Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-30 / 178. szám
MOSZKVICS az erdőben V Gépek és alkatrészek < A megye mezőgazdasági üzemeiben közel kétezer erőgépet és több mint tízezer munkagépet tartanak számon. Mind az erőgépek, mind a munkagépek száma az elmúlt években ugrásszerűen növekedett. A gépállomány növekedése még inkább súlyosbította a mezőgazdasági pótalkatrész-ellátás helyzetét. Az alkatrészhiány — ha javult is a helyzet, de még mindig nehezíti a termelést, ezért csak helyeselhető, hogy a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság napirendjére tűzte a mezőgazdasági gépek és erőgépek pótalkatrész-ellátásnak problémáját. KEVÉS AZ ALKATRÉSZ Az említett vizsgálat megállapítja, hogy az alkatrészforgalmazó kereskedelmi vállalatok sem az elmúlt években, sem jelenleg nem tudják hiánytalanul kielégíteni az alkatrész-igényeket. A nem megfelelő ellátás, — tehát a kereskedelemben mutatkozó hiányok miatt — 1964 évben 8516 olyan nap volt, amikor alkatrészhiány miatt álltak a gépek. 1965. január 1-től május végéig közel ötezer gép- kiesési napot tartottak nyilván. Gyakran előfordult, hogy a kereskedelem a kapható alkatrészeket is csak később szállította és ez a termelésben jelentett újabb fennakadásokat. A kereskedelmi ellátás hiányosságához nem kis mértékben járult hozzá, hogy az üzemek nem végeznek megfelelő alkatrésztervezést, így az alkatrészek beszerzése sem tervszerű. Különösen így van ez a termelőszövetkezetekben, ahol nemcsak alkatrész-tervezést nem készítenek, hanem gyakran a gépjavítás ütemének megszervezése is elmarad. Az üzemek általában csak akkor futnak alkatrész után, amikor az már pillanatnyilag szükséges,, és amikor az alkatrész hiánya miatt már le is áll a gép. Így fordul elő, hogy az AGROTRÖSZT az igényeket csak két-három hét múlva tudja kielégíteni. SOK A KIHASZNÄLATLAN GÉP Az állami gazdaságok gépállományának fejlődése minden tekintetben egyenletesebb volt, mint a tsz-eké. Így kedvezőbb körülmények között ment végbe az üzemben tartáshoz szükséges javító és kiszolgáló egységek fejlesztése Is. Ugyanez vonatkozik a szerszámokra, a szakember-ellátottságra. A gépjavító állomáérte — mondja Körösi Lajos július végén, Besenyőtelek határában, talán tizenöt kilométerre Füzesabonytól és száz méterre az erdőben pihenő Moszkvicstól. Ketten most pergetik a szavakat, apjuk ül, ölébe ejtett kézzel és nézi a döngölt padlót, hogyan viaskodik egy hangya valami lehullt morzsával. Ha nem lesz jó a bizonyítványa, akkor se megy írónké kapálni. Hová megy? Majd akkor dönt, ha erre sor kerül, de meg addig lehet javítani is ... Lajos, a bátyja, érettségizni akar, de a másodévet már mezőgazdasági középiskolában ... Kell az, ma már nem lehet meg az ember nélküle, ha valamire vinni akarja... Ülünk négyesben, a kunyhó tenyérnyi szobájában, s a negyedik, mintha nem is lenne itt, s a kunyhó sem, és a kilenc és fél hold sem... Csak a jövő, a holnap és a holnaputának sora, aztán tervek és gondok kirándulásra, majd ha lesz rá idő. — Az adó, az sok — szól közbe panaszkodó hangon az idősebb Körösi... Alig véljük szavát. Felállunk és kimegyünk a füllet, légyzümmögős kis fi- cakból a szabad levegőre. Peregnek még a szavak, pattognak még a tervek és búcsúzunk is... — Az adó, az sok — mondja még egyszer idősebb Körösi Lajos, aztán elhallgat. Nem tud mást mondani, sok-sok munkától bizony már megviselt válla magába roskad. Nem érti valahogy a világot, s különösen azt nem érti, miért és hogyan érthetnek belőle meg többet pont az 6 gyerekei? Gyurkó Géza T hold s Kiskörén hold kölest, 130 hold silókukoricát, 40 hóid takarmányárkot és 30 hold muhart. Jelenleg nyolc munkagép végzi a vetést, ezt követően pedig majd a tarlóhántást A gazdaságban egyébként az aratással együtt végzik a szalmalehúzást: eddig mintegy 2500 mázsa szalma kazlazását fejeztóVi Ka Aki meg nem állt ott csapó- láslcor a kemence mellett, el sem tudja képzelni, milyen nehéz munkát kell végezniük a vasöntőknek. Látszatra tehát nagyon könnyű megmagyarázni, miért olyan magas a munkásvándorlás a Vas- és Fémipari Vállalatnál Gyöngyösön. Egyszerű az oka, akinek nem feltétlenül muszáj, nem marad itt, talán még kevesebb jövedelemért is szívesebben dolgozik kényelmesebb körülmények között. Feltétlenül van igazság ebben a következtetésben. De csak részigazság. Különben nem találhatnánk az itteni vasasok között olyanokat, akik már hosszú éveket kihúztak becsületes, lelkiismeretes munkával az izzó kemence tövében. Érdemes tehát a legilletékesebbeket, az itteni munkásokat is megkérdezni, véleményük szerint mi a munkaerő vándorlásának az oka. — Ebben az évben legalább hatvan—hetven ember lépett ki tőlünk — kapjuk az első választ —, akik úgy jöttek ide, hogy itt is maradnak. Egy részük valóban nem bírta a munkát, mert az egész embert kíván. — Persze, akadt köztük olyan is, aki csak szügsékből állt be a vállalathoz — halljuk a következő, már óvatosabb megfogalmazást, ök két-három napnál nem bírják tovább. — Magukra hagyjuk az új munkásokat — hangzik az újabb megállapítás. — Csak cselleng, senki sem szól hozzá egy szót sem, senki sem magyaráz neki semmit, nem találtja fel magát, ezért fogja a >cuccát és odébbáll. — Valamikor úgy volt —- lemeli meg hangját egyikük —, [hogy az új embert beosztották >egy régi, tapasztalt, jól képezett szakmunkás mellé. No, itt [van törődj vele, vedd pártfogá- ' sódba. Tőled függ, mi lesz be- i’őle. Már csak becsületből is [megtanította, mindenre, a , szakma legaprólékosabb fogásaira is. Mert rábízták, ő volt [a felelős. > — De a saját munkájával [nem haladhatott úgy — szólok »közbe. — Vagy az nem számí- [tott? > — Persze, hogy számított. De [van megoldás erre is. [ —- Micsoda? » —• Dolgozzon néhány napig [órabérben a régi szakmunkás. »MTég így is megéri. Nem egyszerű? [ Persze, ez a módszer sem [ csodái egyer. Elképzelhető, [hogy a legnagyobb gondoskodás mellett sem maradna »meg minden új dolgozó [az izzó láva hőjét sugárzó, »fortyogó vas mellett, de való- ’ színűleg kevesebb mondana »búcsút közülük egy-két nap [után, mert hiszen ennek a > szakmának is megvan a szépsége, a régi vasöntők tudnák [csak megmondani igazán, [ mennyi szépség van az izzó [vassal való „birkózásban”. Csak »meg kell ezt a szépséget mu> tatai. [ Az a két-három nap megéri. » (gmf) va”. Évának nagyon tetszik aj kis apartmanunk. < Az az átkozott molinó! Most J csak ötszáz méter hiánya volt i és egy évet kapott. Lám, az: arányérzék. Nyolc hónap múl-t va kiengedték, mert sokat dől-] gozott odabent és ezt jó néven \ vették tőle. Eljött hozzám és 5 kérdezte, nem tudok-e valamit t Éváról. Adtam neki néhányJ ruhadarabot és megcsóváltam^ a fejemet: nem. < Meghívott egy konyakra,, magamhoz vettem a pénztár- i cámat. Elszokott az italtól. A* második féldecitől berúgott ésc könnyezve mondta: * — Nem tudok Éva nélkül 1 élni. < — Annyi molinóból egy há-, remet is felöltöztethetnél, őre A gém — mondtam én. — Miért* kell neked a máséhoz, az álla-t méhoz nyúlnod, hiszen komolyé pénzt keresel becsületes mun- \ kával is. * — Tudod, Éva nagyon jó-c szivű. Felkarolt egy fiatalem-i bért, az még nem futott be ...\ — Na és, te? í — Én?.,. Nagyon szeretem!'- Jön fel! Megígérte! Adj köl-l csőn egy százast. Rossz arcot vághattam, mert*, megjegyezte még: « — Mi az neked? Firkálsz' valami jó kis marhaságot és\ felmarkolod érte a dohányt. * Megfogadtam a tanácsát és: e pár hevenyészett sor honorá-\ riumával hajtottam be rajta ai pénzt. Micsoda kedves gaz-*, emberség: ezt az adósságát isi az állammal fizettette meg. * ★ [ Visszakaptam tőle az írást.] Megrajzolta a címet, s ahogy[ megjósoltam, azt mondta:: „öregem ... miért vagy te még't mindig itt? Nem érdemlik1 ezeic meg”. És nevetett. *. képzelte megszüntetni a város és a falu közötti különbséget, hogy a legsárosabb tanyavilágban is presszót nyitottak, fővárosba ülő berendezéssel. Juhász barátomnak nem volt kenyere, már a pálinkáról is lemondott, amikor a szerencse ismét rávigyorgott. Először egy, aztán az összes falusi presz- szók „freskó” festését rábízták. Pingálta a meztelen nőket, a bőgatyás műmagyar legényeket, festett ördögöt, angyalt — csodálatos színeket kevert a falakon. — És küldte a nagy pénzt a hűtlen asszonynak. Éva visszajött. Juhász színei még csodálatosabbak lettek. Az élet, mintha tőle lopta volna a színérzéket, az ő jellemét is csodálatos kontrasztokkal pingálta az élet palettájára, ötvenhat sötét hátterében Juhász szép tiszta fényű emberséggel viselkedett. Éva ismét otthagyta. Akkor a festő feljött Pestre, s az egyik illusztris színház alkalmazta őt. A premier előtt meghívott, nézzem meg a díszleteit. Három délutánt végig kellett ülnöm a színházban. A szünetekben Pali meghívott a szomszéd talponállóba, mindig kért és mindig én fizettem. „A színpadon maradt a zakóm” — mondta. Az igazgató nevetve helyesbítette, hogy „nincs is zakód, öregem.” A premierre feljött Éva is. A festő boldog volt. A banketten kért tőlem egy százast, és a következő darab díszleteiről beszélt. Másnap megjelent az egyik lapban a kritikám, amelyben a mennybe küldtem öt. Eljött a szerkesztőségbe és kért egy ötvenest: Estére meghívott a Royalla. Lucullusi lakoma volt. „Na, szeriwsz” — mondta a portán. — „mi itt vagyunk abonáltatsúllyal, mintha 6 is az önkény áldozataként került volna Z. , elvtárs társaságába. Pedig ő akkor csupán kétezer méter molinóvásznon csúszott el. Gy. városában a színház díszlet- tervezője volt. Ott pénzt adtak a kezébe, és 6 azt hitte, az is a saját tehetsége, amelyet el- ; fecsérelhet. A számla összegéhez hozzárajzolt két nullát, ezért kapott négy évet. Amikor kijött, még volt felesége és gyermeke. Volt életkedve és harcolt. E. városában újra alkalmazta a színház. Az első darab, amelyben - „felléppett”, Az ember tragédiája volt. Nagyszerű elképzelései voltak, a díszlet a tragédiához illő, de ismét hiányzott ezer méter molinó. Az ügyét tárgyaló bírósági tanács nagy arányérzékkel hozta meg újabb ítéletét, most két évet kapott. Meglátogattam a börtönben. — Átkozott molinó! Csak azt tudnám feledni — mondja szégyenkezve. — Szegényes a repertoárod, öregem — válaszoltam én. — Másról tessenek beszélni mondják nekünk. — Ádám tízszer és százszor elbukik, mégis mindig talpra áll. Megfogadja az Ür tanácsát, küzd és bízva bízik, de azért Luciferre és Évára is odafigyel. Az embert az teszi emberré, hogy bukik és feláll. Mindig talpra áll. Az asszonyért. Tudod, Éva, más, mint mi. Neki több kell... — Ezt ő mondta, de azért hangja más volt, mint odakint. Kijött és már nem volt felesége, csak gyermeke. Azért munkához látott. Csodálatos színekkel festett, imádta a lehetetlen kontrasztokat. H. megyében akkoriban néhány kereskedelmi szerv úgy Én is jót derültem rajta és talán be se kell vallanom, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ez az egyik adósság, amelyet ezen írással törleszteni akartam. A másik effektiv pénz, magyar forint... Mindezt múlt időben írtam, pedig ez csak megérzés, előrelátás, de holtbiztos vagyok a dolgomban. Apropó, a hős! Nevetett szegény, most is, mert azt gondolta ... Juhász Pál rajzoló kollégám 35 éves, amolyan esett chap- lini kismeberi figura. Hosszú zakó, csapott, lelógó váll, trotyakos bő nadrág, hajtókával, amely már-már úgy tűnik, pedánsan rojtos. Cipőjéről nem írok, mert a színét nem tudtam soha kideríteni. Inge mindig tiszta, de télen- nyáron nyitott, amelyből a nyakánál, mint dús őserdei vegetáció, bukik ki erős, fekete szőre. Viszont kopasz, ezért ritkán borotválkozik, szeme nagyfokú értelemről tanúskodik, fél liter pálinka után egy kissé csillog. Eddig háromszor ült. A nehéz időkben egy cellában volt egy neves politikussal, akit bent le is rajzolt, az dedikálta a képet és erre ő nagyon büszke. „Együtt ültem Z. elvtárssal! — mondogatja némi kis nosztalgiával. De úgy, olyan hangÉl egy ember, úgy hívják: Juhász Pál. A jobb sorsra érdemes páriát arra kárhoztatta az élet, hogy balgatag kis irományaimhoz ö rajzolja a címe- meket. Tehetséges ember. Ha elkészültem az írással, azonnal odaadom neki: „Olvasd el, Palikám — mondom — s a mondandó karakteréhez illően, pingálj egy kis ízléses, de azért szembeötlő címet. A nevem, vigyázz, olvasható legyen”. Jön tíz perc múlva az írással és rajzzal. Arcán széles vi- gyor, fogja a hasát és azt mondja: — Miért vagy itt te ennél a lapnál? Nem érdemlik meg ezek a te tehetségedet, öregem ...! Mást nem mond, mert nem fér a képére. De nem is mer mást mondani, mert fél, hogy visszakérdezek. Sohasem olvassa el írásaimat, hasból adja a rajzolt cím karrakterét. Álljon hát nevető példaként e kis fércmunkám is, melyet szintén a kezébe adtam, melyhez — mint tetszett olvasni — megrajzolta a címet is, s amikor letette az asztalomra az írással együtt, fogalma sem volt arról, hogy ennek ő a hőse, vagy talán szenvedő alanya. Mert ismét szélesen vigyorgott és ismét megkérdezte: „Miért is vagy te itt. és \miért nem amott, fentebb?” — A kocsi? — A Moszkvics? — helyesbít a pontos fogalmazásra — ott... az erdőben! Az erdő csak itt erdő, ahol az Alföld, a Hortobágy és a Felvidék ad egymásnak találkozót, Besenyőtelek határában, ahová még ellátszanak a hegyek, de a néhány akác valóban eltakarja és megvédi a „széltől” a kocsit, azazhogy a Moszkvicsot. Az épület alig magasabb, mint egy jó megtermett ember, amolyan alkalmi öszvér-fajta, nyártól őszig jó a két Körösinek, apjának és fiának. Maguk verték a vályogot, aztán falat húztak, tetőt rá. — Hogy védve legyen az ember, ha már vihar jön ... — mondja mentegetődzve az öreg, négynapos szakállát dörzsölve. Másra valóiban aligha jó! Istálló is, van benne egy szoba is, ajtó rajta azért, sőt az ajtó előtt még alkalmi függöny is. Átányiak. De Besenyőn laknak. A föld, a kilenc és fél hold, a tagosítás során kikerült az átányi határ végébe, s ide már közelebb a besenyőtelki templom tornya... Körösi Lajos egyéni gazda. — Nem hajtottak senkit abba a szövetkezetbe, nem igaz? — Igaz — bólintok és hallgatom ebben a furcsa kis rekvizi- tumfoan a kilencholdnyi gondokat, terveket, a Moszkvics históriáját, a fiúét, aki most harmincéves, de még nem ért rá megnősülni... Próbálkoznak mindennel, néha nem is rosszul... Hízómarha, leszerződve, — telt a Moszkvicsra, ha hozzátesszük a 70 juh hozamát is. Persze, az autó nem luxus, mindennap járni Átányból, majd innen Besenyőtelekről nem könnyű dolog. Még nehezebb itt tartani egy harmincéves embert, itt a kilenc hold világában ... Lett tehát Moszkvics. Nem mondták, hogy így és ezért, de nagyon is világos, milyen szerepe volt az autóinak és van is, hogy az ifjabb Körösi Lajos hajtja magát, dolgozik a kapható alkalmi napszámosokkal együtt... — Ha száz forintot adok, úgy néznek rám, mintha meglopnám őket — sóhajt és legyint is az öreg Körösi, jelezve, milyen igényesek lettek a napszámba járó emberek és milyen nehéz az élet Amit megszokott. Amit inkább végiggürcöl, de hát a földet azt nem adja. Azt nem. Utóvégre nem hajtották őt, se a többi, vagy harmincöt gazdatársát, akik itt ügyeskednek egymás mellett, de egymással semmit sem törődve, jóformán nem is ismerve. Kinek van ideje, módja ismerkedni? — Sok is, kevés is ennyi föld — jegyzi meg az ifjabb, hogy kiérthető belőle: sok a gond, de kevés a lehetőség. — Milyen a szövetkezet Besenyőtelken? — kérdem. — Milyen? — töpreng az öreg, a fiára néz, az is ingatja a fejét. — Hát van. Olyan. Különben nem nagyon tudom én art, nincs nekünk arra időnk, hogy tereferéljünk. — Aki dolgozik, az biztosan megél — véli az ifjabb Körösi. — És a földdel mi lesz, meddig lesz? ’ A kérdés egy pillanatig fenn lebeg, a kis szoba zümmögő legyei között, aztán lelkeket, emlékeket karcolva huppan le közénk ... — Én aztán nem kapálok, az biztos! — Irénke szól közbe, aki eddig néma csendben figyelte a csendes és tapogatódzó beszélgetést. — Hát akkor? — Elmegyek tanítani. Én el. Az egyszer biztos ... — Jobb ám nekem a bizonyítványom — kuncog közbe ifjabb Körösi Lajos. — Jobb? — kérdem, mert nem értem. Aztán megértem. A harmincéves Körösi Lajos most végezte el Füzesabonyban, 15 évvel azután, hogy abbahagyta az általánost, a gimnázium első osztályát. Jobb eredménnyel, mint négyes. A húga, Irénke, jobb eredménynyel. mint — hármas. — És a bizonyítvány milyen? Miből mit kapott? — Nem tudom pontosan .. t Csak azt, hogy mi az átlag. Nem értem még rá bemenni Féleze másodveté Kisköre azok közé a községek közé tartozik, amelyek sokat szenvedtek az idei nyári árvíztől. Több száz hold kukoricájuk és egyéb takarmányuk tönkrement, így most sürgősen gondoskodni kellett a pótlásról. A gazdaság a károk pótlására mintegy félezer holdon termel, illetve vetett különböző takarmánynövényeket, így 300 sok, valamint a tsz-ek gépparkjának ugrásszerű fejlődése nem tette lehetővé a gépek javításához szükséges bázisok megfelelő kialakítását. A szövetkezetek közül csak minden nyolcadik, vagy tizedik rendelkezik figyelemre méltó javítóbázissal. Ezért a jövőben feltétlenül szükségessé válik a gépellátás, valamint az alkatrészellátás javítása mellett a különböző szerelőműhelyek, javítóműhelyek létesítése. Az említett népi ellenőrzési vizsgálat is kiemeli, hogy megyénkben a gépkihasználás nem kielégítő. A gépek bruttó értékét, valamint a teljesítmény adatait viszonyítva megállapítható, hogy 1964-ben 111,3 forint bruttó erőgép-értékkel végeztek el egy normál hold mezőgazdasági munkát. Számos szövetkezetben előfordul, hogy a gépek, — bár van alkatrész és üzemanyag — kihasználatlanul álltak, nem végeztek munkát. Ebben a tekintetben a járások mezőgazdasági osztályainak érdemes lenne az eddigieknél alaposabb felmérést végezniük, hogy az őszi betakarítás, szántás-vetés időszakára minden rendelkezésre álló gép a lehető legtökéletesebben legyen kihasználva. ROSSZ TERVEZÉS — MILLIÓS KAROK Mint már említettük, az alkatrész-tervezés fontos kelléke a megfelelő elosztásnak. Sajnos az üzemek jó része nem előtervezést végez, hanem az igények felmerülésekor vásárolja mca a hiányzó cikket. De baj van a tervezésnél is. A kis« körei Vörös Hajnal Tsz-beri, 1963-ban 318 ezer forintot terveztek alkatrész és anyagbeszerzés címén, ténylegesen viszont százezer forinttal kevesebbet használtak fel. Ugyanitt 1964-ben több mint 600 ezer forint differencia mutatkozott a tervezés és a felhasználás között. E példa is mutatja, hogy esetenként a tervezés megalapozatlan, nem elég körültekintő. Ugyancsak Kiskörén tavaly a gépkihasználás a tervezettnek még a 70 százalékát sem érte el. Felvetődik ezek után a kérdés kik, hogyan, és miért terveztek? Érdemes néhány szót szólni a gépjavításokról is. Folyamatos munkáról ebben a vonatkozásban csakis akkor beszélhetünk, ha a szövetkezetek idejében jelzik a gépjavító állomásoknak, mikor akarják javíttatni gépeiket. A spontán bejelentett gépjavítási igény gátolja a munkát. Helyes az a törekvés, — és a fejlődés útja erre vezet —, hogy a termelő- szövetkezetekben mezőgazda- sági gépészmérnököket, megfelelő számú technikust kell alkalmazni. A nagyrédei Szőlőskert Tsz-ben az utóbbi időben alkalmaztak mezőgazdasági gépészmérnököt és ez mind a tervezésen mind a termelésem meglátszik. Addig is, amíg a termelőszövetkezetek megfelelő számú és jól képzett gépészeti szakemberekhez jutnak, a gépjavító állomások és a szakirányító szerveknek kell megadniok minden segítséget és támogatást. (Sz. I.) A kapun innen és túl
