Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-29 / 203. szám

Fürclők lakat alatt, tört ablakit „melegedő”, mostoha munkásszálló, műhely, ami ebédlő Szociális furcsaságok a szilvásváradi erdészet üzemeiben A Hatvani Cukorgyár dolgo­zóinak ezután kell bizonyita- niuk. Főleg Lichtenstein Jó­zsefre, az energiaosztály veze­tőjére tartozik, hogy gazdasá­gosan és jól hasznosítsák a gyár „szivét.” tét Barta Alajos, majd a me­gyei párbizottság elismerő ok­levelét adta át a legjobbak­nak. A pénzjutalmak kiosztása után Nagy László vezérigazga­tó, a Magyar Cukoripar ré­szére átvette a beruházást. Decsi Ferenc igazgató, a Hat­vani Cukorgyár nevében va­csorával egybekötött baráti beszélgetésen látta vendégül a szerelőket, a szocialista brigád tagjait és a műszaki átadáson részt vevő hatóságok küldöt­teit. F. U Az első hallásra kételkedni az első látásra hitetlenkedn kellett azokon az állapotokon amelyek azt mutatták, meny­nyire alacsony szinten áll az emberekről való gondoskodás a szilvásváradi erdészet fafel­dolgozó üzemében. Takarékoskodás a fürdéssel Furcsa értelmezését láttuk itt a takarékosságnak. A vi­rágágyak között csinos épület felé tartottunk. — Fürdők, melegedők van­nak benne. Csak nemigen tud­juk megnézni — szabadkozik Pál Miklós telepvezető. — Miért? —■ Mert hónapok óta zárva van. Nincs kezelője — ma­gyarázza, majd kiderül, hogy a „takarékossági évre” hivat­kozva megszüntették az itteni takarítónői, fűtői állást és így kénytelenek voltak lakatot tenni az elárvult szociális lé­tesítményekre. Hosszú keresés után végre jön a sorompóőr, akinél le­tétben vannak a fürdő kulcsai, s az ő segítségével jutunk be a férfiöltözőbe, -fürdőbe, ame­lyeket szintén hónapok óta nem használnak. — Illetve, ha valakinek ked­ve van műszak után befűteni, megkeresni a kulcsot, s meg­várni amíg meleg víz lesz... az fürödhet — javít ki a so­rompóőr. — És akad vállalkozó? — Ugyan! A munkások leg­többje helybeli, vagy a közeli községekbe való. Inkább ha­zamennek mosakodni — le­gyint lemondóan kísérőm. A függönyös öltözőket, használa­ton kívüli szekrényeket, a tu- solót, a fehér mosdókat el­hagyva, amelyeket még addig se mindig tudtak kihasználni, míg kezelőjük volt, mert fagy­veszély miatt telente elzárták tőle a vizet. Most már nyáron sem hasz­nálják. — Ez itt a női fürdő, öltö­ző — kalauzol át a lezárt épü­let másik oldalára a telepve­zető. — Mióta felépült, egyszer sem használhatták az asszo­nyok — teszi hozzá a sorom­póőr. Nincs fürdőkezelő. S a nők, akik a fűrészporos, gőzös munkahelyeken dolgoznak, hó­napok óta a munka verejté­kével, porával testükön men­nek el a nagy propagandával, hűhóval beharangozott új für­dő-öltöző mellett. Még csak nem is látták fehér szekrénye­it, cserépkályhás, tusos, mos­dós helyiségeit. Nem... nem idézzük, mi a véleményük erről az állapot­ról. Parkettfa és ember együtt gőzölög Már mint a „melegedőben”. De ezt a szót csak most me­rem leírni, mert ott biztos rám szakadt volna bosszú­képpen az az ablaktalan sötét verem, ahol a parkettfa és ember együtt gőzölög, amely még most is öltöző, pihenő gyanánt szolgál és ruhásszek­rénynek. Az ernyők, táskák, kabátok ott hevernek szerte­szét a gőzölőbe rakott parkett- fa-halmokon. Székekül fűré­szelt tuskók szolgálnak. ösállapot egy század eleji „gyárból”* — Van azért jobb melegedő is — kalauzolnak tovább az üzembeliek. — Nézze meg a Pacsirtát. Felkapaszkodunk a nyikor­gó falépcsőn a gőzölő feletti padlásszobába. Ez a Pacsirta. Ablaka kitörve, sötét, elárvult tűzhely a sarokban, a falakon vízcsíkok nyomai. — Itt bennt is esik eső, any- nyi gőz csap fel — mutatnak a plafon és a fal vízvájta térké­peire. Ez a „hivatalos” melegedő­je félszáznál több embernek. összesüknek három szek­rény. Nem is igen használják a Pacsirtát, hanem a vizes pad- lójú, kormos karbantartó műhelyben, vagy a szabadban pihennek az üzem dolgozói. Egy munkásszállás, egy lavór Kísérőm ezután a fatelepen lévő munkásszállásra kalau­zolt. Vigasztalan látványban volt részük. A légypiszkos ab­lakon alig lehet kilátni, a pla­fonról egy szál vezetéken puszta villanyégő csüng. A sa­rokban lyukas dobkályha, mel­lette rogyadozó szekrény, vas­ágyak. A lakók csodálkoznak, ami­kor a fürdőszoba felől érdek­lődöm. — Az nincs, de van egy la­vórunk. Ebben mossuk az ar­cunkat is, a lábunkat is — há- borog e rideg szállás egyik la­kója. Az ágyon majd fekete lepe­dő. — Mikor „kormolták” ki legutóbb ezeket az ágynemű­ket? — kérdi mérges ugratás­sal kísérőm. — Hát azért cserélgetik..! három-négy hetenként — vé­lik az időt számolgatva. Majd egyikük — látva hivatalos minőségünket — menti a „ház” becsületét. — Rendesen cserélik ezt Kéthetenként, ahogy előírják. Nézzük az egy hónapja „kormolt” lepedőt és erősen kételkedünk. Még annyit kérdezünk: — És akikre mindez tarto­zik. ismerik az itteni helyze­tet? Nem kapunk választ -rá. Kovács Endre Bens in „csak jegyre19 — Hevesen Heves járási székhely, ami már magában véve is jelentősen emeli a helység forgalmát. Ehhez járul még, hogy az utóbbi években nevet nyert strandja, az él­vezetes fürdési lehetőség korhatár nélkül vonzza az embereket- Főleg vasárna­ponként valóságos autó- és motorkerékpár-karavánok lepik el a környékbeli uta­kat. Sőt, hála a jó utaknak, nem ritka ezen a tájon a külföldi rendszámú kocsi sem. A csalódás pedig akkor éri villámcsapásként a ki­rándulókat, amikor a ben­zinkút kezelője kijelenti: — Csak jegyre, kérem ...! A posta itt van nem mesz­sze! De hát egyáltalán szükség van az ilyesféle körülmé­nyeskedésre? Az egyszerű­ségre, a gyorsabb ügymenet­re törekszünk. Vagy talán azt gondolják Hevesen, hogy oda minden autó jegy­gyei felszerelve érkezik? Ma már régiségszámba megy az ilyen benzinkút! Miért ragaszkodnak tehát hozzá éppen Hevesen? Vagy talán e problémán nem is a hevesieknek kel­lene segíteniük?? (I*. J.) Négy hónappal hamarabb és 2.2 millióval olcsóbban Műszaki átadás-átvétel Hatvanban Péntek délután ünnepi aktus­sal befejeződött a Hatvani Cu­korgyár erőműbővítése és a cu­koroldali beruházás, megtör­tént a műszaki átadás-átvétel. Pár nap múlva kezdődhet a- hézség, már-már leküzdhetet­- len akadály jelentkezett, egyik- fél sem hivatkozott vétlenség- • re, nem akarták áthárítani a . felelősséget, hanem közös el- i határozással a legjobb megol­dást keresték. Például: idő­közben módosítani kellett a zagyvezeték tervét. Nem tehe­tett erről sem a tervező, sem a beruházó, de az Április 4 Gépgyár csak 1906-ra vállal­hatta annak a berendezésnek a gyártását, amely az össze­gyűlt pernyét és salakot elszál­lítja. Megosztották a munkát. A Kiskunfélegyházi Vegyes­ipari Vállalat, részben a Hajó- és Darúgyár vállalta. De jött az árvíz és a minták bent ma­radtak, sehogyan sem tudtak hozzájutni. Az Április 4 Gép­gyár szerkesztő brigádja soron kívül elkészítette a gyártás terveit, részben hegesztett ki­vitelben. így az árvíz sem oko­zott „vis majort”, legfeljebb hajrát diktált a kiskúnfélegy- háziaknak. Az utolsó alkatré­szeket szerdán oldalkocsis mo­torkerékpáron küldték. Nem volt tolózár és pakura­mérő? Senki sem mondta, hogy „nem rám tartozik”. Együtt kutatták, aztán Tisza- palkonyáról, illetve Bélapátfal­váról szereztek. Ma már — határidő előtt négy hónapai — óránként 115 tonna gőzt ad az új HC 32 tí­pusú kazán. A Hatvani Cu­korgyárról elnevezett kazán gőzét egy 3,0 megawatt telje- ződést kötöttek a kivitelezők és a beruházó. Nem formális­nak tekintették a megállapo­dást. A közös célért úgy dol­goztak, ahogy az a szocialista A gépek és berendezések ki- fogásalanul működnek. Elége­detten mosolyog Haraszti László tervező mérnök. cukorgyártás és zavartalanul működhet a konzervgyár, lesz elegendő gőz és villamos ener­gia. Pedig a fela- á da tok kiosztása nrfHKJMW után nem nagy lelkesedéssel fi láttak munká- hoz a kivitele- zők. A Hatvani ■% Cukorgyár 20 a rállaattal szer- B zödött a 23 mii- hó forint értékű ft beruházásra áeHBŰOvúé'. amely a koráb- b: 76 milliós korszerűsítést és bővítést kö- t vette. Rövid a határidő és I rendkívül bo- „ nyolult a műn- totta a he,ys ka — közölte haza Lőrincib az Április 4 Gépgyár, a Klement Gott- Wald Villamossági Gépgyár, a VERTESE és az Élelmezés­ipari Gépgyár. De a hazai és ei külföldi igények azt dik­tálták, hogy az eredeti de­cember 31-i határidő helyett augusztus végi üzembe helye­zést kérjen a cukoripar. Hogyan sikerült, minek kö­szönhető, hogy négy hónappal Morálban, kifogástalanul és '2,2 millió forinttal olcsóbban elkészült a Hatvani Cukorgyár beruházása? Szocialista szer­yula főszerelő két évig irányí- zínl munkát. Nyugodtan térhet e: Hatvanban minden rendben. brigádhoz illik. Amikor ne- sítményű, 3000 volt veszültségű turbógenerátor egységre vezet­ték, működik a mechanikus és elektronikus pernyeválasztó és egy sor külföldi és hazai gyártmányú berendezés és mű­szer. A példamutató összefogásért, a szocialista brigádhoz méltó munkáért mérnököknek és munkásoknak, a kivitelezőnek és a beruházóknak a megyei, a járási és az üzemi pártbizott­ság nevében mondott köszöne­Az elmúlt napok őszies, csa­padékos időjárása szinte telje­sen leállította a mezőgazdasá­gi munkákat. Azokon a helye­ken, ahol még van aratnivaló és a hordás sem fejeződött be, most az eső után lázas ütem­ben fogtak munkához. Becslé­sek szerint egy-két nap jó idő kellene ahhoz, hogy befejez­zék mindenütt az aratást, /ywvvvvirt/wwvvvvww — És most itt vagyok ... Néz-\ zen meg, hölgyem... Jól meg-S nézett? Erőm teljében vágyóké itt... S ...a hölgy az öregedő macs-P ka szemével végigméri, aztán s kéjesnek szánt, de csak csikor-S gásnak tűnő kacagással bizto-\ sít ja a Természetes Eleganciát,i hogy nem ülve dőlnek el, meny-\ nyi idős a férfi... \ — ...igen, erőm teljében és? nyugdíjasán. Én, aki mezőgaz- s dasági szakember vagyok és 5 voltam. Én! És tudják mennyig a nyugdíjam? Nem tudják...S Megismételjük? < Bólintás, csikorgás: konyak,5 rum, gin ... — 1535 forint. Nem 1540, vagy< 1600. Nem, hanem 1535 forint. S Harmincöt év után. Még, jó,\ hogy 500-at meg tudok keresni,\ félállásban... Ennyit érdemel-? tem. És még el kell tartanom a< feleségem... Hát ehhez miti szólnak. Megismételjük? ? Bólintás, csikorgó nevetés:? konyak, rum, gin... ★ \ — Pincér! — mondom — hoz-5 zon nekem egy korsó sört és l egy rumot. Beleöntve. Érti? \ A pincér rám néz, megrántja\ a vállát, aztán megy. Megszok-5 ta a bolond vendégeket. 5 Gyurkó Géza > Az aratás befejezése után mindenütt nagy erővel láttak hozzá a szántáshoz. Az eső, —■ amely ezúttal többet ártott, mint használt — könnyítette a szántótraktorok munkáját. A füzesabonyi járásban, ahol már befejezték az aratást, most szintén a szántótraktoro­ké a szó. A füzesabonyi Pető­fi Tsz-ben egy Sz—100-as traktor két műszakban, az Utos traktorok pedig nyújtott műszakban dolgoznak. Dor- mánd és Besenyőtelek határá­ban ugyancsak folytatódik a 1 szántás. Dormándon a rendel­kezésre álló öt erőgépből há­rom a szántást végzi. A gépek itt is két műszakban, illetve nyújtott műszakban dolgoz­nak. Egy-egy gép átlagosan o_io holdnyi területet szánt fel naponta. A gazdaságban >320 hold vetőszántást kell el­végezni. A besenyőtelki Lenin , Tsz-ben négy erőgép dolgozik két műszakban. Eddig már 450 holdon \4gezték el a vető­szántást, 350 holdon a mély­szántást. Tarlóhántást is vé- 'geztek 180 holdnyi területen. Ebben a gazdaságban egy-két 'nap múlva már 8 traktor vég- ízi a szántást. , Több termelőszövetkezetben .sajnos vonakodnak a két mű­szak megszervezésétől és az aratás után úgy gondolják, valamiféle nyugalmi időszak kezdődik. Azok a gazdasagok, i amelyek legjobban szervezték , meg a munkát, a jövő héten ; már elkezdik az őszi vetést. / As eső után újra megindult a mezőgazdasági munka Egy-két napra van még aratnivaló Munkában a szántó traktorok — Rumot — rebegi a hölgy... — Konyakot — könyököl a kis asztalra a férfi, a fiatalabb. Ízetlen dolog hallgatódzni, de hangoskodni is. Így tehát nem én vagyok az ízetlen. Az idős, nem elhízott, de nagy testű fér­fi viszi a szót, valahonnan mélyből zúgnak fel belőle a sza­vak ... A hölgy vékony, resze­lő hangon gurgulázik, nyílván nevet, a fiatalabb férfi rendü­letlenül bólogat. Akkor is, ami­kor újból elhangzik a kérdés: — Megismételjük? ... s akkor is, amikor a Ter­mészetes Elegancia véleményét fejti ki az életről, amely tele van nyomorúsággal, kétségbe­eséssel, s amely megadásra készteti a harcban fáradt em­bert ... — Harmincöt évi szolgálat... Tudja maga mennyi az? — Harmincöt — jegyzi meg most az egyszer fűrésznevetés nélkül a hölgy, boldog komoly­sággal, hogy mennyire tájéko­zott is abban az ügyben, hogy mennyi a harmincöt esztendős szolgálat... — Pontosan! — helyesel a fia­tal férfi, s jól megmarkolja a poharat, nehogy az is utánalo­holjon a konyaknak... mindig kell... Én meg ülök a ponyva alatt és csak nézem a lovak farát... Semmi az. De megélek- A magam embersé­gén ... Iszik egy korsót... rummal? Na persze, maga autó­masinával van... Értem. Na, áldás, békesség! — és látom, amint kegyetlenül kecmeregve felkapaszkodik a hosszú, pony­vás szekér elejére, kezébe ve­szi a gyeplőt, szemébe húzza a kalapot és a két ló, lassan fel­emelve szomorú, megtört fejét, belenyög az istrángba ... Idehallom, hogyan sír a szá­raz szekér.. ■ ★ Természetes elegancia. Nem fiatalos, mert az már nem il­lik, de nem is esetlen öreg, mert nem az évek, hanem a tartás számít. Drapp sportzakó, lágyzöld nyakkendővel, barna nadrág, csau színű cipő és a fej­tetőn talán tíz szál haj is, de gondosan fésülve. — Konyakot, gint? — hallom akaratlanul is a kérdést, amely asztaltársainak szól, — egy fia­tal férfi és egy nő, aki a „ter­mészetes eleganciájú” férfihez fiatal, a másikhoz idős, — tehát a másikkal jött, de a Természe­tes Eleganciával fog távozni. ALFA ES OH EGA aztán súgva az ötvenes csapos­nak — meg bele egy féldecit, de rumot — gyűröget elő a tenye­réből egy fáradt testű tízforin­tost. A tenyere és a pénz színe egybeolvad, mint téli fán a moha. — Kell egy kis meleg az embernek — int ki a kocsma, az­azhogy az italbolt ajtaján. Az utszélen nyúlt pokróccal takart két négylábú valami, amelyek egykor kétségtelenül lovak le­hettek, ha paripák sohasem is... Most még élő múzeumi tárgyak, vitrin helyett az eső „üvege” mögött lógatják fejü­ket az egykori ifjúságon, har­matos füvön merengve, rezig­nálton belenyugodva, hogy a meleg istálló nem az ő számuk­ra találtatott ki... — öregecskék... De azért ko­cognak — hörpöl bele a sörbe a kis öreg és úgy néz rám köz­ben, mintha kész lenne nya­kamba is önteni a drága italt, ha nem hinném el, hogy az ő lovai még kocogni is tudnak. Pedig ő is tudja, hogy ennek a két lónak botorkálni is elszán­tan hősies dolog. ■. — Harmadnapja vagyok én úton... Itt eladom a meszel, aztán fordulok vissza... Aztán jövök megint. Kell a mész, ajaj, Az egész ember nem több öt arasznál és negyven kilónál, de több tán nyolcvanévesnél is. Csont, bőr és mész! A ruháján, a bőrén: mintha a mész tarta­ná össze az egész kis embert, fehérre mázolva bajuszát, hát­ratolt, talán nagyapja is hordta kalapja alól kibukkanó üstökét, órmótlan bakancsát, amelyben úgy áll a söntéspult mögött, mint valami megöregedett Pi- noccio.,. — Tárkányból... — adja meg a választ, s csak a megyét is­merő ember tudhatja, hogy Felsőtárkányról lehet itt szó és nem Mezőtárkányról, lévén az előbbi a „mészgyártás” hazá­ja, ahol apáról fiúra, onnan meg unokára száll a mészége- tés, de a fuvarozás mestersége is. Hogy az égetés mesterség lenne, azt aligha viatatja bárki, de márhogy a fuvarozás? — pe­dig az is értés dolga ... — Nem úgy megy az csak, hogy beül az ember a tető alá! — kapom a magyarázatot az öregtől, akit csak azért kerül el a halál, mert szégyellne, hogy ilyen kis testtel henceg­jen Szent Mihály országútján. De többet erről a mesterségről egy szót se! Talán, nehogy el­tanuljam a végtelenbe kanyar­gó országúton a mészszállítás titkát esőben, fullasztó hőség­ben. <— Hé... fiam, korsó sört —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents