Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-26 / 48. szám

Gyár a magtárban,

gépház az istállóban

A Heves megyei Bútoripari Vállalatról van szó, amely talán a legmostoháb’o körülmények között dolgozik a helyiipari vállalatok közül. Hogy mást ne mondjunk, tűzrendé- szeti szempontból azonnal be kellene zárni az egész üzemet. Egy tűz és parázzsá éghet az egész vállalat.

Sokan tudják ezt, de sokan nem. Évek óta szállong a hír, hogy megszüntetik, bezárják, de határozottan még senki sem nyilatkozott, hogy mi is lesz végül vele. Az biztos, hogy fejleszteni tilos. Egy fillért sem adnak rá, a harmadik ötéves tervben pedig a neve sem szerepel.

Pedig jó lenne már tiszta vizet önteni a pohárba, és eldönteni a sorsát. Nemcsak azért, mert a gyöngyösi teleppel együtt több mint 250 emberről van szó.

A hajdani káptalani magtárban van a vállalat „gyára”, a gépháza pedig egy istállóban. Az elavult, öreg épületek nemcsak, hogy kicsik, de egészségtelenek is. Nem férnek egymástól a dolgozók, ha fűiének, akkor a füst miatt, ha nem, akkor meg a por miatt köhögnek.

A kis vállalat mégis dolgozik. Nem is rosszul. 23 millió 200 ezer forintos tervüket 102,7 százalékra teljesítették. Gyártmányaikat szeretik, egyetlenegy kifogás sem érte bútoraikat.

Új gyártmányuk, az Eger garnitúra, megnyerte a vásárlók tetszését, és már el is kezdték a sorozatgyártást. Stílbútoraikat pedig nemcsak a hazai vásárlók, hanem a külföldiek is keresik. Svájc után már a Német Szövetségi Köztársaságból is érdeklődnek utána.

— Annak ellenére, hogy nem tudjuk, mi lesz velünk, azért dolgozunk — magyarázza Kormos Pál igazgató.

— Miért akarják megszüntetni a vállalatot?

— Kilenc százalékos nyereséggel dolgozunk. A megyében nagyon sok bútoripari szakember van. Gazdaságosan termelünk, jövője van a bútoriparnak. Szóval nem tudom megmondani. Tény, hogy a gyöngyösi telepünk a harmadik negyedévben már megszűnik. Kell a hely a ruházati vállalatnak.

— Mi lesz az ottani emberekkel?

— Néhányat átveszünk. Hogy a többiekkel mi lesz? Rossz rágondolni. Mennyi gond..;

— Hogyan dolgozott a telep?

— Gazdaságosan, jól. Nézzen itt körül és győződjön meg róla, hogyan dolgozunk. A Béke-garnitúrákat egy fészerben

készítjük. Ha sár van, hatan- heten tologatják udvarán a targoncát, ölben, kézben hordják a faanyagokat. Nem is csoda, hogy ilyen körülmények között nagyon sok a baleset. Rengeteg a belső szállítás, a magtárból a fészerbe, a fészerből az istállóba. Gépesíteni nem tudjuk, de nem is engedik. Állandó tűzveszély van, a magtár egyik gerendájából hat méter égett le a fal alatt, míg észrevettük. Szóval ilyen körülmények között dolgozunk.

Nemrég jártunk az egri bútorgyárban és Ott is hasonló panaszok fogadtak. Nem lenne ésszerűbb, ha a két vállalatot egyesítenék?

— Mi már a mai napon is benne lennénk, de azt talán még az isten sem tudná végrehajtani. Az miniszteri vállalat, vajmi keveset törődik a tanácsi vállalatokkal. Mondok egy

példát. Nekünk nincs présgépünk, nekik van. Illetve csak volt. Közösen használtuk a gépet, természetesen mi megfizettük a használati bért. Most a bútorgyár központja felvitte Restre a gépet, az egri bútorgyárban készült asztalokhoz Pesten készítik el az asztaltetőket, onnan visszaszállítják Egerben, innen pedig a kész asztalokat visszaszállítják Budapestre. Ugye, milyen gazdaságos? Nekünk az egész présgép-ügyről nem is szóltak. Nem a helyi vezetők, velük jó kapcsolatban vagyunk, hanem a központ. Most mit csináljunk? Vagy veszünk 350 ezer forintért egy présgépet, de csak tíz százalékig tudjuk kihasználni, vagy miskolciakkal dolgoztatunk, természetesen odaszállítjuk az árukat. Mi a gépeinket körülbelül 35 százalékra, a bútorgyár pedig 45

százalékra tudja kihasználni. A józan ész azt diktálná, hogy egyesüljön a két vállalat, legyen egy modern, korszerű bútorgyár vágy vállalat Egerben. De erről hallani sem akarnak, így a két üzem külön-külön küszködik.

— Hallottunk exportjaikról.

— Próbálkozunk, kísérletezünk. Két dolgozónkat elküldjük majd a lipcsei vásárra is, hogy tájékozódjanak a nemzetközi bútorpiacon. Szerződtettünk egy faszobrászt és 1967- ben szeretnénk a reneszánsz és a barokk bútor gyártását is megkezdeni. Külföldön rendkívül nagy keresletük van. Állítom, hogy megérné egy modem bútorgyárat létesíteni, mert itthon és külföldön is keresik bútorainkat.

Emberekről és a megye bútoriparáról van szó...

Koós József

TANACSAD

Fontos tennivalók:

— belvízlevezetés

— műtrágyázás

— tavaszi vetés

Az elmúlt hónapok időjárására jellemző bőséges csapadék és nagyarányú hőingadozás jelentősen megviselte az őszi vetéseket. Az őszi búzavetések egy része a hótakaró alatt csírázott és kelt ki, s emiatt lényegesen gyengébb képet mutat, mint más években.

A helyzetet csak súlyosbítja a vetéseken álló belvíz, amelyet ha időben nem sikerül levezetni, kipusztulással számolhatunk.

Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a vetéseken álló belvizek levezetésének fontosságát. Az érintett termelőszövetkezetekben a lehetőségekhez képest azonnal intézkedni kell a belvíz-levezető árkok ásása, tisztítása, a szivattyúk munkába állítása iránt. Kérni kell az illetékes vízügyi igazgatóságok szakembereinek segítségét is.

Az utóbbi években egységes vélemény alakult ki a fejtrágyázás időpontjának legkedvezőbb megválasztására. Köztudomású, hogy fagyott talajban nincs nitrifikáció, a nitrogénellátás szünetel. Tavasszal a növények föld feletti részei hamarabb melegszenek fel, mint a gyökerek, illetve a talaj. •

Ezért rendkívül fontos ilyenkor, hogy a fejtrágyázás végrehajtásával a gyökérzónába kömyen felvehető salétrom, nitrogén kerüljön. A műtrágya kiszórására a fagyott talajállapot a legkedvezőbb, és a mű- trágyaszciró gépek kártétel nélkül dolgozhatnak.

A szövetkezet vezetőinek fel kell készülni, hogy az esetleges

felfagyásokat hengerezéssel megszüntessék. Elő kell készülni arra is, hogy az ősziek vegyszeres gyomirtása, levéltrágya- zása minél nagyobb területen kerüljön elvégzésre.

Az őszi kalászosok tél végi, kora tavaszi növényápolása összefüggő, komplex feladat. A szükséges munkák elhanyagolása, el nem végzése veszélyezteti a termést. Ezért a szövetkezetek vezetőinek legsürgősebb feladatai közé tartozik az őszi kalászosok tél végi növényápolása, ennek maradéktalan elvégzése.

Az időszerű tavaszi mezőgazdasági munkák során a termés növelésének egyik leghatéko- nyobb és legolcsóbb eszköze a legkedvezőbb vetési idő megtartása. A tavasziak vetésidejét elsősorban a csírázáshoz szükséges hőmérséklet és a kikelt növény fagyérzékenysége határozza meg. Általában a mérsékelten korai vetés az előnvös, mert ígv a tavasziak jobban átvészelik az esetleg beköszöntő szárazságot, kinőnek a kártevők „foga” alól.

A vetés mélységének megállapításakor a növény sajátos igényeire, a vetőmag nagyságára, a talaj kötöttségére, szerkezetére és nedvességtartalmára és végül a vetés idején uralkodó időjárásra kell figyelemmel lenni.

Az apró magvak kevés tartalék tápanyagot tartalmaznak, ezért, ha mélyre kerülnek a rü- gyecskék, nem képesek a felszínre tömi, vagy nagyon legyengülnek, és a növekedésük lassú lesz. Ezért az apró magvakat nem szabad mélyre vetni.

A vetőmélységgel szoros kapcsolatban van a magtakarás módja. Minél sekélyebbre vetünk, annál inkább meg kell akadályozni a talaj felső rétegének kiszáradását, emiatt előtérbe kerül a hengerezés, vagy tövisboronálás, illetőleg a kettő kombinációja (répa, lucerna, mák stb.) A mélyre vetett magot legtöbbször csak fogassal takarjuk.

A gazdaságok adott körülményei között mindig megfontolás tárgyát képezi a legjobb módszer kiválasztása.

A sablonmegoldások rendszerint kudarccal végződnek. Az általános érvényű agrotechnikai megoldásokból a termelés szervezése során mindig azokat kell választani, amelyek a növény életfeltételeinek a legjobban megfelelnek.

Kéri István, megyei főmezőgazdász

Lőwy Sándor

Születésének 60-ik évfordulójára

Az út kezdete egy Zemplén megyei kisközség volt és a nyomor. Az első állomás pedig egy bőrkikészítő mester, akit azonban a durva bánásmód miatt elhagyni kényszerült. Aztán egy pékműhely, ahol úgy ismerte meg az életet és a nagyvárost — mint később maga mondta el — mint a konflislovak: kocsit húzva. Hajnaltól késő estig szállította ugyanis a ropogós vajaskiflit és a frissen sült kenyeret.

Ebből a környezetből sokfelé vezethetett volna életútja. Egészen más irányba, ha gyenge ember. De mert Lőwy Sándort a szülői ház és a barátok azokba a körökbe vezették el, amelyek már a század első évtizedeiben is, az üldözés és a kegyetlen rendőrterror ellenére, fel merték emelni szavukat a kizsákmányolt munkásság érdekében, a fogékony, nyílt eszű fiatalember — érettségi és magasabb iskolai végzettség nélkül is — rádöbbent a valóságra, ezután tenni is akart ellene.

Nyílegyenes ettől kezdve életútja, emberi fejlődése. Előbb Kassán lett a szlovákiai ifjúsági mozgalom egyik legismertebb vezetője, majd — miután Berlinben végzett pártiskolát — azt a feladatot bízták rá, hogy Budapesten vegye át a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége és a Magyarországi Szocialista Munkáspárt ifjúsági osztályának vezetését.

A húszas évek vége felé egyre fokozódott azonban a rendőri terror. így került a KMP és az MSZMP több más vezetőjével együtt statáriális bíróság elé Lőwy Sándor is. A statáriális bíróság halált

jelentett. Ha a nemzetköd közvélemény nyomósára sikerült is ügyüket rendes bíróság elé áttétetni, s ez a tanács csupán három és fél évre ítélte el, Lőwy Sándor sohasem hagyta el többé büntetése letöltésének színhelyét: a váci fogházat.

1929. október 21-én a tűrhetetlen viszonyok miatt és a törvényben biztosított jogaik kikövetelésére a politikai foglyok a KMP irányításával Magyarország összes börtöneiben éhségsztrájkba kezdtek. Felsőbb utasításra a börtönigazgatók fegyelmivek szigorúbb rendszabályokkal akartak véget vetni az éhségsztrájknak. A váci fegyhóz- ban a hatodik napon, miután másképpen nem tudtak eredményt elérni, lekötözték a, sztrájkoló foglyokat és erőszakkal, gumicsövén keresztül, mesterségesen táplálták őket. Lőwy Sándornak és egyik fogolytársának azonban nem a gyomrába, hanem a tüdejébe engedték a tejet és ez halálukat okozta.

Lőwy Sándor fiatal élete így ért véget, példát adva a forradalmárok bátorságára. De halálának évfordulóján most mégsem a halottat gyászoljuk, hanem — mint e harcok eredményeiként a szocializmust építő ország polgárai — a rendíthetetlen, élete utolsó pillanatáig munkálkodó pártmunkásra emlékezünk, aki töretlen hittel és elszántsággal kiáltotta gyilkosai arcába: „Mi nem világ- megváltók, hanem a társadalmi rendet megváltoztató kommunisták vagyunk, és én büszke vagyok arra, hogy ide tartozom.”

(O. Gy.)

220 iiiá/sa baromfi, és 900 ezer tojás

Felfriss.tik a szőlőterületeket Büfé-falatozó Tarnamerán

A tarnamérai körzeti szövetkezet öt község ellátásáról és a megtermelt áruk felvásárlásáról gondoskodik.

Legnagyobb problémájuk a lakosság zöldség-gyümölcs ellátása. Ebben az évben ez a gondjuk is megoldódik. A zöldségellátásra már megkötötték a szerződéseket. Idén mintegy 500 mázsa árut ad az erki és zaránki termelőszövetkezet helyi ellátásra. Különösen jó kapcsolat alakult ki a zaránki Új Élet Tsz-szel, amely mintegy 400 mázsa árut ad át a szövetkezeti zöldségboltoknak. 220 mázsa baromfi és 900 ezer tojás felvásárlásának biztosítására tervbe vették, hogy három község baromfiállományának 60 százalékát kicserélik. A gyümölcsellátás érdekében pedig a kiöregedett gyümölcsfákat kétezer facsemetével pótolják, a szőlőterületek felújítására 2000 szőlőoltványt és a bogyós gyümölcs növelésére 1500 málnatövet értékesítenek.

Még ebben az évbe: elkészül Tarnamérán a bü’é-fala- tozó, mintegy 850 ezer forintos beruházással.

Jó együttműködéssel és a tagság támogatásával a tarnamérai körzeti szövetkezet jó úton halad a kitűzött p 'ogram megvalósításában. (Sz)

L \jOJ W>

Az eső cseppjei gyors egymásutánban futnak végig a nagy táblaüvegen: a táj ködbe vész. A félhomályos szobában fel-felvillan a cigaretta fénye. Egy-egy mély szívás után csillogóvá teszi a köves gyűrűt a férfi ujján.

— Hogy kezdjem? Mit mondjak? De szeretnék egy órával idősebb lenni ! —, kergetik egymást a gondolatok a férfi agyában. Tekintete az ablakról az asztalra téved, szíve hevesebben ver, és úgy érzi, alig kap levegőt. Virág. Szép csokor, frissen vágott szegfű. Huszonöt szál. Gyönyörűek. De nem itt. Nem ebben a szobában, s nem ebben a fásult, fájdalmas légiben. Alatta csomag, szalaggal átkötve.

A cigaretta csonkig égett, már nem is parázslik, de még mindig szívja.

Az asszony a kályha mellett ül, háttal az ablaknak, könyv van a kezében. Úgy tesz, mintha olvasna. Időnként fordít egy lapot. Néha egyszerre kettőt, oly mindegy. Szeretne hátranézni, de nem mer. Rossz szögben ül, pillantást nem vethet az ablakra, s a férfira sem, mert ahhoz meg kellene fordulnia. Mozdulni meg nem akar. Várja, hogy végigégjen a cigaretta, már nem sokáig tarthat

— gondolja. A könyvről a könyvespolcra kalandozik a tekintete. Rengeteg könyv rendetlen sorokban. A legfelső polcon porcelán nippek sorakoznak katonásan.

A férfi az asztalhoz lép. Szólásra _ nyitja a száját, de az utolsó pillanatban nyel egyet. Újabb cigarettára gyújt. A gyufa sercen, a cigaretta égni kezd. Talán így könnyebb lesz, gondolja. Lassan odamegy az asszonyhoz, s vállára teszi a kezét. Az megrezzen, és csendesen mondja: — Úgy hallgatunk, mintha legalábbis fizetnének bennünket.

— Igen. Pedig biztosan van mondanivalónk egymásnak — feleli a férfi erőszakolt nyugalommal. — Vagy nincs?

— Van — mondja az asszony.

— Hisz eddig is volt, t. éppen most ne volna, a házassági évfordulónkon?

— Házassági évforduló... A hetedik — mondja inkább magának, mint a feleségének.

A férfi sétál a szobában. Hol a televízió, a rádió gombjait piszkálja, hol a függönyt húz- z° rá9»l. és bámulja a kö^ös tájat. Beletúr hosszú, hullámos hajába, és lépteit szapo- rázza. Majd megáll. Egyik könyökével a televízió tetejére, a másikkal a könyvállványra támaszkodik.

Lassú, mély lélegzetet vesz, s beszélni kezd. Nehezen rakja egymás mellé a szavakat. Pedig magában már százszor, ezerszer is elismételte, hogy mit fog mondani. Évek óta készül erre a pillanatra. Voltaképpen maga sem tudja, mit mond. Szemét lehunyja, így könnyebben megy a beszéd. Szava olyan furcsán hangzik, mintha nem is a sajátja voina. Idegen a kiejtés, idegen a hangsúly.

— Olyanról vallók, amiről eddig nem beszéltünk... — Az asszony tágra nyílt szemmel figyel. Halántéka lüktet. Már régóta várt valamit, valami retteneteset, de nem most, a házassági évfordulón.

A férfi monoton hangon beszél.

— ... Ne haragudj, én téged mindig becsültelek, de soha nem szerettelek. S ezt érezned kellett. Hét év óta egymás mellett, de egy percig sem voltunk együtt. Szenvedünk, vergődünk mindketten. Mondd, érdemes? Ha jön a születésnap, hozzuk az ajándékot. Ha névnap van, hozzuk az ajándékot, ha közeledik a karácsony, vásároljuk az ajándékot, pár éve nem teszünk egyebet, mint hónunk alatt cipeljük az ajándékot. És azt gondoljuk, nagyon jók vagyunk egymáshoz. Irtózom, ha ilyet látok. Pedig valamikor nagyon szerettem mindkettőt.

— De én szeretlek! — jajdul fel az asszony. — Szerettelek régen és szeretlek most is. Ne beszélj az én nevemben, te csak a te érzéseidről nyilatkozz. Ne használd a többes számot... Volna szíved itthagyni, amikor mindenünk megvan? Ragyogóan berendezett lakás, autó és minden, ami egy jó házassághoz kell.

— Minden? — Inkább önmagától kérdi. — Tudom, neked ez mindent jelent. Én azonban nem szeretlek, értsd meg, és hiába mondod, te sem engem. Eddig olyan jól megvoltunk, és kényelmesnek találod ezt a helyzetet. Van mindenünk, polgári kényelem, és ezt nem akarod feladni.

— Ne, ne folytasd — ugrik fel az asszony —, nem tudom hallgatni tovább. Idegileg máris beteg vagyok, s mi lesz velem, ha itthagysz? Mihez kezdjek egyedül? S mi lesz ezzel a sok mindennel, amit közösen szereztünk? Hét éven át kuporgat- tűk, most eresszünk mindent a szélnek? Nem! Ezt nem teheted. Becsületből is ki kell tartanod mellettem. Tönkreteszei teljesen — elcsukló hangon visszaroskad a székre.

— Csak őszinte vagyok hozzád, igazából akkor tennélek tönkre, ha tovább hazudnék, ha továbbra is képmutató lennék. S ekkor nemcsak téged, hanem magamat is tönkretenném. S

téged ez megnyugtatna, ha mindketten tovább szenvednénk? Hazudtunk egymásnak. Néha nem mertünk egymás szemébe nézni, de azért csak maradtunk együtt, mert így kényelmesebb volt.

— Mit szólnak az emberek? — Az asszony feleletet sem várva tovább folytatja: — Vállalod, hogy mindenki rólunk beszél? Neked az jó lesz, ha ferde szemmel néznek ránk?

— Azért, mert elválunk? — néz a férfi az asszonyra kérdőén.

— Kinek mi köze hozzá, hogy mi mit teszünk? Ez csupán ránk tartozik. Engem nem érdekel, hogy ki mit mond. Az én sorsomat elsősorban én irányítom és nem mások.

Az asszony zokog. Könnyei folynak, már nem is törli le őket. A férfi síró embereket sohasem szeretett látni. A könnyek mindig a szívéig hatoltak. Nem folytatja tovább. Az asztalról fölveszi a csomagot, s szó .nélkül adja az asz- szonynak. Az nézi, forgatja, aztán feloldja a szalagot, és lassan bontogatni kezdi a selyempapírost.

A férfi ismét cigarettára gyújt. És minden kezdődik elölről.

Mßnnit&n, 3

1966, február 26., szombat