Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-25 / 199. szám
MLÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Oszlopállítók XVI. évfolyam 199. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA ÄRA: 50 FILLÉR. 1965. augusztus 25., szerda MAI (eqjyz&tihik. Tömve az orvosi váró. Ismerősök fejbólintással üd- vözlik egymást, néhányon beszélgetnek, panaszkodnak egészségükre. — Szörnyű ez a várakozás, nem tud elég korán jönni az ember, hogy hamarabb sorra kerüljön. Mit is csinálhat az ember egy orvosi várószobában? Tűnődik a saját baján, bámészkodik, lesi az K arcokat és hallgatja egyik, vagy másik beteg nem mindig szakszerű diagnózisát. íTermészetesen eközben az Ajtót is figyeli, és az órát, mióta kell már várakozni. Egészségtől duzzadó arcú ■fiatalasszony éjszaka átélt cpegörcseinek történetét hallgatjuk éppen, amikor feltárul az ajtó és kiszól az i.asszisztensnő: A váróterem megmozdul és legalább nyolcán rohanjak az ajtó felé. — Csak hármat kértünk! — mondja nyomatékkál a fehér kabátos hölgy és keresztbe teszi a karját az aj- itónyíláson. — Én jöttem hamarább! — Maga? Pont maga beszél. Én már akkor itt voltam, amikor a takarítónő a bútorokat törülgette... Szorul az ostromgyűrű az ajtó körül, majd üggyel- bajjál belép az első három beteg. Kint a váróban megváltozik a légkör. . Nyoma sincs már az előbbi békés hangulatnak. — Aki szemtelen, itt is jól jár — jegyzi meg epésen valaki, majd egy féllábú bácsi védelmébe veszi az elsőként bement asz- szonyt. — Nincs igaza, kedves. Ö jött hamarébb. — A bácsi csak ne védjen senkit, inkább azzal törődjön, hogy ez a fiatalember már ott áll az orra előtt, pedig még otthon húzta a nadrágját, amikor maga már itt volt. Kiszállingóztak az asszonyok. — Három férfibeteget kérünk. Gyorsan eltelik a rendelési idő. A betegek hazamennek és másnap minden kezdődik elölről. A tolakodás, az udvariatlanság, a veszekedés is. Arra viszont csak kevesen gondolnák, hogy a rend és a kötelező udvariassági szabályok betartása nemcsak hogy meghosszabbítaná a gyógyításra fordított időt, de az orvos is nyugodtabban, alaposabban végezhetné munkáját. Jó lenne, ha a betegek megértenék, hogy az előzékenység és a figyelem nemcsak a szórakozóhelyeken kötelező, de az orvosi várószobákban is. Ez elsősorban éppen a betegek érdeke lenne... sz.. .y Hazafiak sikeres rajtaütései a Bien Hoa-i amerikai légitámaszponton A partizánoknak nyoma veszett Tengerbe zuhant egy amerikai személyszállító repülőgép^ Angol képviselő tiltakozása az amerikai bombázások miatt SAIGON (MTI); Keddre virradó éjszaka a dél-vietnami hazafiak újabb sikeres rajtaütést hajtottak végre a Bien Hoa-i amerikai légitámaszpont ellen. A Saigontól 19 kilométernyire fekvő támaszpontot a partizánok aknavetővel lőtték és tetemes károkat okoztak. Egy amerikai katonai szóvivő a támadás után közölte, hogy a támaszponton tartózkodó csapatoknak veszteségeik voltak, ezenkívül több épület és repülőgép megrongálódott. Kedden hajnalban amerikai és dél-vietnami járőrök átfésülték a támaszpont környékét. A „razzia” teljesen eredménytelen volt* a partizánoknak nyomára sem bukkantak. Tavaly novemberben a hazafiak hasonló — még ennél is nagyobb arányú — akciót hajtottak végre. Bien Hoa ellen aknavetőtűzzel több gépet megsemmisítettek. Jelenleg a támaszponton szolgál a Dél-Vietnamban állomásozó 1. amerikai hadosztály 2. dandárja, továbbá egy nyolcszáz főnyi ausztráliai gyalogoszászlóalj és egy újzélandi tüzéregység. A másik Dél-Vietnamból érkezett jelentés egy repülő- szerencsétlenségről számol be. Brezsnyev —Ulbricht megbeszélés MOSZKVA (TASZSZ); Augusztus 23-án megbeszélést folytattak a Szovjetunió Kcmunista Pártja és a Német Szocialista Egységpárt képviselői — közölték kedden hivatalosan Moszkvában. A tanácskozáson részt vett Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első Ritkára és Walter Ulbricht, a NSZEP Központi Bizottságának első titkára, aki ezidő- szerint szabadságát tölti a Szovjetunióban. Aláírták a jemeni békeegyezményt KAIRÓ (MTI): A mekkai és kairói rádió adásukat megszakítva jelentették, hogy Nasszer, az EAK elnöke és Fejszal, Szaud- Arábia királya aláírták a béketervet, amely véget vet a három éve tartó jemeni polgárháborúnak. A közös közleményt, egyelőre csak nagy vonalaiban ismertették. A MEN-hírügynökség közlése szerint az egyezmény aláírását követően azonnal megszűnnek a fegyveres harcok a jemeni határvidéken. Az EAK és Szaud-Arábia közös megfigyelő állomásokat állít fel az egyezmény gyakorlati végrehajtásának ellenőrzésére, s ugyancsak közösen kulturális, pénzügyi és egyéb segítséget nyújt a Jemeni Köztársaságnak. Nasszer elnök az egyezmény -aláírását követően visszautazott Kairóba. Hongkong közelében a part mellett tengerbe zuhant egy amerikai katonai személyszállító repülőgép. A gépen 65 szabadságáról bevonuló amerikai katona utazott Dél-Vietnamba. A 65 utas és a hat főnyi legénység közül 13-at sikerült a tenger hullámaiból kimenteni. Az AFP Londonból keltezett jelentésében közli, hogy Norman Buchan angol munkáspárti képviselő levélben fordult Stewart külügyminiszterhez és elítélte, hogy; az amerikaiak Vietnamban vízierőműveket és duzzasz tógátakat bombázták. A képviselő megállapította, hogy ezek a támadások az eddiginél még jobban veszélyeztetik Ázsia és a világ békéjét. Felhívta Stewart külügyminisztert, sürgesse az amerikai bombatámadások megszüntetését és érdembeli tárgyalások előkészítését. Luigi Longo Budapestre érkezett A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására néhány napos baráti látogatásra kedden az „Amur” szovjet üdülőhajóval családjával együtt Budapestre érkezett Luigi Longo az Olasz Kommunista Párt főtitkára. Fogadására a hajóállomáson megjelent Komócsin Zoltán, azi MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője. (MTI.) HOUSTON: Kedden negyedik napjába lépett a Gemini 5. amerikai űrhajó útja. Cooper és Conrad, a két űrhajós jól érzi magát. A görög hadsereg és a csendőrség riadékészültségben Gépkocsialakulatok, páncélkocsik, Athén utcáin A biztonsági-rendőrség főnökét elmozdították ATHÉN (MTI): Dél óta riadókészültségben vannak a görög hadsereg és csendőrség tagjai. Tizenhat órakor rendőri riadóosztagokat és tűzoltókat is mozgósítottak: gépkocsizó alakulataik, páncélkocsijaik, magas- nyomású fecskendőkkel felszerelt autóik ellepték Athén kulcsfontosságú pontjait. A legnagyobb erősítéseket a parlament, főként az Alkotmány-terének környékére, a királyi palotát környező utcákra vezényelték, ahol ezer rendőr áll készenlétben. A parlament épületében az őrséget megkettőzték. A görög fővárosban azért került sor ezekre a rendkívüli intézkedésekre, mert a Cirimo- kosz-kormány sorsáról döntő parlamenti vita megkezdésével körülbelül egyidőben az egyik athéni színházban a „Nemzeti béke és barátság görög bizottsága” elnevezésű haladó szervezet Papandreut támogató politikai nagygyűlést hívott össze. A hatóságok mindenképpen meg akarják akadályozni, hogy a gyűlésről kiáramló tömeg tüntetéssé szerveződjék. Baloldali szervezetek nemcsak Athénben, de Pureuszban és Szalonikiben is megmozdulásokat szerveznek. Az Avgi, a baloldali EDA lapja keddi számában közli, hogy a közeli napokban számos foglalkozási ág dolgozói sztrájkokkal tiltakoznak azoknak a letartóztatása ellen, akik a demokrácia védelmében tűntettek. Az Avgi követeli annak az öt szakszervezeti vezetőnek a haladéktalan szabadonbo- csátását, akiket a pénteki tüntetések során hurcoltak el. Athénben hivatalosan közölték, hogy Aalamanisz köz- biztonsági miniszter azonnali hatállyal rendelkezési állományba helyezte, azaz elmozdította állásából Tami- olakiszt, a biztonsági rendőrség főnökét és helyettesét: Kosztaraszt állítólag azért mert nem voltak eléggé határozottak a pénteki tüntetések megelőzésében. Konstantin király a nap folyamán Athénbe érkezett Kortfuból és fogadta kijelölt miniszterelnökét, Cirimo- koszt. A megbeszélésről nem szivárgott ki értesülés. Ci- rimokosz előzőleg nyilatkozatot adott ki, amelyben azzal vádolta Papandreut, hogy támogatja az úgynevezett anarchista tevékenységet Az AP tudósítója elmondja, hogy Cirimokosz a Centrum Unió képviselőivel folytatott megbeszélései során azzal próbálta kicsikarni a bizalmi szavazatra tett ígéreteiket, hogy Konstantin, úgymond, most próbálja meg utoljára Centrum Unió-kormány megalakítását, s ha ez megbukik koalíciót hoz ősz- sze. Cirimokosz megbeszéléseket folytatott Kanelopulosz- szal, a jobboldali ERE parlamenti csoportjának vezetőjével is. Közlemény nincs, de beavatottak úgy vélik, hogy az ötnaposnak ígérkező bizalmi vita után az ERE Ciri- mokosz mellé áll. A Centrum Unió parlamenti képviselőinek mintegy száz főnyi csoportja Papandreu elnökletével kedden szintén ülést tartott ahol kialakították a parlamenti stratégiát Ezuán ismeretessé vált, hogy a volt miniszterelnök — eddigi magatartásának megfelelően — csak szavazni megy el a Centrum Unió többi képviselője azonban megjelenik a parlamentben, bár; nem vesz részba Yitán. t A jelentések szerint Cock per kissé ingerlékennyé váll* több ízben is idegesen veszekedett a földi irányító központtal. Cooper főleg amiatt panaszkodott, hogy nines ideje rendet csinálni as űrhajóban, mert állandóan újabb feladatokat kap, így a súlytalanná vált felsze-a relési tárgyak jórésze ott le* bég körülöttük. A houstoni űrkísérleti köz* pontban a Gemini §. adataiig feldolgozó egyik számítógép^ elromlott és órákba telté amíg ki tudták javítani. Al technikusok most megpró-f bálják „felkutatni” a gépi; memória-részében tárolt ada-ji tokát. A Gemini—5 amerikai űrj hajó kedden magyar ide* szerint 14,35-kor kezdte meá negyvenhátodik Föld körüHf keringését. Ezt követően al houstoni kísérleti központ engedélyt adott Coopernek és Conradnak arra, hogy újabb 24 órával, a hatvanegyeddé keringésig meghosszabbítsál űrutazását. Cooper és Conrad negyedik napja tartózkodik a Gemini—5 fedélzetén. Keddre számos kísérletet vettek tervbe. Ezek közül az egyiket az űrhajósok már‘ végrehajtották: felfedeztek és lefényképeztek egy Minuteman- rakétái, amelyet az amerikai légiért? a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról lőtt fel. Af másik kísérlet egy űr-randevú, amelyet csak elméletileg hajtanak végre, ugyanis ellentétben a hétfői kísérlet-!1 tel, nem végeznek manővere-' két a világűrben, amikor a képzeletbeli objektumot megközelítik. Kedden a két űrhajós ar-1 ról panaszkodott, hogy a» űrölitözékbe szerelt hűtő-' rendszer túlságosan is jók működött* mindketten íáz-[ tak. A hibát később sikerül#* elhárítani A több millió forintos beruházással épülő visontai külfejtéshez az atkári állomásról 35 ezer voltos távvezetéket építenek. A munkálatokat a MEGYEV1LL dolgozói végzik Hevellei József brigádvezető irányításával. Képünkön: állít] ják az egyik betonoszlopot. (Foto: Kiss Béla) A Gemini 5. ma már ötödik napja van az űrben