Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-17 / 167. szám

SANTALFY ISTVÁN vers«: HUNYADI ISTVÁN: Ismertem őt • • Nadányi Zoltán emlékének Ismertem őt. A piripócsi utcán láttam. Tudtam, hogy ő. Jött olykor, furcsán elgondolkozva, mintha nem is ottan, de máshol járna. Tán kéklő habokban a Balatonon, — katicabogárka útját segítené a parti nászra, vagy aranypiros pillangót keresne, vagy átélné, — milyen volt tegnap este. Ismertem őt. (Ö, persze, sosem — engem.) Ha láttam jönni, és feléje mentem, s tudtam hogy ő, és tisztelettel néztem, a furcsa fényt messzenéző szemében. A furcsa vendég elment. Régen elment. Nem mondott semmit, nem mondott sem ellent, se igent. Piripócs! — tudtad te akkor, ki sétált végig olykor, alkonyaikor a főutcán, — kinek szivében álmok, szerelmek, versek éltek, s más világot álmodva járt a földön, s túl a földön, hogy zárt rendszeréből egyszer kitörje bár elment, itthagyta az ezüstkertet, a lepkék himporát, a tarka versek, az élet és a szerelem szerelmét, — itt él, köztünk, jár-kel, a furcsa vendég ... Századik napja... Száz napja tart a küzdelem. Csapdos a szörnyeteg madár Ember és megvadult elem. Vonul az ár és jön az ár. „Buzgár” — ezernyi seb fakad. Csodálatos forradalom. Es nincs egyetlen pillanat. Negyvenezren a gátakon. Innen a Duna messze van. s a Tisza is. Itt nincs veszély. A víz mégis nekem rohan, a víz szívemen fölül ér. De nem lep el, nem lephet el, csak örvénylik körül az ár, mert az embernek győzni kell! Mert ennyi néki visszajár! £>all Lzínfráiík A nap halódott. Vérző sebében hold-arcú vitéz nyílvesszeje állt. A lét veszendő, nagy pillanatát lestem, mint készült esti halálra. Borzongtak a fák, bús, vetkező lánykák, oldott-hajú csupa láng, csupa rózsa! Boglár és násfa a gyepre kiszórva: égő pipacsok, vad kankalinok. S a madarak, a tűnő fény siratói: Mekkora bánat zengett a lomb alól! Így zúzódva—csobogva az a szív dalol, mely láza fogyóban egyszer csak megáll. Tűnődve, lassan lépek be a házba s ujjaim nyomán pár késett sor kiröppen, aztán leroskad toliam, szárnyaszegetten, elért az est: a színjátszó halál. SANUR KARAARTIAN: A Ml ÉLETÜNK Égő szemmel Hajló térddel Csukott kézzel Vártad az üdvösség" Lesütött szemmel Bicegő lábbal Nyitott tenyérrel Várod az irgalmat Hunyó szemmel Görbeűt vállal Lukas tenyérrel Fogod várni a szabadulást Fordította: Bán Ervin. MARKÖ PÁL: i POLNER ZOLTÁN: | Az anyaság dicsérete . Ügy mondom el, mint egy balladát: és elközelgett lefoghatatlan örömöd a testben. A fájdalomnál is mélyebb zokogásra vágytál. Görcsös ujjaid között elhamvadt a hold és végigcsattant karjaid boltozatán öled váltóláza, mint utak, gyümölcsök madarak pihegése a vérben | a szavak tiszta tűzhelyei körül és < beteljesednek rajtad csókjaim. í',^/WVS/WVWVVWVV/WW\/WVV\A/VVW\/WWWWW\/VWWVVVAAA/VN*<NAAAAAA*A/W\AAAA/\/V\/WkA'WWWWVWVVVWV'AA*^WVWWV«A/WWkAA*/V«« Földet járó istenek Olykor megráz, hogy vagyunk, voltunk, Halandó semmik s mindenek, Kínok között is átfutottunk Vonagló századok felett. Kohók és háborúk születtek, Izzott a vas, ömlött a vér, De szerte szállt az új koreszme, S az ember új utakra tér. Az agy fürkészi szakadatlan Az örök megtanulhatót, S feltalálja rosszra, jóra — az atomot s az űrhajót A föld gazdája lett az ember, de nem fullasztja tüdejét — mert kérges marka rabmunkáját — elvégzi már megannyi gép. S ha visszanézek, hogy kik voltunk, Halandó semmik, mindenek — De égbe törnek, győzelemmel A földet járó istenek. szűcs ANPOK 'P&OZA&AM Itt fenn a hegyen jó a vára­kozás, ha annak jöttét várjuk, aki kedves nekünk. Kétszer jut hetenként ebből az öröm­ből: ácsorogni a fák alatt, les­ve, hogy jön-e már. S feltűnik az emberek között... Megis­merem messziről, szemem szomjasan issza be alakját, s az öröm szinte ízlelhetően árad szét minden porcikám- ban. A feleségem jön, most lé­pett be a szanatórium kapu­ján. Lassan, fáradt léptekkel közeledik az emelkedőn. Mennyire ismerem már min­den mozdulatát! Hányszor jött így felém! Ugyanitt, ezen az úton ... Akkor is beteg vol­tam, amikor első gyermekün­ket várta. Jött, két nappal a szülése előtt is, aprókat lépve, meg-megállva, kezét mellére szorítva, s úgy csitítgatta a szívét. Szelíd, hunyorgó szemmel már messziről azt fürkészi, láthat-e rajtam valami válto­zást? Én pedig arcát nézem. Ugyanolyan, mint régen: a legkedvesebb. A szél gyengé­den hátrasimítja a laza konty- ból kiszabadult szálakat. — Szervusz! De jó, hogy ma ilyen korán jöttél... — Jól vagy? — kérdezi halkan. Szemei közelről is megvizsgálnak, sugara átjár, mint a röntgensugár. Meleg is, hűvös is egyszerre a szája, és amikor átölelem vékonyka vál­lait, mintha egészsége átköl­tözne belém, hirtelen erősnek érzem magamat. — Gyere, üljünk ide a pád­ra. A nap is idesüt. — Jó. — Ha fázunk, sétálunk majd egy kicsit. Letelepszünk, s egy pillanat­ra mosolya álarca alól elővil­lan a fáradtság. Gyorsan meg­simogatja az arcom, hogy be­lém rekessze a kérdést. Tu­dom anélkül is ... Nálunk más a rend, mint amit az úristen meghagyott a világ teremtése után. A hetedik nap a nagy- takarításé. A gyerekeken is olyan az ing két nap után, mintha kubikusok lennének... — A gyerekek? — Megvannak. Akár az ör­dögök. Sírtak, hogy jönnek ők is, hozzád. — És te...? ' — Elbontottam két párnahu­zatot az éjjel. Amit sohasem használtunk. Fehér inget var­ratok, szerepelnek az óvodá­ban ... — A cipőt megvetted ma­gadnak? — Sötétkék ruhát találtam nekik az egyik üzletben. Ha látnád, milyen jól áll öcsi­nek ... Csak ... Hamar kinö­vi. Á vasárnap délután zajai dünnyögnek körülöttünk. A fogaskerekűt kurta kis trom­bitaszó indítja, s nyomban idehallik, amint az áram fel­visít a motorokban. Madarak és gyerekek kiáltása száll né­ha hozzánk. A nap melege nyugalmat áraszt, elkerül bennünket a szél is egy-egy pillanatig. Évődéssel akarom elhessegetni a némaságot, amely egyszerre ránk települt — Mondtam már neked? Csak néz rám, kicsit hu­nyorgón, mintha ostoba tréfa következnék. — ... hogy te vagy a leg­jobb feleség a világon? Néz rám, s amikor megszó­lal, könnyben úsznak a sze^ mei. — Tudom... Mert akarattal csinálom... Könnyesen néz ... Nagy ég! Nem ismertem eddig a sze­meit! Ámulok, mint Andrej Bolkonszkij az austerlitzi ütkö­zet után, amikor az árokban feküdt sebesülten s rázuhant az ég kék magassága. Újság, színház, hangverseny — egy gombnyomásra IV agy utat tett meg a Magyar Rádió, amelynek idén ünnepeljük negyvenedik születésnapját 1925. őszén kezdte adásait. Kezdetleges munkakörülmé­nyeiről az egykori közreműködők és technikusok mulat­ságos, s ma már szinte hihetetlennek tűnő történeteket mesélnek. Elmondják, hogy annak idején csak az egyenes­adást ismerték, és csak egy évtizednyi rádiózás után, mint forradalmi újítás, vonult be a stúdióba a viaszlemez. Hol voltak még a hangkulisszák? A legegyszerűbb zöre­jeket is a mikrofon előtt rögtönözték. A legenda szerint a madárdalt eleven énekesmadárra bízták, a tenger hul­lámainak zúgását pedig mosóteknőben állították elő és hangosították. Mindez persze a rádiózás hőskorát jellem­zi, azokat az éveket, amikor néhány ezer készülék szűrte csak a hullámokat, s a rádió olyan ritkaságnak, csaknem annyira mesébe illő szerkezetnek tűnt például Békés vagy Zala megyében, mint manapság egy űrrakéta. A fejlődés hamar túllépett a kezdet nehézségein, a rádió az évtizedek során ke’vesek eszközéből a milliós néptömegek szórakozási igényének és tudásszomjának kielégítője lett. Elhárultak az anyagi és technikai aka­dályok s ma kevés kivétellel mindenhová eljut már az éteren át sugárzott szó és zene, dráma és híradás. Csakhogy az utóbbi két évtizedben különösen gyors és széles körű térhódítással nem tartott lépést a rádió­műsor élvezésének, hasznosításának tudatos gyakorlata, a hallgatás művészete. Ehhez szeretnénk néhány tanácsot adni. Kiinduló pontul a heti műsort ajánljuk. Ehhez mindenki hozzájuthat, aki nem sajnál hatvan fillért A napilapok ugyanis minden héten közük a következő hét rádióműsorát. Ugyanezt jóval részletesebben, érdekes hírekkel kiegészítve tartalmazza a Rádió és Televízió Újság. A műsor lehetővé teszi, hogy ne vaktában, vélet­lenre hagyatkozva nyissuk ki készülékünket. Bosszúság­tól is megkímél, mert ha átnézzük és megjelöljük benne a számunkra legérdekesebb hallgatnivalókat, nem kell utólag megtudnunk, hogy elmulasztottuk a várva várt színház-, vagy sportközvetítést A műsor arra is jő, hogy megismerjük és igényeink­■™ kel szembesítsük a sokszínű, gazdag választé­kot Magyarországon — a nehezen fogható URH-adótól eltekintve — két állomás működik; ám egyes vidékeken a Petőfi rádió élvezését technikai akadályok megnehezí­tik, vagy lehetetlenné teszik. A szerkesztők igyekeznek tehát a legfontosabb, valóban millióknak szánt adásokat a Kossuth hullámhosszán sugározni. Ez pedig azt is je­lenti, hogy a rádió sokféle igényt kíván kielégíteni: a leg­különbözőbb érdeklődésű, foglalkozású, műveltségű em­berekhez igyekszik hozzáférkőzni. Ezért kínál annyiféle, jellegre és fajsúlyra annyira különböző műsortípusokat Világszerte megfigyelt jelenség, hogy a televízió és a rádió hírszolgálata gyorsabb, népszerűbb, mint az újságoké. Nálunk verseny helyett inkább munkameg­osztás jellemzi a sajtó és a modern híradó eszközök (rá­dió és televízió) viszonyát Kétségtelen azonban, hogy a reggeli és az esti krónika, s a két-három óránkint sugár­zott hírek szélesebb körben terjednek, gyorsabban hat­nak, mint a lapoké. Népszerűek a híreket magyarázó, hazai és világesemények összefüggéseire mutató, előzmé­nyeket és várható következményeket elemző kommen­tárok, a külföldre küldött munkatársaktól érkező tudósí­tások. A politikai tájékoztatás napi formái mellett kiala­kultak az ipar, a mezőgazdaság, a társadalmi és kultu­rális élet időszerű problémáit feltáró és meg is vitató mű­sorfajták. De jelentős fóruma a rádió az ismeretterjesz­tésnek is. A művészi értékek leghatásosabb népszerűsítője ugyancsak a rádió. Zenei műsorai széles skálán mozog­nak. Az operettől a szimfonikus zenéig, a sanzontól a kamaramuzsikáig nyújtanak hallgatnivalót a zene ked­velőinek. Az irodalmi, prózai műsorokban is többnyire öröme telik a hallgatónak. Közönség és kritikusok köré­ben egyaránt jó visszhangra találnak az úgynevezett ösz- szetett műsorok. Ezek azonos témakörben különféle mű­fajú és terjedelmű irodalmi anyagot adnak. Egység a sokféleségben: így lehetne jellemezni az összeállításokat, amelyekben vers, novella, jelenet, drámarészlet, sőt ri­port és interjú is helyet kap. Az összetett műsorok közül hármat említenék. Életrevaló kezdeményezés a vasárnap délelőtti rádiómagazin. Ebben irodalom, színház, zene, humor, rejtvény váltakozik. A világhírű művészei intéz­mények bemutatása, kulturális kuriózumok felvonulta­tása, az irodalmi és zenei élet kiválóságainak közvetlen, friss hangú megszólaltatása valóban magazinszerű. IT edveltek a Pódium-sorozat adásai. Az érdelődők “ megszokták, hogy a világirodalom újdonságait elsősorban ez a műsor közvetíti. Témánkint vagy orszá- gonkint mutat be költőket, novellistákat, drámaírókat. Jellegzetessége, hogy a megszólaló műveket nyomban vita követi: kritikusok, esztéták mondják el véleményü­ket a legújabb irányzatok és képviselőjük érdemeiről vagy árnyoldalairól. Vasámaponkint jelentkezik a Csa­ládi kör, amelynek szerkesztője új rádiós műfajt terem­tett. Ez a dokumentumjáték, a mai valóság egy-egy terü­letének, problémakörének ábrázolása. A dokumentum- műsorok hiteles történeteket, valódi sorsokat dolgoznak fel, izgalmas életközelségben maradnak, anélkül, hogy lemondanának a művészi formálás előnyeiről. Hiteles anyagukat úgy hasznosítják, hogy a konfliktusok, össze­ütközések szövevényéből kiemelkedik a szerző állásfog­lalása. I I. __ ] A színházi közvetítések mellett mind több híve és rendszeres hallgatója akad a Rádiószínház bemutatóinak. Ez a színház széles körű társadalmi visszhangot kiváltó rádiódrámákkal bizonyította, hogy a műfaj egyenrangú társa minden más irodalmi alkotásnak, s hogy az elhang­zott produkciók művészi hatása felérhet a színházi bemu­tatók élményével. A Rádiószínház nemcsak azt érzi köte­lességének, hogy a világ hangjátéktermésének legjavát bemutassa; feladata kialakítani a magyar rádiódráma önálló műfaját, ezen belül mindenekelőtt azt a darab­típust, amely mai életünk, társadalmunk összeütközéseit tudatosítja: kérdéseket tesz fel és merész önállósággal orientációt, válaszokat is ad a hallgatóknak. A fáradozás nem sikertelen. Kiváló szerzők sora (Kamondy László, Vészi Endre, Gyárfás Miklós, Karinthy Ferenc, Sós György, Hámori Ottó és többen mások) mutatkozott be 1963 óta rádiódrámával. E darabok népszerűségének oka az is, hogy rövidebbek, sűr ítettebbek, áttekinthetőbbek, mint a hagyományos színpad művei. A Rádiószínház jó munkájának ma már nemcsak ™ hazai mércéje van. Magyar hangjátékok, szín­vonaluk elismeréseképpen, külföldi adók műsoraiban is rendszeresen szerepelnek. Dersi Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents