Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-25 / 199. szám
Bizalmi vita a görög parlamentben A görög parlament képviselői lázas politikai tanácskozások jegyében készülnek a C'- rimokosz udvari kormányának sorsát eldöntő bizalmi szavazásra. A bizalmi vita magyar idő szerint kedden 18.00 órakor kezdődik, a szavazásra — hírügynökségi jelentések szerint — csütörtök előtt nem kerül sor. Az udvar által támogatott Cirimokosz és a széles néptömegek támogatását élvező Papandreu külön-külön tanácskozásokat folytatott, hogy maga oldalára állítsa a még ingadozó képviselőket. Mint az AP jelenti, a vita megkezdésével egyidőben Athén egyik színházában Papandreu hívei nagygyűlést szerveznek. A rendőrség —az új antidemokratikus biztonsági intézkedések értelmében — készen áll, hogy adott jelre szétoszlassa a tüntetőket. Török választások SZÓFIA: A Rabotnicseszko Delo keddi számában a választások előtti török politikai helyzettel foglalkozik. Megállapítja, hogy a Kemal Atatürk eszméire támaszkodó haladó erőknek sikerült a parlamentben megszavaztatni az ország gazdasági, társadalmi és kulturális életének tervszerű fejesztéséről szóló törvényt. A haladó erők nyomására Törökországban már beszélni kezdenek a szocializmusról, az el nem kötelezettségről és az önálló külpolitikáról. A reakciós körök élesen fellépnek ez ellen az irányzat ellen és ehhez azt a jelszót használják fel, hogy ők a liberalizmus hívei az ország gazdasági fejlesztésében. Már 100 ezer amerikai katona van Vietnamban Johnson sajtókonferenciája WASHINGTON (MTI): Johnson elnök szerdán sajtókonferenciát tart, amelynek jelentős része a vietnami kérdéssel foglalkozik majd. Az elnök legfőbb tanácsadói: Rusk külügyminiszter, Goldberg, az új ENSZ-delegátus és McGeor- ge Bundy egyórás tv-interjú keretében fejtették ki a kormányzat vietnami politikáját. Bár a vita során Rusk hangoztatta, hogy az Egyesült Államok „kész azonnali feltétel nélküli tárgyalásokra” a három amerikai politikus szavaiból az derült ki, hogy az USA a katonai győzelmet, vagy legalábbis a katonai helyzet megváltozását akarja elérni Vietnamban. Bundy kijelentette például, hogy a helyzet megváltozása „jelentős mértékben befolyásolhatja” a tárgyalások alakulását és leszögezte, hogy az USA a tárgyalások előfeltételeként nem hajlandó kivonulni Vietnamból. Az interjú során Rusk azt mondotta, hogy az Egyesült Államok az 1954-es genfi egyezmény elveinek helyreállítását akarja elérni, úgy tekinti, hogy az újraegyesítés és a társadalmi rendszer problémájának eldöntése a vietnami nép belügye. Ennek a nyilatkozatnak értékét azonban szinte semmivé tette, hogy sem a külügyminiszter, sem McGeorge Bundy nem volt hajlandó nyíltan válaszolni arra a kérdésre, mit tenne az Egyesült Államok, ha Dél- Vietnam népe az ország újraegyesítése és a szocialista társadalmi rend mellett döntene. Szavaikból úgy tűnt ki, hogy Washington nem volna hajlandó elfogadni egy ilyen döntést, és „vétójogot” követel magának azzal szemben. A három amerikai politikus tv-interjúja egybevág más nyilatkozatokkal, amelyek egyöntetűen a katonai nyomás politikáját helyezik előtérbe. Ennek a politikának érvényesülését mutatja, hogy állandóan tovább növekszik a Dél- Vietnamba küldött amerikai csapatok száma, amely keddre elérte a 100 000-ret. Ugyancsak érre mutat, hogy az elmúlt napokban minden eddiginél nagyobb szabású légitámadásokat intézett az amerikai légierő a VDK ellen. McGeorge ismételten kijelentette, hogy a támadásokat Johnson elnök személyesen irányítja. Egy katonai szóvivő szerint a légitámadások növelése és a szárazföldi akciók kibővítése következtében „az USA ismét kezd felfelé kapaszkodni a vietnami lejtőn.” Washingtoni politikai megfigyelők úgy látják, hogy az Egyesült Államok az elkövetkező hetekben tovább növeli a katonai akciókat, különösen a VDK elleni légitámadásokat a nyomás politikájánakdemonst- rálására. UNIVERSIADE 1965 Tenisz: A férfi páros küzdelmei megkezdődtek a délutáni órákban, de aztán a nagy eső miatt félbe kellett szakítani a versenyeket. Ha az időjárás megfelelő, szerda délelőtt folytatják a kedd délutánra kiírt találkozókat. Üszás: Négy szám döntője szerepelt á programban: az 1500 m-es gyorsúszás, a 200 m-es női mellúszás, a 4x100 m-es női gyors és a 4x100 m-es férfi Vegyesváltó. 1500 m gyors: 1. M. Wall (Egyesült Államok) 17:09.9 p. (Universiade Csúcs.) 2. S. Belie — Gejman (Szovjetunió) 17:17.8 p. L.-5. Katona József (Magyarország) 17:48.2 p. A 200 m-es női mellúszásban a szovjet Babanyina végig vezetve fölényesen került az első helyre. Harmadiknak hagy küzdelem után Egervári Márta érkezett a célba, míg a másik magyar, Kármán, hatodik lett. 200 m női mellúszás: 1. S. Babanyina (Szovjetunió) 2:52.4 p. Universiade fcsúcs! 2. E. Schmidtová (Csehszlo- irákia) 2:56.4 p. 3. Egervári Márta (Magyar- farszág) 2:57.3. A 4x100 m-es férfi vegyes- Váltó a vártnál sokkal izgalmasabb, színvonalasabb, érdekesebb versenyt hozott. A magyar váltó, amely mindvégig a harmadik helyen feküdt, nagyszerű országos rekorddal került (dobogóra. 4x100 m vegyesváltó: * 1. Egyesült Államok 4:03.9 p. Universiade csúcs! 2. Szovjetunió 4:05 p. 3. Magyarország (Csikány, Lenkei, Gulrich, Dobay) 4:06.4 p, országos csúcs, régi 4:06,9 PA 4x100 m-es női gyorsvál- tőban a magyar úszók csaknem tnyolc méter előnnyel értek el2 1965. augusztus 25., szerda sőnek a célba. Ezzel a magyar úszók negyedik aranyérmüket nyerték. 4x100 m női gyorsváltó: 1. Magyarország (Erdélyi, Korényi, Egervári, Madarász) 4:21.8 p. 2. Nagy-Britannia 4:27.9 p. 3. Szovjetunió 4:31.1 p. A férfi páros küzdelmei: Ezzel befejeződtek az Universiade úszóversenyeinek küzdelmei. Az arany-, ezüst- és bronzérmeken 11 ország versenyzői osztoztak. Ország A. ! E. B. 1. Egyesült Államok 7 4 4 2. Magyarország 4 1 5 3. Szovjetunió 2 7 4 4. Japán 1 — 1 5—7. Franciaország 1 __ __ Ju goszlávia 1 — — NSZK 1 — — 8—9. Hollandia — 2 — Nagy-Britannia — 2 — 10. Csehszlovákia — 1 1 11. Románia — — 2 Vívás: Elődöntő: Magyarország—Szovjetunió _ 9:5 Gy.: Gulácsi (3), Damásdi (3), Vadász (2), Szalontai (1), illetve: Prudszkova (2), Ju- becskaja (2), Karoleva (1) és Ivanova (0). Műugrás: A férfi toronyugrással befejeződtek a Sportuszodában a műugró verseny küzdelmei. Ebben a számban is az esélyes amerikaiak szép gyakorlatokat bemutatva biztosan szerezték meg az első két helyet. Harmadiknak egy lengyel sportoló végzett. A magyar színeket Hernádvölgyi István képviselte. A selejtezők során 9. lett, így nem került a döntőbe. A négy mfiugró számban a- érmek megoszlása így alakult: Ország A. E. B. 1. Egyesült Államok 2 2 — 2. Lengyelország 3. Nagy-Britannia 4. NSZK 5—7. Ausztria Magyarország Szovjetunió 1 1 1 1-------11 Watts-negyedben minden csendes? A Los Angeles-i „felkelés” — a hivatalos jelentések szerint — véget ért. Igaz ugyan, hogy azóta ismét megöltek ugyanott egy néger tüntetőt. És az is igaz, hogy a letartóztatott sok száz „lázadó” sorsáról semmi hír. És az is igaz, hogy a tragikus esemény alapvető okai sem tűntek el. Mindez eléggé megmagyarázza azt a tényt, hogy a világsajtó nem tért napirendre a történtek felett. Feltűnő volt, hogy a máskülönben olyan fürge és buzgó kapitalista képügynökségek ezúttal szűkösen bántak fényképezőgépeikkel. Az igazán drámai erejű és az USA reakciósai ellen dokumentumként szolgáló felvételekből csak módjával adtak közre néhányat. A tények azonban tények és ezeket nehéz elkenni. Tehát: az „incidens” eddig felbecsült kárösszege 175 millió dollár. Több mint 2900 nagy tűz pusztított. A halottak száma jelentős, a sebesülteké úgyszintén. Fogságban sínylődik 2760 személy. Johnson elnök is „tragikusnak és megdöbbentőnek” nyilvánította az eseményt, amelyről néhány képet mutatunk most be olvasóinknak. Long Beach-ben (Kalifornia). Edmund Brown, Kalifornia állam kormányzója, a „néger felkelés” leverése céljából mozgósította a nemzeti gárdát. A képen: A nemzeti gárda egyik osztaga elzárja a város főutcáját. A Los Angeles-i néger negyedben egy héten át elkeseredett harc dúlt a rendőrök, a karhatalom és a végletekig elkeseredett négerek között. Augusztus 14-én maga a „nemzeti gárda” érkezett meg a „fekete gettódból kitört négerek harcának letörésére. A képen: Egy rendőr áll őrt egy sérült autó mellet, előtte foglyul ejtett sebesült, megbilincselt néger tüntető. Augusztus 15-én újabb rendőri riadóegységeket küldtek a néger felkelés megfékezésére, illetőleg tovább terjedésének megakadályozására Kalifornia más városaiban. A képen: A rendőrök fegyverek után kutatva megmotoznak egy falhoz állított néger csoportot. A „néger gettóban” a rendőrség hallatlan brutalitással lépett fel. Válogatás nélkül letartóztattak mindenkit, aki az útjukba került. A képen: A rendőrség egy megbilincselt néger nőt és férfit kihallgatásra hurcol. (Rádiótelefotó — MTI Külföldi Képszolgálat.) Felháborodás Jugoszláviában a frankfurti ítélet miatt Az NSZK nem BELGRAD (MTI): Felháborodást, nyugtalanságot és tiltakozást váltott ki Jugoszláviában is az úgynevezett auschwitzi perben hozott frankfurti ítélet. Jugoszlávia — emlékeztetnek rá Belgrádban — Európa ama országai közé tartozik, amelyek különösen sokat szenvedtek a fasiszta barbárságtól. Csaknem kétmillió jugoszláv állampolgárt gyilkoltak meg, vagy hurcoltak koncentrációs táborokba. Az NSZK azonban nem hajlandó hozzájárulni a fasizmus jugoszláv áldozatainak kártalanításához, sőt tétlenül szemléli, hogy fasiszta banditák Nyugat-Németországban felháborító merényleteket követnek el Jugoszlávia hivatalos képviselői ellen, hajlandó kártalanító jugoszláv áldozatait Amint Belgrádban hangsúly ózzák: nemcsak az a felháborító, hogy Frankfurtban viszonylag enyhe büntetéssel sújtották az emberiség ellen súlyosan vétkezett auschwitzi hóhérokat. Sokkal nyugtalanítóbb az a körülmény, hogy a frankfurti bíróság és az NSZK más felelős szervei nem hajlandók levonni a politikai tanulságot a történelem legsúlyosabb emberi eltévelyedéséből, amelynek nyomai még napjainkban is kimutathatók. A felháborodás hangján ír az auschwitzi perről a Borba is. — A frankfurti bíróságtól — írja — a nemzetközi közvélemény sokkal többet várt, mint azt, hogy. bebizonyítsa i a fasizmus a húsz vádlott bűnösségét. Az, ami Frankfurtban történt, egyenlő azzal, mintha az auschwitzi vérfolyam a bírósági procedúrák homoktengerébe veszett volna. Hiszen nemcsak a húsz vádlottról van szó hanem arról a többezer háborús bűnösről is, aki háborítatlanul él a Német Szövetségi Köztársaságban. Az ő nyugalmukat bizonyára a legkisebb mértékben sem zavarja a frankfurti ítélet. — A frankfurti „büntetés” semmin sem változtat és azt sem segíti elő, hogy a német nép levonja a tanulságot a történelem legtragikusabb leckéjéből. És ez már önmagában is súlyos vétek az emberiség ellen — fejezi be cikkét a Borba. _____ , MO SZKVA: A sajtó képviselői előtt kedden Moszkvában bemutatták „Az ember kilépett a világűrbe” círtiű filmet. A film Pavel Beljajev és Alekszej Leonov űrhajósoknak a Vosz- hod 2-őn lebonyolított űrutazását örökítik meg. MOSZKVA^ Koszigin, a szovjet Minisztertanács elnöke kedden a Kremlben fogadta Funada japán képviselőházi elnököt és baráti megbeszélést folytatott vele. Funada a Szovjetunió Legfelső Tanácsának meghívására tartózkodik Moszkvában. MANILA: A fülöpszigeti rendőrség közlése szerint a viharos tengeren felborult egy túlzsúfolt I motoros bárka, amely Leytej szigetről Samar sziget felé tartott. Az utasok közül 45 a tengerbe fulladt, húsz eltűnt. A bárka befogadóképessége 40 személy lett volna, de 150-en utaztak rajta. ŰJ-DELHI: Kedden az indiai fővárosból hazautazott a Mazurov miniszterelnök-helyettes vezette szovjet kormányküldöttség. A szovjet delegáció kétnapos indiai látogatása során megbeszéléseket folytatott Radha- krisnan elnökkel, Sasztri miniszterelnökkel és Szingh külügyminiszterrel. TOKIO: Hadihajók és tengeralattjárók kíséretében kedden befutott Sasebo japán kikötőbe a „Permit” amerikai atomtengeralattjáró. Még jóformán ki sem kötött, máris a kikötő lakosságának heves tüntetése fogadta. A tömeg az ellen tiltakozott, hogy a kikötőt amerikai tengeralattjárók támaszpontjává tegyék és követelték az amerikai atomtengeralattjáró távozását. MEXICO: Mexico városát két percig tartó erős földrengés rázta meg. A jelentések szerint ebben az évben ez volt a legerősebb földmozgás, amit a fővárosban észleltek. A villany- és telefonvezetékek megrongálódtak, a károkat azonban hamarosan helyreállították. Több épületben a mennyezetről lehullott a vakolat. Az első jelentések szerint négy ember meghalt. MOSZKVA: Alekszandr Vinogradovot, a neves szovjet biokémikus 70. születésnapja alkalmából Le- nin-renddel tüntették ki.