Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-10 / 239. szám
Letartóztatások Uruguayijait Tovább tart a rendkívüli állapot MONTEVIDEO (MTI): Legújabb jelentések szerint több mint száz szakszervezeti vezetőt tartóztattak le Uruguay fővárosában. A bankokban a személyzet ülősztrájkot rendezett, az épületeket azonban a rendőrség kiürítette és a pénzintézetek zárva maradtak. A bankszemélyzethez intézett ultimátum szerint a hétfői távolmaradást ötnapos bérlevonással, a további mulasztást pedig elbocsátással büntetik. Ugyanakkor bezárták az Országos Elektromos Művek és a bankalkalmazottak szakszervezeteit. A kormány nem szüntette meg a rendkívüli állapotot, a fővárosba összevont karhatalmi erők száma már több mint húszezerre emelkedett. A munkásság folytatja tiltakozását az erőszakos intézkedések ellen, követeli a rendkívüli állapot megszüntetését, a letartóztatottak szabadlábra helyezését, a rendőrség megszállta szakszervezeti helyiségek kiürítését Krag Moszkvában az MOSZKVA (TASZSZ): Leonyid Brezsnyev, SZKP Központi Bizottságának első titkára szombaton fogadta Krag dán miniszterelnököt és barátságos megbeszélést folytatott vele. Szombaton a Kremlben aláírták a mezőgazdasági tudományos kutatásokban való együttműködésről szóló szovjet—dán egyezményt és a megállapodást Mackevics szovjet mező- gazdasági miniszter és Krag miniszterelnök írta alá. Ugyanekkor Bakajev szovjet tengeri flottaügyi miniszter és Holten—Eggert moszkvai dán nagykövet aláírta a két ország tengerészeti menő- és hajóvontatószolgálatára vonatkozó megállapodását Az egyezmények aláírásánál Koszigin, a szovjet Miniszter- tanács elnöke, Mazurov, a Minisztertanács elnökének első helyettese és más hivatalos személyiségek voltak jelen. VARSÓ (MTI): Szombaton délelőtt Varsóban a lengyel parlament, a Szejm üléstermében megkezdte munkáját a VI. Szakszervezeti Világkongresszus. Az elnökség megválasztott tagjai, közöttük Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főbikára elfoglalta helyét Re- nato Bitossi, az SZVSZ elnöke rövid megnjiló beszédet mondott. A kongresszus ezután a főtanácsülés javaslatára jóváhagyta a napirendet. A napirend főbb pontjai a következők: 1. Beszámoló a Szakszervezeti Világszövetség akcióprogramjának alkalmazásáról, a szakszervezeti világmozgalom fejlődéséről és a nemzetközi szakszervezeti egység új lehetőségeiről. Előadó: Louis Sail- lant, az SZVSZ főtitkára. 2. Beszámoló a gyarmati, valamint az újonnan felszabadult országok népeinek és dolgozóinak a nemzeti függetlenség kivívásáért és megszilárdításáért folytatott harcával való szakszervezeti szolidaritás fejlődéséről. Előadó: Luis Padilla. 3. Velentés a vietnami helyzetről. Előadók: Hoang Quoc Viet, a Vietnami SzakszorvezeBrezsnyev fogadta Vidicset MOSZKVA (TASZSZ): Leonyid Brezsnyev, SZKP Központi Bizottságának első titkára szombaton fogadta Vobrivoje Vidicset, a Ju goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság moszkvai nagykövetét. NEW YORK (MTI): Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén több afrikai és ázsiai ország küldötte szorgalmazta a nagy anyagi kiadásokkal járó nemzetközi fegyverkezési verseny megszüntetését és az atomfegyverek további elterjeESEMÉIXYEK — sor okban NEW YORK: Véget ért a 23 napja kezdődött New York-i újságírósztrájk — közölte Wagner pol1- gármester — mert a New York Times vállalta a szak- szervezethez tartozó dolgozói nyugdíjának rendezését. A kiadóvállalat és az újságírók érdekképviselete között közvetítéssel létrejött megállapodást azonban még el kell fogadtatni a szakszervezeti tagoknak 48 órán belül tartandó gyűlésükön. Fehér es színes vászonroletta minden TÜZÉP által forgalomba hozott ablakmérethez kapható AZ EGRI, GYÖNGYÖSI, HATVANI, HEVESI ÉS RECSKI telepeinken. Egyedi méretű ablakokra roletta-megrendelós ugyanott történik Eger—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat WASHINGTON: Megtagadta az amerikai beutazási engedélyt Cheddi Ja- gantól, Brit-Guayana volt miniszterelnökétől a Georgetown-! amerikai főkonzulátus, még pedig az amerikai bevándorlási törvényeknek a kommunisták és a kommunistákkal rokonszenvezők beutazását korlátozó szakasza alapján — közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője. ATHÉN: A görög hadügyi főtanács pénteki ülésén Konstantin Colakasz tábornokot nevezte ki vezérkari főnökké a lemondott Pipilisz helyébe. Colakasz a harmadik hadtest parancsnoka volt Észak-Görögországban. A hadügyi főtanács ülésén, amelyen Sztefanupulosz kormányfő elnökölt, a legfelsőbb katonai vezetés további változásait is megtárgyalták. A katonai vezetés átalakítását a kormány eredetileg decemberre tervezte és a sietség meglepetést keltett. Vezetők és beosztottak désének megakadályozását szolgáló szerződés aláírását Abdel Rahman Bazzaz, iraki miniszterelnök és külügyminiszter sürgette a vietnami konfliktusnak az 1954-es genfi megállapodások alapján történő rendezését majd síkra szállt a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításáért. A főhangsűlyt a leszerelés fontosságára helyezte. Kijelen tette, hogy az ENSZ fórumán ennek a problémának elsőbbséget kell biztosítani, s e kérdésben mindaddig nem lehet haladást elérni, amíg „az egyik nagyhatalom nem vesz részt a világszervezet munkájában.” Az iraki küldött támogatta a leszerelési világértekezlet megtartására vonatkozó javaslatot. Gromiko szovjet külügyminiszter Lord Caradon brit ENSZ-fődelegátus szálláshelyén kétórás, vacsorával egybekötött tanácskozást folytatott Stewart angol külügyminiszterrel. A tanácskozáson szovjet részről jelen volt Dob- rinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, Fedorenko, szovjet ENSZ-fődelegátus és Nóvikov nagykövet, a szovjet külügyminisztérium munkatársa. i A Reuter és az AP jelentése szerint a két külügyminiszter megállapodott abban, hogy Stewart még ebben az évben ellátogat a Szovjetunióba. A látogatás időpontját később közük. Befejeződtek a Heves megyei műszaki napok. Október 4-től 8-ig több előadás és felszólalás hangzott el Egerben, Gyöngyösön és Sírokban. Nem kevés szó esett a szervezésről, a vezetés módszereiről, de úgy vélem, sok ellentétes nézet és kétely uralkodik még, hogy milyen legyen a beosztottak és a vezetők kapcsolata. Egyik legvitatottabb kérdés, hogy kérjen, vagy utasítson a vezető. Elegendő egyetlen napot tölteni nagyobb építkezéseinken, a téglagyárban, vagy valamelyik vasas üzem műhelyében és az idegen is észreveszi, hogy sokan a vezető szeme láttára lazsálnak, hanyag, felületes munkát végeznek, szabálytalanságukkal mások és saját maguk testi épségét veszélyeztetik, kíméletlenül bánnak a gépekkel, vagy pocsékolják az anyagot. Önkéntelenül felmerül a kérdés, vajon nem azért állították oda a vezetőt, hogy ne tűrje a mulasztásokat, és határozottan fellépjen minden fegyelmezetlenség ellen? A kérdésre gyakran kérdéssel válaszolnak: mindig én legyek a rosszfiú? Vagyis sokan népszerűségüket féltik, ezért tartózkodnak az erélyesebb szótól. Van, aki bátortalan, akkor sem él jogaival és fegyelmi kötelezettségével, ha súlyosabb vétséget tapasztal, mert ő nem bízik benne, hogy vitás esetekben felettesei támogatják-e, fellebbezés esetén a közvetlen vezetőnek, vagy a panaszosnak ad-e igazat a szakszervezet, vagy a vállalati munkaügyi döntőbizottság. De éppen azokon a munkaterületeken, ahol a legtöbb fegyelmezetlen ség tapasztalható, a harmadik érvelés sem ritka. Nem merik a rendet és a fegyelmet erélyesen megkövetelni, mert akkor otthagyja őket a munkavállaló, pedig úgyis kevés az ember. Egyesek még elméletet is gyártanak magatartásuk igazolására: „igyekszünk a dolgozók kedvébe járni, szép szóval kell nevelni őket, csakis így számíthatunk támogatásukra”. A vezető legyein mindig emberséges. Ha utasítást ad, a hangnem akkor is lehet kollegáiig sőt udvarias. Az utasítást azonban nem helyettesítheti az elvtelen udvarlás és könyörgés. De indulatos, goromba, vagy durva szavakat sohasem használhatnak a mi vezetőink, hiszen a szocialista vezető egyenrangú munkatársaival, tőlük csak tudásban és beosztásban különbözik. A rendelkezés, az utasítás az egyszemélyi vezetés egyik fontos módszere, így több száz, vagy több ezer létszámú vállalatot utasítások nélkül nem lehet vezetni, meg kell határozni a soron következő munkát, a tervek teljesítésére, a technológiai fegyelemre, vagy a biztonsági szabályok betartására utasításokat kell adni. A vezető határozottan intézkedjék és ezzel nem ellentétes, ha „kéremmel” és „legyen szívessel” fogalmaz, de arra is ügyelni kell, hogy a kiadott utasítás nem lehet alku tárgya. A tapasztalat azt mutatja, hogy az engedékenységet, a határozatlanságot éppen azok nyergelik meg, akik semmittevéssel is jó pénzt szeretnének keresni. Éppen azért, akiket szép szóval és kellő határozottsággal már több ízben figyelmeztettek, és ismételten súlyos vétséget követnék el, bocsássák él még akkor is, ha munkaerőhiány van. Ezt helyeselni fogja a dolgozók többsége, így diktálja igazságérzetük. Másrészt nemcsak a jő, hanem a rossz példa is ragadós. Ha a dolgozók azt tapasztalják, hogy egy-két ember pihenni, vagy fusizni jár be a munkahelyére, és nekik mégis jár a fizetés, akkor hamarosan akadnak olyanok, akik rájuk hivatkoznak és azt mondják: „Ha nekik lehet, én miért ne csinálhatnám úgy?** Egyes iparágaknál és vállalatoknál feltűnően sok az igazolatlan hiányzás, többen ismételten ittasan érkeznek a munkahelyre, szembehelyezkednek a kollektíva és a népgazdaság érdekével. Nem lehet, hogy ezt csak az adottságok sajátságával magyarázzuk. Be kell vallani, hogy a korábban elmulasztott erélyes- ség is hozzájárult a munkaerkölcs rosszabodá- sához. Jó lenne, ha ezt a körülményt az építőiparban, a téglagyáraknál és közelebbről a Bélapátfalvi Cementgyárban is megvizsgálnák és a jelenlegi körülményeken változtatnának. Nem elhamarkodottan, 'nem egyik napról a másikra, hanem megfontoltan, következetesen és céltudatosan. Parancsolgatással, csak utasításokkal ma már nem lehet vezetni. A dolgozók joggal igénylik, hogy megismerjék az intézkedések célját, lássák az összefüggéseket, tájékoztassák őket a végrehajtás módjáról és feltételeiről. Érezzék, hogy bíznak bennük, nem „létszámnak”, hanem embernek tartják őket. Rossz módszer, hogy a vezetők egy része csak akkor fordul a dolgozókhoz, ha felajánlásokat, év végi hajrát, vagy „társadalmi mun- ' kát” kér tőlük. Pedig az egyszemélyi vezetéssel összeegyeztethető — és ahol következetesen teszik, be is vált az a gyakorlat —, hogy a dolgozók észrevételeikkel, javaslataikkal kiegészítsék, helyesbítsék és főleg aktívan segítsék a kitűzött célok valóra váltását. Helytelen, ha a vezető nem él következetesen és határozottan utasítási, ellenőrzési és fegyelmi jogával. De ugyanilyen rossz és elítélendő az a módszer, ha mellőzi a dolgozók véleményét, ha nem kéri segítségüket, ha munkájában mellőzi a vezetés demokratikus módszereit. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a véleménycsere előzze meg a döntést, az utasítást, de ne késleltesse a végrehajtást. Itt is érvényes az az aranyszabály: a tett halála az okoskodás. Az információkat, az egészséges vitát és a döntést, a kérést és az utasítást megfelelő összhangba kell hozni, csak így beszélhetünk a szocialista vezetés helyes gyakorlatáról. A vezető ne csak a legsürgősebb termelési feladatokat, vagy a labdarúgó-mérkőzés eseményeit tárgyalja meg a dolgozókkal, hanem álljon ki jogos kívánságuk mellett, érdeklődjék és lelkiismeretesen törődjék beosztottjai személyes, vagy családi problémáival is. Sohase ígérjen olyasmit a vezető, amit nem tud betartani, mert ezzel nagymértékben veszélyezteti tekintélyét és a be nem váltott ígéretek csalódottságot, elgédetlenséget és haragot szülnek. (Lásd: Eger környéki olajbányászok). Nem kegyes cselekedet, vagy látványos jótékonyság, ha a vezető személyesen és erre hivatott beosztottjai útján is gondoskodik a dolgozók szociális, egészségügyi és munkavédelmi igényeinek a lehetőségekhez mért legmesz- szebbmenő kielégítéséről. A gyakorlat igazolja, hogy egyre nehezebben kap munkásokat az a vállalat, ahol rosszak a munkakörülmények, ahol nem törődnek a jogos kérésekkel és ridegen bánnak a dolgozókkal. Az emberek nem születnek rossznak, munkakerülőknek, nem ellenségei a közösség és önmaguk javának. Egyik legjobb nevelőeszköz a vezetők példamutatása és helyes irányítási módszere. A szocialista társadalomban az utasításokat végrehajtó kötelességtudat nem katonai drillre és vak fegyelemre épül, hanem a vezetők és a dolgozók közvetlen, őszinte kapcsolatára, a szocialista demokratizmusra. Beosztottak és vezetők kölcsönösen tiszteljék egymásban az embert! Bizalommal forduljunk egymáshoz, amikor támogatást kérünk, vagy amikor feladatokat, utasításokat adunk, rendet és fegyelmet követelünk és akkor biztonságosabban, gyorsabban haladhatunk előre. Dr. Farkas András LOTHAR KUscyr : ti Szövetség elnöke és Tran Hoai Nam, a Dél-Vietnam felszabadításáért küzdő szakszervezeti szövetség állandó bizottságának tagja. A napirend többi pontjában a kongresszus bizottságai számolnak be munkájukról, illetve a vezető szervek megválasztására kerül sor. Az ügyrend elfogadása, valamint a mandátumvizsgáló bizottság megválasztására kerül sor Edward Ochabnak, a lengyel Államtanács elnökének üdvözlőbeszédére, majd Louis Saillant-nak, az SZVSZ főtitkárának az első napirendi ponról szóló beszámolójára. A VI. szakszervezeti világkongresszus ülése Gromiko és Stewart megbeszélései Az angol külügyminiszter a Szovjetunióba látogat ? MÄR kint a FOLTOSON ? monoton, erős zaj hallattszott, 5 nagy munkaintenzitásra lehe- 5 tett következtetni. Ahogy beléptem, egy embert pillantottam meg, aki sztoikus közönyínyei működtette a gépet, t — Elnézést — szóltam — mit J termelnek itt tulajdonképpen? i — Lyukat — mondta meg isem fordulva. ? — Érdekes — ámuldoztam ^illendően — tudomásom sze- Srint a lyukgyártás az elképzel- Jhető legelőkelőbb tevékenységek közé tartozik. Ementáli és ? a többi. A közönséges halan1 dónak fogalma sincs, miként ► vájják bele a lyukakat, öreg2 apám mesélte, hogy a lyukter- j melók módszereiket szigorúan Sutokban tartják, s magukkal ► viszik a sírba, vagy legfeljebb ? gyermekeiknek adják tovább, í Kérdezhetek még valamit? ► — Akár egy—két lyukat is ► csinálhat — válaszolt leeresz- Jkedő szívélyességgel, de a 5 munkát nem hagyta abba. ► — Bátorkodom megkérdez- 2 ni, mit lyukaszt? Netán éppen í ementáli sajtot? * — Méghogy sajtot! Papírt £ lyukasztok. — mondta büszkén, 2 én pedig elszégyelltem ma- «gam. Fogalma sincs a laikusnak, milyen munka ez. A magunkfajta csak a szép kész lyukakat látja a papírban... de halvány sejtelme sincs arról a rengeteg nehézségről, amely nélkül a szép kerek lyukak soha nem jöhetnének létre. Nem csoda, ha barátunk rosszallotta oktalan megjegyzéseimet, s morgóit valamit, amelyből csak a „lekophatna” szót értettem meg. Mielőtt érdemben válaszolhattam volna, felpattant az ajtó és egy fiatal hölgy lépett be, kezeit hintáztatva, hogy megszárítsa a körömlakkot. „Na?” — kérdezte. Mondtam, hogy Schlenkermannt keresem, de ő csak a székre mutatott. A telefon csengett. „Schlenkermann-tit- kárság”, mondta a kagylóba. „Nincs itt. a takrékossági konferenciára'ment. Mondja a számát, visszahívjuk.” Bal kezé- bel egy óriási papírlapot halászott elő az írógépasztal fiókjából és hatalmas betűkkel rájegyezte: „Négyszázhetvenket- tes mellék. Rendben. Viszlát.” EGY NAGY PAPÍRHALMOT az íróasztalról a papírkosárba sepert, s elmerülten bámulni kezdte előbb a körmeit; majd az óriásplakátot, amelyen a négyszázhetvenkettes szám virított. A lyukasztógép mellett ülő jó ember zavartalanul tovább működött. „Elég rendetlen így”, mondta a titkárnő, s a telefonszámot egy másik papírlapra átírva az óriás plakátot eldobta. A lyukasztós minderről nem vett tudomást, úgy látszott, mintha a lyukakon és a nagy papírhegyen kívül semmi sem létezne számára a világon. Félelem fogott el. Történik itt valaha is valami, eme tartós és szemmel láthatóan tervszerű papírpusztításon kívül? Hol van hát Schlenkermann ? Kopogtak. Egy kék köpenyes ember belépett. Kéziratot hozott — Schlenkermann? Már az ebédnél említettem neki a dolgot. Itt az ésszerűsítési javaslatom. — Adja csak ide — mondta a titkárnő. — De nincs belőle másolatom. — Itt semmi nem vész el — dicsekedett a titkárnő. A lyukasztós rendületlenül dolgozott, faMég ttáixiig nem De Gaulle elnökjelöltsége kétségbe, hogy egészségi okokon kívül bármi is eltéríthette volna a köztársasági. elnököt attól a szándékától, hogy helyén maradjon. A Mitterrand-t támogató baloldali körökben De Gaulle jelöltségének hírét megnyugvással fogadják. Ügy vélik, a köz- társasági elnök fellépése tisztázza a helyzetet Dinay ugyanis ismételten leszögezte, hogy nem vállalja De Gaulle ellenjelöltjének szerepét és így a jobboldali centrumnak nem lesz „reprezentatív” képviselője a december 5-i elnökválasztáson. De Gaulle egyetlen komoly ’ ellenjelöllje Francois Mitterrand, aki maga köré tudja gyűjteni az egész demokratikus baloldalt. PÁRIZS (MTI): A francia sajtó továbbra is vezető helyen foglalkozik De Gaulle ama állítólagos döntésével, hogy jelöltként lép fel december 5-én a köztársasági elnökválasztáson. Hivatalosan nem erősítették meg, de nem is cáfolták De Gaulle jelöltségének hírét, a szombaton megjelent francia lapok azonban csaknem bizonyosra veszik, hogy a választási kampányba illeszkedő „szándékos indiszkrécióról” van szó. A L’ Huma- nité szerint a hír eredetét az Elysée-palotában kell keresni: De Gaulle fel akarja csigázni a döntését megelőző érdeklődést, anélkül, hogy teljesen eloszlatná az elnökválasztás körüli bizonytalanságot. Alapjában véve azonban senki sem vonta