Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-31 / 204. szám
Befviszáiy Kongóban ? BRAZZAVILLE (TASZSZ) Mint a TASZSZ tudósítója jelenti, Bukavu városában már negyedik napja ülésezik a kongói Léopoldville keleti tartományok kongresszusa, hat kongói tartomány közigazgatási vezetőknek, a léopoldvil- le-i kormány több miniszteré nek és számos parlamenti képviselőinek a részvételével. A kongresszus zárt ajtók mögött folyik, sem a napirendről, sem az eddigi tanácskozásokról nem hoztak nyilvánosságra semmiféle közleményt a sajtó számára. Brazzaville-i megfigyelők megállapítják, hogy a bakavui tanácskozás minden jel sze rint politikai csoportosulások megalakulását fogja eredményezni a parlament összehívásának előestéjén. Ezenkívül valószínűnek látszik az elnöki tisztségért folyó harci -kiéleződése is. ESEMÉNYEK — sőr&ldxan Újabb amerikai partraszállás Da Hangnál DA NANG: Vasárnap hajnalban 1200 főnyi amerikai tengerészgyalogos szállt partra Da Nangnál. Igen nyugtalan légkör alakult ki Hueben, ahol legutóbb ez év februárjában voltak nagyarányú tüntetések a délvietnami bábkormány ellen. A Reuter jelentése szerint több mint 3000 diák vett részt a kormány politikája ellen tiltakozó nagygyűlésen. A gyűlés szónokai támadták a kormányt és elmozdítását követelték. Egyes szónokok utcai harcokra szólítottak fel. Vasárnap érkezett Saigonba Edward Lansdale tábornok, Cabot Lodge különtaná- csosa. Johnson személyes levelével Ball felkeresi De Gaulle-t PÁRIZS (MTI): George Ball amerikai külügyi államtitkár, aki Fowler pénzügyminiszter társaságában Párizsba érkezett, kihallgatást kért a francia köztársasági elnöktől. De Gaulle kedden fogadja a külügyi államtitkárt. Párizsi amerikai körök közlése szerint Ball személyes levelet hozott Johnsontól De Gaulle-nak. Az amerikai elnök üzenete a francia—amerikai viszonnyal és a vietnami kérdéssel foglalkozik. Ball Washingtonból való elutazása előtt kijelentette, az Egyesült Államok ^ívesen venné, ha Franciaország közvetítő szerepet vállalna a vietnami konfliktus'békés megoldása érdekében! Párizsi diplomáciai körökben ebből arra következtetnek, hogy Johnson levelében ilyen értelmű kéréssel fordul De Gaulle-hoz. Továbbra is fenyeget az amerikai acélipari sztrájk WASHINGTON (MTI): Johnson elnök texasi pihe- jiőjéről visszatért Washingtonná és tanácskozást hívott ősz- ize a fenyegető acélipari sztrájk kérdéséről. Az elnök két különmegbízottja, Morse, oregoni szenátor és Leroy Collins kereskedelmi miniszterhelyettes ugyanis a Pittsburgh- ban folyó tárgyalásokon nem tudott megállapodást elérni a szakszervezet és a munkáltatók! között. A megbeszélés célja, hogy eldöntsék, milyen kormányintézkedések válhatnak szükségessé a sztrájk elhárítására. Johnson kijelentette, hogy sztrájk esetén „a nemzeti érdekeket kell szem előtt tartani” s ezt szakszervezeti körökben úgy értelmezik, hogy az elnök kész a Taft-Hart- ley törvény alkalmazásával elrendelni a sztrájk 80 napra 'történő felfüggesztését. Ä legutóbbi — 1959-es — 'acélipari sztrájk 116 napig tartott és súlyos nehézségeket okozott az amerikai gazdasági életben. A sztrájkot ugyancsak a Taft-Hartley törvény alkalmazásával szüntették meg. 1952-ben a legfelső bíróság minősítette törvénytelennek az acélipari sztrájkot. A jelenlegi bértárgyalások már tavasszal esedékesek lettek volna, de az acélipari szak- szervezet vezetőségválasztása miatt őszre halasztottak azokat. Tömegverekedés Stockholmban Stockholm belvárosában kétezer suhanc verődött össze és garázda botrányt rendezett. Az unatkozó fiatalok tombo- lása tömegverekedésbe csapott át és lovasrendőrséget kellett kivezényelniük ellenük. A zavargásokat kiváltó okot nem lehet kideríteni. A fiatalok szemétkosarakat gyújtogattak, járműveket dobáltak, ablakokat vertek be és ott romboltak, ahol csak tudtak. A rendőrség tíz embert letartóztatott, többen megsebesültek. A Boconád és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a tarnabodi II. számú vegyesboltba Szakképzett boltvezetőt keres Lehetőleg családtag besegítésévé1 Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni a Boconádi Fmsz központi irodájában. MEXICO: A mexieói orvosok sztrájkba kezdtek, magasabb béreket, munkakörüményüket és általában az ország egészségügyi körülményeinek megjavítását követelve. Mint az AP megjegyzi, tavaly november óta ez a mexieói orvosok negyedik sztrájkja. TEL AVIV: Abraham Lissz, 68 éves izraeli kereskedő egy ügyvédi irodában anyonlőtte két adósát, akikkel a nekik kölcsönadott összeg visszafizetése miatt vitája támad. Menekülés közben rálőtt az őt üldöző egyik rendőrnőre, majd az utolsó revolvergolyóval saját magát ölte meg.OSLO: Mintegy ezer oslói fiatal tiltakozott kedvenc bárja bezárása ellen. A tiltakozás zavargássá fajult, két személy megsebesült. A közbelépő rendőröket ar fiatalok kövekkel dobálták meg. Néhány szfemélyt letartóztattak. BRIGHTON: Brighton angliai tengerparti üdülőhelyen kétszáz huligán harcba keveredett a rendőrséggel, amikor az utóbbi két egymással szembenálló fiatalkorú banda összecsapásába avatkozott be. Tizenhárom fiatalt őrizetbe vettek, többet kisebb sérülésekkel kórházba kellett szállítani. RÓMA: A velencei filmfesztivál közönségének és kritikusainak bemutatták Fábri Zoltán magyar filmrendező Húsz óra című filmjét. A versenyen kívül bemutatott magyar film igen nagy sikert aratott. LA JOLLIA: Az amerikai haditengerészet tíz búvárja beült egy tenger- alatti laboratóriumba. A búvárok parancsnoka az a Scott Carpenter,' aki korábban az egyik amerikai űrkísérlet hőse volt. A búvárok a mélytengeri körülményeket tanulmányozzák és feltérképezik a Csendesóceán fenekének domborzatát, egy adott övezetben. A tervek GáittciUfi GáKCi * * /ZINHÁZ ■ (CU értesíti kedves közönségét, hogy az 1965—66-os színházi évadra előjegyzett BÉRLETEK szeptember l-töl 15-ig ÁTVEHETŐK a színház szervező irodájában (Széchenyi u. 8.) vasárnap kivételével, minden nap de. 10—12 és du. 3—7 óra között. Bérletek még jegyezhetők! 23—53 TELEFON: 23—53 szerint Carpenter harminc, a többi búvár pedig tizenöt napot tölt a tenger fenekén. Napi két órát tartózkodnak a laboratóriumon kívül. A kísérlet külön érdekessége, hogy (magyar idő szerint) a vasárnapra virradó éjjel, közvetítő állomás segítségével, Carpenter rádiókapcsolatot létesített a világűrben száguldó Gemini—5 űrhajó utasai közül Gordon Cooperrel. A beszélgetés, amelynek során baráti üdvözleteket váltottak, összesen négy percig tartott, mert a Gemini—5 ezután kikerült a közvetítő állomás hatósugarából. A hírügynökségek elmondják, hogy az űrlaboratóriumnak van egy tizenegyedik „munkatársa” is: egy Tuffy nevű, 120 kilós idomított delfin. Tuffynak két feladata van: szükség esetén műszereket, kábeleket szállít és elriasztja a cápákat. Mátraderecskei Rákóczi Mg. Termelőszövetkezet sertéspásztort azonnali belépéssel felvesz. Hirdessen a Népújságban! XlPUJSMG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottság^ és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS. S ze rkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Tetei on: 12-57, 12-73. Postafiók: 23 Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24—44. Postafiák: 23. Terjeszti: a Magyar Pos a. Előfizetési dija egy hóra 12, - Ft. Előfizethető bármely postah vatal- nál és kézbesítőnél. , Index: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállat; Eger, Bródy Sándor utca Igazgató: Marosán Józs€ . GYORSLISTA az 1965. augusztus 30-án, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság székhazában megtartott lottó tárgy nyeremény-sorsolásról, amelyen a 34. játékhét szelvényei vettek részt. 192 221 zsebrádió, 195 793 kerékpár, 208 626 utalv., 212 500 éléskamra ut., 225 456 óra-trió, 226 169 tv, 644 957 utalvány, 668 630 utalvány, 34 582 modern otthon gépei, 753 484 éléskamra utalvány, 71 371 kerékpárduó, 78 011 hűtőgép, 778 409 aranyóra, 5 620 311 éléskamra utalvány, 5 630 088 utalvány, 5 632 000 óra és ezüstáru utalv., 5 632 852 tv, 5 633 026 zsebrádió, 5 635 267 utalvány, 5 650 094 éléskamra utalvány, 5 653 Í17 utalvány, 7 393 590 aranyóra, 7 394 101 utalvány, 7 647 797 tv, 9 300 967 fényk.-gép, 9 303 479 éléskamra ut., 9 314 097 könyv- állvány és ut., 9 315 021 utalvány, 9 315 377 kerékpár-duó, 9 331 020 háztartási kisgépek, 9 335 383 hűtőgép, 9 340 892 magnetofon, 9 352 770 háztartási kisgépek, 9 360 977 utalvány, 9 362 108 éléskamra utalvány, 9 373 632 ágynemű, 9 387 870 tv, 9 389 003 könyvállvány és ut., 9 392 004 varrógép, 9 399 256 éléskamra ut., 9 399 252 rádió, 9 401 262 rádió, 9 406 571 utalvány, 9 410 059 tv, 9 411 026 éléskamra ut., 9 416 782 kávézókészlet, 9 418 300 rádió, 9 419 691 éléskamra ut., 9 435 474 háztartási kisgépek, 9 443 360 aranyóra, 9 443 650 ut., 9 450 967 ut., 9 453 206 modem otthon gépei, 9 461 680 fényk.-gép, 9 469 356 kerékpár-duó, 9 472 518 utalvány, 9 476 022 porszívógép, 9 476 422 modem otthon gépei, 9 477 562 ut., 9 477 772 utalvány, 9 486 362 tv, 9 491 145 utalvány, 9 494 867 zsebrádió, 9 502 152 éléskamra ut, 9 503 143 Balatonalmádiban beköltözhető, kertes üdülőlakás, 9 503 748 könyvállvány és ut., 9 514 686 ut, 9 533 220 bútor, 9 533 775 ut., 9 543 517 szőnyeg, 9 551 256 zsebrádió, 9 558 940 rádió, 9 559 325 tv, 9 568 441 motorkerékpár, 9 569 826 hűtőgép, 9 593 616 ut., 9 596 683 lemezjátszó, 9 600 344 háztartási kisgépek, 9 600 981 tv, 9 602 176 utazás, 9 604 274 modern otthon gépei, 9 612 440 ut., 9 619 919 óra és ezüstáru ut., 9 625 305 modern otthon gépei, 6 632 828 háztartási kisgépek, 9 637 997 bútor, 9 639 640 szőnyeg, 9 643 564 Balatonalmádiban beköltözhető, kertes üdülőlakás, 9 651 924 könyvállvány és ut, 9 654 193 ut., 9 656 014 fényképezőgép, 9 672 145 éléskamra ut., 9 606 612 szőnyeg, 9 687 925 tv, 9 699 729 rádió, 9 707 252 lakbér. ut., 9 718 320 zsebrádió, 9 721 862 ut., 9 738 366 kávézókészlet, 16 137 809 hűtőgép, 16 138 700 utalvány, 16 218 411 utalvány, A gyorslista közvetlenül a húzás után, készült, &z esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyerteseknek a szelvény fogadási szelvényrészét szeptember 20-ig kell eljuttatnia a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Bp., V., Nádor u. 15Jt APDrt hirdetés 4. sz. Autóközlekedési Vállalat Gyöngyösi Üzemegysége felvételre keres: MA VAUT gépkocsivezetőt 3 éves gyakorlattal, gépkocsikalauzt 35 életévig, autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Gyöngyös, Főtér 10. Munkaügy. Univerzális szerelő, érettségizett, szakiskolai végzettséggel, tízéves gépállomási gyakorlattal, gépjaví, tás irányításában jártas, műhely- vezető szerelő, vagy műszaki vezetői állást vállalna termelőszövetkezetben. Gyöngyös és környéki termelőszövetkezetek előnyben. Megkereséseket ,.Jó szakmeber” jeligére a Gyöngyösi Magyar Hirdetőbe. Vízvezeték javítást vállalok. Sér- di János, Eger, Petőfi utca 1. Telefon: 56—08. Eladó 250 ems-es oldalkocsis, nagyke rekü Jáwa motorkerékpár. Cím: Gyöngyös, Dózsa György út 20. Fekete Pannónia eladó,- Kere- csend. Fő út 180. Alig használt Jáwa Ideal eladó. Eger, Rozsnyói utca 2. Skoda Oktávia Super 14 000 km-t futott, eladó. Andomoktálya, Rákóczi u. 252. Szabó. Renault személygépkocsi üzembiztos állapotban 12 000-ért eladó. Érdeklődni Eger, Kossuth Lajos u. 7. Müllerék. Nem sokat futott Skoda Oktávia Super eladó. Eger, Tetemvár u. 31. Tanfolyamon résztvevő nő bútorozott szobát keres Egerben. G. M.-né. Debrecen, Szeder u. 17. 2 diáklány részére bútorozott szoba pedagógusnál szept. 1-re kiadó. „Pedagógus” jeligén a Gyöngyösi Hirdetőben. Üres szoba házaspár részére kiadó. Eger, Almási Pál utca 27. Családi ház eladó. Két szoba; konyha, speiz, mellékhelyiségekkel, 600 négyszögöl telekkel. Azonnal beköltözhető. Lacskó Ferenc, Kerekharaszt, Rákóczi u. 14. 264 négyszögöles házhely eladó. Eger. Felsőmerengő. Érdeklődni: Tinódy L. Sebestyén út 4. Szőrtelenítse lábát szőrtelenítö krémmel. Ajkat, bajúszt, (női), hónaljt szőrtelenítő porral. Egészségre, bőrre ártalmatlan. Adagja 9 Ft. Hámlasztó, fehérítő. szepLő- krém. Arcfolt halványító folyadék. Fényvédőkrém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Ráncos arcra kakaóvajas krém.. Speciális arcszesz zsíros, mittesz- szeres, pattanásos, tágpórusú arcbőrre. Hajszesz korpás, zsíros fejbőrre. Fejbőrkrém száraz, törékeny hajra. Méregmentes szém- öldök—szempilla lakk. JBőrkemé- nyedés. sarokrepedés, tyúkszemirtó lakk. Izzadtsággátló hónaljra. Izzadtsággátló lábra. Megrendelhetők utánvéttel Dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél, Székesfehérvár, Piactér 53. A Szolnoki Cukorgyár a gyártási idényre 18—60 éves férfi ! segédmunkásokat azonnal felvesz; Ebed, vacsora, szállás térítés ellenében biztosítva. i I Hirdetési tájékoztató Adás—vétel, lakáscsere, ingatlan, állás, gyászközlemény és köszönetnyilvánítás, valamint egyéb hirdetések feladhatók az alábbi helyeken: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Eger, Bajcsy Zs. u. 1. Magyar Hirdető Eger, Széchenyi u. 8. Magyar Hirdető Gyöngyös, Marx K. u. 8. Magyar Hirdető, Hatvan Apróhirdetések díja hétköznap szavanként 1,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Az első szó vastag szedés miatt 2 szónak számít Soros közlemény hétköznap 6,— Ft, vasárnap 12,— Ft soronként. Gyászközlemény, köszönetnyilvánítás hétköznap 1,50 Ft, vasárnap 2,50 Ft hasáb mm-ként. Keretes hirdetés: hasáb mm-ként hétköznap 2,50 Ft, vasárnap 3,— Ft Vállalatok, ktsz-ek, mezőgazdasági tsz-ek, állami gaz- j daságok keretes hirdetéseiket írásban rendeljék megyés ! postán a Heves megyei Lapkiadó Vállalat címére küldjék. 1 A borítékra írják rá: hirdetés. A hirdetés díját megjelenés után számlázzuk. A NfiPÜJSÄG HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK! ATHÉN: Az egykamarás görög nemzetgyűlés vasárnap a • hajnali órákban leszavazta Eliasz Cirimokosz disszidens Centrum Unió kormányát. Ezzel tovább mélyült a hathetes kormányválság. A bizalmi szavazás eredménye: 135 képviselő a Cirimokosz-kormányra, 159 pedig ellene adta szavazatát, hat képviselő tartózkodott a szavazástól. A bizalmi szavazás előtt Cirimokosz még egyszer felszólalt és arra kérte a Centrum Unió képviselőit, pártoljanak el Papandreutól. A Centrum Unió nagy többsége azonban nem hallgatott Ciri- mokoszra, így bukott meg 24 szávazatos különbséggel az „udvari kormány.”. A szavazás után Papandreu újságíróknak adott nyilatkozata egy mondatra szorítkozott: „Az árulók elnyerték büntetésüket.” Cirimokosz újságírókkal közölte, hogy legkésőbb hétfőn hivatalosan is benyújtja lemondását Konstantin királynak. Amikor a tudósítók arról kérdezték, vajon számít-e.• a választások újbóli kiírására Cirimokosz így felelt: „Biztosítom önöket, hogy nem!” Az AFP jelentése szerint a kormány bukása után a parlament környékén spontán tüntetések kezdődtek. Az összeverődött csoportok Papandreu nevét kiáltották, választásokat és demokráciát követeltek. Megfigyelők szerint pillanatnyilag három lehetőség áll Konstantin rendelkezésére: 1. Nem politikai múltú személyiséget bíz meg kormányalakítással, aki addig maradna hatalmon, amíg lecsillapodnak a politikai szenvedélyek, 2. Ügynevezett nemzetközi egységkormány megalakítása. Ebbe a király meghívna minden, a parlamentben képviselt pártot, leszámítva az EDA-t. 3. Az alkotmány által előírt 45 napos határidőn belül Konstantin kiírathatná az új választásokat. Az első elképzelés halva született, mert egyik parlamenti frakció sem fogadná el. A második nehézsége abban van, hogy Kanellopulosz, a jobboldali ERE vezére ragaszkodik a jobboldali koalíció vezetéséhez. A harmadik lehetőség realitását csökkenti az, hogy az ERE, a Centrum Unió disszidensei és más jobboldaliak a jelenlegi tömeghangulat mellett semmiesetre sem akarnak a választók elé állni. A Cirimokosz-kormány bit kása a demokratikus tömeg- mozgalomra támaszkodó politika jelentős sikere. A helyzet további kiéleződése most még nehezebbé teszi az udvar számára, hogy a tömeghangulat és a parlamenti játékszabályok megkerülésével próbáljon kilá- bolni a válságból. '■ (p. t.) Cirimokosz megbukott A parlament 159i 135 arányban ellene szavazott