Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-26 / 48. szám

99Ez volt a háború eddigi legnagyobb szemfényvesztése 99 • • • Vietnami helyzetkép ságharcosok fő erőivel. Hanoiból érkező jelentés szerint a VDK néphadseregé­nek összekötő bizottsága tilta­kozott a nemzetközi ellenőr­ző bizottságnál az ellen, hogy az Egyesült Államok újabb ka­tonai támaszpontokat épít és a meglevőket kibővíti Dél- Vietnamban. Peter Arnett, az AP ameri- rikai hírügynökség tudósítója, rancsnokság meg volt győződ­ve arról, hogy a Saigon folyót szegélyező Bői Lói erdőségben a Vietcongnak legalább két ez­redé tartózkodik (az ameri­kaiak a szabadságharcosokat Vietcong néven emlegetik). A parancsnokság úgy döntött, hogy csapdát állít nekik és megszervezte a háború egyik legnagyobb katonai műveletét. Tankok és páncélosok Djakarta utcáin Guang Tri tartományban a dél-vietnami szabadságharco­sok a csütörtökről péntekre virradó éjszaka támadást in­téztek a kormánycsapatok há­rom őrállása ellen. A két fél vesztesége nem ismeretes. Az amerikai gyorshadosztály csapatai számára pénteken kezdődött meg a szabadsághar­cosok ellen a közép-vietnami fennsíkon indított nagyarányú hadművelet második hónapja. Mindeddig sem az első sza­kaszban, amikor a hadművele­tet „Mashernek”, sem a máso­dikban, amikor „Fehér szárny­nak” nevezték, nem tudtak harci érintkezést létesíteni a térségben tartózkodó szabad­pénteken a következő beszá­molót küldte a dél-vietnami Bői Lói erdőségből: „Ez volt a háború legjob­ban kidolgozott katonai szem­fényvesztése, azonban nem vált be. Az amerikai katonai Saigonban a felderítő tisztek úgy vélték, hogy az amerikai csapatok hat zászlóalja szüksé­ges ahhoz, hogy megindítsák a hadműveletet a Bői Lói erdő­ségben. Hétfőre állították fel Legújabb: Gy. Honvéd —Yasas 10: 10 Az ökölvívó csapatbajnok­ságban pénteken az első talál­kozót az újonc Vasas és a ko­rábbá bajnok Zalka HSE vív­ta. ' Amikor légsúlyban a gyön­gyösi Forró legyőzte Jungha­ust, úgy festett a helyzet, hogy a Vasas nagyarányú vereséget szenved, s a kisváltósúly után már 8:2-re vezetett a Zalka HSE! Ezután azonban a piros­kékek győzelmei következtek, s amikor nehézsúlyban Bánhegyi (Zalka) és Pál (Vasas) lépett a szorítóba, már 10:8-ra vezet­tek a gyöngyösiek. Ez a talál­kozó úgy indult, hogy Bánhe­gyi biztosan győz, Pálra rá is számoltak az első menetben, Jelentések arról számolnak be, hogy Djakartában rendkí­vül feszült a helyzet. A csü­törtöki jobboldali tüntetés diákáldozatát százezres tömeg kísérte utolsó útjára. Péntek reggel, a temetőhöz vezető mintegy nyolcvankilométeres út mentén tengerészek és rend­őrök álltak készenlétben, Su­karno elnök palotáját az indo­néz hadsereg tengerész egysé­gei vették körül, hogy megvéd­jék a kormányellenes tünte­tőktől. Tankok és páncélkocsik cirkálnak a főváros utcáin. Sukarno elnök a Merdeka palotában péntek reggel Mu- ladji ellentengernagy haditen­gerészeti miniszterré történt beiktatásánál mondott beszé­dében kijelentette: „Azok, akik az országban a régi rendet akar­ják fenntartani, megpróbálják aláaknázni forradalmunkat.” Az elnök ilymódon válaszolt a jobboldali elemeknek, akik azt követelik, hogy hatálytalanítsa a kormány átszervezésére ho­zott intézkedéseit. A KAMI jobboldali diákszer­vezet pénteken kijelentette: halálunkig küzdeni fogunk azért, hogy Sukarno oszlassa fel új kabinetjét. A Singapore- ban lehallgatott titkos rádió­adó szerint a szövetség nyilat­kozata kijelenti: „Megbosz- szulunk minden csepp vért, amit diáktársaink hullattak.” főpa- a csapdát. A titkos tervet Tiltakozó nagygyűlés k üzesa bony ban Wilson moszkvai látogatásának mérlege Köves Tibor, az MTI tudó­sítója jelenti: — Moszkvai látogatásom el­érte célját: felújítottuk a sze­mélyes érintkezést a szovjet vezetőkkel — mondotta Wil­son miniszterelnök csütörtökön este egy televízió-interjú so­rán. — A miniszterelnök üres kézzel tért haza Moszkvából — állapította meg Heath, a konzervatív ellenzék vezére. Heath tv-nyilatkozatában ki­fejtette: a Wilson-kormány túlságosan függővé vált az Egyesült Államoktól, s ennek az a következménye, hogy a brit kormányfőnek nincs be­folyása sem Washingtonban, sem Moszkvában. Az eredménytelenség nem okozott különösebb csalódást Londonban, mivel az adott körülmények között eleve nem fűztek nagy reményeket a szovjet—brit csúcstalálkozó- aoz. Megfigyelők rámutattak arra, hogy Wilson nem játsz- hatik „közvetítő” szerepet a vietnami kérdésben, mivel egyértelműen elkötelezte ma­gát afe Egyesült Államok po­litikájának támogatására, bele­értve Észak-Vietnam bombázá­sának felújítását is. A leszere­lés problémakörében sem szá­mítottak érdemi haladásra, mi­vel a Wilson-kormányt köti az az ígérete, hogy támogatja Nyugat-Németország „nukleá­ris beleszólási jogának bizto­sítását” a NATO-ban. Érthető, hogy ilyen körülmények kö­zött a brit kormány szóvivői már Wilson látogatása előtt igyekeztek lehűteni a túlzott várakozásokat és sikerként fel­tüntetni a csúcstalálkozó lét­rejöttének puszta tényét. — Wilson nem hozott ma­gával Moszkvából olyan poli­tic tőkét, amely segítené vá­lasztási kampányának beindí­tását: a vietnami háború be­árnyékolta a tárgyalásokat és megakadályozta a haladást minden más kérdésben — ál­lapítja meg pénteken a konzer­vatív Daily Mail. A Gallup-rendszerű közvé­lemény-kutató intézet pénte­ken közzétett jelentése szerint a legutóbbi két héten 6 száza­lékról 9 százalékra emelkedett a munkáspárti vezetés a kon­zervatív ellenzékkel szemben. Ilyen nagyarányú vezetés az országos választásokon 100— 120 mandátumos parlamenti többséget eredményezne. Az országos közvélemény-kutató intézet más módszerekkel vég­rehajtott vizsgálódásai az utób­bi hetekben 13—14 százalékos munkáspárti vezetést mutattak ki. — „Mondd meg a dátumot Harold!”, „a nép már torkig van a választási spekulációk­kal!” — követeli pénteki ve­zércikkében a kormányhoz közelálló Daily Mirror. A kor­mánypárti Sun ugyancsak a választások azonnali kiírását sürgeti. „Mastiff” műveletnek nevez­ték el, a második „f” betű je­lezte, hogy ez az igazi terv. CÁFOLAT A Vietnami Tájékoztató Iro­da nyilatkozatot adott ki, amely határozottan cáfolja, de aztán az ideges Bánhegyi a Vasas-versenyző arcába fejelt, Pált kiszámolták, és Bánhegyit sportszerűtlensége miatt lelép­tették. így a találkozó váratla­nul 10:10-es döntetlen ered­ménnyel végződött. (MTI.) Tegnap este ifjúsági tiltako- majd Juhász Árpád, a megyei zó nagygyűlést rendezett a fü- KISZ vb munkatársa mondott zesabonyi járási KISZ vb a ünnepi beszédet, füzesabonyi járási művelődési A gyűlésen jelen volt és fel­házban. Á főleg fiatalokból ál- szólalt a hős vietnami nép lói, közel 500 főnyi hallgatósá- egyik küldötte is. A nagygyű- got Löcsey József, a járási lés táviratban tiltakozott az KISZ vb titkára üdvözölte, amerikai agresszió ellen. „rágalmazó és teljesen alapta­lan” állításnak nyilívánítja a vientianei hatóságok kijelen­tését, hogy több mint húszezer főből álló észak-vietnami re­guláris alakulat vesz részt a laoszi harcokban. A nyilatko­zat hangsúlyozza, hogy „ilyen trükkökhöz folyamodnak az Egyesült Államok és kiszolgá­lói a laoszi háború kiterjeszté­sére irányuló törekvésük lep­lezésére”. LONDON: A brit konzervatív ellenzék formálisan felszólította a kor­mányt, kezdjen tárgyalásokat Jan Smith-tel, a rhodesiai vál­ság alkotmányos úton történő rendezéséről. Heath csütörtök esti televí­ziós beszédében ismét kiemelte a nyilvávaló törést a két kor- I mány között, amely döntő té­nyezője lehet Wilsonnak az ál­talános választások kiírásával J kapcsolatos hét végi döntésé- ; ben. Megfigyelők szerint Wilson ezt az újabb fejleményt a ma- ‘ ga hasznára fordíthatja, mivel Leszerelési A Pravda pénteki számában Menysikov, a lap genfi tudósí­tója megállapítja, hogy a le­szerelési értekezlet részvevői elismerik: a szovjet kormány újabb konkrét javaslataival józanul és a realitásoknak megfelelően közelítette meg a leszerelési bizottság előtt álló elsőrangú feladatokat. Sok kül­döttség osztja azt a szovjet véleményt, hogy haladéktala­nul meg kell kötni a nukleá­ris fegyverek elterjedésének az szakadást idéz elő a konzer­vatív párton belül is. Ismere­tes ugyanis, hogy az ellenzék jelentős része nem tartja he­lyesnek a Smith-szel való tár­gyalásokat. NEW YORK: U Thant ENSZ-főtitkár ne­vére egyre újabb és újabb le­velek érkeznek az ENSZ-tag- államok állandó képviselőitől, amelyben hangoztatják, hogy elítélik a Smith-rendszert. Ilyen értelmű szóbeli jegyzéket, il­letve leveleket kapott csütör­tökön az ENSZ-főtitkár a Mon­gol Népköztársaság, illetve Hollandia, Belgium és Luxem­értekezlet megakadályozáséról szőlő szer­ződést. Mindamellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy komoly akadályok is vannak. Továbbra is tény, hogy azok a küldöttségek, amelyek Nato- államokat képviselnek, válto­zatlanul össze akarják egyez­tetni azt, ami egyáltalán nem fér meg egymással: a nyugat­német revansisták nukleáris felfegyverzését. burg állandó ENSZ-képviselői- től. A TASZSZ felhívja a fi­gyelmet arra, hogy ugyanak­kor nyugtalanságot kelt az a tény, hogy egyes országok nyilatkozata a Smith-rendszer el nem ismeréséről nem felel meg az általuk folytatott poli­tikának. Az Egyesült Államok egyes vállalatai továbbra is tá­mogatják a kereskedelmi kap­csolatokat Dél-Rhodesiával, az amerikai kormány pedig lehe­tővé tette a dél-rhodesiai ható- tóságoknak, hogy az Egyesült Államokban saját tájékoztató irodát nyissanak. Jelentés a Kozmosz 110 útjáról MOSZKVA A február 22-én felbocsátott Kozmosz 110. folytatja kerin­gését a föld körül. A mestersé­ges hold minden fedélzeti rend­szere kifogástalanul működik és sikeresen teljesíti az előírt biológiai kutatási programot. Az űrhajón lévő kutyák —> Vetyerok és Ugoljok (Szellőcs- ke és Szenecske) állapota tel­jes mértékben kielégítő. Kü­lönleges biológiai adóberende­zések segítségével tartják meg­figyelés alatt őket. A koordinációs számítóköz­pont feldolgozza az érkező adatokat. Ifjúsági napok A KISZ Budapesti Bizottsága ismét megrendezi a Budapesti Ifjúsági Napok eseménysoroza­tát — tájékoztatta pénteken a Magyar Sajtó Házában Kuruca György, a KISZ Budapesti Bi­zottságának titkára az újság­írókat. Elmondta, hogy április 12 és május 1 között több mint nyolcvan rendezvény ad majd képet a fővárosi fiatalok életé­ről, eredményeiről. Egyre több ország ítéli el a Smitli-rendszert Dr. DÉR FERENC: Lenin írja A szovjet hatalom soron lévő feladatai című mun­kájában: ......az állam, amely év századokon át a nép elnyo­másának és kifosztásának szer­ve volt, örökül hagyta ránk a tömegek óriási gyűlöletét és bizalmatlanságát mindennel szemben, ami állami. Ennek le­küzdése nagyon nehéz feladat, s csak a szovjet hatalom ké­pes rá, de attól is huzamos időt és rendkívüli állhatatosságot követel... Feltétlenül bizonyos időbe telik, amíg a tömegek, amelyek a földesurak és a bur­zsoázia megdöntése után elő­ször érzik magukat szabadok­nak, megértik — nem könyvek­ből, hanem saját tapasztalataik alapján — és megérzik, hogy a termelés és a termékelosztás mindenre kiterjedő állami nyil­vántartása és ellenőrzése nél­kül a dolgozók hatalma, a dol­gozók szabadsága nem marad­hat fenn, a kapitalizmus jár­mába való visszatérés elkerül­hetetlen”. A szocializmus építésének munkájában a társadalom, gaz­dasági fejlődésének eredmé­nyeként ez az ellentét megszű­nik, s az a fő feladat lép elő­térbe, hogy a tömegeket a fej­lődés objektív törvényeinek megismerésére neveljék, kifej­lesszék bennük az állam és a dasági fejlődésének eredmé- gét. Ez — mint Lenin is írja egy későí>bi cikkében — az ál­lamvezetésbe történő mind erő­sebb mértékű bevonásukkal valósul meg, amely ezáltal ugyancsak tovább és magasabb 2 Jggjglg UM>6. február 26., szombat A dolgozók részvétele az állami munkában fokra fejlődik. A tömegek cse­lekvése mindinkább tudatos ál­lami cselekvéssé válik. E folya­matban az állam nevelő szere­pe leküzdi a tömegek ösztönös- ségét; a tömegek ön tudatossága erősíti, mind erősebbé teszi az államot. A szocialista állam tehát — a szocialista forradalom győztes megvívásának eredményeként jön létre; a forradalom folya­matában erősödik meg, s a munkásosztály, s a vele szövet­séges dolgozó tömegek — első­sorban a dolgozó parasztság — szövetségére támaszkodik. A megvalósult proletárdiktatúrá­nak első időszakában az a leg­főbb feladata, hogy elnyom ja a dolgozó tömegek ellenségeit és megvédje a szocializmus építé­sében elért eredményeket, a külső imperialista támadással szemben. Mindezek mellett ter­mészetesen az építés, a munka folyamatában kialakul, es mindinkább kibontakozik az ál­lam gazdasági szervező tevé­kenysége is. E gazdasági szer­vező tevékenység —. amelynek alaptétele az új gazdasági rend kiépítése — nem kisebb felada­tot old meg, minthogy végre­hajtja a szocialista iparosítás feladatát, s megteremti a szo­cialista mezőgazdaságot. Mind­ezek mellett természetesen ma­ximális mértékben segíti elő a nép kulturális színvonalának emelését. A szocializmus építése során végbement gazdasági változá­sok — az egységes gazdasági alap létrejötte mellett a társa­dalom fejlődése is sajátosan ki­alakítja a társadalom két ba­ráti osztályát: az államhatal­mat birtokló, vezető munkás- osztályt és a szocialista mező­gazdaságban dolgozó parasztsá­got. Itt lép előtérbe az is, hogy a szocialista állam tevékeny­ségének iránya megváltozik, ki­bontakozik a szocialista állam gazdasági szervező és kulturá­lis nevelő feladata. Fokozato­san megszűnik az állam elnyo­mó funkciója, s kialakul az a tevékenység, amely a társadal­mi tulajdon védelmére, az ál­lampolgárok jogainak és biz­tonságának, valamint a társa­dalmi rendnek védelmére irá­nyul. Ezek a változások termé­szetesen kifejezésre jutnak az államszervezet felépítésében is, amennyiben kibontakoznak az államszervezet demokratikus formái, s lehetővé válik a dol­gozó tömegek mind aktívabb részvéte1" az állami életben. A szocializmus építésének és fejlődésének alapvető követel­ménye, hogy a dolgozó töme­gek mind fokozottabban ve­gyenek részt az állami életben. Lenin rendkívül sokat foglalko­zott a szovjet állam fejlődésé­nek kérdéseivel, és ezzel ősz- C70fí}d>,c?ó.cl>pr) p. dolo'-OZÓ bevonásának problematikájá­val. A lenini útmutatás alap­ján tűzte ki a Szovjetunió Kom­munista Pártjának XXII. kong­resszusa gyakorlati feladatkent valamennyi állampolgár, az egész felnőtt lakosság bevoná­sát az állam, a társadalom ügyeinek intézésébe. A népi demokratikus orszá­gok — közöttük a magyar népi demokrácia állama — számára a szovjet állam tapasztalatai példaképül szolgálnak. A cél a mi számunkra is az egyetemes népi állam megteremtése, a szovjet tapasztalatok megfelelő felhasználásával annak az út­nak a megtétele, amelynek cél­jában a szocialista államnak e legmagasabbrendű megnyilvá­nulása áll. Ebben az államban — mint Samu Mihály írja Az állam és jog a szocializmus és a kommunizmus építésének időszakában című jegyzetében — az egész nép hatalma teste­sül meg, és ez készíti elő olyan társadalmi feltételeknek a ki­alakulását, amelyek között az állam elveszti állami jellegét (politikai tartalmát) és kiala­kul a társadalmi önigazgatás rendszere. Az egyetemes népi állam a társadalmi szerveknek átadandó bizonyos állami fel­adatok útján segíti kialakítani a társadalmi önigazgatás e rendszerét. Ez — az állami fel­adatoknak társadalmi szervek kezébe való átadása — a kom­munizmus építésének folyama­tában kialakuló szélesebb körű demokratizmus megnyilvánu­lása. Ez — más fogalmazásban — azt jelenti, hogv a dolgozók kulturális és politikai színvo­nala olyan magasra emelke­dett már, hogy az állami szer­vek adminisztratív irányításá­ra és vezetésére már nincs szükség, mert a dolgozó töme­gek, bizonyos társadalmi szer­vek keretében képesek jelen­tős társadalmi funkciókat — amelyek korábban állami funkcióként jelentkeztek —el­látni. Természetesen mindez nem jelentheti azt, hogy az ál­lam szerepe a kommunizmus építésének támogatásában megszűnik. A Szovjetunió Kommunista Pártjának programja a kom­munizmusba való átmenet idő­szakára is meghatározza az egyetemes népi állam felada­tait. Az a feladata az állam­nak ebben az időszakban, hogy „megszervezze a kommuniz­mus anyagi és műszaki alap­jának létrehozását, a szocia­lista viszonyok átalakítását kommunista viszonyokká, hogy ellenőrizze a munka és fogyasztás mértékét, biztosítsa a jólét emelkedését; arra hi­vatott, hogy őrizze a szovjet állampolgárok jogait és sza­badságát, a szocialista jogren­det és a szocialista tulajdont; a tudatos fegyelem és a mun­kához való kommunista vi­szony szellemében nevelje a nép tömegeket; arra hivatott, hogy megbízhatóan szavatolja az ország védelmét és bizton­ságát; fejlessze a testvéri együttműködést a szocialista országokkal, védelmezze az egyetemes békét és normális kapcsolatokat tartson fenn min­den országgal.” (Az SZKP XXII. kongresszusának anya­gából.) A Szovjetunió államának fejlődésében elért eredmények, az ezzel összefügő tapasztala­tok számunkra előremutatóak és perspektíváját adják előre­haladásunknak, — mind álta­lában, mind pedig a tömegek szélesebb körű bevonását ül©* tőén is. A mi államunk ugyan­csak érvényenyesíti a szocializ­mus építésében szerzett általá­nos érvényű törvényeket, anélkül, hogy a szovjet tapasz­talatokat mechanikus átvételé­nek hibájába esne. Kétségtelen tény, hogy az állami munka területén szerzett szovjet ta­pasztalatok ma különösen gyümölcsözhetők a mi fejlő­désünkben is. A mi államunk is csak úgy tudja a szocializ­mus teljes győzelme érdekében mozgósítani a tömegeket és így előkészíteni a kommunizmus­ra való átmenetet, ha a demok­ratikus állami szervezeti for­mákat továbbra tökéletesítjük a tömegek bevonása érdekében és a szovjet tapasztalatokat az adott viszonyoknak megfelelő­en érvényesítjük. Népi demokratikus államunk fejlődésével kapcsolatban az MSZMP VIII. kongresszusa ezt állapíthatta meg: „Magyar- országon befejeztük a szocializ­mus alapjainak lerakását. Népi államunk a proletárdiktatúra állama. Ez a jellege megmarad a szocialista társadalom teljes felépítésének . időszakában Mind emellett erősödőben vannak azok a vonások is, amelyek arra mutatnak, hogy a proletárdiktatúra állama ná­lunk is egyetemes népi államá fejlődik.” Nem kétséges, hogy ennek a fejlődésnek eredményeként rögzíthetjük, hogy állami éle­tünkben a demokratikus voná­sok erőteljesen és mind jobban kidomborodnak, fokozódik a dolgozók részvétele az állami szervek munkájában, egyre növekszik a társadalmi szervek szerepe. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents