Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-11 / 292. szám
Nem csak nőkérdés írta: Ortutay Zsuzsa, a Magyar N6k Országos Tanácsának titkára A nőkongresszust előkészítő — tavasz óta tartó — tanácskozások lezárultak. A termelőszövetkezeti nőbizottságok, községi, városi, járási nőtanácsok újjáválasztását mintegy összefoglalták az október-novemberben megtartott küldöttválasztó gyűlések. Ma már tanácskozik a nőkongresszus. Eddig, ha valaki azt kérdezte tőlem, hogyan vesznek részt a magyar nők a közéletben, válaszul a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális vezető helyeket betöltő nők jelentős számát soroltam. A tanácskozások arról győztek meg, hogy a nő közéleti szerepe sokkal, nagyobb ennél: közügyről alkotott vélemény, s sok javaslat hangzott el, gondosan elemzett feladatokról és a társadalomért végzett tettekről is szóltak az asszonyok. Mindez azt bizonyitatta, hogy a nők számára a „közélet” ma már nem idegen, s a nők a közélet alakítói a tsz-ekben, az üzemekben, a szocialista brigádokban, ugyanúgy, mint a szülői munkaközösségekben, vagy akár a nőtaná- esokban. A tanácskozásokon a kongresszus központi kérdéseiről folyt a szó: hogyan tudják betölteni ma a nők kettős hivatásukat, mennyire fejlettek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy a nő igazi anya és teljes értékű munkaerő is legyen. A gyűléseken beigazolódott: mindez nem „nőkérdés”, hanem nagyon jelentős társadalmi kérdés, elválaszthatatlan meghatározója a társadalom fejlettségének. A megye, a község, város, a termelőszövetkezet, üzem, iskola, család, ügyeiről és a saját életükről szóltak az asszonyok. S mégsem az egyéni gond ha nem a kisebb-nagyobb közös=é- gek érdeke határozta meg gondolataikat. A szavak nem egyszer világméretűvé szélesedtek, a nemzetközi érdeklődést és tájékozottságot is tükrözték. Miről beszéltek a felszólalók? A termelőszövetkezetekben dolgozó nők elmondták, hogy a vezetésben jobban kell érvényesülnie a nők képviseletének, de különösen a nők véleményének. Beszéltek arról, hogy a nők által végzett munka — pl. növénytermelés — normái nemi biztosítanak megfelelő, igazságos keresetet. Hogy baj van az igazságos juttatással, például a nőnek nem juttatnak any- nyi háztájit, ha a férje az iparban dolgozik, mint a férjnek, ha felesége történetesen másutt tevékenykedik. A tanácskozásokon elhangzó észrevételek — a gyermekintézmények bővítése, az idény bölcsődék, napközik megnyitásának a munkacsúcsokhoz való igazodása tavasszal és őszszél is^ nemcsak nyáron, a szolgáltatások fejlesztése stb. — a falu új, nagyobb igényű életét idézte. Sok szó esett a családról, az anyai hivatásról. Az állampolgár felelősségével beszéltek erről az asszonyok. Arról, hogy nem eléggé becsülik meg az anyákat. A megoldásra sokféle javaslat hangzott el. Lényegük, hogy jó munkával tovább kell fejleszteni azokat a feltételeket, amelyek a nők munkáját és anyai hivatását egyaránt segítik. Kimondták azt is, hogy a feladatok sürgősségi sorrendjében előbbre kell hozni a gyermekintézmények fejlesztését. A termelőszövetkezetek pedig több ilyen intézményt létesítsenek — a saját erejükből. Sok és felelősségteljes szó hangzott el a nevelésről. A családok felelősségéről, a társadalom és benne a nőmozgalom pedagógiai, felvilágosító, tudatformáló munkájáról, amelyre még az eddigieknél is fokozottabb mértékben szükség van. A pedagógus és a szülők együttműködésének a fontosságáról. Aggódva beszéltek a pályaválasztásban megnyilvánuló rossz szemléletről, a fizikai munka lebecsüléséről. Elmondták, hogy nem egy helyen jó a munka, jó a vezetés, a mezőgazdaságban többet lehet keresni, mégis elmennek sokszor nehezebb körülményeket, kevesebb keresetet vállalva a városba a fiatalok. Szó volt arról, hogy a tanyai asszonyoknak több segítséget adjon a nőmozgalom. Törődjön többet a tanyáról messzire járó gyermekek tanulásának segítésével. Többen beszéltek azoknak az asszonyoknak a sajátosan nehéz helyzetéről, akik több órát utaznak naponta munkahelyeikre. Az ipartelepítési politika vegye tekintetbe ezt a problémát is — javasolták. Sok szó esett a társadalom és a családok egyik legnagyobb gondjáról, az alkoholizmusról. Határozott állami büntető, javitó és gyógyító intézkedéseket követeltek, de az asszo- nyi gondoskodás is megszólalt: „Ne hagyjuk az iszákos férfiakat elveszni.” Nemcsak a mai társadalom új, teljes jogú a férfiakkal, egyenértékű szerepet vállaló nőalakja rajzolódott ki a tanácskozáson, de kirajzolódtak az élet új vonásai is. Az üzemek szocialista brigádjaiba szerveződött nők, akik egymás segítésében, nevelésében, a tanulásban, kulturálódásban támogatják egymást, segítik az egyedülálló, gondokkal küzdő társakat, új életük kialakításában. A termelőszövetkezetekben dolgozó asszonyok a termelési eredmények mellett beszámoltak az emberi és társadalmi sikerekről is. Az új közösség kialakulásáról a munkaversenyekben, a munkacsapatban, közös tevékenységben összeforrott emberekről, akiket azelőtt például „az alszeg és felszeg ellentétei” választottak el, —ahogyan az egyik felszólaló asszony mondotta. Az egyik megye küldöttválasztó gyűlésén mondta egy termelőszövetkezeti asszony: „Más a becsülete annak az asszonynak a családban, aki leteszi az asztalra a munkájáért járó teli borítékot.” A felelősségbe és az öntudatba egy sajátos többlet is vegyül: az, hogy nemcsak dolgozó emberek, nemcsak állampolgárok az asszonyok, hanem anyák is, az élet hordozói. A legnagyobb érték megteremtői. Ezért szóltak sürgető, mégis reális hangon mindarról, amit a nő kettős hivatásának feltételeként a társadalomnak meg kell teremtenie, nemcsak a nő, hanem a gyermek, a nép jövője érdekében. Miért hátrány ? Mit szólna hozzá, kedves Olvasónk, ha főnökétől a következő magyarázatot kapná: — Nézze, szaktárs! Igaz, nagyon jó munkát végez. Takarékoskodik az anyaggal, munkaidejét intenzíven kihasználja, a selejtet csak hírből ismeri, részt vesz a továbbképzésben, a társadalmi munkában mindig példát mutat, élete egyetlen területe ellen sem lehet kifogást felemlíteni, szaktársam mindenben megállja a helyét. Mindebből következnék, hogy a jutalmazottak között ott szerepeljen, de sajnos, ez teljességgel lehetetlen. Ne nézzen rám ilyen csodálkozva, valóban igaz. Ugyanis a hajszíne barna, és nekünk csak szőke hajú dolgozókat szabad kitüntetnünk, jutalmaznunk. Kovács kartárs emiatt kap majd jutalmat, bár nála sok minden nem található meg azok közül az eredmények közül, amikkel szaktársam rendelkezik. De hát a rendelet...! Képtelenség az ilyen példa? Létezik valahol ilyen rendelet? Természetesen a példa is képtelenség, a rendelet sem létezik, de valami hasonló jelenség mégis fellelhető. Ha nem is a hajszín szerint válogatják a jutalmazásra méltó dolgozókat. Miről van szó? A nálunk már kabarétréfának is elavult lóról, aminek közismerten két oldala van, és amin ma sem tudunk még olykor elhelyezkedni annak rendje, módja szerint, talán azért, mert egykori lovasnemzet mivoltunk a távoli múlt ködében elveszett. A lóról azonban nem tudunk mégsem lemondani, nemcsak a mező- gazdasági munkákban, és nemcsak a sportban, hanem a felülről jövő instrukciók végrehajtásában sem. Még ma is emlegetik Gyöngyösön és környékén azt az intézkedést, ami megszületésekor nagy port kavart fel, sokan tiltakoztak ellene, hogy jutalmazásra, kitüntetésre csak pártonkívüli vasutast lehetett volna felterjeszteni. Persze, aki szelet vet, vihart arat, tartja a közmondás. Ez a leirat is hasonló vihart kavart. Sajnos, olykor erre hivatkoznak még mostanában is néhányan, ha mondjuk november 7-e alkalmával ők nem kaptak jutalmat, indokként azt hozzák fel: no, igen, a párttagoknak nem jár. Van mibe belekapaszkodniuk. Tudunk olyan tsz-elnökről is aki pártonkívüliségét a következőkkel magyarázta meg: — Ha a zsebembe lenne a párttagsági könyv, nem lehetnék a megyei tanács tagja. Egyáltalán nem'biztos, hogy a tsz-elnöknek igaza van. Miért ne lehetne a megyei tanácsnak tagja, ha a pártnak is tagja volna? Nem ő lenne az egyetlen. Honnan ez a szemlélet még ma is? Mi táplálja az emberekben ezt a fajta véleményt? A két példánk ugyanis nem mai keletű, és elő sem vettük volna, ha nem lenne mostanában is alapja az ilyesfajta megkülönböztetésnek. De hogyan ítéljük meg azt a tömegszervezetet, amelynek vezetői a delegátusok jelölésénél alapvető kiválasztási szempontnak tekintették a pártonkivülisé- get? És mindez a közeli múlt produktuma. Tehát a régi szemlélet kísértete, ha szabad ezzel a kifejezéssel élni. Mi sugallja az említett szelekciót, mi sugallhatja? Valószínűleg az a nagyon helyes elv, hogy nálunk mindenkit magatartása, munkája után ítélünk meg. Hogy ez a népfrontos összefogás érvényesüljön, a statisztika fontos szerepet kap, természetesen helytelenül, mert . a statisztikai szemlélettel a helyes alapelvet sértik meg, amely szerint a magatartás, a munka mérlegelendő csupán. Ha bármilyen elbírálásban a párttagság, vagy a pártonkívüliség adja a mértékegységet, már szelektálunk. Hozzátéve, hogy ilyenkor általában a pártonkívüliek jutnak előnyhöz. Az pedig képtelenség, hogy nálunk a párttagok hátrányba kerülhessenek. Jó lenne tehát végre túl tenni magunkat a formális, statisztikai szemléleten és mindenkor a magatartás, a munka mértékét tenni meg fokmérőnek. Azt pedig ne féljük ki mondani, hogy egyenlő értékek esetén, mindig a párttagság ténye döntsön. Ennyit megérdemelnek azok, akik a piros lagkönnyvvel együtt a másokért való fáradozás többletét is vállalták, akik szabad idejüknek egy részét a közösségért végzett munkára fordítják. Elismerjük, hogy a jó szándék sok mindenhez ad magyarázatot, de a jószándék még nem feltétlenül mentség. És — mégiscsak a tettek a lényegesek. A helytelen cselekedetet a jó szándék sem mentheti. Ha pedig úgy tapasztaljuk, hogy a párttagság bármilyen csekély mértékben is hátrányos helyzetbe kerül a legjobb szándék következtében is, szót kell emelnünk. Tettük ezt most is. G. Molnár Ferenc Olcsóbban, jobban, gazdaságosabban Holdanként 180 kilé» hús — Egy kilé» sertéshús önköltsége = 12.60 — Ami a gondozókon múlik A hevesi Kossuth Termelő- szövetkezet évek óta foglalkozik sertéshizlalással. A gazdaságnak alig több mint félezer hold szántója van, és hatvan anyakocát tartanak. Ez évben 633 hízott sertést adtak el az államnak, amely a tervek magas túlteljesítését jelenti. — Megéri-e sertéshizalással foglalkozni? Milyen módszereket alkalmaznak? A kérdésekre Kiss Zsigmond, a szövetkezet elnöke és Herceg Ferenc főmezőgazdász válaszol. Elmondják, hogy szövetkezetük szinte esztendőről esztendőre több hízott sertést értékesít, A múlt évben 450-et, most közel kétszázzal többet. Az önköltségszámításból kitűnik, hogy ebben a gazdaságban 12,60 forintért állítanak elő egy kiló sertéshúst, és ez jó eredménynek számít. A siker többek között annak köszönhető, hogy sikerült lerövidíteni a hízlalási időt és a sertések már nyolcadik—kilencedik hónapjukban elérik a száz kilót. A másik fontos tényező, hogy a sertések viszonylag kevés abrakkal híznak és jól értékesítik a gazdaságból kikerülő különböző melléktermékeket is. A szövetkezet magtermesztéssel is foglalkozik, és az innen kikerülő hulladékok is III. A közgyűlés A szövetkezeti mozgalom lelkes és fejlődést szorgalmazó hívei jó ideje emlegetik már, hogy a közgyűlés a szövetkezet parlamentje, legfőbb fóruma, amelyen a tagság dönt a szövetkezet életét érintő összes fontos kérdésről. Senki nem vitatja, — legalábbis szavakban —, hogy ez így igaz, s így helyes. A gyakorlatban, a valóságban azonban mégis sokszor formálisak a közgyűlések. Nem ritka eset, hogy a közgyűlés határozatképtelen. Az is megtörténik, hogy az ott elhangzott beszámolókhoz senki nem szól hozzá. A szavazás tessék-lássék módon zajlik le. S lehetne még említeni más olyan jelenséget is, amely arra vall, hogy jó pár szövetkezetben nem tölti be hivatását a közgyűlés'. Ilyen helyeken a szövetkezet különböző bizottságai sem.tevékenykednek, csak papíron vannak meg — formális, eredmény nélküli a munkájuk.. Nagyon sok szövetkezeti vezető joggal állítja: á közgyűlés sikere főleg az előkészítésen múlik. S a jó előkészítés nem fejeződik be azzal, hogy sokszorosított nyomtatványon idejében értesítik a tagságot a tanácskozás napirendjéről, idejéről és helyéről. Azoknak \ > igazuk, akik azt mondják, hogy a közgyűlések előkészítése az év első napjában kezdődik, s az év utolsó napján fejeződik be. Más szóval: a vezetőség egész esztendőn át szoros kapSzövetkezeti vezetés — szövetkezeti vezetők csolatot tart a tagsággal. A szövetkezet gazdái tehát év közben is rendszeresen, s pontosan tudják: mi, miért történik. Folyamatosan tájékozódnak a szövetkezeti élet minden eseményéről. Az egyes emberek ügyes-bajos dolgait nem akkor intézi el a vezetőség, vagy annak illetékes tagja, amikor már sok minden összegyűl, hanem folyamatosan — akkor, amikor a tag jelentkezik gondjával-bajával. Tlyen körülmények között a közgyűlésen részt vevő szövetkezeti tagok, nem az elnök, a főkönyvelő,' vagy a főmezőgazdász beszámolójából értesülnek a szövetkezeti élet leglényegesebb kérdéseiről, hanem úgy ülnek le a közgyűlésen, mint akik fő vonásaiban ismerik a helyzetet. Ahhoz, hogy az egyes kérdésekhez érdemben hozzászólhassanak, ismerniük kell az összefüggéseket. Ezeket pedig csak akkor ismerhetik, ha év közben szinte naponta tájékozódnak az elnöktől, a vezetőségi tagoktól, brigádvezetőktől, szakvezetőktől az eseményekről. S nemcsak a közgyűlésen, hanem más alkalmakkor is kikérik véleményüket. Egyetérthetünk azokkal, akik azt mondják: egv-egy szövetkezetben nemcsak azon kell mérni a szövetkezeti demokráciát, hogy esztendőn át rendszeresen megtartják-e a közgyűléseket és gondosan össze- gyűjtik-e azok anyagát, határozatait. Megtörténhet, hogy forma szerint minden rendben van a közgyűlések körül, mégis súlyos bajok vannak a szövetkezeti demokrácia érvényesülésében. Ez természetesen nem csökkenti a közgyűlések jelentőségét, de az biztos: ha érdektelenül ülnek be a tagok a közgyűlési terembe, ha azzal a tudattal foglalnak helyet, hogy „itt a mi szavunk úgysem számít sokat”, akkor vajmi kevés értelme van az összejövetelnek. Azon a helyen, ahol így zajlik le a közgyűlés, nem a közvetlen előkészítéssel vannak bajok, hanem csaknem minden esetben a szövetkezet belső életével. S ezért többnyire nem a tagságot lehet hibáztatni. Ha a szövetkezeten belül vizsgálódnak, akkor célszerű a vezetést, a vezetés módszerét szemügyre venni. Az utóbbi esztendőkben jelentősen nőtt a szövetkezetekben az alkalmazottak száma. Sok traktoros alkalmazottként dolgozik, s más területeken dolgozó fiatal erők is alkalmazottként vesznek részt a közös gazdaság! munkáiban. Ugyanakkor lezajlik egy másik folyamat is. A szövetkezeti tagság életkora nő, mind nagyobb a szövetkezetben az idős, munkaképtelen, nyugdíjas, járadékos tagok száma. Az alapszabály szerint a közgyűlésen csak a tagoknak van szavazati joguk. Néha-néha azért is határozatképtelen a közgyűlés, mert az idős nyugdíjas, járadékos emberek már nem érdeklődnek eléggé a szövetkezeti élet kérdései iránt. Mind az alkalmazottak növekvő aránya, mind pedig a nyugdíjasok és járadékosok gyarapodó száma megkívánja, hogy a közgyűlés működésének módját hozzáigazítsák a kialakult helyzethez. 'T'öbb helyütt próbálkoz- tak már azzal, hogy a határozatképesség megítélésénél nem a teljes taglétszámot, hanem a munkaképes tagok számát veszik figyelembe. Ha nem is lehet ebből általános gyakorlatot kialakítani, néhány helyen — ahol különösen nagy a munkaképtelen tagok aránya — érdemes is, s helyesnek is látszik csak a dolgozó tagokkal számolni. Ami pedig az alkalmazottakat illeti: a jó az lenne, ha az alkalmazottak tagokként dolgoznának. Ennek azonban ma még elég sok akadálya van — a legtöbb szövetkezetben az alkalmazottak nem kívánnak tagok lenni, mert így előnyösebb a helyzetük. A kérdés az: részt vegyenek-e a közgyűlésen? A helyes válasz: igen. S a közgyűlésen legyen az alkalmazottaknak hozzászólási, tanácskozási joguk. Ötleteikkel, javaslataikkal ők is eredményesen segíthetik a közös gazdaság fejlődését. A korábbi években több szövetkezetben rátértek a közgyűlés helyett a küldött- gyűlések rendszerére. Ez a megoldás kevés helyen vált be. A küldöttek nem képviselték megfelelően megbízóikat a gyűlésen. nem tájékoztatták őket kellőképpen az ottani eseményekről, határozatokról. Így aztán ott is visszatértek a köz- gyűléses megoldásra, ahol nincs akkora terem, amelyben az egész tagság elfér. Ilyen esetekben azt tették, hogy a közgyűlést több részletben tartották meg. A küldöttgyűlések rendszerét az utóbbi időben néhány szövetkezet úgy tette hatékonyabbá, hogy a küldöttek személyét esetenkint változtatták. Így mindenki lehetett küldött, akiben a brigád megbízott. S ha a brigád, vagy munkacsapat által választott küldött nem teljesítette megfelelően megbízóinak kívánságát, akkor a következő alkalomra mást választottak helyette. Ez a megoldás jobbnak, helyesebbnek bizonyult, mint az, hogy állandó küldöttet választottak, s az akár megfelelt, akár nem a megbízatásnak, egyedül volt jogosult részt venni a küldöttgyűlésen. Almási István fontos takarmánypótlékolcat képeznek. — A mi sertéseink a dinnyétől híznak — magyarázza mosolyogva az elnök és elmondja, hogy a selejtdinnyét, tököt mindig a sertésekkel etetik meg, ugyanakkor nagyon takarékosan bánnak az abrakkal, csak annyit adnak, amennyit a jószág jó étvággyal elfogyaszt. A számadásokat vizsgálva kiderül, hogy még a jelenlegi felvásárlási árak mellett is kifizetődő a sertéshizlalás a gazdaságban. Az eredmények jelentős részében a gondozóknak köszönhetők, akik nem kímélnek fáradságot és nagy hozzáértéssel végzik a munkájukat. A „hizlaldás” a sertéseket 50 kilós súlyban kapja meg és ettől kezdve az ő keze alatt híznak az állatok. A sertésgondozókat dicséri a tisztaság és az is, hogy elhullás évek óta nerr volt. A gazdaságban nap- jövője van a szarvasmarha-hizlalásnak is. Ebben a tekintetben szintén figyelemre méltó eredményeket értek el és viszonylag alacsony az önköltség. Sok a másodvetés és holdanként nem kevesebb, mint 135 mázsa silókukoricát takarítottak be ilyen módon az idén is. A sok jószágnevelés előnye még, hogy nem gond a talajerő-utánpótlás. Érdemes megemliteni, hogy ebben a gazdaságban az összes szántóterület háromnegyed részét öntözik és négyévenként minden területet istállótrágyáz- nak. Ez biztosítja a magas hozamokat. A szövetkezet tavaly versenyre hívta ki a megye gazdaságait. A versenyfelhívás azt a célt tűzte maga elé, hogy az üzemek holdanként 100 kiló húst állítsanak elő. Az eredmény; hogy tavaly 130, az idén pedig már 180 kiló húst termelnek a hevesi Kossuth Termelőszövetkezetben. Munkájuk, eredményeik arra buzdítanak: érdemes olcsóbban, jobban, gazdaságosabban termelni, mert annak mind a szövetkezet, mind a tagság hasznát látja. i — szalay —
