Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-06 / 157. szám

Jó gazda módjára Az első fél év eredményei azt mutatják, hogy a takaré­kos, előrelátó gazdálkodás te­kintetében értünk el kézzelfog­ható eredményeket. Ez külö­nösen az ipar vonatkozásában tapasztalható, bár a mezőgaz­daságban is mutatkoznak már a takarékos gazdálkodás jelei. Az eredmények tekintetben korántsem megnyugtatók és úgy tűnik, hogy a szövetkeze­teknek csak a kisebbik része ér­tette meg, hogy takarékoskod­ni, okosan gazdálkodni nem csupán a zárszámadás előtti hetekben kell, hanem egész éven át. Az egyik zárszám­adó közgyűlésen helyesen hangsúlyozták: az év végi zár­számadásra januártól kell ké­szülni! Ez a mindennapos ké­szülődés — az időszakos mun­kák pontos, szakszerű elvég­zése mellett — azt is jelenti, hogy a vezetőkön, az admi­nisztratív .dolgozókon kívül a tsz egész tagsága figyelemmel kíséri a gazdál­kodás alakulását. A gazdálkodás eredményét két fő tényező határozza meg. A termény-, illetve termék­hozam, és a termelésre fordí­tott költségek nagysága. A kettő összehasonlítása megmu­tatja: a közösség tevékenysé­ge mennyire volt gyümölcsöző és az anyagi erőfeszítések meghozták-e a kívánt ered­ményt? A gazdaság jövedelme annál nagyobb, minél nagyobb az egy területegységről betaka­rított terménymennyiség, illet­ve az egv állatra jutó termék­hozam és minél alacsonyabb az ezekre fordított költség. A pélyiek zárszámadásán ar­ról panaszkodtak, túl sok a növénytermesztésben felhasz­nált munkaegység. Ugyanitt a szekerek, a mezőgazdasági esz­közök javítására indokolatla­nul magas költséget fordítot­tak és ez természetesen csök­kentette a tagok jövedelmét is. Tiszanánán az állatok takar­mányozására használtak fel túl sokat és a termelés nem volt arányban a költségekkel. A termelőszövetkezetekben széltében, hosszában előfordul még a pazarlás, az anyagok lelkiismeretlen kezelése. Ezek látszólag filléres költségtöbble­tet jelentenek, de amikor év végén, a zárszámadáskor egy­más alá kerülnek a számok, akkor kiderül, mennyire je­lentősek ezek a kicsiknek lát­szó pazarlások. Megyénkben — szerencsére — számos olyan gazdaság van, ahol a jó gazda gondosságával kezelik a közös vagyont, taka­rékos, körütekintő gazdálko­dást folytatnak. Andornaktá- lyán az elnök nem állta meg szó nélkül, amikor a beton­oszlopot szállító gépekről ha­nyagul dobálták le az anyagot, és ott, a helyszínen, azonnal kiszámolta, a dolgozók mennyi kárt okoztak felelőtlen munká­jukkal a közösnek. Erdőtelken, Tarnabodon, Hevesen, Füzes­abonyban már nemcsak a ve­zetők, de a tagok is vigyáznak a közös vagyonra, tudják — évek során tapasztalták — minden elpazarolt fillér a kö­zöst, az egyént is csorbítja. Több helyen úgy vélik a szövetkezeti gazdák, hogy a költséggazdálkodás egyenesben tartása „irodai ügy’’ és akik az íróasztalok mellett dolgoz­nak, azoknak kötelességük erre ügyelni. Ezek az emberek el­felejtik, hogy a költségek mindenekelőtt ott keletkeznek, ahol a termelés folyik, a szán­tóföldeken, a gyümölcsösök­ben, szőlőkben, az állattenyész­tésben. A közelmúltban az egyik főkönyvelővel a szövetkezet szőlőjében találkoztam. Első gondolatom az volt: mit keres a számok embere a termelés­nél? A beszélgetés során kide­rült, nagyon is indokolt volt jelenléte, mert az itt dolgo­zóknál elszámolt munkabér nem állt arányban a teljesít­ménnyel. Ez az eset bizonyít­ja, hogy a könyvelők, az ad­minisztratív dolgozók is sokat tehetnek a helyes költséggaz­dálkodásért, hiszen módjuk van arra, hogy figyelemmel kísérjék; a kifizetett, illetve a felhasznált összeg milyen arányban áll a teljesítmény­nyel. Egyik alföldi szövetkezetünk­ben hosszabb időn át indoko­latlanul sok takarmányt fo­gyasztottak el a baromfiak. A főkönyvelő panaszkodott, itt- ott szóvá is tette a dolgot, de határozott intézkedés nem történt. Később kiderült, lopták a ta­karmányt és az ügy bíróság elé került. Ekkor aztán meg­szólalt a tagság is: miért ha­nyagolta el a vezetőség az el­lenőrzést, miért nem figyel­meztetett a főkönyvelő? Jelentős megtakarítást lehet elérni szinte mindenütt a szál­lítási útvonalak, a szállítóesz­közök leghelyesebb megszer­vezésével, a szállítóeszközök megfelelő leterhelésével és nem utolsósorban a dűlőutak, utak karbantartásával. Egyet­len példát: a gyöngyösi járás-, ban tavaly a csemegeszőlő 35 százaléka vált használhatatlan­ná a rossz utak miatt. Az év első felén már túl va­gyunk. Ezért érdemes a szövet­kezetekben is egy pillantást vetni a költséggazdálkodás helyzetére. Vezetők é s tagok megtettek-e mindent, hogy minden forint, minden anyag a maga helyére kerüljön és, hogy a termelésre fordított költségek összhangban áll- nak-e a terméshozamokkal. Ahol a jó gazda gondosságával folyik a gazdálkodás, ott az év végi zárszámadásnál nem ér­heti a szövetkezetét nagyobb meglepetés. (Sz. I.) Mohácsnál vasárnaptól hétfőig egyetlen centiméterrel sem apadt a víz A Duna magyar szakaszán folytatódott az apadás Vasárnap reggeltől hétfő reggelig Komárom, Vác és Bu­dapest térségében 10—14 cen­timéterrel csökkent a vízszint. A legfelső és legalsó magyar szakaszon viszont alig apadt a víz, Dunaremeténél csak egy, Paksnál és Bajánál mindössze 5—5 centiméterrel süllyedt a vízszint. Mohácsnál pedig 24 óra alatt egyetlen centiméter­rel sem változott a vízállás, s még mindig 6 centiméterrel | haladja meg az 1954. évi maxi­mumot. Ezért a déli szakaszon továbbra is nagy erők folytat­ták a védekezést. A munkálatokat azonban na­gyon megnehezítette az esőzés. Több gátszakaszon a nagy sár miatt nem is dolgozhattak a gépek. A heves zivatarok sok helyen megrongálták az egyéb­ként is átázott töltések tetejét. Ezért az esőzés utón azonnal megkezdték a töltéskorona eső­víz vájta járatainak betemeté­sét és az egyéb hibák kijaví­tását. (MTI) Még egyszer antenna-ügyben Még mindig nincs nyugalom Gyöngyösön, a tv-antennák ügyében a kedélyek nem csillapodtak le. A kipattant ellen­tétek alkalmat adnak viszont a tanulság levonására. Kétségtelen, több száz családot érint a tv-antennák el­helyezésének kénlíse. Az is tény, hogy az új, lapos tetejű épületek tetőrészének burkolata nagyon kényes. Még közle­kedni sem lehet rajta annak veszélye nélkül, hogy a vékony szigetelő réteg meg ne sérüljön, antennát kikötni hozZá pe­dig „csak úgy” — kész katasztrófa. De a kémények mellé sem lehet tv-antennákat felszerelni, mivel ebben az esetben azok a villámhárító fölé magasodnának, és hogy ez mit okoz­hat zivatar esetérí, fölösleges taglalni. Igaz, néhányan a tv- antenna földelését nagyon ügyesen megoldották: rákötötték a villámhárító földvezetékére, nem gondolva arra, hogy így a villámhárító működési biztonságát tették tönkre. A tv-antenna-dzsungelben tehát rendet kellett terem­teni. Csupán az alkalmazott módszer nem oldott meg sem­mit. Néhány antennát tönkretettek, ezzel a személyi tulaj­donban okoztak kárt, és most már a lakók nem a háztetőre, hanem az erkélyekre szerelték fel az antennát, mert anten­na nélkül mégsem lehetnek meg, és az antenna használatát semmiféle szerv meg nem tilthatja. Igaz az is, minden lakó kapott beköltözéskor egy nyom­tatott tájékoztatót, nevezzük „használati utasításnak”, amely­ben rendelkezés olvasható a tv-antennák felszerelésének módjáról is. Ez utóbbi rendelkezést azonban eddig senki sem vette komolyan, kialakult tehát a szokás-jog alapján a tv- antennák teszés szerinti felszerelésének gyakorlata. Lehetne még arról is beszélni, hogy az Ingatlankezelő Vállalat alkalmazhatta volna a szabálysértési szankciókat a tv-antennák rossz felszerelését büntetendő, de mindezeken túl a legfontosabb: meg kell keresni és találni a megoldást a jól megkevert antenna-ügyben. Ismét felvetődik a leghe­lyesebb módszer igénye —• a központi tv-antenna létesítése. A már lakott épületben is megérné még utólag is felszerelni ezt, hiszen jó néhány lapos tetejű épület van a déli város­részben, a jövőben pedig még tovább emelkedik ezeknek a száma. A társadalmi tulajdon védelme igényli ezt. A másik — ha ez megfelel — olyan betonlábakat kel­lene a lakóknak ellenszolgáltatás fejében biztosítani, amik­nek segítségével a tetők szigetelésének veszélye nélkül fel lehetne állítani a tv-antennákat. Ma már a televízió annyira elterjedt, hogy üzemelteté­sének lehetőségét érdemes fontos feladatnak tekinteni, amit a gyöngyösi antenna-ügy is ékesen bizonyít. (g. molnár) Mi történi áss újítási javaslattal? HÁNY SZÖGET, patkó és vasdarabot szednek fel napon­ta a gépkocsik? Ki tudná azt pontosan megmondani? A sze­rencsétől, a gumik állapotától tói és persze az útviszonyoktól is függ. Tikkasztó nyári meleg­ben, vagy esti szürkületben nem öröm a sallerozós sem, de ha ráadásul a köpeny is sé­rült, az tiszta „leégés”. Hogyan, mint lehetne ezen segíteni? Ezen töprengett Sebők László gumi technikus. A vulkanizálás régi, bevált módszer. De a köpenyt mű­helybe kell szállítani, ez költ­séges és főleg időveszteséggel jár. A 4. számú Autóközlekedé­si Vállalatnak is csak egy gu­mijavító műhelye van, Gyön­gyösön. Sebők László olyan egyszerűbb és olcsóbb eljárást javasolt a gumijavításra, ame­lyet helyben, bármely telepen elvégezhetnek. Sebők László kísérletezni kezdett, szakkönyveket és fo­lyóiratokat olvasott és olyan elméleti megoldáshoz jutott, amely sikerrel kecsegtetett. De az elképzelést gyakorlatban is igazolnia kellett. Segítségre ta­lált: Róka Zoltán, a gyöngyösi gumijavító-műhely csoportve­zetője állt mellé. A gomba-ra­H. GfréT* LATJ55I ÜM mum A fonógyárban a villanysze­relő műhely vezetője bemuta­tott a munkatársaknak, kije­lölte a satupadom és a kezem­be nyomta az első munkadara­bot. Félórája dolgoztam már, amikor észrevettem, hogy alig öt lépésre tőlem az az ősz hajú szaki, akinek a nevét nem ér­tettem a bemutatkozásnál, egy villanykapcsolót piszkál ujjai­val és közben rajtam felejti a tekintettét. Néz. De nem en­gem, hanem a kezemet, a re- szelőt nézi. Csak a vállamat rántottam és fütyülve dolgoz­tam tovább. Egyszer csak meg­áll a reszelő. Valaki megfogta B végét. Ű volt. — Fuser vagy, fiam — mond­ta. — Nem így kell csinálni ... Olyan hullámos ez, mint a Ba­laton szélviharban. Lecsaptam a szerszámot. Rám sandított, fogta a reszelőt és nekilátott, hogy a hullámo­kat kivegye a „Balatonból”. Alig telt el pár pillanat, az or­rom elé nyomta a munkadara­bot — Látod, fuser.ll így kell ezt csinálni! Hüvelykujjával megsímogat- ta szürke bajúszát és elment. Így lettem én fuser és így ismerkedtem meg Péter bácsi­val. Az első időben nem szívlel­tük egymást, de aztán össze- ibarátkoztunk. Minden reggel magával vitt végigjártuk a fo­nógyárat, megvizsgáltuk rend­be van-e minden. Ilyenkor megállt a gépek előtt, ráfektet­te tenyerét a motorházakra, és csodá 1 atősképpen az ujjai he­gyével, a rezgésekből megérez­te a hibát. Kullogtam utána szorgalmasan, s alig győztem elraktározni a tudományt, amit belém akart tömni. Év végére aztán annyira megkedveltük egymást hogy elhívott egy pohár sörre. Nagy szó volt ez, megválogatta, ki­vel iszik együtt A .második pohár után felém fodrult: — Ide figyelj. Mától kezdve már nem vagy fuser... Érted? Rászolgáltál. Megveregette a vállam és odakoccintotta poharát az enyémhez. Olyan boldog voltam, hogy szólni sem tudtam, és hogy za­varomat kergessem, rendeltem még két pohár sört. S ez volt a baj, mert hideg volt az idő és hideg a sör. Péter bácsi reggel­re megbetegedett. A közelben laktak, munka után átmentem meglátogatni. — Alig vártalak — fogadott mosolyogva, leültetett az ágy szélére, aztán lelökte nyaká­ról a meleg sós zacskót, és fe­jét előre nyújtva faggatott. — Mi van a gyárban? Men­nek a gépek? Hát a kismoto­rok hogyan viselkednek? Miután megnyugtattam, hogy minden a legnagyobb rendben, mérgesen rácsapott a nagyhasú dunnára: — Itt lopom az időt.'.Ku­tya bajom! Ti meg beleszakad- tdk a munkába. — Hallgass csak! — ripako- dott rá a szekrénynél szösz- mötölő felesége. — Beteg vagy és kész!... Megy az a gyár nélküled is. Azután sós vizet hozott és gargarizáltatta az öreget. Másnap én jártam végig a fonógyárat, és sorra tapogat­tam a motorokat, úgy, ahogy ő szokta. A kártológépek nagy­motorja veszettül rezgett, segy óra múlva be is fulladt. Ke­zemmel dühösen csapkodtam a levegőbe. Húsz kártológép állt le. A nagymotor hajtotta mind a húszat. Itt a negyedév vége, szűkén vagyunk az idő­vel, és most ez is közbe jött. Nyolcán egész délelőtt a nagymotor javításán dolgoz­tunk. Szétszedtük, összeraktuk, de nem működött. Megint szét­szedtük. Már tetőtől talpig ola­josak voltunk, mégsem sike­rült megjavítani. Délben a mű­vezető megfogta a karomat és félrehúzott: v — Ugorj át Péter bácsihoz, kérj tanácsot... Lihegve értem a szobába. Amikor szuszogva elmondtam, hogy bedöglött a kártoló nagy­motor, Péter bácsi ijedten fel­kapta a fejét a párnák közül és rávert az éjjeliszekrény szélé­re. — A sz.. .! Most húsz gép áll, mi? Lerúgta magáról a dunnát és rám kiáltott: — Dobd ide a nadrágom! — De maga beteg... Csak tanácsot akartam — dadogtam. — Add ide a nadrágom, ha mondom! Odaadtam. Pillanatok alatt magára rántotta a ruhát, az­tán felém fordult. — Vetkőzz le! Csak bámultam rá. — Vetkőzz le, ha mondom. Bújj az ágyba! Húzd magadra a takarót és csak szuszogj, ha jön a feleségem. — De hát úgyis észreveszi... — hebegtem. — Vásárolni ment. Mire ha­zajövök, megint elmegy — mondta, azzal sarkon fordult és otthagyott, mint Szent Pál az oláhokat. A ház előtt felpattant a bi­ciklijére és elkarikázott a gyár felé. Én meg ott totyogtam ta­nácstalanul a szoba közepén. Örök harag, ha nem teljesítem a kívánságát. A felesége meg bármely pillanatban visszajö­het. Nem volt más választá­som. Alsónadrágra vetkőztem, az overállt az ágy alá dobtam, a dunnát gyorsan felráztam, aztán magamra húztam és szu­szogni kezdtem. Pont jókor. Máris hallottam a felesége is­merősen koppanó lépteit. Egyik szememmel kikukueskáltam a dunna alól, Sári néni jött, le­rakta a kezében tartott tömött szatyrokat, aztán az ágy felé sandított. — Alszol, apjuk? — kérdez­te. Egy darabig feleletet várt, aztán a szekrényben kezdett kotorászni. Egész idő alatt meg sem moccantam, csak szuszogtam tovább, és néha a lábammal észrevétlenül felbillentettem a dunna szélét, hogy levegőt kapjak. Egyszer csak úgy érez­tem, hogy valami irtózatosan csavarja az orromat, igyekez­tem visszatartani, de nem bír-’ tam sokáig, s olyat tüsszentet­tem, hogy beleremegett a szo­ba. Sári néni felnézett a lábasok közül, aztán az ágy felé for­dult és mérgesen felcsattant. — Nézd csak, nézd! Hogy megfázott, és még be akart menni! Csend lett. Aztán hallottam, lépked az ágy felé. Megállt az éjjeliszekrény előtt és felkap­ta a sóval teli zacskót. — Ez meg levette! — sipított a hangja és dühösen megráz­ta a dunnát. — Apjuk!... Ap­juk!... Azonnal kösd fel! » Úsztam a verítékben, de mozdulatlanul szuszogtam to­vább. Ebben a pillanatban Sá­ri néni lerántotta a fejemről a dunnát, majd felsikított, és beesett a háta mögött álló szék­be. Én meg mint a bolond, alsónadrágban, kezemben az overállal, rohantam ki a szo­bából. Útközben öltöztem fel. Mire beértem a gyárba, már zúgott a nagymotor, forogtak a gépek. Amikor Péter bácsi meglátott, elsápadt és össze­csapta a kezét. Elmondtam, mi történt. Hogy tüsszentenem kellett. És ez okozta a galibát. Péter bácsi hallgatta egy dara­big, aztán rámtámadt: — Hát nem tudtad vissza­tartani? Te, te fuser ...! A nagymotor még ma is úgy van, ahogy összerakta. Kivá­lóan működik, forgatja a húsz kártológépet, fésüli a gyapot­bálákat, de én azóta is csak fuser vagyok. gasztásos újítási Javaslatot már együtt adták be a 4. szá­mú Autóközlekedési Vállalat­hoz, még 1963 tavaszán. Az elmúlt két év alatt mi lett az újításból, bevált-e, hol milyen sikerrel alkalmazzák? AZ ÚJÍTÁSI javaslatot 1963j május 10-én kísérletre elfogad­ta a vállalat igazgatója. Gyön­gyösön és az egri 4-es telepen a sérült gumikat az újítási ja­vaslat szerint javítják. A szög, vagy kisebb sérülés he­lyén a köpenyt 8—9 millimé­teres lyukasztóval kilyukaszt­ják, aztán 10 milliméteres íú- róval kifúrják, hogy megfelelő tapadást biztosítsanak, majd 12 milliméter vastagságú és 20 milliméter fejtámérőjű gu­miból készült gombát húznak a köpeny fúratába. A javítás helyét speciális hideg vulkani­záló anyaggal kenik be és két- három órán belül már indulhat is a kocsi. A szabványos, meleg vulkanizálás ideje pedig 24 óra volt. Honnan szerzik be a hideg vulkanizáló anyagot? Kapha­tó az? — Igen. A Palma Gumigyár­tól — válaszolta Sebők László. — Mi a garancia, hogy az újítás beválik? — kérdeztük az újítási előadót. Gondosan vezetett kimutatásokat tet­tek elénk, amelyek igazolják, hogy a gombaberagasztás után a teherkocsik 6—30 ezer kilo­métert futottak a javított kö­pennyel. Nemcsak az egri és a gyöngyösi telep tanúskodik az eredményekről, hanem a bé­késcsabai AKÖV is. Sőt az már kifizette az újítási díjat is. Szóban a miskolci AKÖV is kedvező információt adott, az újítók most várják a végle­ges választ. Az újítás ötletes és egyszerű, tehát könnyen elterjeszthető. Különösebb befektetést nem, csupán egy-két célszerszámot igényel. Mindent egybevetve: 30 százalékos önköltségcsök­kentést jelent az újítás. De le­hetséges-e százalékban, vagy forintban kifejezni azt az idő­megtakarítást, hogy gumihiba miatt kevesebbet ácsorognak a teherautók és Pétervásáráról, Hevesről és Kálból nem kell Gyöngyösre szállítani a javí­tásra váró köpenyeket. AZ ŰJlTÓK javaslatukat tö­kéletesítették, ma már 24 mil­liméteres lukakat is javítanak a gombás ragasztással. A teljes sikerhez most már csak az kell, hogy a gépkocsivezetők ne kísérletezzenek mandzset­tákkal, hanem az új módszer­rel idejében „foltozzák” a lyu­kat. (F. L.) MlPUJSdG 3 1965. július 6., kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents