Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

A Bükk gyöngye — Bánkút Három kötetnyi emlék Erdei sítábor Ahol Rákóczi és Petőfi él Pályaválasztás hamis illúziók nélkül U ugyan képzeli el egyik- ■■ másik fiatal az ideális pályaválasztást? Hát úgy, hogy megálmodik egy szakmát, egy iskolatípust, egyetemi, vagy főiskolai szakot, aztán minden akadály nélkül telje­sedik is a kívánsága. S mit tartanak jónak e téma szak­emberei? Olyan helyzetet, ami­kor minden, fiatalra váró he­lyet a legmegfelelőbbel, a legrátermettebbel töltenek be. Szükség van például utánpót­lásként 100 kovácsra, 100 au­tószerelőre, vagy a techniku­mok 30, a gimnázumok pedig 70 gyereket várnak? Jelentkez­zék tehát kovácsnak és autó­szerelőén mondjuk 102—102 végzős, a technikumokba pá­lyázzék 33, a gimnáziumokba pedig 75 fiatal — hogy némi válogatási lehetőség is legyen. S ha például a kazánkovács­nak jelentkezett két felesleges fiúnak azt mondják, hogy fiam az egyiktek szabónak való, a másiktok meg cukrásznak, hát azt mondják: ,,Ó. bocsánat, té­vedtünk .. Persze mindez túlzás. S mi­lyen a valóság? A fiatalok egy része valóban úgy képzeli el a pályaválasztást, hogy megálmodnak egy szakmát, középiskolát, vagy egyetemet, aztán azt várják, hogy az álom beteljesüljön. Pontosabban: elvárják, hogy saját elképzelé­sük váljék valóra. Csakhogy a televíziószerelő szakmát, a hír­adásipari technikumot, a böl­csészeti kart mások is megál­modták, s ezért egyszer kide­rül: több a kereslet, mint a kínálat. S jön a keserű ébre­dés, hiszen aki egyszer már beleélte magát, hogy életét az autók világában tölti, bi­zony nehezen nyúl a köműves- simító, vagy a pöröly után. he hát lehetne-e másként ” intézni a pályavá­lasztást, helyesen gondolkod­nak-e azok a szakembere«, akik úgy képzelik, hogy eljön az idő, amikor a fiatalok több­sége a lehetőségekkel szinkron­ban választ életpályát, mégpe­dig a legtesthezállóbbat, a te­hetségüknek és képességüknek leginkább megfelelőt? Vegyük csak sorra a pálya- választási tényezőket. Minde­nekelőtt számolni kell a lehe­tőséggel, vagy ha úgy tetszik a keretszámokkal. Ezeket a ke­retszámokat az ország igényei alapján határozzák meg. Fej­A A a A ^ lődik az építőipar, vagy a gép­ipar, s ezért több kőművesre, festőre, lakatosra, vagy eszter­gályosra van szükség? Nos, e szakmákba több fiatalt is várnak, itt nagyobbak lesznek a felvételi lehetőségek. Előfor­dul ennek a fordítottja is: ed­dig például olyan sok művé­szettörténészt, pszichológust, könyvtárost képeztek ki az egyetemek bölcsészeti karain, hogy az idén már egyetlen fi­atalt sem vesznek fel ide, át­menetileg szüneteltetik itt a felvételt. S ez így van jól, hi­szen, ha nem az ország igényel szerint határozzák meg a fel­vételi lehetőségeket, akkor en­nek nem csupán a népgazda­ság látná kárát, hanem a fia­talok is, mert nem tudnának elhelyezkedni. Jl pályaválasztás egyik, ” büntetlenül figyelmen kívül nem hagyható tényezője tehát a felvételi lehetőség. De hát honnan tudják a fiatalok, hogy „beleférnek-e” a keret­be, amikor az adatok az orszá­gos lehetőségeket tükrözik? A szakmunkástanuló iskolákba és a középiskolákba való jelentke­zés esetében könnyebb a hely­zet. hiszen ezek az intézmények helyi beiskolázásúak, s mivel a helyi pályaválasztási tanács­adók közlik a környék lehető­ségeit, hát az ide pályázók kö­zött kevesebb a melléfogás. Mindez fényesen igazolja, hogy nagy szükség van az országos adatok „lebontására”, a helyi pályaválasztási tanácsadásra. Persze hangsúlyozni kelt, hogy a helyi lehetőségek isme­rete is csupán csökkenti a tál- jelentkezéseket, avagy a je­lentkezési hiányokat, de nem szünteti meg azokat teljesen. Hiszen továbbra is kérdéses, hogy az egyes pályákra annyi­an jelentkeznek-e, amennyire szükség van. A gyakorlat iga­zolja, hogy a legkisebb város­ban is általában háromszor— négyszer annyian jelentkeznek tv-szerelőnek, mint ahány hely van, mert honnan is tudhat­nák a kérdőív kitöltésénél a fi­atalok, hogy rajtuk kívül há­nyán választották még ugyan­ezt a szakmát? És ez a gond még jobban “■ jelentkezik az országos beiskolázású tanintézetek ese­tében. Tudhatja-e egyáltalán Tndul a szán Omassára: búcsúznak a miskolci egyetemisták a Bükk gyöngyétől, Bánkúitól. tunk, s néhány kilométerrel odébb már Rákóczi Ferenc fogad! — A fogatosom régi bútorda­rab, de ő sem akármilyen em­ber. Úgy hívják: Petőfi Sán­dor... Tej fehér köd úszik a Gar ad­na mély völgyéből felfelé a hegyre. A turistaház egyik szobájából zene szűrődik — rádió hangja; és van lemez­játszó meg magnetofon is. Festett csőállványon pedig egy nagyképemyős tv trónol. A havas udvaron kurjonga­tó» veri fel az erdő csendjét. Indul a szán, két erős paripa jegyzést is találunk a vendég­könyvek lapjain, keletnémete­két, szovjet turistákét. És vé­gül egy kedves ismerős, akit nemrég sokat láthattunk a te­levízió képernyőjén is, a Po­zsonyból közvetített műkorcso­lyázó Európa-bajnokság prog­ramjában, a 15 éves Almássy Zsuzsi. A világ legjobb mű- korcsolyázói közé feliratkozott, a most hatodik helyezést el­ért Zsuzsinak ugyancsak ked­venc pihenőhelye Bánkút, és gyakran tölti nyári idejét Csápkéskúton is. „Sok szere­tettel és köszönettel gondolok vissza az itt töltött kedves na­A Magas-Bükk sziklatöm- bökk'el, hegyeKkel tűzdelt sík­ján tovább tart a tél. A kes­keny utak jegesek, hótorlaszo- safc, „vaktában” nekivágni nem ajánlatos. Kedvez a vé­letlen szerencse: a lillai „émá- szosok, éppeen erdei, he­gyi körzetüket járják, fo­gyasztóikhoz viszik a vil­lanyszámlákat, s terepjáró fürge GAZ-kocsijukkal ők kalauzolnak — Csipkés- kúttól a bán kúti turistaházig. Kalauzaink lassan, óvatosan hajtanak, attól tartanak, el­maradunk mögöttük, a lassú­ság, óvatosság azonban lefóke­a fiatal, hogy az idén hányán kérték felvételüket például orvosi egyetemre? Valamit persze sejthet, hiszen mosta­nában szinte minden pályavá­lasztási tanácsadó — sőt leg­újabban az egyetemi-főisko­lai tájékoztató is — közli,- hogy az egy« pályákon hány- szoros volt a túljelentkezés az előző, évben. Segítsenek tehát ezek a tájékoztatások a lehe­tőségek és a vágyak egyezteté­sekor, de teljesen ezek sem oldják meg a gondokat, mert minden fiatalban él a remény* hogy „hátha nekem sikerül”. S valljuk meg őszintén, hogy enyhe túljelentkezés még az ideális pályaválasztás esetében sem rossz, mert lehetőséget biztosít a válogatásra. Márpe­dig ha ez így van — s ha illú­ziók nélkül nézzük a pályavá­lasztást, el kell ismerni, hogy nincs másként — akkor min­dig lesznek elutasítottak, ha csökkenő számban is, mindig feznek olyanok, akiknek nem sikerül elsőre megtalálniok élethivatásukat. Mindebből pedig egyenesen következik: nem mindig rend­ellenes, ha a fiatalok nem ta­lálják meg azonnal a helyü­ket. Ahelyett tehát, hogy ál­landóan korholnánk a pálya­választókat, „ugye megmond­tuk, ide, vagy oda úgy sem vesznek fel”, — inkább azt kell sokrétű pedagógiai mun­kával megértetni velük, hogy nem tragédia, ha az első el­képzelés nem teljesül. A pszichológiai kutatások az egész világon azt igazolják* hogy a tehetség; a rátermett­ség nem csupán egyetlen szak­mához, pályához kötődik. S egyébként is minden szakmá­nak, pályának megvan a ro­kona, a közelebbi, vagy távo­labbi megfelelője. Ezért neve-í lésünknek — az iskolainak és az otthoninak is — azt kell célul tűznie maga elé, hogy megóvja a fiatalokat az egyet­len pályához való makacs, ra-i gaszkodásrtól, s ebből eredően a tragédiáktól. t Arra kell törekednünk. " hogy fiaink és lányaink tágabb értelemben keressék- kutassák az életpályát, minti eddig tették, s minden kelle­metlen helyzetből találjanak) kiutat, még a pályaválasztás első sikertelenségéből is. Tóth László húzza az istrángot. A’ bakon: Rákóczi Ferenc. Áruért megy | Ómassára, legyen mit enni, | inni, a vendégeknek. A szánon összeszájazott sítalpak, botok — gazdáik sietve futnak, fel­ugrálnak a sikló járműre, el kell émiök a Miskolcra tartó autóbuszt. Vidám hangjukat, | kacagásukat még sokáig vissz- j hangozza az erdő. *y I VWWWWWóVi/'VWWWV Ha nagyzolni akarnánk, és élnénk a Nyugaton olyan meg­szokott reklámfogásokkal, most azt mondhatnánk: origi- nál márka, eredeti védjegy. Méghozzá személyi használat ■ ra átvett védjegy, ami a mi­nőség oldaláról garanciát is je­lent egyben. Ez lenne az ön- meózás? Több is, kevesebb is ennél. 1 Nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére, menjünk el az Egye­sült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyárába, ahol ez a mód­szer 1964 elején indult el ha nem is rögös, de nem is na­gyon sikeres útjára. Jó pont Az elsők között vállalta az önmeózást Zsálya Tibor ma­rós, a finommechanika II üzemrészben. — A KISZ-től indult el a mozgalom. Tíztagú brigádunk akkor a szocialista címért in­dult versenybe, hárman úgy döntöttünk, hogy megpróbál­kozunk az önmeózással. Rai- tam kívül még Győri Miklós és Ács József jelentkezett. — Mi késztette erre az el­határozásra magukat? — Mit mondjak? Ez egy jó pont. — Anyagi előnnyel nem jár? — Semmivel. Inkább több­letmunkát ad. Minden darabot nekünk kell ellenőriznünk, mindenbe bele kell ütnünk a bélyegzőnket, hogy bármikor meg lehessen állapítani, kinek a keze alól került ki a munka­darab. De ezt az önellenőrzést meg lehet csinálni plusz idő nélkül, olyankor, amikor kü­lönben semmit sem csiná'- nánk, legfeljebb néznénk hogyan dolgozik a gép. SZEMÉLYI — A meo nem is ellenőrzi a maguk munkáját? — Ellenőrzi, de nem minden darabot. Szúrópróbát csinál csak. Kinek hasznos? Hová lehet hát elhelyezni az önmeózást. mi az értelme, ha annak, aki csinálja, nincs be­lőle anyagi haszna, de még a vállalatnak sem? Mi értelme van így az egésznek? A kér­déssel Abonyi Kálmán műve­zetőhöz fordultunk. — Erkölcsi, politikai jelen­tősége van az önmeózásnak. azt tudom mondani — kapjuk a feleletet. — Aki ezt vállalja, akit ezzel megbíz a vezetőség, az elismert, jó munkás. Lehet rá számítani, érti a szakmáját, megbízható. — Tehát minőségi megkü­lönböztetés? — Feltétlenül. Rangot ad. így értékelik a munkatársai is az önmeóst — És irigykedést, rosszindu­latú megjegyzéseket nem vált ki senkiből? — Ilyen is van, de csak el­vétve. Mint olyan is volt, hogy az önmeós sem tudott ellenállni a csábításnak, és bi­zony nem a legjobb munkát adta. Persze, ezek lemorzso­lódtak. — Van az önmeózásnak jö­vője a gyárban? — Minél jobban elterjed, annál jobb. — Hogyan fogadta ezt a meo? — Nem tudok rá mit vála­szolni. Akkor ezt a kérdést ne fe­MÁRKA szegessük. Legegyszerűbb megkérdezni a meót magát. A meó véleménye A gyár központi meójának vezetője, Talabér János a fele­lettel nem sokat várat. — Az önmeózásnak anyagi kihatása is lehetséges* de csak akkor, ha elterjed, és ennek következtében a meósok szá­mát lehet csökkenteni. Mond­juk, most tizenhat munkásra jut egy meós. Ha húsz önmeó- sunk van, akkor már egy lét­számot meg tudunk takarítani az ellenőrzésnél. — Mire lehet fordítani az így megtakarított bért? — Célprémiumként lehetne felhasználni, az önmeósok ré­szére lehetne kiadni. Hogy mi­lyen összegben, kinek, ezt meg kellene határozni. — A meósok nem idegen­kednek az önmeózástól? Hi­szen nekik a kenyerükről van szó! — Miért idegenkednének? Más munkakörben elhelyez­kedhetnek. — Milyen pályát futott be a gyárban eddig az önmeó- zás? — Ügy tudom, ugyanannyi önmeósunk van, mint kezdet­ben. Ha talán volt is lemor­zsolódás náluk, a feltöltődés is megtörtént. Tény, hogy a lét­számuk nem nagy, bizonyára lehetne több is. Az igazgató és a párttitkár A teljességre való törekvés jegyében kikértük Skultéti Já­nos igazgató és Várady Zoliért párttitkár véleményét is a*4 önmeózásról. — Nekünk az volna jő, ha! minél több önmeósunk lenn« —■ közölte Skultéti János. — Érthető, hiszen a kifogástalan minőség biztosítása a célunk» és az a munkás, aki az ön- meózásra alkalmas, ennek a követelménynek meg is feleli Hadd tegyem még hozzá: az önmeós szinte rákényszerül» hogy jobban érdeklődjék a munkája iránt, megtudja, az a munkadarab, amit ő csinál» mihez kell, mi a rendeltetése» mi az a tűrés, amivel még fel­használható, és így tovább, te­hát feltétlenül tájékozottabb fez. jobban átlátja az üzem munkáját. És még valami! Az önmeós kényes is a munkájá­ra. Ez pedig mindenképpen jó. — Milyen lehetőség van a gyárban az önmeózás fokozá­sára? — Az biztos, sokkal na­gyobb, mint amennyit pilla­natnyilag kihasználunk. Ekkor kapcsolódott be a be­szélgetésbe Várady Zoltán, a pártszervezet csúcsvezetőségé­nek titkára: — Azt hiszem, nálunk, a szerszámüzemben ki lehetne terjeszteni az önmeózást — mondta. — Valamikor, évek­kel ezelőtt nem is volt meó a szerszámüzemben. — Nem ártana bevenni ezt a kérdést az intézkedési ter­vünkbe is — jegyezte meg Skultéti János igazgató. Itt talán meg is állhatnánk. Ez a megjegyzés tapasztalata­ink összegezését is kifejezi, és egyben a megoldás kulcsát is kézbe adja. És nem is kellett nekünk kimondani. G. Molnár Fereoe fokra, mert még sehol sem ireztem magam ilyen jól, mint tt” — írta a turístaház ven- légkösnyvébe. Bánkút: sí-paradicsom'... A :í szerelmeseit 300 méter hosz- .zú, s 90 méter szintkülönhsé- ;ű remek feikló-pálya várja i Borovnyák oldalában. S izok sem panaszkodhatnak a ermésziet fukarságára, akik nőst ismerkednek a nagysze­rű sporttal, aikik még csak cezdők. A havas tisztásokon — telje­sen váratlanul — egri főisko- ásokkal és tanárokkal talál­koztunk. A testnevelési szak !9 másodéves hallgatója s öt sanára ütötték fel tanyájukat :gy hétre a Bükk-fennsíkon. — Bánkút a törzshelyünk — nondta a táborvezető. Markos Tibor, adjunktus. — Évről év­re itt rendezzük a téli turisz- ákát, a terepes gyakorlatot. A nap nagy részét sítalpa­kon töltik. A reggeli ébresztő­öl az esti takaródéig, a köte- ező pihenőt nem számítva, 5 ás fél órát gyakorlatoznak a lóban, s mindennap egy órát ’ordítanak elméleti foglalko- sásra. A hosszú síelés, no, meg lersze. a gyaloglás is kifá­rasztja, megéhezteti az em­uért. Az ebéd finom, Ízletes, kiadós, — rakott krumpli, gyu- ai kolbásszal, savanyúsággal, rermészetesen lehet választa- íi mást is az étlapról, de ma­la a turístaház vezetője sem ajánl mást. „Ha éhesek, csak ;zt kérjék...!” — mondja, löngésszük az étlapot, szimp- a kíváncsiságból is, hogy mi- yen ételeket készítenek,, ké­szíthetnek itt, az erdő köze­gén. Elolvassuk a vezető alá­írását is. „Rákóczi Ferenc — Igen. kérem ... Rákóczi Ferenc. Kilenc éve dolgozom a szakmában. A szentléleki turistaházból iöttem fel ide, itödik eszterúüeie lesz az idén, ir«v itt élek asszonyostól... A Bükk-fennsíkon portyázó ímbemek hozzá kell szoknia ahhoz, hogy meglepő dolgok­kal találkozik ... Csipkéskú- iion Eötvös Józseftől búcsúz­ai Warszawánk lendületét, s % az egyik jeges emelkedőről é visszacsúszunk. Erős nekiru- i gaszkodás, aztán már semmi c baj, meg sem állunk csak oda­font a tetőn. s Tisztáson áll a bánkúfi tu- s ristaház vörostéglás épülete. £ Jó harminc éve nem volt itt ® semmi. 1932-ben a diósgyőri t munkások adakozásából kezd- r tek az építkezéshez, s hosszú r időn át ők voltak leggyáko- 1 ribb vendégei a festői környe­zetben emelt erdei otthonnak. s Azóta nemcsak a diósgyőriek, de az ózdiak, borsodnádasdi- * ak és az alföldiek is örömmel 2 felkeresik e rangos kiránduló- t helyet. e Az esztendő minden szaka­szában új meg új szépségét kínálja a táj. A természet r megtárulkozó arca, az erdő 1 felfrissítő, pihentető, s millió r titkiú világa rabul ejti, magá- . hoz köti, s nem ereszti az em­bert. Aki egyszer is lábát tet­te e tájra, visszavágyik ide. 1 A vendégkönyvet lapozgat t főm, az utóbbi évek vallómé- j, sai között tallózom. Három . kötetnyi emlék, dicséret, di- e csérét egymás után. Suta rí- I mekkel döccenő versek, szűr- f ke prózák, ügyes és ügyetlen z rajzok — de mennyi fennkölt magasztos érzés húzódik min- denik mögött. A szegedi ter- 1 mészetbarátok ellentmondást t nem tűrő hangon jegyezték le: j- „.... A Bükk gyöngye — Bán- . kút...” Egy nászutas házas­pár érdekes tintarajza alatt 1 megmosolyogtató, bölcs, de 3 cseppet sem eredeti felisme- r rés: „Mindenkit érhet bal­eset!” Aztán egy lakonikus f bejegyzés: „Itt értettelek meg 8 téged igazán, apám!” Néhány * lappal odább egy felsóhajtó j megkönnyebbülés: „Örök bűnt 1 követtem volna el magam el- 1 len, ha ide nem jöttem volna s el...” Egy versecskében a í esiokéskúti ménes vágtázó 1 csikóinak látványa villan em- lékként: „... Sátrunk előtt * rengeteg ló száguld, Szeretettel 8 rád gondolunk, gyönyörűszép . Bánkút...” Sok idegen be- ' 6 XSpBJSMG I tSú6. február 1&, vasárnap t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents