Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-16 / 13. szám

Külföldi igények — SÍROK! SIKEREK htttt t ttt -y^T'^rT ▼ r ▼ y t T"T”1 Százhűszmillió tubus Mindent egybevetve: különö­sebb kifogás nem érte még üzemünket, sem itthon, sem külföldön. Az üzemben nemcsak gyár­tás folyik, hanem szenvedélyes kísérletezés, próbálkozás. Né­hány évvel ezelőtt például az AEROSOL-palackokat Angliá­ból importálták valutáért. Elv­ben az évben már a Mátravi- déki Fémművekben is gyárt­ják. amelyből aztán 74,5 millió lett. A külföldi megrendelők nagyon igényesek. Minder esetben mintát küldenek, gra­fikai mintákkal és a kért szí­nekkel, szövegekkel. Mi le­gyártjuk a mintaoéldányokat majd elküldjük. Ha megfelel, megkezdjük a sorozatgyártást. — Az üzem gépei, műszaki berendezései megfelelnek a külföldi igényeknek? — Mielőtt erre válaszolnék, szükségesnek tartom megemlí­120 000 000! Ennyi volt az or­szág egyetlen tubusgyártó üzemének elmúlt éves terve. Sokan talán nem is tudják erről az üzemről, hogy me­gyénkben van, a Mátravidéki Fémművekben. Az ország tubusigényét még­sem lehet az üzem termelésé­ből lemérni, mert a hazai meg­rendelőkön kívül jó néhány külföldi ország is a mátrai üzemből szerzi be tubusszük­ségletét. A tervnek több mint a fele külföldre ment. Ügy 60—70 millió körül. Milliós lett tehát szüzem, pedig mind­össze öt-hat esztendőre tekint vissza. Mielőtt megismerkednénk a tubuscsalád néhány érde­kesebb tagjával, előbb kí­sérjük végig, hogyan is készül­nek a tubusok. Meghívtuk uiunkra Benke Zoltán főmű­vezetőt. — Nyugatnémet félautoma­ta gépsoraink vannak. A mun­kafolyamatok nagy részét ezek a gépek végzik. A tubusok alumíniumból készülnek. Alu­mínium pogácsákból. Ebből önti megfelelő méretre a fröccsöntő gép. Innen szalagon a lágyító kemencébe kerül, majd a belső lakkozás követ­kezik. Ezt követi az égetőke­mence, majd a festés, a szín és a szöveg rányomása. Végigmegyünk a gépsorokon. Az egyes Csehszlovákiának, a kettes Bulgáriának, a hármas Kelet-Németországnak gyártja a különböző formájú, színű fogk rémes, gyógyszeres tubu­sokat. A gépek előtt lányok, asszo­nyok ülnek. A nők birodalma ez az üzem. A munka nem ne­héz, de azért eléggé fárasztó Egy műszak alatt 23 000 tubus fordul meg a kezükben. — Hányféle tubust gyárta­nak? — Nehéz lenne megmonda­ni. Körülbelül négyszázfélét. Az üzemnek jelentős export­terve van. Szovjetuniónak, Bulgáriának, Csehszlovákiá­nak, Lengyelországnak, az NDK-nak, sőt még Hollandiá­nak is gyártanak. — Milyen igényeik vannak a külföldi megrendelőknek és hogyan tudják azt mennyiség­ben és minőségben kielégíte­ni? Szombati Kálmán vezető diszpécsertől kapjuk a választ. — Ahhoz képest, hogy mind­össze öt-hat éve gyártunk tu­busokat, nagyon jelentősnek tartjuk exporttervünket. Az elmúlt évben az üzemnek 120 millió tubus volt az éves ter­ve. Ebből 70 millió export, Nagy Lászlóné horgony vágó az elemeik méreteit szabja, teni, hogy az üzemet 1964-65­ben szereltük fel szalag- rendszerrel. Ezzel selejtcsök- kentést, létszám-megtakarítást éltünk el és emelkedett a ter­melés. Visszatérve tehát a kér­désre, az üzem megfelel a kül­földi követelményeknek. Per­sze, vannak belső problémáink, például elég kevesen vannak a nyomdai szakismerettel rendel­kező lakatosok, pedig rendkí­vül nagy szükség van rájuk. — Valóban így volt. Itt kí­sérleteztük ki az üzemben és már el is kezdtük a 170 ezer darabos széria gyártását. Ma­gyarországon még sohasem gyártottak Aerosol-palackokat Négyszázféle tubus. Az em­ber nem is gondolná, hogy a tubuscsalád ilyen változatos, Pedig így van. A szekrényben mindegyikből van egy példány — bizonyítéknak. K. J. Gáton Innen, gáton tál ni, hogy mentesítsék az add alól az ártér 6 ezer holdját? Nem, ezt kívánni indokolatlan lenne... De azon érdemes lenne töprengeniük az illeté­keseknek, hogy Poroszló sajá­tos körülményeit figyelembe véve, megvizsgálják, hogyan lehetne közelebb hozni a rea­litáshoz ezt a problémát ¥gaz, hogy a tervek sz©­* rint az egész árterület valóban elárasztott területté válik az új tiszai vízlépcső megépítésével... De addig is a község és a szövetkezet fejlő­dése, de a népgazdaság érdeke is azt kívánja, hogy ennek a jó termő, de gyakran mégis ke­veset hozó hatezer holdnak a sorsát úgy rendezzék, hogy az állami és szövetkezeti érdek egyformán megtalálja a maga számítását. — Ilyen évet nem bírt volna ki a község egyéni korában —* ez a véleményük a falu veze­tőinek, de a szövetkezeti tag­ság jó részének is. Hogy kibír­ta, a szövetkezés és a szövet­kezetek erejét bizonyítja ., i Gondolom, ezt az erőt támo­gatná a reális megfontolás, — a lehetőségeken belül, itt Po­roszlón . Gyurkő Géza — mint tűzön ülő lábas üres vízzel... Es ekkor kellett egy kicsit „megérttetni” azokkal, akiket illet, hogy a szövetkezeti gazdálkodás az egyedüli he­lyes út... S amit néhány év­vel ezelőtt, a megérlelődött gazdasági és nem utolsósor­ban politikai feltételek között, az ész és' az érv együttes ere­jével sikerült, azt bizony csak döcögve lehetett előrehajtani az ötvenes évek elején. T^öcög? Siettessük... A be- gyűjtés alapja a földek aranykorona-értéke volt... Meg kell emelni az aranykoro­na-értéket, emelkedik a begyűj tés mennyisége, s ezzel párhu­zamosan csökken az egyéni gazda vonzódása a magángaz­dálkodáshoz. így is történt. Tizenkét, tizennégy aranykoro­nás földek lettek az ártériek, amelyek meg is értek annyit és meg is érnek, ha csak a Ti­sza közbe nem szól... Es most, hogy Poroszló szö­vetkezeti község, hogy évről évre fejlődik, illetőleg van már ereje a nehézségeket is elbírni, — nos, az egykori aranykorona-érték imáron az egész szövetkezetei, a szövetke­zeti gazdálkodást érinti. Az elmúlt esztendőben, amikor a Tisza valamivel szerényebb volt, tizennégyezer forint volt az egy tasra eső jövedelem, az idén ennél lénveuesen keve­sebb lesz. Az árvíz megtette a magáét! Talán azt kellene íen­intenziv gazdálkodás földet igényel, mégpedig minél job­bat, termőbbet, — amiből itt, Poroszlón van is vagy hatezer hold, — a másik hatezer is megtermi a magáét, csakhogy ez a „maga” messze elmarad a másik hatezertől... ¥• s az a másik hatezer a ** gátak között, a tiszai ártéren találtatik, amely való­ban, mint valami Nílus völgye, úgy önti a termést, illetőleg öntené, ha éppúgy ki lehetne számolni a Tisza áradását, mint ahogy a Nílusét már ez­redévekkel ezelőtt az egyipto­mi papok kiszámították. Nos, ezek a tudós papok alaposan szégyenben maradnának Po­roszlón. Éppen ezért annak ide­jén a Tisza árterének földje a nagybirtokosok számára adó­mentes volt, a kisparasztok pe­dig fizettek adót — mert olyan nincs, hogy a paraszt ne fizessen! —, de valahogy azért figyelembe véve, azon a föl­dön mégiscsak a Tisza az úr... No, több sein kellett, van ésa, ha kelletik, egyre szélesedett az ártér, mígnem mostanság már a tanácsháza tövében hú­zódik a gát... Ott húzódott természetesen a jeetvzői világ­ban is... Jött 1945 és a pa­raszt. a nincstelen földhöz jut­tatott ka nőtt az ártéren is, s ma­radt a i<3. Tn**»'! adó nélkül olvan egy ország — Iá ne tudná és ki ne értené í Hz egész dolog akkor kez- \ dődött, amikor az érvek helyett jobbára az adminiszt­ratív módszereket küldték csa­tába, amikor még érzelmileg, értelmileg, de gazdaságilag sem volt meg az alapja, hogy az egyetlen és helyes útra töme­gesen vezessék rá a parasztsá­got. Az ötvenes évek elején, a negyvenes évek végén, ama bi­zonyos kecskeméti beszéd után, itt Poroszlón is kellett valamit csinálni, hogy megalakuljanak a termelőszövetkezetek. Miután a belső és külső fel­tételek nem értek még meg, s miután a szavakhoz még csak gyülekeztek, de nem sorakoz­tak fel az érvéit, mint legyőz­hetetlen katonák, — ml ma­radt más, mint olyan módsze­reket találni, amelyek jobb „belátásra” bírják azokat, akik még nem látták be, hogy a nadrágszíj a derékra való, de gazdálkodásra, egy egész nép számára már aligha. Hogy a dolgokat jobban megértsük, meg kell. értenünk Poroszlót, amely úgy telepedett a Hortobágy szélére és a már jobban termő alföld peremére, mint valamiféle híd két part közé. Régi település, vásáros út vezetett itt valamikor és ami léte alapja volt, — az a marhatartás, állattenyésztés, természetesen jobbára csak úgy rideg módra. De hol lehet ma már így gazdálkodni? Nyilván sehol, és sehogy. Az Itt jut eszembe egy másik eset. Valaki méltatlankodott amiatt, hogy Ismerőse havon­ta jóval tízezer forinton felül keres. Milyen erkölcstelen ez a nagy jövedelem, mondta, amikor sok család havi ezer forintból kénytelen biztosítani a megélhetését. Valamit tenni kellene az ilyen szélsőség el­len. Arra a kérdésemre, az ő havi hétezer forintos jövedel­mét soknak tartja-e, értetlen csodálkozás kíséretében érke­zett a nemleges válasz. Hát ilyenek vagyunk, mondhat­nánk ki az ítéletet. Pedig nem ilyenek vagyunk. Igaz, saját cselekedeteink igazolására mindig megtalál­juk a megfelelő ideológiát, és kész patronokat használunk mások megítélésében általá­ban. De az igazság egyik szél­sőségben sem lelhető fel. In­kább úgy: vannak még köz­tünk ügyes emberek, akiket olykor hajlamosak vagyunk csodálni, de módszereiket nem tudnánk átvenni, mert idegen­nek érezzük magunktól. Bi­zony, jó volna gondtalanabbul élni, vágyainkat, igényeinket könnyebben kielégíteni, de az sem mindegy, milyen módon. Az ügyeskedés a távoli múlt kísérteié csupán, ezért hatá­roljuk el magunkat ettől a módszertől, annak a társadal­mi formának a tagadásával együtt, amiből kinőtt. Talán most már a félreértés veszélye nélkül megismételhe­tem a véleményemet: az ilyen­fajta ügyes embereket nem szeretem. Sőt, nem is irigylem őket, még tömött pénztárcájuk ellenére sem. G. Molnár Ferenc :-ra készül íementgyár got, mivel a selyp! iparvágá­nyok felújítása miatt a MÁV február 1—25-ig vágányzárt rendelt el. A vasúton érkező anyagok szállításával azonban szinte állandóan baj van: a szükséges és megígért mintegy 20 kocsi helyett naponta csu­pán ötöt—hatot biztosít a MÁV, sőt csütörtöktől egyet sem küld! A termelés biztosí­tásához szükséges nyersanyag felhalmozására tíz napon ke­resztül kellett volna a 20—20 vasúti kocsi, elmaradásuk nagy gond elé állítja a cementgyá­rat, keresztülhúzhatja a terve­ket ... A cementgyárban azonban reménykednek: a MÁV talán pótolja mulasztását a követke­ző napokban. Fölösleges szaporítani a pél dák számát, de lehetne. Arról aki néhány hónap alatt ké lakást is elcserél, míg mások nak évekig is kell lakásra vár niok; arról, aki bizonyos áru féleségeket, amikből kevés ju az üzletekbe, csak bélelt bori ték birtokában vesz elő a pul alól vagy a raktárból, egészei az adó- és biztosítási csalásol elkövetőiig: valamennyiét ügyes emberek, hiszen jelentő: pénzösszegekhez jutnak — ér demtelenül. Ügyes emberek, szoktál mondani rájuk. Hogy becste­lenek, ezt már gondolatban i: nagyon kevesen teszik hozzá Sokkal többen irigylik őket mint amennyien megvetésüké mutatnák ki velük szemben Mintha a köztudatban is vala­mi eltolódás mutatkozna me: bizonyos erkölcsi normál megítélésében. Mintha a: anyagi érdekeltség jogos köve telménye egy kicsikét az anya­giasság elterjedését is segítené Anyagiasak lettünk, mondjál a könnyű ítéletüek. Pedig nerr erről van szó, hiszen az anya­giasság nálunk nem elfogadót kategória a közfelfogás szerint Az embérek tiltakoznak ellene elítélik, bűnnek tartják. Igen ám, de mindannyian „t piacról élünk”, hallhatjuk a: ellenvetést, és nem mindegy hogy milyen pénztárcával me­gyünk a piacra. A másik felfo­gás szerint: a pénznek nine: szaga. Amennyire igaz mind i két ítélet, annyira nem igaz annyira messze van tőlünk í mögöttük meghúzódó erkölcs alap, ami már nem is nevez­hető erkölcsinek, hanem egy szerűen erkölcstelennek. Nagy tml a Selypi C A Selypi Cementgyárban rö­videsen megkezdődik az éve: nagy karbantartás. A Cementipari GépjaviU Vállalat szerelői — akiket se­gítségül hívtak a muhkákhos — a napokban már felvonul­tak, hozzáfogtak idei feladata­ik előkészítéséhez. A tervei szerint egyszerre „fél rend­szert” — egy malmot és égj kemencét' — javítanak majd A berendezéseken — egyebei között — köpenycserére kerü sor, s meghosszabbítják a; egyik malmot, hogy a másikka végre egyforma hosszúságúvá váljék, harmonikusabb munká lehessen kialakítani. A ,Jélrendszeres” javítás le hetővé teszi. hogy a gyár eg\ része megszakítás nélkül tér melhessen. Mindössze egyetlei hétig tart a teljes üzemszü net, amig a közös alkatrészei tmk-ját végzik a szerelőli. A gyár felének — és később egészének — munkájáho: február elsejéig kellene felhal mosni a szükséges nyersanya­Nekem nem tetszenek az ügyes emberek. Tudom, ez a kategorikus megállapítás nem­csak ellenkezést kelt azonnal, hanem elhamarkodottnak is tűnik. Az ügyes embereket ál­talában megbecsülik, hivat­koznak rájuk, példaképnek ál­lítják őket. De nem ezekről akarok most szólni, hanem azokról az ügyes emberekről, akiket irigységgel szokás em­legetni, akik a régi szólás sze­rint még a jég hátán is meg­élnek. Hadd említsek mindjárt pél­dát, így talán közelebb jutunk a dolog lényegéhez. Adva van egy ember, aki nagyon szeretett volna ma­gának autót. Havi jövedelme azonban csak kétezer forint körül mozog, ebből. az összeg­ből nagyon hosszú idő alatt tudott volna csak egy autóra valót összegyűjteni. Valahol kezdenie kellett mégis. Előbb motorkerékpárt vett, azt nem­sokára eladta, helyébe nagyobb motort vásárolt, majd azon is túladva egy öreg autóval állí­tott haza, hogy néhány héten belül azt is haszonnal adja to­vább. Lényeg az, egy év alatt új Skodája lett. Ügyes volt. A másik: amerikás ruhákkal üzletel, pedig osztályvezetői beosztásban dolgozik. Ö csak átveszi a csomagot a címzett- tői, egy összegben megegyezik a csomag árára, aztán megin­dítja az akciót. Különös gond­ja nincs, ügyfeleinek köre az elmúlt évek során szépen ki­alakult. Nem is kell készpénz­zel fizetni, a részlet hozzátar­tozik az üzlethez. Ez az ember csak közvetít és kitűnően ke­res. Ügyes ember. Már elcsépelt közhely az a típus, aki külföldi utazásait használja fel üzletelésre. Né­hány napos kiruccanás után legalább ezer forintot könyvel­het el a bevételi számlán, ha vezet ilyet. Nála minden kap- r a tó, még hozzá jutányos áron. A vevőkörrel sincs gondja, sőt: sokszor előre felvett meg­rendeléseket teljesít. És vígan él, mert ügyes ember. Egy időben a gyöngyösiek különös okmánybélyeget hasz­náltak, ha fővárosi cégekhez mentek valamilyen anyagért. Az ötliteres okmánybélyeg ne­vét viselte a rizlinggel töltött demizson, aminek ékesszólása, hatékonysága felülmúlt min­den várakozást. A gyöngyösi okmánybélyeg használói és el­fogadói szintén ügyes embe­rek. Nemrég az is kiderült, az egyik tervezőintézet munka­társai annyira elfoglalt embe­rele, hogy a megrendelő által megjelölt időpontra csak bizo­nyos célprémium ígéretében tudnák a kívánt terveket el­készíteni. No, nem ügy gondol­ták, hogy a munkaidejükön túl foglalkoznának a tervek­kel, mert arra csakugyan nincs idejük, de ha egyszer „rá kel­lene hajtaniok” — legyen meg a hajtóerő is. Ök is ügyes em­berek. Bátor ember: megbírálja a minisztériumot, a minisztert, az ENSZ-t, az Atyajóúristent... A főnökét nem. Az túl közel van. ★ Elestem az utcán. Azonnal odasietett és megmagyarázta, hogyan kell vigyázni, hogy ne essék el az ember, s hogyan kell ügyesen ■felállni, ha már elesett. De nem nyúlt a hó­nom alá. ★ Megkapta élete első nagy szerepét: az első felvonás, első jelenetének elején egy pisztoly­lövéstől meg kell halnia... De nem csügged: eljön még az idő, amikor egy egész felvonást végigélhet... Amilcor tollat vesz a kezébe és összerán­colja a homlokát a papír felett, olyan fensé­ges, mint a félelmetes Himalája... Amikor leírja az első mondatot, nem marad más be­lőle, mint egy vakondtúrás... Miért van az, hogy a boszorkányt és a tündért egyformán nő alakjában mintázzák meg? (—ó) ÜGYES EMBEREK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents