Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-27 / 73. szám

0L0MVESZÉLY? Több amerikai tudós véle­ménye szerint az ottani nagy­városok légköre erősen ólom­szennyezett. A lakók vérében kimutatható ólom aránya olyan méretű, hogy további növeke­dése már a szervezet károsodá­sát okozhatja. A levegő egyre növekvő ólomszennyerettsé- géért a fokozódó motorizálás, közelebbről a gépkocsik kipu­fogógázai a felelősek. (Mint ismeretes, a motorbenzinekhez ólomtetraetilt használnak.) En­nek tulajdonítható, hogy pl. a I chicagói garázsmunkások véré- | ben háromszor annyi ólom mu­tatható ki, mint ugyanott a peremvárosok lakóihan. Jóval kisebb az ólommennyiség, mely bizonyos ólomtartalmú növényvédőszerek (pl. a do­hány rovarkártevői ellen hasz­nált ólomarzoniát), festékek, ólom csővezetékek stb. révén kerül a szervezetükbe. A tu­dósok úgy becsülik, hogy jelen­leg az amerikai városi polgár vérének ólomtartalma mintegy százszorosa a természeti körül­mények között élő népeknél ki­mutatható értéknek. Megálltam a tükör előtt és tűnődni kezd­tem: a kor, vagy a bölcsesség ráncai sorjáz­nak a szemem alatt? Néztem közelről, kissé hátrálva, töprengve és mérlegelve, összevetve éveket és érveket. Mert nehéz dolog a döntés. Én a ráncokat a bölcsességnek tudom be és nem a kornak, amely ugyan kor, de egyálta­lán nem számottevő... Mások a kornak tud­ják be, s nem a bölcsességnek, amely ugyan bölcsesség, de nem számottevő... Kinek higgyek? Csak magamnak: Jobb egy fiatal bölcs, mint egy öregedő, ostoba fickó — közöltem magammal és megnyugodtam. Tudtam, hogy magamra mindig számíthatok — ennyire bölcs már legalábbis vagyok, alig innen a negyedik ikszen, s alig túl a gyorsan eliram- tott eddigi éveken (-6) Mit olvasnak a falusi emberek a füzesabonyi járásban? — A nők — legyintett. — Barátom, a nők annyit érnek, mint a szivárvány... Igen, mint a csalóka szivárvány. Már részeg volt. Az italhoz nem szokott, de az öntartással rendelkező ember óvatosan for­mált szavaival beszélt. Már kérdés nélkül is. Makacsul. Nem is nekem. Emlékei ízét kóstolgatta ginnel keverve, mint valami furcsa koktélt. — Nem nevetsz ki, ha élmon­6 NmUsw ima. március 27., vasárnap dók egy régi történetet? Nem velem történt. Csak példának mondom. Bár az is lehet, hogy velem történt. Hát nem mind- egy? — nézett rám kutató szemmel, hallgatom-e, figye­lem-e és hiszem-e, hogy nem vele történt, amit elmondani akar. — Dehogy nevetlek. Sőt. Na­gyon kíváncsi vagyok. Különö­sen ha nőkről van szó. Imá­dom a pikáns Icalandokat — biztatgattam serényen. — Pikáns? Kaland? Na jó. Majd meglátod. Hallgasd vé­gig. Rövid leszek ... Legyen szíves még két gint, de limoná­déval ... Szóval, hol is hagy tam abba? Ja igen. Hát pikáns kalandot ne várj tőlem. Azt ne. Ügy kezdődött, hogy megis­mertem és én ismertem meg Verát.,. Nem, nevezzük Júliá­nak ... A fenébe, dehogyis Jú­lia ... Éppen az, hogy nem Jú­lia, pedig én úgy szerettem Ve­rát, mint Rómeó .., Talán még jobban. Különben sem hiszek a tragikus szerelmekben, csak az olyan tragikomikusokban, ami­lyeneket az élet produkál. Tizennyolc múltam. Ö is any- nyi. Szőke volt és nagyon for­rón tudott csókolni, és ő taní­tott meg a szerelemre. A min­derem volt. Néhány évvel ez­előtt gyógyultam ki egy vala­miféle vallási tébolyból, mert megútáltatta magát velem a hittantanárom... Érdekes, nem is tudom miért haragszom rá, hiszen tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elkezdtem kamaszfejjel végre a földön járni.'? Aztán jött Vera. A Ma­donnám lett. Földön járó Ma­donna, akinek a fényképe min­dig nálam volt, s akinek a fényképét a világért sem mu­tattam volna meg senkinek. Nehogy valami otrombaságot mondjanak róla. Nem bírtam volna ki. öltem volna miatta. Figyelsz? Nem úntatlak? Intettem, hogy nem. A vilá­gért sem. A pincér közben az asztalra tette a két gint, egyi­ket felkapta, lehajtotta... — Olyan nekem az ital, mint víznek a zsilip — vigyorgott. És akkor behívtak katonának. 1944. Kell erről többet monda­nom? Azt hiszem, felesleges. Az ölébe ringatva altatott el, s könnyes volt az arcom az ő könnyeitől. — Nem bírom ki... Hogyan bírjam ki nélküled? írj... mindig írjál... Érted? Mind­egy, hogy mit. Ami eszedbe jut, csak írj, hogy érezzem, velem vagy ott is ... És nem szabad meghalnod — ringatott anyá­sán és elcsukló hanggal. — Megtiltom, hogy meghalj. VÉGET ÉRT A TÉL, amely pihenés mellett a tanulás, az olvasás és a továbbiképzés idő­szaka is újabban a falusi em­berek életében. Most a téli sze­zon végeztével érdekes és iz­galmas kérdésnek látszik azt kutatni, arról beszélni, vajon hogyan használták fel olvasás­ra, tanulásra és önművelésre ezeket a heteket és hónapokat a füzesabonyi járás termelőszö­vetkezeteinek tagjai. Rátkai István, a járási könyvtár igazgatója mindenek­előtt néhány számadattal bi­zonyítgatja azt, hogy az utób­bi években rohamosan növeke­dett a tsz-parasztság kulturá­lis igénye, olvasottsága, könyv­tárhasználata. Amíg öt évvel ezelőtt a járásban mindössze 735 volt a könyvtári olvasó tsz-tagok száma, addig ez a szám jelenleg már 1847-re emelkedett, öt évvel ezelőtt 1123 mezőgazdasági szakköny­vet olvastak el a járás terme­lőszövetkezeti dolgozói, a je­lenlegi statisztika pedig 6695 kötet szakkönyv kölcsönzéséről tanúskodik. A fejlődés mérté­ke itt közel 600 százalékos volt. De nézzük tovább a szám­adatokat: Az összes könyvtári olvasók 23,3 százaléka a pa­rasztság köréből került ki, a termelőszövetkezeti tagság összlétszámúnak pedig 22 szá­zaléka tagja a községi könyv­táraknak. Különösen szembe­tűnően jó ez a százalékarány Poroszlón, ahol az olvasók 32,4, Szihalmon, ahol 44,8 és Nagyúton, ahol az olvasók 25,2 százaléka termelőszövetkezeti tag. Ez azt jelenti, hogy Po­roszlón közel 400, Szihalmon 265, Nagyúton pedig 80 terme­lőszövetkereti dolgozó és csa­ládja látogatja és veszi igénybe rendszeresen a könyvtár szol­gáltatásait. A KIMUTATÁSOK AZT is elárulják, hogy évente egy ter­melőszövetkezeti tag olvasó át­lagosan 21 kötet könyvet köl­csönöz, és ennek zöme a téli időszakra esik. Igen széles, sokszínű és változatos az a lecsó került az asztalra. A ka­lóriadús ételek mellett a ruhá­zat is „fűtött”, többrétegű: gyapjú alsóruhára bőrruhát, arra az úgynevezett klímaru- hát öltöttük fel, s rá még egy szőrme bekecset is. A klíma­ruha teveszőrrel bélelt, kívül vízhatlan, impregnált, paplan- szerűen steppelt, zseb nélküli, nehogy megteljen hóval. A láb­beli kívül-belül szőrös csizma. Ebben az öltözékben akár két napig is fekhet az ember hó­ban, jégben, szélben. — Nem volt beteg egyszer sem? — Nem. Nátha, influenza elő sem fordult. Csupán két tüdőgyulladás és egy vakbél­operáció okozott problémát az expedíciónak az egy év alatt. Amikor hazajöttem viszont, egyből influenzás lettem. Leégés fagyban — Említsen kuriózumokat. — A nyári félévben nem nyugszik le soha a Nap. A fe­hér felület visszaveri a sugara­kat, minden fényben úszik. Napszemüvek és arcvédő nél­kül kibírhatatlan. Egyből bar­na égési foltokat kap az ember. Másik: mindenhol szégyenlő­sen mondtam, hogy bizony az esztendő alatt a leghidegebb csupán —33,2 fok volt. Csak­hogy ez 100 kilométeres szél­ben még egyszer annyit ér... Meg kell még említenem, högy élő állatot is tartottunk. „Disz­nófarmunk” is volt. Ausztráli­ából három anyakocát hoztunk egy, már a Mimijén lévő kan mellé 16 malac származott az együttlétből. S végül: május 1- én horgászversenyt rendeztünk. Mindenki léket vágott a vas­tag jégen, beleengedett — csalétekként birkahússal a vé­gén — egy madzagot. Pár perc múlva kiránthatta és akár há­rom hal is csüngött a végén. De sietni kellett, mert a hideg- aen három perc alatt görbére fagyott a hal teste. —• Mit hozott magával? — Színes kőzeteket, pingvin- áőrt és magnófelvételeket, az antarktiszi dalokkal. Volt egy szovjet professzor, aki két dalt s komponált, ezt nevezzük mi antarktiszi dalnak. Jelenleg egy harmadik ma­gyar is tartózkodik a déli jeges iöldrészen. (berkovits) ezen rétege a legbefolyásosabb időjárásmeghatározó. Minden nap kétszer bocsátottuk fel a hidrogénnel töltött ballonokat a rádiószondákat, megfelelő műszerekkel. A mérési adato­kat automatikusan a szonda rádiója továbbította hozzánk. A Mirnijről a legközelebbi központba Melbourneba küld­tük az adatokat. A kísérletek sikerültek, csupán négy eset­ben nem tudtunk megbirkózni a rettenetes erősségű széllel. — Mi a legelviselhetetlenebb az Antarktisz természeti viszo­nyai közül? — A borzalmas erejű szél, amely inkább vihar. Állandó­an fúj legtöbbször 100 kilomé­teres óránkénti sebességgel. Közlekedni csak úgy lehet, bogy az „utcán” köteleket fe­szítenek ki s abba kapaszkodik az ember. Ha véletlenül elvesz­ti a kötelet, menthetetlenül földhöz vágja a szél. A téli félévben ráadásul állandóan sötét van, és a „fekete” hóvi­harban még kinyújtott karját sem látja az ember. Megtör­tént, hogy egy lengyel kutató a négyméteres kötél nélküli közben, amelyet a lánctalpas járműveknek hagytak, nem ta­lálta meg az út másik oldalán következő kötél véget és anél­kül ment tovább. Szerencséjére ;gy ház falába ütközött. Ha véletlenül nem áll az útjába, íkkor megy, megy a végtelen .fehér” sötétségbe... Házak a hó alatt — Hogyan laktak, étkeztek is öltözködtek? A házak fala, amelyekben aktunk. 15—20 centiméter vastag, hőszigetelt. A régebbi- ak 5—10 méterrel, az újabbak .—5 méterrel vannak a hóré- eg alatt. Kürtő vezet az ajtó­éi a szabadba, s ezt minden íyáron meg kell hosszabítani mnyival amennyivel a hóréteg vastagodik. Egy lakóházban 8— 0 szoba van. A kutatók egy-, vagy kétszemélyes szobákban aknak. Természetesen modern :tterem van, ahol kalóriadús a nenü: hús, vaj. Orosz konyha ’olt, három szakáccsal, a fő- zakács Moszkva egyik legra- iyogóbb szállodájának volt a :onyhafőnöke. A magyar éte- ek közül egyedül a konzervált Az Antarktiszon, a Mimíj- Sllomás közelében, egy útke­reszteződésnél — ha egyáltalá­ban beszélhetünk ilyenről — több tábla mellett van egy, amely Magyarország felé mu­tat és jelzi: Budapest 14 614 ki­lométer. — Az utolsó négyes túlzás, egy kis meleg humor abban a hidegben. A tábla jelképezi, hogy már magyarok is meg­fordultak a déli kontinensen — mondja Hirling György me­teorológus, az Országos Mete­orológiai Intézet tudományos munkatársa, aki egy fél napra Eger vendége volt. (Előadást tartott a tanárképző főiskolán). Ö a második magyar, aki elju­tott a déli pólus közelébe, a Föld egyik sarkába. Kéthetes kirakodás — Hogyan került az Antark- tiszra és hogyan készült fel az Útra? — Pályázat alapján. Lehető­ség adódott, hogy egy magyar inagaslégkör-kutató is részt ve­gyen a X. szovjet déli-sarki expedícióban. Én váltottam dr. Titkos Ervin kollegámat, aki az előző csoport tagja volt. He­lyettem felkészült az expedí­ció, mindent megkaptam ami szükséges volt Csupán „lénye­ges kellékként” egy Sport prés­sé kávéfőzőt vittem magam­mal, s milyen jó szolgálatot tett az ott nekem, — Mondjon valamit az uta­zásról és a megérkezésről. — Különrepülőgépen Indián, Indonézián át Ausztráliáig, majd onnan az Esztónia szov­jet utasszállító hajón, amely a híres Ob jégtörő nyomában haladt a befagyott tengeren, a Mimijig tartott az út Ez a te­lepülés 42 épületből áll, az Antarktisz fővárosának is ne­vezték. A kirakodás — min­denki fizikai erejéhez mérten a legnagyobb erőfeszítéssel dol­gozott a sziklás parton — két hétig tartott. Égy évre való élelmiszert, ruhaneműt, mű­szaki—technikai felszerelést, üzemanyagot — vagyis min­dent, ami a normális emberi létet biztosítja — kellett a rak­tárakban elhelyezni. Természe­tesen a meteorológiai kutatási műszereket is. Nyáron érkez­tünk. antarktiszi hőség foga­dott: 0 C° körüli. Közlekedés kötéllel — Mi volt a kutatás felada­ta? — Rádiószondákkal a magas légkör kutatása. Az atmoszféra Tábla az Antarktiszon: Budapest 14614 kló. Hirling György meteorológus élményeiről Neked élned kell, nekem... így búcsúztunk el. És én nem haltam meg. Élni akartam ne­ki és éltem is. Miatta-e, a sze­rencsém miatt-e? — akkor azt hittem, azért, mert van kiért élnem. Most már tudom, hogy egyszerűen kutya szerencsém volt. Vér, könny, halál, vissza­vonulás, szökni próbáltam, el­fogtak. .. Ma sem tudom, miért nem végeztek ki, talán mert már idő sem volt rá. És köz­ben és mindig rá gondoltam, napjában tízszer is elővettem fényképét, amely már véres volt és szennyes, kopott és gyűrött is, de amelyen mint valami földön járó Madonna, úgy derült át minden szeny- nyen szőke, sugárkoszorús fe­je... Hadifogság. Innen már tud­tam, hogy írni sem érdemes, mint ahogy tudtam, de mégis írtam, már azelőtt sem volt érdemes papírra vetni semmit, úgysem jutott el hozzá a pos­ta. A barakkban az ágyam fe­lett, örökzöld kis fenyőgalyak között ott tartottam a fényké­pét... Nem nevetsz ki? Jó. Mert ott kiröhögött az egyik ... Egy hétig szigorított munkán voltam, mert majdnem leszúr­tam. A tél rettenetes hidege, az éhezés, a távolság szinte kibír­hatatlan érzése, betegség, és mindent bírtam, mindent ki­bírtam hónapokon, lassan már éveken keresztül, mert tudtam, van kiért élnem, mert megtil­totta valaki, hogy meghaljak... 1946 nyarán tértem haza. So­ványan ugyan, de csodák, cso­dája, teljesen egészségesen. Pedig azt hittem, hogy meg­őrülök útközben. A fogságot, azt még valahoav bírtam, de az utazást., hazafelé, a telő na­pokat. sőt heteket, amikor még mindig csak vitt... vitt. haza­felé a vonat... Ma is rossz rá­gondolni. A város alig válto­zott, a háború — csodák csodá­ja! — megkerülte, s az embe­rek lassú életritmusa is meg­maradt réginek ... Legfeljebb több ismeretlen arc és néhány hiányzó, akiket ismertem, s aki már nem élt, vagy még nem tért haza... Rohantam az utcán, mint va­lami őrült. Kiszáradt a szám, s remegett a térdem az izgalom­tól. Hozzá siettem. Valahol, há­tul fel-felincselkedett bennem az ártás gondolata, hogy bo­torság három év után mindez, hiszen már elfelejtett, vagy mást szeret... De úgy zavar­tam el az effajta gondolatokat, mint szemtelen legyeket... A bérház a régi. A kapualj is hűvös, s a lépcsősor úgy ka­nyarodik felfelé, mint valami lágy vonalú lajtorja a mennyei paradicsomba... S ebben a pil­lanatban mintha pergő ritmus­hoz ártó rendező állította vol­na be a képet, lágy, kicsit vo- nagló léptekkel jött lefelé a mennyekből az én Madonnám, jött le, lassan, zsíros kenyeret, majszolva, szőke hajfürtjei alatt, jött le a földre, ahol én álltam. Egy pillanatra megtor­pant, összevonta a szemöldö­két, úgy nézett rám, aztán fel- derült az arca. Megismert... —Jé... te vagy az, Lajos- ka — Hát hol voltál olyan so­káig? Régen láttalak... — ezt mondta. Nekem. Három év vé­re, szennye, vágyódása után, egy karéj zsíros kenyeret maj­szolva. — Hát igen, — jegyeztem meg. nem tudván hirtelen böl- csebbet mondani. — Van ilyen. De talán ezért, és ennyiből kis­sé elhamarkodott az ítéleted... — Elhamarkodott? — hor kant fel. — Elhamarkodott az ítéletem...? Ügy látszik, nem figyeltél jól... Én József va­gyok .. Gyurkó Géza skála, amely az olvasnivaló kiválasztását illeti. A meseiro­dalomtól kezdve egészen a mai magyar írókig, igen széles kö­rű az érdeklődés. Egyre in­kább kicsúszott már a talaj a régi polgári és a ponyvairoda­lom olvasása alól, és ezek he­lyét Jókai, Móricz, Mikszáth és a többi kritikai realisták olva­sása tölti be. Több községben még mindig virágzik a Jókai- kultusz, de ezek mellett ma már eredményesen törtek utat a maiak, a mai paraszti élet reális ábrázolásával foglalkozó írók. így Galambos Lajos, Ta­tai Sándor, Tímár Máté, Sánta Ferenc, Veres Péter alkotásai Mindezekkel ellentétben, a szovjet, a népi demokráciák és a haladó nyugati polgári írók alkotásai még nem találnak kellő érdeklődésié, olvasott­ságra a falusi emberek köré­ben. A könyvtári kölcsönzésben előkelő helyet foglal el az is­meretterjesztő művek forgal­mazása, és ezen belül is egyre inkább hódít tért a mezőgaz­dasági szakkönyvek olvasása. Különösen olvasottak az egy­szerűbb, népszerű formákban megjelent szakkönyvek, így J, Horváth László művei, a Vi­dám, rajzos sertéstenyésztés, ezenkívül a juh- és a szarvas­marha-tenyésztésről írott ha­sonló könyvei. A legtöbbet 'forgatott és kölcsönzött szak­könyvek között találjuk még ;az alábbiakat: Láng Géza Nö­vénytermesztés, Báldi Bálint A baromfi tenyésztése, Jeszensz- ,ky Áárpád Gyümölcsfák met­szése képekben, Legányi Mik­lós Mezőgazdasági gépek keze­lése c. szakkönyveket, i A SZŐLŐTERMESZTÉSSEL ■ foglalkozó községekben igen [népszerűek dr. Prohászka Fe­renc szőlőtermesztési és borke- [zelésS szakkönyvei, ezenkívül ■ elsősorban azok a könyvek tan­ítanak számot érdeklődésre, iamelyek közvetlenül a háztáji ■■ gazdálkodás eredményes végzé­séhez nyújtanak hasznos isme­reteket. Ilyenek az őszibarack ,termesztéséről, a zöldségter­mesztésről, a házinyúl- és a ba- romfinevelésről szóló szak- könyvek és egyéb folyóiratok. A községi könyvtárak korsze­rű könyvállománnyal felszerel­ve mindenhol megteremtették a falusi emberek, a termelőszö­vetkezeti dolgozók olvasásának, továbbképzésének alapjait, le­hetőségeit. A felsorolt eredmé­nyek pedig azt bizonyítják, hogy a füzesabonyi járás pa­raszti olvasói is éltek ezekkel a lehetőségekkel e tél folya­mán. A FELSOROLT TÉNYEK és számadatok nemcsak eredmé­nyekről beszélnek, hanem tük­rözik azt is, hogy tovább kell bővíteni a termelőszövetkezeti parasztság olvasótáborát, foko­zatosan kell őket nevelni a rea­lista, a magasabb eszmeiséget sugárzó, művészi értékű iro­daim' alkotások megszeretteté­sére Császár latrán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents