Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-17 / 271. szám

fl Pravda a kínai sajtó szovjetellenes megnyilvánulásairól A Pravda keddi számában a lap pekingi tudósítója „Szow- jetellenes anyagok a kínai sajtóban” címmel a következő­ket írja: „Válasz az SZKP új vezetőségének az akcióegységről han­goztatott fecsegéseire” címmel terjedelmes szerkesztőségi cikk jelent meg a Kínai KP központi sajtóorgánumában, a Renmin Ribaóban és a Vörös Zászló című folyóiratban. A szerkesztőségi cikk rendkívül durva és támadó hangjával kitűnik a kínai sajtóban rendszeresen közölt hasonló anya­gok közül. A cikk arról tanúskodik, hogy a Kínai KP vezető­sége az imperializmus, és a vietnami amerikai agresszió el­len, a békéért, és a népek társadalmi előrehaladásáért foly­tatott harcban végképpen elutasította az SZKP-val, és más marxista—leninista pártokkal való akcióegységet. A cikk rá­galmazó módon revizionizmusnak minősíti a Szovjetunió har­cát a béke fenntartásáért, és az új világháború veszélyének elhárításáért, s azt állítja, hogy a Szovjetunió tagad és elle­nez minden antiimperialista forradalmi harcot A cikk to­vábbá azt állítja, hogy a világ feletti közös uralkodás érde­kében a Szovjetunió összeesküdött az amerikai imperializ­mussal. Ennek egyik „bizonyítéka” a Szovjetunió által alá­írt moszkvai atomcsend-szerződés, amelyhez — mint isme­retes — a világ több mint száz országának kormánya csat­lakozott. A szovjet—amerikai összesküvés másik „bizonyíté­kaként” a Renmin Ribao és a Vörös Zászló az atomfegyverek elterjedését megakadályozó szerződésre vonatkozó szovjet javaslatot hozza fel, amely megakadályozná a nyugatnémet revansistákat az atomfegyverek megkaparirstásában. Mindazt a segítséget és támogatást, amelyet a Szovjet­unió a VDK kérésére, és kétoldalú megállapodása alapján nyújt a vietnami népnek az amerikai agresszió elleni harc­hoz, a cikk az amerikai imperializmussal való összeesküvés­nek tünteti fel. Az SZKP irányvonalát, amely a kommunista társadalom felépítésére, a jólét növelésére, a termelőerők fejlesztésére, és a szocialista gazdaság tartalékainak hasznosítására irá­nyul, a cikk a szovjet nép „burzsoá átalakítása” irányvona­lának kiáltja ki. Azokat az intézkedéseket pedig, amelyeket az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány tesz a kolhozfalu termelőerői szüntelen növelése érdekében, s ezzel összefüggésben az SZKP Központi Bizottságának márciusi plénuma határozatait, a szóban forgó cikk a következőkép­pen tálalja: Az SZKP új vezetősége a tőkés fejlődést gyor­sítja falun is. Fejleszti a magángazdálkodást, növeli a háztá­ji gazdaságok nagyságát a magántulajdonban levő állatok számát, bővíti a szabadpiacot, és ösztönzi a szabadkereske­delmet. A szeptemberi plénumhatározatokat a cikk úgy ér­tékeli, mint a kapitalizmus visszaállítását a Szovjetunióban. Pártunknak azt az irányvonalát, hogy az állam életében helyreállítsák a lenini normákat és elveket, hogy fejlesszék a szocialista demokráciát, kibontakoztassák a dolgozók al­kotó kezdeményezését, a szerkesztőségi cikk revizioniz- musnak állítja be. Miközben a közös ellenség — az imperializmus elleni aktív harc kibontakoztatása céljából az SZKP, és más marxista—leninista pártok sürgetik az összes kommunista párt akcióegységét, és ezen az alapon törekszenek tömöríteni a kommunista mozgalom sorait, a cikk szerzői kijelentik, hogy a Kínai KP és az SZKP között csak az van, ami elvá­lasztja őket, és nincs az, ami egyesíti, csak az van, ami el­lentmond egymásnak, és nincs az, ami közös lenne, hogy a Kínai KP és az SZKP akcióegysége lehetetlen, mivel a két párt merőben ellentétes állásponton áll. Válaszul az SZKP, és más marxista—leninista pártok felhívásaira, hogy küzdjék le az ellentéteket, a cikk kijelenti, hogy mind politikai, mind szervezeti szempontból határvona­lat kell húzni a Kínai KP és követői, valamint a többi kom­munista és munkáspártok között. Valamennyi kitétel elejétől végéig hemzseg a megenged­hetetlen, és teljesen alaptalan rágalmaktól, provokációs ko­holmányoktól, amelyeket a szovjet nép, az SZKP, valamint az antiimperialista és haladó erők összefogását célzó politika elleni ellenséges érzület hat át. Az ilyen megnyilatkozá­sok óriási károkat okoznak az imperializmus ellen, a békéért, a népek biztonságáért a nemzeti függetlenségért, a demok­ráciáért, és a szocializmusért folytatott harc közös ügyének, annak az ügynek, amelyért önfeláldozóan küzd a Szovjetunió’ Kommunista Pártja, a szocialista országok világközössége, és a nemzetközi kommunista mozgalom. (MTI) * Jelenlé» am ENSZ-bSlt Az amerikaiak űjahb manővere a Kína-vitában NEW YORK: Hétfőn folytatódott az ENSZ- közgyűlés vitája Kína ENSZ- képviseletének kérdéséről. A felszólalók többsége rámutatott a jelenlegi helyzet képtelensé­gére, annak tarthatatlanságára, hogy a Kínai Népköztársaság helyét a csangkajsekista klikk képviselője foglalja el. A hétfői ülés előtt az ameri­kai ENSZ-küldöttség újabb manőverekhez folyamodott — nyolc más országgal együtt ha­tározattervezetet nyújtott be, amelynek értelmében az ENSZ megújítja négy évvel korábban ugyancsak az USA nyomására elfogadott határozatát és „fon­tos kérdésnek’’ tekinti a Kínai képviselet problémáját. Ez azt jelenti, hogy míg rendesen az egyes országok képviselete ügyrendi kérdésnek számít, és ilymódon a határozathozatal­hoz egyszerű többség szükséges csupán, ez a probléma, mint „fontos politikai kérdés”, két­harmados többséget igényeL Az amerikaiak azért terjesztet­ték be ezt a határozati javasla­tot, mert félnek attól, hogy különben nem tudnák tovább­ra is kirekeszteni a Kínai Nép- köztársaságot az ENSZ-ből. Az amerikai határozati javaslatot aláírta Ausztrália, Brazília, Kolumbia, Gabon, Olaszország, Japán, a Fülöp-szigetek és Thaiföld képviselője is. Ezzel szemben Kambodzsa és 11 más ország — Algéria, Albánia, Kongó (Brazzaville) Kuba, Ghana, Guinea, Mali, Pakisztán, Románia, Szomália és Szíria — határozati javasla­tában állást foglalt amellett, hogy az el nem kötelezett or­szágok 1964. október 5—10 kö­zött Kairóban tartott értekez­letén elfogadott ajánlásoknak megfelelően állítsák vissza az ENSZ-ben a Kínai Népköztár­saság jogait és Ismerjék el, mint Kína egyedüli törvényes képviselőjét az ENSZ-ben. A határozati javaslat máso­dik cikkelye értelmében az ENSZ-közgyűlés azonnali ha­tállyal kiutasítja Csang Kaj- sek képviselőit a világszerve­zetből és összes hozzá kapcso­lódó szervezetekből. A hétfői vitában Sierra Le­one képviselője hangoztatta, hogy Kínát az ENSZ egyete­mességét hirdető elv értelmé­ben nem szabad kirekeszteni a szervezet soraiból. Kína ag­resszivitásáról azok beszélnek, akik beavatkoznak más álla­mok belügyeibe. Tudomásunk szerint nincsenek kínai csapa­tok Kongóban, Vietnamban, Dominikában, Dél-Afrikában, viszont az ENSZ-nek tagjai olyan államok, amelyek tény­leges agressziót követnek el — mondotta Sierra Leone küldöt­te. Kuba képviselője még to­vább ment, és kijelentette, hogy véleménye szerint nem Kínát, hanem az Egyesült Ál­lamokat kellene kirekeszteni az ENSZ-ből. Malaysia ENSZ- küldötte a „két Kína” elmélete mellett szállt síkra, míg Haiti, Guatemala, Ausztrália és a Fü­löp-szigetek képviselője az amerikai álláspontot támogat­ta. Az ENSZ-közgyűlés folytat­ja a vitát LONDON: Keddre virradó éjszaka az angol parlament mindkét háza soron kívül törvényjavaslatot hagyott jóvá, amely felhatal­mazza a kormányt, hogy szank- tiókat léptessen életbe a rho- iesiai Smith-rendszer ellen és minden szükséges intézkedést neegtegyen a rhodesiai válság orvoslására. A képviselőház vitája nyolc és fél óra hosszat tartott, majd a törvényjavaslat harmadik ol­vasásban történt jóváhagyása után a Lordok Háza tartotta meg vitáját Rövid Idő múl­tán a felsőház is szentesítette a törvénytervezetet A törvényjavaslatot szava­zás nélkül fogadták el, s mel­lette foglaltak állást a konzer­vatív képviselők is, noha közü­lük egyesek (mindkét házban) némi kifogással éltek, elsősor­ban a gazdasági szankciókat helytelenítették. Erzsébet angol királynő haj­nalban már alá Is írta az elfo­gadott törvényt, amely ilymó­don azonnal érvénybe lépett A képviselőházi vita során Bolgár­egyiptomi tárgyalások KAIRÓ (MTI) Kedden délelőtt a kairói Kubben palotában megkezdőd­tek a hivatalos tárgyalások Nasszer elnök és Todor Zsiv- kov, a Bolgár Kommunista Párt első titkára, a bolgár kor­mány elnöke között. A tárgyalások pénteken foly­tatódnak. A megbeszélések két napja közt, szerdán és csütör­tökön a bolgár párt- és kor­mányküldöttség megtekinti az asszuáni építkezést, több gyár­ba látogat el, és felkeresi egyiptom ősi műemlékeit is. Nasszer elnök a Nilus-rend- del tüntette ki vendégét, Todor Zsivkov pedig a Dimitrov-ren- det adta át az EAK elnökének. egyetlen kisebb incidens tör­tént, a karzatról valaki kia­bálni kezdett, szidalmazta Wilson miniszterelnököt, éltet­te Rhodesiát és a fehérek fel­sőbbrendűségét. A teremőrök a rendbontót eltávolították a karzatról. Később kiderült ró­la, hogy a rhodesiai fajüldöző telepes-kormány védelmezője nem más, mint Colin Jordan, az angol náci-párt vezetője. A parlament által elfogadott törvényjavaslat legelső követ­kezménye, hogy hatálytalanít­ja Ian Smith rhodesiai kor­mányfő csütörtök óta hozott döntéseit, hivatalosan is kire­keszti Rhodesiát a fontövezet­ből és megfosztja a kereskede­lemben a nemzetközösségi or­szágoknak nyújtott kivátsá- goktőL Wilson angol miniszterelnök a londoni City új polgármes­terének díszvacsoráján mon­dott beszédében is körvona­lazta kormánya rhodesiai poli­tikáját Kijelentette, hogy Rho­desiában a törvényes hatalmat a kormányzó képviseli és fi­gyelmeztette Rhodesia lakos­ságát, ne támogassa Smith rendszerét Wilson válaszolt Smith rho­desiai miniszterelnöknek arra az állítására is, miszerint Er­zsébet királynő nem intézke­dett a rhodesiai telepes-kor­mány leváltására. Hangoztatta* hogy az angol kormány min­den cselekedetét a királynő ne­vében és az ő jóváhagyásával teszt Az angol kormány döntése: Rhodesiát kirekesztették a font-övezetből ESEMÉNYEK LONDON: Hétfőn este London több kerületében kialudt a villany. Az áramszünet okát még nem derítették kL VARSÓ: Lengyelországban beköszön­tött a kemény tél. A lehullott hótömegek zavarokat okoznak a vasúti és közúti közlekedés­ben, sok község elszakadt a külvilágtól. Különösen az or­szág keleti felében. Varsóban a síkos utak több mint száz balesetet okoztak. WASHINGTON: Az Azori-szigetekről szélvi­harról és felhőszakadásról ér­kezett jelentés. Az ítéletidő je­lentékeny károkat okozott, fő­leg a lábon álló termésben és az állatállományban. JOHANNESBURG: A dél-afrikai Johannesburg térségében emberemlékezet óta először esett hó november de­rekán. Az évnek ebben a sza­kában a déli féltekén általá­ban száraz idő, sőt hőség ural­kodik. 2 »SPÜJSSG 1965. november 17., szerda — sorokban HONOLULU: A kellemes éghajlatú Hawai- szigetekre négy napon át sza­kadt az özönvízszerű eső. Ho­nolulut, a szigetek fővárosát elöntötte a folyékony iszap, amely egyes Utcákban egy mé­ter magasan áll. A családok százai voltak kénytelenek el­hagyni otthónukat A repülő­teret lezárták a forgalom elől. A szigetek fő útvonalait több helyen földcsuszamlások tették járhatatlanná. KHARTOUM: A rendőrség könnygázbom­bákat és gumibotot használt a Mohamedán Testvériség nevű szervezet tagjai ellen, akik azt ünnepelték, hogy a nemzet- gyűlés elfogadta a kommunis­ta párt betiltásáról szóló ja­vaslatot A (»döntés után, ame­lyet kilenc tartózkodással 150: 12 arányban megszavaztak, a kommunisták kijelentették, hogy a földön semmi erő nem számolhatja fel a pártjukat. A megfigyelők szerint ez azt je­lenti, hogy a párt illegalitás­ba fog vonulni. Mohamed Ah­med Mahgub miniszterelnök szintén megszavazta a tör­vényjavaslatot, de a vitában nem vett részt. Bánya a szobában # Ä\rv\\\\\\\\\\\\\\\YV\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VÄ NEMCSAK A SZOBÄBAN — egy jókora asztalon is el­fér, s ugyanolyan mint az iga­zi: frontfejtés, szénnel sur­rogó szállítószalag, sínen gu­ruló mozdony... Működő bányamakett. Hányadik cso­dáiéi voltunk ... ? Először a selypi vörösma­jori intézetben látták, később — a nyáron — az ipari tanu­lók budapesti országos ki­állításán (onnan a tv is mu­tatta egy pillanatra) ősszel pedig Egerben „vendégszere­peit”. A „vándorbánya” egyik ké­szítőjével — első éves szak­munkással — Götnöri István­nal beszélgetünk a petőfibá- nyal gépüzemben. — Ügy tudjuk, hogy vizs­gamunka volt. — Igen... Régi vágya a mesterünknek, Kiss György­nek. De januárig nem volt rá vállalkozó egyik évfolya­mon sem. , — Akkor fogtak hozzá? — Január közepén ... Har- madmagammal. Papp Pistá­val. meg Kovács Jóskával. A famunkával kezdtük, az idomozott vágattal. Nagy tü-j relemjáték volt: valami hat­száz apró darabból állítottuk össze! Ezután került sor a be­rendezésre. Magunk csinál­tuk a gépeket is. Sokszor megakadtunk egy-egy alkat­rész hiánya miatt. Megakad­tunk, álltunk, az idő meg sür­getett bennünket! Izgalmas hetek voltak azok! — Meddig tartott? — Négy hónapig készült a bányamakett. A határidő előtt egy nappal végeztünk vele... — Elhisszük, nagy munka volt, de mint értesültünk megérte? — ötössel osztályozták, s felküldték a pesti kiállítás­ra... Nagyon elégedettek vol­tunk az eredménnyel, többet nem is vártunk ennél! — Nem vártak nagyobb el­ismerést? — AMIKOR FELVITTÜK PESTRE, akkor még nem;s. Később azonban, amikor sze­reltük, s kicsit szétnéztünk már a készülő kiállításon, valamiféle reménysugár azért megcsillant előttünk! Talán azért, mert hasonló munká­val nem találkoztunk. A té­ma egyedülálló volt, nem akadt „rivális”. — Hogyan fogadták a ki­tüntetést? — A kitüntetéseket? ??? — Az első díjra gondol­tunk... Többet is kaptak ta­lán? — Nagyon boldogok vol­tunk mind a hárman ...! Ne­hezen akartuk elhinni, hogy az első díjat második, har­madik, negyedik és ötödik is követte..4 Ugyanis a vizs­gamunka minden részét kü­lön munkának tekintette a zsűri. Így kapott első helye­zést a gyalus front, másodi­kat a láncos kaparó, harma­dikat a szivattyúkamra, ne­gyediket a szalagvágat, ötö­diket pedig az idomozott vá­gat ... Büszkék voltunk rá idehaza, amikor a tv is mu­tatta ...! — Ötös osztályzat, öt or­szágos helyezés és amint hal­lottuk, mindezzel még nem fejeződött be a jutalmazás. — Kéthetes üdülésre az NDK-ba utazhattam, Kovács a Balatonnál töltött ugyan­ennyi időt, Papp pedig két­száz forintot kapott. — A MUNKA KÖZÖS VOLT. Nem vitatkoztak a ju­talmakon? — Ugyan — válaszolja sér­tődötten — hiszen barátok vagyunk! Meg aztán tud­tuk, hogy az év végi tanul­mányi eredmények alapján döntötték el, hogy ki mit kapjon... — Mi lett a három jó ba­ráttal? — Papp István a petőfibá­nyai vegyes üzembe került Jó helye van. Kovács József az ecsédi külfejtésnél dolgo­zik, én pedig itt maradtam* a gépüzemben, ahol a tanuló­idő utolsó hónapjait töltöt­tem ... Érdekes, változatos munkát végzek nap nap után* csupa jó kezű szakmunkás között. Olyan helyen kezdem a segédéveket ahol sokat le­het tanulni. Megkérdezzük a fiatal la­katost: a műhelyben méltá­nyolják-e az országos sikert? Most már segéd vagyok én is, olyan rangú munkás mint a többi, itt körülöttem. Ha többet akarok, újra kell bi­zonyítanom, hogy rászolgál­tam ... Negyvennégy forint nyolcvan fillér a bérem na­ponta. Tudom: ennyi jár a kezdőknek. Később több lesz az én fizetésem is. Ha majd többet tudok, jobban dolgozom... — Mit szeretne elérni? — A VÖRÖSMAJORI IN­TÉZETBE az esztergomi bá­nyagép- és villamosipari technikum első osztályából mentem. Az idei ősztől foly­tatom: a második évet vég­zem a petőíibányai levele­zőn ... Három év múlva sze­retném befejezni. Aztán — ha sikerül — valamelyik mélyművelésű bányához ké­rem magam, itt a tröszt terü­letén. Technikusnak... Gyóni Gyula ATHEN (MTI): Húsz embert könnyebben megsebesített és vagy negyve­net letartóztatott a görög fő­városban a rendőrség — jelen­ti az AFP. Az összeütközés az athéni Hadzikriszto Színház előtt játszódott le. Itt „a nép demokratikus szabadságjogai­nak védelmére és az alkotmá­nyos rend helyreállítására” tartottak gyűlést és a tömeget az erős rendőri készültség szétoszlatta. A tüntetők üte­mesen kiáltozták jelszavaikat: „Választásokat, Papandreu, le az udvar lakájaival.” ★ A görög parlamentben bot­rányos jelenetek játszódtak le a parlamenti elnök megvá­lasztásakor. A Sztefanopulosz- kormánynak sikerült 149 sza­vazattal 143 ellenében keresz­tülhajszolnia jelöltjeinek, Pa- paszpirunák megválasztását, Az ellenzék a szavazás után tüntetőén kivonult az üléste­remből, miután törvénytelen­nek tekintette Papaszpiru je­lölését, aki egyébként szintén a Centrum Párt egyik,, disszi­dense”. Papaszpiru ugyanis a kabinet igazságügyminisztere volt s így a törvény értelmé­ben nem lett volna szabad je­löltetnie magát a parlamenti elnökségre. Törvénytelennek tekintette az ellenzék azt is, hogy a jelenleg Londonban tartózkodó király külföldön ír­ta alá azt az okmányt, amely­ben elfogadja igazságügymi­niszterének lemondását, hogy betölthesse a parlament elnö­kének tisztét. A Centrum Párt és az EDA a régi parlamenti ! elnökre, a Bakladziszre szava­zott tendon brutalitás a görög fővárosban Botrányos jelenetek a parlamentben Mérgező üvegcsék úsznak a tengeren LE HAVRE: í Mérgező anyagot tartalmazó- több száz üvegcse úszik aten­- gervízen a normandiai partok- mentén, a francia rendőrség í pedig figyelmeztette a lakos­- ságot óvakodjék a veszélyes .diaiaktól”. A gyógyászatban használt mérget egy hajóról daruval rakták ki a Le Hav- re-ba befutott teherhajóról, amikor a daru hibája miatt a rakomány lezuhant és a láda a rakparthoz ütődve szétesett

Next

/
Thumbnails
Contents