Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-26 / 200. szám
A szökött lánytól a leitatott gyermekig If júságvédelmi gondok Hatvan városában HALMOS BÉLA GYÁMÜGYI előadó türelmetlenül kap a telefonkagyló után, ha felberreg a készülék. Aztán csalódott arccal teszi vissza a hallgatót. — Telefonértesítést várok, hogy sikerült-e megkeríteni azt a fiatalkorú lányt, aki eltűnt a napokban — adja magyarázatát izgatott várakozásának. — Szüleitől szökött el? — Nem. Azok állítólag elváltak. A lány idejött Baja környékéről a rokonaihoz. De az ünnep óta nyoma veszett... a rendőrség ugyanis figyelmeztette: 15 éves fejjel nem lehet ilyen életet élni — ismerteti vázlatosan a gyámügyi és ifjúságvédelmi szervek gondoskodása alá eső legújabb problémás fiatal ügyét a városi tanács gyámügyi előadója. Ez csak egyetlen eset... de durván számolva száz veszélyeztetett sorsú fiatal él Hatvanban. Ezért tűzte legutóbbi ülésének napirendjére az ügyüket a városi tanács végrehajtó bizottsága. Segíteni szeretnének, mert gond, komoly gond ennek a száz fiatalnak sorsát egyenesbe hozni és megakadályozni, hogy még többjüknek sorsa kerüljön vakvágányra. ' Sajnos a veszély nemhogy csökkenne, de szinte növekszik. Sok a felelőtlen szülő, sok pénz megy italra, sok a rendezetlen családi élet és az ebből fakadó gyermektragédia is. Különösen, ha ezek a tényezők mind együtt vannak. — Szomorú eseteket produkálnak az ilyen szülők — idéz újabb esetet Halmos Béla. — Egyik nap bejelentés érkezett, hogy ittas apa nagyon megverte gyermekét. Azonnal kimentünk és a gyerek fején lévő majd tenyérnyi folt eredetét tudakolva kiderült, hogy apja lábánál fogva vágta a szekrényhez. — S ilyen esetben mit lehet tenni? — Első a gyerek biztonságba helyezése. Azonnal otthonba vittük... a brutális szülő ellen pedig eljárás indul. SAJNOS MÉG AZ ILYEN súlyos figyelmeztetések is hatástalanok maradnak némely szülőre, s nemcsak isznak, de néhány éves gyermeküket is iá akarják szoktatni az italra. — Voltam olyan családnál, t«hol az egyik alkoholista anya ágy leitatta apró gyermekét, hogy az kínjában a falat kaparta és eszelősen jajgatott iMinden gyermekét állami gondozásba kellett venni..., mert KETTEN ÜLTEK a vezetőfülkében. A dagadt Rábai, meg egy fiatal sofőr. Rábai nagy lapáttenyerével markolta a volánt és cigarettacsonk lógott a szája szélén. — Magának úri dolga van — szólt és egy hanyag mozdulattal kidobta a csikket az ablakon. — A Volgát, azt elhiszem, azt passzió vezetni, de ez a vén csataló ... Csörög, csattog, hol ezzel, hol azzal pakolják agyon és mégis mindig mennie kell. A fiatalember már majdnem szundikált, és csak fél füllel hallgatta a dagadt Rábait. A Volgára gondolt, arra, hogy ha most itt lenne, bekapcsolná a rádiót, és gázt adna a sima betonon. Tulajdonképpen vonaton akart jönni, de Rábai biztatta: — Jöjjön csak velem, én is Pestre megyek, egészen a szervizig viszem. Hazafelé aztán már nem kell a segítség... A sorompó után a fiatalember cigarettát vett elő. Fecskével kínálta Rábait, de ő nem fogadta el. — Ez úri cigaretta, szakiként, én Kossuthot szívok. Negyedóráig hallgattak, amikor egy lányt pillantottak meg az úton. Fehér szoknya, kék blúz, és egy krémszínű szatyor villogott előttük. Rábai szeme felcsillant. — Felvesszük — és helyet igazított az ülésen kettőjük között. — Megveszek ezekért a stoppos lányokért! a korábbi figyelmeztetések semmit sem használtak. A figyelmeztetések... Jegyzőkönyvek sora őrzi azokat a hatósági intelmeket, amelyeket az először renitens- kedő szülők és fiatalkorúak kapnak a javulás reményében. — És mennyire valósak e remények? — A többség megszívleli. Tanácsokat is adunk, hogy miként tartsák vissza a bűn útjára tévedt fiatalokat. Az olyan szülők esetében pedig, akik durván bánnak gyermekeikkel, elmondjuk, milyen következményekkel jár cselekedetük, hogy állami gondozásba visz- szük a durvaságnak kitett fiatalokat, a szülők ellen pedig bírósági eljárás indul. A figyelmeztetések ellenére is akadnak szülők, akik nem ügyelnek gyermekeik szórakozására, nagy zsebpénzekkel kényeztetik el őket, s nem törődnek azzal, mit csinálnak a lakás falain kívül. TÖBBEK KÖZÖTT EZÉRT hallani Hatvanban is galerikről, ifjú korú bűnözőkről. — Igen — bizonyítja Halmos Béla. — Most is két ilyen galeri ügyét vizsgálják. Rendbontás, lopás ... Sajrjos a szülők egy része úgy véli, eleget tett azzal kötelességének, hogy ruházza, eteti, pénzzel látja el gyermekét. De hogy honnét szereznek pénzt a cukrászdái, vendéglői kiruccanásokra, már kevésbé érdekli őket. Csak a bíróság előtt döbbennek rá mulasztásukra. — S ha a szülők egy része ilyen felelőtlen, mit tudnak tenni a város társadalmi és hivatalos szervei, hogy csökkenjen a veszélyes útra térő fiatalok száma? — Erről tárgyalt a mostani vb is. Hogy többet kell tennünk. Sürgető feladat, hogy az iskoláknál, üzemeknél a tanácsnál működő ifjúságvédelmi szervek munkáját jobban összehangoljuk, az ellenőrzések gyakoribbak, hatékonyabbak legyenek, s több anyagi és erkölcsi segítséget kapjanak az arra rászoruló ifjúkorúak — sorolja a végrehajtó bizottsági ülésen elhangzott sürgetéseket a gyámügyi előadó. — Az előbb az ellenőrzést említette. Milyen sikerrel jár ez itt Hatvanban? — Az ifjúságvédelmi őrjáratok mellett most erőteljesen bevonjuk a vasútállomási rendőrséget is. Mert az Aszódról szökött fiatalok és a környékbeli lézengők itt kötnek ki leginkább és a bejáró diákok is sok gondot okoznak. — És a szórakozóhelyek ellenőrzése? — Ott is nagyobb szigor kell. Négy éve figyelmeztetjük már az éttermek, cukrászdák dolgozóit, ne szolgálják ki szeszes itallal a fiatalokat. Mégis találtunk konyakozó fiatal lányokat a Rózsa cukrászdában, söröző ifjúkorút a Zöldfa vendéglőben. Most már bírságolni kell... — És ez elég lesz? — Az ifjúsági őrjárat mellett gondoskodni kell a nevelőszülői hálózat kibővítéséről, az anyagilag elesett fiatalok segélyezéséről. Szükség van a társadalmi ellenőrzést összefogó agilis vezetőre is, de rendszeres előadásokkal, a veszély megelőzésével, az ifjúságvédelmi szervek munkájának ösz- szehangolásával úgy gondoljuk, enyhíteni tudunk majd gondjainkon — ismerteti a végrehajtó bizottság elképzeléseit Halmos Béla. MERT A GONDOK SZORÍTANAK ,.. száz veszélyeztetett fiatal sorsáért aggódnak a hatvani ifjúságvédelmi szervek, s ezért tartott ez ügyben is ülést a végrehajtó bizottság. A segítőkészség, úgy láttuk: egyöntetű. Kovács Endre Hásíáji szőlőtelepítés — kölcsönnel Az utóbbi időben mind nagyobb érdeklődés mutatkozik a saját erőből és kölcsönnel történő háztáji szőlő telepítése iránt Markazon is. Félszáznál többen jelentkeztek már, hogy saját pénzen, vagy telepítési kölcsönnel akarják háztáji szőlőjüket felújítani, új szőlőt telepíteni. Eddig ily módon 16 holdon került szőlő a földbe, s tavaszi telepítésre előreláthatólag újabb 20—25 holdra számítanak. A szövetkezet vezetői, s a markazíak most tárgyalnak arról a lehetőségről, hogy a háztáji szőlőt is korszerűen, a kordon-művelés követelményei szerint telepítik a hagyományos tőkék helyett. Egy panaszos levél nyomán: Miért káromkodik a mester? Levelet küldtek a Hatvani Cipész Ktsz-ből... A szövetkezet „fiatalabb dolgozói” panaszkodtak benne a szabászukra. Mert az, hogy úgymond, goromba, csúnya szavú ember, szakmájában pedig „irigy, önző”, alig törődik valamit az utánpótlás ne velősével — és minden valamire való versenytársat agyonüldöz”... A sorokat — óvatosságból — nem írta alá senki. „Ne, hogy baj legyen belőle...” Névtelen levelekkel ritkán foglalkoznak. Ezt a gyakorlatot követjük mi is, de ez alkalommal a kíváncsiságunk valahogy erősebb volt a régi szokásnál — s ellátogattunk a szövetkezetbe ...-Ar Előbb a szabászról érdeklődtünk. A vezetőség véleménye — Való igaz: trágár beszédű ember a szabász. — Nem úgy törődik fiataljainkkal, ahogy kellene. — Anyagias ... Minden bérezési formát végigpróbált már, s nem felelt meg neki egy sem... És mindig fenyegetőzik, hogy elmegy tőlünk. Sok mindent rá kell hagynunk, mert valójában szükségünk van rá, nem tudjuK pótolni ... Persze, azt is tudjuk, hogy jobb lenne talán már, ha menne... — Ügyes kezű szakember, mindig jó munka kerül ki a keze alól. — Tíz esztendeje köztünk dolgozik, s azóta mindig ilyen gorombának ismertem. Annak idején két nő azért ment el a szövetkezetből, mert nem tudták már hallgatni a sok csúnyaságot. — Szóltunk már neki, de úgy látszik, nem használt. ★ szabásszal beszéla Aztán gettünk. T. M. vallomása — Milyen a viszonyunk? Jól megvagyunk egymással... Én sem szólok hozzájuk, ők sem szólnak hozzám. Amióta azt mondta az egyikük: „Törődjön csak a maga dolgával...!” Jól van, gondoltam, hát semmi közöm a munkátokhoz! Különben sem vagyok én senki oktatója, mestere. Nem adnak nekem azért pénzt, ha valakivel foglalkozom! Kértem, de nem adnak. Én pedig, megmondtam, ingyen nem csinálom. Ha mással töltöm az időm, ha otthagyom a magam munkáját, vékonyabb lesz a boríték. Az pedig nagy baj... Pestről utazom mindnennap, kétszázharminc forintba kerül havonta a vonatjegy. Megérzem ezt erősen ... Pestről jáQuit a képaűapőiL AZ ÖREG TEHERKOCSI csikorogva fékezett. — Ne haragudjanak, de az orrom előtt ment el a vonat. Igazán nem szoktam stoppal utazni, de ... — Jöjjön, csak jöjjön. Nem is sofőr, aki egy ilyen remek lányt itthagy az út szélén. Helyezkedjen el kényelmesen, ebben az öreg kabinban — biztatta Rábai és úgy tisztította le tenyerével az ülést, hogy amikor a lány leült, a combjához ért az ujja. Tovább indultak. A lány zavart volt, és a táskájából zsebkendőt kotort elő. — Maga is pótutas? — Szakmabeli vagyok. Pesten javítják a kocsimat, azért jövök. De ha meggondoljuk, ez is csak amolyan szívesség. — Késett az órám, talán azért maradtam le a vonatról... — Ugyan, hagyja már, ne mentegetődzön —, nevetett Rábai és finoman megsimogatta a lány térdét. — Bár mindennap ilyen utasom akadna. Néha azt hiszi az ember, meg kell bolondulni egyedül, ebben a dobozban. Dupla kanyar, erdő® rész következett. Az öreg kocsi mellett egymás után húztak el a Wartburgok, Trabantok, Pannóniák is. — Harapjunk valamit. Az embernek a belét rázza ki ez az örökös utazás. — kezdte megint Rábai és megállt egy tisztás mellett. — Szálljon ki maga is. Príma juhtúróm van, zöldpaprikával, eszünk egyet és megyünk tovább. Legelőször ő ugrott le az ülésről és bizalmaskodva ölbe kapta a lányt. — Egyen csak, angyalka, nem fényes ez a kaja, de tápláló. Azt mondják, a zöldpaprikától a lányok jól tudnak csókolni. — Nincs szándékomban, — durcáskodott a csinos utas és a mellette ülő fiatalembertől fogadta el a vajaskenyér-katonát. ÉRDEKES VOLT NÉZNI a fák között, hogyan suhantak el a kocsik. Egy Felicia húzott el mellettük, nő vezette. A dagadt sofőr már túl volt a negyedkiló túrón, meg három zöldpaprikán, amikor tele szájjal megszólalt: — Szakikám! Talál ott egy üveget a kocsiban, lógjon el egy hörpintés vízért. Száz méterre innen van egy forrás, turistajelzést is talál a fákon. — Egy kis jó forrásvíz, angyalka — durúzsolta Rábai, ahogy a fiatalember eltűnt a bokrok között. — No, ne legyen csacsi. Csak nem ijed meg tőlem, üljön bátran közelébb.j. — Nagyon kérem, ne bizalmaskodjon, vagy azt hiszi, itt az ideje, hogy fizessek a fuvarért Rábai arcát elöntötte a vér. Közelébb húzódott. — Nem hiszek semmit, csak megbolondulok, ha kettesben lehetek egy ilyen angyallal. A lány már a takaró szélén ült. — Micsoda lábai vannak! Istenemre, az életben nem láttam ilyen mesés lábakat — Ne szemtelenkedjen! Rábai már csak a lányt látta. Feltérdelt ölelni, csókolni akarta. — Kiabálok, hagyjon! A lány sikoltott és tehetetlenül kapálózott, amikor dolga- végezetlenül visszajött a fiatal sofőr. RÁBAI MEGIJEDT, a lány pedig kétségbeesve bontakozott ki a behemót ember öleléséből. — Jöjjön, segítsen! Ez a csirkefogó azt hiszi i:. — Bántotta? — Szemteienkedni akart Rábai elröhögte magát, és zavartan gombolgatta mellén az inget, később h.átrasimítot- ta csapzott, színtelen haját. — És aztán? Mi köze magának az egészhez? Vagy azt hiszi, hogy egy tacskótól kérek majd engedélyt? rok naponta, amióta oda nősültem. Harmadszorra. Mert két asszonyt már eltemettem. Az elsőt még harminchatban, s akkor négy nap leforgása alatt a kislányomat is, a másodikat pedig tizenkét évi betegeskedés után, az idén ... A gyászjelentést itt is kifüggesztették a szövetkezetben. De mire visszajöttem a temetésről, a fiatalok letépték a falról, s a szemétbe dobták.. Csúnyán beszélek velük? Hol én, hol meg ők mondanak valami vaskosát. Előfordul... De a fiatalokat, az igyekvő, szorgalmas embereket mindig szerettem magam körül. Akiből hiányzott ez a tulajdonság, megvallom, hogy nem szívesen foglalkoztam vele. Emiatt a tulajdon fiammal sem tudtam „kijönni”, odábbállt hát mielőbb ... Megkerestük a panasztevőket is. A fiatalok válasza — Én voltam az, aki visz- szaszóltam a szabásznak: „Törődjön csak a maga dolgával ...!” Már nagyon dühös voltam akkor rá. Mert nem volt igaza, a kákán is csomót keresett. T. M. bácsi nem akarja figyelembe venni, hogy esetleg más is érti itt a dolgát! Ügy érzem, én is megtanultam amit kellett. Olyan tapasztalatom ugyan még nincs, mint neki, de még lehet... Már így is alig-alig tud rajtam kifogni... Nem, azt nem mondhatom, hogy rossz volt hozzám, amíg a tanulója voltam. Amit tudott, megmutatta nekem is. Ha kérdeztem, segéd koromban is csak segített ... — Én is a tanulója voltam. Nem volt rossz mesterem. Persze, goromba volt már akkor is. Nagyon csúnyán beszélt. A nők előtt éppen olyan trágárul, mint a férfiak előtt... — Nem mondhatnám, hogy különösebben rosszindulatú hozzánk... Megoszlanak a vélemények. A névtelen „feljelentés” állításainak sokban ellent mondanak a kérdezettek. Még azok is, akik közül kikerült a levél írója... Egy azonban bizonyos: a ktsz szabászműhelyében meglehetősen mérgezett a légkör. S ha ez állandósul — kihat a szövetkezet együttes munkájára is. Ezt pedig feltétlenül meg kell akadályoznia a vezetőségnek! A hatvani szövetkezet, megszokott munkáján kívül, az idén jelentős exporttal is birkózik ... A jó eredmények eléréséhez — ki ne tudná? — összefogásra van szükség, nem pedig haragra, oktalan gán- csoskodásra, széthúzásra ... Gyón! Gyula F eledékeny ség negyedmillióért Egyszerűen feledékenységről van szó. Mi egyébbel lehetne magyarázni különben, hogy a teljesen felesleges anyagot osak szállítják, csak küldik, hónapokon át az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető- és Gépgyárába és senki sem szól, hogy most már elég legyen belőle. Egyszerű feledékenység az egész. Van ilyen, ismerjük el. A tényállás röviden a következő: jó két évvel ezelőtt megrendelt az anyagosztály bizonyos anyagokat, hogy mik ezek, nem fontos, a lényegen a név mit sem változtatna mert arra a gyártáshoz szükség volt. A szállító vállalat, eleget téve kötelezettségének, a kért anyagot folyamatosan küldte a gyöngyösi címre. Igaz, mintegy másfél évvel ezelőtt a termék előállítását beszüntette az Egyesült Izzó, és mint kezdetben megállapítottuk, az anyagosztályt elfelejtették írásban kiértesíteni, hogy arra a bizonyos anyagra már nincs szükség, állítsa le a szállítását. A következő pillanatban Rábai nagy vörös képén hatalmasat csattant a pofon. — Ha pedig ezután is akar valamit, holnap jelentést teszek a vállalatnál. Rábai elsápadt. Az állati indulat, a szégyen és a félelem kavargott benne. Rekedten tört elő néhány káromkodás a torkán, de visszaütni nem mert. Három kilométert gyalogoltak már egymás mellett az országúton. Rábai vadul húzott el mellettük, szemtelenül még rájuk is dudált. — Miattam most maga is gyalogolhat. A fiú legyintett és fél szemmel hátrafelé pislogott, nein jön-e autó. Milyen kedves lány — gondolta és megnézte a szemét. A szeme emlékeztette valakire és volt a szája ívelésében valami különleges. Egy Moszkvics fékezett mellettük. Bejáratos volt, egy személyt tudott csak vinni. — Menjen el bátran. Maga úgyis siet, aztán nekem majd könnyebben akad valami. A lány hálásan nézett és búcsúzóul előszedett a táskájából egy balatoni képeslapot. — A barátnőm írta. A cím pontos és ha írna nekem, nagyon örülnék.:. A FIÚ ELTETTE- és látta, hogy a kék Moszkvics lehúzott ablakából lobog egy zsebkendő .. . Szalay István Nem tévedés, mintegy másfél évvel ezelőtt vált volna szükségessé az anyagosztály intézkedése. De az anyagosztály nem kapott írásbeli utasítást* az anyagosztály hivatalosan nem tudott semmiről, az anyagosztály tehát hivatalból nem intézkedhetett. Hogy esetleg önálló kezdeményezésből..? Ugyan, az túlságosan kockázatos lett volna, valószínűleg, mert esetleg mégis eszébe juthatott volna valakinek hogy az a bizonyos termék továbbra is gyártható, és akkor ott álltak volna anyag nélkül. Ki vállalta volna a felelősséget? No, ugye! És hogy ez a feledékenység mibe került? Csekélység az egész, szinte szóra sem érdemes: mintegy negyedmillió forintba. De egy ilyen nagy cégnél, mint az Egyesült Izzó, az a negyedmillió fel sem tűnik. Illetve: mégis csak feltűnt. Mert mindig akad legalább egy bogarászó ember, akinek ráadásul a kíváncsisága is túlnő a saját íróasztalának keretein, és akkor kész a baj, mint történt most is. Ugyanis valaki megkérdezte, minek ez a rengeteg, a gyárban egyáltalán nem hasznosítható anyag, és miért szállítják még mindig, amikor már így is kupaccá nőtt a raktárban? El kellett ismerni, semmire sem kell a szóban forgó anyag. És miért szállítják még ennek ellenére is, hangzott a következő, logikailag teljesen indokolt kérdés. A feleletet már ismerjük: feledékenységből. Elfelejtették írásban utasítani áz anyagosztályt a megrendelés leállítására. Ha valaki ezek után azt állítaná, hogy mindez nem igaz, teljességgel képtelenség, annak csak egy dolgot tudunk mondani: minálunk még előfor" dúl, hogy a jobb kéz olyan messzire esik a baltól, hogy esetenként teljesen megfeledkeznek egymásról. Most is ez történt. És hogy ez a nehezen minősíthető helyzet egyáltalán nem jellemző, nem tipikus az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető- és Gépgyárára, készséggel elismerjük, mi sem állítjuk egy pillanatig sem. De tény, megtörtént, ez is kétségtelen. Viszont az is igaz, hogy még feltűnőbb, mert éppen egy nagy múltú, jó eredményekkel büszkélkedhető üzemnél fordult elő. (q.molnár) CMPumcn 3 1965. augusztus 26., csütörtök
