Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-27 / 49. szám
Felesleges párhuzamosságok Panaszos levelet hozott a posta. Valamilyen bonyolult házépítési ügy — hat sűrűn gépelt oldalon. Fontos dologról van szó, ez nyilvánvaló^ még akkor is, ha úgynevezett „kis ügyben” készült a panasz. Aki írta, annak szinte életfontossá- gú probléma, még akkor is, ha országos méretekben gondolkozva akadnak ennél fontosabb ügyek. A panasz-beadvány másolópapírral készült, csupán a címzés helyén látszik az eredeti gépelés nyoma. S a végén ott áll a felsorolás: „Jelen panaszomat elküldtem a városi tanács elnökének, a Népi Ellenőrzési Bizottságnak, a városi pártbizottságnak,. o Szakszervezetek Megyei Tanácsának és az Építésügyi Minisztériumnak”. Nem ritka, hogy egy-egy panasz elintézése — mivel a bejelentő, a panaszos a legkülönbözőbb szervekhez egyszerre fordul védelemért, orvoslásért — féltucatnyi szervet fóglalkoz- tat egyszerre. Így aztán az történik, hogy az igazságát kereső állampolgár hibájából válik tengeri kígyóvá egy-egy ügy. Tömérdek felesleges munkát okoz ez a különböző szerveknek, hivataloknak. Pedig akad azoknak ezen kívül is munkájuk, sőt, felesleges is, amelyet olykor- önmaguk csinálnak önmaguknak, vagy bizonyos elavult jogszabályok elavult szellemű értékelésének „köszönhetnek”. A bürokráciának, a párhuzamos ügyintézésnek riasztó esteit sorolhatnánk fel. Elégedjünk meg csak például annak a rövid járdának az esetével, amelynek egyszerre négy gazdája is volt. A tervező intézet, egy magasépítési vállalat, mint generálkivitelező, egy útépítő vállalat, mint alvállalkozó, és végül természetesen egy tanácsi vállalat, mint beruházó, S miközben a járda nem épült, készültek az iratok, az aktáik, a jegyzőkönyvek mind a négy vállalat íróasztalainál. Mégpedig vállalatonként nemcsak egynél, hanem többnél is, mivel hogy ott több osztály van, s az ügy munkát adott a tervosztálynak, az ellenőrzési osztálynak, a jogügyi osztálynak, a titkárságnak, s még a jó ég tudja, ki mindenkinek . Másik példa egy falusi KISZ- titkómak a panasza. KISZ-bál szervezésébe kezdett. Azt hitte, ez egyszerű dolog. Amíg azonban a különböző engedélyeket, hozzájárulásokat megszerezte —, hiszen kell hozzá engedély a tűzoltóságtól, a rendőrségtől, a tanács két osztályától stb. — elment a kedve az egész táncmulatságtól, — úgy megtáncoltatták. Vajon nem lehetne mindezt egyszerűbben, párhuzamosság nélkül? Bizonyára lehetne, hiszen a hivatalok dolgozóinak sem érdekük, hogy felesi .gegen dolgozzanak. Az előbbi példához térve vissza: elég bosz- szúságot okoz a községi tanácsoknál dolgozók számára, hogy négyféle nyilvántartást kell vezetniök: „a műsoros táncmulatságok engedélyeit”, a műsor nélkülieket”, a „belépős táncmulatságokat” és a „belépő nélkülieket” külön-külön nyilvántartásban kell vezetniök. Természetesen mindegyiknél más és más az engedély kiadásának módja, s az is természetes, hogy a művelődési ház, vagy otthon, ahol a rendezvény lezajlik, szintén vezeti mindezt. S időnként — havonként, negyedévenként, félévenként vagy évenként, kinek mikor kell — jelenteni ezt a saját felsőbb szerveinek, ahol ezeket összesítik, s tovább jelentik, fogyasztva a papírt és az értékes emberi munkát. Esztendők óta elszánt harc folyik a bürokrácia, s ennek egyik válfaja, a párhuzamos ügyintézés, a felesleges irkafirka ellen. Ennek a harcnak van bizonyos eredménye, de igen kevés. Ismételjük: a felesleges papír ellen emelünk szót, hiszen bonyolult közigazgatási és egyéb problémákat felvető életünkben nem létezhetünk okmányok, nyilvántartások, statisztikák nélkül. Azt bizonygatni sem kell, hogy az emberek panaszait — még ha több fórumot is megjárt az ügy — ki kell vizsgálni valamilyen pártatlan szervnek,''nehogy törvénytelenül, jogtalanul szenvedjen hátrányt bárki is. De vajon nem tudnánk-e megoldani, hogy ez egy szerv legyen, amely valóban képes időt és energiát fordítani erre a munkára, s nem több, amelynek emberei — éppen azért, mert a sok párhuzamosság miatt torlódik a munkájuk — csak sebtében tudnak foglalkozni a dologgal? S szükség van okmányokra, statisztikákra, nyilvántartásokra is. De nem vitás, hogy nem szükséges valamennyi, amit mostanában vezetni kénytelenek a hivatalok, a vállalatok. Rostálás nem árt majd, s bizonyára hamarosan meg is történik ez. Hiszen az új gazdasági mechanizmus körüli vitában sok szó esik a követelményeknek jobban megfelelő munkastílusról. Arról a követelményről, hogy a sok papírt felváltsa a több felelősség, a párhuzamos ügyintézést pedig az érdemi, a felelősséget vállaló, az ügyet valóban elintéző,' nyugvópontra vivő döntés. Addig is, amíg különböző központi intézkedések segítséget adnak a problémák megszüntetéséhez, ki-ki a maga területén rugalmasabban, körültekintőbben, bátrabban dolgozva sok felesleges munkától kímélheti meg önmagát, s a — társadalmat is. Persze csak akkor, ha a rendeletek szellemét, nemcsak a betűiét nézi. Elrettentő például idézzük azt az ügyészt, aki két forint negyven fillér behajtásáért pert indított vállalata egyik ügyfele ellen. A jogász ezt mondta: „Tudom én, hogy többe kerül a leves mint a hús, de rám senki ne mondja, hogy nem szívügyem a vállalat pénze. Különben is a pereskedést az állam fizeti, papir van, gépíró van. bíróságok vannak, miért ne dolgozzanak?” Ügy hisszük, most már valamennyien értjük, miről van szó. Mi sem pazaroljuk tovább feleslegesen a papírt... (P. I.) — Érdekes, minél többet mosom a kezem, annál véresebb lesz! Heghívólevél Erfurtból Két éve már, hogy baráti szálak fűzik az Egri Gárdonyi Géza Gimnáziumot az Erfurti Politechnikai Középiskolához. Nemrégiben, amikor az NDK-ból itt jártak, meghallgatták az egri intézet szinfoni- kus zenekarának és kamarakórusának műsorát. Hírét vitték városukba az egriek szereplésének, s így történt, hogy a napokban levelet kapott a Gárdonyi gimnázium, melyben szimfonikus zenekarukat és kamarakórusukat meghívta júniusra Erfurtba az itteni Humboldt-Oberschule. A levélben írták, hogy az Erfurti Viláakiállítás ideje alatt rendezendő hangversenyen, amelyen az NDK legjobb kórusai lépnek fel, ők is szerepelnek, és szeretnék, ha műsorukat az egri gimnázium szimfonikus zenekara kísérné. A hangverseny előtt egv héttel érkezik meg az NDK-ba a Gárdonyi gimnázium zene- és énekkara, ahol több műsort is adnak egyhetes ott-tarózko- dásuk ideje alatt. A zenekart Farkas István, a kamarakórust pedig Dimény Judit készíti fel. Július 3-án az erfurtiak jönnek Egerben egy hétre, énekkaruk itt ad majd több műsort. Hallgatom a rádió időjárásielentését: „...az enyhe idő tovább tart... Várható legmagasabb hőmérséklet 11—16 fok” ... Ez igen — mondom magamban. Ez aztán valóban enyhe időjárás, öröm ilyen időben járni, és egyáltalában öröm ilyen időben időjárás lenni. Nagyon régen volt már, hogy ilyen kedvezően és barátságosan fogadjanak egy időjárást, mint a mostanit. Utóvégre enyhe az időjárás, 11—16 fok. Aztán eszembe jut a rádió yiőjárásjelen- tése az elmúlt év nyári hónapjából — valahogy így hangzott: „... a szokatlan hideg idő tovább tart. Várható legmagasabb hőmérséklet 11—16 fok.” És hogyan szidtuk azt az időjárást, pedig ugyanannyi fok volt, mint most februárban. — Mit lehet itt tenni? Nyilván nem a 11—16 fok ellen van kifogásunk, hanem a hónapok nevei ellen. Nyilván. Naptárkészítők, figyelem, itt a javaslat: Január... Július... Augusztus... Szeptember ... Február... Március ... Azt hiszem ez a sorrend mindent megold majd! (—ó) DOHÁNYGYÁRI ASSZONYOK A kedvesen mosolygó Tériké „néni” vállalta az idegenvezetést. Elindultunk az osztályokon, sorba látogattuk a dohánygyári asszonyokat. Nem először tette meg az utat, 16 esztendeje telt el, ahol most járunk, az Egri Dohánygyárban, vagy ahogyan mostanában jellemzik a gyárat, a nők birodalmában. Hivatalosan rangot is adhatunk neki, elvégre a gyár szakszervezeti titkára, de az a sok köszönés, üdvözlés, kérdés, amely utunkon végigkísérte, sokkal többet mond, többet ér a hivatali beosztásánál. Zúgnak a gépek, csípős dohányillat csapja meg az idegent. Pirospettyes kendős, kékköpenyes asszonyok tekintenek ránk egy pillanatra. Dohánygyári asszonyok itt. Otthon feleségek, édesanyák... Ötszázezer cigaretta. Még kimondani is sok. Hát még elszívni! Pedig ennyi a műszakja Mirkovszki Józsefnénak. — Négyórás tanulóként kezdtem, aztán végleg itt maradtam. — Nem irigyli azokat a fiatalasszonyokat, akik nem dolgoznak? — Nézze, a férjem is itt dől-' gozik. Átlagkeresete 2700 forint. Az enyém 1400—1500. A kettő szép pénz. Eszembe sincs, hogy elmenjek. Igyekszik a* ember az otthoni munkában megelőzni magát, s akkor nincs baj. Szóval nem irigylek senkit. Egy műszakban aolgoznaK a férjével. És még valakivel... — Hát igen. Ketten dolgozunk, mégis hárman járunk be a gyárba. Van egy hároméves kisgyerekünk. Öt is hozzuK magunkkal. A reggeli, a délutáni műszakba is. Csak az éjszakaiba nem. Akkor a nagymamájánál van. Mi dolgozunk, a kicsi a gyár bölcsődéjében van. Annyira szeret odajárni, hogy reggelenként, úgy fél hat körül, már mondogatja: mikor megyünk már dolgozni? A bölcsődében ugyanúgy vigyáznak rá, mint mi, nyugodtan dolgozhatunk. Az otthoni munkát megosztjuk a férjemmel, nem csinálunk különösebb problémát az úgynevezett második műszakból. Ezer forintot minden hónapban félre tudunk tenni. Szövetkezeti lakásunk van a Hadnagy utcában. Eddig minden szépen ment, remélem ezek után is. Fiat.alok vagyunk, szakítunk időt mindenre: pihenésre, kirándulásra, színházra, mozira, még arra is. hogy KISZ-brigádban dolgozzunk. Nekünk így nagyon jó, a kicsinek is, így aztán igazán jól érezzük magunkat... Istvánná a többi asszony-, leánytársával elindítja. — A férje is dolgozik? — Hogyne. Legtöbbször vidéken. — Gyerek? — Egy van, 12 éves. — Ha dolgoznak, ki vaa vele? — Senki. Egyedül van, már évek óta. Bizony jó lenne vele lenni. Most rosszabb lett a tanulmányi eredménye is. 4,6-ról 3,9-re csökkent. Segíteni kellene neki. De hát nem tehetjük. Nagy munkába kezdtünk. Házat építünk itt Egerben. A férjem és az én keresetemből. Hatvanezer már megvan. Kell a pénz. Nem vonunk meg magunktól semmit, de azért spórolni kell. — Ha felépül a ház, itthagyja a gyárat? — Á, dehogy. Erről szó sincs. Nemrég beteg voltam és az egész brigád meglátogatott. Az ilyesmi nagyon hiányozna. Hogy néha vannak bajok, zsör- tölődések, az hozzátartozik az élethez. Szívesen panaszkodik az ember, de azért mondjuk meg őszintén, nincs sok panaszkodni valónk. Megbecsülnek, tisztelnek bennünket. S 8 Ünneplő ruhás asszonyoktól, férfiaktól feketéllett pénteken a csányi templom környéke. — Esküvő? — Temetés ...? — Hova gondol?! Dinnyésmise volt. _ ? Be köszöntött a jó idő — hamarabb, mint máskor — a dinnyések már szedelőzköd- nek és ahogy ilyenkor szokás náluk — papi áldással indulnak szerencsét próbálni. így mondják azok az emberek, akiknek ez a nap is olyan dolgos hétköznap volt, mint a többi. Csakhogy erre felfigyel a község; négyszáz, család tesz lakatot a házra és indul a bizonytalanságba. — Kinek, hogyan sikerül? — nohiszen sokat ér ez a csinnadratta! — Van olyan, akinek besikerül, de ha az idén sem kedvez az időjárás, nem sokat fizet a dinnye — ezt mondják a józanabbak, akik a mindennapos munkával keresik meg év, év után a kenyeret. A termelőszövetkezet tagjai — ezt mondani sem kell — csak azon csodálkoztak, ha az ünneplősek között olyat láttak, akinek eddig eszébe sem volt a vándorlás, akit megszédített a könnyű pénzszerzési lehetőség. Legalább annyian voltak viszont azok is,‘ akik munkába iaenet — mert úgy döntöttek: Dinnyésmise és a realitás maradnak — találkoztak az ünneplősökkel. — Ez bizony így van már Csányon. Mennek is, maradnak is sokan. Ezen már változtatni sem lehetne. Vagy mégis? A termelőszövetkezetben dolgozó kis közösség másként vélekedik erről. A szövetkezet vezetői szilárdan kitartanak céljuk mellett, hogy biztonságosabbá tegyék a gazdálkodást, a szövetkezetiele megélhetését, a jövedelmet évről évre növeljék. Ez a törekvés sok ember gondolkodásában hozott változást és olyan eredményekhez vezetett, amely a megcibált hírnév mellett igazi dicsőséget szerez a községnek. Meg lehet élni Csányban, ezt bizonyítják az elmúlt két esztendő eredményei. Az egyesülés első évében kedvezőtlen hatását éreztette ugyan a munkaerőhiány, de ezen már túl vannak. A közös terület 70 százalékát kellett olyan növénynyel bevetni, amely nem munkaigényes. A kalászosok az aszályos esztendőben gyenge termést hoztak, és ebből kétmillió forint kiesés származott. Mégis szervezetten fogtak az 1965-ös gazdasági munkák előkészítéséhez, végrehajtásához. Valamennyi ' őszi feladatot idejében elvégeztek — emlékeznek a járás vezetői erre az őszre — így őszi mélyszántás sem maradt a következő év tavaszára. A vetést ja minőségben, más időszerű tavaszi munkákat is a helyes agrotechnikai eljárások alkalmazásával, időben hajtották végre. Mindezt a járás szövetkezetei között elsőnek fejezték be. Az idei zárszámadáson a szövetkezet vezetői büszkén jelenthették a tagságnak, hogy nem lett mérleghiány, hanem tellett erejükből félmillió forintos tartalékolásra Is. A jövedelemből egy munkaegységre 32, egy dolgozó tagra pedig 10 415 forint jutott. Egy-egy család évi jövedelme így az 50—60 ezer forintot is elérte. Mi lesz 1966-ban 1 Képes István termelőszövetkezeti elnök így fogalmazta meg a terveket: — A tervkészítéskor az adottságoknak megfelelően kialakítottuk a helyes vetésszerkezetet. Elsősorban olyan növényféleségek termesztésével foglalkozunk, amelyek biztonságosak. Nagy gondot fordítottunk eddig is az állat- tenyésztés fejlesztésére, és jövedelmezőségére, a talajerő visszapótlására, és nagy súlyt helyezünk a gépesítés fokozására. A tavaszi kezdés biztató. A szövetkezet földjén ütöttek tanyát a Repülőgépes Növényvédő Állomás repülőgépei, és a közeli napokban műtrágyával szórják meg a mélyebb fekvésű kalászosokat, ahová április végén sem tudnának eljutni a traktorok. Ha a vegyszerezésre is sikerül megállapodást kötni, akkor az idei gabonatermést megalapozzák, fokozni tudjak a tavalyi eredményeket. A felszabadult munkaerőket máshová csoportosítják. Van munka igy is bőven. Vetni kell. 12 hold zöldborsó már földbe került, a tavaszi árpa vetéséhez is hozzákezdtek, de a nagy eső félbeszakította ezt a munkát, ötszáz vagon trágyát kell kihordani a kertészetbe. Kétszázhúsz vagonnal, a melegágyakhoz szükséges mennyiséget már elszállították, a többivel várni kell. A majorokhoz vezető utak járhatatlanok, vesztegelni kénytelenek a traktorok. A jövő: a paradicsom és az uborka Kocsis János főmezőgazdász évek óta kardoskodik a biztonságosabban termeszthető paradicsom és uborka mellett. — Tavaly a dinnyetermesztésben 1,4 millió forint volt a kiesés. Ezt részben az uborka és a tök pótolta. A dinnyének — különösen a sárgának — nincs jövője nálunk. Az előkés <'(osztályon hatalmas bálák sorakoznak. Innen indul el a dohány a cigaretta felé. Ügy, hogy Molnár — Tavalyelőtt 50 hold paradicsomunk volt, tavaly 80, az idén 120 lesz. Abban az esetben, ha nem ktizdenénk munkaerőhiánnyal 4—5000 holdra növelnénk a paradicsom területét, mint az ecsédiek, ahol egy holdról 23 ezer forint a bevétel. Ki gondolta volna, hogy Csány egyszer az állattenyésztéséről is híres lesz? Márpedig a hárommillió forintos bevétel és ezen belül is az egy tehénre jutó 3000 literes fejési átlag a szövetkezet állattenyésztését a legjobbak közé sorolta. Kilencven szarvasmarha és 750 sertés értékesítésére szerződtek az idén. A szálastakarmány biztosítására tavaly 220 hold pillangóst telepítettek, idén is ennyit akarnak, de eddig mindössze 3 mázsa vörös- heremagot kaptak. A csányi termelőszövetkezet helyzete még a jelentős belvízkárok ellenére is jónak mondható. Az őszi kalászosok minőségileg jobbak, szántás is csak annyi maradt, amennyit a víz miatt ki kellett hagyni. A dinnyések misét rendeltek. hogy jó legyen a termés. Az itthon maradt szövetkezetiek ehelyett már munkához lá+tak, szorgalmukkal pótolják a hiányzó munkaerőket. A nagyfokú bizalom ad ehhez erőt, eay jól megalapozott esztendőhöz kezdtek, amelyben nem a fohászkodás, hanem a munka biztosítja majd a sikert. Filisy Elemér Péró Márlonné életében benne volt a gyár múltja és jelene is. Azok közé tartozik* akik... de hallgassuk meg talán őt... — 1927 óta dolgozom itt. Sok nehéz és boldog évem volt itt a gyárban. A fiatalok ma már alig hiszik el, hogy ennyi időt egy helyen is el- tölthet az ember. Pedig eltölt- het. — Elfáradt? — Őszintén mondom, kicsit el. Sok azért ez az idő. Különösen úgy, ahogy nekünk elment. Három gverek van, a érjem is dolgozik. Nem volt még akkori gyári bölcsőde. Nem vigyáztak a gyerekekre, mint most. Dajkákat kellett fogadni, hogy munkába jöhessünk. Egészen más volt az. A gyerekek felnőttek, nemrég házat. építettünk. A kislányunk még velünk van, dolgozik, most végzi a közgazdasági egyetemet. Akkor fejezi be, amikor én nyugdíjba megyek. Várom a nihenést, igazán megdolgoztam érte. — A fiatalok? — Az ő életük már egészen más. A mai asszony élete, gondjai nem is hasonlít a régihez. Nem mondom én, hogy gondtalanul élnek, szó sincs erről. A család, a gverek, a munka, a főzés, mosás . sok gonddal jár náluk is. De azért haladnak. És ha panaszkodnak, egészen más panasz az, mint a régi dohánygyári asz- szonyok panasza. Dohánygyári asszonyok itt Otthon feleségek, édesanyák... Koós József Mmni ffifí 3 1966. fearuár 27., vasárnap
