Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-15 / 295. szám

fi Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége Pécs új üzemeiben A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának küldöttsége kedden délelőtt megtekintette Pécs új szolgáltató- és élelmiszeripari üzemeit. P. J. Seleszt, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagja, az Ukrán Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára és a város több szovjet vendége dr. Ko­rom Mihálynak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárá­nak, Voss Istvánnénak, az Or­szággyűlés elnökének, továbbá Rorpai Gyulának, a megyei pártbizottság első titkárának és Balkó Sándornak, a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága el­nökének társaságában elő­ször az újmecsekaljai város­negyedben a Patyolat-mosoda üzemet kereste fel. Részt vett a látogatáson N. R. Seleh, a Szovjetunió budapesti nagykö­vetségének követ-tanácsosa is. Ezután az új városnegyed másik nagy létesítményét, a csaknem hatvanmillió forint beruházással épült tejüzemet keresték fel. A pécsi üzemlátogatásokkal véget ért a baranyai program, s a küldöttség Csongrád me­gyébe indult. A delegációt Mórahalmon ünnepélyesen fo­gadták. A helység lakói nevé­ben Németh Ferenc, a községi tanács végrehajtó bizottságá­nak elnöke köszöntötte, ke­nyérrel és borral kínálta az érkezőket, majd a pártbizott­ság székházában folytatódott a látogatás. Ezután a küldöttség folytat­ta útját Szegedre, ahol a me­gye vezetői a Tisza Szálló ét­termében vacsorát adtak ven­dégeik tiszteletére. A püspökök levele a lengyel Szejm vitájában A lengyel Szejm hétfői ülé­sén Z. Filipovics, (a Keresztény Társadalmi Szövetség képvise­lője) tiltakozását fejezte ki a lengyel püspöki kar egy részé­nek a nyugatnémet püspöki karhoz intézett levele miatt. A szónok megállapította: a levél tartalma ellentétben áll az egész lengyel társadalom haza­fias érzéseivel, a püspöki kar wroclavi megnyilatkozásával. Kár, hogy a püspöki kar az egész nép életérdekeit érintő kérdésekben nem konzultált kormányának képviselőivel. A képviselő erőteljesen kifo­gásolta, hogy püspöki levélvál­tásban szó sem esett az NDK­ról, arról a Németországról, mely Lengyelországgal szövet­ségben, határainkat ünnepélyes szerződésben ismerte el és amellyel a lengyel nép nap mint nap építi a két nép test­véri barátságát A két nép ki­békülésének ezt az aktív ténye­zőjét a levélváltás meg sem említi. Teljes erővel alá kell húz­nunk — mondotta Filipovics —, hogy nyugati területeinkre nem a „szövetséges hatalmak pa­rancsára” jöttünk. Ez az ak­kori német kormány képviselői által aláírt feltétel nélküli ka­pituláció, a poznani szerződés eredménye volt A Gemini 6• Sikertelen indítási kísérlet Üjabb közleményt adtak ki a Gemini 6-tal végrehajtott kísérlet sikertelenségének oká­ról. Vasárnap az hiúsította meg a Gemini 6. felröpítését, hogy a kilövő rakéta gyújtó­szerkezetében egy konnektor meglazult és hamis vészjel­zéseket bocsátott ki. Most is­meretessé vált, hogy ha nem is következett volna be a hi­bás vészjelzés, 1,3 másodperc­cel később a szerkezet magá­tól is kikapcsol, mert a rakéta gázgenerátorában valaki vé­letlenül benne felejtett egy műanyag porvédő lemezt. A Gemini 6-ot szerdán akar­ják a Gemini 7. után küldeni. A Gemini 7. fedélzetén Borman és Lovell már tizen­egyedik napja kering a Föld körül. Kedden két kísérleti programpontot kellett teljesí­teniük: meg kellett figyelniük egy Minutdeman típusú rakéta fellövését és észre kellett ven- niök egy új-mexikói rakéta­kilövőhelyet. ★ A Gemini 7. utasai űrhajó­zásuk tizedik napiának regge­lén jó kedvvel ébredtek, de panaszkodtak az élelmiszer minőségére, no meg arra is, hogy sokat kell vakarózniuk, mert a hosszú űrutazás alatt nem sok tisztálkodási lehető­ségük volt. A két űrhajós már torzon- borz szakállt növesztett. Prog­ramjukat mindeddig jól telje­sítették, az űrhajó fedélzeti berendezései kifogástalanul működnek. Az űrpilóták rend­szeresen és mélyen alszanak, napi programjukat azonban már meglehetősen únják. Ausztrália felett az öt éve felbocsátott Echo 2. amerikai mesterséges holddal egyidőben jelentek meg. Nemcsak női dolgok Jegyzetek a kongresszusfái HATSZÁZ asszony nem fő­zött, nem mosogatott, nem ta­karított a hét végén. A férjek, a gyerekek vendéglőbe men­tek, vagy ették a pénteken, jóeiőre elkészített töltöttká- | posztét. Ezen a hét végén hat- | száz asszonyé és leányé volt a : Parlament épülete: tanácsko- | zott a Magyar Nők Országos i Kongresszusa. Az elhangzottakról, a fontos | javaslatokról már beszámolt a (rádió, a televízió, hírt adott a sajtó. A ceruzajegyzetek most pró­bálnak visszaadni va'amit a rrásfeinapos tanácskozás han­gulatából. ★ Néhány női apróság. Meg­kérdezték, ki kér szót, — 118- an jelentkeztek. Mondhatnánk, női dolog ez is, viszont hozzá kell tenni, hogy az egy dél­után és egy délelőtt szűkresza- bott idejében éppen ötven asz- szonv szóhoz is jutott. Az en­gedélyezett tíz percet nem lép­te túl senki, — volt, aki még meg is takarított belőle: a lé­nyegest mondták. AUGU&rO LOPEZ: Mi történik Ecuadorban ? (Quito, 1965. december.) Gyakran van alkalmam ar­ra, hogy külföldön tartózkod­jam, de valahányszor távol vagyok hazámtól, állandóan szorongó szeretettel gondolok szülőföldemre, Ecuadorra és sokat szenvedett népére. Otthon kitenyésztett „goril­láink” immár 27 hónapja ül­dözik a szakszervezetek, a paraszt- és diákmozgalmak, valamint más demokratikus szervezetek aktivistáit. Ha­zámban immár 27 hónap óta uralkodik az önkény. Sok ki­váló hazafit elveszítettünk. Közöttük van Newton Moreno elvtársunk, a munkásmozga­lom önfeláldozó harcosa, akit aljasan meggyilkoltak a fasisz­ta diktatúra bérencei. Földünket sok paraszt vére öntözi; megölték őket a „go­rillák” és a büntetőszázadok kopóí, akik titokban hajtják végre az alkotmányban régóta hatályon kívül helyezett halál- büntetést. Lábbal tiporják az egyéni szabadságot és a közösség sza­badságjogait. A nemzet szu­verenitását korlátozza az ame­rikai imperializmus, a diktatú­ra gazdája és pártfogója. De mindez nem béníthatja meg az ecuadori nép, s külö­nösen a munkások, a parasz­tok és a diákok akaraterejét. Ecuadorban nemcsak a kato­nai diktatúra megdöntéséért vívott harc van napirenden, hanem a társadalmi rendszer megváltoztatásáért folyó küz­delem is. Nem tűrhetjük to­vább, hogy Ecuadorban a la­kosságnak csaknem fele a nyomor határán tengődik, s a felnőttek 44 százaléka írástu­datlan. Nem törődhetünk bele, hogy ezer megszületett gyer­mek közül 80, élete első esz­tendejében meghal. A hivata­los körök bevallása szerint Ecuadorban az egy főre eső átlagos évi jövedelem 100 dol­lár, ami egy-egy család napi 15—20 centavós jövedelmének felel meg. Ugyanakkor egy rendőrló élelmezésére naponta átlag 35 centavót fordítanak. A dolgozók nehéz helyzete a katonai diktatúra minden napjával egyre elviselhetetle­nebbé válik. Nem nyugszunk 2 MiPSSSiG 1965. december 15„ szerda bele tovább a monopóliumok, s köztük az amerikai monopó­liumok fosztogató tevékenysé­gébe, amelyek ráadásul meg akarják semmisíteni kultúrán­kat és meghamisítják törté­nelmünket. A katonai junta báb-vezetői­re támaszkodó imperializmus tovább fokozta azt a régi kí­sérletét, amellyel bérenceinek és sztrájktörőinek segítségével bomlasztani igyekezett az ecuadori munkásmozgalmat, de kudarcot vallott az Ecua­dori Dolgozók Konferenciájá­nak (EDK) ügyes taktikája következtében. A konferencia a dolgozók gazdasági érdekei­nek és más létfontosságú kö­veteléseinek védelméből indult ki. Ml VOLT A LEGJELLEM­ZŐBB? Egyetlen mondattal le­het felelni: az egyenjogúság­ból fakadó kötelességtudal ér­zése. A közgazdásznő: törődni kell az egyedülálló anyákkal, nemcsak azokkal, akiknek tör­vény szerint nincs férjük, ha­nem azokkal is, akiknek a fér­je nem méltó a családapa név­re. A győri tanácstag asszony: tanulnak, művélődnek a nők, a győri megyei könyvtárnak fél év alatt kéri 'rfi és másfélezer női olv' 9 olt. A prímabalerina: kére. ne te­kintsenek engem alkalmi ven­dégnek, ugyanolyan dolgozó nő vagyok, mint önök. Az újpesti Duna Cipőgyár tűzőnője: Az üzem környékén még mindig találni jócskán üzemkezdet előtt nyitó italboltot. A járási nőtitkár: Nézzék csak meg, hogy Kozármislényben milyen denekas munkát végezrek az asszonyok. A főorvosasszony: Vas megyében az összes bűn­cselekmények 11 százaléka if­júság elleni bűntett. HA LETT VOLNA hangulat­hőmérő, akkor minden bizony­nyal a somogyszentpáli Rózsa Gyuláné felszólalásakor emel­kedett volna a higanyszál a legmagasabbra. Röviden be­szélt, „helyben” fogalmazott, de minden mondata egy-egy eleven problémára tapintott rá: „Somogyország harminckétez­res tsz-tagságában mindössze öt női brigádvezető van. Jó ez így, asszonyok?... Mi asszonyok, ne erőltessük a gyengén tanu­ló gyerekeinket, hogy otthagy­ják a falut, hogy mindenáron gimnáziumba menjenek ... Ilyenkor téli estéken, amikor a kukoricát morzsoljuk, adjon több olyan műsort a rádió, amely minket, parasztokat is szórakoztat, tanít. A Szabó család is élhetne már egy ki­csit falun, ne csak mindig a vá­rosban... Az bizonyos, hogy mi magyar parasztasszonyok szeretjük a földet és ez nem kis erő...” Vagy ötször-hatszor is meg­szakította a taps Rózsáné sza­vait. Az asszonyok szívéből, kertelés nélkül beszélt Mint ahogyan mindenki ezen a kongresszuson. Sárdy Mária Yankee Doodle Az MTI külföldi képszolgálatának rádio-telefotója beszédesen illusztrálja, mi maradt Uncle Sam ifjú katonáinak “Yankee Doodle-i hangulatából. A fegyvereiket a szabadság- harcosok elszedték tőlük, ók maguk csak dicstelen futással tudták megmenteni életüket, s amint a felvétel bizonyítja, eszükbe sem jut többé hip-hip-hurrát kiáltani. — Ez bizony — néma „Yankee Doodle”... Két hely üresen maradt a lakókat felsoroló üvegtáblán, egyébként a szűk kapualjat fogadó lépcsőház éppen olyan félhomályos és csendes így dél­előtt, mint bármelyik a buda­pesti Visegrádi utcában. A be­lépő csak később veszi észre kissé oldalt a nyílást, amely világosan mutatja, hogy ez mégsem egy ház a sok közül. Ez a Visegrádi utcai ház, a 15. szám, a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának hajdani székháza. És néhány napja — ezt mutatja a lépcsőházi táb­la — a KMP megalakulásának emlékmúzeuma. A hajdani előszobaajtón be­lépve azt is észreveszi a láto­gató, hogy véletlenül volt csen­des a lépcsőház. Öt perccel ko­rábban még gyerekzajt hallott volna, kérdéseket és megille- tődött megjegyzéseket, S ezt hallja most idebent is, mert seregnyi iskolás lesz nézőtársa, egymást sűrűn váltó csopor­tok, akik — így mondják a , múzeum dolgozói —, a nyitás I óta özönlenek tanárostól, cso- i portban, vagy egyénien, ket- I tesével az új múzeumba, rend- ! kívüli és izgalmas történelem- órára. Fényképekkel, fotókópiákkal és plakátokkal kezdődik ez az óra. A tananyag címe: „A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása és harcai”. S ahogy haladunk be­felé, még izgalmasabb, még különlegesebb a kiállítás, mert ha tanári felvilágosítás is kell a háborúról dicshimnuszokat zengő újságcikkhez, Biró Mi­hály, a nagyszerű forradalmár plakátművész alkotásához már semmiféle magyarázat nem kell: az ágyúcsőbe emberezre­ket lapátoló halál önmagáért beszél. És a kommunistákért, akik — érzik, tudják ezt a kis­iskolások is — először emelték fel szavukat a mészárlás ellen. Ez a plakát önmagában is, a ! többi röpirat, dokumentum I nélkül is hőssé, naggyá teszi a A KMP megalakulásának emlékmúzeumában látogató szemében azt a pártot, amely megalakulásától az or­szágért küzdött, s azokat a fér­fiakat, akik ezt a pártot létre­hozták és először vitték győze­lemre. Fényképeik — régi, el­kopott fotók óvatosan másolt éppen szükség volt rá. — Ko­paszodó fürge bácsi meséli a gyerekeknek, minden kérdésre türelmesen és hosszan vála­szol, pontosan idéz számokat és adatokat, emlékeket és tör­téneteket Apárt alapítóinak fényképei előtt (Dozvald János felvétele) változatai — ott is sorakoznak a terem falán, elől a legna­gyobbak Kun Bélával. — Kun Bélának — mi csak Vezérnek szólítottuk mind­nyájan — nem volt külön író­asztala. Hol az egyik szobában, hol a másikban tűnt fel, phoí — Az írógép eredeti, még él az az elvtársnő, aki a röplapo­kat gépelte rajta. — Ezen a fogason akkor nem kabátok, hanem puskák lógtak, ebben a szobában tanyázott az a> tengerész-alakulat, amelyik a pártközpontot védte. — Látjátok, itt az udvari be­járat. Később csak ezt hasz­náltuk, mert észrevettük, hogy a lépcsőházi portás-fülkében — most is megvan — állandó­an ott ül egy detektív fényké­pezőgéppel, egy másik meg fü­zettel, s regisztrálja, figyeli a ki- és bemenőket. — Ez a felvétel akkor ké­szült, amikor a központot fel­dúlták 1919 márciusában és Kun Béláékat bezárták. Lát­játok, éppen ezt a sarkot áb­rázolja, ahol állunk, itt a fél­köríves ablak és ezen a he­lyen volt az üvegajtó. A tárlatvezető — mennyire tetszik ez a gyerekeknek! — maga is történelmi idők tanúja. Ott is van a képe az egyik tab­lón. Persze, akkor még sűrű ha­ja volt Klémens Béla elvtárs­nak, a párt vidéki szervező tit­kárának, a forradalmi törvény­szék legfiatalabb bírójának, a múzeum mostani lelkes, nagy tudású társadalmi munkatár­sának. — A Vörös Üjság szerkesztő­sége néhány szobával odébb volt — mutatja a gyerekeknek, akik éppen ezt nézik. Lapozzak az első kommunista újságot, mert ebben a múzeumban meg­dőlt a „mindent a szemnek, de semmit a kéznek” ismert kiál­lítási parancsolat: a muzeális példányokat műanyaglapok kö­zé szorították, s a látogató úgy lapozhat bele a Vörös Újságba, mint a hajdani olvasó. Sok még itt a látnivaló, nem is tudja a kis és felnőtt néző, melyiket nézze. A letartóztatott kommunista vezetők eredeti jegyzőkönyvét, vagy az emlé­kezetes _ okmányt a két párt egyesüléséről (a szociáldemok­raták sorában Landler Jenő az első aláíró, a kommunistáké­ban Kun Béla), Kun BéU cel­láját, vagy azt a karszalagoi, amelyre fáradt írással, helyes­írási hibával, de annál lelke« sebben hímezték valahol vidé­ken, hogy „Diregtérium”? Legjobban mégis a Kun Bé­la-cm lékszoba ragadja meg a nézőt, ez a kis alapterületűi meghitt kabinet, ahol szerény, keresetlen névjegy idézi „Kun Béla külügyi népbiztos” emlé­két, ahol a Leninhez írt leve­lének másolatát, ruháját és tárcáját találni, s ahol így vá­dolja a Vörös Újsággal kapcso­latban Kun Bélát a rendőrségi jegyzőkönyv: „Úgyszólván a lap mindenik számában a fegy­verkezésre és a véres proletár- forradalomra izgató cikkeket írt”. Itt van az sárga baroe- tyánszipka, amelyet Frankel Leó hagyatékából őriztek meg, s amely így forradalmár nem­zedékek nagy sorát köti már össze, itt vannak könyvei és néhány bútordarabja, kereset­len egyszerűséggel. Kun Bélának, Tanácsköztár­saságunk nagy vezérének — ezt a kisiskolások nem tudják — eddig nem volt múzeuma. Csa­ládok, hívei őrizték emlékét a vöröset sárral feketére kenő Horthy-korszakban, s később is néhány évig, a történelem torzí­tás idején. S ezért is nagyszerű ez az emlékmúzeum, amely nemcsak a pártnak, — Kun Bé­lának is emlékhelye. Kun Bé­lához méltó, egyszerű emlék­hely, oszlopcsarnok és már­vány nélkül, itt, a bérházban, ahol a másik emeleten most is laknak, biztosan ebédet főznek, a délutános műszakosok lassan készülnek munkába, és a gye­rekeit jönnek az iskolából. És a lépcsőházban valóban megvan a portásfülke. A kis lá­togatók kiváncsi izgalommal nézik, de csalódnak. Kövér ház­mester néni fegyelmezi unoká­ját az üvegablak mögött i ÍR. G»)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents