Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-24 / 251. szám
, amelyet nem követ gyakorlat A napokban azt vizsgáltuk több járási székhelyen, hogyan lehet okosan, gyümölcsözően a nemrég megjelent miniszteri rendelet szellemében egy kasszába gyűjteni a népművelési célra szánt forintokat. A művelődési intézmények jfcözös fenntartásáról szóló rendelettel mindenki egyetértett. jPersze, már ahogyan az lenni szokott: „elvileg”. De ami a gyakorlatot illeti, az már nem is olyan egyszerű. Senki sem akar első lenni, mindenki a szomszéd községtől várja a kezdeményezést. Van ebben az álláspontban valami elfogadható igazság: példa, követésre méltó jó példa kellene! És a vita sorén elhangzott égy kérdés: Na, és a megye- székhelyen? Miért nem vonják össze Egerben a művelődési intézményeket? Nem Indokolatlan a kérdés. Érdemes foglalkozni ezzel a gondolattal. Nemcsak azért, mert a megyeszékhelynek kötelessége példát mutatni, de azért is, mert a művelődési intézmények közös fenntartása valóban hasznos, sőt egyik előfeltétele az egységes és korszerű népművelési feladatok ellátásának. Miután az elvekben Egerben is könnyen létrejön a megegyezés, nézzük a gyakorlatot. Van-e lehetőség az egri művelődési intézmények közös fenntartására? Cietünk kimondani a vá- ^ laszt: van lehetőség! Nézzük a jelenlegi helyzetet. Eger legjelentősebb népművelési intézménye a tanácsi kezelésben levő megyei művelődési ház, közel kétmillió forintos költségvetéssel dolgozik. A szakszervezeti kultúr- ház mintegy félmillió forinttal rendelkezik évente. A két népművelési intézményen kívül jelentős összegeket áldoz kulturális célokra a KISZÖV, a MÉSZÖV és a tömegszervezetek is. Ha jól megszámoljuk, féltucatnyi kisebb-nagyobb kultúrház van Egerben, de egyik sem az igazi. Felszerelésük, berendezésük ma már nem tudja kielégíteni az igényeket E cikknek nem feladata érlés valamennyi problémáját Jogkörét, hatalmát előírják a szabályok, tekintélyt is szerezhet majd a tanács, de gazdasági alap nélkül nem hozhat jelentős változást J elentős változást csupán a forintok összevonása, az egységes gazdasági alap, és az egységes vezetés — tehát a népművelés területén tevékenykedő szakemberek és az anyagi javak koncentrálása hozhat. Nézzük, hogyan valósítható meg ez Egerben. Egyesíteni kellene a művelődési házat és a szakszervezeti kultúrházat Sőt, csatlakozásra lehetne hívni a termelőszövetkezeteket, a földművesszövetkezeteket és a ktsz-eket is. Egy kalapba tenni a kulturális célra szánt forintokat, de ugyanakkor, egységes vezetéssel is biztosítani az erők összefogását Így a kulturális intézmények, amelyek eddig külön külön, sőt gyakran egymással konkurrálva dolgoztak, az egyesülés után egy kasszából, egységes vezetéssel végezhetik munkájukat. És ez a népművelési munka csak szervezettebb, színvonalasabb és jobb lehet! Sőt, nem titkoljuk: olcsóbb is! Bár nem gazdasági kérdések, takarékossági szempontok sürgetik az összevonást — a tartalmi munka és az igények inkább — de azért az sem lehet közömbös számunkra, hogy milyen összeget használunk fel kulturális célokra, indokolt-e ma már ez a nagy összeg? Néhány példa. A tanácsi művelődési háznak is van fo- toszakköre, a szakszervezeti kultúrháznak is. Egyikbe is járnak néhányan, a másikba is. Ez is forintokat követel, az is. És költenek is rá, mind a két intézménynél, de sehol nincs modem felszerelés. A MÉSZÖV tízezreket költ az amatőr filmezésre, a megyei művelődési ház is tervez hasonlót, de külön-külön nincs elegendő forint a költséges berendezésre. Sőt, a kultúrház is. Kevesebb, több lenne! Nem titkoljuk, szimpatizálunk egy olyan gondolattal, hogyha felépül az új szakszervezeti székház, a jelenlegi épület betőlthetné egy közös erővel fenntartott és közösen irányított új, egri művelődési ház szerepét. Ebben az egy épületben elférhetne mindaz, ami — egy ilyen szép színház, a Rossztemplom épületéből kialakított mozi és hangverseny- terem mellett — még szükséges a korszerű népművelési munkához. És akkor, a jelenlegi megyei művelődési ház felszabadulhatna más célra. Még lakás is lehetne belőle...! A két kultúrház összevonása a közös gazdasági alap és vezetés, természetesen nem jelentheti a népművelési munka egy épületre való leszűkítését. Éppen az a baj Egerben, hogy valamennyi kultúrterem egy „bűvös körön” belül van, bent a belvárosban. A külvárosokra, a perifériákra már nagyon kevés jut a kultúrából. Koncentrált erőkkel, jobban, tökéletesebben lehetne alkalmazni a ma még elhanyagolt népművelési módszert: a munka decentralizálását. Jól felszerelt kultúrtermek, klubok a város különböző pontjain, közei az emberekhez. Jól tudjuk, a kultúrházak összevonása, az egységes vezetés személyi ügyeket is takar. De mindez megoldható. És az sem lehet vitás, hogy az ösz- szevont új népművelési intézménynek egyformán el kell látnia a szakszervezeti jellegű feladatokat; az üzemi dolgozók nevelését és a tanácsi feladatokat: a város lakóinak kulturális nevelését. Ha jól meggondoljuk, ez a kettő végtére egy és ugyanazon feladat! A tanácsi és szakszerveze- ti kultúrházak egyesítésére van már példa. Többek között Szolnokon és Budapesten is. Az úttörő kezdeményezésről már lekéstünk, de a megyében még példát mutathat Eger. Ha sikerülne a kulturális intézményeket összevonni. És miért ne sikerülhetne í? Márkusz László Harminchat napos tanulmányút külföldön Beszélgetés Bakó Ferenccel a német és francia bormúzeumokról, az egri borműzeum létesítéséről NÉHÁNY NAPJA tért haza külföldi tanulmányútjáról Bakó Ferenc muzeológus, néprajzkutató, az egri Dobó István Vármúzeum, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatója. Harminchat napot töltött külföldön, számtalan francia és német múzeumba látogatott el, múzeumi szakemberekkel folytatott eszmecserét. A külföldi tanulmányút céljáról, a külföldön szerzett szakmai tapasztalatokról kérdeztük. — A bormúzeumokat tanulmányoztam főként Franciaországban és Németországban — mondotta. — A vizsgálódások önmagukban, minden meghatározott cél nélkül is tanulságot kínáltak, de az utazásra éppen azért került sor, mert Egerben is szőlészeti, borászati állandó kiállítás létesítését tervezzük. Régi szándék, évek óta foglalkozunk a gondolattal, hogy az egri történelmi borvidéknek múzeumot teremtsünk, olyan helyet, ahol a szőlőtermelés és a borászat régi emlékeit, eszközeit összegyűjtve bemutathatjuk. A tanulmányút elég tapasztalatot, elképzelést adott ahhoz, hogyan is rendezzük be az egri bormúzeumot. A francia Beaune, Epernay, Tours és a német Speyer bor- múzeumát kereste fel útja során az egri muzeológus. — A meglátogatott borraúze- : amoknak akad egy közös jellemzőjük: a szőlőtermelés, a borászat kulúrtörténetét mutatják be, kezdettől a múlt századi fiioxera jelentkezéséig, amikor ez a máig ismert, létező betegség kipusütitotta a szőlőket Európában. A múzeumok gazdag és sokféle anyaga kellően érzékelteti, bemutatja, hogyan fejlődött, változott a szőlőkul túra, a borászat történelmünk évszázadai során, s a fejlődést, a változást egy nagyobb borvidéki táj, terület határai között bizonyítják. Ezeknek a bormúzeumoknak az anyaga azonban, sokféleségük ellenére is. hiányos, mert a legújabb, a mai helyzetet nem mutatják. — Mi még nem döntöttünk a kérdésben, hogy a létesítendő bormúzeumban kizárólagosan Eger, vagy a külföldi múzeumok pélláját követve, kitágítot- tabban, az Eger környéki terület szőlészeti és borászati kultúrájának emlékeit, eszközeit gyűjtsük-e össze, s őrizzük meg az utókor számára. Egy azonban a kérdés eldöntése előtt is nagyon lényeges: meg kell keresnünk, felderítenünk a szőlőtermelés elérhető kezdeteit Egerben és a város környékén. És amit a külföld nem tett meg: bemutatni a szőlészet és borászat mai, legújabb állapotát. Sőt, bemutatni a jövőt is, az egri és az Eger környéki szőlőtermelés, borászat távlati terveit, perspektíváit. AZ EGRI VÄRMÜZEUM igazgatója külföldi útja során tanulmányozta azt is, milyen a francia és a német borpropaganda, milyen a „hírverése” a különböző vidékek borainak. — Több borkóstolót megtekintettem. Az egri borkóstolóktól különbözően nem kocsma- szerűek, valóban csak borkóstolásra alkalmasak s nem arra. hogy ott az emberek berúgjanak, lerészegedjenek és lármázva nótázzanak. Egy-egy idegenforgalmi látványosságú pincének elmond iák a történetét, a kiváncsiakat végigvezetik a pincén, mint egy tárlaton s utána megkóstolhatják a pincék borát is. Egerben ilyen kulturált „borkóstolókat” kell létesítenünk. , Több kastély- és vármúzeumot, állandó kiállítást meglátogatott Bakó Ferenc francia és német földön. Baráti beszélgetést folytatott az ENSZ kulturális szerve, az UNESCO egyik múzeumi szakemberével, a múzeumok nemzetközi tanácsa elnökével is. Tapasztalatai alapján hogyan értékeli most a magyar és a külföldi múzeumok munkáját? — Egyáltalán nincs okunk szégyenkezésre, sőt, külföldi muzeológusok is elismerik munkánk értékeit Sok múzeumot láttam Franciaországban és láttam nyugat-németországi múzeumokat is. Az ő kiállításaik nem magyaráznák, sehol egy felírás, csak a tárgyak mar guk — megnevezések nélkül. Aki kíváncsi, csak a katalógusokból tudhat meg a kiállított tárgyakról minden szükségeset. A mi kiállításaink didakti- kusabbak, áttekinthetőbbek. RÉGÓTA FOGLALKOZNAK a szakemberek az egri bormúzeum megszervezésének gondolatával. Már eddig is gazdag anyagot gyűjtöttek egybe a szőlőtermelés és borászat eszközeiből: sutu, léhó, cserpák stb. A hiányzó anyagok felderítése sem jelenthet különösebb problémát Ami gond van, az az, hogy hol kapjon helyet a borműzeum? Pincében nem tartható sokáig például a szőlőkultúra és a borászat írásos anyaga, a papír, a különböző textíliák, mert a páratelt levegő ezeknek árt. A megoldás csak úgy lehetséges, ha olyan épületet találnak, amely pincével is egybekötött S erre volna ideális az egri fő utcai autójavító épülete, amely mellett ott a pince is. Az autójavító városból való kiköltöztetését tanácsi vb-határozat már kimondta, s ha végrehajtására sor kerül, a borműzeum létesítésének nincs egyéb akadálya. Igaz, az épület rendbe hozása, átalakítása költséget igényel. A bormúzeum azonban Eger idegenforgalmi nevezetességét növelné, az ország s a város Iránt érdeklődő külföldiek ezreit vonzaná — a költségek így hamar viszatérülné- nek. S a bormúzeum tudományos szempontból is jelentős, hiszen a szőlőkultúra és a borászat emlékeinek, eszközeinek megőrzésére teremtődnék. Ugyanakkor — és ebben jelentkezik az új intézmény népművelési szerepe — a tudományosan rendszerezett anyagot széles körben ismertetné. Egyik szempont sem olyan hát, amely a bormúzeum megszervezését akadályozhatná vagy késleltethetné. Pataky Dezső (ékelni Eger város népművelési munkáját Két megállapítást azonban nem nélkülözhetünk. Az utóbbi esztendőben sokat fejlődött a népművelési munka, kezd kialakulni határozott iránya, s az egri népművelők ötletes, színes rendezvényekkel igyekeztek igazodni a lakosság igényeihez. Ez az egyik oldal. De ha azt vizsgáljuk, hogy Égerben tucatnyi népművelő tevékenykedik (főhivatásos, tiszteletdíjas, félfüggetlenített), és hogy milyen jelentős összeget költünk mi népművelésre, akkor jogosan várunk még színvonalasabb, korszerűbb, a lakosság szélesebb tömegeire is kiterjedő munkát. Az elkövetkező hetekben a mi megyénkben is megalakul a népművelési tanács. Köny- nyelműen optimista és egyben gyenge közgazdász, aki azt hiszi, hogy a népművelési tanács valami csodaszer módjára megoldja majd a népműveÉs sorolhatnánk a példákat, a párhuzamos szakkörökről... Szakítani kell a „nagyterem”-szemlélettel! — valljuk és terjesztjük is ezt az új szemléletet. De mi a valóság? Amíg nem gyűjtjük egy csatornába a kulturális forintokat, akár akarjuk, akár nem, megmarad a nagyterem-szemlélet. Ez lényegében azt jelenti, hogy a költségvetés rubrikái szabják meg, mikor rendezzen a kultúrház táncot, olcsó, igénytelen színdarabot, vagy színvonalas, tartalmas művészi műsort, esetleg olyan más ismeretterjesztő rendezvényt, amelynél bizony nem lehet számítani bevételre. A napokban Kál községből kaptunk hírt: leszakadt a nagyterem mennyezete, leállt a kulturális munka. Igaz, vannak klubhelyiségek is a művelődési házban, de azok fenntartására éppen a nagyterem adja a bevételt... A nagyterem-szemlélet tehát nemcsak t’rtalmi, de egyben gazdasági kérdés is! Egerben például már szinte feleslegesen sok a nagyterem. AJÁNDÉK — Hoztam neked egy nercbundára valót. (A Quick karikatíuájai ! MfHki.y: 13. Valter Vince honvéd elmé- lyülten tanulmányozta a vonatablak jégvirágait. Fenn az ablak sarkában a fagy érdekes, egzotikus növényeket formázott Az ablak alsó részén viszont szabályos karácsonyfa alakult ki a parányi kristályokból. Valter éles körmével szaloncukrokat és gömb alakú függőket rajzolt a furcsa fenyőfára. Az utasok mosolyogtak. — Valternél Katika! Megjött a vitéz úr! Először a kislány hajolt ki a körfolyosó korlátján, majd a mama is megjelent, A lány sarka géppuskaként verte a taktust a lépcsőházban. Val- terné szaporán követte. Valter először a menyasszonya szüleinél tett látogatást, majd a lánnyal együtt ment haza, a szemközti lakásba, édesanyjához. mesélte Valter. —- Képzeljétek, majdnem kiderítették rólam, hogy megöltem egy katonát — és elmondta a Faragóval történteket Az anyja csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor megtudta, hogy a gyilkos már lakat alatt van. A lány kuncogva, kételkedve vette tudomásul az esetet, hitte Is meg nem is. Nem először fordult elő., hogy a fiú valami elkéÜgy elrepült az M6, hogy maga is meglepődött amikor a kalauz beszólt a fülkébe: — Nyugati pályaudvar, végállomás. Betért a restibe. Féldeci pálinkát kért, aztán egy hajtásra kiitta. Nyomott hangulata ettől némiképp megenyhült és mire kilépett a Körút járdájára, már jókedvű embernek vélhették volna. A resti kávésnője csodálkozva tapasztalta, hogy egy harmincöt év körüli férfi a pulton hagyta gőzölgő kávéját, olyan hirtelen sietett a távozó katona után. Valter honvéd minden lépését figyelték. A Wesselényi utca sarkán szállt le a villamosról, és nyomban be te fordult az utcába. Néhány perc múlva eltűnt egy régi, kopott, jellegzetes hetedik kerületi ház kapujában. Az udvaron, ahol nagy kupacokba halmozva állt a hó, az öreg házmester serénykedett, még magasabbra tornyozta a hóbuckát. — No nézd csak, a Vince gv-^fek! — és az emelet felé kiáltott Vatterné a, konyhában várta ókét télikabátban, szatyorral a kezében. De amint berontottak a fiatalok, egyre csak halogatta az indulást Nem győzött betelni fiával, úgy érezte, Vince a hadseregben tejfeles szájú kamaszból férfivá teljesedett. — Hej. szegény apád, ha látna — és könnyes lett a szeme. — Nem sok híja volt, hogy elmaradjon a meglepetés — pesztő dologgal beugratta. Valtemé végre rászánta magát, hogy elinduljon a csarnokba Hazajött a fiú. Ünnep van, ünnepi ebéd kell. Amint kilépett az ajtón, a fiatalok az órára pillantottak. — Fél óránál előbb nem jön vissza — suttogta Vince és a lány dereka után nyúlt. — Várj! Ide fordítom az órát, nehogy elnézzük az időt... ★ Vidám turbéko! ássál telt él a szabadság első két napia. Valter és menyasszonya ki se mozdultak a házból. Mindig, abban a lakásban tartózkodtak, ahol pillanatnyilag nem voltak otthon az öregek, vagy Kati kishúga. A harmadik nap délelőttjén, amint éppen Kati szobáját szállták meg, egy teddy-bun- dás fiatal nő csengetett be Valterekhez. Nagyon komolyan köszönt és idegesen kérdezte Val- temétói: — Ugye tetszik rám emlékezni? — majd amikor látta, hogy Vatterné éppenséggel nem emlékszik, hozzátette: — Hát a látogató szobán, amikor az eskü volt a speciális alakulatnál, *N” községben. A néni is ott volt a fiánál. IVE. a szomszéd asztalnál ültünk. Még beszélgettünk is. _ Valtemé már emlékezett a nőre. , — Ja, persze-persze, aranyoskám, fáradjon beljebb. Mostanában olyan feledékeny vagyok — és hellyel kínálta a nőL Az leült, sietve, kicsit hadarva mondta: — Hallottam, hogy a fia itthon van szabadságon ... — Igen, haza enged'ék __— mo solygott büszkén a mama. — ... és igaz, hogy valami szörnyű történt velük? Nem mesélte a fia? — De... mondta... — Nem tetszik tudni, kit tartóztattak le? — Kedves lelkem, valami Fa. zék, vagy Lábos, ha jól emlékszem, valami ilyesmit mondott — felelte bizonytalanul Valter- né —, de várjon, itt van Vince a szomszédban, a kis menyasz- szonykájánál, mindjárt szólok neki. — Lábas?! — állt fel a nő. — Az... Hát persze, hogy Lábas! Látja milyen feledél- keny vagyok. Maradjon csak, máris szólok Vincének — indulj az ajtó felé. (Folytatjuk)
