Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-12 / 267. szám

Összeült tegnap az országgyűlés (Folytatás a 2. oldalról) vostudományi egyetemekre, és egyes mérnöki karokra, viszont a szükségesnél keveseb­ben pályáznak a termé­szettudományi karok ta­nári tanárképző főisko­lák reál, szakjaira, továb­bá néhány műszaki egye­temi karra. Ilku Pál kiemelte: a jövő­ben jóval nagyobb szerepet kell kapnia a felvételek el­döntésében a magatartásnak. Jobban mérlegre kell ten­nünk a felvételizők erkölcsi jellemvonásait, amelyeknek alapvető eleme a népünkhöz, hazánkhoz való hűségük. A felvételi vizsgák idején egyesek visszatérő megjegy­zése, hogy — úgymond — „romlik a középiskolák tanul­mányi színvonala”. Mit mu­tatnak a tények? — A felvet­tek egyetemen kapott és a középiskolából hozott pont- száma között mindössze 0.9 az eltérés. A felvettek tanul­mányi átlaga évről évre ja­vul. Az azonban igaz, hogy középiskoláink színvonala nem egyforma; vannak gyen­gébben dolgozó középiskolá­ink. Feladatunk, hogy ezeket a jók mellé felzárkóztassuk. Minden középiskolában meg­különböztetett gonddal kell foglalkozni a hátrányos ta­nulmányi feltételekkel ren­delkező tanulókkal. Ilku Pál az esti és levelező hallgatók munkájáról ezeket mondotta: helyesnek és igaz­ságosnak tartanánk a fluktu­áció tervszerű megszerve­zését a nappali, valamint az esti és levelező tagozatok kö­zött, olymódon, hogy azokat a fiatalokat, akik a nappali tagozaton mások helyét el­foglalják, de magatartásuk­kal rossz példát mutatnak, tanulmányaikat elhanyagol­ják és a vizsgáikon megbuk­nak, az esti tagozatra irányít­juk, az esti tagozatról pedig a legjobbakat — ha ezt ma­guk is kívánják — a nappali tagozatra visszük. Egészséges jelenségnek tartjuk, hogy a szakmát adó középiskolai típusok esti és levelező tagozatán tanulók száma lényegesen meghaladja a nappali ta­gozatokon tanulókét. A jövőben is gondot kell fordítanunk az esti és levelező tagozatok szervezésére. A szónok a továbbiakban elismeréssel szólt a pedagó­gusok munkájáról.. Pedagógusaink életkörülményeinek javítása Az iskola és az élet, a gyakor­lat összekapcsolásáért tanára­ink és egyetemi oktatóink je­lentős része kezdeményezőként vett részt Az általános iskolák nevelői az Iskolatelevíziót nagy ölömmel fogadták, s an­nak lelkes segítőivé is vál­tak. Eldugott kis falvak ne­velői meglepően, értékes, sa­ját maguk által kipróbált módszerekkel keresik fel az Ikkolateleví zió szerkesztősé­gét — mondotta, majd a ne­velés hiányosságairól szólt. Meg kell állapítanunk, hogy a nevelés helyenként túlóva- tos, gyakran csak az értelem­hez szól, az érzelmekre nem épít nem-elég meggyőző a nevelői munka. Egyes peda­gógusok mintha arra várná­nak, hogy társadalmi és gaz­dasági fejlődésünk valamifé­le mechanisztikus módon te­remtsen szocialista szellemű tanulókat és egyetemi hall­gatókat Egyes nevelők szinte úgy vélik, hogy a tudat befo­lyásolására nincs is szük­ség, hogy az oktatás a nevelést is pótolhatja. Pedig a szocialista szellemű és jellemű embereik alapvo­násait az iskolákban, az egye­temeken kell kialakítani. Pedagógusaink nagy több­sége munkával nagyon is túl­terhelt Több ezer úgyneve­zett képesítés nélküli pedagó­gus az oktató-nevelő munká­val küszködve most szerzi meg pedagógiai képesítését. A pedagógus-ellátottságban helyzetünk ugyan javul: eb­ben a tanévben képesítés nél­küli nevelőket már nem kel­lett alkalmaznunk. De a több mint 90 000 pedagógus jelen­tős része — főleg a termé­szettudományi és nyelvszakos tanárok — ma is jóval többet dolgoznak, mint amennyire óraszámuk alapján kötelezve lennének. Nem ritka az olyan tanár, aki heti 30—35 vagy ennél több órában tanít. Sok erőfeszítést tettünk, hogy a pedagógusokat meg­szabadítsuk a túlterhelésüket még fokozó adminisztrációtól. Oktatásügyünk és a pedagó­gusok helyzetének javításá­ban mindenekelőtt pedagó­guslakásokra van szüksé­günk. Ezt átérezve, a tanácsok az elmúlt öt esztendőben nagy erőfe­szítéseket tettek a peda­gógusok lakáshelyzetének javítására. A különféle erők összefogá­sából 3135 nevelői lakás ké­szült el. A kormány Gazda­sági Bizottsága az elmúlt na­pokban tárgyalta a pedagó­guslakásépítések és vásárlá­sok ügyét; s olyan határoza­tot hozott, amelynek megva­lósításával jelentősen javíta­ni tudunk a helyzeten. Pedagógusaink életkörül­ményei megjavításának van még egy kérdése, s ennek megoldására méltán rászol­gálnak nevelőink — a peda­gógusok fizetésének rendezé­se. Ezt a dolgozók is régóta támogatják, a kormány is mindig elismerte jogosságát, de gazdasági helyzetünk ala­kulásától kellett függővé tennie a megoldást. Remél­jük, az 1966. évben mód nyí­lik a fizetésrendezésre, s ezzel segítjük pedagógu­sainkat, hogy tevékenysé­güket még inkább az Is­kolai munkának szentel­jék. A pedagógusokon kívül eredményeink elérésében so­kat segítettek a megyed taná­csok művelődésügyi appará­tusai, a szülői munkaközös­ségek és az iskoláinkban mű­ködő ifjúsági szervezetek. Szeretném ezt is megköszön­ni és egyben kérni további támogatásukat — mondotta Ilku Pál, majd így fejezte be beszédét: Kérem beszámolóm megvi­tatását és elfogadását. Ké­rem tisztelt képviselőtársaim tanácsait, segítségét. Rhodesia egyoldalúan kimondta az elszakadást A reformtörvény vitája A beszámoló elhangzása után az elnök szünetet ren­delt el. Az országgyűlés délután Pólyák János elnökletével folytatta munkáját. Megkez­dődött a művelődésügyi mi­niszter beszámolója feletti vita. Az első felszólaló, dr. Fele­szi István Szabolcs-Szatmár megyei képviselő arról szá­molt be, hogy szűkebb hazá­jában, a sokáig elmaradott­ságáról híres Szabolcsban is egész sor jó eredmény fém­jelzi az oktatási reform cél­jainak megvalósításáért vég­zett munkát. Varga Zoltánná, Győr-Sop- ron megyei képviselő az ok­tatási reformtörvény megva­lósításának gondjairól be­szélt az országgyűlés fóru­mán. Személyes tapasztalatai és pedagógustársainak meg­bízása alapján egyebek kö­zött a továbbképző iskolák helyzetével foglalkozott. A művelődésügyi miniszter beszámolójának elfogadásá­val zárta felszólalását. ' Ezután Veres József mun­kaügyi miniszter szólalt fel. Egyebek közt hangoztat­ta. hogy művelődéspoliti­kánk végrehajtása során ket­tős feladatot kell megolda­nunk: emelnünk kell az ál­talános műveltség színvonalát, ugyanakkor gondoskodnunk kell a népgazdaság szakember­szükségletének biztosításáról. E kétirányú, egymástól azon­ban el nem választható fel­adat között iskoláztatási po­litikánk — egyes hiányossá­goktól eltekintve — megte­remtette az összhangot. Az egyetemekről, főiskolákról ki­kerülő mérnökök, orvosok és egyéb szakemberek mind­egyike megtalálja helyét, munkáját társadalmunkban, sőt többségük még el sem hagyja a felsőoktatási intéz­mény kapuit, máris várja munkahelye. Ugyanez vonat­kozik általánosságban a szak­munkás fiatalokra is. Veres József a továbbiak­ban a szakmunkástanuló­képzés eredményeiről, gond­jairól beszélt, mint mondta, az elmúlt években mind a képzésben részesülők számát, mind az anyagi lehetősége­ket tekintve jelentős fejlő­dést értünk el. Ezután Szabó János, Bara­nya megye képviselője emel­kedett szólásra. A képviselő hangsúlyozta, hogy az oktatási reform vég­rehajtása szép eredményeket hozott már Baranya megyé­ben is, majd azokról a prob­lémákról beszélt, amelyek ezeknek az eredményeknek a továbbfejlesztését gátolják. Simon István, Veszprém megyei képviselő elismerő szavakkal beszélt az elmúlt két évtized oktatási eredmé­nyeiről. elsősorban az általá­nos népoktatás, iskolarend­szerünk fejlesztésének sike­reiről. Benke Lajosné, Pest megyei képviselőnő hangsúlyozta, hogy társadalmunkban jelen­leg minden ötödik állampol­gár részt vesz valamilyen formában iskolarendszerű ok­tatásban; így közoktatásunk­nak minden korábbinál na­gyobb tanulási igényt kell ki­elégítenie. Salamon Hugóné, Komárom megyei képviselő, felszólalása első részében az oktatási re­formtörvény gyakorlati meg­valósításának tárgyi és sze­mélyi vonatkozásával foglal* kozott; vázolta, hogyan ala­kult az elmúlt öt évben me­gyéjének iskolai, tantermi és tanerő-helyzete. Gi ezt Ferenc, Vas megyei képviselő hangsúlyozta: álla­munk az utóbbi esztendőkben rendkívül sokat tett a mező- gazdasági szakemberképzés számszerű növelése és minő­ségi fejlesztése érdekében, s a különböző fokú és szakosítá­sé intézményekből most több mérnök és technikus kerül ki, mint korábban bármikor. Valkó László, Borsod me­gye képviselője, több olyan javaslatot tett, amelynek meg­valósítása véleménye szerint megkönnyítené a felnőttokta­tás néhány problémájának megoldását, és csökkentené az első évfolyamok hallgatóinak meglehetősen nagyszámú le­morzsolódását. Valkó László felszólalása után az élnöklő Pólyák János az országgyűlés csütörtöki ülését terek észtét te. Az or­szággyűlés pénteken délelőtt 10 órakor folytatja munkáját. SALISBURY (MTI): A Reuter-iroda gyorshírben jelentette: a rhodesiai kor­mány csütörtökön kimondta Nagy-Britanniától történő el­szakadását és a közép-afrikai angol koronagyarmatot egy­oldalúan függetlennek nyivá- nította ki. Ezt a tényt lan Smith, miniszterelnök, a Sa­lisbury-! rádióban jelentette be. A kormánynyilatkozatról beszámoló UPI első gyorshí­rében arról tájékoztat, hogy Smith kijelentette: „Rhodesia késedelem nélkül” független­séget követéi s hogy a követe­lés „kétségkívül jogos”. Wilson, brit miniszterelnök még a hajnali órákban is te­lefonkapcsolatban állt a rho­desiai telepes kormánnyal, megpróbálta kialkudni a dön­tés elhalasztását, minisztert akart küldeni Rhodesiába. A délelőtt folyamán kabinetülés is volt Salisbury-ben, amely Vietnami jelentés SAIGON (MTI): Kien Giang tartományban, Saigontól kétszáz kilométer­nyire, délnyugatra a dél­vietnami szabadságharcosok megtámadták a kormány hadseregének egy századát, amely utánpótlást szállított az egyik hadállásba. A kor­mány csapatai súlyos veszte­ségeket szenvedtek. A sza­badságharcosok ezen kívül megtámadtak egy megfigyelő- tornyot, valamint egy hadál­lást, amelyet el is foglaltak. Egy amerikai katonai szó­vivő szerint dél-vietnami kormánycsapatok Saigontól 64 kilométernyire, délnyugat­ra, egy átfésülő művelet so­rán megtalálták a partizá­nok egy hadianyagraktárát és lövedékgyárát. Az AP egy washingtoni keltezésű hírében ismertette az amerikai hadügyminiszté­rium jelentését, amely -ze rint az amerikai csapatok a múlt héten Vietnamban 85 halottat vesztettek és 478 ka­tonájuk sebesült meg. Indonéziai helyzetkép DJAKARTA (MTI): Djakartában nyilvánosságra hozták a különleges állapot megszüntetését kimondó ha­tározatot. Röviddel ezután rádióbeszédet mondott Wira- hadikusumah vezérőrnagy, a djakartai helyőrség parancs­noka és sietett kijelenteni: „A rögtönbíráskodás meg­szüntetése ellenére a hadse­reg ingadozás nélkül tovább folytatja az államapparátus megtisztítását a kommunis­táktól és olyan elemektől, akik támogatták a Szeptem­ber 30-a mozgalmat”. Ajaichu, az indonéz parla­ment elnökhelyettese, a hősök napja alkalmából tartott be­szédében azt bizonygatta, hogy Indonézia belső nehéz­ségekkel fogja szembetalálni magát mindaddig, amíg az IKP „nem lesz halott”. helyi idő szerint 10.30 órakor ért véget, majd fényképészt hívattak a miniszterelnökség­re, hogy örökítse meg Smith-t egy fontos okmány aláírása közben. Rhodesia és London között két évig folytak a független­ségi tárgyalások. Anglia azon­ban nem volt hajlandó erő­vel fellépni a koronagyarmat vagyonát bitorló fehér kisebb­ség, s az ezt képviselő kor­mány ellen. ★ Mielőtt a rádiónyilatkozat elhangzott volna, Salisburyt motorkerékpáros kísérettel ellátott rendőrautók hagyták el és megszállták a Zambia felé vezető útvonalat. A rá­diószózat közben feketék és fehérek némán gyülekeztek a rádiószékház körül, a vá­rosban általános volt a meg­döbbenés. Smith kijelentette, hogy Rhodesia hűséges volt és ma­rad a trónhoz. Nagy hangon kijelentette: nem hiszi, hogy a belföldön és külföldön jelzett súlyos következmények megvalósul­nak. Smith nyugalomra intette a lakosságot és támogatást kért. Közölte, hogy az ezután már független Rhodesia meg­tartja a brit zászlót és a him­nuszt. Közvetlenül a deklaráció elhangzása után Sir Hmphrey Gibbs, rhodesiai főkormány­zó nyilatkozatot tett közzé: tájékoztatta az ország népét, hogy a királynő rendeletére Smithtet és minisztertársait elmozdította tisztségéből. Fel­hívta Rhodesia polgárait,tar­tózkodjanak minden olyan cselekménytől, amely elő­mozdítaná a „törvénytelen hatóságok” célkitűzéseit. Ez a felhívás — - mondotta — egyenlő mértékben vonatko­zik a törvényhatóságok, a fegyveres erők, a rendőrség, és az államhivatalnoki kar tagjaira. Megfigyelők szerint a fő­kormányzó utasításának vég­rehajtására gyakorlatilag semmiféle lehetőség nincs. A Reuter jelentése szerint az angol ENSZ-küldöttség csütörtökön kérte a Biztonsá­gi Tanács mielőbbi összehívá­sát. Anglia nemzetközi támo­gatást kíván kérni azokhoz a gazdasági szankciókhoz, ame­lyeket a lázadó Rhodesia el­len léptet életbe. Salisbury-ból érkezett leg­újabb jelentés szerint a Smith-kormány bevezette a sajtócenzúrát. A Ben Barka-ügy újabb fejleményei Az Orly-i repülőtér vezetőjét letartóztatták — II. Hasszán elhalasztotta párizsi útját PÁRIZS (MTI): Abdelkader Ben Berka, az eltűnt marokkói politikus fi­vére ügyvédei útján panaszt tett a vizsgálóbírónál a nyo­mozás során észlelt mulasz­tások miatt. Az ügyvédek több kérdést terjesztettek Zollinger vizsgálóbíró elé. A panasz következtében a vizsgálóbíró egyelőre elren­delte al Cayde-nak, a francia hírszerző szolgálat biztosának kihallgatását. Antonie Lopezt, a francia repülőtársaság Orly-i kiren­deltségének letartóztatott ve­zetőjét, aki részt vett Ben Barka elrablásában, ismét kihallgatta a vizsgálóbíró. Lo­pez elmondotta, hogy szom­batról vasárnapra virradó éjjel vendégül látta házá­ban Ufkir marokkói belügy­minisztert, Dlemit, a ma­rokkói állambiztonsági szer­vezet parancsnokát és egy további marokkói személyt. Éjjel két órakor egy diplomá­ciai rendszámú kocsin kél marokkói személy érkezett. Vasárnap reggel Lopez visz- szakísérte Ufkirt és két társát az Orly-i repülőtérre. A Figaro értesülése szerint II. Hasszán királynak a na­pokban nemhivatalos látoga­tásra Párizsba kellett volna érkeznie. Tervbe volt véve, hogy De Gaulle is fogadja, a látogatást azonban a Ben Barka-ügy miatt bizonytalan időre elhalasztották. Még mindig rejtély az amerikai áramszünet oka Magasszintű vizsgálat — A szabotázsra nincs bizonyíték NEW YORK'(MTI): A keddi példátlan áram­szünet oka még mindig rej­télyes. A vizsgálat folyik. Az amerikai kormányzat veze­tőit erősen foglalkoztatják az amerikai történelem legna­gyobb rövidzárlatának stra­tégiai és gazdasági következ­ményei. Johnson felszólí­totta Joseph Swidlert, a szö­vetségi energiabizottság el­nökét, hogy álljon a vizsgá­lat élére. Swidler közölte az Újabb összeesküvés a ghanai kormány ellen Egy nyugatnémet újságíró — meglepetésekkel szolgált ACCRA (MTI): A Ghánában októberben letartóztatott és bíróság elé állított Harold Lutz nyugat­német újságíró ügyének elő­zetes tárgyalása szenzációs meglepetésekkel szolgált. Ki­derült, hogy a letartóztatott nemcsak újságíró, hanem a bonni külügyminisztérium munkatársa is. Sőt ezen túl­menően az összekötő szerepét igyekezett betölteni a ghanai kormány megdöntésére ké­szülő, külföldön élő ghanai emigránsok és a Ghánában lévő reakciós elemek között A nyugatnémet újságírónál levelet találtak, amelynek írója a Ghánából elmenekült Kow-Richardson, Nkrumah elnök egyik legádázabb poli­tikai ellenfele. Richardson felkéri az accrai Daily Gra­phic főmunkatársát, Lovelace Johnsont, adjon részletes vá­laszokat a levélhez mellékelt kérdésekre. Egyebek között ilyesmire: Ha incidenseket robbantatnának ki Gháná­ban, felkelne-e a nép? Milyen csoportok városok és szerve­zetek támogatnának egy ilyen akciót? A ghanai főállamügyész ki­jelentette, a ghanai kormány megdöntését célzó összees­küvésről van szó. Ebben az összeesküvésben a Ghánából elmenekült politikusok a nyugatnémet tőkések mellett olyan afrikai országok segít­ségére is számítottak, mint Elefántcsontpart, Csád, Fel­ső-Volta és Gabon. A vádlott segített összehozni ghanai el­lenforradalmi vezetőket nyu­gatnémet iparosokkal. Ezek a tárgyalások arra irányul­tak. hogy 300 000 font se­gélyt szerezzenek a ghanai kormány megdöntésének biz­tosításához. Ebből százezret az em­lített afrikai országokban összegyűjtött ellenforradal­már önkéntesek kiképzésére és felszerelésére, százezret ghanai katonai, rendőri és politikai vezetők megveszte­getésére, százezret pedig az államcsínyt követő átmeneti időszak költségeinek fedezé­sére szánták. A nyugatnémet újságíró ellen hármas vádat emeltek: árulás fel nem fedése, össze­esküvést célzó előkészületek­ben való részvétel és ghanai pénz illegális Importja cí­mén járnak el ellene. újságírókkal: semmi bizonyí­ték arra, hogy a hatalmas rövidzárlatot szabotázs okoz­ta volna. Azt is hozzáfűzte, lehetséges, hogy sohasem le­het kideríteni majd az áram­zavar okát, s hogy a szakér­tők talán nem is fognak egyetérteni a vizsgálat meg­állapításaival. A szakember azt ígérte, hogy a történtek valószínűleg nem ismétlőd­nek meg, bár erre nincs biz­tosíték. A magas szintű vizsgálat nyilván olyan kérdéseket is felvet majd, hogy a niagarai erőmű távvezetékében bekö­vetkezett hiba észlelése után miért nem tudták a hálózatot más erőműre kapcsolni. Az áramszolgáltatási hiba 204 000 négyzetkilométernyi területre terjedt ki, New Yorkban kilenc és háromne­gyed óráig tartott s az üzem­zavar következtében száz­ezrek rekedtek a liftben, a felhőkarcolók tetején, a föld­alatti alagútjaiban, hivatali helyiségekben. A rákövetke­ző este a New York állambe­li Utcában és környékén ismét egyórás áramszolgáltatási za­var volt, okát ezúttal sem is­merik. A manhattani üzle­tekben nagy mennyiségű gyer­tyát, petróleumlámpát, ele­met árusítottak ki. MPÜJ5AG 3 1965. november 12., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents