Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-09 / 290. szám

Vitatkozó országgá lettünk. Jó szokásunkká vált, hogy dol­gainkat megbeszéljük; közéle­tünk élénk fórumaivá váltak a különféle tanácskozó- és elő­adótermek, ahol élénk eszmecserékben tisztázódnak, világosodnak a vélemények. Hovatovább olyannyira fejlőd­tünk, hogy a vita már-már ön­maga paródiája; humoristák tollára kívánkozik, ami nem is ritkán megesik: vitatko­zunk a vitáról, megbeszéljük, hogy mit beszéljünk meg, hogy végül is a szóban forgó tár­gyalás majd újabb vitához szolgáljon később alapul... Ám most nem a fonákságok kicsúfolása a cél. Nem ez, ha­nem a téma érdemi, lényegi része, amelyről gyakran had­iunk, gyakran tudomást szer­zünk. S erre a bizonyos lé­nyegre fel kell figyelni, mert benne — túl a vita, a vitatko­zás egyszerű helyeslésén vagy tagadásán — egész közéletünk demokratizálásának egyik sa­rokpontja van. A kérdés, amely mintegy burokként fogja magában ezt a nagy fontosságú tartalmat, így szól: miről vitatkozzunk? S már elöljáróban, hogy félreér­tés ne essék, hadd jegyezzük meg: nem témákat kívánunk felsorolni, nem újabb ötletek után kutatunk, hogy tovább bővüljön eddigi vitaanyag-kin­csünk amúgy sem szűk vá­lasztéka. Nem, nem erről van szó. Nem erről, hisz a valóban érdemi vitához alapot adni nem lehet, s nem is kell, azt az adott pillanat társadalmi igénye mindig meghatározza. A miről vitázzunk kérdésfel­tevés abban a vonatkozásban, ahogy most állítjuk fel téte­lünk gyanánt, valójában nem más, mint a szocialista de­mokratizmus helyes értelmezé­si módjainak egyike. Időszerű-e most e témáról beszélni? Feltétlenül az; itt a tél, ilyenkor kezdődnek a kü­lönféle politikai tanfolyamok, elevenebbé válik az élet váro- son-falun egyaránt a társadal­mi szervezetekben, a klubok­ban. Máj ennek meghatározásá­ban, két, egymással homlok­egyenest ellenkező nézet a leg­gyakoribb. Az egyik szerint az érdemi vitát a nagyközönség — értsd alatta: a sokmilliónyi választópolgár — nélkül, szűk körben kell lefolytatni. E szű­kítő nézettel szemben ott áll a másik: mindenről, minden­kivel, mindenkor vitatkozni, mindent a legnyilvánosabb fó­rumon tárgyalni, beszélni, be­szélni, beszélni, mert — mond­ják e módszer hívei — nálunk belső ügy nincs. Nem titkoljuk: mint általá­ban semmiben, ebben sem fo­gadhatjuk el mértékadónak a végleteket, mert az ilyen vagy­Miről, meddig vagy szemlélet mindig túlzot­tan egyszerűsít, s könnyen el­szakad az élet sokszor felet­tébb bonyolult valóságától. A szűkítő nézet veszélye nem kevesebb, mintáz, hogy korlá­tozza az állampolgárok bele­szólását a közügyekbe, lebe­csüli a közvélemény segítő erejét, s megfosztja az ügyek hivatott intézőit a legértéke­sebbtől: a cselekvő támogatás­tól. Vajon mit várhat válasz­tóitól a tanácstag, ha beszá­molóján csupán döntéseket ismertet? S vajon a választó magáénak érezheti-e közsé­ge, körzete minden gond- ját-baját, ha eleve úgy véli, hogy szavára, tanácsára nincs szükség, a döntés tőle teljesen független? Való igaz, egy választott, s az ügyekben döntő szavú testületnek, példá­nak okáért egy község tanácsá­nak vannak bizonyos, csak a tanács vagy a végrehajtó bi­zottság elé tartozó dolgai. Tény az — mondjuk —, hogy nem képezheti ( mert minek is ké­pezné?) nyilvános vita tárgyát; kit alkalmazzon pénzügyi elő­adói állásra a végrehajtó bi­zottság. De a leghelyesebb dön­tés érdekében arról már feltét­lenül meg kell hallgatni a kö­zösség véleményét, hogy a ren­delkezésre álló községfejleszté­si alapból mit valósítsanak meg a leghamarabb, hogy a társadalmi munkával hogyan gazdálkodhat valóban ésszerű módon a tanács. Azt természe­tesen nem kérdezheti meg a pedegógus a szülőktől, milyen módon tanítsa az ábécét, vagy a nyelvtant, de azt, hogy a gyermek egységes neveléséért együtt dolgozzon család és is­kola, feltétlenül kérheti — mert, hogy milyenné válik az új nemzedék, az nem „belső ügy”. Nem szabad semmiféle közügyben elfelejteni: akihez az ügyek intézője fordul, — az állampolgárhoz — laikus lehet szakmai megítélés szerint, de fetlétlenül hozzáértő ha mint szűkebb pátriája környezete ismerőjétől kémek véleményt. S ha így veszik, ha így cserél­nek véleményt vele: megnő közérdeklődése, maga is cselek­vő részese lesz fontos közdol­gainknak, mind kevesebb „lai­kus” vonással, s mind több, szélesedő látókörön alapuló fe­lelősséggel. S a másik, a „mindent meg­vitatni” nézet? Legalább olyan hibás, mint az előző, a kire­kesztő. Mert míg az megfoszt­ja bázisától, az aktív közremű­ködők sokaságától a választott testületet, emez valósággal tét­lenségre kárhoztat, s bénítja a cselekvést. Nemegyszer emel­tünk szót az elburjánzó érte- kezletesdi ellen. Tettük ezt nemcsak azért, mert értékes napokat, órákat rabol, hanem azért is, mert mint módszer, alkalmas a felelősséggel járó Jla padútiaria Dolores Ibárruri 70 éves döntés halogatására, az állás- foglalás elkerülésére, a tisztség­gel járó, kötelező terhek áthá­rítására. Végső fokon ez a szemléletmódi is egy idő múltán feltétlenül a közügyekből való kirekesztéshez vezet. Mert va­jon kinek marad meg a vitat­kozó kedve, ha látja, hogy ugyan meghallgatták, de ér­demben utána nem történik semmi? Vonzó, lelkesítő vonása ma közéletünknek, hogy megszűnt a felesleges titokzatosság, hogy az állam mind több örö­mét, gondját, ügyét meg kíván­ja osztani polgáraival, akiket szolgálnia kell. Lezártuk az ellenőrzött vélemények, az elő­re megbeszélt és megfogalma­zott „viták” korát, társadal­munk nagyra értékeli a belül­ről induló, őszinte bírálatot, a segítő ellenvetést, a jó taná­csot. Soha annyira, mint ma, nem bátorította senki hazánk­ban a vitát. De: az alkotó vi­tát, amely mentes a túlzások­tól, amely épít a köz javára, hogy aztán sokféle vélemény­ből kialakuljon valami közös, végleges álláspont. S ha ez megvan, ha jó, akkor már nincs szükség a szavakra. Mert minden vita annyit ér, amennyi hasznos tett születik majd belőle. Lantos László I Kongresszusi küldötteink Pasionaria — ez a szó azt jelenti: szenvedélyes. Dolores í Ibaurri mozgalmi neve ez. A spanyol forradalmi mozgalom e nagyszerű asszonya részt vett a Spanyol KP megalakításá­ban. A párt képviselője lett, a Központi Bizottság tagja, sztrájkok és tüntetések szervezője, lángoló szavú, tömegeket lelkesítő szónok, a párt egyik legtekintélyesebb vezetője. 1935—1936-ban egyik kezdeményezője és legodaadóbb részvevője az antifasiszta népfront megszervezésének. Astu- ria bányászai őt küldték képviselőjükként a Cortes-be, a ’■ spanyol parlamentbe. Sokszor bebörtönözték. De amikor a polgárháború kitört, ott állott a fegyvert ragadott munká­sok és parasztok élén és ő mondta ki először a világhírű jel­szót: „No pasaran!" — nem törnek át. Milliók figyeltek a szavára. 1936 tavaszán nyolcvanezer nő élén menetelt Madrid utcáin. Járt a tűzvonalban, Politi- tikai beszédet mondott a valenciai arénákban. Szervező munkát végzett Madridban. Megjelent Párizsban és félmilliót franciához beszélt: „Ahhoz a Párizs népéhez jöttem, amely { megdöntötte a Bastille-t és a Kommünt fegyverrel védte í meg. Mi harcolunk a ti szabadságtokért is, de adjatok i ágyúkat és repülögépeketr A magyar önkéntesek százai ési , . százai ismerték őt. ..Ragyogó szép asszony — írták róla —5 Móricz Virág írónő, és higgadt, megfontolt...” ? S°s Nőtanács tagja, Hat évvel ezelőtt járt Magyarországon. Akkor koromfe-t kete haját már hófehérre mosták az évek. De a hite és lel­kesedése nem fakult. Ugyanúgy zengett a szava, mint ami­kor a nemzetközi önkénteseket búcsúztatta: „Áldozatotok nem volt és nem lesz hiábavaló.” Nálunk pedig így szólt: ..Kérem, dolgozzanak, harcoljanak tovább, mert az önök si­kerei a mi sikereink is.” Dolores Ibárruri ma. december 9-én, 70 esztendős. Ki­magasló érdemeiért, forradalmi helytállásáért, tiszta em­berségéért az egész világ köszönti őt. Jókívánságainkat küld­jük neki ma mi is valamennyien, a békéért és a népek boldogságáért vívott harc magyar frontszakaszáról. M) az Orszá- B.-pest. Lesz-e elég tej Gyöngyös környékén ? Korpát, vagy tehéntápot kapnak a termelők ? Nemcsak a gyermekeknek elengedhetetlenül fontos élel­miszer a tej, hanem a felnőt­tek is előszeretettel fogyaszt­ják, termékeivel együtt. Fon­tos tehát, hogy az ellátás ezen a téren zavartalan legyen. Gyöngyös környékén — sőt Nógrád megyében is — ezt a posztot a Tejipari Vállalat gyöngyösi üzeme tölti be, és ahogy az előző évek tapasztala­ta mutatja, zavartalanul. Pedig akadtak nehéz, a tejbe­gyűjtésre féket akasztó helyze­tek. Az elmúlt téli és a tava­szi állatbetegségek nagymér­tékben csökkentették a terme­lőszövetkezetek tehénállomá­nyának tejhozamát. — Átvészeltük anélkül, hogy a lakosság különösebben ma­gyarázta volna a problémákat — mosolyog a több hónapos távlatra visszagondolva Herczeg Gábor üzemvezető. — A megoldásnál variálni kellett az egyes termékféleségeknél. Nekünk a jövőre is gon­dolni kell! Az a kérdés tehát, hogy mit várhatunk az 1966- os évtől a tej- és tejtermék-el­látás terén? — Nem lesz gond! — jelen­ti ki magabiztosan Herczeg Gábor. — A területünkhöz tartozó több mint hatvan ter­melőszövetkezettel már meg­kötöttük a szerződéseket. An­nak ellenére, hogy a tervszá­mok mintegy 6 százalékkal magasabbak az idén, sehol nem tiltakoztak. — Tehát simán lezajlott a szerződéskötés? — Nem teljesen, mert Viszne- ken, egyébként ez a legna­gyobb tejszállítónk, évi 350 hektoliterrel volt némi vita. Mi az országos előirányzat alapján a leszállított tejmennyiség után tehéntápot adhatunk, ők pedig korpát követelnek. — Miért tartják előnyö­sebbnek a korpát? — A tehéntápot csupán a tejelés elősegítésére lehet fel­használni, míg a korpát egyéb téren is hasznosítani lehet. Például sertésnevelésnél. Olvastam az idevonatkozó rendeletet: vagy az egyik, vagy a másik. A tejüzem viszont csak tehéntápot adhat, mert a korpát országos érdekek alap­ján más, fontosabb helyekre rendelte az illetékes miniszté­rium. Az igaz, hogy a viszneki vezetőknek az üzleti szempon­tokat is figyelembe kell ven­niük, de valószínűleg ezt is megértik. Beszélgettünk arról, hogy évről évre javul a takarmány­bázis, sőt ebben az évben külö­nösen jó volt. Ezzel párhuza­mosan emelkedik a tejhozam. Mi lesz tehát akkor, ha vala­melyik termelőszövetkezet több tejet akar átadni, mint amennyire a szerződésben kö­telezte magát? — A 15 százalékos többlet megengedett. Ha még ennél is több lenne, akkor lehetőség van pótszerződés kötésére. — És ha nem tudja teljesíte­ni? — Akkor akadályközlést je­lentenek be. Ha azonban nem tudják megfelelően indokolni, akkor kénytelenek vagyunk kötbérezni. De ilyesmi ritkán fordul elő! Hogy mennyire fontos a tej­hozam növelése, azt éppen aj Herczeg Gábor által közölt ada­tok bizonyítják. Gyöngyös la­kosságának napi tejfogyasztá­sa 1950-ben 2500—3000 liter volt. Ez a mennyiség 1965-ben már elérte a napi 12 000—13 000 litert. Gyöngyös és környéke azon­ban nemcsak jó tejfogyasztó, de jó begyűjtő is. Mert annak ellenére, hogy a járvány érzé­kenyen sújtotta a szerződésben vállalt tejbeadási tervüket a tsz-ek mégis 107 százalékra teljesítették. Laczik János Bukta Miklósné vasúti dolgozó. Hatvan. Pálai Jánosné fmsz-dolgozó, Tiszanána. I. A szövetkezés értelme, célja 'T’öbb mint három eszten- dő van mögöttünk az­óta, hogy hazánkban befejező­dött a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezése. Az ország egyes tájain már négy-öt esztendeje szövetkezetekben gazdálkodik a falu népe. Ennyi idő alatt sok hasznos tapasztalat gyűlt össze. Ezek felhasználása al­kalmas arra, hogy a szövetke­zeti nagyüzemben szervezet­tebb, gyümölcsözőbb legyen a gazdálkodás. A nagyüzem ki­építése, a megfelelő arányok kialakítása a különböző terme­lési ágak között lényeges elő­rehaladás, s ez kifejezésre jut a gazdálkodás eredményeiben is. Egész sor olyan kérdés tisztá­zódott a szövetkezeti belső élet részleteiből is, amiről koráb­ban csak szó esett. Mind a gazdálkodásban, mind pedig a szövetkezeti élet­ben kialakultak azok a helyes módszerek, amelyek sokat se­gítenek a szövetkezés céljának valóra váltásában. Kialakultak, de nem mindenütt érvényesül­nek megfelelően. Ugyanakkor kibontakoztak a körvonalai an­nak is, hogy a jövőben milyen módon lehet formálni azokat a helyes elveket, amelyek al­kalmat adnak a gazdálkodás és a szövetkezeti élet továbbfej­lesztésére. Cikksorozatunk megkísérli a szövetkezeti közösség életének vezetésének olyan jelenségeit, módszereit ismertetni, amelyek Szövetkezeti vezetés — szövetkezeti vezetők a legjobbak tapasztalatai, alap­ján alakultak ki. Tehát nem a gazdálkodás szakmai feladatai­ról, a nagyüzemi termelés agre­es zootechnikai eljárásairól, az üzemi arányokról, s más, köz­vetlenül a termelés körébe tar­tozó kérdésekről esik szó, ha­nem arról, ami minden terme­lési tevékenységben a legfon­tosabb: az emberről, az embe­rek egymáshoz való viszonyá­ról, arról, hogy céljainkat mi­ként válthatják valóra. Epzernyi kérdés foglalkoz­■*-' tatja a szövetkezeti ta­gokat, vezetőket. Többek kö­zött: Mit értünk szövetkezeti demokrácia alatt? A szövetke­zeti demokrácia milyen jogokat biztosít a tagoknak, a vezetők­nek, milyen kötelességeket ró a szövetkezet gazdáira? Mit je­lent a szövetkezeti demokrácia a szövetkezeten kívüli intézmé­nyek számára? Milyen legyen a termelés irányításában külön­böző hatósági és egyéb felada­tokkal megbízott állami intéz­mények viszonya a termelőszö­vetkezetekhez? Milyen kapcso­latot tartson a megyei, járási, községi tanács a termelőszövet­kezettel, hogy az állami irányí­tás is kellően érvényesüljön és a szövetkezeti demokrácia se csorbuljon? A különböző válla­latok és a szövetkezetek egy­máshoz való viszonya mikor te­kinthető helyesnek? A szövet­kezeten belül mikor jó a tagság és vezetőség, valamint az egyes vezetők és a tagok kapcsolata? Milyen fórumokon, milyen kér­désekben hallhatja szavát, nyil­váníthatja véleményét, akara­tát, a szövetkezet tagsága? A párt- és tömegszervezetek mi­ként segíthetnek a legjobban a szövetkezeten belül a közös cél megvalósításában? Ezek és még sok más kérdés nagyon is köz­vetlenül érinti minden szövet­kezet belső életét, a szocialista közösség formálódását. A termelőszövetkezet olyan szocialista nagyüzem —, s ezt a tényt, bár közismert, érdemes hangsúlyozni —, amelyet a dol­gozó parasztok saját földjeik egyesítésével, illetve állami tar­talékföldeken hoztak létre. Szövetkezeteinkben a tagok ál­tal bevitt földterületek jelen­tik a túlnyomó hányadot. Ezen a területen — a szövetkezet tu­lajdonában lévő földön — közös termelőeszközökkel, együttesen gazdálkodnak, s ilyen módon igyekeznek kihasználni saját javukra és az ország hasznára azokat az előnyöket, amelyet a korszerű nagyüzemi gazdálko­dás nyújt a mezőgazdasági ter­melésben. A szövetkezés értelmét, cél- ját mindenekelőtt a dol­gozó ember szolgálata adja. Az ember szebb, kulturáltabb éle­tét szolgálja, az igaz emberi törekvések megvalósítását kell, hogy segítse. A szövetkezés — a nagyüzemi termelés előnyeit érvényesítve jobb a korábbinál, biztonságosabb anyagi alapokat kell, hogy teremtsen az abban részt vevő ember számára. S a fegyelmezett, rendszeres mun­ka, a termelésben való lelki- ismeretes részvétel meghozza gyümölcsét Ugyanakkor a szö­vetkezés — a közös gazdálkodás alapelveinek, s a szövetkezeti élet törvényeinek betartása mellett — biztosítja az ember számára a társaival való egyen­lőséget, megszünteti a kizsák­mányolást kialakítja az em­berben a legnemesebb vonáso­kat. Ez a mérce. Ez a követel­mény még akkor is, ha egyik hónapról, vagy évről a másik hónapra, vagy évre nem sike­rül ezeket a törekvéseket cé­lokat teljes egészében valóra váltani. Mindenki számára tel­jesen érthető és nyilvánvaló, hogy a kezdetleges, alacsony színvonalú gazdálkodás helyére lehetetlenség rövid idő alatt magas fokú, nagy hozamokat és nagy jövedelmet adó, korszerű, gépesített, kemizált gazdálko­dást állítani. E cél elérése elég­gé hosszadalmas. De esztendő­ről esztendőre tovább-lehet és kell lépni ezen az úton. Még­hozzá olyan módom, hogy azok az emberek, akik a szövetke­zetben dolgoznak, fokozatosan javuló anyagi körülmények kö­zött éljenek. Természetesen — miután a mezőgazdasági terme­lés alakulását ma még lénye­gesen befolyásolja az időjárás — a végzett munkának nem mindig ugyanaz az eredménye. Ezt figyelembe véve több év során érvényesülnie kell a fej­lődés főbb mozzanatainak. Ami vonatkozik a termelés­re, az érvényes az ember gon­dolkodásmódjára, magatartá­sára, társaihoz való viszonyára is. Az ember magatartása, gon­dolkodásmódja sem változik egy csapásra. A régi vonások, a magamnak élés tudata hosz- szabb idő múltán változik iga­zi közösségi tudattá. S ennek a változásnak a gyorsaságát erő­teljesen befolyásolja környeze­te. A rra a kérdésre, illetve ‘ * kérdéscsoportra tehát, amely a szövetkezeti élettel kapcsolatban felmerülhet, csak egy lehet a tömör válasz, akár a szövetkezeten belül, akár a szövetkezeten kívül várnak is megoldást: a tettek, az intéz-'« kedések a szövetkezés értelmét,’! célját szolgálják, vagyis azt,^ hogy a nagyobb, gazdaságosabb) termelés révén az igaz emberi' kapcsolatok megerősítésével jobban boldoguljon a szövetke­zeti parasztság. Ez a falu népé­nek és egész országunknak egy­aránt érdeke. Almási István Horváth Nándomé, a megyei Nőtanács titkára, Eger. Zakar Zoltánné MESZÖV- dolgozó, Egac. WtÁ.láo.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents