Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-06 / 55. szám

WH.AG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Tavaszt várnak a gépek AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 55. szám ARA: 80 FILLÉR. 1966. március 6., vasárnap Kállai Gyula beszámolt a magyar kormányküldöttség afrikai és ázsiai útjáról Kállai Gyula, a kormány el­nöke szombaton este a rádió­ban és a televízióban beszámolt az Afrikában és Ázsiában járt magyar kormányküldöttség út­járól. A kormányküldöttség — mint ismeretes — egy hónapig volt távol Magyarországtól, s a MALÉV IL—18-as repülőgé­pén óriási távolságokat tett Az ENSZ gazdasági és szociális: tanácsának ülése NEW YORK; Az ENSZ gazdasági és szo­ciális tanácsának 40. üléssza­kán újabb győzelmet aratott az igazságos földrajzi képviselet elve. A tanács olyan értelmű határozatot hozott, hogy hétről tizenháromra kell emelni a nem kormányjellegű szerveze­tek előterjesztéseinek kivizs- í gálásávai foglalkozó állandó bizottság tagjainak létszámát. A bizottságban eddig túl­nyomó többségben voltak a nyugati hatalmak. A most jó­váhagyott szovjet—tanzániai— indiai közös határozattervezet értelmében a 13 országból öt képviseli majd az ázsiai és af­rikai államokat, négy a nyu­gati országokat, kettő a latin- amerikai országokat; kettő pedig a kelet-európai szocia­lista államokat. A gazdasági és szociális ta­nács égy másik határozatában javasolta az emberi jogok kérdéseivel foglalkozó ENSZ- bizottságnak, vizsgálja meg az emberi jogok megsértését a gyarmatokon és a függő or­szágokban; A bizottság már­cius 8-án kezdi munkáját New Yorkban. Koszigin az EAK-ba látogat MOSZKVA: szovjet fővárosban hivatalo­san bejelentették, hogy Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Nasszer elnök meghívására 1966. május első felében láto­gatást tesz az Egyesült Arab Köztársaságban. Rhodesiái jelentés WASHINGTON: Washingtoni diplomáciai for­rások szerint Nagy-Britannia felszólította Dél-Afrikát, ne fo­kozza olajszállítmányait Rho­desiának, mert ellenkező eset­ben — hivatalosan vagy más úton — a dél-afrikai olajim­port fog csökkenni. A New York Times jelentése szerint — ami'- hivatalosan nem erősí­tettek meg — a nagyobb olaj- társaságok megegyeztek, hogy tíz százalékkal kevesebb olajat szállítanak Dél-Afrikába, mint 1964-ben. így Dél-Afrika Rho­desiának juttatott olajszállít­mányának növelése azt jelente­né, hogy saját olajkészlete csökkenni fog. Kenneth Kaunda zambiai elnök péntek este újabb intéz­kedést léptetett életbe, hogy megakadályozza az olaj fekete piacon történő terjesztését. Az új rendelet szerint 3—14 évi börtönbüntetéssel sújtható mindenki, akit olajkivitellel vádolnak, öt évi börtönbünte­tésre ítélik azokat, akik külön engedély nélkül benzint tarta- I lékolnak. Afrikai Egységszer vezet ADDIS ABEBA: Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa szombaton délelőtt megtartott plenáris ülésén 23 szavazattal, egy tar­tózkodás (Szudán) mellett jó­váhagyta a Rodesia kérdésé­ben előterjesztett határozati javaslatot. A szavazáson 11 ország nem vett részt. Az AP ismertetése szerint a határozat nehezményezi, hogy Japán, Nyugat-Németország, Franciaország és Olaszország egyre nagyobb volumenű ke­reskedelmet bonyolít le Dél- Afrikával. Bírálja továbbá az Egyesült Államokat, Nyugat- Németországot, Nagy-Britan- niát és Franciaországot, amiért növelik tőkebefektetéseiket és beruházásaikat Dél-Afrikában. Az indítvány megszavazol ne­hezményezik, hogy több — ál­taluk meg nem nevezett or­szág fegyvert szállít a Ver- woerd-rendszernek. A határozat felhívja a Biz­tonsági Tanács figyelmét a dél-afrikai helyzetre, amely —* változatlanul fenyegeti a nem­zetközi békét és biztonságot, végül sürgeti az afrikai föld­rész és a többi földrész or­szágait, hogy szakítsák meg gazdasági kapcsolataikat Dél- Afrikával és ítéljék el azokat az államokat, amelyek kato­nailag és politikailag együtt* működnek vele. Az EAK, Mali és Tanzánia is támogatja Nkrumahot Erős katonai őri áratok Accrában nyilatkozat hangoztatja, hogy „soha, soha” nem engedik meg Nkrumah visszatérését az or­szágba. A történteket bármily „fan­tasztikusnak” nevezi is, az AFP hírügynökség szerint az accrad kormány meglehetős bizonytalanságot és idegessé­get árul el Nkrumah esetle­ges visszatérésével kapcsolat­ban. Az utcákat továbbra is vegyes katonai-rendőri őrjára­tok róják, s erősítést vezényel­tek a repülőtér környékére. A Reuter-iroda jelentése szerint Zambia pénteken visz- szahívta accrai főmegbízottját. Az EAK, Mali és Tanzánia is támogatja Nkrumahot, míg Ni­ger, Togo és Elefántcsontpart az új rendszert ismerte eL Hírügynökségi jelentések szerint a ghanai katonai kor­mány tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal, egy tizenöt- millió fontos kölcsön foiyósí- , tásának ügyében. Megfigyelők a ghanai fordulat láttán nem hiszik, hogy a kérés _ teljesí­tése bármilyen nehézségbe üt­közne. zárja Conakry! nagykövetsé­gét és diplomáciai személyze­tét hazahívja, nem sokkal később azzal vádolta meg Gui­neát, hogy a ghanai diplomá­ciai képviselet tagjait háziőri­zet alá vette. Az accrai rendszer pénteken ingerült hangú üzenetet kül­dött a guineai kormánynak. A nagykövetségi személyzet állí­tólagos háziőrizetét a bécsi egyezmények durva megsérté­sének nevezte, és a ghanai diplomaták sorsáért Guineát tette felelőssé. A „Nemzeti Felszabadítást Bizottság” üze­nete, amelyet az accrai rádió ismertetett, „illúziónak” ne­vezi a ghanai—guineai ál­lamszövetséget, s azt mondja, hogy az államszövetségi kap­csolat Nkrumah „diktatórikus irányzata” miatt már régen felbomlott Az accrai kor­mányzat „fantasztikus kijelen­tésnek” nevezi azt, hogy Nkru- maht Guinea elnökének nyil­vánították, s azzal vádolja a guineai elnököt, hogy meg akarja kerülni egy régebben Accrától kapott ötmillió fon­tos kölcsön visszafizetését. A WASHINGTON <=i ACCRA: Anglia után az Egyesült Ál­lamok is elismerte a ghanai katonai kormányzatot. A wa­shingtoni külügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint a ghanai ügyvivőnek átadott jegyzékben az amerikai kor­mány elismerte a „Nemzeti Felszabadítás! Bizottságot” Ghana kormányaként, s egy­ben kifejezte reményét, hogy a két ország továbbra is ba­ráti és kölcsönösen előnyös kapcsolatokat ápolhat. Az angol elismerést illetően a helyzet egy árnyalattal bo­nyolultabb, Nkrumah kormá­nya ugyanis felmondta Angliá­vá! a diplomáciai viszonyt, mi­után az Afrikai Egységszerve­zet á rhodesiai-ügy miatt ilyen ajánlást tett Minthogy most a londoni kormány elismerte Ankralh tábornok rendszerét, megfigyelők feltételezik, hogy Anglia és Ghana diplomáciai kapcsolata gyorsan helyreáll. Ghana és Guinea diplomá­ciai kapcsolata azonban meg­szakadt, a két ország viszonya erősen kiéleződött Miután Ghana bejelentette, hogy he­meg, több mint 30 ezer kilomé­tert repült Az utazásra hat baráti állam vezetőinek meg­hívása alapján került sor. (MTI) SAIGON: Dél-Vietnam északi, részében két helyen folynak jelenleg sú­lyos harcok: Quang Ngai-tól északnyugatra és Tuy Hoa-tól délkeletre. Az amerikai erők a két tar­tományban Utah és Harrison elnevezésű hadműveletet indí­tottak — mindkettőt azért hogy maguk számára biztosít­sák a térség rizsbetakarítását A Quang Ngai térségében Indult harc már péntek dél­után komoly méreteket öltött s szombaton újból fellángolt. A harcban dél-vietnami kor­mányerők és amerikai tenge-- részgyalogosok mérkőznek a felszabadító erők több alaku­latával. Az AP szerint a ten­gerészgyalogosok vesztesége súlyos, ősz óta talán a legna­gyobb méretű. Már a negye­dik tengerészgyalogos zászló­aljat irányítják a helyszínre a harcban álló egységek támo­gatására. A Tuy Hoanál folyó harc­ban a felszabadító erők indí­tották meg a támadást körül­belül 350 főnyi dél-vietnami kormányerő ellen szombaton a kora reggeli órákban. A harc még tart, részleteket a hírügynökségek nem közöltek. Saigontól körülbelül 65 ki­lométerrel északnyugatra a gerillaharcosok aknatűz alá vettek egy katonákkal zsúfolt színházat Go Dau Ha körzeté­ben. Négy amerikai vadászbom­bázót Hanoitól mintegy , 120 kilométerre északnyugatra a VDK légierejének három MÍG —17-es gépe támadta meg. Az amerikai jelentés szerint egyik (ül Évről évre száz- és százezreit keresik fel Egert, a történelmi múlt emlékei, nevezetességei sokakat vonzanak. Hogyan vár­ja vendégeit a város, milyen arcát mutatja most az ide za­rándokoló idegeneknek? Ragyogó napsütés, tavaszias idő. Sétára tartunk a városi ta­nács gyógy- és üdülőhelyi elő­adójával, Novak Györggyel. Rójjuk Eger tereit, utcáit... ★ A Népkert... Hosszú évek mulasztásait pótolandó, hozzá­láttak a rekonstrukciós terv megvalósításához. Kiirtották a beteg, elszáradt fákat. Ez rend­jén is van, de azért már sen­kit sem illethet dicséret, hogy annyi idő óta, a kidöntött, elfű­részelt, vastag fatörzsek még mindig szanaszét hevernek. Vajon nem lehetett volna már sort keríteni a szállításra?! ★ Hadnagy utca... Nagy fel­fordulás, szemét- és törmelék/­U'ŐAllíZtí halmokba botlik az ember. Ki­tördelt, kitépett fácskák. Itt jár­dán közlekednek az autók is, sőt nem kímélték a parkokat sem, egyik-másik helyen árok- nyi nyomok éktelenkednek. Az egyik épületnél — csuda eszté­tikus! — ruhákat szárítanak a villanyoszlop és a villámhárító között kifeszített dróton. Tábla az épületek falán: „Ezt a házat a lakók szocialista megőrzésre átvették”. S a szocialista meg­őrzés eredményei: a vakolatok leverve, a lépcsőházak nagy ab­lakszemei kiütve-kítörve. ★ Egészségház utca... A hatal­mas blokkok tövében konzer­vált cselédházi nyomor: omla­dozó, földbe süppedt épületek. Hoztak már nem egy határo­zatot, hogy le kell bontani eze­ket a cselédházakat. Talán meg­érjük, hogy ezt a rútságot te­íta Syatfa törölik a város arcáról. A házak között rengeteg a szemét. S két épület között, a pázsiton toldozott-foldozott „sá­tor” — maszek garázs. Hosszú ideje ékteleníti a lakótelep ké­pét, de idáig senkinek eszébe ne mjutott megparancsolni el­tüntetését. A jóérzés tiltakozik az emberben, s nem győz ele­get bosszankodni, amiért ilyes­mit eltűrnek az illetékesek. S a pázsiton nemcsak autók garazsiroznak, találni ott mo­sogatórongyot, szennyes haris­nyanadrágot és több minden mást. ★ Gólya utca __Kitépett, meg­cso nkított facsemeték; letapo­sott parkok — itt még vörös­hagyma is akad a sok szemét, kacat között. Évről évre parko­sítanak, de nem tart sokáig, egyik napról a másikra újra összerontják vandálok módjá­ra. tíL A piac... Az új vásárcsar­nok elriasztóan jellegtelen épü­let. Kicsi és nem praktikus. Lassan több árus lesz kint, az építmény körül, mint az épü­letben. A „halas” piac újra parkoló­tér. Szétverték az utolsó fabo- degát is, de a pékség lemezbó­déja még mindig itt éktelenke­dik. S nem dicsekedhetünk a múlt nyomorának mai látvá­nyával sem, a volt csizmadia csarnok mellett. Roskatag épü­letek, málló, omladozó vakolat­tal, s kitűnően rálátni az udva­ri kátránytetős csúfságra is — hamisítatlan neorealista han­gulat. Ideje lenne hamarosan felszámolni. ★ Feldúlt, megrongált parkok, nyomort stilizáló épületek — szépiák a város arcán. Ne vár­junk értük dicséretet. (kyd) fel sem szenvedett vesztesé­geket. Az amerikai pilóták kije­lentései szerint szintén MÍG— 17-es gépek jelentek meg, ami­kor az F—105-ös amerikai va­dászbombázók Hanoitól észak­nyugatra a Lang Bun-i vasúti híd ellen intéztek három hul­lámban támadást. A VDK su­gárhajtású vadászgépeinek megjelenése visszafordulásra kényszerítette az amerikai bombázókat. Súlyos harcok Vietnamban vvvvvvww »vvvvvywvvvtvvvvvvvvvvvvvvvvVVVVVWVWVVWVvVVVVw' APÁD A TISZA — felére csökkent a belvízzel borított terület A Tisza árhulláma csütörtöl estére Szolnoknál tetőzött 85’ centiméteres vízszinttel, di szombat reggel még mindig 85: centimétert jelzett a vízmérce ÍV szakemberek továbbra k rendkívül lassú apadásra szá mítaftak, s 'így óvatosságból ; Fisza középső szakaszán meg kétszerezték a gátakon szolgá atot teljesítő vízügyi, dolgozói számát.. A szolnoki Tisza-lige iéli gátját magasítják. Mintegy ötezer köbméter földdel kel megerősíteni a töltést. Ezér ;öbb mint tíz földmunkagép é mintegy 30 tehergépkocsi segl ette a munkát. Az Észak-magyarországi Víz agyi Igazgatóság újra munkát»; iogta jégtörőhajóit, amelyel most kövekkel megrakott uszá yokat vontatnak az árvédeke lés veszélyeztetett szakaszaira Eddig mintegy három és fél­ezer tonna építőanyagot szállí tottak Tíszavalk, Tiszabáboi na. Kisköre, Tiszaderzs, valamint a Bodrog mentén Sárospatak térségébe. A gyulai tanyavilágban — az eddigi felmérések szerint- — a- víz' alá került lakóépületekből itöbb mint 120 vályog- " illetve- vert' falú ház összedőlt,- több tucat épület pedig megrongáló­dott. Gyulán a tanács - már ki-, jelölte a károsultak telkeit,, az OTP pedig hosszú lejáratú, ka­matmentes hitellel segíti őket. Február közepétől a felére csökkent az országban a bel- . vízzel borított terület. A koráb­bi 560 000 helyett most 278 000 holdnyi terület áll víz alatt. El­sősorban a vetésről és a szántó­földekről vezették le a vizet, így 122 000 helyett 36 000 hold­nyi vetésen, továbbá 274 000 he­lyett 60 000 holdnyi szántóföl­dön áll a víz.

Next

/
Thumbnails
Contents