Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-19 / 299. szám

Százhat fiatal ül itt körülöt­tem. (Legalábbis a gondolataik Háromszázat hívtunk meg erre a találkozóra, de csupán har­madrészük jött el. A többi' A többit vagy nem érdekli a; ifjúsági klub, vagy lusta volt hogy eljöjjön, vagy kevés ideje van, vagy egyszerűen közöm­bös, érdektelen, vagy megy í többi után: „Majd kialakítják a programot és ha tetszik ne­kem bekapcsolódom...” vagy „Mit zaklatják az emberi ilyen hülyeséggel, úgysem les: belőle semmi...”. De lett. Az egri ifjúsági kiút működik. Százhat fiatal a gon­dolatait adta ehhez, — és akik ezeket az elképzeléseket „kisaj­tolták”: a megyei művelődési ház illetékes munkatársai. „Mindenki adja a klubhoz a legjobb ötleteit”. De az ötletek kavalkádja tarka összevissza­ságot, kibogozhatatlan útvesz­tőt eredményezett volna. A gondolatokat egy ösvényre keí- lett terelni — és erre szolgált a kérdőív. A megyei művelődési ház háromszáz kérdőívet küldött szét Egerben azoknak a fiata­loknak, akikről azt gondolták, hogy kitöltik az íveket és be­küldik véleményüket. A művelődési ház klubveze­tőjének csak harmadrészben lett igaza: 300 közül 106-an vá­laszoltak. Százhat kérdőív ván körü- íöttem — 106 fiatal, az ifjúsá- fgi klub kérdőíveinek „ösvé- jnyéreb terelt gondolatával. A kedvencek: Öveges, Berkesi, Gábor Miklós A régi könyvillusztrációkat ísletre keltő tudós típusa öve­ges József, aki a tv-ben is a leggyakrabban szerepel társai közül, kapta a legtöbb szava­sa tot: vele szeretnének a leg­inkább találkozni az ifjúsági Idub tagjai. De hiába, fizikus vezeti a ranglistát, a további BO név között egyetlenegy tu­dóssal sem találkozunk. A második helyen Berkesi 'András, a jelen „legbestselle- rebb” magyar írója áll. Hiába, Berkesi megnyerte magának az ifjúságot egyszerű stílusával, izgalmas cselekményvezetésé­vel és a fiatalokat érintő prob­lémái vaL De rajta kívül csu­pán még egy „szépíró ember”. Simon István költőt találjuk a 30 között, többedmagával a nyolcadik helyen. A legkiválóbb magyar Ham­let és rengeteg film és tv-játék főszereplője* Gábor Miklós színművész következik a rang­sorban. És a színészek elvi­szik a pálmát a tudósok, írók és más művészeti ágak képvi­selői elől (Béres Ilona, Sinko- vits Imre, Bodrogi Gyula, Pa­ger Antal, Latinovcs Zoltán, Psota Irén. mind helyet ka­pott, mint akikkel nagyon sze­retnének találkozni a fiatal klubtagok). 1 A negyedik helyen (meglepe-1 lésre?) egy újságíró Pálfi Jó-1 Ssef, a Magyarország című he- , tilap főszerkesztője következik., Valószínű, hogy a népszerűsé-: gét Id váló és izgalmas lapján kívül több tv-szereplésének is! köszönheti (Napi jegyzetünk,! ív -s vetélkedők levezetése), j Rajta kívül még három kollé-i gája — Szepesi György, Randé i Jenő, akik nem az írott szóií apostolai, hanem a sokkal szé- j lesebb körben figyelemmel ki- ? sért rádió- és televízióadások« népszerű riporterei és Komlós < János, akit gondolom, szintén nem a Népszabadságon kérész- \ tül ismernek a fiatalok, hanem ^ a tv „Az érem harmadik olda- f la” című műsorából — szere­pel, kiket szívesen meghívná­lak egy-egy előadás megtar- 4 ásara. ­És most álljunk meg egy pil- * anatra. Az ifjúság körében > egnépszetűbb emberek a tv 7 cépernyőjéről szinte nap nap ; itán szembenéznek az ember- i •el. A népszerűség titka az új l ránt fogékonyabb fiatal nem-t 6 nxZPßJSMG \ liteS. december lf>., vasárnap i?- zedék körében a tv propagan ) dája. Ez felmérhetetlen hatá ; sú. » Hiányzik: képzőművész, ; több politikus, és tudó, í Miért nem szerepel egyetlei ' festő, szobrász, grafikus sem . ’ kedvencek között? Miért olyat ; kevés írót, költőt neveztek meg " akikkel közelebbi ismeretségbe 5 szeretnének lépni? Hol vannai kiváló zeneszerzőink, zongoris 1 fáink és hegedűseink? (Kivétel * Kodály Zoltán és Bárdos La ' jós, akik szerepelnek a „leg 1 jobbak között.) Ök kevesebbe 1 jelennek meg közvetlenül j nyilvánosság előtt és ha a kö 1 zönség elé lépnek is, az if júsá: ■ akikor sem fordid, feléjük ér deklődésseL (?) És az állam, meg a párt ve ' zetői — a politikusok? A lis tán Kádár János és Péter Já nos szerepel csupán, akikké nagyon szeretnének a kiül I tagjai találkozni. ! Azonban, ha megnézzük i negyedik kérdésre adott vála . szokat, kiderül, hogy az egyé ni problémák és az egyéni ér vényesülés állnak az előtér benj de ezek társadalmi, poll tikai vetületűkkel. Egy-két érdekesebb problé mafelvetés: a tanárok, orvo sok feltűnően kevés kezdő fi zetéséről, az egyetemről kike rültek munkaügyi kérdéseirő (?), különböző továbbtanulás problémákról, a jogi „kacska ringok” útvesztőjében való el­igazodásról, a vidéken dolgozói esti gimnáziumi továbbtanu­lásáról szeretnének hallani Aztán felmerült az is, hogj miért nem kap valutát az a di­ák, aki szüleivel Nyugatrí utazik túristaútra (?), vagy kí­váncsiak arra is, hogy miér ölték mg Kennedy amerika t elnököt. S itt kibukkan egy érdeke: ellentmondás: a fiatalok sző­kébb környezetük és ismerőse ik problémáira kíváncsiak amelyekre választ közgazdász jogász, mérnök, orvos, mező­gazdász, esetleg egy-egy kivá­ló szakmunkás, vagy tsz-elnök vagy leginkább egy politikus tudna adni. De éppen őke1 nem jelölték meg kérdőívei­ken. Szinte reflexszereűn azokkal szeretnének találkozni, akikről nap mint nap hallanak, akikel látnak, akik a „felszínen” van­nak. De természetes is ez a kíváncsiság, mert nem min­dennapi élmény szemtől szem­ben ülni azzal, aki tegnap a tv képernyőjéről tekintett le. vagy azzal, aki az emelvény legfelső fokán áilt és tisztele­■ téré elhangzott a Himnusz. (A ■ legtöbben élsportolókkal sze­retnének találkozni. Egy-két név: Albert, Madarász Csilla, Zsivótzky, Ducza Anikó, Bene, Greminger, Makray Kati, Papp László és Baróti Lajos ; szövetségi kapitány).­Az egyén elválik önmagától [ A kérdőívek tanúsága sze- ' rint a legtöbben természettu- ’ dományos érdeklődésűek, de . az egyetlen Öveges professzo- 1 ron kívül nem nagyon kíván- . nak találkozni tudósokkal. Itt ; is elválik az egyén önmagától? , Szembetűnő az is, hogy . egyetlen egri, vagy Heves me- ! gyei „hírességgel” sem óhajta- . nak találkozni (kivétel két sportoló: Katona és Pócsik). . Vagy nem ismerik őket, (nem szerepelnek gyakran a nyilvá­nosság előtt), vagy egyszerűen annyira „kozmopoliták”? Nem | lett volna rossz olvasni: példá­ul a megyei pártbizottság első titkárának, vagy még inkább a KISZ megyei titkárának a ne­vét (hiszen a KISZ mellett működik a klub), vagy esetleg ’ a Fínomszerelvénygyár fő­mérnökének, a főiskola egy- egy tanszékvezetőjének, vagy a híres egri borvidék egy-egy szakemberének a nevét sem. Talán nem szívesen talál­koznak önmagukkal, vagy le­endő önmagukkal? (Nagyobb a valószínűsége annak, hogy inkább mérnökök, mezőgazdá­szok, vagy szakmunkások lesz­nek, mint híres színészek, vagy sportolók, tisztelet a ki­vételnek.) Természetsen hozzá kell ten­nünk, hogy leendő önmaguk­kal nap mint nap találkoznak otthon, az utcán, az iskolában, vagy a munkahelyen. De azért a nagyobb vállalkozókedv; a mindennapos problémák tel­jes megismerésére, a politika iránti érdeklődés teljesebb megnyilvánulására szebb ké­pet festene. A nagyobb vállalkozókedv hiánya megnyilvánult abban is, hogy a klub fórumára — ahol mindenki bemutathatja „ki mit tud”? — mindössze öten jelentkeztek minden fel­szólítás nélkül. S még mások ajánlását is csak 22 kérdőíven lehet olvasni: ki kit javasol fel­lépésre. A kérdőívből csupán két kérdést ragadtunk ki, amelyek alkalmasak arra, hogy egy kérdőjeles tükörképet adjanak. Berkovits György 106 kérdőív: Az ifjúság tükörképe? Az önálló gazdálkodás útján Bevált az új szerződéses forma Üj alapokra helyezték l to^ nelők és a termeltei . vállalatok kapcsolatát. A eddigi kötelező tervelőírj ' helyett a mezőgazdasági üz< , raek most maguk tárgyalna partnereikkel, kötnek szerzi * i déseket. Kétségek és bizaki * | dások fogadták az új mól ; 1 szert, eredményességét azoi ban tények igazolják. Ez üg: ben felkerestünk néhány te meltető vállalatot, szövetk »etet azzál a kéréssel, mom ják el az új módszerről véli menyüket. A HEVES MEGYEI MÉK: Patkó József igazgató . — A Heves megyei MÉK ne . vember végéig a 7236 hol . zöldségtervéből 5760 holdí » szerződött, elsősorban a szőve' ! kezeti gazdaságokkal. Az 180 . hold burgonyatervünkből 154 . holdat sikerült eddig szerzőt . mink. Ezek az eredmények a . elmúlt év hasonló időszakáhc viszonyítva jónak mondhatól ' hiszen többet szerződtünk 1« mint akkor. Igaz, az idén ke rábban kezdhettük meg a szej | ződéskötéseket is. A szöveti« | zetek egy része kezdetben, — a új módszer bevezetése után ■ | várakozó álláspontra helyez.!« 1 dett, de később zavartalant ' folytatódott a szerződéskötési Véleményem szerint az i; 1 módszer bevált» és ezt tényei kel lehet bizonyítani. Vállala tünk megfelelően jó kapcsola tot alakított ki már korábba is a termeitetőkkeil, így űzte’ kapcsolatainkat komolyan sem * mi sem zavarja. Tapasztala taink szerint a szerződésköté seknél az idén nagyobb érdek lődés nyilvánult meg zöldbot sóból, zöldpaprikából, fejes ká posztából, sárgarépából, retek bőL E cikkféleségekből szerző déses terveinket teljesítettük viszont lemaradás mutatkozii a zöldbab, a görögdinnye, i kelkáposzta, a zöldhagyma tér vek teljesítésénéL Legnagyobl gondot a burgonya okozza, hi szén itt jelentős a lemaradó' Nem mindig érthető tartózko dás mutatkozik az üzemelt ré szóról az uborka, sárgadiny nye, paradicsom és vöröshagy ma szerződéskötések tekinteté ben. — Hangsúlyozni szeretném, i jövőben megteszünk mindent hogy a szövetkezeteket mind ; termelésben, mind az áruelő készítésben, valamint az átvé télben segítsük. Kérjük viszon az üzemeket, még egyszer vizs­gálják felül lehetőségeiket és kössenek velünk további szer ződéseket, mert így tudjuk biz tosítani a lakosság zavartalar zöldség- és burgonya-ellátását VETÖMAGTERMELTETÖ ÉS ELLÁTÓ VÁLLALAT: Szabó József igazgató — A szerződéskötések új rend­szere bevált, ezt tényekkel sze­retném alátámasztani: Vállala­tunk éves szerződéskötési ter­vét december 1-re 102,4 száza lékra teljesítette. Törzsgazda­ságaink, amelyekkel hosszt évek óta kapcsolatban vagyunk tudják, hogy bennünk jó part nerre találnak. Így említhet ném a tiszanánai Petőfi, a fü zesabonyi Petőfi, vagy a sarud szövetkezetét, ahol egyenkén mintegy kétezer holdon tér melnek nekünk vetőmagot. Fél százfajta vetőmagot termelünl a megyében és az új szerződés­kötési forma számunkra sem miféle hátránnyal nem járt. KOSSUTH TERMELŐSZÖVETKEZET, HEVES: Bliss Zsigmond tsz-elnök — A velünk kapcsolatban ál ló vállalatok többségével jó vi szonyban vagyunk. Idei ered menyeink további bizakodás« jogosítanak. Megemlítem, hogj ez évben 40 hold paradicsomo termeltünk, amely területrő terv szerint 45 vagonnal kellet volna betakarítani. Ezzel szem ben 87 vagon paradicsomot tér meltünk és bevételünk elért« az 1,1 milliót. Dinnyéből — « kedvezőtlen időjárás ellenére - kétmillió forint jövedelműn! származott — Ami a vállalatokkal vak kapcsolatot illeti, megemlítem hogy nem vagyunk elégedettel a kápolnai dohánybeváltóval Eljárásukat magunkra nézi* sérelmesnek tartjuk. Köztudott hogy Hevesen van a dohánj hazája és erről a vidékről ál­talában jó minőségű dohány szállítunk. Ennek dienere do­hányunk minőségével elégedet­len a dohánybeváltó, noha es évben is ötször permeteztünk Baj van az átvétellei is és ezek­ből adódóan kapcsolatunk nem mondható jónak. Ennek követ­keztében, — miután számítá­sunkat így nem találjuk meg az idén még egyetlen holdra sem szerződtünk dohányt DOHÁNYÉ EVÁLTÖ. KÁPOLNA dr. BorbereM István üzemvezető — Heves megyében 39 tsz­szel és két állami gazdasággal Rend lett az 1 Lapunk július 18-i számában „Még a tejjel is lehet manipu­lálni” címmel foglalkoztunk az egri tejüzemben lévő visszás- ságokkaL Többek között a tej meszezését, az üzemvezető ma­gatartását és még számos rend­ellenességet tettünk szóvá cik­künkben. A cikk nyomán a Borsod me­gyei Tejipari Vállalat vizsgá­latot indított az üzemben. A meszezést elrendelő művezetőt alacsonyabb munkakörbe he­lyezte, leváltotta az üzem veze­tőjét is, és Szekeres Béla me­zőgazdasági mérnököt, a sze­rencsi tejüzem volt vezetőjét bízta meg az üzem vezetésével. Az őrségváltás négy hónap­pal ezelőtt történt Vajon rend ett-e a tejüzemben? Elég volt-e a négy hónap ahhoz, hogy visszanyerje régi tekintélyét? Székkel a gondolatokkal láto­gattunk el ismét a tejüzembe, 5 ültünk le beszélgetni az új izemveze tővel... — Az itt történteket az új­ságból, valamint az igazgatótól, í párttitkártól tudtam meg. ingem azzal a feladattal küld­ök Egerbe, hogy kijavítsam az iiőző üzemvezetés hibáit, hogy >lyan légkör legyen, amelyben Tündén dolgozó nyugodtan dol­gozhat — Sikerült? — Teljes mértékben. F«Hré- irtés ne essék, nem egyedül csi- íáltam. Segített a központ a negyei tanács, ás nem utolsó­sorban segítettek azok az em­erek, akik itt vannak az üzem­jen, akikkel együtt dolgozunk, ; közösek feladataink. Voltak igyan fegyelmik is, de vég­eredményben simán és rövid dő alatt változott meg a hely­et. — Tehát rend lett? — Biztosíthatom, hogy igen. — A znesaezea? állunk szerződéses viszonyban. Megyei tervünk 1966-ra 1250 hold. Ebből eddig 1032 holdra kötöttünk szerződést Az új szerződési rendszer nálunk bi­zonyos nehézségeket okozott, ezért nem valószínű, hogy He­ves megyére vonatkozó tervün­ket száz százalékig teljesítjük. Néhány szövetkezettel, mint a hevesi Kossuth, a verpeléti D<5- zsa, az erdőtelki Kossuth és a füzesabonyi Szabad Nép Tsz- ékkel, még nem sikerült szer­ződnünk. Ezek a gazdaságok több kifogást emelnek. Egyesek pajta-, munkaerőhiányra pa­naszkodnak, vagy a dohány alacsony átvételi árát kifogá­solják, így elzárkóznak ajánla­taink elől. Ennek ellenére ter­veink zömében teljesülnek és a szövetkezetek nagy része to­vábbra is jó partnernek bizo­nyul. BÉKE TERMELŐSZÖVETKEZET, MAKLÁR Molnár György főkönyvelő — Szövetkezetünk mintegy 8 —10 vállalattal áll szerződéses viszonyban. Az új módszerrel kapcsolatban nincs okunk pa­naszra, mert szerződő feleink korábban is arra törekedtek, hogy gazdaságunk számításai is valóra váljanak. Kisebb-na- gyobb problémák voltak ugyan a MÉK-kd, amelyek az áru minősítésére vonatkoztak, vi-< szont meg kell mondám, hogy az idei nyáron különösebb pa­naszra már nem volt okunk. Megemlítem, hogy különösen jók a kapcsolataink a Vetó- magtermeltető és Ellátó Válla­lattal, amely véleményem sze­rint nemcsak jól fizet, de min­dig készségesek, udvariasak dolgozói, nem. szólva arról, hogy szerződésben vállalt köte­lezettségeiket kifogástalanul teljesítik. Az új bCTCBBtéae mhwBg pmtv lémákkal, akadályokkal Jár. Az eltelt hónapok azooixut egészében véve azt bizonyítják, bogy a szerződéskötések új módszere helyes. Reméljük, az elkövetkezendő évek ezt az eddiginél ti jobban alátá­masztják, SS. I gri tejüzemben — Számomra szánté érthetet­len volt, amikor meghallottam. Nyugodtan kijelenthetem, hogy többé nem fordul etó. — A higiénia? — Mióta itt vágyóik, at alka­lommal kaptunk eOenőrzést. Egyetlenegy kifogást sem emeltek. A tej minősége kifo­gástalan, nincs panasz a szálé látásra sem. Előző cikkünk idején sok vi­tára, beszédre, s találgatásokra adott okot az úgynevezett mel­léktermék, a savó és az író. Ki, mikor és mennyit vihetett ha­za belőle... — Ezen nagyon egyszerűen változtattunk. Egyetlenegy dol­gozó sem kap belőle. Az összes mellékterméket a termelőszö­vetkezetek és az állami gazda­ságok kapják. Élesen vetődött fel akkor a „fehér és fekete köpenyesek”* vagyis a fizikai dolgozók és a műszál1 ak kapcsolata is.., — Nem hinném, hogy ezzel most baj lenne. Jó az összhang, a megértés. Én eddig rendelle­nességgel, vagy kifogással, pa­nasszal nem találkoztam. Le­csillapodtak a kedélyek, és mindenki lelkiismeretes, be­csületesen végzi munkáját. — Sok panasz volt a beszál­lított tej minőségére is. .. — Néhány fegyelmit a be­gyűjtő területeken is kellett adni. Nagyon örülök, hogy je­lentős fejlődés mutatkozik itt is. Mindent összevetve: nem hinném, hogy nem feleltünk meg a bizalomnak, mert úgy érzem, hogy jól dolgozunk. Mégegyszer hangsúlyozom, hogy ezeket közösen csináltuk, az eredményekben valamennyi dolgozónak része van. Az egri tejüzembe tehát visszatért a rend! (koét$ ^pöszméte, a tue itv vdetektín dáni sem kell, hogy ilyenkor, sehol sincs a rendőrség... Del Pöszméte itt volt, állt nyugodt t egykedvűséggel a szoba sár-4 kában és szeme valósággal le- 5 fényképezte az egész lakást, í Pöszmétének elég volt egy ptt-í lantás, s már mindent tudott 5 — Gyere elő, Malvin! — mondta határozottan. ? — Szervusz, Szívem, meg- 7 jöttél? — jött elő richtig Mal- 5 vin a másik szobából. r — Te feküdtél a sezlonon?* — Igen? De honnan jöttéit rá? — kérdezte az asszony cso-7 dálkozva, mert tényleg most) kelt fel... $ Pöszméte csak mosolygott ő tudta. Azt is, ki nyitotta ki) nesztelenül az ajtót, s azt is,* hogy most az egyszer nincs hulla, se fegyver. De ha kijött V volna a rendőrség, az nem tud-$ ta volna. Ezt csak Pöszmétét tudta, a mesterdetektív! 7! Az előszobaajtó váratlanul,5' élesen becsapódott, —: Huza-Y tos ez a lakás — akarta volna*, mondani Malvin, de nem tud- ? ta, Pöszmétéhez kellett ugra-4 nia, aki felsikoltott és inajdV összeseit... — A gyilkos... a gyilkos —V hörögte és krim inálisant érezte magát. t (egri) i szerelmesek elindulnak titkos útjaikra, kinyílt a Sós utca 4/b ház második emeletének ne­gyedik ajtója. Egyszerűen, nagától kinyílt. És nem jött 'be serüd. Már ez gyanús volt. Az meg egyenesen megdöb­bentő, hogy balra a sezlonon egy emberi test lenyomata, de az emberi test sehol, csak a körvonala, különben üres min­den, az ajtó nyitva, a köd nyá­lasán folyik az ablakon, s gyilkosok, zsebmetszők, szerel­mesek osonnak a falak men­tén végig az utca hosszán... stb... stb. Mi történhetet? Egy ajtó nesztelenül kinyílt, csak úgy magától, egy sezlo­non senki, illetőleg csak egy emberi test körvonala... Hát- borzongató. De hol a hulla? S hol a dulakodás nyoma? És hol az álkulcs, amivel ajtót nyitottak és hol a fegyver, amivel öltek? Sehol semmi nyom, csak a nyálas köd, meg a satöbbi, amit az imént már felsoroltunk... A rendőrség, ha kijött vol­na, most természetesen tanács­talanul állna, azon túl, hogy Pöszmétére ráförmedtek volna biztosan, hogy ne lábatlankod- jék és ne zavarja a nyomozás zavartalan menetét. Volna! — ha kijöttek volna, mert mon­Pöszméte ames- * terdetektív, civil­\ ben anyagbeszer­J \ ző a Gomblyu­Y kasztó Gyárban, fölényesen mo­solygott, de hall- I» gatott. Nem akart j % beleavatkozni a 1 rendőrség mun­i I kájába, úgyis tud­* “ ta, hogy nélküle mozdulni sem ké­pesek, a végén úgyis hozzá fordulnak majd segítségért. A szoba sarkában állt és szeme valósággal lefényképezte az egész lakást és a fénykép- mozaikból lassan, de mind ha­tározottabban kezdett kiala­kulni benne az egész ügy. Amely úgy történt, hogy... Na, de ne vágjunk eléje... 1965. egyik novemberi dél­utánján, amikor a köd nyála­sán és szürkén csörgött le az ablakon, s amikor még az ut­cai lámpák nem gyulnak, s amikor a gyilkosok, betörök és

Next

/
Thumbnails
Contents