Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-17 / 167. szám

\ Az dertfift hét hazai «portese­ményei Irözül legtöbb szurkolót az MNK szerdai; második forduló­jának eredményei érdekélték. S ez érthető is. hiszen az első forduló után a második is hozott kelle- raetien,. vagy éppen kellemes meglepetést a csapatok szurko­lóinak. Az abasáriak például az NB m~as Hatvani Kinizsi fölött diadalmaskodtak 1 rO arányban, míg az Egercsehi Bányász együt­tese az NB n. éllovasával, az Egri Dózsával ért el 2:2 arányú döntet­lent; és csak a szerencse mentette meg a vendégeket a vereségtől. Gratulálunk a két továbbjutó csapatnak és további sikereket kí­vánunk az MNK-ban való szerep­lésükhöz. A két NB-s csapatnak a ügyeimébe szeretnénk ajánlani ugyanakkor, hogy ez a vereség tíz-húszezer forint „Mesést” is je­lent részükre, a költségvetési be­vételt illetően. S ez a kiesés drága vereséget jelenít, még a megye egyetlenegy NB H-ess együttesének is. ★ ügejfeea» két csoportban tovább ÍOlytatóUnak a nagy népszerűség­nek örvendő, kispályás labdarúgó- mérkőzések. A közel 20 együttes a bét első napján méri össze erejét, s gyakran esnek gólok és Időnként színvonalas küzdelmeket Is láthat a szép számú közönség. A bajnok­ság jelenlegi állása: L csoport: 1. Pedagógus 19, 2. Lendület 16, 3­Lakatosárugyár IS, 4. Honvéd II. 14, 5. Dohánygyár 14, 6. Bútorgyár 13. 1, Olajbányász 13, 8. Gyak. Isis. 19, 9. Pincegazdaság 4, 10. Fű- tóháx 0 ponttal. □. csoport: 1. öregfiúk 18, 2. Honvéd 1. 15, 3. Főiskola 14, 4. Bervai Vasas 14, 5. AKllV 14, fi. E. Spartacus 9, T. Vendéglátók fi, 8. Heiylipar S, Sl KlSZ-bizottság 4 ponttal. ★ ! a község sportsze­rető lantosai és vezetői nagy áldo­zatod átán új sporttelepet Xétiest- tettekj korszerűnek: mondható labdarúgó-, kézilabda- és futópá­lyával,- valamint öltözőhelyiséggel. A pályát körül Is kerítették. A több tízezer forintot étű beruhá­zást a sportkör tagjai, a honvéd­ség,- és az egyszerű szurkolók is támogatták társadalmi munkával, sőt, segítő szándékkal a Mátravt- déki Fémművek villanyszerelői is ,,bedolgoztak’- beszerelték a vit- ianyháliázato« éa a motort az épü­letbe. Ez eddig szép és követési» mél­tó kezdeményezés és cselekedet volt. Sajnos azonban, az örömbe üröm’ is vegyük* mert az így el­készült öltözőben tea tehet hasz­nálni a zuhanyozót. Vaj au miért? A vflianyiszereíöfc átel végzett munka'— a műszaki felülvizsgá­lás után kiderült — nem megfelelő és ezért a körzeti megbízott nem végzi el a hálózatha való bekap­csolást Így aztán már egy évé nem használható a verpeléti sport­kör öltözőjének zuhanyozója sem. A sportkör vezetői helyesen cse­lekednének, ha a -kezdeti nagy akarat és erőkifejtés után követ­kezetesen megtennék a szükséges .ntézkedéseket a probléma gyors megoldására’ is. Egy szép sport­pályáról. s nem utolsó sorban a sportolók egészségéről van. szó. Egyrs több sportkör csatlakozott megyénkben is ahhoz a nemes moz­galomhoz, amelyet az ország lako­sai az árvízkárosultak megsegíté­sére indítottak. Mérkőzéseket, sportvetélkedőket rendeznek és en­nek bevételével járulnak hozzá a bajba jutottak anyagi támogatásá­hoz. Az így befolyt összeg több tízezer forintot tesz már ki me­gyénkben, s úgy hisszük ezért az emberséges cselekedetért csak köszönetét mondhatunk vaiameny- nyi sportkörünknek. Ma egyébként a Honvéd Gaga­rin SE Feldebrőn játszik ilyen mérkőzést, a szovjet légierő egyik csapatával, míg Füzesabony­ban, délután 17 órai kezdettel az FVSC idősebb játékosokból verbu­válódott Telep és Falu csapata mérkőzik meg egymással. ★ Valamennyiünknek: nagy örömet szereztek a Gyöngyösi Spartacus megyei bajnok ifjúsági csapatá­nak tagjai az elmúlt héten. A Mis­kolcon megrendezett háromnapos területi d-öntőn megszerezték a jo­got szép győzelmi sorozatukkal az országos döntőben való szereplés­hez, ahol az ország 8 legjobb if­júsági csapata küzd majd meg az országos bajnoki címért. A gyöngyösi fiatalok kedden (július 20-án) játsszák első mér­kőzésüket a legjobb négy közé ju­tásért Budapesten, az 01161 úti FTC-pályán, a Nyíregyházi Vasút ifjúsági csapatával. A mérkőzésre 16 órai kezdettel kerül sor. A gyöngyösiek sikerének már- csak azért is lehet örülni és gra­tulálni, mert ez a csapat néhány évvel ezelőtt szerveződött a grün­den, ahol mezítláb rúgták a lab­dát a fiúk. Bágyi Imre, valamint Kozgonyi Iván edző figyelt fel rá­juk, és szakszerű, lelkes munkával olyan csapatot tudott kovácsolni belőlük, amelyik évről évre na­gyobb sikereket ér eä. A fejlődés egyenletes volt ed­dig és ma már az országos hímév kapuját döngetik, többen pedig az országos ifjúsági válogatott dm várományosai. Bízunk bennük.- lel­kesedésükben és arra kérjük őket, hogy ezen a találkozón is szívvél- lé'.ekkel. minden tudásuk lathave- téséfvel küzdjenek a pályán, s be­csülettel képviseljék megyénk fej­lődő, ifjúsági labdarúgását. ★ S ha már a fiatalokról van szó* beszéljünk az úszókról is. Pénte­ken Budapesten megkezdődtek az országos ifjúsági úszó-bajnokság küzdelmei. Az első napon nyolc versenyszám közül hatban új ifjú­sági és bajnoki rekord született. Különösen Túróczy tett ki magá­ért. Egymaga három rekordot szárnyalt túl, de eredményesen szerepeltek az Egri Dózsa fiatal­jai is. Az első napon a férfi 4x200 m-es gyorsváltóban az egri fiatalok 9:03,9 idővel megszerezték az or­szágos bajnoki címet. Bízunk abban, hogy a további küzdelmekben is ilyen szép, re­ményeket keltő eredmények szü­letnek majd. Fazekas István A Pétervására—Erdőkövesd, Egerbocs-Szentdomonkos elmaradt járási bajnoki labdarúgó-mérkőzé­seket Július 25-én kell lejátszani, mivel a kitűzött napon, július 18- án a megyei epartakiádra kerül sor. Vasárnap barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzést játszik a Honvéd Gagarin SE a szovjet légi­erő egyik labdarúgó csapatával. A mérkőzésre Feldebrőn, 17 órai kezdettel karfa eor. V-t Mező. A bevételt az árvízkárosultak megse­gítéséi» fordítják. ★ A bajnoki Idény befejezése után, kedden a 12 tagból álló vízilabda- válcgatot tBukarestbe utazik, ahol hatos tornán vesz részt. Az öt na­pig tartó vetélkedőn két román válogatott. Magyarország, az NDK, Bulgária és Svédország együttese indul. Az egriek közül a magyar vízilabda válogatottal utazik Pé­csik is, akit ismét, beválasztottak a keretbe. ökölvívás Csütörtök est» a Buda pesti Hon­véd tornacsarnokában bonyolítot­ták le a Budapesti HonvódMCJj pes­ti. Dózsa NB I-es ökölvívó CSB félnehézsúlyú mérkőzését, amely pontot tett a tavaszi Idény küz­delmedre és eldöntötte a Budapes­ti Honvéd—Üj pesti. Dósasa rangadó végeredményét is. Bitter nagy meglepetésre döntő fölénnyel győzött Schlicket ellen, s Így 12:8 arányban a Honvéd dia­dalmaskodott. E eredménnyel befejeződtek az NB 1-cs ökölvívó mérkőzések: tava­szi fordulói. A gyöngyösi Zalka SE, a tavaszi forduló után a ta­bella élére került és egy pontos előnyre tett szert az Üj pesti. Dó­zsa és Budapesti Hondvéddal szem­ben. Az NB I. tavaszi idényének végeredménye: 1. Honv. Zalka SE 5 3 2 — 65:35 8 2. Üj pesti Dózsa 5 3 1 1 55:45 7 3. Bp. Honvéd 5 3 1 1 54:46 7 4. Tat. Bányász 5 2 1 2 48:52 5 5. V. Dinamó 5 - 2 3 41:59 2 8. MTK 5-14 33:63 1 lentkezés: Ostoros* Petőfi, út 8. bz. A Gyöngyösi Vízművek azonnali belépésre keres 1 fő gépkocsive­zetőt. Jelentkezés: Gyöngyös* Jó­kai u. 25 szám alatt. Beköltözhető, 3 szobás* össz­komfortos ház eladó. Csak komoly vevő jelentkezzen. Érdeklődni: v,Szép otthon” jeligés^ gyöngyöst Magyar Hirdetőben. Külön bejáratú bútorozott szoba 3 férfi részére,’ vállalati dolgozók­nak azonnaira kiadó. Gyöngyös* “Virág utca 1. Sertésgondozót keres Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet* Makiár. Fizetés megegyezés sze­rint. Panther típusú autódarura nehéz­gépkezelői vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt azonnali belépés­sel alkalmazunk. Jelentkezni lehet: 4. AKÖV gyöngyösi üzemegysége* munkaügy. Tágas, két szoba, összíkomfortos lakásomat elcserélném kisebb mé­retű hasonlóért. Katonámé, Szé­csehnyi út 14. Gyöngyös Város Tanácsa Kerté­szeti és Köztisztasági Üzeme azon­nali belépésre egy fő építésztech­nikust keres, gyöngyösi munka­helyre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kossuth u. 40. vezfcőt. Jelntkezés: Üzemi Vendég­látó Vállalat központjában,’ Eger; Lenin u. 55. Személyzeti vezetőnél. Jelentkezés. A Gyöngyösi Kö­zépfokú Me zőgazdasági Technikum levelező tagozatára. Felvételüket kérhetik azok a jelentkezőik,' akik elvégezték az általános (vagy ele­mi) iskola 8 osztályát és 2 éves mg. szakmai gyakorlattal rendel­keznek. Jelentkezési határidő: au­gusztus 31. Bővebb feLvilág osátást a mg. technikum levelező tagozata ad. Személyes érdeklődésre felvi­lágosítás minden pénteken dél­előtt* Gyöngyös* Zrínyi «. I. sz alatt. Eladó 3 «aobáSi összkomfortos családi ház. Azonnal beköltözhető. Cím: Gyöngyös* Vöröshadsereg u. 64. Költségmegtérítéssel 1 szoba; konyhás lakást keresek Egerben. ■„Sürgős** jeligére,' egri Magyar Hirdetőbe. ötszobás villaház eladó. Eger, Benin út 9. Érdeklődni; udvarban. Vállalatunk alkalmaz jó menetelő Családi ház eladó 450 négyszö­kisvendéglőbe,. vendéglátóipari -göl telekkel, 50 ezer Ft. Füze»* szakképesítéssel rendelkező üzfleU ahány* Dózsa György út 2. A Domoszló és Vidéke Takarékszövetkezet működési Értesítjük kedves ügy­területén belül feleinket, hogy a Domoszló, Markai, Kisnóna és Yécs községek Gás és Hűtőgép Sxerxia lakosainak részére igények szerint egy — hatvan hónap időtartamra 1000 forintba 16 000 forintig Széchenyi u. 8. szám alól elköltözött, Eger, Almagyar kölcsönt folyósít u. 2. szám alá. Telefon; 20-73. Bővebb felvilágosítást a Takarékszövetkezet dolgozói Vas és Fém Ktsz adnak. vezetősége Bútor« üveg­porcelán kiállítás nyílik ff. hó 18-én, a Verpeléti Föidmiivesszöveticeze! bátor-holtjának nagytermében és az üveg-porcelán szaküzletében A kiállításra kerülő áruk a helyszínen megvásá­rolhatók. A kiállított, illetve raktáron levő búto­rokat a látogatók OTP-hitellevélre is megvásárol­hatják. A kiállítás nyitvatartása: reggel 8 órától 15.30 óráig. Beruházások műszaki ellenőrzésében jártas r Építésztechnikust vagy mérnököt keresünk felvételre. Fizetés megegyezés Szerint: 4. sz. Autóközlekedési Vállalat, műszaki szakosztály, Eger, Le- nin u. 194, Ki kaphat a jövőben propán-bután gázfogyasztói engedélyt? \ felkészülés jegyében.« Barátságos női kézilabda­mérkőzés Ferencváros—Egri Lendület 18$ (9:4) A nagyon szép fekvésű, jól. előkészített tündér parti pályán szép számú közönség előtt ke­rült sor a Ferencváros NB I-es női kézilabda-együttesének vendégjátékára. A nagy hőség ellenére is élvezetes, nagy ira­mú játék alakult ki. A fővárosi lányok nagyobb rutinja, gyorsasága a gólok­ban is kifejezésre jutott. Kü­lönösen Nagy L remekelt, hisz a 18 gólból 12-őt dobott. A tar­talékos egri lányok is bebizo­nyították, hogy fel tudnak nőni a nagycsapatokhoz. Nem lebecsülendő teljesítmény 9 gólt dobni az NB I-ben is ki­tűnően szereplő Ferencváros­nak. Az egriek gólzsákja, Ba­ranyai, 6-szor talált a fővárosi csapat hálójába. Egerben is mindinkább meg­kedvelik a kézilabdát. Ezt a fejlődést csak úgy lehet fo­kozni, ha csapataink sportsze­rűen, teljes erővel küzdenek a pályán Eger és csapatuk szí­neiért. Ma délelőtt 11 órakor, a budapesti Telefongyár csa­patát látja vendégül az Egri Lendület a tündér parti pá­lyán. Olvassa! Terjessze ! a BfPÚJSÁGOT HIRDETÉSI DU AKI Apróhirdetés hétköznap szavanként b- Ft» vasárnap szavanként 2.*- it« 25 ezer km-t futott Skoda Octá­via, kék, eladó. Érdeklődni; Kál; Fő út alsó 28. ’ Eger, Klapka utca 2., saroktelek. házzal (színháznál, szállónál) tár­sasházépítkezésre, emeletráépítésre is különleges alkalom — eladó. Dr. Ho-rváthné, Eger, Lenin u. 9. Egy jó karban levő,- fekete Pan­nónia* igényesnek eladó. Eger,) XHI. kerület, vasútállomás. Franz Wirth bécsi; rövid páncél- tőkés zongora, Hohner, 12 basszu- sos gyermek tan góharmonika eär adó. Eger, Maíklári u. 82. Zongora olcsón; sürgősen eladó; vagy bérbe adó. Eger, Jókai u. ft. Telefoni: IS—33. Jáwa Pionír eladó. Eger; Petőfi tér 15. Jáwa Pionír eladó. Érdeklődni Eger, Berzsenyi út 21. (Kanada.) Személyautók kötelező szavatos­ság-biztosítási díja folyó év má­sodik félévére,- júliusban, még ka­matmentesen fizethető; az Állami Biztosító fiókjaináL A Magyar Hirdető kirendeltsége Eger, Dobó tér 8 szám alól elköltözött, Eger, Széchenyi utca 8. szám alá. Telefon: 18—49, rMPü-m&Gi A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon.: 12-57, 12-73. Postafiók: 23. Kiadj at • Heves megyei Lapkiadó VáEatoch Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca L Telefon: 22-44. Postafiók: 23. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési d^ja egy hóra 12,— Ft. Előfizethető bármely postahivatal­nál és kézbesítőnél. Index: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat; Eger; Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Sokakat érintő probléma a propán-bután palackos gázel­látás, a fogyasztáshoz szüksé­ges engedélyek megszerzése és az eddig bejelentetlen tűzhe­lyek legalizálása. Az elmúlt években az engedélyek kiadá­sát nagy ‘ mértékben korlátoz­ta az a körülmény, hogy az ÁFOR-nak viszonylag kis mennyiségű propán-bután gáz állt rendelkezésére. E problé­mákat rövidesen megoldja a most épülő hajdúszoboszlói fölgázbontó üzem, amely ki­váló minőségű és nagy meny- nyiségű propán-bután gázt gyárt majd. Tekintve, hogy az üzemben a termelési próbák már megkezdődtek, a műszaki vezetők ígérik; az eredeti ha­táridőre, 1966. január 1-re megindul a folyamatos pro­pán-bután gáz termelése. A kőolajipar, mint ismere­tes, jó előre számolt ezzel a megnövekedett termeléssel és a fogyasztás gazdaságos meg­szervezése érdekében még az elmúlt év végén ötvenezeré majd ez év II. negyedévében újabb 50 ezer gázbekapcsolási engedélyt adott át a megyei tanácsoknak. Tekintve, hogy az ellátás, csak 1966. év ele­jével indul, ezek a bekapcso­lási engedélyek előzetes jelle­gűek, feladatuk az, hogy a fo­gyasztó tábort a műszaki adottságok figyelembe vételé­vel felkészítsék a rendszeres ellátásra. E munka nagy ré­szét az ÁPOR úgynevezett bo­nyolító vállalatai segítségével már elvégezte. Mintegy ötven­ezer új fogyasztó lakásátvizs­gálták felül tűz- és baleset- védelmi szempontból, besza­bályozták az új gázberendezé­seket és nem utolsó sorban kioktatták a tulajdonosokat a propán-bután gáz szakszerű kezeléséről. E munkák és velük járó or­szágos felmérések során kide­rült, hogy rendkívül sokad vannak olyanok, akik a ko-» rábbi években régi rezsójukatj vagy tűzhelyüket kicserélték modernebbre. A régi gázbe-j rendezések többnyire olyaií személyek tulajdonába kerül-, tefe, akik nem rendelkeznek! fogyasztói engedéllyel. Az ÄFOR most elhatároztál végérvényesen rendezi a gáz-4 fogyasztói engedélyek ügyét. Az eddig bejelentetlen gáztűz-t helyek, rezsók tulajdonosai iá előbekapcsolásban részesülhet-» nek. Akik tehát ilyen régi, vagy átalakított gázfogyasztói berendezéssel rendelkeznek, jelentkezzenek a területileg il­letékes tanácsnál és a kiadott százezres kereten felül elő-} jegyzésbe veszik, ami azt je; lenti, hogy 1966. L negyedévé»* tői kezdve ők is rendszere seri­kapnak palackos propán-bu­tán gázt.' Saját érdekükben azonban, az új fogyasztókhoz hasonló-* an, nekik is műszakilag felül kell vizsgáltatniuk gáztüzelő berendezéseiket. Ezért mielőtt a tanácsnál bejelentik igényü­ket, a megyében illetékes pro­pán-bután gáz bekapcsolással és ellenőrzéssel megbízott vál­lalat szakembereivel vizsgál­tassák felül gáztűzhelyüket, ha kell, javíttassák meg. Erről az előzetes vizsgálatról a meg­bízott javító vállalattól igazo­lást kérjenek, amelyet az igényléshez csatolni kell. A helyi tanács ugyanis csak így adja meg az előbekapcsolási engedélyt. Heves megyében a Mátra* vidéki Építő és Szakipari Ktsz (Gyöngyös) végzi ezeket a mű­szaki vizsgálatokat. A torlódá­sok elkerülése céljából, akik legalizáltatni kívánják régi be­rendezésüket, jó előre jelent­sék be a műszaki ellenőrzésre vonatkozó igényüket. Á világhírű Berlini Nagycirkusz GYÖNGYÖSRE július 20—21—22 EGERBE július -23—24—25—26 Jön! Jegyek elővételben válthatók a művelődési házaknál, Egerben a színházi jegyirodában.1

Next

/
Thumbnails
Contents