Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-07 / 288. szám
A francia elnökválasztásról jelentjük Súlyos szerencsét I enség Togóban Az AFP hírügynökség szerint rendkívül súlyos közlekedési szerencsétlenség történt a hét végén Togóban: Lome-tól 300 kilométernyire északra, egy So- toubona nevű községben ünnepi felvonulást tartottak a helybeliek, amikor két tehergépkocsi teljes sebességgel a tömegbe rohant. Hivatalos források szerint a szerencsétlenségnek 103 halottja van, és még legalább százan sebesültek meg. A halottak listáján szerepel egy amerikai állampolgár is, aki a „békehadtest” tagjaként tartózkodott Togóban. JUilfMdl KALEIDOSZKÓP MOSZKVA: A Magyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége és a magyar művészdelegáció az azerbajdzsáni magyar kulturális napok végeztével vasárnap Bakuból visszaérkezett Moszkvába» Az MSZBT küldöttsége — élén Nagy Richárd- dal, a budapesti pártbizottság osztályvezetőjével — valamint a hattagú magyar művészküldöttség hétfőn délben Moszkvából visszautazott Budapestre. VARSÓ: Krakkóban vasárnap befejeződött a lengyel írószövetség kongresszusa. A kongresszus az új vezetőség elnökévé ismét Jaroslaw Jwaszkiewiczet választotta. A tanácskozás határozatban tiltakozott az atomfegyvereknek az NSZK területén történő tárolása miatt és elítélte az amerikai imperialisták Vietnam elleni terrorhadjáratát. A kongresszus végül egész sor határozatot hozott az irodalom helyzetének megjavításáért Elfogadta Jwaszkie- wicz javaslatát hogy 1966 őszén rendezzék meg a „lengyel kultúra kongresszusát”, mint a lengyel millennium méltó befejező aktusát TOKIÓMód Péter felszólalása az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén, amely a gyarmati rendszer felszámolásáról szóló nyilatkozat végrehajtásával foglalkozik, december 3-án felszólalt Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, a magyar küldöttség vezetője. A gyarmati rendszer ellen folyó harc az ENSZ tevékenységének azon területei közé tartozik, amelyben a szervezet viszonylag a legtöbb eredményt tudja fölmutatni — állapította meg a magyar delegáció vezetője. — Kétségtelen tény, hogy a gyarmatrendszer földrajzilag zsugorodóban van: az ENSZ tagállamok évről évre növekedő létszáma e szükségszerű történelmi folyamat egyik következménye. A különböző gyarmati területek helyzetét elemezve Mód Péter ezután megállapította, hogy a gyarmati népeik kizsákmányolását „a mai világban egy gyarmattartó ország egyedül már nem is tudja, nem is akarja elvégezni. Az egyes monopolvállalatok és államok érdekei olyan mértékben összefonódtak egymással, hogy a kizsákmányolásnak szinte átha- tolhatatlanul szövevényes őserdejét alkotják”. „Ma kollektív gyarmatosító tevékenységről, pontosabban a NATO gyarmatosító tevékenységéről van szó” — mondotta Mód Péter, majd a NATO kereteiben létrejött, s a gyarmatosított népek fékentartását célzó katonai együttműködés kérdéseivel foglalkozott. Kijelentette: „Küldöttségem olyan határozat elfogadását támogatja, amely a gyarmatosítás minden formáját elítéli, és a valamennyi formája elleni harcot az ENSZ kötelességévé teszi”. A továbbiakban Mód Péter rámutatott azokra az új lehetőségekre, amelyek az ENSZ számára kínálkoznának a gyarmat-rendszer maradványai elleni küzdelemben. „Helyes lenne — mondotta —, ha a közgyűlés javasolná a Biztonsági Tanácsnak, hogy mivel ma már a gyarmat-rendszer puszta léte a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetését jelenti, foglalkozzék vele minél hamarább ebben az általános formában is, s ne csak a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének egyes, alkalmanként napirendre tűzött konkrét megnyilvánulási formáival. Az ENSZ előtt álló másik feladatról szólva kijelentette; „Kongóban 1960-ban Belgium állítólag állampolgárai védelmében követett el agressziót. Számos hasonló példát lehetne felhozni arra, amikor a nyugati hatalmak állampolgáraik emberi jogainak védelmére hivatkoznák külföldön, amikor különböző agresszív cselekedeteket követnek eL Ugyanakkor azonban a gyarmattartó hatalmak saját gyarmataikon az emberi jogokkal kapcsolatban elfogadott ENSZ- deklarációk és egyezmények legelemibb előírásait is lábbal tiporják”. Három kontinens népei Havannában Azsia, Afrika és Latin-Ame- rika népei — a Kairóban megtartott előkészítő tanácskozás eredményeként — 1966 január 3-a és 10-e között rendezik meg első konferenciájukat Havannában. Az eseményre vonatkozó felhívás szövegében olvashatók a következő részletek: A felhívás utal a különféle imperialista mesterkedésekre, amelyek a három kontinens népeinek függetlenségét és szabadságát veszélyeztetik, majd így folytatódik: — Éppen ezért a három kontinens népei nagy szükségét érzik annak, hogy érvényesüljön közöttük a szolidaritás, és annak, hogy harcukat összehangolják a közös ellenség, a jenki imperializmus ellen. Az Afroázsiai Szolidaritási Mozgalom mindenkor tudatában volt ennek a szükségességnek. A gyarmatosítók minden mesterkedése és • összeesküvése, amellyel Latin-Amerikát el akarta szigetelni ettől a mozgalomtól, sikertelen maradt. A felhívás megállapítja: A három kontinens népei között ma már szoros a kapcsolat. Valamennyien azonos problémákkal viaskodnak és mind- annyiukat fenyegeti az imperialista agresszió és fegyveres beavatkozás. Ez a helyzet indokolja a havannai konferencia megtartását, amely lényegében új fejezet kezdete az imperializmus, a koloniálizmus és a neokolonializmus elleni harc történetében, a népek felszabadulásáért és a világ- békéért vívott közös harcban. E vonatkozásban Kuba példát mutat Latin-Amerika népeinek. A havannai konferencia, azáltal, hogy egybeesik a kubai forradalom hetedik évfordulójával, a hős kubai nép iránt érzett tisztelet kifejezése is. Maga a konferencia alkalmat ad a tapasztalatok kicserélésére, a szolidaritás erősítésére és a közös munka fokozására. — Történelmünk döntő szakaszában élünk — folytatódik a felhívás szövege. — Az imperializmus az elnyomott és leigázott népek hosszú harca során a reá mért csapások következtében gyengül. Ugyanakkor azonban, amíg az imperializmus létezik, létezni fog mind a népek kizsákmányolása, mind az egyes embereké. Népeink — amelyek sok évszázadon keresztül szenvedtek a kizsákmányolástól — késsék véget vetni ennek az állapotnak Az Üj Kína Hírügynökség a kambodzsai hírügynökség jelentése nyomán közölte, hogy „az elmúlt napokban további behatolások történtek Kambodzsa területére és légiterébe Thaiföld és Dél-Vietnam felől. A jelentés november 21 és december 1 között négy határsértést sorol feL LONDON: Léopoldville-ben közölték, hogy Kaszavubu volt elnöknek megengedték a katonai tábor elhagyását Kaszavubu visszatért szülőfalujába, és valószínűleg gazdálkodással foglalkozik majd. Mobutuhoz intézett táviratában köszönetét mond azért, hogy fogvatartása alatt vele és családjával emberségesen bántak. DJAKARTA: , Szumátra északi részén 10 500 embert — főleg ültetvénymunkásokat — tartanak börtönben. Sobiran dandártábornok, az észak-szumátrai katonai körzet parancsnoka szerint a letartóztatottak támogatták a „szeptember 30-a mozgalmat.” A közép-jávai Páti város körzetében 10 333 embert tartóztattak le. Valamenyien tagjai az Indonéz Parasztfrontnak, illetve a Népi Ifjúsági Szövetségnek, a Gerwani nőszövetségnek, vagy más baloldali szervezetnek. SANTIAGO DE CHILE: Chile és Argentína kormányfője megegyezett, hogy a Juan de Dios Carmona chilei és Eeopoldo Suarez argentin hadügyminiszter csütörtökön találkozik és tárgyalást folytat a határviszály megszüntetéséről. November 6-án, az argentin—chilei határon az argentin határőrök lelőttek egy chilei katonatisztet, megsebesítettek egy őrmestert, és a nem- zei gárda két tagját elfogták. Az incidens óta mindkét ország csapatokat küld a határra, s gyakoriak az összetűzések. oHMtPÜJSMGy 1965. december 7., kedd A szocialista nemzeti egység körül sok még a félreértés, s nem ritka a félremagyarázás. A vitatottak közül két kérdést kívánok kiragadni: a szocialista nemzeti egység és az osztályharc, illetve a szocialista nemzeti egység és a vezető erő kapcsolatát. Van-e osztály harc ? Itt a téves nézetek két csoportjával találkozunk. Vannak, akik az osztályharc napjainkban való „elcsendesedéséről”, „elhalásáról” beszélnek. Az osztályharcnak olyan éles, „látványos” megnyilvánulásai, mint 1945—53 között vagy akár az ellenforradalmat követően, valóban nem tapasztalhatók. Ma — mondják e nézet vallói — csak akkor van szükség osztályharcra, ha az ellenség támad. A másik álláspontot vallók azt panaszolják, hogy a szocialista nemzeti egység politikája voltaiképpen az osztályharc kiiktatását jelenti a munkásosztály politikai fegyvertárából. Ami mindkét nézetben közös, az annak meg nem értése, hogy a történelmi fejlődéssel az osztályharc tartalmi vonatkozásokban — feladataiban — is, de főleg területét és formáit tekintve változik. Súlyos politikai hibák származhatnak abból, ha nem ismerjük fel idejében: az osztályharcnak mikor, milyen formáját kell alkalmaznunk. A szocializmus teljes felépítéséért végzett tevékenység: harc. Mi ellen? A gazdaság területén: a kapitalizmusból ránk maradt módszerek, a kispolgári szűklátókörűség, „üzemi sovinizmus”, az egyéni előnyök hajszolása, a közösségi szempontok háttérbe szorítása ellen. A kapitalizmust véglegesen legyőzni csak a kifejlett szocialista termelő- és társa- 1 dalmi viszonyok talaján lehet. Igaz, ez a harc nem személyek, s nem egy konkrét osztály 'tagjai ellen irányul, hanem a A szocialista nemzeti egység és a munkásosztály múltból itt maradt — és sajnos, a szocializmus talaján is vadhajtásként újból felbukkanó — visszahúzó erők ellen. (Csak bonyolítja a dolgot, hogy néha olyanoknál is megtalálhatók e tulajdonságok, akik magukat a szocializmus híveinek érzik.) Az említettek érzékeltetik, milyen szövevényes ez; belső tartalmát tekintve mégsem nevezhető másnak, mint az osztályharc új formájának. Világosabban szétválaszthatok a frontok az ideológia terén. Közgondolkodásunkban a burzsoá ideológiának még számottevő maradványai lelhetők fel. Csak példaként említjük a két társadalmi rendszer erőviszonyainak bizonytalan megítélését, nacionalizmust, a klerikal izmus felbukkanását, a szellemi életünkben olykor tapasztalható behódolást a burzsoá kultúra előtt, az egoizmust és más hasonló, ismert jelenségeket. Mindezek éreztetik hatásukat a társadalom arculatán, s létük igazolja az ideológiai harc szükségességét. Az ellenük való — valóban nem könnyű, de szükséges — fellépés: osztályharc. A nemzeti egység szocialista jellegét nem lehet másképpen biztosítani, mint a szocializmus fejlődését gátló — s fentebb csak vázlatosan említett — jelenségek elleni harccal. A szocialista nemzeti egység politikája nem az osztályharc megszüntetését, hanem annak új, formában változott szakaszát jelenti. A vezető erő kérdése A történelem tanúsítja: minden társadalmi rendszernek megvan a maga vezető osztálya. Ez az osztály az alapvető termelőerők tulajdonosa. A termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapuló szocialista társadalom a munkásosztály, szűkebben a nagyipari munkásság a vezető erő. Olyan osztály ez, amely a kor legmodernebb termelőerőivel van kapcsolatban, a termelési folyamatban megszervezett és így politikailag is leginkább szervezhető, olyan osztály, amely — elég az utolsó évszázadosa gondolnunk — számszerűségében, társadalmi súlyában is folyamatosan nő s amelyet — nem utolsósorban — semmiféle érdekszál nem fűz a kizsákmányoló társadalomhoz. Oktalanság lenne ezt a vezető szerepet éppen a szocializmus építésének időszakában elvitatni. Vannak, akik azt vetik ellene, hogy a munkásosztály egy része — öntudatát tekintve — nem feltétlenül alkalmas e vezető szerep betöltésére. A döntő az osztály objektív helyzete, mert ugyan kétségkívül kihatott a munkásosztály politikai arculatára, hogy az utolsó két évtizedben nagy volt a „beáramlás” a munkásosztályba, s a régi osztálytudatos munkások egy része különböző irányító funkciókba került, de ne feledjük el, hogy az utóbb említettek a maguk helyén éppen a munkásosztály vezető szerepét erősítik! Egyesek azt is felvetik, hogy a munkásosztály vezető szerepe „elvileg” ellenkezik a nemzeti egység gondolatával. Az ilyen felfogás éppen a nemzeti egység legbelső;, lényegi tartalmát: szocialista jellegét szorítaná háttérbe. Mint ilyen, ellenséges álláspont; s a társadalmunkban még elég jelentős polgári befolyást tükrözi. — Vajon nem az értelmiség hivatott a társadalom vezetésére? — mondják mások — a tudomány és a technika gyors fejlődésére hivatkozva.' Az értelmiség nemcsak a polgári társadalomban, hanem nálunk is eredetében, összetételében, ideológiai arculatában még igen tarka képet mutat. Különböző osztályokból eredő közbülső réteg. Wright Mills amerikai író „Fehérgallérosok, Amerika középrétege” című könyvében így ír róluk: „Ha van valami, amire törekednek, akkor ez a középút, márpedig ez elérhetetlen, vagyis nem más, mint egy képzeletbeli társadalom illuzórikus útja. Belsőleg szétforgácsoltak, nem egységesek, külsőleg pedig hatalmasabb erőktől függnek.” Az értelmiségnek számottevő szerepe volt és van a társadalmi átalakulásokban — mint valamelyik társadalmi osztályhoz csatlakozott erőnek, érdekei kifejezőjének. Szerepe nálunk is ez. Nagyra becsüljük a munkásosztály történelmi hivatásának teljesítésében, a szocializmus építésében végzett munkájáért Milyen érdekek is lennének azok, amelyeket az értelmiség a munkásosztály érdekeitől eltérően, esetleg azokkal szemben érvényesítene? Nyilvávaló, hogy csak a szocializmussal ellentétes én/’e- kek lehetnének ezek. Mi az, ami a vezető szerep kérdésében félreértésre adhat alapot? Régebben sokan a munkásosztály vezető szerepét kizárólag „káderkérdésnek” tekintették. Természetesen, ma is az arra alkalmas munkások vezető helyre kerülnek, de a munkásosztály vezető szerepe nem csökken azzal, ha más osztály, vagy réteg tagja vezető posztra jut, hiszen — ott a munkásosztály politikáját érvényesíti! A ma vezető szakemberének elengedhetetlen jellemzője kell hogy legyen a szocializmus ügyéhez való hűség. „Nem arról van szó, hogy a szocializmus ügyéhez való hűség helyett követeljük a szakismeretet, hanem arról, hogy a szocializmus ügyéhez való hőség és feltétlen odaadás első követelménye mellett növekvő erővel jelentkezik a másik, szintén elengedhetetlen követelmény: a hozzáértés, a szükséges ismeretek megkövetelése” — mondotta Kádár János a párt VIII. kongresszusán: A munkásosztály vezető szerepe tehát ma új módon érvényesüL Fő vonalakban ugyanezek érvényesek a munkásosztály forradalmi pártjaira is. Az egyes társadalmi osztályok szerepe — akár kapitalista, akár szocialista társadalomban — általában az osztály vezető csoportjának tevékenységében fejeződik ki. Ez a vezető csoport — a politikai párt Nem véletlen tehát, hogy a szocialista nemzeti egység kapcsán ellenfeleinek a párt vezető szerepét támadják meg megint csak a „nemzeti egység, a „szövetségi politika” jelszavait használva spanyolfalként. Sokan az eddigi „mellőzöttség” jogán követelték a pártonkívüliek vezető pozícióba helyezését, de ez nem jelentett általános „helycserét” — ahogy ezt egyesek értelmezni kívánnák. Itt ismét nemzeti egység szocialista jellegének érvényesítéséről van szó: a politikai hűség — fő követelmény! A szocializmus építése egyre űjabb, s egyre bonyolultabb feladatokat teremt. Milyen más erő lenne alkalmas e nehéz, tudományos felkészültséget, egyöntetű szemléletet és józan előrelátást követelő feladatok megoldásának irányítására, mint a munkásosztály forradalmi pártja? A munkásosztály és élcsapata, a párt tehát a szocialista nemzeti egység megteremtésének döntő tényzője, s szövetségeivel, a társadalom más rétegeivel összefogva ennek az egységnek következetes megvalósítója. 1 Farkas Sándm Kerekasztal-vita az ifiúsáaról gász is ott ült, mégis egy kicsit leszűkült a beszélgetés a pedagógiai vonatkozásokra. Az hasznos rendező elvnek fogadható el, hogy a vitában részt vevők a személyiség kialakításának oldaláról közelítettek a* fiatalok problémáihoz, de ebben csupán az iskolai nevelésre bízni szinte mindent, már az egyoldalúság veszélyét jelentené. Másik jellemzője volt az eszmecserének, hogy az erkölcsi normákat, ezen belül a fiatalok erkölcsi válságát, ha van ilyen, főként a nemi élet körére szűkítette le, bár a hozzászólója tiltakoztak az olyan egyoldalú felfogás éllen, hogy a szexualitás álljon mindig a rákérdezések központjában. Mégis elvitte a vélemények ; megfogalmazását ebbe aztoáey • ba ez a gondolat Anélkül, hogy eldöntő ' letet mondanánk a gyöngyösi ’ értelmiségi klub péntek esti ■ kerékasztal-vitájáról, állaprit- : suk meg, ez a forma, a kiszélesített párbeszéd kerete alkalmas a klubélet kialakítására, érdemes a vitát rendszeressé tenni, akár havonta is megrendezni és éppen ezért nem ártana néhány témát előre kijelölni, azt nagyobb körben propagálni. Egy megjegyzést még: a ■ kerekasztal mellett ülő vitapartnerek a jövőben jobban . gazdálkodjanak az idővel és a vita valóban vita legyen, ne i csupán egymás utáni korreferátumok sora. to. mot-) A vitát a gyöngyösi értelmiségi klub rendezte, amely témájánál fogva nagy érdeklődést váltott ki. Ez nemcsak a megjelentek számában nyilvánult meg, hanem a hozzászólásokban is. A téma olyan, hogy szinte mindenkit érdekel, hiszen a fiatalságról véleményt mondani, jellemző vonásait különböző meggondolások alapján megfogalmazni, kijelölni, ma nálunk társadalmi jelenségnek fogható fel. És az is szinte természetes, hogy a fiatalokról általában az idősebb korosztály szeret véleményt mondani. Valahogy ez volt a jellemzője a gyöngyösi vitának is. Bár a kerekasztal mellett a pedagógus, az iskolaorvos és a jo(Folytatás az 1. oldalról) me. Most — hangoztatta az FKP főtitkára — folytatni kell a közös harcot, hogy a De Gaulle-i hatalmat demokratikus rendszer váltsa fel. Első feladatként meg kell erősíteni a Mitter- rand-t támogató pártok egységét. Meggyőződésünk — mondotta Waldeck Rochet —, hogy ez az egység a választás második fordulójának harcában meg fog szilárdulni. Lecanuet félannyi szavazatot sem kapott, mint Francois Mitterrand. A nem kommunista baloldal nem támogatta az atlanti-barát európai „centrumirányzat” jelöltjét, aki szavazatait főleg De Gaulle-től hódította eL Ennek a körülménynek nagy jelentősége van a francia belpolitikai helyzet további alakulása szempontjából. Arra vall, hogy a szocialista párt, a radikális párt és a többi demokratikus alakulat szavazói a kommunistákban látják természetes szövetségeseiket. A Mitterrand és Lecanuet szavazataránya közötti nagy különbség megnehezíti a jobb felé orientálódó szocialista és radikális ptárt vezető helyzetét. A választás azt is megmutatta, hogy a szélsőjobboldal Franciaországban nem játszik számottevő szerepet, a fasiszta Tixier—Vignancour nagyhangú demagóg választási kampánya ellenére a szavazatok csak egyhuszad részét kapta meg. A választási törvény szerint a két legtöbb szavazatot elért jelöltnek csütörtökig kell bejelentenie, indul-e a választás második menetében. De Gaulle Colombey-ban, vidéki udvarházában értesült az eredményről, amely egyáltalán nem felel meg a november 4-i beszédében kért „erőteljes többségnek”. Egyes megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy De Gaulle a lesújtó eredmény hatása alatt visszalép a további választási harctól. Több UNR-vezető, köztük Chaban—Delmas, a parlament elnöke azonban kijelentette, nem kétséges, hogy De Gaulle megtartja jelöltségét és a második menetben bebiztosítja köztársasági elnökségét.
