Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-11 / 188. szám

Veszélyes játékok

A targonca kifordul a ** műhelyajtón. Kifordul? Kirobban, kiszökken. Rajta néhány mázsás gépalkatrészek és a tetején egy kislány. A targoncás pedig — a balatoni úton vágtató Opel-tulaj- donos büszkeségével — remegted a bekötött fejű szőkeség szívét. A zsúfolt gyárudvaron, ahol tucatnyi ember ugrik félre. Ha félre tud ugrani. Bent — műhelyekben, gépek közt — ugrik az alkatrész, a subler, ugrik minden, ami hegyes, veszélyes, sebet okozhat.

Sohase felejtem el azt a döbbenetét, amely akkor vett erőt rajtam, amikor néhány éve egy nagy építkezés beton- keretállásainak tetején háromnégy fiatal munkás a légtornászok biztonságával játszott, ugrált — sőt, az egyik aludt is. Vagy 25 méter magasban, biztosító öv nélkül. És persze háló nélkül, mert azt csak az artisták számára feszítenek ki, felelőtlen építők számára nem.

A nyilvántartó statisztikából nem lehet kihámozni, mekkora a százalékaránya a vagánykodás, a „hősi” szamárságok okozta baleseteknek a többi között. Hiszen belekalkulálhatom a „tárgyak esése” és a „személyek esése” és a „jármű, csille” rovatba is, a „közlőmű és munkagép” okozta balesetek közé is. Nem a statisztikai átlag vagy kimutatás számszerűsége a lényeg, hanem az, hogy ilyen balesetnek egyetlen egynek sem szabad lennie. Semmilyen iparágban és semmilyen időszakban. Ügy is mondhatnánk: ezek a legjobban elkerülhető és legfeleslegesebb balesetek.

Ez a játék — mondjuk ki — nem babra megy, hanem egy vagy több ember életére. Néha csak a „játékost” veszélyezteti, olykor másokat is. De tűrhetjük-e ezt a veszélyt a nagyüzemek viszonyai közt, ahol a gépesítés, a technika egyre növekvő szerepet kap — de egyben-lehetőséget is a veszélyek fokozására? És tűrhetjük-e ezt a „játékos” hősködést a falu viszonyai közt, ahol — gépek, traktorok, kombájnok új serege között — szintén gyakori a „kivagyok- hősködés” látszatra és éretlen emberek számára talán imponáló, de tragédiákra vezető káros szokása?

K

önnyű mondani, hogy ne legyen baleset! — mondja erre az üzemvezető, a művezető. — Lennének csak az én műhelyemben, amely tele van fiatalokkal! Amíg ifik lesznek, ez a fajta könnyelmű legénykedés hozzátartozik az élethez. Szerencse dolga, elkap-e a gépszíj valakit vagy nem!

A játékosság, a hősködési hajlam valóban életkori sajátosság. De az nem igaz, hogy minden ifi, minden fiatal munkás szükségszerűen könnyelmű, hogy ostoba „hősi” magamutogatásáért egészséget vagy életet kockáztat. Azt sem indokolja semmi, hogy egy műhelyben azok a fiatalok legyenek a hangadók, akik felelőtlenül vakmerősködnek. Persze, ez már a közhangulat irányítóin: gazdasági és politikai vezetőkön, nem utolsósorban * az ifjúsági szervezeten is múlik. Receptet adni persze nem lehet. És szomorú dolog, ahol már a saját kárukon tanuló fiatalok kezdik komolyabban venni az acél, az áram, a gyorsan gördülő targonca veszedelmeit.

„Imponál” a vakmerőség, a „hecc”? Talán. Egy ideig. De mennyivel több tekintélyt ébreszthet a jó ügyben és jó ügyért alkalmazott bátorság! Hiszen ott, ahol a játék nem játék, hanem — van miért koc káztatni: ott a józan és higgadt ember sem ellenfele a kockázatnak! Hány fiatalra vagyunk büszkék, mert örvénylő folyóba ugrott — igen ám, de nem a „ki vagyok én” megmutatásáért, hanem kisgyerekek vagy fuldokló felnőttek megmentéséért! És ha“ a műhely falain belül segíteni kell a másikon: dicséret, tisztelet illeti a társat, aki veszélyt elhárítani igyekszik.

f'1 sak egyfajta kockázatot nem tűrhetünk, meg: a feleslegeset, az emberi élet és a testi épség „játékos”, hetyke semmibevételét. Fegyelmező eszközüket a vagánykodók ellen? Persze, azokat is. De a fegyelmi többnyire utólag történik. A nevelés — a megelőzés módszere.

És ez az igazi.

Mocskos üzlet

Walter Lippmann egyik cikke, amely a Newsweek legújabb számában jelent meg, különös élességgel veti fel a Fehér Ház vietnami háborújának alapvető kérdéseit. Azt mondja, amilyen mérték ben „amerikai háborúvá válik a vietnami háború”, olyan mértékben válnak szükségessé nagyjelentőségű és távoli kihatású döntések. Ámde — írja Lippmann — az alapvető kérdésekre nem lehet válaszolni anélkül, hogy ne tisztáznák, kinek van haszna ebből a háborúból, mi a tulajdonképpeni célja és értelme?

Lippmann úgy véli, igen nehéz erre a kérdésre válaszolni. De az idézett lap idézett számában, egy másik cikk — akarva-akaratlanul — mégis felel rá. Ebből a cikkből kiderül, amit más forrásokból is sokan ismernek: az Egyesült Államok különböző jellegű hadiipari üzemei a szó szoros értelmében — aratnak. Előbb csak 700 millió, majd utóbb 2 milliárd, most pedig már egyes szenátorok szerint végül is talán újabb 10 milliárd dollár külön hadikiadást emészt fel az amerikaivá vedlő vietnami háború. Virágzik tehát a mocskos üzlet.

A Newsweek megállapítja: egy közönséges M—16 puskáért 100 dollárt, egy 2,5 tonnás teherkocsiért 7600 dollárt, egy páncélozott terepjáró gépkocsiért 28 804 dollárt, egy 105—mm Howitzer tipusú ágyúért 101500 dollárt, egy

UH—1B helikopterért 300 000 dollárt és egy F—4B Phantom Jet bombázó repülőgépért 2 millió dollárt fizet az amerikai adózó a jenki hadianyag gyárosoknak.

Teljes gőzzel üzemel valamennyi hadiipari vállalkozás.

Soronkívül megrendeltek 700 000 acélsisakot. Tízezer tonna számra a bombát és egyéb lőszeranyagot. Öltözékeket s ezek között különleges dzsungel-holmikat: cipőt, inget, stb. Egy modern hadsereg technikai szükségleteit nem is lehet részletezni — de a végösszeget, amibe kerülnek — ki lehet fejezni.

Elúsznak a végtelen milliók és milliók. Folyik a vér Vietnam trópusos, nádas, mocsaras földjére. És folyik a dollár a hadiipari tőkés trezorjába. Olyan tény ez, amellyel szemben minden elképzelhető elnöki szavalás a szabadság védelméről, a demokratikus rend biztosításáról és az amerikai küldetésről — „presbiteri” képmutatás, népcsalás, világméretű közönséges hazugság.

Nos, a tények azt bizonyítják, hogy az imperializmus gyűlöletes arca nem változott. Az emberiség mérhetetlen szerencséjére a lehetőségei azonban már nem a régiek. A világ minden tisztességes emberének akaratán, tisztánlátásán múlik, hogy az imperialista szándékok és lehetőségek között a szakadék egyre nőjön — a béke javára.

Mindenki a maga módján

Hogyan segíti az aratást:

az üzem a KISZ

az fmsz { a szakszervezet

— FIGYELD MEG, Kossuth- díjas tsz-t csinálok — ismételgeti Béla már négy éve. Ezóta tsz-főkönyvelő.

A tsz eddig még nem lett Kossuth-díjas, bár az igaz, hogy egy munkaegység, vagy négyszeresét éri a négy évvel előttinek. És sokkal jobb, mint a Klári—Béla felesége — tsz-e. Klári már nyolc éve tsz-fő- könyvelő a szomszéd faluban. Természetesen ez még nem mérce.

Mint ahogy az sem — legalábbis eddig úgy tűnik —, hogy Klárinak és Bélának azelőtt semmi köze sem volt a mezőgazdasághoz. De még a könyveléshez sem igen.

— Kér’ek szépen, amikor én Pesten laktam, tudod milyen albérletem volt? Három szoba egybenyitva ... És a barátaim! Nem igaz, milyen murikat csaptunk — mesélte már sokszor Béla.

Mert azelőtt Béla volt tisztviselő rengeteg helyen, fényképész, ügynök millió szakmában, bankhivatalnok — és nőtlen ember, aki csak a nőkért élt és a nőkre keresett. S mivel nem volt túl jómódú, ez csak olyan olcsó csillogás volt.

Klárinak ilyen hosszú régmúltja nincs, legfeljebb csak múltja, ö már a felszabadulás után élte fénykorát. A nagynak számító városban a jobbak —, akiket ma menőnek titulálnánk — kitűnően ismerték magas, karcsú alakját, szekszepiles fejét, meg óriási beszéd- és nevetőkészségét. Ha elkezdett beszélni, valamit előadni —, ha hozzáfogott nevetni...

Ezt a két utóbbi tudajdonsá- gát máig is megőrizte, sőt a legmagasabb színvonalra fejlesztette.

„Isteni a dumája” — dicséri minden ismerőse. És az ezt kísérő „mennyei kacaj” — az bizony hizlal: Klári ma már több

MEGÚJULÁS

mint száz káló.

— Elvettem a város legcsino- sabb nőjét és most ő a járás legkövérebb hölgye — szokta mondani Béla.

Béla, aki szintén egy mázsa, de ö már esküvője idején is ennyi volt. Akkoriban — közvetlenül negyvenöt után — ügyesen nagykereskedő lett. Hogy miből? Azt homály takarja, de az biztos, hogy pár hónapig ő volt az egyik „császár” a városban, saját vasútvonallal — ő hozatta rendbe a háború után —, amelyen csak ő szállíthatott. Meg személykocsival akkoriban, amikor az illető helyen egy kézen is meg lehetett számolni az autótulajdonosokat.

KLÁRIT NEM VOLT NEHÉZ

megnyerni ezekkel a földi javakkal, pedig akkoriban színészkörökben forgott. Bélának csak meg kellett ígérnie, hogy felveszi az egyik híres színész nevét — és Klári máris a tehetséges művész nevét viselhette, asszonyneveként.

— Mennyit gürcöltem én ezért a Béláért, azt senki sem tudja elképzelni — és több történetbe ágyazva megindul a szédületes szóáradat.

Két dolog vitte el Béla pénzét: az államosítás, és egy NB I-es focicsapat.

Az államosítás után fűnek- íának, úton-útíélen oktalanul hangoztatta, hogy nem a rendszer híve. Az NB I-től is kénytelen volt megválni —, már ami a csapat feletti mecénáskodását illette —, de azért kis csapatoknál imitt-amott edzősködött, sőt néha mérkőzéseket is vezetett.

A pályán soha nem verték meg. de az élet mérkőzéseiről sorozatos sebekkel távozott mert ttunészetesen a rendszer sem volt Béla híve.

— BÉLA MINDENT nekem köszönhet — hangoztatja Klári. Ebben sok igazság van. Valóban: az, hogy a sok pénz elúszott, igen. De igaz az is, hogy Klári fizetése — különböző hivatalokban — bármilyen kevés is volt, dé az egyetlen biztos anyagi alapot jelentette. A Béla-féle kockázatos üzleti vállalkozások már talajukat vesztették. Nem sikerült a műanyag kisiparosság és csőddel végződött a nádkereskedés is.

— Perelek.. — És erre a szóra Béla minden ismerősének ellenállhatatlan nevethetnékje támadt. Mert Béla, amióta él — azt mondják, állandóan pereskedik. Mindig ő szokott veszíteni súlyos ezreket. A pénzzavar állandó volt házuk táján.

A városi lakást nem a perben, hanem a rásütött reakciós bélyeg miatt vesztette el; igaz ugyan, hogy egy másik városban átmentette valahogy egy lényegesen rosszabb hajlékra. Béla csak vendéglátóipari revizor korában lakott ebben az utóbbiban. Most már egy nád- fedeles tanyán élnek.

— Elintéztem, a megyénél, hogy Béla főkönyvelő legyen — mesélte Klári, aki akkor már évek óta tsz-főkönyvelő volt.

Ez a pozíció a múlt hagyatéka, akkor is, ha meglepően hangzik.

Béla titokban mindig föld- birtokos szeretett volna lenni és akkor, amikor még pénze volt, szőlőt vett. Valahogy a

szőlő kiállta az idők viharát, a pereket, az anyagi csődöket, megmaradt. Illetve belépett a tsz-be. Így lett tsz-tag Béla és Klári. (És főkönyvelő: holmi könyvelői vizsgákra és hivatali múltjukra tekintettel.)

— Majd a Béla bácsi elintézi — ez ma a szójárás a faluban. Mert Béla valóban reggeltől estig bent ül a tsz irodáján és dolgozik. Lehet, hogy régi földbirtokos vágyait éli ki, mert valóban most több ezer holdon „könyvelhet”.

— Ugyan, Bélának én csinálok mindent — így Klári — a mérleget, megmagyarázom mit, milyen rubrikába — gúnyolódik tovább.

— JÓL VAN, DRÁGÁM, te

csak csináld az adminisztrációt, mint a magad tsz-ében. Én az üzletet bonyolítom — kacsint kedélyesen Béla.

S valóban, egy-két jó „üzleti húzással” fellendítette a tsz-t: elárusítóhelyet szerzett a városban, megvette a tsz-nek a falusi miniatűr tejüzemet, a szeszfőzdét, most tárgyal a pirinyó őrlőről. Eddig még minden húzása sikerült.

Klári másképp „főkönyve- lősködik”. Üzletekre nem vállalkozik, de az egyszemélyi vezetés és a pontos mérleg híve. Ahol neki van szava, ott másnak nincs. Zsebre vágja az egész tsz-t, szóval tartja a járást, a megyét. De hogy ezt véghez tudja vinni — azért dolgozik is.

Béla a nádfedeles, földes szobás tanyáról gyalog jár be a faluba: 25 perces út. Klári a szomszéd községbe kerékpárral közlekedik. í

Ezért is vettek egy kocsit. (Jól keresnek: a fixen kívül állami támogatás és szőlő háztáji is van.) Másnap egy fának hajtottak, az autó tropára ment. Semmi bajuk nem történt, az étvágyuk sem ment el, ugyanúgy esznek, isznak — főleg pálinkát és látnak vendégül hatalmas kompániát, nap nap után. _

Ilyenkor folyik a viccmesé- lés, a történetek, a nevetés — főleg Klárié — és természetesen az ezzel járó elhízás.

Klári egy ízben befeküdt fogyókúrára a kórházba. Előtte Pesten a Váci utcában a Rotschild divatszalonban csináltatott egy hálóinget és egy pongyolát. Állítólag amíg a ruhákat próbálta, az egész szalon leste a mondatait — még a betévedt külföldieknek is lefordították, hadd nevessék ki magukat.

Béla gyakran jár Pestre, a Gellértbe száll. A portások, pincérek ismerik. Soha nerd megy egy „körúti” szállóba sem, csak a Gellértbe. De onnan minden nosztalgia nélkül megy haza a nádfedeles tanyára.

Igen, mert Pesten senki, még a Gellértben sem, de otthon: „Béla bácsi”. Tekintély. És ő világéletében mindig tekintélyes ember szeretett volna lenni. Olyan tekintélyesen nagyképű.

EGY KÉPESLAP hozta a

hírt: Dániában vannak. „Koppenhága kiváló ... fürödtünk a tengerben, persze Klári nem, mert rávaló fürdőruha nincs. Ő a legkövérebb nő Dániában.

... Tanulányozzuk a dán mezőgazdaságot.

Üdvözlet: Béla.”

Berkovits György

termelőszövetkezetnek. Egyszer már összefogtunk, kapálni

mentünk a szövetkezetnek és a munkáért járó négyezer forintot az árvízkárosultak javára ajánlottuk fel. ötvenen vettünk részt a munkában akkor. Vasárnap az aratásban nyújtottunk segítséget. Marokszedni mentünk a termelőszövetkezetbe. Városban, ipari üzemekben dolgozó fiatalok is hazajöttek, hogy a közös munkánk még eredményesebb legyen.

A jövő vasárnap, ha az időjárás megint kedvező lesz, ismét kimegyünk a határba és segítünk, amit tudunk, a Ság- vári Endre KISZ-szervezetre mindig számíthat a mezőtér- kányi termelőszövetkezet.

Nagy Sándor, a füzesabonyi földművesszövetkezet vezetője:

— Négy községre, Füzesabonyra, Dormándra, Besenyő- telekre és Mezőtárkányra terjed ki a hálózatunk. Tudjuk, hogy nyáron mennyire szükség van a szervezetnek bő és vitamindús táplálékra. A télen hízó-alapanyagot vásároltunk és 181 sertést hizlaltunk a nyári hónapok zavartalan húsellátására. Ennek kétharmadát már levágtuk, egy héten egyszer vágunk. Van bőségesen hús, az ellátásra még nem érkezett panasz. Megszerveztük a zavartalan zöldségellátást is. Termelőszövetkezetekkel kötöttünk szerződést a konyhakerti zöldség- és gyümölcsellátásra.

Az aratás idejére határjáró árusításról is gondoskodtunk. Füzesabonyban és Dormándon látjuk el rendszeresen az aratókat hűsítő italokkal, hideg sörrel és trafikárukkal. Eddig ilyen formán több mint tízezer forintos forgalmat bonyolítottunk le.

Molnár János, az SZMT mezőgazdasági felelőse:

— A szakszervezet szerteágazó munkát végez. Leghatásosabban tudja módosítani a szervezett munkásokat. Az aratás kezdetén községi tanácsokhoz, szakmaközi bizottságokhoz fordultak segítségért, hogy a lehetőségekhez mérten szervezzék meg az arató és cséplő brigádokat, önkéntes brigádokat a falu ipari munkásaiból, vonják be fokozottan a családtagokat. A tanácsokkal együtt munkálkodtunk, hogy sikeres legyen a falvak mozgósítása. Termelési tanácskozásokon, megyebizottsági üléseken, titkári megbeszéléseken adtunk hangot a mezőgazdaság fontos feladatának. Üzemek adtak aratókat, kombáj- nosokat, traktorosokat, pótoltak hiányzó alkatrészeket. A szakmaköziek gondoskodtak a kombájnosok elhelyezéséről, felhívásunkra az AGROKER megszervezte a vasárnapi szolgálatot.

Ez a feljegyzés nem törekedett a teljességre, hiszen nem kétszer, ötször ennyi azoknak a vállalatoknak, intézményeknek, társadalmi és tömegszervezeteknek a száma, akik hatékonyan segítik az aratást. Nevük legtöbbször homályban marad, de a segítségük nyomán egyre több a learatott ga- gona. Már hetven százaléknál tartunk az aratással. Sok emberi munkája van emö'iKtt.

P. E.

Sajtótájékoztató a 7. brnól nemzetközi vásárról

Ismét nemzetközi találkozóra készül a csehszlovák vásárváros, Brno. A VII. brnói technikai vásár előkészületeiről kedden a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi osztályán dr. Ondrej Durej sajtóattasé megnyitó szavai után Frantisek Hála kereskedelmi tanácsos tájékoztatta az újságírókat.

A VII. brnói vásárra szeptember 12. és 26. között kerül sor. Tizenkét szakcsoportban 40 ország mintegy 600 kiállítója sorakoztatja fel export- termékeit.

— A brnói vásár része a Csehszlovákia felszabadulása 20. évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozatnak. A vásár jeszava: A technika a béke és a haladás szolgálatában. Ezt a célt szolgálja a vásár gazdag programja. A tudományos és műszaki szempontból legkiemelkedőbb kiállítási tárgyakat aranyéremmel jutalmazza a vásár rendezősége — mondotta befejezésül a kereskedelmi tanácsos. Ezután Kristóf László, a Magyar Kereskedelmi Kamara kiállítási főosztályának vezetője számolt be a brnói vásár magyar részvételéről.

A vásár szakosított jellege és a nagy nemzetközi részvétel lehetőséget nyújt a tapasztalatcserére és az üzletkötésekre. Ezért 11 külkereskedelmi vállalatunk 51 gyár termékei közül 33 vagon árut válogatott ki és küldött Brnóba. Kiállításaink összterülete 2100 négyzetméter. Jelenleg 23 magyar építőmunkás dolgozik n kiállítás színhelyén. A vásár idején 32 műszerész, gépkezelő mutatja majd be a gépek működését. A 12 szakosított kiállítás közül hatban találhatók majd meg a magyar gépipari gyártmányok. A híradás- technikai kiállításon nyolc telefonközpontot mutatunk be, s ezek között lesz a Lipcsében nagydíjat nyert központ is. Ezen a szakkiállításon egyébként még 27 híradástechnikai műszer, öt komunikácíós berendezés, az R—5 jelzésű riportmagnó is helyet kap. Először mutatja be itt az Egyesült Izzó a szilícium-dióda gyártó gépet.

A közúti járművek bemutatójára az 556-os és a csuklós Ikarus buszt, a billenő tehergépkocsit, a hattonnás dömpert, a 16 000 literes üzem- anyagszállító kocsit, a tejszállító autót és a gépkocsira szerelt geofizikai fúróberendezést küldték vállalataink. A nemzetek csarnokában a központi információs irodában harminc magyar külkereskedelmi szakember tart majd ügyeletet és folytat kereskedelmi tárgyalásokat. (MTI)

aratni 72-en, később a 17-es üzemből 102-en. Az értékes ga- gona nagy részét learattuk, a szövetkezetnek rendkívül jól jött a segítség.

Más alkalommal is, ha a vállalati tervteljesítéssel jól álltunk, szerveztünk arató csapatokat. Dolgozóink maguk jelentkeznek ilyen igénnyel. Különösen a brigádok részéről nyilvánul meg nagy segíteni akarás. Nagyobb részük már az év kezdetekor tett ilyen és ehhez hasonló vállalást, amit nagyszerűen teljesítenek.

Szombat-vasárnapra még szervezünk nagy létszámú arató csoportot.

Kapcsolataink rendkívül jók a környező mezőgazdasági üzemekkel, így naponta segítünk gondjaikon.

Telekess Tivadar, mezőtár- kányi KISZ-titkár:

— Mi ajánlottuk fel; hogy segítünk aratni. Községi KISZ- szervezetünk felelősséget érez a gabona betakarításában, tudjuk, hogy a mi munkánkra is szükség van, ezért segítünk a

Aratnak. Nincs megyénkben olyan község, ahol ne használnánk ki maximálisan a gabona betakarítására kedvező időt. Még vasárnap is aratnak, hogy a nagy gonddal, a parasztemberek egyéves munkájával megtermelt búza kárt ne szenvedjen, minél kisebb veszteséggel kerüljön a magtárakba. Minden gépet munkába állítottak, a termelőszövetkezet kaszaforgató férfiai kora reggeltől, az est leszálltáig vágják a rendet, mögöttük asszonyaik keze nyomán szaporodnak a keresztek. A mezőgazdaság hívó szavára megmozdult az egész társadalom, üzemek küldték aratni dolgozóikat, a családtagok éppúgy kiveszik a részüket, mint a szabadnapos bányászok. Csak így lehet eredményesen megbirkózni a természettel, csak így lehet megvédeni a mostoha időjárástól azt, ami a mindennapos életszükséglethez leginkább szükséges: a kenyeret,

Berecz János, a Finomszerel- vénygyár szb-titkára:

— A gyár szinte valamennyi dolgozója részt vett már az idén az aratásban. Az üzem vezetése lehetőséget ad arra, hogy a falusi dolgozók aratni tudjanak. Segítséget a felső- tárkányi Dózsa Termelőszövetkezet kért tőlünk. Első ízben a 35-ös üzemből mentek