Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-07 / 185. szám
Az egyenes kezdetén Szoktuk mondani: minden határozat annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ebből az igazságból indultunk ki, amikor újra elmentünk Gyöngyösön a Vas- és Fémipari Vállalathoz. Hetekkel ezelőtt ültek össze tanácskozni a vállalatnál mindazok, akik párt- szakszervezet- és államigazgatási szempontból illetékesek véleményt formálni, tanácsot vagy utasítást adni, mert az év első hat hónapja nem valami fényesen zárult gazdaságilag, de egyéb nehézségek is felmerültek, és ezek mindegyike szükségessé tette az eszmecserét. Ezen a tanácskozáson az intézkedési terv kialakítása volt a központi kérdés, csak egy ilyen átgondolt, hatékony program adhatott lehetőséget a célkitűzések elérésére. Most tehát arra voltunk kíváncsiak, miként alakultak a dolgok azóta. Örömteli változás Az öntödében a szokott kép fogadott bennünket, de a munkának ebben a sajátos ritmusában mintha valamivel több dinamika lüktetett volna, mint máskor. — Sok minden változott itt az utóbbi időben — fogadott bennünket Pethes József párttitkár. — Éspedig? — Megy a termelés — mutatott körbe. Ez á tőmondat a valóságban tonnákban kap értelmet. Méghozzá ilyen módon: egynapi termelésük száznyolcvan tonna öntvény. — Már itt tartunk! — és a megállapításból nem volt nehéz kiérezni a büszkeséget. Izgatott a kérdés: hogyan jutottak el erre a szintre? Módszerük semmi rendkívülit nem tartalmaz, összehívták az alapszervezetet, a vállalat kommunistái megvitatták az intézkedési tervet, aztán kibővített aktíva elé terjesztették a pártszervezet határozatait. Alaposan meghányták- vetették a munkásokkal a tennivalókat. Egy sor dologban megállapodtak, és kimondták egyöntetűen, ez pedig mától kezdve „házi törvény”. Egyszerűen — kötelező! A vállalat igazgatójával, Kapaló Sándorral is megbeszélteik és egyeztették elképzeléseiket, a megoldásokat máris az intézkedési tervbe dolgozták bele. Így döntöttek arról is többek között, hogy kéthetenként műszaki tanácskozásra ülnek össze, ahol meghatározzák a következő időszak feladatait és ugyanakkor számon- kérik az előző határozatok végrehajtását. — Nem leszünk szívbajosak — jegyezte meg a párttitkár ezek után, — a felelősségre vonástól sem riadunk vissza, ha kell. Tehát minden a legnagyobb rendben van. Amit nem értenek Hiba lett volna azt várni, hogy a gyöngyösi vasasoknál egy nap alatt mindent a helyére tudnak tenni, minden hibát meg tudnak szüntetni. Az is igaz, az élet mindig produkál új helyzetet, és az új helyzetben mindig lehet úgy is intézkedni, hogy az ellenkezést váltson ki. Űjabb nézeteltérés fordulhat elő. Ez történt most is. A vállalatnak néhány új emberre volt szüksége, de nem csak fizikai dolgozókra. Munkaügyis, meós, diszpécser kellett. A vállalat vezetősége az állásokat meghirdette, és idegeneket vett fel ezekbe a munkakörökbe. Még távoli vidékekről is alkalmazott műszakiakat. Hogy vélekednek erről a munkások? Nem tetszik nekik. Azit mondják, van az öntők között is, aki érettségizett, technikumot végez, az államosítás óta itt dolgozik az öntödében, ismerik, tisztelik, alkalmasnak találnák akár munkaügyisnek aki egyben a személyzeti vezető tisztségét is betölti, akár meósnak. Nem azok ellen van nak, akik már munkába léptek, hiszen nem is ismerik őket tulajdonképpen, az eltelt idő erre nem volt elegendő. Hanem ezt kérdezik: — Miért nem becsüljük meg önmagunkat? Miért nem nézünk szét először a saját portánkon? Miért nem nevelünk ki vezetőkéit a saját gárdánk ból? És ebben sok igazság van. Tegyük hozzá: nagyon sok lendítő erő is, olyan lelki hatás, ami busásan kamatozna a termelés további emelkedésében. A kész tényeken már senki sem akar változtatni, de a jövőre nézve a tanulság készen áll. Oda kell erre figyelni. Jó a hangulat A munkások között jó a hangulat. Egyik oka, hogy a normákat végre közmegelégedésre rendezték az új gyártmányoknál. Ahogy mondták az öntők: szakemberek állapították meg, mire mennyi időt kell adni. Az van emögött, hogy nem csak úgy megítélés alapján, hanem műszaki felmérés után szabták meg a teljesítmény szintjét, és ezzel senki sem vitatkozik most. A tényekkel szemben ugyanis józan ember nem szokott szembeszállni. Miért tennék ezt a gyöngyösi vasasok? És hogy a normáról ma már így vélekednek az öntödében, az nagy szó, éppen elég vihar kavargóit körülötte eddig. A jó közérzetet erősítette az az intézkedés is, amely szerint a hiányzó létszám béralapját a túlteljesítés finanszírozására használják fel. Gyakorlatilag ez úgy van, hogy érdemes minél többet termelni, mert a béralapból a többletre is telik. Nem ritkaság tehát, hogy a középkáderek és a párt-, valamint a szakszervezetek vezetői esténként, de az éjszakai órákban is be-benéznek az öntödébe, mert kiváncsiak arra, hogyan megy a munka ilyenkor is. Törődnek egymással. Mindezek igazolják, volt értelme a közös elhatározásnak, van erő a munkásokban, szót lehet és kell velük érteni, érdemes odafigyelni a megjegyzéseikre, mert nagyon sokat tudnak segíteni a vállalat vezetőinek, ha igénylik a segítségüket. Ez a közös szándék található meg most a Vas- és Fémipari Vállalatnál, ez most a lényeg, a menet közben adódó nehézségeket, véleményeltéréseket ezen az alapon lehet és kell ezután is megszüntetni. G. Molnár Ferenc Kossutli-levelek Űjabb eredeti Kossuth-le- velekkel gyarapodott az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteménye. Egy Londonban élő magyar származású antikvárius ajánlotta fel a nála őrzött kéziratgyűjtemény magyar vonatkozású darabjait, amelyeket a könyvtár azonnal megvásárolt. Két angol nyelvű Kossuth levél Col- man Jeromoshoz szól, — a számos angol közéleti ember egyikéhez, akivel az emigráció idején a magyar forradalmár vezér kapcsolatban állt. A magántermészetű közlemények között Kossuth beszámol felesége egészségi állapotáról, s lemond egy nagyobb összejövetelre szóló meghívást, ahol beszélnie kellett volna. Érdekes a lemondás indoklása, amelyben Kossuth kifejti, hogy angliai nyilvános szereplésében óvatosnak kell lennie. A harmadik levelet a 20 éves Kossuth Ferenc írta Hardy nevezetű barátjához ugyancsak az angliai emigráció idején. A levelet Wentnorban keltezte, ahol a Kossuth-család gyakran nyaralt Pulszky Ferenc és az orosz emigráns forradalmi demokraták — köztük Herzen — társaságában. Az apja vegye a fizetést fel Délben zsebre vágta havi bérét. Délután már a kocsmában látták. Ivott, aztán újra kérte az italt. Bélapátfalva nem nagy község, a cementgyáriak ismerik egymást. Volt aki a kötelességre figyelmeztette, hogy délután hatra szolgálatba kell állni a robbanóanyag-raktárnál. De ivócimbora is akadt. Édesanyja késő estig kereste, de hiába. Csak a kezét tördelte és panaszosan sóhajtozott, amikor fiát másnap kétszer is keresték a gyárból. Váltó nem volt, társa több mint 24 óráig maradt őrségben. Ö az egri vonatról szállt le, másnaposán, gyűrötten, és egy fillér nélkül. Azt mondják, Mónosbélről már gyalog jött. Haza sem mert menni. Egyenesen a kőbánya felé indult. Ilyen emberre rá lehet bízni a robbanóanyag-raktár őrzését? Ki vállaljon érte felelősséget? Hiszen nem először fordult ez elő ... Jó ember lenne, nem is volt vele különösebb baj, amíg az apja vette fel a fizetését. De most 3-án azt mondta, hogy a pénzért ő dolgozott, tehát a fizetés neki jár. Követelte és megkapta. Ez lett az eredmény. Miből fog élni egész hónapban? Kötelesek a szülei megszánni? Ilyen fegyelmezetlenséget eltűrhet-e a gyár? Ismételten és ebben a munkakörben semmi esetre sem. De’ mit tegyünk? — kérdezték felettesei. A szigorú fegyelmi eljárást feltétlenül megérdemli. — Jó, jó... Ez megtorolja, de nem szünteti meg a fegyelmezetlenséget. Igen, ebben az esetben indokolt a kényszer elvonókúra- De még egy próbát tegyenek vele. Józan állapotban, önként és két tanú előtt adjon írásbeli nyilatkozatot, hogy egy évig édesapja vegye fel a fizetését. De ezt a megállapodást tartsa be ő is — és a gyár is. F. L. Fohász orvosért ^ft ulál cl sziklán Jártam Csehszlovákiában 's Zetor-gyárban. Ott, ha valaki betegnek érzi magát, jelentkezik az üzemi orvosnál, s ha valóban nem tudja ellátni a munkáját, befektetik a gyárban levő kis kórházba. Mert ott is sokan akarnak kapálni.,, táppénzen. De hát ez itt, Liszkón még a jövő zenéje. Az ő fohászuk egyelőre csak azért száll az illetékes szervekhez, hogy tegyék lehetővé: az üzemi orvos írja ki betegállományba a gyár dolgozóit, ne a különböző községekben működő körzeti orvosok. S hogy ez a fohász mielőbb valóra válhasson, már most hozzákezdtek az üzemorvosi lakás és rendelő elkészítéséhez és remélik, olyan üzemorvosuk lesz, akinek nőgyógyászati képzettsége is van, mivelhogy a Fémművek dolgozóinak több mint a fele lány és asszony. Ügy vélik, ez a megoldás sokat segítene az álbetegek, táppénzcsalók elleni küzdelemben. S erre bizonyítékként az egri Finomszerelvénygyár példáját hozzák, ahol már gyáron belül intézik a táppénzes ügyeket, a betegek felülvizsgálását. — Akkor érezzük igazán, mit jelent az, hogy az üzemorvos küldi betegállományba dolgozóinkat, amikor véletlenül nincs itt az orvos és né- hányan igyekeznek kihasználni a lazább ellenőrzést. — A szemlélet más azóta. Az emberek eleve tudják, nem lehet lógni, „meghatni” az orvost, aki ismeri a munkahe- helyeket, s nem dől be a dajkameséknek. Tudja, kit, mikor, milyen munkahely esetén lehet táppénzbe venni, s munkába küldeni — bizonygatják a bervaiak, a saját üzemi orvos előnyét. De hozzáteszik: — A hatékony társadalmi ellenőrzés így is szükséges Nálunk is működik egy beteg- látogató bizottság, amely nemcsak apró ajándékkal kedveskedik a gyár beteg dolgozóinak, de egyben ellenőrzi is: valóban gyógyulásra használják-e fel idejüket? Űj színfolt: a szocialista brigádok, felelősséget vállalva egymásért, együttesen látogatják meg beteg társaikat, s ők maguk nem tűrik, hogy valaki lógjon, vagy táppénzen kapáljon, építkezzék. És az egri Finomszerelvény- gyárban csökkent az álbetegek, táppénzcsalók száma. Érthető tehát a liszkóiak fohásza a saját üzemorvosért. Kovács Endre xÉPumo 3 1965. augusztus 7., szombat 1965. augusztus 3-án, este 11 órakor, a leinémeti kőbánya sziklafalán meghalt Nagy Miklós köbányász, 40 éves felnémeti lakos ... HALÁL A SZIKLÁN. Egy ember meghalt. Megölte a kő, amely olyan robajjal zúdult le rá, hogy jajkiáltásának is csak a foszlányait kaphatta el az esti bükki szél. Megölte a kő, a szikla. Megölte, eltemette. A szirénázva érkezett mentő már csak a hírt vihette le a hegyről. A hírt, a tragédiát. Nem volt mentség, a kő azonnal megölte ... — Lőmester volt, meg csoportvezető. Július 28-án, este 6 órakor robbantotta le a most rászakadt követ... Tízkor jött fel, egy óra múlva már örökre távozott. — Jó ember volt, nagyon jó. Mindenki szerette, becsülte. ... Szinte hihetetlen... — Tíz év óta dolgozott itt. Megszakítás nélkül. Ügy ismerte a hegyet, mint a tenyerét... — Alapos, meggondolt ember volt. Tudta, hogy a kő nem lehet barát. Becsapja az embert ... Becsapta ... — Itt feküdt a kő alatt... összetörve... Ki tudja, hogy halt meg... A kö onnan indult el... — Véletlen. Senki sem tehet róla. Csak a kő... — Talán elkerülhette volna ... A kö zajjal jött... Ott állt alatta ... Talán... — Itt dolgozott a felesége is. Lent a konyhában. Milyen furcsa. Pár évvel ezelőtt is így járt egy ember. Azt is Nagynak hívták. Lőmester volt, meg csoportvezető. Még a felesége is a konyhán dolgozott... — Soha sem volt vele semmi baj. Talán még túl lelkes is volt... — Hogy tudott pedig vigyázni... — Engem többször is figyelmeztetett, vigyázzak, a szikla könyörtelen. Mindig figyelmeztetett ... Most meg ... — Példás férj volt... Szerette a családját. Jól éltek. Mindenük megvolt. Egy 13 éves kislány maradt... — Három hete, hogy meghalt a felesége bátyja... Az is fiatal volt... ’ SZAGGATOTT, TÖRT mondatok vágnak egymásba a szikla alatt. A találgatások, az emlékek beszélgetnek. A mord, megsebzett arcú, érdes szikla némán hallgat az emberek fölött ... Némán, mint a gyilkos, aki megbánta tettét... > A tragikus estén 10 órakor kezdte el a munkát. Gondosan átvizsgálta a lerobbantott köveket. Átvette a műszakot. Három barátjával a kőfal mellett robbantgatta a több tonnás kődarabokat. Egy óra múlva a magasból elindult a kő, s társai megdöbbenve rohantak a jajkiáltások felé. Már késő volt. A kő eltemette. Meghalt. Azonnal .„. — Nem láttunk semmit. Csak a hangját hallottuk. Nem tudom, hogy halt meg ... Lehet, hogy leesett a kőről, amit robbantásra készített... Lehet, hogy elesett... Lehet, hogy a fentről elinduló kő azonnal agyonütötte... Lehet... Nem tudom... Pedig vigyázunk egymásra. Ügy dolgozunk, mint a nyúlok, amelyek mindig figyelnek ... Ki gondolt volna arra, hogy az egyszer már lerobbantott kő ismét elindul... Ki gondolt volna erre... ? Talán véletlen volt... ? Senki sem tehet róla ... A sötét éjszakában kivilágított ablakként tekint le a völgybe a vibráló sziklafal, s a tekintet, amely visszhangként jár az éjszakában, talán látványos szépségként nyugtázza a fényben úszó hegytetőt... ÍGY VOLT EZ 1965. augusztus 3-ának estéjén is, amikor a házak között járó emberek még nem tudták, hogy Nagy Miklós, a negyven éves felná- meti lakos meghalt a sziklafalon. Megölte a kő, a szikla. Koós József Nagyfügeden i még lábon áll a búza úrvíz károkat A KISZ-fiatalok felajánlották, hogy azokról a területekről, amelyeken a gépek nem tudnak dolgozni, kézi erővel vágják le a búzát. Az így szerzett összeget a sporttelep fejlesztésére fordítják. Helyes a fiatalok kezdeményezése. De még helyesebb lenne, ha igyekezetükön fel-, buzdulva, az egész tagság kaszát ragadna, és kihasználnák a röpke napsütéses órákat. Sajnos, nem ismerjük előre az időjárás szeszélyét. És mi lesz, ha hetekig elhúzódik az esős idő, és nem tudnak beállni a gépek? Lábon marad a gabona? Milliókról van szó, csupán nagyfügedi viszonylatban! A tavalyi aszály tekintélyes károkat okozott a takarmányféleségekben is. A 600 hold pillangósból csupán 100 holdat tudtak átmenteni. Tekintettel arra, hogy Nagyfügeden hagyomány az állatnevelés, és a tsz hatalmas állatállománnyal rendelkezik, súlyos volt ez a csapás. — Egynyári szálas takarmánnyal és silókukoricával pótoljuk a veszteséget — folytatja Rózsavölgyi Pál. — De a felülvetett területeken is szépen fejlődik a here és a lucerna. Ha nem is lesz bőséges, de mindenesetre' pillanatnyilag megoldást jelent. Célunk az, hogy a takarmány- szükségletet mindenképpen saját erőnkből fedezzük. A nagyfügedi Dózsa Tsz a megye nagyobb gazdaságai közé tartozik. Tekintélyes az egy tagra eső földterület is. A gondos művelést csak gépesítéssel tudják megoldani. Ezért költöttek már ebben az évben is gépekre 720 ezer forintot, így a közös géppark Í2 darabról 32 darabra emelkedett. Sok a munka, sürget az idő, nagy a terület. E tényezők még nagvobb szorgalmat követelnek. És a problémák megoldása a nagyfügediekre vár. Laczik János Sürget az idd Több mint ezer holdor Pótolják az A tavalyi és az idei év sok kellemetleséget, kárt és ezekkel párthuzamosan, jövedelemkiesést okozott a nagyfügedi Dózsa Tsz tagságának. Tavaly az aszály és az elszaporodott rágcsálók húztak ki százezreket a bevételi rovatból, az idén pedig 1750 holdon a víz okozott hatalmas károkat. Vigaszul talán az szolgál, hogy az említett területből 302 holdon a tagság szorgalma szépen rendbehozta a kukoricát, meg a későbbi vetést is, úgy, hogy holdanként megadja a 18 mázsás átlagtermést. Meg az Állami Biztosító által folyósított kártérítés is folyamatban van, de az így kapott pénz a terménykiesést pótolni nem tudja. ' A kukorica betakarításának Ideje még messze van, a kövér búzakalászok azonban már most várják a kaszát, illetve a vetőgépeket. — Jók a földjeink, és az ideihez hasonló jó termés régen ígérkezett. Rózsavölgyi Pál főkönyvelő papír nélkül sorolja a tényeket. — Előzőleg 50 vagon búzára szerződtünk, de a mostani felmérések alapján még további 40 vagonra kötöttünk pótszerződést, ami forintban egymilliót jelent. Vanak táblák, ahol 24 mázsás átlagtermést jósolnak a kompolti kísérleti gazdaság becslői. — És a többi kalászos? — Az őszi árpánk 16,5 mázsás átlagot adott, míg a tavaszi 12 mázsa körül lesz a tavalyi 3,5 mázsával szemben. Jól fizetett tehát az árpa, és már biztos helyen, a magtárakban van. A búza is jót ígér, de mégis ez okoz most gondot Nagyfügeden, mert 1300 holdon még talpon áll a termés. E hatalmas terület mellett szinte semminek tűnik az a 18 hold, amelyet eddig betakarítottak. A felázott, puha talaj szinte lehetetlenné te- lszi a gépek munkáját. mondja az igazgató. — Mikor az egyik beteg házához értünk, társaim megjegyezték, ide kár is bemenni, ez olyan becsületes ember, hogy nem csapná be a gyárat. Ha hiányzik, biztosan súlyos a betegsége. Hát igen... A becsületes ember éppen vaskaput készített, nagy erővel döngette kalapácsával az engedetlen vas- rudakat. — És a többiek? — Vagy hetven helyre mentünk el, de legtöbbjét otthon sem találtuk. Aztán leveleket szed elő az igazgató, amelyek mind azt a gyanút igazolják, hogy a táppénzesek egy része visszaél a gyár, az orvosok bizalmával. — Itt van például a kápolnai orvos levele. Írja, hogy B. L. munkásunk részegen jelent meg a rendelőben. Egy másik levél szerint R. J. gyor- morfekélyére hivatkozva maradt távol a munkából, s az orvosi rendelő helyett, felesége a kocsmából szedte össze. Ott gyógyította fekélyét. P. J. esetében a tanácselnök is bizonyította, hogy társával táppénzes állományuk ideje alatt szinte naponta vitézül leitták magukat, .s a felülvizsgálatra is szinte holtrészegen mentek. Pedig 30 millió forint értékű áruval termel kevesebbet miattuk az üzem. Szeretnénk tenni valamit. — Volna egy ideális megoldás — kezdi az igazgató — Elképesztő számokat idé; Rózsa László, a Mátravidék Fémművek igazgatója. — Huszonnyolcezernél töbt műszak veszett el egy év alat a betegségek, balesetek miatt. Ennyi munkás és műszak majdnem 30 millió értékei termelhetett volna. Akárcsak egy kisebbfajts üzem. — Naponta 100—110 emberünk hiányzik. Ennyi van táppénzen. — És valamennyien alapos indokkal? — Ez a szám is azt mutatja: joggal gyanakodhatunk, hogy akadnak közöttük álbetegek is. De hát az ellenőrzés. !. — Nincs rá ember? — Ki győzné ennyi beteg rendszeres látogatását? A szakszervezet alkalomszerűen megnézi őket. Szerettünk volna két nyugdíjast foglalkoztatni betegellenőrzésre, de nem vállalták ezt a hálátlan munkát — panaszolja az igazgató. Pedig égetően szükség lenne rendszeresen meggyőződni arról, valóban betegség van-e a táppénz-papír mögött, vagy csak a háztájiban sürget a munka, esetleg az építkezéseknél van szükség a „beteg” munkásra, műszakira. A példák ugyanis erősítik a ezt a gyanút. — Nemrég én is kimentem alkalomszerű ellenőrzésre —
