Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-23 / 276. szám

„Csak aláírtam .. Ketten — a fiatalok közül ték bízni a gépeket. Persze, az is közrejátszott a döntésben* hogy közelebb vagyok, lénye­gében idehaza vagyok. — Alkalmazott.,. — Igen. Így jöttem ide, és nem is akarok tagja lenni a szövetkezetnek. Fiatal házas vagyok, van egy kéthetes kis­fiam, ezért kell a pénz. Ha a szövetkezet nem fizetne havon­ta, elmennék... Brezsnyánszki Andrásnál? a fizetése, de a munkája is* gondja is sokkalta több, mint előző munkahelyén volt. Hat hónapja csak két traktort vit­tek át a gépjavítónak, motor­cserére. Ezekre tavaly előzetes szerződést kötött a szövetke­zet. Különben minden hibát a fiatal szerelő javított meg. Az őszi munkák sikerében neki is része van. A vetés idején ugyanis nagy lemaradást oko­zott volna, ha valamelyik traktor leáll. Egy alkalommal szombaton délben hoztak egy rossz traktort a határból. Brezsnyánszki András vasár­nap hajnali háromig dolgozott a gépen, de reggel az is foly­tathatta a vetést. Fizetését na­pi nyolc órai munkáért kapja* Hadrik Ilona 18 éves terme­lőszövetkezeti tag. Ez utóbbira adnak példát a kerekharaszti termelőszövetke­zeti fiatalok. Az Alkotmány Termelőszövetkezet raktáránál iRáGOZÁS Brezsnyánszki András, a lő­rinci tsz szerelője. mégis gyakran javít, szerel még a késő esti órákban is. — Nem hagyja cserben a szövetkezetei? — Amikor idejöttem, utána két hónappal a herédi szövet­kezetbe hívtak havi 2400 fo­rintért. Sokat gondolkodtam azon, hogy elmegyek, de ebből sok úgyis elment volna az uta­zásokra. Azért se mentem el, mert itt még senkivel sem volt összeszólalk ozásom. Jók az emberek, az elnök és a mező­gazdász. Dolgozni mindenütt kell... P. E. XtPÜJSSG 3 1963. november 23., kedd Új határidő: December 20-án nyílik az új egri piac Szeptember 12-i számunkban beszámoltunk, hogy az ország egyik legmodernebb piaca, amely hárommillió forintos be­ruházással a Heves megyei Ta­nács Építőipari Vállalatának kivitelezésében Egerben épül, november végére elkészül. Az építkezés méreteit jól tükrözik a számok. Az 1700 négyzetméter hasznos alapterü­letű fedett és zárt pavilonrend­szerbe 1200 köbméter beton­kavicsot, kétezer mázsa ce­mentet építettek be. Közeledik a határidő. Hol tart ma az építkezés? A minap újra a piacon jár­tunk. A hat kijáratos, 18 pa­vilonos, körfolyosós, központi fűtéses modern létesítmény fes­tési munkált végezték. Az áru­sító pavilonok már állnak, de belsejük még félkész állapot­ban van. Hogy lesz ebből november végén átadás? — A piacot december 20-án adjuk át — mondja Gyetvai Béla, az építőipari vállalat igazgatója. — Két hónapja az építkezés művezetője még novemberi határidőt ígért. — Igen. A cikk megjelenése után tíz nappal fogadtunk el szerződésmódosítást, amellyel a beruházó vállalat: a Heves megyei Beruházási Iroda is egytértett. — Miért volt szükség szer­ződésmódosításra? — Az építés folyamán új műszaki követelmények adód­tak, több építőmesteri és szak­ipari munkánál pótmunkák jelentkeztek, amelyekhez szin­tén idő kellett. — Tehát az egyéves építke­zés végére december 20-án pontot tehetünk? — Igen. A piacot december 20-án átadjuk. Reméljük, nem lesz új ha­táridő. (fóti) tíznél is több lány és fiatal- asszony rostálja a babot. Vic­celődésük és hangos nevetgé- lésük messzire hallatszik, de a kezük egy pillanatra sem áll meg. Kevesen tudnák utánuk csinálni azt a munkát. Mindig ilyen nagy a jókedv? — Hideg van, a nevetés me­legít. .. — így szoktuk.;.' — Nem köthetünk kosarat a szánkra...! — egymás szavába vágnak magyarázás közben. Az elnökhelyettes és a raktáros is büszke erre a dolgos csa­patra. Az igaz, örök női szokás marad, hogy a férfiak udvarlá­sát kinevetik. Legtöbb közü­lük még lány, kaladjaikat kitár­gyalja az egész asszonysereg. Van menyasszony is, ez is be­széd- és vicctéma. Mindamel­lett pótolhatatlanok a munká­ban. .. Hadrik Ilona szorgalmas, nevetős kedvű, mint a többi. — Mi lányok, régóta barát­kozunk, így sokszor szórako­zás, ha együtt dolgozunk. Ha valamelyikünknek bánata van, megvigasztaljuk, akinek meg öröme, azon osztozko­dunk. Így neveltük egymást. Hiába van közel Hatvan, én nem mennék el innen dolgoz­ni. Tizennyolc éves, de három éve már, hogy rendszeresen dolgozik a szövetkezetben. Fiatal társai közül ezért az övé a legnagyobb tisztelet. — A nyolc általános után édesanyám munkaegységköny­vére dolgoztam, de a tavalyi közgyűlés már felvett rendes tagnak. Kiss Erzsébet, Nagy Kató és Ilona húga, a 16 éves Marika azt is elárulják róla, hogy a munka mellett tanul. — A gyöngyösi mezőgazda- sági technikumba járok. Ja­nuárban lesznek az év végi vizsgáim. Mezőgazdász sze­[ retnék lenni... > Jól tanul, nagy kedve van a ■ mezőgazdasághoz. Néhány év í múlva talán épp erre a mun- t kacsapatra, a nevetgélő, de ■szorgalmas lányokra és fiatal- 5 aszonyokra bízza majd a leg­sürgősebb munkákat. \ ★ ? Tizenhárom traktora, egy ■ teherautója és két motorkerék­1 párja van a lőrinci Petőfi Ter- 5 melőszövetkezetnek. Rendsze- ?res karbantartásuk, javításuk ■ sok munkát, nagy hozzáértést 5 követel. Legtöbbször a gépállo- § másra kellett vinni javítani a ? gépeket. Költséges is volt és chefekig vártak, amíg elkészült. 1A szövetkezetiek már építettek ?a tanyán egy műhelyt, műsze­2 reket, szerszámokat is vásárol- etak... > Brezsnyánszki András szere­plő Lőrincibe nősült, a horti ? gépállomás vörösmajori tele- Cpén volt csoportvezető, öt hív- Sták, havi kétezer forintért. ?Azóta minden gép üzemképes! ? — Huszonkét éves vagyok, í Gyöngyösön tanultam a szak­imét, jó mestereim voltak, és a ? horti gépállomásnál a trakto- Srok javításához is megszerez­etem a gyakorlatot. A motoro- \kat nagyon szeretem... v — Itt többet keres. Ezért > jött? S — Vörösmajorban 1600—1700 í forintot kerestem, itt kétezer ? forintot fizet a termelőszövet- ? kezet, őszintén megmondva, í ezért is, de azért is, mert jól- r esett, hogy hívtak, rám mer­Az öregek úgy vélekednek a fiatalokról — különösen a lá­nyokról és a fiatalasszonyok­ról —, ha kettő-három összeta­lálkozik, nincsen hossza, se vége a huncutkodásuknak, Mindig is így volt... Magyarázólag azért hozzá­teszik még: — A munka attól gyorsas fogy a kezük alatt. Erről beszélnek ma minden­felé a népek. Ma ez nagyon sikkes dolog, éppen olyan diva­tos, mint mondjuk 12 évvel ez­előtt arról beszélni, hogy mi­lyen nagy problémák vannak Nyugaton, Akkoriban nálunk — legalábbis a népek szerint — nem voltak problémák. És ha netán mégis voltak, abban min­den bizonnyal az ellenség keze volt fellelhető. A papírként szertefoszló gyerekcipőbe az im­perializmus tette bele a lábát, így nem csoda, ha a magyar dolgozó kisgyereke már csak napokig tudta hordani. Az üze­mi konyha ehetetlen levesében az ellenség kezét kerestük —, hogy legalább valami húst lel­jünk benne. Ezek az idők elmúltak és rá­jöttünk, hogy a hibákban nem szorolunk nyugati importra, azokat minden külső segítség nélkül, tisztán hazai anyagok­ból, honi szakembereink közre­működésével, szinte korlátlanul elő tudjuk állítani. Ezután egy jelentős talál­mány született, az úgynevezett objektív nehézség, amely a fej­ünkből szükségszerűen adódik, így a hiba, a baj, a probléma — filozófiai nyelven fogalmazva — a tudatunktól független objektív valóság lett. Ha pedig ez így van, akkor nyilván nem tehetünk róla, egyet cselekedhetünk csak: pa­naszkodhatunk. Ehhez természetesen kellett mz a felszabadult, optimista és demokratikus légkör, amikor minden dolgozónak joga, hogy ott és annyit panaszkodjék, amennyit jólesik neki. Ma már a panaszkodás nem jelent de­kadenciát, osztályárulást, ma a szomorkodás nem kispolgári pesszimizmus, sőt: ma panasz­kodni avantgardügy. Mert az már csak természetes, hogy az illető panaszkodó a MI tala­junkról panaszkodik, a MI hi­báinkat siratja, a MI jövőnkért aggódik. Azért mondom hangsúlyosan a MI személyes névmást, mivel ennek meghatározó jelentősége van. Ugyanis a panaszkodók nagyon demokratikusan a MI hibáinkról beszélnek, és soha nem a saját hibáikról. A saját felelősségüket ebben a nagy né­pi és nemzeti egységben meg­osztják MI közöttünk, és ami a jövőt illeti, mindenki a MI jövőnkért aggódik, miután a sajátját többé-kevésbé biztosí­tottnak látja, hiszen arról MI gondoskodunk. MI valamennyien jól képzett közgazdászok, ipartervezők, be­ruházók és kivitelezők vagyunk, értünk a kereskedelemhez, a tu­dományokhoz, a filozófiához és a politikához is. Pontosan úgy élünk, mint a Népstadion lel­kes szurkolója, aki a tribünön ülve bizton érzi, hogyha ő van annak a paccer falábú Pöszmé­te II-nek a helyében, akkor olyan bal... bocsánat jobb ... — félek, hogy ezt is félrema­gyarázzák, ezért hagyjuk az ol­dalakat —, tehát olyan kapu közepébe irányított bombát küld, hogy zörög a háló és az a másik paccer kapus csak sza­gol utána. Nagy dolog ez, embertársaim. 15 évvel ezelőtt jómagam is az­zal töltöttem a vasárnapjai­mat, hogy szíves otthonokba zörögtem be — azért nem csen­gettem, mert a csengőt általá­ban vasárnap kilcapcsolták — és tisztességben megőszült aggas­tyánokat igyekeztem meggyőz­ni arról, hogy rendszerünk jó, boldog és szépreményű. Akkor az volt a célunk, hogy az embereket a szocializmus mellé állítsuk. íme, barátaim.: nem jártunk hiába. Ma már millió sokat szenvedett ember drukkol a szocializmusnak, ag­gódik érte, félti, óvja.., hogy kitől? Hát, Ml-tőlünk. Mert MInálunk a ragozás va­lahogy így hangzik: ÉN dolgo­zom, TE lógsz, ö Mbit követ él. MI törjük magunlcat, TI csináljátok a bajt, ÖK nem ér­tenek semmihez. Eveken át tanultuk a szemi­náriumokon, hogy mit kell ten­nünk és stúdiumaink nem ma­radtak teljesen eredménytelenek Ma már kiválóan tudjuk — az anyag egyik felét: nevezetesen,* hogy másoknak mit és hogyan', kell cselekedniük. i A mezőgazdasági dolgozó\ pontosan tudja, hogy mitől van< a sok eladhatatlan áru a rak-) tárban, míg az ipari dolgozó \ pontosan tudja, hogy mit kel-\ ’ lene tenni a termelőszövetkezet ’ tekben. A beosztottak látják a' ; vezetés hibáit, és tudják, ho-\ ' gyan kellene jobban vezetni. A< ' vezetők látják, hogy minden\ baj oka a laza munka fégy elem- \ ben van. Tehát: panaszra nin-\ ' csen ok. Ismerjük a hibákat és* azok okozóit, tudjuk, hogy mit' ; kellene másoknak csinálniuk,\ ’ hogy a problémák ne legyenek< | problémák. A következő évti-) 1 zed tananyaga is adott: azt kell' majd valahogyan megtudnunk,\ ‘ hogy a Miáltalunk elkövetett* ’ hibákat, hogyan kell NEKÜNK) kijavítanunk. < , Na, persze, ne legyünk azért\ '. elgédetlenek. Az is nagy dolog’. ! már, hogy én tudom, hogy miért) . rossz a könnyűipar és a köny-1 nyűipar dolgozója tudja, hogy) , miért rosszak az újságcikkek.< Én tudok biztos módszereket az' ipar átszervezésére, és kérdez-) zenek meg bárkit, megmondja,< t bogy mit kellene tenni a ma-) r gyár sajtóval. E sorok írójaJ ‘ még ezen is túllépett. Én tu-) dom, hogy az újságban is van, tömérdek hiba... Na, persze, nem a MI újsá-' . gunkban, hanem a Tiétekben és) ■ az övékben... < ŐSZ FERENC ) szén az esetek döntő többségé­ben azok a régi párttagok, akik nevüket adják egy-egy felvéte­li kérelem alá, nemcsak for­malitásnak veszik aláírásukat, de évek során át figyelemmel kísérik védencük fejlődését, se­gítik őket abban, hogy kitelje­sedjenek bennük a kommunista ember jellemvonásai. E felelősség érzékeltetésére az Egri Városi Pártbizottságon például olyan esetet is említet­tek, amikor az arra érdemte­len tagjelöltnek egyszerűen nem akadtak ajánlói arra, hogy beléphessen a párt tagjai közé. Persze, nem véletlenül, hiszen a jelölt garázda magatartása, közömbössége a társadalmi élet iránt, s munkához való, nem éppen tökéletes viszonya szol­gáltatott okot arra, hogy sen­ki se merjen kezességet vállal­ni érte. És az ilyen példákon okulva a KAEV pártszervezeténél — ahogy Kovács János párttitkár elmondotta —, már amikor legelőször szóba került valaki­nek tagjelölt-felvételi kérelme, már akkor tisztázzák: eleget tud-e a jelölt tenni a párttag­ságból fakadó követelmények­nek, nehogy később derüljön ki alkalmatlansága, amikor kellemetlen helyzetbe hozza az ajánlókat éppúgy, mint a gyár pártszervezetét. A felelősség hangsúlyozása te­hát nem ismeretlen fogalom, de sajnos, még nem is jellem­ző. Erre világít rá az arra a kérdésünkre kapott válasz, hogy vajon történt-e felelős­ségre vonás azon ajánlók ese­tében, akik nem megfelelő je­lölteket juttattak be a pártba? A pártszervezeteknél egyön­tetű nem volt erre a válasz. Csupán az Egri Városi Pártbi­zottságnál emlékeztek egy olyan esetre, amikor néhány éve felelősségre vontak egy párttagot, aki csak egyszerűen aláírta a jelentkezési ívet anél­kül, hogy ismerte volna a je­lölt munkáját, életét, magatar­tását, alkalmasságát a pártba való belépésre. A beszélgetéseknél fény de­rült arra is, miből származik a legtöbb csalódás a jelölteket illetően. Abból, hogy o legtöbb esetben csak azt nézik az aján­lók, hogy a pártfogoltjuk mi­ként végzi munkáját, de azt már kevésbé firtatják, hogy milyen a világnézete, magatar­tása, Jelleme, amelyből aztán á későbbi csalódások következ­nék. Pedig az ajánlás nem lehet ennyire leszűkített, a jelölt tel­jes emberi mivoltát ismerniük kell az aláíróknak, és ami még ennél is fontosabb, segíteni a még meglevő emberi hibák le­küzdésében. Az élet ezt ajánlja az aján­lók figyelmébe. Kovács Endre dányi Andrást és bizonygatja; valóban gondot okoz a tagdíj- fizetés azoknál a termelőszö­vetkezetben dolgozó kommu­nistáknál, akik a 3—400 forin­tos havi előlegből, a különbö­ző levonások mellett (OTP- kölcsön, SZTK), még a 30—90 forintos tagdíjat is leszámít­ják a családnak jutó pénz­ből. Ez igaz... de azt időben tudnia kellett volna a jelölt­nek, hogy milyen kötelezettsé­gek várnak rá, ha a párttagok sorába lép. — Valóban, nem szóltunk neki előre, mennyi tagdíjra számítson. Aztán meg későn tudtuk meg, hogy nem fizet. Nagyon meglepett bennünket, amikor a járástól szóltak ez ügyben... De már nem tud­tunk segíteni, elmérgesedett a helyzet Ludányi András és a pártszervezet között. Matula Mihály, a másik ajánló, sokat beszélgetett a pártba való belépésről Ludá­nyi Andrással, mert jó mun­kásnak, aktív társadalmi em­bernek tartotta. — Az volt a baj, hogy a kö­telességről kevés szó esett eze­ken a beszélgetéseken. Erre én is csak akkor jöttem rá, ami­kor ő rnár „visszacurikkolt” a párttól. Nagyon rossz volt hal­lanom, hogy törölték ... Kölcsönös felelősség... Ame­lyet a jelek szerint mindkét fél csak akkor ismert fel, ami­kor már késő volt. És mennyi ilyen esetet le­hetne sorolni. Oroszi Mihály nyugdíjas szö­vetkezeti tag is nemrég írta alá kilépési kérelmét, pedig jóformán meg sem melege­dett még a pártban, olyan ke­vés ideje vették fel. — „Ejtettek” engem a tsz- ben. Azért léptem ki a párt­ból. És sorolja sérelmeit, ame­lyek erre a lépésre késztették. Vajon miként vélekednek ügyéről ajánlói? Mihály bácsi erősködik: az ő kérelmét nem írta alá sen­ki... őt nem ajánlották. Mi­kör magyarázom, hogy a szer­vezeti szabályzat szerint anél­kül nem lehet felvenni párt­tagot, hogy legalább ketten ne vállalnának felelősséget érte a régi kommunisták közül, csak annyit mond, hogy ha jól em­lékszik, a párttitkár intézte a felvételét. Semmi több. Elképzelhető, hogy ezek után Oroszi Mihály ajánlói keveset tehettek azért, hogy megismer­je a pártban reá váró felada­tokat, jogokat, de azért is, hogy panaszai elintéződjenek és ne adjon ez neki ösztönzést a pártból való kilépésre. Hol lehet itt közös felelősség­ről beszélni, amikor az aján­ló és ajánlott nem is tud egy­másról? Az élet adta példák azonban nem ennyire egyoldalúak, hi­— Két héttel a taggyűlés előtt hozták ide a felvéteti kérelmet... már rajta volt egy ajánló neve... aláírtam én is —, magyarázza szavai­ban restelkedéssel Mester Já­nos, a KAEV 30-as számú gyáregységének kommunistája. A restelkedés oka, hogy ajánlottja nem állta meg a próbát, végül is el kellett uta­sítani tagfelvételi kérelmét. A fiatal munkás ugyanis ahe­lyett, hogy őszintén feltárta volna családi problémáit, en­gedett a rábeszélésnek, és templomi esküvőt tartott. Ügy mondják, meggyőződé­se ellenére, de... így történt. Ajánlóját kérdeztük: milyen indokok alapján adta nevét a felvételi kérelemhez? — Egy műhelyben dolgoz­tunk, amióta leszerelt. Még a katonaságnál vették fel tagje­löltnek ... itt semmi panasz nem volt rá. Most is aláírnám az ajánlását munkáját, embe­ri magatartását ismerve. De az az ügy... az nagyon csú­nya volt. Mondtuk, is Pali bá­csival, a másik ajánlóval: „Szépen bajba hoztál bennün­ket, fiú. Felelősséget vállal­tunk érted és te méltatlanul viselkedtél.” Igen, felelősséget vállaltak. Mert ha valaki odaírja a ne­vét a tag-, vagy tagjelölt-felvé­teli kérelem alá, és a kommu­nisták közösségének színe előtt elsorolja, miért ajánlja felvé­telre védencét, felelősséget vállal annak az embernek nemcsak jelenéért, de jövőjé­ért is. De vajon érzik-e minden esetben ezt a felelősséget az ajánlók és az ajánlottak? Nem egyformán és nem eléggé. Legalábbis ez derült ki a pártbizottságokon zajló viták­ból, a kartotékokból és nem utolsósorban az érdekeltek szavaiból. Ludányi Andrást, a lőrinci Petőfi Tsz fogatosát, szorgal­mas, értelmes embernek is­merik falujában. Ezért került a párt tagjainak sorába. Ám amikor megtudta, hogy a ko­rábbi három forint helyett, húszforintos tagdíjat kell fi­zetnie, távol maradt a párttól, a közéleti szerepléstől, s jó fél év elteltével, hogy a taggyűlés elfogadta felvételét, törölni kellett a párttagok sorából. Miként vélekednek most ajánlói, s mit tettek azért ko­rábban, hogy Ludányi And­rást ne veszítse el a lőrinci pártszervezet? Szentgyörgyi István vb-el- nök, akit Ludányi András egyik ajánlójának nevezett, nem merne megesküdni rá, hogy valóban aláírta-e a je­lentkezési ívet. — Lehet... akkor majd tucatnyi rendkívüli felvétel volt a termelőszövetkezet párt- szervezetébe. Mindettől függetlenül most is rendes embernek tartja Lu-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents