Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-13 / 163. szám

Másfél ezer ebéd

JŐ NÉHÁNYAN megijedtek Gyöngyösön, amikor elterjedt a hír, hogy a Felső-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat 15. számú üzemét, amely a volt SZÖVOSZ-iskolában működik, bezárják. Közel másmi ezer ember gondja nőtt meg pillanatok alatt: hogyan biztosítsa magának az étkezést? De a gimnázium kollégiuma, az I. sz. Általános Iskola napközi otthona és az iparitanuló intézet is törhette volna a fejét, honnan szerezzen legalább ebédet a diákjainak.

A kérdés: miért szánta rá magát a vállalat erre a lépésre, miért akarta megszüntetni a közétkeztetést?

Kezdjük azzal, hogy a 15. számú üzem eredetileg háromszáz fő étkeztetésére rendezkedett be. Akkor sem volt több helyük, mint amennyivel ma rendelkeznek, de a belső átszervezés folytán sikerült ki- lencszáz fő étkeztetésére felkészülniük. Átlagban azonban ettől jóval magasabb igényt elégítenek ki. Kicsi a konyha, nincs előkészítő helyiség, ezek a körülmények az ételválaszték szélesítését is korlátozzák. A következményeit érzik mindazok, akik naponta leülnek az ebédlő valamelyik asztalához. De hogy milyen feltételek mellett végzik munkájukat az üzem dolgozói, mennyire felelnek meg ezek a körülmények például egészségügyi szempontból, azt csak a szakigazgatási szervek tudják. Erről nem is érdemes többet mondani. Ha úgy tetszik, borotvaélen táncolt az üzem és a vállalat vezetősége, mert bármilyen közegészségügyi vagy munka- védelmi ellenőrzés bármikor elegendő indokot talált volna a konyha működésének megszüntetésére, akár a dolgozók tisztálkodási lehetőségének hiányában is.

ZSÚFOLTSÁG, helyhiány ez okozott gondot. Más kérdés, hogy a belső tisztaság még az előbbiek ellenére is fokozható lenne, de az épületnek több gazdája van, és ahogy már az lenni szokott ilyenkor, a közösen használt épületrészek gondozásában egymásra várnak.

A lényeg azonban a közétkeztetés: marad-e továbbra is Gyöngyösön az üzemi vendéglátó, vagy bezár a nyár folyamán, ez érdekli a közel másfél ezer embert.

Besztercei György üzemvezetőtől kértünk választ.

A felelet első része megnyugtató. Végre sikerült hosz- szú huzavona után, a tanácsi határozat szerint már jóval korábbi időpontra biztosított plusz-helyiséget megkapniok,

Milyen filmeket vásároltunk?

Hazánkban is bemutatják Tcny Richardson világhírű

filmjét, a Fielding művéből készült Tom Jones-t; az első nagy angol realista regény színes filmváltozatának címsze- repétAlbert Finney alakítja. A romantikus kalandfilmek kedvelői rövidesen láthatják A fekete tulipán-t, Dumas regényének filmváltozatát; Christian Jaque rendező cinemascope filmjében Alain Delon kettős szerepet játszik, partnerei: Virna List és Dawn Adams. Az őszi filmújdonságok közt találjuk Csuhraj Volt egyszer egy öregember... című művét és Steinbeck Éden- kerttől keletre című regényének amerikai filmváltozatát, amelyben a tragikus körülmények közt elhunyt nagy színész, James Dean a főszereplő. A Napfény és árnyék című bolgár filmből ismert fiatal lengyel színésznő, Anna Pruc- nal alakítja az NDK-ban készült operafilm, A bolygó hollandi főszerepét.

Vasutasainkat ünnepeltük

Nyaralás idején

Vastag táskákkal járnak most a postások: az alkalmi nagy képeslap-őzön — időszerű hasonlattal — ismét tetőzik, a karácsonyi, új évi maximumhoz közelit. Nyaralás ideje —

most érkeznek pihenő rokontól, baráttól, munkatárstól a lapok, hogy tudassák: aki küldte, kellemesen pihen, nagyszerűen tölti idejét. Némely műhelyben, irodában valóságos ország-világ baedeckert lehetne összerakni a lapokból, annyi felől jönnek, oly sok mindent ábrázolnak.

Esztendőn át vártunk erre az időszakra. Ki-ki tartogatta^ őrizgette a szabadságnapokat, úgy gazdálkodott velük, hogy maradjon elég a nyárra. S ez így van jól, egész évi munka után jogos és indokolt a pihenés-vágy, a kikapcsolódás. Orvosok, pszichológusok régen kimutatták, milyen nagyon fontos az évnek ez a szakasza,valósággal regenerál, megújít a teljes, gondtalan pihenő. Mind gyakrabban hallunk olyan gyárakról, ahonnan az üzemiek többsége szabadságra megy, s míg a nyaralók vízparton, hegyek között frissülnek, az otthonmaradók rendbe hozzák a gépeket, átvizsgálnak, kijavítanak mindent, hogy aztán lendületesebb legyen a munka, kevesebb az akadály.

Valamikor a nyár derekát uborkaszezonnak hívták, s a jelző valami olyasmit takart, hogy semmi sem történt akkor, tikkasztott a nyár, akinek módja, pénze volt rá, nyaralt, kiürültek a hivatalok, s a magazinok pazar garden partyk képeit közölték... Nos: bizonyos értelemben nekünk is van nyári „uborkaszezonunk.”

Már ami a nyaralást illeti, hisz egyik — de nem jelentéktelen — jellemzője életünknek az a több százezer pihenő ember, alá az üdülőtelepeken, sokszor külországban tölti a nyári két hetet. Más értelemben viszont a mi „uborkaszezonunk” egészen más tartalmat nyert.

Értelme kettős. Egyik a pihenés, az erőgyűjtés. Jó dolog csak tudni is; hozzáértő apparátus törődik, gondoskodik róla, hogy szabadságát mind többen, mind jobban töltsék. Fáradozásuk sikerét felszedett kilók, lebarnult, kisimult arcok igazolják széles e hazában. S ehhez mi csupán annyit tehetünk most hozzá: kívánjuk, hogy minél teljesebb, egészségesebb, vidámabb legyen a nyaralás.

De van a mi „uborkaszezonunknak” más tartalma is.' Ilyen szezon tulajdonképpen nincs. Hisz ha valamikor is az évben, úgy éppen nyár derekán van tele mind a két kezünk munkával. Most kezdődik a legnagyobb üzem a földeken, aratás, növényápolás, felkészülés a nyárvégi—őszi betakarításra. S a gyárakban? Most kezdődött a második félév: ilyenkor kell ügyelni a zökkenőmentes folytatásra, most kell megkezdeni az előkészületeket a télre, most dolgoznak a következő esztendő tervein, most fejtik a bányászok az a szenet, amely decemberben, januárban meleget ad, most szabják a ruhagyárak a téli öltönyöket és kabátokat, most tatarozzák az iskolákat, s az építők munkája is java idejéhez érkezett.

Az egykori „uborkaszezon” teljesen fejtetőre állt, mint fogalom, s mint valóság — akkori értelméhez képest — merőben a visszájára fordult. Régi képletét így írhatnák fel: kevés nyaraló — kevés történés. Mai változatát viszont így: százezrek a pihenőhelyeken — itthon pedig sok-sok munka; minden órának, percnek eseménye van. Nemcsak az idén, nemcsak most, máskor, más évben is így van ez — már az élet rendje, valóságos tervszerű programja a zsúfolt, tennivalókban gazdag nyár. S mert a mostani esztendőben az árvíz még gyarapítja az elvégezni valót, programunk tehát feszesebb, naptárunk jobban telve, mint máskor volt. Most nemcsak időszerű dolgainkat kell intéznünk: azt is pótolni kell, ami a kényszerű körülmények miatt a múlt hónapokban elmaradt. lj

Raktározási gondok a füzesabonyi járásban

Megkezdődött az aratás, munkába álltak a kombájnok és a füzesabonyi járás termelő- szövetkezeteiben is egyre-más- ra gyűlik a kombájnszérűkön az új gabona, Nagy munkát és

dughassa a bogarat az alvó baba fülébe. Szerinte a Bala- latont is a papa találta ki, sőt a mamát is a papa találta ki abból a célból, hogy mint néma mártír hol vajas zsemléért szaladjon, hol meg málnaszörpöt fakasszon a büfés kősziklájából.

Pimpike tehát betöltötte a hajót bájos hat esztendejével. Én már előbb is sejtettem, hogy egy Pimpikének ez nem lehet elég. Ö a Balatont is be akarta tölteni. Ennek tulajdonítom, hogy két intő atyai szótag között egyszerre ... zsupsz ... átesett a korláton és elmerült a vízben. A kopasz apának torkán akadt az intő szózat, a mártír mama pedig utánozhatatlan egyszerűséggel elájult. A következő pillanatban felülkerekedett bennem a jó

vei. Pimpike a kalandot megúszta pofon nélkül. A mártír mama utánozhatatlan egyszerűséggel egy pillanat alatt magához tért és folytatta útját a büfé és Pimpike megújuló vágyai között, a papa pedig a nyakamat szorongatta és kezemet csókolgatta, közben apai könnyek között mély, örök és határtalan háláról beszélt és a nevemet kérdezte, címemet tudakolta, bizonyára hálaügyben. Pimpike fütyült rám. ö legalább őszinte volt.

Tegnap egy kis belvárosi utcában, egy cipőműhely ajtajából valaki rám kiáltott. Pimpike kopasz és határtalanul hálás papája. Megragadta a karom, berángatott a műhelybe és közben bugyborékoló hálával lihegte:

— Jöjjön, uram... nem engeérzés és mielőtt kitörhetett volna a pánik, ahogy voltam, ruhástól a vízbe vetettem magam.

Megmentettem. Az egészet megúsztam néhány karcolással és a bal cipóm elvesztésédem el. jöjjön:'.. biztosan szüksége van egy pár szép cipőre, hiszen el is vesztette az egyiket... jöjjön... válassza ki a legszebbet... legfinomabbat. .. ne szégyenítsen meg egy hálás szívű apát...

nem kisebb gondot jelent ezekben a napokban az idei termés elhelyezése és szakszerű raktározása.

A terményforgalmi vállalat felvásárló raktárai a járás minden községében megfelelően felkészültek az új gabona fogadására, tárolására. Mindenhol elvégezték a szükséges javítási, fertőtlenítési munkákat, és minden magtár frissen kimeszelve várja az új termésű A felvásárlási tervek szerint 890 vagon gabonát kell a járás termelőszövetkezeteiből átvenni, s erre — tekintettel a kedvező terméskilátásokra — minden reális alap és lehetőség adva van. Nehézség mutatkozik azonban a tárolással, hiszen a magtárakban mindösz- sze 697 vagon gabona tárolására van lehetőség. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a III. negyedév során a gabonán kívül más termékféleségeket is fel kell vásárolni, s így összesen 1078 vagon termény befogadására alkalmas raktártérre lenne szükség. A meglevő 381 va- gonos raktárhiányt a felvásárlók különféle intézkedésekkel, szükségraktárak igénybevételével igyekeznek pótolni.

Biztatóbb a helyzet a termelőszövetkezetek raktározási helyzetét illetően, mert a járási szinten jelentkező 1171 vagon termény tárolására 1219 vagonnyi befogadóképességű raktártér áll rendelkezésre. Egyes termelőszövetkezeteknél tárolóhely-többlet, máshol viszont hiány mutatkozik. Az utóbbi esetben több termelő- szövetkezet, így a besenyőtelki Lenin és a sarudi Tisza- mente, a helyi általános iskola nyári időszakban üresen álló tantermeit és padlását veszi igénybe tárolás, raktározás céljára. A járás termelő- szövetkezeteiben megfelelő mennyiségű kombájnszérű van. —.——A——— —

MPÜMMG3

1965., július 13., kedd

építés terheit viselni.

A másik megoldás, aminek elvben semmi akadálya nincs, hogy a különböző, érdekelt vállalatok, az üzemétkeztetés fejlesztési keretét vagy annak részét felhasználásra utalják át az üzemi vendéglátó vállalatnak, és akkor a volt zsidótemplom átalakításának gondja megszűnne. Igen ám, de képesek vagyunk-e ma ilyen összehangolt kooperációra, a közérdekek ilyen reális értelmezésére?

Még továbbvíve a kérdéssort: miért csak az érdekelt intézmények, vállalatok, üzemek és a tanács önzetlen segítségét igényli az üzemélelmezési vállalat, miért nem, tesz

maga is erőfeszítéseket a volt zsidóteplom saját erőből történő átalakítására? Gyöngyös város tanácsa bebizonyította segítő szándékát, azzal, hogy az említett objektumot felajánlotta.

G. Molnár Ferenc

ennek következtében még augusztusban megcsinálhatjuk az előkészítő-részleget és az öltözőt. A konyha működtetésének körülményei tehát megjavulnak, de sem az étkeztetés mennyiségi, sem annak tartalmi kerete nem bővül.

Mi lenne a végső megoldás? Besztercei György elmondotta, csak egy új üzemi vendéglátó részleg megépítése változtatna gyökeresen á fennálló viszonyokon. A közelmúltban tárgyalások folytak a városi tanáccsal, ajánlatot kaptak a volt zsidótemplom használatba vételére. A tanács az épületet az üzemi vendéglátónak átadná, a szakértői vélemény szerint az épület megfelelne a célnak, de átalakítása több millió forint költséggel járna. Az újabb kérdés: ki biztosítaná a pénzt. A vállalat a helyi tanácstól kéri a segítséget, gyakorlatilag azt, hogy a tanács a részükre a kész épületet adja át, mert a vállalat a szükséges anyagi eszközzel nem rendelkezik, nincs módja az átAz ország figyelme, tisztelete és megbecsülése vasutasaink felé fordult vasárnap, hogy köszöntse a nehéz vasúti munka kipróbált embereit, akik odaadó, becsületes munkával vívták ki maguknak az elismerést.

A két északi megye: Borsod és Heves vasutasai Egerben találkoztak, hogy megünnepeljék a 15 év óta minden évben megtartott vasutasnapot.

Az ünnepi műsor délelőtt fél tizenegykor, a Vorosilov téri hősi emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a 11 órakor kezdődő központi ünnepséggel folytatódott, az egri Gárdonyi Géza Színházban.

Az ünnepeiteket, a vendégeket Szuromi István, a Vasutas Szakszervezetek Heves megyei Bizottságának titkára üdvözölte, majd dr. Pásztor Pál, a Miskolci Vasutasigazgatóság vezetője tartott ünnepi beszédet.

Beszéde elején külön elismeréssel szólt a Heves megyei vasutasokról, akiket azzal is köszönteni kívántak, hogy a központi vasutasnapi ünnepséget ezúttal nem az igazgatóság székhelyén rendezték meg, hanem Egerben ...

— Ezzel az elhatározásunkkal is ki akártuk fejezni a Heves megyei vasutas dolgozóknak megelégedésünket és

köszönetünket, amelyet jó munkájukkal, a szállítási feladatok teljesítésével érdemeltek ki.

— Bátran állíthatom, hogy a Heves megyei vasutasok mindig a jók között vannak, s legmesszebbmenőkig számíthatunk lelkiismeretes munkájukra.

Ezután a felszabadult magyar vasút húsz évéből adott emlékeztetőt, s példákkal illusztrálta a vasút fejlődését,

vasutasaink életét, a felszabadulástól napjainkig.

Emlékeztetett a Horthy-rend- szer idején tartott vasutasnapokra, amelyek csak a vasutas arisztokráciának jelentettek ünnepet, az utcán pedig kenyeret kéregettek a vasutasgyerekek.

Szembeállította a múlttal pártunknak és államunknak a vasutas dolgozókat számtalan formában történő elismerését, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az idei vasutasnap példái is: a 675 ezer forint pénzjutalom, a 28 érdemes, a 330 kiváló dolgozó kitüntetés és az 515 rendkívüli előléptetés. Nem is szólva a Miskolcon most felavatott 16 millió forintos költséggel épült új MÁV szakorvosi rendelőről, amely talán mindennél szebben példázza államunk törődését a vasutasokkal.

— A vasutas dolgozók jó munkával, a szállítási tervek teljesítésével igyekeznek meghálálni a velük való törődést. Ezt példázza az igazgatóságok között indult munkaversenyben elért első helyezésünk, a SZOT és a Minisztertanács vándorzászlaja fs.

Ezek után az újabb létesítményekről, beruházásokról, a vasút előtt álló újabb feladatokról beszélt, amelyeknek a megvalósításához sok sikert kívánt a megye vasutasainak beszéde befejezéseként az igazgató.

Az ünnepi beszéd után Bíró József, az MSZMP Heves megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a megyei tanács vb-elnöke köszöntötte a vasutasokat.

Ezt követően Tölgyes Lajos, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium osztályvezetője kitüntetéseket adott át a legjobban dolgozó vasutasoknak: 28-an kaptak Érdemes Vasutas, 14-en pedig Kiváló dolgozó kitüntetést.

Ezzel a délelőtti ünnepség befejeződött, amelyet ünnepi ebéd követett a Park Szálló termeiben, majd délután színes juniálissal fejeződtek be a 15. vasutasnap ünnepségei a Szépasszony völgy ben.

(koós)

Mit tehettem? Bementem, i Egy perc múlva csodálatos ci- i pőhalom hevert a lábam előtt, j Arra kényszerített, hogy sorba 1 próbáljam valamennyit. Végre 1 az egyiknél megállapodott.

— Igen... ez az... — mond- | ta rajongva — ez való önnek.

Kissé zavarban voltam. Nem tudtam, mit tegyek, majd merő formaságból megkérdeztem: mi az ára ennek a cipőnek?

— Mama?! — harsogta a hálás férfiú — mit írtunk erre a cipőre? — De választ sem várva, már mondta is. — Hatszáz forint! De ilyen cipő nincs több Európában. Még nyugaton sem!

— Hm'.'.', izé... ez nekem nagyon sok... Én kész cipőt szoktam — hebegtem — kétszázért ... kétszázhúszért...

Nevetett. Gőgösen és megvetően ...

— Kétszáz egy ilyen példátlan cipőért?... Ne tegye magát nevetségessé... De lássa ... én hálás akarok lenni... legyen háromszáz!

Szabadulni akartam ettől a hálás szívű embertől.

— Sajnálom! Kétszázhúsz forint az egész vagyonom e pillanatban — jelentettem ki határozottan.

— Kétszázhúsz forint? — sziszegte gyűlölettel. — Mit képzel, hiszen nekem magamnak kétszáznegyvenben van!

Nem vettem meg a cipőt, természetesen. Mikor elmentem, nem köszönt vissza. Ilyen vevőnek nem is szoktak visz- szaköszönni, még akkor sem, ha mély, örök és határtalan hálát érzünk iránta.

Egy ilyen vevőnek, aki még a belvárosban is alkuszik?

Az ilyen vevő olyan hálátlan, hogy még hálát sem érdemel. ..

gattam egy barátom nyári kalandját.

— Két héttel ezelőtt történt — mesélte barátom —, Siófokról hajón átrándultam Tihanyba. Egy házaspár ült mellettem, s velük „napsugaruk”, szeme- fényük”, „csillag ócskájuk”, egyszóval mindenük, azaz hatéves kislányuk, foglalkozására nézve gyakorló ördögfióka. A papa nem túlzottan beszédes ember. Igaz, nem is volt sok ideje a beszélgetésre, mert egész úton nevelési problémák foglalkoztatták.

„Pimpike, ne taposd le a bácsi cipőjét!... Ne dugd a katicabogarat a kisbaba fülébe! ... Ne töröld a vajas kezedet a kisasszony szoknyájába! ... Ne hajolj ki a korláton! ... Pimpike!!!..." Mást sem hallottam, egész úton csak Pimpike így!... úgy! De szegény kopasz apuka hiába kö- nyörgött, Pimpike akkor is, és azért is úgy. Az volt a meggyőződése: a papa azért találta ki a hajót, hogy ő kedvére letaposhassa a bácsi cipőjét és beA hálaérzés olyan emberi tulajdonság, amelyről megszámlálhatatlan sok paradoxont faragtak már szellemes vigjátékszerzők, komor drámaírók. és érzelgős poéták az emberemlékezet kezdete óta, és nyilván jönnek még sokan, akik szép és okos szavakkal fogják dicsőíteni a finom és érzékeny lelkületű'embert, aki tudja, mi a hála.

Magam is sokszor gondoltam már nehéz pillanatokban, hogy milyen hálás tudnék lenni egy jó szóért, vagy biztató tekintetért — hogy csak a nagy dolgokat említsem — és amikor megkaptam a f jó szót, vagy biztató pillantást, legtöbbször nemcsak meghálálni, de megköszönni is elfelejtettem azt. Az évek múlásával lasanként bennem is megérlelődött egy paradoxon: „Az emberekben határtalanul nagy a hála akarata, de rendkívül kevés a hála cselekedete!” Hogy ez mennyire így van, ezt akkor ismertem fel teljes tragi- komikumában, mikor meghall-