Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-19 / 299. szám

Salude, Cuba!

13.

Kóstoló Hawanna éjszakájából

Beidegződött szokássá vált, bogy indulás előtt széthúzzam a szállodai szoba elülső falát beborító nehéz függönyt, és a tízemeletnyi magasságból megnézzem, milyen a főváros, és milyen hangulatban van a tenger.

Estefelé lévén, a víz színe már kezdett sötétedni, fölötte szinte tűz gyulladt a lebukó nap vörös színétől. A felhőkből vörös, fekete, fehér árnyalatú férfi- és női arc bontakozott ki, s felhő-arcvonásaikat mind közelebb, közelebb hajtotta egymáshoz a tenger fölött száguldó széL Rövid ideig tartott e látvány, mert itt a trópuson, amilyen gyors a napkelte, oly sietős az égi vándor halála is. Alighogy mégegy vörös, fáradt pillantást tud vetni a felhőkarcolókra, máris tehetetlenül bukik le a nap a láthatáron.

A repülőgépen láttunk hat óra hosszáig tartó napfelkeltét, itt néhány percig tart csak a napból éjszakába való zuhanás. Mire kilépek a szálloda teraszára, már villan yfűzérek sora villágítja az utcákat és a felhőkarcolók ab- lakszemei teljes fénnyel igyekeznek oszlatni a sötétséget

Ilyen soha nem látott látványelőleggel indultam havannai esti sétámra, hogy némi képet kaphassak arról, miként él ez a világváros, miután a tenger fölött lebukik a

nap.

A még mindig fojtó hőségben hősiesen verejtékezve igazgatom, lazítom nyakkendőmet, ■ötét ruhámat, mert Havanna a trópusi forróság ellenére is szereti Ünneplőben várni a szórakozóhelyre igyekvő vendégeit

Már a Gapitőliumnáí Járok, pontosabban nézelődöm, töprengek, merre is induljak tovább, s közben gondolatban kottázgatom a könnyű, tarka ruhákba öltözött mulatt lányok ringó járásának furcsa ritmusát Testük színe sokféle. A feketétől kezdve a mandula- színig, befejezve a hófehérnél. Járásúk könnyed, kecses, szemüket mélyen árnyékolják;

fényképei helyett majd kétkilónyi férfiportréval.

Szavuk gyorsan pergő, dallamos. Óriási függőik szinte a vállukig érnek, szűk pulóverban szoknyában, blúzban „S” alakúra formált testük a rumba „gyalogritmusára” libeg az aszfalt fölött.

De mivel mást is kellene látni Havanna esti, éjszakai

Ez az amerikai földrész egyik leghíresebb mulatója.

A Tropicana elegáns, nagy múltú éjszakai színházban Korábban az amerikai milliomosok kedvenc találkahelye volt, ahol a szó szoros értelmében mindent megengedhetett magának a vendég... ha elegendő dollár volt a zsebében. Természetesen mostanában egészen más célt szolgál ez a mulató is, otthont ad az

„Cuba bailó!” (Kuba táncol!) —, ha jól emlékszem, ez volt az összeállítás címe, s azt hiszem, ennek az estének egyetlen vendége sem felejti el e produkciót, amelyben egyaránt szerepéit indián, néger, spanyol tánc, ősi dobok, maszkok, kosztümök, színek, káprázatos tánc- és énekszólók, görl-csa- patok. Itt táncban fejeztek ki mindent, történelmet, fájdalmat, örömet, szerelmet, munkát, és ezt a nyelvet megértette minden vendége a bárnak.

Percek múlva átvettük a ritmust és még az asztalunkon gyöngyöző jégkásával kevert fehér rumról is elfeledkeztünk, annyira magával ragadott a színes lámpákkal világított és trópusi fákkal árnyékolt színpadon zajló élet.

Vad ősi ritmusban vonag- lottak az olajjal fényesített női testek, a rövid nadrágos férfiak erős, szaggatott ritmusú táncától szinte egy ütemre dobbant a szív fent a színpadon és lent a nézőtéren.

S a szünetben, amikor a hatalmas tánczenekar lépett a pódiumra, s játszotta a divatos dalt, a Mozambikot, a rumbát, az amatőr táncosok bemutatójának lehettünk szemtanúi s kellő önkritikával meg se kíséreltük, hogy nyomukba lépjünk a dallam ritmusát minden ízükben érző kubai fiataloknak.

És .nemcsak a múltat elevenítik meg táncaikban, hanem a jelent is. A cukornád-ültetvények munkásainak fárasztó mozdulatait, a nehéz milicista szolgálat epizódjait, a hegyekben tanító önkéntes fiatalok áldozatkész munkáját, a munka szépségét és monotooságát, , a harc keménységét a győzelem örömét amelyekben elő- előtűnnek az évszázadokkal előtti ritmusok, dallamok is, : mégsem ütnek el durván egymástól.

Taps... taps... és megint fergeteges taps, így próbáltuk honorálni a színészek igyekezetét a táncosok káprázatos szólóit a néger és indián múlt mesteri koreográfiába sűrített emlékeit és havannai tartózkodásunk egyik legszebb emlékével tértünk nyugovóra a Tropicana műsora után, amikor a tenger fölött már derengeni kezdett a hajnal.

(Folytatjuk)

Kovács Endre

<A fiúk még nem döntötték el, mivel töltik az estét, ácsorognak, nézelődnek, partnerra várnak.

taajd arasznyi magasságú cipőiparok fölött libegnek és ... nem szeretik a „propagandát”’ vagyis a fényképezést Sze- mérmeteskedve húzódnak az oszlop mögé, vagy vegyülnek cl a tömegbe, ha más lehetőség nincs, eltakarják arcukat igy jöttem meg aztán a csodálatosnál csodálatosabb lányok

4 MPtmÁG

1905. december 19„ vasárnap

életéből, föl kellene függeszteni a bámészkodást de a Hotel Libre utcája, amely neonoktól fényes, és négy-hat sorban suhanó autók töltik meg aszfaltját újból megállásra késztet

Az üzletek, áruházak már becsuktak. A rollók előtt, fegyverüket térdükre helyezve, milicisták őrködnek. (Nappal az áruházakban dolgoznak.)

Egyik nyitott irodában fiatal nő gépel. Milicista egyenruha van rajta. A gép előtt automata fegyver.

Így őrzik alkonyat után a szállodákat üzleteket hivatalokat S nem túlzott éberkedésből. Nemrégen égett le egy szabotázs-akció során Havanna legnagyobb áruháza és alig sikerült megakadályozni a 25 emeletes Hotel Libre felrobbantását is.

Ez a látvány természetes a kubaiak számára, csak a külföldiek csodálkoznak a képen, amint fegyveres milicisták, járókelők, évődő fiatalok olyan természetes egységét alkotják a főváros utcaképének.

Olyan természetes ez, mint a minden harmadik házban vendégeket csalogató bárok, amelyekből egy közepes utcában 37-et számoltam meg, valamint a táncos mulatóhelyek, látványos revüműsorok, neonreklámos mozik és klubok.

No és a többi szórakozási lehetőséget nyújtó étterem, színház, matrózbár, s nem utolsósorban maga az utca. amely a nappal forrósága után este kicsábítja a szabadba a főváros lakóit.

Áll az ember a fényes eligazító táblák eiőtt, s töpreng, mit nézzen meg, a hatalmas mozit-e, ahová autóval is be lehet hajtani, vagy a nonstop rajzfilm-előadásokat, a nemzeti italokat, ételeket kínáló éttermeket, a La Grutát, vagy a Polinesiót, esetleg a Monsei- gneurt, avagy a Moszkva éttermet ... S ha ezek közül egy sem tetszik, akkor a meglehetősen elázott és cseppet sem vallási elmélkedésbe mélyült matrózok, kikötőmunkások között bedobhat egy pohárka ba- cardit, mondjuk a Szent Gizellához címzett lebujbán.

A választást megkönnyítette, hogy kubai vendéglátóink javasolták, ez az este, illetve éjszaka legyen a Tropicanáé.

A Tropicana táncosnői.

ősi táncok, rituális szertartásokon alapuló műsoroknak, s emellett igazán hangulatos, vidám éjszakával ajándékozza meg azt, aki a fél tizenegytől hajnal háromig tartó műsorát végignézi.

Vőlegényt keresünk

Zenés vígjáték

Milyen csomagot küldhetünk külföldre?

Magyarországról Bulgáriába; Csehszlovákiába, a Német Demokratikus Köztársaságba és a Szovjetunióba 1 kilogrammos súlyt meg nem haladó postai kis csomagok devizahatósági engedély nélkül küldhetők.

A kis csomagok — belföldi fogyasztó áron számított összértéke — nem haladhatja meg a 400 forintot. Kereskedelmi jellegű (mennyiségű) árat, nemesfém-tárgyat, bélyeget, sajtóterméket, okmányt és személyi jellegű írásbeli közlést nem tartalmazhat.

A csomagban nem helyezhető el élelmiszer és az említett 400 forintos keretben legfeljebb 100 forint értékű ital és dohányára küldhető.

Az egyéb feltételekről, a kiküldés módjáról — a postahivatalok adnak részletesebb tájékoztatást.

Azon meditáltam a tanácselnök szobájában, a szoba gazdájára várva, hogy meg kellene egyszer írni a tanácsok másfél évtizedes történetét — a bútorokon keresztül. A bizarrnak tűnő ötlet annyira megfogott, hogy már gondolatban fogal- mazgattam is a képeket, hogyan nézett ki az ötvenes évek legelején egy községi tanács elnökének irodája, s hogyan most; rögtön hozzáfűzve azt is: a bútorok ugyan csak külsőséget jelentenek, de tartalmat is takarnak. Mondom, ilyesféle gondolatokkal játszottam, hogy néhány perc múlva feledjek minden „játékot” a bútorral,

mindenfajta krónikát a berendezések „nyelvén”, mert a gyöngyössolymosi tanácselnök, Ferenczi Árpád szerény óva- kodással egy könyvet tett le elém.

S ez a könyv, előttem ott az asztalon, szó szerint krónikája nemcsak Gyöngyössolymos messzi múltba vesző történetének, de a községi tanács, ha időben rövidebb is, de mindenképpen hősi múltjának — vagy még inkább jelenének.

„Képek Gyöngyössolymos történetéből” — ezt a címet viseli a majd 300 oldalas történeti monográfia, amelynek írója a községben huszonöt évig tanító Nagy Gyula — jelenleg a Mátra Múzeum igazgatója — képanyagainak önzetlen szállítója Király László és segítő társa Nyilas Ilona. Kiadója, ihle- tője, terjesztője, egyszóval nesztora: a községi tanács. Van abban valami különösen megkapó, hogy az ezernyi napi gonddal, cseprő bajjal, egy több mint háromezer lakosú község terhével a vállán szorgoskodó tanácsnak van ötlete, ereje és készsége egy ilyen tudományos igénnyel és alapossággal, mégis a helybéliekhez is szóló nyelven megírt mű feletti bábáskodáshoz.

Mert, hogy a könyv elhagyta a nyomdát, hogy ezer példányos megjelenéséből itt helyben négyszáz kötet már elkelt, hogy anyaga gazdag, változatos, de mentesnek érezhető minden tudományoskodástól — ez lelkes szerzőjén és szerzőin kívül a községi tanács nagy-nagy érdeme.

— A kultúrát nem a járdák négyzetméterein mérjük —

védte és vélte helyesen igazát a tanács, amikor elhangzott olyan vélemény is, hogy felesleges egy községi tanácsnak „a kulturális tevékenység őr- ve” alatt könyvkiadónak felcsapnia. Pedig ez a „könyvkiadás”, a szellem napvilága felé vezető „járda.” négyzetmétereit jelenti: a múlt ismeretére nevel, hogy a jelen és a holnap tetteire serkentsen.

A soknak tűnhető lelkes és bevezető szó után, most már igazán itt az ideje, hogy ejtsünk szót végre magáról a szerény külsejű, de az azt meghazudtoló tartalmú „Képekről”, amely dehogy is képeket, mint sokkal inkább gazdag és évezredeket átívelő reliefet von Gyöngyössolymos homlokára. Elöljáróban: a szerző személyén túl, vagy éppen azért, már egymagában a gazdag bibliográfia is figyelemre méltó, nemcsak egyszerűen az alaposság bizonyítékaként, de sokkal inkább a monográfia rendkívül gazdag tényadatai szempontjából is.

Nagy Gyula munkája fizetv- öt fejezetben vázolja fel a község és a táj történeti és történelmi változásait Avatott tollal, könnyed, csevegő nyelven viszi végig az olvasót a táj földtörténeti korainak változásain, mígnem „,régészeti leletek igazolják, hogy mintegy 150 ezer évvel ezelőtt’ ...az ember”.

„megjelenésével birtokba vegye azt a földet, amely szülője minden életnek, s majdan boldogulásának is. S ezzel elkezdődött Gyöngyössolymos története."

Es folytatódik a történet ft

kora középkoron keresztül évszázadokon át, s évszázadok dokumentumait, okmányait, adományleveleit, feljegyzéseit híva tanúnak — napjainkig. Nagy merészség lenne részleteiben is elemezni a monográfia rendkívül gazdag anyagát, ezért csak a „Kis solymosi néprajz” című fejezetet említjük, amely a muzeológus, néprajzkutató alaposságával, a hagyományok kincseinek megóvó akarásával mutatja be Gyöngyössolymos népének szokásait, munkaeszközeit, ruházkodását, házassági, lakodalmi szokásait, még babonáit, hiedelmeit is, hogy ne feledkezzék meg a meséről, a játékokról; sőt még a ragadványnevek történetéről sem.

Élvezetes, érdekes és tanfiiságos olvasmány — létrejöttének körülményeiben nem serit társa akad a kortársi monográfia-irodalomban. Aki elolvassa, vagy akárcsak bele-bele»!- vas, az is teljes és egész képet kap Gyöngyössolymosról — értve és megértve jelenét, következtetve ebből jövőjére és fejet hajtva a solymosi nép hősi múltjának is.

De fejet hajtva a szerzőknek és a községi tanácsnak is, amely ezzel is vizsgabizonyítványt állított ki a maga számára az elmúlt tizenöt év sikeres ^tanulmányait” illetően.

feyurkő)

A KULTÚRÁT NEM A JÁRDÁK NÉGYZETMÉTEREIN MÉRJÜK...

Nyomtatott bizonyítvány egy községi tanácsról

Egy szerény személygépkocsival és egy mikrobusszal indult a hét elején az egri Gárdonyi Géza Színház „hakni”- brigádja, hogy a megyeszékhelytől mintegy 50 kilométerre, egy kis borsodi faluban, Mezőnagymihályban tartson ősbemutatót. Két házi szerzőt is avatott egyszerre ez az első előadás: vígjátékot írt Fekete Alajos, a Gárdonyi Géza Színház művésze, és zenét szerzett hozzá Valentin Kálmán. Így született kettőjük „keze nyomán” a Vőlegényt keresünk című zenés vígjáték, amelyet Hortobágyi Margit rendezett „hakni”-színpadra.

S mily különös a színpad világa — még a hakni-színpadé Is. Nincs igazi színházi épület, csak egy művelődési ház, nincsenek vakító fényű szuffiták és reflektorok, csak nagyon szerény a világítás, tágas színpad helyett, néhány méter csupán a játéktér, de van közönség — telt ház — és ettől van igazi premierhangulat a piciny öltözőkben. Csakugyan valódi ez a premierhangulat, pontosan olyan, mint a nagy színházban, néhány perccel a bemutató előtt. A színészek itt is azt hiszik, hirtelen elfelejtették szerepüket — pedig nagyon is jól tudják, a rendező biztatja, bátorítja és nyugtatja „édes gyerekeit”, pedig jómaga egymás után szedi az an- daxint, a „zenekar” — Kiss Kálmán — érdeklődéssel veszi birtokba az egyetlen zongorát, amely talán fel sem készült igazán a szerzőt avató melódiákra.

És a műszak, a Tóth—Szatmári kettős, akik díszlet- és jelmeztervezők, világosítók, díszletezők, kellékesek, sőt súgók és ügyelők is egy, illetve két személyben, de Rodolfót is megszégyenítő ügyességgel varázsolják elő táskányi csomagjukból a vígjáték ügyes és kifejező díszleteit...

Aztán csakúgy, mint az igazi színházban, jelt ad a gong, elsötétül a nézőtér és megkezdődik az előadás. A két szerző jól megosztotta egymás között a terepet A szövegíró pin- céri minőségben ezúttal saját maga írta szöveget mondotta a színpadon, míg a zeneszerző a közönség soraiból figyeli a felhangzó melódiát és természetesen egyúttal a közönség hangulatát is.

Fekete Alajos sok-sok szerep eljátszása után most ahogy mondani szokás, írásra adta a fejét Első vígjátéka tulajdonképpen a vőlegényfogás cseppet sem könnyű fortélyait mutatja be, természetesen a humor oldaláról közelítve a témát A vígjáték szereplői jórészt mai fiatalok. Anna, a már három éve elvált, de megközelíthetetlen szép asz- szony (Lőrinczi Éva) egy kis pincéri segédlettel megismerkedik Péterrel, a nőfaló hírében álló fiatalemberrel (kanalas László) és nagygyorsan elhatározza, hogy megleckézteti a teremtés öntelt koronáját Anna szerelem ígéretével

hívja a lakására Pétert, gondolván, mámor helyett egy kis házi munkára fogja a kelepcébe csalt fiatalembert. Csakhogy váratlanul és hívatlanul megjelenik a bőbeszédű szomszédasszony, Máli néni (Len- key Edit) és hogy Péter mentse a helyzetet gyors vasalásba kezd — mondván, ő a „vasalószolgálat” embere. Máli ném pedig bölcsen és megértve mosolyog, mindent összekavar, de végül is elrendezi a fiatalok dolgát. Könnyű neki, hiszen már évek óta házasságközvetítéssel foglalkozik a jó öreg Mali néni, no persze csak társadalmi munkában. így hozta össze Anna húgát. Mártát (Henkel Piroska) Bélával (Ka- utzky Ervin) és így szerzett önmagának is vőlegényt Ku- csera pincér személyében (Fekete Alajos).

Végül is nagyszerűen sikerült a leckéztetés, Anna véget vet az özvegyi életnek, s most bizonyára fordult a kocka, őt leckéztetik. A fiatalok tehát jól jártak, elégedett a Máli néni is, a közönség pedig jól szórakozott ezen az estén Mezőnagymihályban, derültek a tréfákon, tetszett a színészek ügyes, lelkes játéka, az ötletes táncok, (Kanalas László kore- ografálta) és a modem ritmussal párosult hangulatos melódiák.

Visszafelé az úton még tartott a premieri hangulat... Januárban megyénk községeiben is bemutatják a Vőlegényt keresünk című kétrészes, zenés, vígjátékot.

(márkusz)