Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-26 / 48. szám
Németh László és ] Páger Antal »x idei SZOT-díjak megyei javasoltjai A Szakszervezetek Országos Tanácsa a Heves megyei Szak- szervezetek Tanácsának véleményét is kikérte: kiket javasolna az 1966. április 4-én átadásra kerülő SZOT-díjakra; az 1965-ben megjelent irodalmi alkotások, az 1965-ben látott művészeti alakítások közül kitüntetésre miket, kiket ajánlanak. Az SZMT elnöksége mellett működő kulturális, agitációs és propaganda bizottság széles körű közvéleménykutatást végzett 19 szakszervezeti kultúrotthon, 19 szakszervezeti könyvtár, 15 szakmaközi bizottság, 13 szakszervezeti megyebizottság alapján állították össze az idei SZOT-díjakra javasoltak listáját Az irodalmi alkotások között első helyre Németh László került az Iszony és az Irgalom című művével. Második Berkest András: Húszévesek, a harmadik Szilvást Lajos: Fekete ablakok című munkája. Az összesített vélemények szerint a legkimagaslóbb művészeti alakítást Páger Antal nyújtotta a Húsz óra című filmben. Második és harmadik helyre Sinkovits Imrét és Major Tamást sorolták A tizedes és a többiek című filmben nyújtott játékukért Gyújíózsinór a híd alatt Háborús lelet Mikófalván A fasiszták az utolsó pillanatok kétségbeesett hídrobbantó lázában még az olyan kis átkelő alkalmatosságokat is igyekeztek megsemmisíteni, mint a Mikófalva—Bekölce közötti út fahídja. Bár a patakon kis nekirugaszkodással át lehet ugrani, tehát harcászati szempontból az ilyen kis híd felrobbantásának nincs semmi jelentősége, mégis aláaknázták. A robbantásra azonban már nem jutott idejük. Ott maradt a gyilkos eszköz, a régi fahíd alatt, több mint húsz esztendeig. Alig egy hete találták meg. A bekölcei utat ezen a részen „kiegyenesítik”, egy nagy kanyart vágnak át. Lebontották a hidat, aztán ... kibújt a földből a gyújtózsinór. A híd lábánál. Nagy Garant-kocsival megyünk a helyszínre a központi tűzszerészekkel. Volt sok munkájuk, míg ide értek, mert rengeteg, háborúból visszamaradt veszélyes lövedék, akna, nagy mennyiségű egyéb robbanóanyag bújik még a földben, vagy régi omladékok alatt. S hányszor fordult már elő halálos baleset, amikor kisgyermekek játszottak talált kézigránáttal, vagy aknával? Sok ilyen CSALÉTEK (Vie Nuove) baleset volt már megyénkben is. Míg a helyszínire érünk, beszélgetünk a rázkódó—zötyögő gépkocsiban. Bóta Tamás és Szabó Péter tűzszerész tiszt- helyettesek, a Flottilla egyenruhájában, állandóan járják az országot. — Szerencsen egy lövedéket tettünk ártalmatlanná, onnan jövünk. Fölszedtük a kerecsenen műút mellett talált lövedéket is... de ki tudja, mennyi van még szanaszét? — Hogy teszik hatástalanná a lövedékeket? — Ismernünk kell az első és a második világháború valamennyi fegyverét és lőszerét, aknaféleségeket és gránátokat — feléli Szabó Péter főtörzsőrmester. — Óvatosan kell velük bánni, mert alattomos jószágok. Aztán... alkalmas helyen felrobbantjuk, hogy ne árthassanak többé. — Itt vagyunk — mutat előre a kísérő rendőr. Körülkerítették a veszélyes részt, figyelmeztető táblák tartják távol az embereket, s állandó őrséget is tartottak itt a tűzszerészek megérkeztéig. Omladékos partrész, szennyesen rohan a hegyek összegyűjtött vizének a patak, a régi híd megmaradt két kőpillére között. Ide látszik a Bélapátfalvi Cementgyár füstölgő kéménye. Enyhe szél fúj, a nap nemsokára lebukik. Sietni kell. A két tűzszerész ásót fog, s óvatosan kaparják a földet a gyújtózsinór mellett. Egy láda bukkan elő. Rozsdás fémlemez. A deszka már lerohadt róla. Egy ép darabon számjegy: 8,8... Lő- szeres láda volt valamikor. Ide vezet a gyujtózsinór. Most már óvatosabban, szinte milliméterenként halad az ásó. És kézzel is kaparják a földet Csend van, csak az ásó halk koppanása hallatszik. — Na, megvagy...! — tegezi Bóta Tamás törzsőrmester az előbukkanó, köralakú tárgyat Távolabb küldenek a gépkocsivezetővel együtt Ilyenkor nem szabad a közvetlen közelben tartózkodni. A két tűzszerésznek csak a néha felemelkedő háta látszik. A gépkocsin, homokba ágyazott tetszhalottak: nagy testű, hatalmas aknavető lövedékek, néhány harckocsi-lövedék, akna és kézigránát... — Várpalotán egy 220 kilós repülőbombát találtak a kórház udvarán. Azt szedtük ki még a héten — mondja a gépkocsivezető, Marosi Károly matróz. Rendkívül veszélyes foglalkozás ez. A két tiszthelyettes már több mint egy évtizede ezt csinálja. Bóta Tamás törzsőrmesternek ezért hiányzik a bal keze... — Na... Rendben is volnánk! Most már gyorsan megy minden: a híd felrobbantására elhelyezett robbanóanyag ártalmatlan. Fölteszik a gépkocsira. Megsemmisítik, majd a többivel együtt Eggyel kevesebb a háborús „maradék”, kevesebb a földben rejlő halálos veszély. Valami nagy szorongástól szabadult meg Mikófalva határa. Most múlt volna el teljesen a második világháború? Kátai Gábor Ma este bemutató az egri Gárdonyi Géza Színházban Németh László: Nagy család Az író is részt vesz a premieren Ma este mutatja be az egri Gárdonyi Géza Színház Németh László Nagy család című drámáját. A bemutató előadásra Egerbe látogat a Kossuth-díjas író is. Képeink a dráma egy-egy jelenetét mutatják be: Kata és fia, Péter — Kovács Mária Jászai-dijas és Csíkos Sándor. n. Laci elsápadt Egészséges, barna-piros bőre citromsárga lett Gondolta magában-: most jön a megszégyenítés. Ez a kaján, bosszúálló vénember úgy megszégyeníti a lánya előtt, hogy fziben másik vonalra helyezteti át magát — Hány jegyet tetszik? Kettőt? — kérdezte szemlesütve. — Annyit — hagyta rá az öreg Bársony. Szörnyen elégedett volt, még a száját is megnyalta, mintaki előre élvezi a medvetáncolta- tást — Hanem...' — meresztette fel a mutatóujját — mással is adósom, tudja-e? — Ugyan mivel? — Egy áldomással. Amit a maga kontójára iszunk meg. Ha nemcsak a... szájával legény, azóta már biztos megkapta, amit akart... Megkap- ta? Erre az ordítóan egyértelmű célzásra Laci teljesen meghülyült, és csak a jószerencséje óvta meg attól, hogy jegyek helyett a hüvelykujját lyukassza át. Minden világos, kesergett. Kati — amiért nem ugrott be neki és mosolyaival nem hagyta provokálni magát — most apját, ezt a vén, minden hájjal megkent rosszcsontot heccelte tel. Szoknya helyett nadrágot vetett harcba. Csakhogy — téved. Csillik Lászlónak is megvan m. magához való esze. Egyszer beugratta ugyan Bársony SarMwmw mu, de ha belekékül, akkor se teszi még egyszer nevetségessé. Uralkodott magán és faképpel mondta: — Itt a két jegy, parancsoljanak. Tizenegy hatvanat kapok. — És az áldomás? — ádáz- kodott az öreg Bársony. —Az áldomást mikor isszuk meg? Lacinak már a nyelve hegyén volt, hogy ... mit idét- lenkedik, maga tudja a legjobban, hogy sohanapján. De aztán gondolt egyet — eh, bánja is ő, legalább könnyít a lelkén — és foghegyről, hányaveti képpel mondta: — Bármikor. — Ho-o-ogyhogy? — hökkent meg az öreg. — Hát ... aktuális? — Erről — húzta el Laci gúnyosan a szót — majd más valaki nyilatkozik, ha nincsen ellenére. Katira pillantott, hogy ... nesze neked, most nevess ki, ha tudsz, de rögtön megbánta és szíves örömest visszaszívta volna a -hazugságát, mert amire álmában se mert volna gondolni: könnyeket látott Kati szemében. Gyöngyöző, elpisioghatatlan könnyeket. A bánat és a lemondás könnyeit. Kati számára már az is nyugtalanító rejtély volt, hogy apja és Laci ismerik egymást, harapós, jobbra célzó és balra ütő huzakodásukból pedig mit vélt kiérteni? Hogy Laci békülni akart, utána járt, egész a park kerítéséig jutott, csak elijesztették. Apja volt a tettes, a javíthatatlan tréfacsináló. Nyilván valami pokolian otromba trükköt csinált, úgy ijesztette el. Elijesztette? Megvadította! Ahogy az imént is cselekedett! Addig heccelte, szurkálta, hogy Laci se volt rest, és visszadöfött. Hogy pontosan kire és mire célzott, az nem világos. De úgy látszik: őt is érinti, amit mondott, különben nem nézett volna rá olyan gúnyosan. így Kati. A kiborult Laci pedig: —- Nyomás, kotródjunk innen — gondolta. — Rongyember vagyok, bemocskoltam, a becsületében bántottam meg Katit. Joggal sír, mérgében sír. Azt se csudálnám, ha megint orron kapna vagy szemközt köpne. El innen, öregem. És el is farolt, a kofákkal kezdett jegykezelés ürügyén jópofáskodni. Holott ha marad, vagy legalább visszasandít, furcsa látványban lehetett volna része. Az elképedt, saját vermébe esett Bársony Samun mulathatott volna, aki az ülésről is csaknem leszédült, és tántorogni, pillogatni is alig tudott, amidőn Kati szemében — mint hitte — a szégyen és a megbánás könnyeit meglátta. — Te... te sírsz? — fordult Katihoz. — Hagyjon. — Sírsz, látom, hogy sírsz. Mi bajod, Kati? — Semmi. — Akkor mér’ sírsz? — Mi gondja vele? Bogár ment a szemembe, és kész Majd kipislogom. Azzal Kati elfordult, és dur- cás vállrándítással inkább az elmaradozó mezőket választotta beszélgető társnak. Ez kelett csak, ez az elfordulás, hogy az öreg Bársony is csaknem sírva fakadjon. Felbőszültében. Hogy... gebedne meg az a bitang, pemahajder jegylikasz- tó ott! Vernének diót a csontjaival! Ügy látszik: mégse a levegőbe beszélt, csak megkapta, amire fogadást kötött. Különben miért fordult volna el Kati? Miért rettegne az ő aggódó, miatta nyugtalan apai tekintetétől? Sírni pedig nyilván azért sír, mert... préda, egy nyikhaj nőcsábász prédája lett, aki nem is titkolja, sőt: dicsekszik vele, hogy dobta már Katit, túladott rajta, őt ugyan nem hatja meg a köny- nyeivel. — És mindezért — a jóreggelét! — ki a felelős? Ki miatt lett Kati egy cégéres gazember áldozata? Miatta! A vén, eszefogyott Bársony Samu miatt! Ha idejében szól neki, fenn- héjázásában nem nézi poloskának a kalauzt, biztos vigyázott volna magára Kati. De nem! Bársony Samu — amilyen nagyra van a híres eszével — egyből elintézettnek vélte a kalauzt. Még arra se tartotta érdemesnek, hogy megemlítse Kati előtt a ravasz, kert alján kuncsorgó szélhámosát. Mert... ravasz, agyafúrt a nyomorult és a képmutatásban is jeles. Megjátszotta — é9 micsoda sikerrel! —, hogy még látásból se ismeri a teheneket hajkurá- szó Katit. Holott lesett rá. Dehogy is halra — Katira vetette ki a horgát, azért ólálkodott a kastély mögött. De... korán röhög, korán hiszi, hogy „volt szerencsém, bőghetsz, angyalom”, csak úgy büntetlenül tovaroboghat. Ó, nem pofont és nem is farba rúgást kap. Annyira még mérgében sem veszti el Bársony Samu a józan eszét, hogy itt az autóbuszban, mások szeme láttára csináljon patáliát Azzal csak Katinak ártana. Tán még világgá is kergetné, mert a szégyenét ütné dobra. A lyukában, vagyis az autóbusz vállalatnál kell farkon kapni a rókát. Farkon kapni és meg is szutyogtatni a fölöt- tesei előtt. Azzal, hogy szélhámos, házasságot ígért, és most a csillagokat is letagadná az égről. — Vagy... nem bemártást, de ügyvédet és bíróságot kíván meg az ilyen természetű panasz? Meglehet. De annyi szent, ha még oly ravasz is a kalauz úr, kamatostól fogja visszakapni a kölcsönt. Az anyja tejét is meg- keserüli, ha Bársony Samu amúgy magyarosan akcióba lép. így Bársony Samu. — Te, Kati — fogta vissza leszállás után váltig duzzogó lányát. — Hogy vagytok vele? Meddig mentetek el a picsi- pacsiban? — Kivel? — A megrontóddal... Mindent megkapott? Kati elszömyedt és úgy nézett apjára, mintha az öreg Bársony meghibbant volna: — Kicsoda? — Hót... 6. Az a nyomorult kalauz ott. Nem az én hibám, hogy a nevét se tudom. — Az enyém se! — futotta e! Kati arcát a harag és a szégyen vöröse. — Az enyém se, hogy... apus azzal a próbált eszével... hülyeségeket beszél. Azzal se köszönt, se Intett, csak el onnan, és bele a vásártér fortyogó, emberfej-bu- borékos üstjébe 1966. február 26., szombat (folytatjuk) Szilasi András, Péter és lÁdi — Máriáss József Jászai-díjas, Csikós Sándor és Kópéiig Lia, (FÉNYSZÖV, Szigeti foto)
