Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-24 / 46. szám

JELENTÉSEK VIETNAMBÓL Johnson és R. Kennedy vitája Westmoreland különös balesete Egy hónap harci mérlege: 7 csatát vívtak a partizánok SAIGON: Az AP jelentése szerint Hűé­től nyugatra, Saigontól 644 kilométerre északra a szabad­ságharcosok kedden megtá­madták a vietnami kormány­csapatok egyik hatvan főnyi egységét és súlyos veszteséget okoztak. Bong Son közelében, Saigon­tól 451 kilométerre északke­letre, kedden összecsapás zaj­lott le a szabadságharcosok és a kormánycsapatok egyik egy­sége között. Ugyanakkor a sza­badságharcosok kedden táma­dást intéztek Saigontól 50 ki­lométerre délnyugatra a kor­mánycsapatok egyik őrállása ellen is. WASHINGTON: A Johnson-kormányzat és Robert Kennedy szenátor ked­den kölcsönösen kimagyaráz­kodott és egyelőre lezárta a szenátor Vietnammal kapcso­latos javaslata nyomán kiala­kult vitát. Mint már jeleníet- ük, a néhai amerikai elnök ccse azt javasolta, hogy a zabadságharcosokat vonják e a hatalomba és Saigonban alakítsanak koalíciós kormányt, íert ezzel szemben az egyedüli .crnatívát egy „véres hábo- ú” jelenti. Az amerikai kormányzat több képviselője azonnal el- 'asította ezt a javaslatot, sőt, iumphrey alelnök távol-keleti útja során azt mondotta, hogy negvalósítása annyit jelente- e. mint „beengedni a rókát a csirkeólba”. Kedden délelőtt az ügyben •brdulat állt be, amikor Tay­lor tábornok, az Egyesült Ál­lamok volt saigoni nagykövete kijelentette, hogy nem lát lé­nyeges különbséget saját el­gondolása és Robert Kennedy terve között. Ezután Johnson elnök több tanácsadójával megvitatta a helyzetet, majd Moyers, a Fe­hér Ház szóvivője telefonon felhívta Robert Kennedyt és megbeszélést folytatott vele. HANOI: A Dél-vietnami Felszabadí­tás! Hírügynökség jelentése szerint a február 9-ével- véget ért egyhónapos időszak alatt a dél-vietnami szabadsághar­cosok hét nagyobb csatát vív­tak az amerikaiak és szövetsé­geseik ellen, megsebesítették, foglyul ejtették, illetve megöl­ték az ellenség mintegy 6500 katonáját, és lelőttek, eltalál­tak, illetve a földön megsem­misítettek 276 különböző típusú repülőgépet, továbbá megron­gáltak 86 katonai járművet, megsemmisítettek három 105 milliméteres ágyút. Nem tisztul a helyzet Indonéziában Tüntetések — Untung-per A KAMI kommunista-ellenes indonéz diákszervezet tüntetést szervezett Sukarno elnök palo­tája közelében a hétfői kor­mányátalakítás ellen. Mint is­meretes, Sukarno elnök a kor­mányalakítás során menesz­tette Nasution hadügyminisz­tert és több más, jobboldali beállítottságú politikust. A tün­tetők követelték Nasution visz- szahelyezését, Subandrio és Chaerul Saleh miniszterek ki­zárását a kormányból. Az elnöki palota testőrségé- c és a djakartai helyőrség­nek néhány egysége a tüntetés színhelyére érkezett és távo­zásra szólította fel a diákokat. Mikor azok az ismételt felszó­lításnak sem tettek eleget, a karhatalom előbb a levegőbe, majd a tüntetők közé lőtt. Két diák megsebesült. Ugyancsak tüntettek a jobb­oldali diákok kedden Suband­rio külügyminiszter hivatala előtt is. A jobboldali tüntetéseket kö­vetően Djakarta egyik főterén több ezer főnyi tömeg tüntetett Sukarno elnök mellett, hűsé­gükről biztosítva az államfőt. A Reuter djakartai tudósító­ja szerint az indonéz hatósá­gok cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint Nasution tá­bornok négy zászlóaljnyi kato­naságot rendelt Djakartába, saját védelmére. E hatóságok hangoztatták, hogy Nasution biztonságban érzi magát és lo­jális Sukamo elnök iránt. A katonai egység Djakartába rendeléséről szóló hírt tegnap az AP amerikai hírügynökség jelentette. Államcsíny Szíriában Katonai intézkedések, tömeges letartóztatások Erőszakra erőszakkal válaszolunk !” BEIRUT (MTI): Hírügynökségi jelentések a damaszkuszi rádió adása alap­ján közlik, hogy Szíriában egy magát „a Baath-párt ideiglenes regionális parancsnokságának” nevező csoport (a Baath-párt- nak több országban van szer­vezete, itt a szíriai pártszerve­zetről van szó!) vette át a ha­talmat. A rádió szerdán, ma­gyar idő szerint reggel öt óra­kor több egymás után követke­ző közleményben jelentette be a hatalomra került csoport in­tézkedéseit. Ezek között szere­pel az új regionális parancs­nokság megalakítása, kijárási tilalom bevezetése, a határok, repülőterek és kikötők lezárá­sa, az ideiglenes alkotmány felfüggesztése, a parlament fel­oszlatása. Az egyik közlemény szerint letartóztatták Amin Hafezt, a szíriai elnöki tanács elnökét, a Baath-párt és a kormány több vezetőjét, köztük Szalah Bitar miniszterelnököt, Michel Afla- kot, a Baath-párt egyik alapí­tóját, Munif Razzazt, a párt fő­titkárát, Mohammed Omran vezérőrnagyot, az elnöki tanács tagját stb. A letartóztatásokról szóló bejelentés hozzáteszi, hogy a felsorolt személyeket a Baath-párt különbírósága elé állítják, azzal a váddal, hogy „elárulták a párt elveit, és az 1963. március 8-i forradalmat”. A damaszkuszi rádió, amely a reggeli órákban, a közlemé­nyek felolvasásán kívül csak indulókat sugárzott, később megkezdte azoknak az üzene­teknek az ismertetését, amelye­ket a szíriai halsereg egységei küldtek az új regionális pa­rancsnokságnak támogatásuk­ról biztosítva azt. Ennek kap­csán az AP megjegyzi, hogy egyelőre nem világos, milyen szerepe volt a hadseregnek a hatalomátvételben. Az új vezetők közül a hír- -ök'égek eddig megemlí­tették Szalah Zsadid vezérőr­nagy nevét, aki régebben a szí­riai hadsereg vezérkari főnöke volt, és akit Hafez elnök ta­valy augusztusban személyes nézeteltérés miatt elmozdított tisztségéből. BAGDAD: A Men hírügynökség egy Bagdadból keltezett hírében is­mertet egy nyilatkozatot, amely az észak-szíriai Aleppo rádió­jában hangzott el, és felszólí­totta a damaszkuszi felkelőket, hogy tegyék le a fegyvert. Á nyilatkozat követeli a kormány és a Baath-párt letartóztatott vezetőinek szabadon bocsátá­sát, és a párt magas szintű ér­tekezletének összehívását. Amennyiben a követeléseket nem teljesítik, „erőszakra erő­szakkal fognak válaszolnP — hangsúlyozza a közlemény. Az AFP egyik beszámolója szerint Hafez elnök hívei Észak-Szíriában az aleppói rá­dió felhasználásával kezdték meg a harcot a damaszkuszi megmozdulás ellen. A nyilatkozatot az aleppói katonai rendőrség nevében egy tiszt olvasta fel, szíriai körök szerint Hammad ezredes, Hafez egyik támogatója. Említett kö­rökben kijelentették azt is, hogy Hafez hívei között van Malham őrnagy, az aleppói ka­tonai rendőrség parancsnoka is. Az aleppói helyőrség közöl­te, hogy egymás után kapja az üzeneteket, amelyekben a la­kosság támogatásáról biztosítja híveit. I híit'fi pviííl Szombaton farsangi karne- még az űrhajós is. Ez is díjat vált rendeztünk az iskolában, nyert. Lehetett kapni szendvi- Mi, nyolcadikosok rendeztük, eset, málnát és narancsszörpöt. Szombat délután négy órától a ombola I—II. díja egy szép, hét óráig tartotut az alsósok nagy torta volt. Nagyon jói karneválja, 7 órától 12 óráig a szórakozott mindenki, felső tagozaté. Az alsósok kö- Dávid Anna, zül az I. díjat egy Jumur- pély deáknak öltözött kislány nyer­te. A felsősök közül az I. díjat TÉNAGY SÁNDOR: egy trójai nyerte. Voltak to­vábbá: gomba, házaspár va­rázsló, fargácskirálynő jelme­zek. Nagyon ötletes jelmez volt Kulturális bemutató Gyöngyöspatán amely nagy nézők kö­zött. A tanárokból álló zsűri­nek nehéz dolga volt a döntés­ben, mert mindenkinek jól si­került az előadása. A bemutató este 7 óráig tar­tott. Csoportosban eíső lett a VII/B kamarakórusa és a VII-es leánytánc, egyéniben pedig Bá­lint Júlia VII/A osztályos tanu­lói Rócz Izabella, Gyöngyöspata Gyöngyöspatán is megren- szavalat és ének deztük a csapat kulturális be- tetszést vívott ki a mutatóját. A művelődési ott­hon zsúfolva volt. Sokan lép­tek fel szavalattal, énekkel, je­lenettel és tánccal, mindenki figyelmesen nézte az izgalmas­nak ígérkező versenyt. Minden műsorszám után tapsvihartól harsogott a terem. Volt olyan A parancsot teljesítettük Tófaluból a Rózsa őrs jelen­ti, hogy az Úttörők a hazáért mozgalom kérésére, a kapott öt parancsot teljesítették. 1. Felderítettük, ki volt csa­patunk első vezetője. 2. Az osztályban az őrsi fa­lat elkészítettük. 3. Tervet készítettünk arról, hogy hová építenénk játszóte­ret, mit helyeznénk el benne, hogy mit tudnánk a játékokból megvalósítani. Iskolánk a nyáron játszóte­ret épít, és mi is részt veszünk az építésében. 4. örsi zászlónkra az őrs névsorát belevarrtuk. 5. Készítettünk őrsi bélyeg­zőt és jelvényt. Gulyás Ágnes Tófalu Naftát Felhő kerekedik, gömbölyded; szél fúj, pára-gyolcsot göngyölget, Villám irka-firkái cikcakkot, zápor embert, növényt megcsapkod. Fusson a kapu alá mindenki, s onnan a gyors esőre, növényt, embert frissítőre mosolyogva nézzen ki. Rajfoglalkozást tartottunk Rajfoglalkozásra gyűltek ösz- sze a minap az adácsi úttörő- csapat Gagarin rajának tagjai. A rajgyűlésre a Fecske őrs pajtásai meghívták Tolmayer Ferenc elvtársat, a gyöngyösi Erkel Ferenc Iparitanuló-inté- zet igazgató-helyettesét. A rajfoglalkozás a szokásos formaságok szerint indult, az őrsvezetők jelentettek Bencsik László rajvezetőnek, majd el­énekelték a rajindulót Ezután rajvezietőnk ismertette a fog­lalkozás napirendjét. Két, na­gyon fontos programunk volt, egyik: beszélgetés a pályavá­Üttörősport Az utóbbi hónapokban meg­élénkült a nagyúti úttörők sportolási vágya. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a téli terem­sportágakban: a sakkban és asztaliteniszben sokan vetél­kedtek Nagyúton. A kultúrház az úttörősportolók rendelkezé­sére volt bocsátva. Az asztalitenisz-szakosztály­nak 32, a sakknak pedig 18 ver- | senyzője van. Járási szinten | asztaliteniszezőik a jobbak kö­zé sorolhatók. A nagyúti úttörők alig vár­ják. hogy a szabadban is elkez­dődhessen a sportolás. Kézilab­da-, labdarúgó- és röplabda­szakosztályok fognak a kedve­ző időjárás beálltával műkö­désbe lépni. A labdajátékos ed­zéseket Murányi _ János tanár fogja vezetni. Ügy tervezik, hogy az idén beneveznek a já­rási úttörő kézilabda- és labda­rúgó-bajnokságokba is. A nyá­ri programban kerékpártúra szerepel a Mátrába ás a Bükk- be. f—váry) lasztásról, a másik pedig kul­turális jellegű volt: Ki mit pro­dukál? című vetélkedő. Tolmayer elvtárs ismertette azokat a lehetőségeket a to­vábbtanulni vágyó pajtások­nak, amiket a gyöngyösi tan­intézet keretében nyújtani tud­nak, majd osztályfőnökünk, Veress Ákos csapatvezető-he­lyettes a pajtások kérdéseire adott felvilágosítást a jelentke­zésekkel kapcsolatban. Ezután közös éneklés töltötte be a termet, majd megkezdő­dött a Ki mit produkál? című vetélkedő. Megválasztottuk a zsűrit, amelynek elnökéül Fe- renczy Lászlót kértük fel. aki most került iskolánkba néhány hétre, gyakorlatra. Peregtek a műsoorszámofc, Tio# éneklés, hol szavalás töltötte be a termet, s jutott a tapsból mindenkinek. Volt vidámság, nevetés, mert évek óta a leg­jobb, a leghumorosabb számo­kat kutatjuk fel. Egyik leghn- morosabb jelenetet Fehér Erzsébet adta elő. Ezután Bencsik László rajve» zető értékelte a rajfoglalkozást, majd közös éneklés hangjai mellett ért véget a vidám han­gulatú foglalkozás. Győri Katalin Adács A nyalánk medvebocs Olasz győzelem Milánóban Internasionale - Ferencváros 4:0 (2:0) Szerdán este Milanóban a San Siró stadionban bonyolí­tották le az Internazionale— Ferencváros labdarúgó Európa Kupa mérkőzést. A két csapat így állt fel: Internazionale: Sarti — Burgnich, Guarneri, Malatrasi — Fachetti — Bedin, Suarez — Jair, Mazzola, Peiro, Corsó. FTC: Géczi — Novák, Mát­rai, Horváth — Juhász, Szűcs 2 Jlműism •66. február 24., csütörtök — Karába, Varga, Albert, Rá­kosi, Fenyvesi dr. A Ferencváros a mezőnyben elfogadható teljesítményt nyúj­tott, de a súlyos vereségben nagymértékben közrejátszott a spanyol játékvezető elfogult működése is. Az olaszok két gólja lesből esett, és Horváthot teljesen indokolatlanul kiállí­tották. A kétszeres Világ Kupa és Európa Kupa győztes csa­pat olyan előnyt szerzett a bu­dapesti visszavágóra, amely be- hozhatatlannak látszik. A Ferencváros azonban nyil­ván megkísérli a lehetetlent. Fogadás a szovjet nagykövetségen Sz. D. Zotov vezérőrnagy, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének katonai attaséja — a szovjet hadsereg és hadi­flotta fennállásának 48. évfor­dulója alkalmából — szerda este fogadást adott a nagykö­vetségen. A fogadáson megje­lent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra, Münnich Ferenc — a poli­tikai bizottság tagjai. Czinege Lajos vezérezredes, honvédel­mi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, Ben kői András belügyminiszter, to­vábbá a politikai és társadalmi élet több más ismert szemé­lyisége. Misutkának reggel egy kis­sé fájt a feje és kapart a tor­ka. Medvemama meleg kendő­vel kötötte át a nyakát és meg­hagyta, maradjon otthon. Hogy a bocs ne búsuljon, kezébe nyomta a legnagyobb kanalat, és így szólt hozzá: — Az éléskamrából vegyél magadnak mézet, csak ne fe­ledkezzél meg arról, hogy Bar­na, Szürke, Fekete bátyádnak és Vörhenyes nővérednek hagyjál belőle. Éhesek lesznek, ha hazajönnek az iskolából. Alig csukódott be édesanyja után az ajtó, Misutka az élés­kamrába siesett, leemelt egy nagy üveg mézet. De az olyan nehéz volt, hogy nem tudta föltenni az asztalra. Leült hát a padlóra az üveg mellé és merni kezdte a nagy kanállal. Belekanalazott egyszer, két­szer, háromszor, aztán ne­gyedszer is... Csak nézte, mi­lyen gyorsan apad a méz az üvegben. „Többet már nem szabad ennem, mert nem ma­rad a testvéreimnek — gon­dolta. — Pedig nagyon ízlik!” Ám nem tudta megállni és ismét az üvegbe nyúlt a kanál­lal. „Barna bátyámnak nem hagyok, mert nagyképü” — döntötte el magában Misutka. „Szürke testvérem sem érdem­li meg, mert tegnap kettest ka­pott az iskolában.” Újra bele­mert a mézbe: „Csodálatos íze van!” Aztán eszébe jutott, hogy Fekete bátyja veszekedős, Vör­henyes nővére pedig reggel rá­Jubileumi fejtörő Mai számunkaban közöljük a Jubileumi fejtörő 16. for­dulójának kérdéseit. Kérdéseinket a mozgalmi életből vet­tük. A helyes megfejtéseket legkésőbb 1966. március 2-ig kell szerkesztőségünkbe eljuttatni. Címünk: Úttörőélet szer­kesztősége. Eger, Űttöröház. A borítékra írjátok rá: Jubileu­mi fejtörő! A 16. forduló kérdései: L — Mikor adta ki első parancsát a Forradalmi nyom­olvasói parancsnokság a Magyar Tanácsköztársaság emléké­nek méltó megünneplésére? II- — Hányán kaptak Heves megyéből Kiváló úttörőve­zetői kitüntetést hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából? III. — Mi az a CIMEA és hol van a székhelye? 16. sz. Jubileumi fejtörő öltötte a nyelvét. Észre sem vette, s a kanál már megkoc­cant az üveg fenekén. Ott a legalján, látszott még egy ke­vés méz. A kanállal már nem érte el, a mancsa rövid volt hozzá, ezért Misutka némi töp­rengés után a fejét dugta az üvegbe: a méz alja a legízlete- sebb. Aztán le akarta rázni fejé­ről az üveget. Húzta-vonta, de az nem mozdult. Misutlca nyö­gött, morgott türelmetlenségé­ben, de az üveg ellenállt. Az éhes medvebocsok haza­jöttek az iskolából és azonnal az éléskamrába siettek. Kinyi­tották az ajtót: hát a sarokban ott ült Misutka, fején az üveg, mint valami sisak. " — Nézzétek csak, Misutka űrutazásra készül! Barna megkopogtatta man­csával az üveg falát. Szürke az üveg fenekét pattingatta. — Játsszunk mi is űrhajóst! Misutkának azonban most nem volt kedve játszani. Nem­csak a feje szorult az üvegbe, a hasa is megfájdult. Lehet-e csodálni, ha valaki ennyi mé­zet megeszik? Vörhenyes nővére orvossá­gért futott, de hogyan adja be, amikor Misutka szája az üve­gen belül van! Mindannyian cibálni kezdték hát az üveget, a kis bocs fülét már majdnem letépték, de az üveg nem moz­dult. Az üveggel a fején várta Misutka medvemama érkeze­sét. Ö aztán nagy nehezen ki­szabadította fiacskája fejét és egy nagy kanál orvosságot adott be neki. Már második hete áll két üveg finom méz az éléskam­rában, de Misutka oda se pil­lant. Talán elment az étvágya.?

Next

/
Thumbnails
Contents