Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-23 / 19. szám

VILÁG PROLET AR.TAT EGYES ÜTHETEK! Es volt a hatodik .. • AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XVIL évfolyam, 19. szám ARA: 80 FILLER. 1966. január 23, vasárnap Az olasz kormányválság Saragat köztársaság elnök szombaton délelőtt megkezdte tárgyalásait a kormányválság megoldására. A kormányfő fo­gadta Gronchi volt köztársasá­gi elnököt, illetve a képviselő­ház elnökét. Tárgyalt elődjé­vel, Segnivel is. A köztársasági '..lnök nem akart időt veszteni és a lehető leggyorsabban foly­tatja tájékozódó tárgyalásait a pártok vezetőivel. A szocialista és a szociálde­mokrata vezetők pénteken együttes ülést tartottak, ame­lyen megállapodtak, hogy kö­zös akciót fejtenek ki a kor­mányválság megoldása érdeké­ben. A hír szerint De Martino, a szocialista párt főtitkára azt Javasolja, hogy írják ki azon­nal a választásokat és ne vár­ak meg, amíg sor kerül a szo­cialista és a szociáldemokrata oárt egyesülésére. A Nenni-fé- le jobbszárny vezető politiku­sa! egyetértenek a választások idő előtti kiírásában, de azt ké­rik, hogy előbb egyesüljön a két párt. Lombardi, Santi és a balszárny ellenezte a két párt fúzióját. Az Olasz Kommunista Párt vezetősége felhívással fordult az olasz néphez. A felhívás a többi között rámutat, a Moro- féle középbal kormány azért bukott meg, mert nem tudott pozitív választ adni az ország súlyos problémáira. A vietna­mi amerikai agresszió azzal a veszéllyel fenyegeti az emberi­séget, hogy általános háború tör ki Ázsiában. Mindenekelőtt új külpolitikára van szükség: harcolni kell az imperialista agresszorok ellen. Ezenkívül sürgősen meg kell valósítani a gazdaság programszerű terve­zését — mondja a felhívás, amely végül a baloldali erők akcióegysége mellett száll sík­ra. Kosmoss 105. A Szovjetunióban szombaton föld körüli pályára juttat­ták a Kozmosz 105. jelzésű mesterséges holdat. A szputnyi- kon elhelyezett tudományos műszerek segítségével folytat­ják a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkuta­tási program végrehajtását. A szputnyik kijutott pályájára. Keringési ideje 89,7 perc. Pályájának a Földtől legtávolabb eső pontja (apoge- um) 324 kilométer, a Földhöz legközelebb eső pontja (peri- geum) 204 kilométer távolságban van. A pálya síkjának, az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok. A tudományos műszerek mellett a szputnyikon van egy rádióadó készülék, amely a 19,995 megahertz frekvencián dolgozik, a rádióberendezés, amely a földre juttatja a tudo­mányos műszerek által szerzett adatokat. A szputnyikon elhelyezett berendezések kifogástalanul működnek. A földi koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Szovjet—Japán közös közlemény Moszkvában szovjet—japán közleményt adtak ki Siina ja- j pán külügyminiszter látogatása alkalmából. A közleményben ! a Szovjetunió és Jajtón megelégedéssel állapította meg, hogy • a két ország jószomszédi kapcsolatai lépésről lépésre fejlőd- j nek és fokozatosan megoldást nyernek a két ország között • felmerült kérdések. A közlemény rámutat: a Szovjetunió és < Japán kormánya úgy vélekedik, hogy a két ország jószomszé- j di kapcsolatainak további fejlődése, nagymértékben hozzájá- ; rul a béke és az ázsiai biztonság fenntartásához, a világbéke ; biztosításához. A feleik hangsúlyozták, hogy a vietnami hely- • zet veszélyezteti a békét, és ismertették e kérdéssel kapcsola- ; tos álláspontjukat A közleményben a két kormány nagy megelégedésének ; ad hangot a taskenti nyilatkozat aláírásával kapcsolatban. Főparancsnokok tárgyalása Csaudhuri és Mohammed Musa ezredes, az indiai, illet­ve a pakisztáni hadsereg fő- parancsnokai, szombaton meg­kezdték tárgyalásaikat Üj- Delhiben csapataik visszavoná­sáról. A taskenti egyezmény értelmében a csapatokat feb­ruár 25-ig kell a tűzszüneti vi- nal mögé visszavonni. Siina elutazott Moszkvából MOSZKVA (TASZSZ): Siina japán külügyminiszter; és kísérete szombaton délelőtt '• repülőgépen Moszkvából Pá- ; rizsba utazott. A japán állam­férfi január 16-tól tartózkodott; hivatalos látogatáson a Szov- ‘ jetunióban. ». v.v. ... zárszámadó közgyűlés a detki Szabadság Termelőszövet­kezetben, amely az elmúlt esztendő folyamán tovább erősöd­ve, szép jövedelmet biztosít tagjai számára. A közgyűlés után azonnal megkezdődött a tagok részesedésének kifizetése. (Tudósítás a 3. oldalon) (Foto: Kiss Béla) Összehívták az Országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 12. pa­ragrafusa 2. bekezdése alapján aa országgyűlést 1966. január VI. napján (csütörtökön) délelőtt 11 érára összehívta. (MTI) Az Országos Termelőszövetkezeti Tanács felhívása a termelőszövetkezetek tagságához Az Országos Termelőszövet­kezeti Tanács legutóbbi ülésé­ről felhívást intézett a terme­lőszövetkezetek tagságához, amelyben többek között kéri a közös gazdaságokat, hogy az 1966. évi népgazdasági terv sze­rint a mezőgazdasági termelést és felvásárlást az előző évhez képest 5 százalékkal növeljék. Az ehhez szükséges anyagi ala­pok megteremtésére a felvásár­lási ártöbbletből mintegy 1,9 milliárd forint jut a termelő- szövetkezeteknek és háztáji gazdaságoknak. Az Országos Termelőszövet­kezeti Tanács a következő főbb feladatok megoldására szólítja a közös gazdaságok tagságát: — Ebben az évben is saját termésből biztosítsák az or­szág kenyérgabona-szükségle­tét, s a terméshozamok növe­lésével tegyék jobbá az ország ellátását. — Takarékoskodjanak az anyagi és technikai eszközök­kel, javítsák a munka minő­ségét, a gazdaságosságot, hogy megfelelő jövedelmet kaphas­sanak a szövetkezetek tagjai. — Segítsék a háztáji gaz­daságokat, hogy az önellátá­son túl minél több árut ad­janak az országnak. — Fokozzák és szélesítsék a termelőszövetkezetek tevé­kenységének körét, mind több munkaalkalmat teremtve. E célok elérése érdekében in­duljon verseny a szövetkezetek, brigádok, munkacsapatok, egyé­nek között, hogy az idei fel­adatokat sikerrel teljesíthessék közös gazdaságaink. Nem lehet a társadalmi haladás híve, aki szemben áll a Szovjetunióval A Magyar—Szovjet Baráti Társaság kong­resszusa szombaton folytatta tanácskozását. A kongresszus második napján az elnökségben foglalt helyet Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja is. A tanácskozást Demeter Sándor, a Kultu­rális Kapcsolatok Intézetének alelnöke nyi­totta meg. Az első felszólaló Kerkat Andorné, az MSZBT alelnöke, a székesfehérvári Villamos- sági, Televízió-, és Rádiókészülékek■ Gyárá­nak főmérnöke arról adott számot, hogy a gyár az ötéves tervidőszak alatt tulajdonkép­pen hatévi termelést adott a népgazdaság­nak. Ebben a sikerben nagy szerepe van a Szovjetuniótól kapott baráti műszaki és tudo­mányos támogatásnak, tapasztalatátadásnak. Szovjet segítséggel tért vissza az élet az 1945-ben felperzselt, gépeitől megfosztott gyárba és ugyancsak szovjet útmutatás, do­kumentáció alapján fejlődött a gyár igényes finommechanikai gyártmányokat termelő kor­szerű nagyüzemmé, amelynek termelési érté­ke az 1949-es évi 20 millió forinttal szemben ma már napi 5 millió forint. Ezután Kolos Richárd, a Műszaki és Ter- mészetudományi Egyesületek Szövetségének alelnöke vázolta a MTESZ és a magyar mű­szaki tudományos egyesületek, valamint a Szovjet össz-szövetségi Műszaki Tudományos Egyesületek Tanácsa, a Tudományos és Felső- oktatási Dolgozók Szakszervezete, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája, továbbá a műszaki és tudományos propaganda házai közötti rendszeres gyüttműködés eredményeit. Szakács Józsefné kapuvári tsz-tag, Győr megyei küldött arról a segítségről szólt, ame­lyet a megye lakossága az árvíz nehéz nap­jaiban kapott a hazánkban tartózkodó szovjet katonai egységektől. Nagy Béla, a Dunai Vasmű dolgozója, Fe­jér megyei küldött elmondta, hogy az első magyar szocialista város üzemei a magyar— szovjet barátság élő dokumentumai. A vasmű összes tervdokumentációját a Szovjetuniótól kaptuk, szovjet szakemberek segítettek az üzemek létrehozásában és a gyártási folya­matok elsajátításában is. Szirmai István felszólalása az MSZBT kongresszusán Ipari alitívaértekezletet tartottak Egerben Az MSZMP Heves megyei Bizottsága és a Szakszerveze­tek Heves megyei Tanácsa meghívására tegnap délelőtt me­gyénk ipari, közlekedési, kereskedelmi és vendéglátóipari ve­zetői gyűltek össze a megyei pártbizottság nagy tanács termé­ben. Az ipari aktívaértekezlet részvevőit, az alapszervi párt­titkárokat, az igazgatókat és a szakszervezeti titkárokat Mud- riczki János, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának vezető titkára üdvözölte. Bejelentette, hogy az értekezlet egyetlen napirendi pontja: az 1965. évi népgazdasági tervek­ből adódó feladatok végrehajtásának értékelése és az 1966. évi tennivalók meghatározása. Felkérte Hazai Béla elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát, a tájékoztató megtartására. A tanácskozás részletes ismertetésére lapunk következő •Barnában visszatérünk. Szánnal elvtárs bevezetőben tolmácsolta a kongresszusnak és minden részvevőjének a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meleg üdvözletét majd miután vissza­tekintett a proletariátus harcá­ra, megállapította: Elvitathatatlan, hogy a társadalmi haladást meg­határozó történelmi viha­rok fő hőse, motorja a XX. században a Szovjetunió népe, annak szervezője és vezetője, a Szovjetunió Kommunista Pártja. Ma is a Szovjetunió Kommunista Pártja a szocia­lista forradalmi elmélet tiszta­ságának továbbfejlesztője. Ebben az évszázadban az emberiség óriási lépéseket tett a társadalmi haladás útján. Szűkebb területre szorította az imperializmus hatalmát, a né­pek egész sora vívta ki sza­badságát. Most már csaknem 50 esztendeje, hogy a Szovjet­unió munkásosztálya megvívta győztes harcát, elszakította az imperializmus világot átfogó, népeket, nemzeteket rabság­ban tartó láncát. Hiába volt a nemzetköri reakció minden rabló, véres kísérlete, a szov­jet hatalom győzött és megkez­dődött egy új rend, a szocia­lizmus építése — mondotta, majd emlékeztetett a nagy le­nini villamosítási program megvalósítására, a Szovjetunió gazdasági erejére. Megállapí­totta, hogy maga a szovjet hatalom léte fékezi a reakciót és bátorítja a jobb életért, füg­getlenségért, szabadságért, bé­kéért harcolókat az egész föld­kerekségen. A haladó emberek felsora­koztak a Szovjetunió barátja­ként, a nemzetközi reakció el­lenségeként. Akik szerették az embereket és meg akarták sza­badítani őket a lealázó tőkés kizsákmányolástól, a szolga­ságtól, az éhségtől és a pusztí­tó imperialista háborúk örök veszélyétől, azok szovjetbará­tok lettek, segítették, védték az új szovjet hatalmat, ebben az időben szítlettéfc a Szovjet­unió barátainak társaságai. A magyar—szovjet barátsá­got nem egy testület, nem a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság indította útnak. Nemzeti büsz­keségünk, hogy 1919-ben első­ként sorakozott fel a magyar nép Oroszország munkás- és paraszthatalma mögé és — kö­vetve a szovjet dolgozók pél­dáját — nálunk is megterem­tette a proletárdiktatúrát Büszkén és kegyelettel em­lékezünk meg arról is, hogy százezernyi magyar testvérünk harcolt szovjet földön a szocialista társadalom győ­zelméért. A magyar—szovjet barátság így kezdődött, harc­ban, szenvedésben necsételődölt meg. fis ezt a barátságot a ma­gyar munkások, parasztok és a szellemi dolgozók legjobbjai a fasiszta terror negyed századá­ban is ápolták. Szirmai elvtárs emlékeztetett a Hitler-fasizmus által kirob­bantott második világháború­ra és hangsúlyozta, hogy az emberiség soha el nem múló hálával tartozik a szovjet em­bereknek azért, mert elsősor­ban az ő emberfeletti áldoza­taik árán sikerült megmenteni a világot a fasizmustól. A szónok, miután emlékezte­tett arra, hogy 1945-ben a ma­gyar—szovjet barátságnak új' szakasza kezdődött, mondotta: Ilyenkor nem lehet nem < lékézni azokra a katonákra, harcosokra* barátokra, -akik! hazájuktól, családjuktól, sze­retteiktől messze áldozták éle­tüket a magyar nép szabadsá­gáért, felemelkedéséért. Újabb lépés előre: kialakult a szocialista világ- rendszer, amely megváltoztat­ta a világ képét Olyan erő szü­letett, amely a világháború ki- kerülhetetlenségének a régi viszonyok között érvényes, ob­jektív törvényét megváltoztat­ta. A Szovjetunió Kommunistát Pártjának XX kongresszusa, minden békeszerető ember örö- móré, meghirdette, hogy ez a törvény a múlté. A szocializmus, a béke erői ma már annyira megnöve­kedtek, hogy a világháború nem elkerülhetetlen — mondotta. Aki a társadalmi fejlődés összefüggéseit csak felületesen is ismeri, tudja, hogy a szo­cialista világrendszer a szov­jet hatalom segítségével szüle­tett, hogy a gyarmati rendszer felbomlása, az imperializmus kiszorítása nem független » Szovjetunió és a szocialista vi- lágrendszer növekvő gazdasá­gi, politikai, erkölcsi és kato­nai hatalmától. Az elmúlt fél évszázad tör­ténelmi viharainak tanulságai a társadalmi fejlődésben nincs megállás. A szocializmus tér­hódítását nem tudta megállí­tani Hitler és nem tudják meg­állítani a mai imperialisták sem. A harc a két erő és a két rendszer között, különböző módszerekkel, ma is folyik. A legkiélezettebb formában most Vietnamban. Az amerikai imperialisták hitleri módszerekkel pusztíta­nak egy országot, mérhetetlen szenvedéseket zúdítanak egy ölük 10 ezer kilométer’ élő lFolytató* a 2 oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents