Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-08 / 289. szám

EVEK - EMBEREK Már egy évtizeddel ezelőtt is ott találtam volna meg őket, ahol végre most talál­koztunk. Akkor még biztosan kevesebb ránc futott össze ar­cukon, tekintetük is fiatalabb volt, és a vallomásuk is egé­szen másról hangzott volna el. Másról és másképp, mert az eltelt évtized nemcsak az idő­ből ment el, hanem a díszlete­ket, az epizódokat, az éveket is megváltoztatta, s ezért ta­lán nem is baj, hogy csak most találkoztunk ... Már egy évtizeddel ezelőtt is ott találtam volna Mészáros Andrást, ahol most találkoz­tunk ... — 1924-ben születtem An- dornaktályán. Első gyerek vol­tam, ami abban az időben azt jelentette, hogy amikor meg­tanultam beszélni és járni, már dolgozni is kellett. Muszáj volt, édesapámnak egymás után érkeztek a behívók. Nem szívesen ment, de muszáj volt. Igaz, nem ingyen hordta a mundért, 1914 után kapott egy fél hold proletárföldet. Ez volt a vagyonunk, ebből él­tünk. Meg a munkából. Esz­tendőn keresztül dolgoztam a Platman-birtokon. Mit? Amit parancsoltak. Aztán jöttek a vándorévek. A 'szilvásvárad! fűrésztelep, a putnoki szénbá­nya. — Ide, a Felvonó- és Hajtó­műgyárba 1951-ben kerültem. Nem gyár volt még ez akkor, csak gépjavító. Kályhával fű­töttünk, a gépekben befagyott a víz. Kemény évek voltak. Hol dolgoztunk, hol nem. — Hol volt pénz, hol nem. Iszonyatos dolog a bizonyta- ’anság. Jutott belőle elég. Ami­kor a javítóból gyár lett, vég­leg itt maradtam. Ügy is mond­hatnám, hogy az egyik alapí­tója vagyok ennek a gyárnak. Pár ez csak néhány év óta :,yár, volt idő, amikor csak nzért volt az, mert úgy hív­ük. Eleinte itt sem volt mun­ka. És persze megint nem volt ;énz. Álltunk, beszélgettünk, s üres zsebekkel tértünk haza a családhoz. Jöttek az emberek, mentek az igazgatók, de azért mi maradtunk. Reményked­tünk, hogy hátha megváltozik egyszer az egész. Hát megvál­tozott. Gyár lett, mi pedig megnyugodtunk. Én csak any- nyit tudok mondani, hogy megérté. Maguk sokat cikkez­tek rólunk, volt is miről írni, az biztos, de higgye el, most minden megváltozott. A mun­kával nincs baj. A pénz is megvan. Soha ennyi jutalmat nem kaptunk itt az elmúlt években, mint az idén. Ez pe­dig mégiscsak valami. Egyéb­ként itt tanultam ki a lakc- tosszakmát, 1956 óta vagyok párttag. Szocialista brigádban dolgozom, kétszer kaptam ki­váló dolgozó oklevelet... Már egy évtizeddel ezelőtt is ott találtam volna Tóth Józse­fet, ahol most találkoztunk... — Egerben születtem 1928- ban. Apámnak három holdja volt, amely szűkre szabta a kenyeret. Dolgozni kellett, szükség volt a fillérekre is. Tizenhárom évvel ezelőtt ke­rültem ide. Előbb mint segéd­munkás dolgoztam, később szakmát tanultam. Voltam csoportvezető, diszpécser, bri­gádvezető. Nem volt könnyű ez a tizenhárom év. Egymásra vártunk a gépek előtt, mert kevés volt belőlük, s egymás­nak panaszkodtunk fizetéskor. Sokszor elkeseredtünk, ki tud­ja már, hogy hányán számol­tak le abban az időben. Mi maradtunk. Gondoltuk, egyszer majdcsak talpra áll ez a gyár. Meg is tettünk érte mindent. Volt, amikor négy műszakot is dolgoztunk egyfolytában. Nem is egyszer. Ügy érzem, magunknak építettük ezt a gyárat. Az első perctől itt va­gyok, tudom hogy honnan, ho­gyan és miből indultunk el. Amikor baj volt, mindig elha­tároztuk, hogy csak azért is megmutatjuk, tudunk dolgoz­ni. Itt a helyünk, együtt öre­gedtünk, vagy fiatalodtunk ezzel a gyárral. Munkánk gyü­mölcse már érik. Ebben az évben már megkóstoltuk. Szo­cialista brigádtag vagyok, 1955 óta párttag, kiváló dol­gozó oklevelem van ... Már egy évtizeddel ezelőtt is ott találtam volna Juhász Lászlót, ahol most találkoz­tunk ... — 1938-ban születtem Füzes­abonyban. Az Óbudai Hajó­gyárban tanultam meg az esz­tergályos szakmát, majd az iskola befejezésével idejöttem a gyárba. Itt nőttem fel, itt lettem ember. Megszerettem a gyárat, a társakat. Az eltelt tíz év alatt összekovácsolt ben­nünket a munka, a megpró­báltatás, az öröm, a bánat. Amikor én idejöttem, még mindössze három esztergapad­ja volt a gyárnak. Sorba áll­tunk, vártunk, amíg az előt­tünk álló elvégzi. Nem siettet­hettük, pénzért dolgozott ő is. Vártuk, az óra ment, de a pénz egyre fogyott. Nem volt törzs­gárdája a gyárnak, sokan csak látogatóba jöttek ide. Voltak, akik meg közömbösen, a nem­törődöm jelszóval végezték munkájukat. Nem azt mon­dom, hogy most nincs baj, hogy már minden a legjobban megy itt, de hogv ebben az évben jelentős fejlődés törté­nik nálunk, természetesen a gyár és az emberek javára, az biztos. Tíz évem telt el ebben a gyárban. Ha arra gondolok, hogy még csak 27 éves va­gyok, akkor nagyon örülök, hogy idejöttem, hogy az elsők között voltam, s azokkal az emberekkel dolgoztam, s dol­gozom együtt, akik kiállták a próbát... Már egy évtizeddel ezelőtt is ott találtam volna meg őket, ahol végre most találkoztunk... Koós József A SAJTÓNAPON A SZERKESZTŐSÉGBEN-1 — Gondoltuk, ma ne fáradjanak, ma házhoz jöttünk. (Mészáros András rajza) ARCOK A GYÁRBÓL Hadat üzent a baleseteknek Szeretem a munkámat . . . Szaniszló Albinná már hét éve tagja a szövetkezetnek. Ilyenkor télen korán esteledik. Ha délután süt is a nap, csak inkább mutatóban, mert a decemberi délutánokon inkább a szürkület az úr. Szaniszlóéknál is felgyújtják a villanyt. Az asszony vasal, a kisebb gyerek tanul, a nagy­lány most érkezik az üzletből. — Fodrásztanuló — meséli édesanyja és ar­ról is beszél, hogy a másik lánya a napokban vizsgázik, ö a mezőgazdasági „szakmát” vá­lasztotta, és kertész szakmunkásnak tanul. A ház, amelyben Szaniszlóék laknak, a vá­rosban is megállná a helyét. — Nemrég építettük. Sokat segített a szö­vetkezet. Anyag, fuvar és egyéb segítség is ér­kezett, amire csak lehetőség volt. Később Szaniszló Albinné munkahelyéről, a szövetkezetről beszél. A káli Március 15. Tsz tagja már 1959 óta. Ebben a gazdaságban há­rom női munkacsapat is dolgozik, méghozzá elismerésre méltóan. A nehéz nyár, a kellemet­len esős, sáros ősz ugyancsak kipróbálta ere­jüket, de az idő mégsem fogott ki rajtuk. Si­került betakarítani a termést. A gazda bort tölt a poharakba. Saját ter­més, a háztájiból. — Nehéz-e a szolgálat? — A vasutasnak sohasem könnyű. — Szinte mindennapos, hogy a nappallal kell felcserélni az éjszakát. A munkahelyem pedig Budapesten van. Szaniszlóéknál kétfelé dolgozik a család. Az asszony a szövetkezetben, a férj a vasútnál. Később a keresetről esik szó. Szaniszlóné tavaly 230 munkaegységet szerzett, az idén va­lamivel kevesebbet. Évi jövedelme mintegy tíz­ezer forint a háztáji mellett. A szövetkezet és a vasút jól kiegészítik egymást — mondja a férj, aki ha ráérő ideje akad, szívesen segít a határi munkában. Aztán ott van a szőlő, azt is kapálni, permetezni kell... Közös törekvésük, szorgalmuk bizonyítéka a szép, új ház, a berendezés is. — Vasutaslány voltam — meséli az asszony. — Lánykoromban nem szoktam meg a ka­pálást, de később hozzá kellett szoknom. A szö­vetkezet kertészetében dolgozom már évek óla és megszerettem ezt a munkát. Amilyen gyorsan szürkült, olyan gyorsan száll le az este. Szaniszlóék holnap útra ké­szülnek. A szakiskolában délután vizsgázik a lányuk... — szálay Túlteljesíti éves felvásárlási tervét a Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat Közeledik az év vége, a Szol­nok—Heves megyei Állatforgal­mi Vállalat irodáiban is össze­sítik már a számokat, hogy megtudják az évi felvásárlás eredményét, valamint azt, mennyi hízó és hízómarha fel­vásárlására számíthatnak még ebben a hónapban. Erről a munkáról és a jövő évi szerződéskötésekről kér­tünk felvilágosítást Szolnokon Retter Bélától, a felvásárlás- szervezési osztály vezetőjétől. Ebben az évben az állatfor­galmi vállalat Heves megyéből 60 ezer sertés felvásárlását ter­vezte. November végéig a me­gye termelőszövetkezetei, ház­táji és egyéni gazdaságai 57 ezer sertést értékesítettek. Decem­berben még 5000 hízót vesz át a vállalat. Ez igen szép ered­mény. A korábbi évektől elté­rően nemcsak az a változás, hogy több hízót vásárolt fel a vállalat, hanem az is, hogy egész évben ütemesen, az esz­tendő első felében is szállítot­tak árut a termelők. A Heves megyei termelőszövetkezetek mintegy 56—57 ezer hízót jut­tattak a kereskedelemnek. Ez­által az állatforgalmi vállalat összesített éves tervét 13 000 hízó felvásárlásával túlteljesíti. Ez egyben annak is köszön­hető, hogy a megyei termelő- szövetkezetekben javult a ta­karmánygazdálkodás, s a ko­rábbi évektől eltérően rövidebb tenyészidő alatt hizlalják meg a sertéseket. Ma már választás után azonnal hízóba fogják a malacokat és nyolc—‘kilenc hó­napos korban elérik az átvételi súlyhatárt. Több termelőszövet­kezet túlteljesítette éves hizla- lási tervét; így például az egri Rákóczi Tsz is, hiszen a terve­zett 200 hízó helyett 260-at ér­tékesített. Dicséret illeti az al- debrői Üj Élet Tsz-t, mert a tervezett 620 hízott sertés he­lyett 750-et adott a kereskede­lemnek. Nem feledkezhetünk meg az atkári Űj Élet Tsz-ről sem, hiszen éves tervét 138 hí­zóval teljesítette túl. örvendetes, hogy a marha­hizlalásnál is túlteljesítést be­csülnek a szakemberek. Az éves terv szerint 13 ezer hízó- marha átvételét tervezték, no­vember végéig 12 500-at vásá­roltak fel. Év végéig még mint­egy 1000 hízómarha értékesíté­sére kerül sor. A felmérések és a Heves me­gyei közös gazdaságokkal való beszélgetések tapasztalatai sze- Irint az állatforgalmi vállalat [szakemberei megállapították, ,hogy az 1966-os esztendőben is 'lényegében az ez évi sertés- és [szarvasmarha-hizlalási keretek- : nek megfelelően szerződnek [majd a gazdaságok. A szerző- (déskötés már korábban meg­kezdődött — keretmegállapodá- ,sok formájában — és beigazoló­dott, hogy a szerződéses úton [való termeltetés bevált, j Január 1-vel megváltoznak ,a felvásárlási árak. Eddig ál- 'talában a magasabb súlykate­góriáknál magasabb árat fize- 'tett az állatforgalmi vállalat [kilónként. Jövőre az új árrend- iszer életbe lépésével a fehér [hússertéseknél például az aláb­biak szerint alakulnak az árak: 'Száz kilótól 115 kilóig 16 fo- >rint kilónként, 115 kiló felett [pedig 15,20 forintot fizet a vál­lalat. A hús jellegű sertéseknél 'a 100—120 kilóig megállapított [kategóriában kilónként 16 fo- n-intot, a 120 kilónál nagyobb [sertésekért pedig kilónként 15 'forintot fizetnek. Ezzel lénye­dében elősegítik, hogv kevesebb »takarmánnyal állítsák elő a hí- [zókat a termelőszövetkezetek, 'de az igények is megkövetelik iazt, mert a kereskedelem egyre [inkább húsjellegű hízókat kö- 'vetel. ; sz. I,, i. Egy barátom mesélte: — Lajoska megértő lélek. Amikor elkértem tőle a lakást — Elzát akartam felvinni oda —, szó nélkül beleegye­zett. Mondtam neki, hogy menjen moziba, de ő inkább osztályér­tekezletet szervezett a vállalatnál. Tehette, ő volt az osztályvezető. Mulatságos arra gon­dolni, hogy a szegény kartársak most azért értekeznek, mert én és Elza... Mondom, La­joska rendes gyerek, máskülönben megrög­zött agglegény. Sajnos, prózai lélek. Nincs fan­táziája. Abszolúte sem­mi fantáziája nincsen. De azért jó fiú. Aznap délelőtt megtelefonoz­ta nekem, hogy minden rendben, vett egy üveg likőrt, huszonkét deka süteményt, és a kulcs a lábtörlő alatt lesz. Minden úgy ment mint a karikacsapás. A kulcsot megtaláltam a lábtörlő alatt. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Elza besurrant a lakásba. Én utána, és bezártam az ajtót. — Agglegény a barát­ja? — kérdezte Elza, miközben körülnézett a szobában. — Ugyanis meglepő rend van itt! Kulcs a lábtörlő alatt Az asztalon egy cédu­la feküdt. Lajoska írta El akartam olvasni, de Elza egy vad mozdulat­tal kitépte a kezemből. A cédulán ez állt: „Dugóhúzót találsz a konyhaszekrényben. A hangulatlámpa nem működik. Lajoska.” — Megható! — mond­ta Elza. — Megható — bólin­tottam kissé idegesen, és egy szenvedélyes mozdulattal magamhoz szorítottam Elzát. — Most képzeljük el — rebegtem—, hogy egy szigeten vagyunk. Ket­ten. Te meg én. Körü­löttünk a tajtékos, zöld tenger, fejünk felett al­batroszok. Mit nézel? — Ott, ott a széken van egy cédula — felel­te Elza mosolyogva. — Aztán a székhez sza­ladt, és szótagolva fel­olvasta nekem Lajoska újabb üzenetét: „Az asztalon van egy cédula. Olvasd el! La­joska.” — Gondos barátom van! — állapította meg Elza kissé gúnyosan. — Olyan boldog va­gyok, hogy eljöttél! — dadogtam! — Te nem is tudod, hogy milyen boldog vagyok, napsu­garam, galambom, har­matom, mindenem... — Nini, itt is van egy levél! — kiáltott fel Elza. — Itt találtam a zene szekrényen. — Azt írta Lajoska, hogy a lemezekre vigyázz, a fürdőszobában ne csi­náljunk locspocsot, és ha megéheztünk, a sü­tőben találunk pala­csintát. A Lajoska sü­tötte ... Lajoska kezdett az idegeimre menni. — Ne törődj most Lajoslcával! — liheg­tem. — Elza, szivem, milyen kár, hogy most nem tudom megállíta­ni az időt, hogy mindig együtt lehessünk, így, ketten, egyedül... Te meg én... — Tovább akartam folytatni, de nem tudtam, mert te­kintetem egy újabb cé- dullcára esett A kisasz­talon hevert az ablak előtt. Szép lassan oda­sétáltam és zsebre gyűrtem. Elza szeren­csére nem vett észre semmit, mert éppen Lajoska fényképeit né­zegette a falon. Lajos­ka mint pucér kisded, Lajoska mint érettségi­ző diák, Lajoska mint evezős... — Szerelmem, te nem figyelsz rám! — dohog­tam sértődötten. — Jóképű fiú ez a Lajoska — válaszolta Elza. — Miért nem mu­tattad be nekem? — Látod, már nem szeretsz! — sóhajtot­tam, és duzzogva leül­tem a dívány szélére. Azt vártam, hogy Elza leül mellém, és vigasz­talni kezd, de nem eztör­tént, mert egy újabb le­velet talált. Nevetve ol­vasta fel nekem: „A szerelmes levelek antológiáját megtalálod a könyvespolc harma­dik sorában, balról a negyedik. Lajoska.” Elza megtalálta a könyvet a jelzett he­lyen. A könyvből egy cetli állt ki. „Ne vidd el! Könyvet elvből nem adok köl­csön! Lajoska.” Most már komolyan dühös voltam. Felug­— Ebben a szakmában kü­lönösen éberen kell ügyel­nünk magunkra, a mi mun­kánkat számtalan rejtett bal­eseti forrás veszélyezteti sza­badtéren vagy benn az üzem­ben. Nálunk még mindig sok a kampánymunkás, jócskán akad közöttük olyan is, aki még csak ismerkedik a cu­korgyárral: rájuk kettőzött gonddal kell vigyáznunk. ^ — Hogy vigyáznak? — Az idei szezonban még : nem tudok nagyobb baleset-j ről. Ügy iparkodunk mind a- száztízen, hogy idejében felfed- i jük s elhárítsuk a veszélyt.' Még a kampány előtt... A kar- ■ bantartási munkák mellett,' az idén is megszerveztük az i őrjáratot. Elég sikeres volt:; 75 balesetet előztünk meg a. különféle hibák kijavításá-' val. Feljáró lépcsőket javítót-' tunk, korlátokat pótoltunk,: szereltünk, nyitott aknákra1 készítettünk fedeleket, gépek-; re védőrácsokat, s a falakon. ’ vasúti átjáróknál figyelmez-< tető táblákat helyeztünk el. ' — Tart még az őrjárat? — Természetesen. Egész 1 éven át kötelességünknek te-' kintjük. S hogy ne feledkez­zünk meg róla, rendszeres! munkásvédelmi oktatáson fi-' gyelmeztetjülc egymást újra; meg újra, havonta megtartjuk, az általános biztonságtechni-' kai bejárást... Telenként a ! fagy a legnagyobb ellensé-« günk: a szabadtéri munkahe-[ lyeken sok dolgunk akad. A' kötélpályánál az idén mutat-' kozott be az automatikus só-, adagoló. Mi készítettük azt is...' Tizenegy éve dolgozik a1 Hatvani Cukorgyárban Kiss j László technikus, a tmk mű-i hely fiatal vezetője. A száztíz' karbantartó munkás irányítá- m mellett szüntelenül éber szemmel keresi, figyeli, hogy mik akadályozzák a biztonsá­gos munkavégzést, hol van szükség sürgős segítségre. Nem véletlen, hogy a Zagy­va-parti gyárban úgy talál­ták: az idén Kiss Lászlónak volt a legtöbb érdeme a bal­esetek megakadályozásában. Akik ismerik, tudják, hogy a jutalmul kapott 300 forint nélkül is megtette volna a magáét... <—ni) I róttam a díványról, és, Elzához rohantam. — Istenem, milyen1 kegyetlen tudsz lenni!' — sziszegtem, és megra-, gadtam a karjánál fog-' va. — Szeressél! ] Éreztem, hogy elérke-1 zett a döntő pillanat.[ Karomba vettem, Elza' átölelte a nyakam, és\ egy szót sem szólt., Amikor gyengéden le-1 tettem a díványra, így■ sikoltott fel: ] — Te, megint egy le-i vél! — S kacagva oI-[ vasta fel, szinte alig le-' hetett érteni, mit mond.] — „A függönyt húzd, be, mert szemközt la-'{ kik egy öreg ügyvéd, az> állandóan kukucskál.[ Lajoska.” La-jos-ka! —, nevetett Elza fuldokol-’ va, könnyes szemmel,] aztán ellökött magától,] és hahotázva kirobogott', a szobából. — Elza! — kiáltottam< utána. — Elzácska! —[ De akkor már messze, járt. — Mindennek vége!', — keseregtem, és ami-] kor lógó orral kifele[ ballagtam, az előszoba-' ban megtaláltam Lajos-] ka utolsó üzenetét: < „A kulcsot ne felejtsd, a lábtörlő alá tenni.” Ott. abban a pillanat-] ban ütött meg a guta. «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents