ- titkár javasolta, hogy segítse­nek az ifjúsági klubnak, a Vesztrumnak a felszerelésé­ben, díszítésében: asztalokat, székeket készítsenek, s rózsa­Rz általános Iskolákban június 6-án, a középiskolákban 8-án ér véget a tanítás A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az 1965— 1966-os oktatási év utolsó taní­tási napja az általános iskolák­ban június 6-a, hétfő, a közép­iskolákban június 8-a, szerda. A tanévzáró ünnepélyt — az iskolaigazgató döntésétől füg­gően — június 18-án, szomba­ton, vagy 19-én, vasárnap tart­ják. Ekkor kapják meg a diá­kok a bizonyítványt is. Az új elsőosztályosok beíratásának időpontja mind az általános-, mind a középiskolákban június 20-a és 21-e. Előzetes számítások szerint az alsó- és középfokú taninté­zetekben ősszel nappali tagoza­ton több mint 200 000 diák kez­di meg az első osztályokban ta­nulmányait. Az új általános iskolások száma előrelátható­lag meghaladja a 135 000-et, a többiek a különböző típusú középiskolák első évfolyamai­ban tanulnak majd. (MTI) Bonyolult kábelügy Szóvá tettük, hogy a gyön­gyösi strand bejárati útja mentén hónapokon át üresen tátongott egy árok, amely ká­belra várt. Az írásunk meg­jelenése utáni napokban a ká­bel a helyére került, az árok eltűnt. Ezzel az ügy végére pontot is tehetnénk. Mégsem tehe­tünk, mert némi magyaráza­tot kell adnunk a „bonyolult" kábelügyről. Kezdődött az egész decemberben, amikor a Vízmű Vállalat megrendelt« a kábel lefektetését a Mátra- vidéki Építő és Szakipari Ktsz-nél. A szövetkezet egy új, műanyag borítású kábel­lal a munkát napokon belül el tudta volna végezni, de az ÉMASZ a hagyományos ká­belhoz ragaszkodott. Ilyet be­szerezni viszont átlagban egy fél évbe kerül. Az ÉMAS7 a műanvag bo­rítású kábelt csak abban az esetben engedte volna beépí­teni. ha előbb «neves próbá­nak vetik alá azt. Rnn«k az óvatosságnak az. lett volna a köneíkezrnénve. bocy esek en­nek az évnek a legvégén ju­tott volna villamos energia a strand bejárati épülete. Bizonyára oka volt a® ÉMÁSZ-nak a kétkedésre, bár annyiban vitatkozhatunk az új, műanyag borítású kábel ügyében, hogy egy elfogadott megoldás elutasítása alig ért­hető. Következményei pedig, a mostani eset bizonysága sse- rint, elég kellemetlenek. Ilyen bonyodalmak okoz­ták tehát a munkálatok elhú­zódását. Ezek után már csak egyet­len kérdést teszünk fel: miért nem döntött még ed­dig az áramszolgáltató orszá­gos érvénnyel az említett mű­anyag borítású kábel ügyé­ben? Mindenféle egyéves, he­lyi kísérletezgetést el tudná­nak kerülni egyetlen rendel­kezéssel, amely megszabná: használható a kábel, vagy sem? Ha nem használható, akkor pedig ne gyártsák! De ha már gyártják... Hátha ezzel a néhány sor­ral is sikerült a megoldást közelebb hozni. (g. mól—) ! »• .7 - •> * • .« Hétköznap Gyöngyöshalászon Ocsovai József — a legfiata­labb véradó. brigádtagnak engedték meg azt, hogy: „ . . . elegendő ha néha-néha elolvas valami könyvet...” A keleti leszállító vágaton a napokban végeztek egy nagy munkával — de máris újabb, nehéz feladatra készülődnek: az I. sz. telepen 4 szalagfejet kell majd gyorsan kiszerelni­ük az új frontfejtés megindí­tásához. ..... Pilléreket fej­tünk majd hazafelé ...” Nap-nap után megteszik a magukét: „Még a segédmun­kások helyett is dolgozunk. Magunk végezzük a szállítást is.” A műszak után mostanában nem mennek mindjárt ház : „Építkezik a Fáczán, segéd­kezünk készülő háza körül ...” így élnek, dolgoznak a ró­zsái szalagszerelők. Azt mondják róluk, hogy az idén újra elnyerik a szocialis­ta címet. Megszerzik — ha­todszorra is! Május elsejére ezüst plakettet kapnak . .. (gyóni) (Kiss Béla rajzai) Olyan ez is mint a többi. Munkában töltött hétköznap. Az elnök, a íőmezőgazdász tá­vol vannak, a főkönyvelő Gadó Ferenc mond el mindent, amit tud a gazdaságról. A gyöngyöshalászi termelő- szövetkezet az idén nagy tétel­ben szállított salátát. Már kora márciusban vett át tőlük árut a MÉK, és eddig nem keve­sebb, mint kétszázezer fő saláta került exportra, illetve belföldi fogyasztásra. — Mennyi volt a bevétel? — Salátából eddig 280 ezer forintot kaptunk, de még most is szállítjuk a friss árut. Később megtudjuk, hogy rö­videsen a paprikájuk is piacra kerül, és az erős primőr papri­kából, mintegy félmilliós bevé­telre számítanak. — A fő profil nálunk a ker­tészet. Idei tervünk szerint a kertészet bevétele közel 3 mil­lió forint lesz, szemben a két­milliós állattenyésztési és -az 1.8 milliós szőlőbevételi terv­vel. A kertészkedést illetően az idén bizonyos módosításokat vezettek be. Körülbelül 25 fé­le kerti növényt termeltek, és így bizonyos fokig elaprózták 'az erőt. Az idén tízféle kerti í növény terem, viszont növelik a náluk jól fizető növények termőterületét. így ötven hol­don termelnek paradicsomot, 25 holdon paprikát, 70 holdon uborkát, de nem termelnek ret­ket. karfiolt, káposztát, i A kertészetben 45 fős állandó brigád dolgozik, akik úgy mint la többi tagok, pénzbeli munka­díjazásban részesülnek. Ameny- nyiben a, bérszintet tartani tudják, az árbevételi tervet túlteljesítik, prémiumként meg­kapják a többlettermés értéké­nek 30 százalékát. Jelentős jövedelme szárma­zik Gyöngyöshalásznak a sző­lőből. Csemegéjük, boruk emle­getésre méltó. Jelenleg 180 hold közös termő szőlőjük van és 110 hold az új, friss telepítés. A metszést befejezték, úgyszin­tén a sorközi kapálást is. Je­lenleg a szőlő mélykapálása tart. Megvannak a fejőgépek, fel­szerelések, amelyek egy ilyen korszerű építmény kellékei, de önitató csészék nincsenek. Ki­adtak közel másfél milliót, de a jószágok még a télen is az öreg szerfás istállóban teleltek. A főkönyvelő a számok em­bere. Kiszámítja, hogy a ho­zamkiesés hozzávetőlegesen 40 ezer forintra tehető a tehenek­nél. A gyöngyöshalásziak az istál­ló költségét tehát még meg is toldották negyvenezerrel, de a* „önitató csészék” még ma, kö­Szenilátomást nőnek a saláták a melegágyban. Holnap újabb szállítmányt visznek a piacra. A kertészet asszonyait di­cséri a sok szép áru, amelyet már elszállítottak a gazdaságból. (Foto: Kiss Béla) — Valami kis panasz? — Félek, hogy nem olyan ki- i esi. Azt hiszem, pleuritisem ( van — suttogtam. ( — Hol fáj? — kérdezte az j orvos. J — Itt a lábamban — mutat- ♦ tarn. 1 — Még jó, hogy a lábában J nem lehet mellhártyagyulladá- ’ sa — mondta nevetve az or-' vos. 5 — Biztosan kettőt lapozott az orvosi könyvben, — mosolygott» a feleségem és elővette a cipő- ♦ met, melyből kihúzott egy ki­álló szöget. — Ez nyomta, a lábát — mu­tatta diadalmasan. Másnap feleségem névnapja volt. Ajándékul azt kérte, hogy tüntessük el a könyvet. Azt hi­szem, ez volt az első ilyen eset a könyvek történetében. Bele­egyeztem kívánságába, de a könyv „kivégzése” előtt még gyorsan elolvastam egy fejeze­tet. Elsápadtam. — Mi történt? — ijedt meg a feleségem. — Semmi, semmi, most Utó­lag ijedtem meg. Ugyanis nem­rég még megesküdtem volna, hogy eklampsziám és carcinosi- som van. De most már bizto­san tudom, hogy nincs. — Honnan tudod? — kérdez­te a feleségem. — Na hallod? Ha az lett vol­na. akkor már nem élnélc... ' :'i TAszló — Mennyien dolgoznak ma a határban? A főkönyvelő erre a kérdés­re is válaszol. Kiderül, hogy ezen a szép április végi napon 250-en dolgoznak a kertészet­ben, a szőlőkben és másütt a határban. A gépek a kukorica vetését végzik, és ha az idő engedi, néhány nap múlva ma­guk mögött tudják majd ezt a munkát is. Lassan egy kerek esztende­je, hogy elkészült a teljesen modem, 98 férőhelyes istálló Gyöngyöshalászon, örültek ne­ki az emberek és arra gondol­tak, hogy a modem istállóban nemcsak szebbek, jobban gon- dozottabbak lesznek a jószá­gok, de megnőnek a hozamok is. A korai örömbe azonbar • üröm vegyült, mert az egy éve ♦ kész istálló még mindig üres. zel egy év után is hiányoznak, és így legfeljebb a vendégek­nek tudják mutogatni korszer rű istállójukat. Ettől azonban nem lesz több a tej, nem ol­dódnak meg elhelyezési gondr jaik... •k Egyetlen hétköznap a sok kör züL Örömök és gondok válto­gatják egymást. Kétszázötve­nen dolgoznak naponta Gyön­gyöshalászon azért, hogy az idei terv, amelyet nemrégen szava­zott meg' a tagság, valóra is váljék. —szalag—> Mvmhnn 3 1966. április 28., csütörtök be. Vasárnap menjünk repülő­gépen Pécsre. Megijedtem. — Hogyne, hogy spasmust kapjak? Persze, nem tudod, mi az? Izomgörcs. Aki hajlamos rá, magaslati helyen megkapja. Ajándékkal kezdődött. Fele­ségem á születésnapomra meg­vásárolta nekem az „Orvostu­domány egyetemes története” című könyvet, amelyet nagy élvezettel kezdtem olvasni. — A 37. oldalnál, egy beteg­ség leírását olvasva, kis szo­rongást éreztem, valahogy az volt a benyomásom, hogy én már hetek óta pont ebben a kórban szenvedek, csak éppen eddig nem tudtam róla. — Bolond vagy — mondta a feleségem, de én leintettem: — Mit értesz te a gyógyítás­hoz? Ki kell várni az inkubá­ciót. — Mi az? — Lappangási idő. Félek, hogy ebből a kis náthámból még szörnyű baj származik. Rhinoszkópiára is szükség len­ne. Feleségem dühös lett: — Azelőtt nagyon jól meg­voltál rhinoszkópia nélkül -'s Egyébként mi az? — Szörcs-zörej vizsgalat. j \igiutak hangját állapítja meg. — Akkor utazzunk vonaton. — Bolond beszéd! Hogy a tö­megben rámprüszköljenek és millió bacilust szívjak be? Nem megyek vonaton! Ez a legjobb prophylaxis, a beteg­ség megelőzése.- gyakorlatiasan ...oZOtt. A légiutakról jut eszem­Másnap orvost hivattam, aki doktorok derűs hangján kér­L

Next

/
Thumbnails
Contents