Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-23 / 19. szám

Jevtusenko munkássága; merész megnyi­latkozásai fergeteges vitákat váltottak ki pró és kontra. Irodalmi szaktekintélyek, széplel­kű laikusok, tudós múltú professzorok és jó­hiszemű dilettánsok egyaránt véleménynyil­vánításokra bátorultak. Természetesen örülni kell a széles körű vitáknak, amelyek azonban helyenként rangos irodalomtörténeti harco­kon tül szódömping időcsaták témájává seké- lyesedtek. Jevtusenko első verskötete 1953-ban látott napvilágot „A jövendő felderítői” címmel, s ettől kezdve ontotta a tehetséges lírikus a ver­seket. Az első zsengék megjelenése óta több mint egy évtized telt el, s ez idő alatt Jevtu­senko neve mind gyakrabban tűnt fel a szov­jet és a külföldi sajtó hasábjain. Nehéz a Jevtusenko-viták végére végérvé­nyesen pontot tenni, különösen nekünk, akik több mint ezer kilométerről próbálunk felérez- ni arra a gyűrűző irodalmi légkörre, amely a különböző viták forráspontjául szolgál. — Nyilvánvaló, hogy még nem születhetett olyan munka, amely azzal az igénnyel készült vol­na, hogy Jevtusenko munkásságáról végérvé­nyes megállapításokat tegyen. A megjelent rö- videbb-hosszabb recenziók és más kritikai dolgozatok igyekeztek felvázolni a Jevtusen- ko-líra alapmotívumait, rövid körképet pró­báltak festeni a nap mint nap folyó vitákról, többé-kevésbé ítélkeztek a költőről véleményt- formáló csoportokról, s természetesen gyakran szerény, vagy szerénytelen véleményt nyilvá­nítottak e kérdés-komplexumróL Jevtusenko egyik külföldi nyilatkozatában világosan és egyértelműen így fogalmazta meg költői programját: „Miért népszerű a költészet nálunk otthon? Elsősorban azért, mert min­den más műfajnál jobban kifejezi a hazánk­ban végbemenő társadalmi folyamatokat... Ez persze nem azt jelenti, hogy a költők nem ír­nak bensőséges, vagy lírai dolgaikról.” Kétségtelen a líra mindig a legszuggesztl- vabb hangvétel, a leggyorsabb reagátor, ezért a ma kérdéseinek is a legfrappánsabb szócsö­ve. S Jevtusenko lírája még inkább az. Éppen ebből fakad a sokrétű, változatos maisága, amelyről az emberek érthetően különfélekép­pen vélekednek. Valóban az utóbbi 5—8 esz­tendő felfokozott életritmusa és Irodalma rob­ban az olvasóközönségben Jevtusenko művei­nek olvasásakor. Az aktualitás döbbenetes varázsa, a féltve őrzött kérdések merész fel­színre dobása, őszinte szóld mondása — ezek Jevtusenko költészetének hatásrugói. Jevtusenko lírája minden nyilvánvaló hi­bájával együtt törvényszerű jelenség. — De bárhogy is magyarázzuk sikereit, a költő „di­vatja” mindig másodlagos jelenség, ezt min­dig megelőzi valami lényegesebb és mélyebb dolog, mégpedig az, hogy a költő megérintet­te a társadalmi organizmus valamilyen fontoe idegét S Jevtusenko többségében éppen a főidegeket tapogatja korszerű lírájában. Sokszor maga a költő is hangsúlyozza, hogy másabb, modernebb kíván lenni elődeinél, de a klasszikus örökséget mindig szem előtt tart­ja, • mint biztos művészi bázishoz gyakran visszanyúl, felhasználja azt és tanul belőle. Jevtusenko bizonyos külsőségek ellenére is tehetséges, mély érzésű művész, sajátos önálló" egyéniség. S ezt a legfconokabb Irodalmi ellen­felei sem tagadják már. Jevtusenko vitára mindig kész, ■ he hevesebb vérmérséklete ese­tenként talán túlzásokra is ragadtatja, indu­latainak őszinteségében, szándéka jó akarásá­ban ekkor sem kételkedhetünk. Jevtusenko világosan a majahovsádjl ha­gyományokhoz csatlakozik. Bátor harsánysá- ga, harcos kiállása, közösségi élményekből táp­lálkozó verstémái, és verselési technikája mind erre utalnak. A költő maga sem tagadja ezt, sőt alkalmakként bizonyltja, hangsúlyozza. A lüktető való kérdéseit próbálja poézissá szin­tetizálni a teljes közérdekűség és demokratiz­mus igényével. Jevtusenko Beszélgetés című versét ars poeticának is felfoghatjuk, amelyben — a köl­tő művészi szándékairól és céljairól őszintén vall. A versben kissé túlzottnak tartja a neve elé sokak által epitelon omansként odaítélt bátor jelzőt, mert ő csak a felfújt nagyságokat nevette ki, az igazat hangszórózta nyíltan, és a becsületes embert védelmezte. Ez még nem bátorság, hanem becsületbeli kötelesség, em­berbaráti követelmény. Reméli, hogy a ké­sőbbi nemzedék is majd megérti, hogy szavai őszinte, emberi megnyilatkozások voltak. Így ír: uNem ingattam meg semmiféle alapkövet, nem de a hamis énekest i a felfújt nagyságot kinevettem* Majd így folytatja: „Írtam - ez mindent Feljelentéseket nem írtam Amit gondoltam, legtöbbször kimondtam nyíltan igen FARKAS ANDRÁS: így mondják... Az anyaságnak színe, hamva, bája A testben égő, fojtott fájdalom. Az anya sóhajt félve, elhalón, A vajúdás nagy ritmusát zihálja, K« test nyűgben, szabadulásra vára, S ez a birkózás mindennel rokon, Az izzadással fenn, a homlokon, A szív alatt is, bízva önmagára — Majd az eget ostromló pillanatban Kiszabadul a gyermek a bilincsből. Hangjában harsogás és ámulat vau. Minthogyha mondaná: Anyám, tekints föl, Vagyok, szárnyak nélkül magasba hulltam — Jövő van csak, jelen és semmi múltam. GONDOLATOK 3evfusenko költészetéről lódzik, érzik s tudják, letűnt a kicsinyes kép­mutatás világa. A megrekedt dogmatikusok csoportjáról ezt hallatja: ö. nem oktalanul bökkennek meg azok leiknek képmutatás s gyávaság volt a mérték* Majd így zárja szavait a költő: „Nem kétkedik magában a városi jó úton van: Itt föl nem éled a sötét árnyak kora ti Tizenhét, a nagy él benne, halhatatlan S nem ismétlődhetik meg harminchét soha* Jevtusenko nézetei azt a megoldást kép­viselik, hogy le kell zárni az elhallgathatat- lan megtörténtet, mérlegre kell tenni min­dent, fel kell állítani a reális értékhatárt a jó és rossz között, meg kell gátolni a megítélt múlt minden feltámasztó kísérletét. A re­ménydús jelenben a költő feladata igazságot tenni a múltban, féltve őrizni a ma bátor és szabad értelem- és érzelemvilágát, gondolat- ébresztő kezdeményezővé válni a jelen és jö­vő korszakmezsgyéjén, szépet és művészit nyújtani a lírában. A fiatal költőt sok támadás érte, még a nyugati lázadó ifjakkal is próbálták némi párhuzamba vonni, de a beatnikekkel való közösséget kategórikusan visszautasította. Jev­tusenko maga is szükségét érezte azonban annak, hogy egy ihletett alkotásban egyértel­mű nyilatkozatot tegyen hovátartozásáról, sa költészet művészi eszközeivel átforrósított vallomását támadói és ellenfelei számára is elégséges lírai bizonyítékká hitelesítse. Ez a hitvallé verse a „Tartsatok kommunistának”. a becsületes embert védelmembe vettem s támadtam a kontárt ki felcsapott írónak De hát ez, általában, kötelesség.* Ha elmélyedünk néhány mély értelmű Jevtusenko-versben, ha a józan értelem lám­pásával világítunk beléjük, akkor rá kell döbennünk, hogy e versek a hús—vér valóság elevenjébe vágnak, a reális lét izgató maisá­gát tálalják elénk, és őszinte, higgadt vála­szokat próbálnak adni. Teljesen érthető, hogv a túl fiatal költő a jelen bonyolult útjain né­ha megtorpan, esetenként a kétségek vágá­nyára siklik, mindez nagyon elenyésző azok­hoz a páratlan költői, éleslátó igaz-kiáltások mellett, amelyek a Jevtusenko-líra savát-bor- sát adják. A Szovjetunióban az első Jevtusenko-ér- tékelések a szerelmi, én-tartalmú versek bon­colgatásával kezdődtek, mert a fiatal tehetség elsőként a magánélet üdítő, pezsdítő érzéseivel és élményeivel lépett a széles körű nyilvá­nosság elé. A szerelem gyakori témája lírájának, köny- nyedén és fesztelenül tudja kifejezni érzései­nek áradását és igazságát. Ha összegyűjte- nénk Jevtusenko egész szerelmi líráját, elég vaskos kötetet kapnánk, amelyben az olvasó találhatna sok szép, megindító költeményt az ébredő szerelem megérzéséről, finom hangú megvallásáról, avagy a szerelem mindent be­töltő őröméről, fájdalmas kiábrándulásokról, a szerelem gyötrelmes kínjairól, vagy éppen éltető erejéről. Számunkra a lényegesebb korkérdéseket feszegető művek lettek először hozzáférhetőb­bekké. Jevtusenko politikai lírájának alapté­mája kétségtelenül a torzulásokkal tarkított műit és a letisztult, helyesbített jelen elfo­gadható és szükséges folytonosságának lehető­ség útjai. A jelen szemével ígv fogalmazza gon­dolatait a „Babij Jár” című munkájában: •„Keserű szégyennél néznek majd vissza utódaink «- *- H— js «■ a * kííttctih mtnom fiztvajiyxg a furcsa korra melyben még a puszta tisztességet is bátorságnak hívták.* Egy másik oldalról így fakad belőle a val­lomás a „Bogyószedés” című versben: „Gondolkodjunk nagyságról, törpeségrfk hadd éljünk mély s nem bármily életeti A nagyszerű sosem csalásra épüli dg emberei csalni képesek Ne úgy éljünk, ahogyan épp • szét fúj...* A megtisztult, friss hajtásokat sarjadzó élért láttán optimizmus tölti el a költőt az „Ébre­dő város” című költeményében. A lassan reg­geli napfénybe merülő város, Moszkva, kezdi a nap pezsgő ritmusú munkáséletét. A mun­kába siető emberek arcán jóleső örömfény vil­\mX uAm tartsatok hetbenkedöntoa — én zengem elragadtatott dalokban - gyermekkorom átm Vallom: kommunista vagyok t* Ezekkel a sorokkal kezdődik a vers, majd a költő röviden átmereng életén. Mindig hű maradt Októberhez, amelynek harcosa nem lehetett, de eszméje melegíti, neveli, ta­nítja s óvja. Ügy érzi, hogy nem érkezett késve, még lesz ideje leróni az adósságát, s felmutatni igaz hűségét a forradalomhoz. Ma­gasztos feladat vár rá, harcolni verseivel az igazért, az emberiség közös nagy ügyéért, a szebb holnapért Érzi és látja, hogy még hosszú, fáradságos harc áll előtte, egy pillanatra sem szabad megpihenni, vannak még megalkuvók, gyá­vák, megrögzött bólogatok, fejlődésben meg­rekedt középszerűek, akik lazítják az egysé­get, késleltetik a fejlődést Sokan ártatlanul estek el a jogos harcukban, s a költő vállalni akarja munkájuk folytatását. TALÁLKOZÁS *f,l*M* (Foto: Selmeci Tóth János) „Elestetek az Igazság ütközetében,- a harcba kiállók helyeitekre, ti bátrak, én akinek nincs tagkönyv a zsebében; Forradalom, fogadj el katonádnak!*•' A költemény utolsó soraiban, amelyek az alapgondolatot is tartalmazzák, még egyszer összefoglalásba tömöríti Jevtusenko élete leg­főbb értelmét, őszinte, hitvalló pártállását: „Ha csalódás ér a szerelemben, nem bánt - s bármi gond fenyeget, - csak egy aggodalom él a szivemben: hogy a forradalomhoz hűtlen ne legyek I „Tartsatok kommunistának! — szavaim én az egész életemmel igazoltam, nem mint a számitök raja, mind kiket érdek vezényel a sorban.* Nem lenne elfogadható a Jevtusenkóról festett rövid portré, ha nem ejtenénk pár szót a költő és az ifjúság kapcsolatáról. Aa ifjúság elsőként érezte meg, hogy Jevtusenko az egészséges társadalmi megújulás szülötte, s benne nagyon gyakran testet ölt a társada- dalom vágya, igénye, hangulata. A feltétlen őszinteség és a jövő képének határozottabb megfogalmazása azok a motí­vumok, amelyek líráját különösképpen nép­szerűvé tették kortársai között. A „Hogy, hogy nem, érzem” e. vertsében mindkét gon­dolat megtalálható. „Legyünk őszinték s nyavalyánkról mondjuk hát végre igazatl minden bajunkat elkiáltva, hogy hallja más, halljuk magmntss hogyan nem tudunk élni már mai és élni hogyan akarunk.* ■ Jevtusenko úgy érrí, hogy nemzedéke a fel­szabadult öröm tiszta érzésével indul harcba az őszintén szebbet ígérő holnapért, a add» a költőnek, az igaz kommunistának, a lelke­sen és fiatalosan újat akarók nagy táborának az élén kell haladnia. Jevtusenko a rohamra vezénylő kürtöt buzdító szerepét vállalja magára, aki a lelke­sítő harsonázás mellett cselekvő harcos ás. induljunk együtt támadásba na rám pazarold a dühöd. Nemzedékem szine-vérdga, kadd legyek én a le kürtős/kK Kürtöm megfújom rohamra, nem fújok én hamisén ha • lélegzetem elakadna, fegyvert fogok akkor a kür* MgeOP* (Nemzedékem tzína-vtrágto Az Ifjúság rajongó szeretette! vette kflriB Jevtusenko*, mert megérezte benne az őszin­tén jót akaró barátját, merész tollú kcprteeiő- jét. A költő azonban a nagy ünneplésben te kész időt szakítani az igazat kutató önvizsgálat­ra, s ha a fiatalos önhittség esetenként hatnia vágányokra is vitte, tud bátran önkritikus és határozott lenni saját magával szemben tei A „Gyerünk, fiúk!” c. költeményében így fo­galmazza meg mindezt: vJOgg véltem: csalhatatlan vagpoki ét m emberek iőless tauKlmak éted Of ■MTgJautiirfam «•« Jevtusenko verseinek többségében éren. zük modern korunk lüktetését, » valamely nyugtalanító vagy. érdekes probléma mindig hangot kap lírájában. A múlt és jelen fénye— árnya a „Sztálin örököseidben, a szovjet em­berek békevágya az „Akaroak-e az erosaoág háborút”-ban, az internacionalizmus kérdése a „Moszkva és Kubádban, a harcos, egészsé­ges életszemlélet a „C est la vie”-ben, a kül­földi utakon szerzett benyomások és tapasz­talatok a „Szobrok a dzsungelben”, „Az ame­rikai csalogány”, „Karácsony a Montmartre- on”, „Körhinta”, s még a gondolatok tömeg* a magánéletről írott verseiben — mindez megtalálható Jevtusenko költerményeiben, de ki győzné ezt mind felsorolni ...? Nem szabad tagadni, hogy a felnövő szov­jet írógeneráció egyik vezéralakjának, Jevtu- senkának, még nincs teljesen megérett, kifino­mult esztétikád programja. A minden-akarás fiatalos heve sokszor a szertelenség útvesztő­jébe sodorja, de az igazi alkotó tud a tehetség iránytűjével ismét visszatalálni a színvonalas művészi útra. Jevtusenko, az új, modem líra képviselője, sok szépet, üdítőt alkotott. Minden alkotása nem lehet tökéletes, mélyenszántó, örökbe­csű, s meg kell békülni azzal, hogy a sok szép művészi élményt nyújtó költemények kö­zött sorjádznak néha gyengébbecskék is. S akik szeretik Jevtusenkot — s ezek szá­ma egyre nő hazájában, s külföldön egyaránt — türelmetlenül várják újabb verseit. Dr. Hekli József (A verseket Bed« Anna, Garat Gábor, Képes Géza, Orbán Ottó éa Vád Mihály fordították. ÁGOSTON IMRE: New-Orleans-i hajnal Lábad szökell, mint antilop, ha vészjel sikong végig a tájon, szökkenéssel menti az éltét, benned is az éjjel feszülő láza, mint a gyors menekvés, oly iramlóan fut a drága perc, és jön a nappal, hogy ránk dobálja terhét kapkodva húzod gönceid, még benned s bennem az éji órák ünnepelnek, csak egy kicsit még, ne takard be melled, csak egy csókot még! — Szól a gyár­sziréna, rohanni kell, s nem látlak már, ha néha visszafordulok is az úton, néma, rideg falak és pénz és modem rabság de nem soká már, nálunk is faragjó’• diadaloszlopod, világszabadság!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents