Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-18 / 168. szám
\ falvaknak is van sorsuk Ó-Halászból Újlőrincfalva, de hogyan tovább Nyolcszáz holdat, az árté- •zn ugyan, de váratlanul el- ‘t a Tisza. Rét, legelő és a, burgonya, napra- egyelőre mind oda■ ved évszázada, egy ány házból álló asztotta a Tisza, akiknek minden- és néha ellensé- :őke, szelíd víz, .legmaradt szegény- ukat és odább vagy jmUerrel, a hatalmas . „okségi birtok szélén tanyát vertek. Lőrincnek hívük a püspököt, lett hát a falu »eve Űjlőrincfalva ... Az „új”- al akarván emlékezni az ó”-ra, elhagyva a halászt és 'ben a vizek életét. Lett belük sommás, napszámos, és felszabadulásig is csak ösz- -esen vagy 15 olyan gazda, középparaszti világig emelkedni. a településnek nincs — legalábbis, ami múltat jelentene, j. ...» azért költözött az ember, mert vízi átkelőhely találtatok a falu lábánál, vagy mert vásározó utak vezetnének errefelé... Még a föld se volt olyan, hogy túlságosan csalogassa az embert. Még is a földdel csalogattak ide 1945-ben családokat: 15 holddal! Aki jött, a környékről, vagy távolabbról, megkapta a földet és lett belőle újlőrincfalvi lakos. Csak a föld kötötte és köti még ide az embereket, emlékek alig-alig... A temető is végtére fiatal még és szemre is fiatal a községi, — ami az épületek korát illeti. Mert amúgy nem lehet beszélni itt fiatalságról. Űjlő- rinefalva kényszerből született, mégpióbált és megpróbál most íí'i életet lehelni és tartani önmagában. De ez nehéz, kegyetlenül nehéz dolog. Tíz éve 900 ember lakta az egyfutamodásnyi falut, most már hatszáz sincs! Tíz év alatt egyharmaddal csökkent a község lélekszáma, ahol pedig pusztított a járvány, ahol — bár 55 éven felül van a falu átlagéletkora — hónapszám nincs temetés (marajon is így!), de ahol mindenki szinte naptárra tudja azt is, hogy egy év alatt mikor volt az a két esküvő. Pedig föld az volna. Dolgozni azt lehetne és becsületesen Ex keresni, a szövetkezetből megélni is. Még most is, hogy a Tisza „utánaszaladt” az ó-ha- lásziak leszármazottainak, emlékeztetvén őket a talán már elfelejtett múltra. Huszonöt hold földterület jut egy-egy szövetkezeti tagra ... Ebből nyolc hold a kapálnivaló! Aki érti, tudja, milyen istentelen sok ez. És van 120 dolgozni tudó, képes és akaró tagja az egyesült „egy falu — egy nóta” — így mondják tréfásan — közös gazdaságnak. És talán, ha akad itt húsz fiatal, vagy még annyi sem, ha közvetlenül a termelőmunkát, a kapálást, aratást, vetést, jószággondozást vesszük figyelembe. Mondja a párttitkár, mondja a KISZ-titkár, hogy elmennek sorra-rendre mind elmennek innen a fiatalok. — Talán, ha még jobban tudnánk gépesíteni?! — vélekednek közösen, de nem sok meggyőződés csendül ki a hangjukból. Valahogy úgy érzik, ha nem is mondják, megöregedett a falu. Nem lakóinak korára értve csak, hanem mintha maga is élő és érző em- ben lenne, akinek 75 év nyomja már a vállát és már újat többet nyújtani nem tud, vagy talán akar, de már képtelen. A könyveknek megvan a maguk sorsa! Római mondás ez. A falvaknak is? Születnek, élnek és elhalnak? ' Lehet. Mert semmi kis községek, amelyek jószerint még a térképen sem voltak rajta, ma virágzó gazdasági és nemegyszer kulturális centrumok... Nem el, de visszamennek oda a fiatalok, minden hétre akad I»g7.i. nem is egy, de néha több is, és bár szaporodnak a fejfák a temetőben, de a felsíró élet hangja több, buzgóra a gyászzsolozsmáénál. És vannak, mások, amelyek voltak és nagyok voltak és most csendesek, gyakran még üres porták is hirdetik fáradt-üres ablakszemeikkel: valami érthetetlen történt itt Érthetetlen? És akkor itt van Ojlőrinc- falva, amelynek jószerint nincs múltja, történelme, csak története, amelynek házai között öregednek az emberek, s amelynek házai közül, mint valami furcsa fecskefészekből, úgy röppennek ki a fiókák* hogy vissza sem jönnek. Csak leveleznek. Naponta 30—40 levelet hord ki itt a postás, a „Jucika”, aki egyben a hetenként egyszer, szombaton este játszó mozi „üzemvezetője” is. Azt mondják: legalább két előadás legyen. Szombaton és vasárnap. Legyen. De a szombati előadást is jó, ha ötven ember nézi végig, ha egyszeregyszer hetvenen is összejönnek, akkor már nézőcsúcsról lehet beszélni. Egy futamodás- nyi falu, tradíciók nélkül, amelyet a termelőszövetkezet tart össze, mint igazán egyetlen és nagyon nagy erő, ahol egy tanító a tudás mestere, mert minek több; ahol húsz ember a falu „vezetője”, tanácstag, pártvezetőségi tag, KISZ-vezetőségi tag, tűzoltó testületi tag, vagy éppen a Nőtanács tagja... És kilenc televízió! Meg azért újságok és vagy kétszáz rádió. Mert nem az emberek az érdektelenek itt, sőt... Vitatják itt a világ kis és nagy dolgait, küzdenek és győznek a természettel, ötleteik vannak a gazdálkodásra, próbálják és élik is egy kis közösség kívülről szemlélve csendes, de belül élve talán nagyon is pezsgő életét... De fiatalok nincsenek itt. Egyre kevesebben maradnak, s egyre csökken a község lélekszáma. „Talán majd a tiszai vízlépcső” — teszik még hozzá, hogy védjék, óvják nem a maguk, hanem a falu, a házak, az árnyat adó fák, a két templom, a kis posta, a mozi, az ágason szundikáló gólyák, — Űjlőrincfalva jövőjét. A falvaknak is megvan a maguk sorsa, élete. Lehet, hogy Űjlőrincfalva erőre kap, megfiatalodik, nőni, terebélyesedni kezd és sok dolga adódik majd még a tanácsnak a Hóaeafcüandóltlíal. Lohst! De tíz év alatt egyharmaddal csökkent a község lélekszáma, és ki tudja, mit hoz az újabb tíz, húsz esztendő? Az élet „könyörtelen”: az urbanizáció elementáris erejű, az igények úgy nőnek, mint eső után a búza ... Nem lehet tudni, hogy ezzel az „árvízzel” megbírkózik-e Űjlőrincfalva, vagy folytatja és egyszer majd befejezi „költözését”! Gyurkó Géza Hatvani interpellációk A tanácsülések mindig felélénkülnek, amikor a lakosság javaslatait, kérését, panaszait tartalmazó interpellációikra kerül sor. Így van ez a Hatvani Városi Tanácsnál is, ahol senk köz- és magánérdekű ügyben sürgetnek intézkedést a mai honatyák, a tanácstagok. De ami még inkább érdekli a lakosságot: mi lesz a sorsuk a gondjukat, bajukat tartalmazó interpellációknak? Erre kerestünk választ a Hatvani Városi Tanácsnál. A jövő év pénze ... a vízé Nem jött be olyan panasz, nem hangzott el olyan interpelláció a Hatvani Városi Tanácsnál, amelynek ne lenne írásos nyoma, amelynek sorsát ne tudnánk figyelemmel követni. S ha fellapozzuk a jegyzőkönyveket, s az irattartókból előszedjük a tanácstagok által beadott kéréseket, javaslatokat, azt látjuk, hogy 100 interpelláció közül 90 a város víz-, villany- és járdahálózatának bővítését sürgeti. Vajda István tanácstag a Ba- lassy Bólint utca vízellátásának megoldását sürgette interpellációjában, s nem sokkal később megkapta a választ: az idei tervek szerint sor kerül a vízvezeték lefektetésére ebben az utcában is. Galgóczi Istvánná az Árpád utca vízellátásának javítását tette szóvá, s most már örömmel tapasztalhatja, hogy körzetébe is eljutott a víz. Való igaz, nem mindenki interpellált ilyen sikerrel. Ko- rózs László, aki a Csaba utcaiak nevében kérte a vizet, türelemre intő választ kapott, mivel, hogy ez az utca „nem fért bele a keretbe”, s bár Hatvanban az idén 1800 méternyi vízvezetéket fektetnek le, s mintegy 250 ezer forint értékben szeretnének újabb kútcsoportot is mélyíteni, hogy enyhítsenek a város vízgondjain, sajnos az idén sok interpellációra kell ez ügyben nemleges választ adni, bár még a jövő évi városfejlesztési pénz nagyobb részét is erre a célra költik. Most elsősorban azokat az utcákat látják el egészséges vizet adó kutakkal, vezetékiekkel, amelyekben a talaj- és árvíz tönkretette az ásott kutakat, vagy ahol eddig egyáltalán nem volt „közkifolyói”. Az ország első járdás városa Azok a tanácstagok, mint például Simon János, akik a ’lsőnek az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyára igazgatójának, Skullt'ti Jánosnak a szavait idéz- \ síik: — Vizsgák idején valósággal kiürülnek egyes osztályok Néha csak egy-két ember dolgozik egy osztályon, a többiek vizsgáznak. Itt egy kis szünet következett, aztán hangzott el a megjegyzés: — Érdekes módon, ez az egy-két ember is tudja végezni azt, amit máskor egy egész osztály intéz. Az idézet első része azt volt hivatva illusztrálni, hogy a vállalatnál milyen sokan igyekeznek szakmai, ideológiai ismereteiket gyarapítani, korszerűsíteni, a jelen követelményeinek színvonalára emelni. Ismerjük el, az nagyon jó dolog nagyon szükséges. Az idézet második részéből lehetetlen némi keresnyés humort ki nem érezni. Amellett bizonyos mértékű csodálkozás is meghúzódik a szavak mögött. A következő példa még mindig ennek a vállalatnak az életéből való. A szocialista brigádok vezetőit hívták ösz- sze tanácskozásra. A cél az volt, hogy megbeszéljenek minden olyat, ami a vállalat vezetőinek és a munkásoknak egyaránt nyugtalan perceket okoz. — Újszerűén rendeztük meg a tanácskozást — magyarázta Skultéti János igazgató —, nem tartottunk beszámolót, hanem olyan kérdezz-felelek módszert alkalmaztunk. Olyan élénk volt a megbeszélés, hogy szinte erővel kellett befejezni. Az anyagi dolgok mellett főként a munkamorál EMBEREK ÉS EMBEREK Vízügyi Igazgatóságának gyöngyösi szakaszmérnökségével kapcsolatban. A napokban egy teljes brigád vonult be a városi pártbizottsághoz, panaszolva, hogy felmondásuk ellenére sem kapták meg a munkakönyvüket. Pedig ők át akarnak menni más vállalathoz, mert ott munkásszálló van, étkezési lehetőség, és egyébként is ott jobb lenne nekik. Kiderült, hogy a panaszosoknak közel két és fél ezer forint a havi jövedelmük és segédmunkások a szakaszmérnökségnél. Szép kis summa, sok szakmunkás is megirigyelhetné ezt az összeget. Mégis el akarnak menni máshová. Kíváncsian az okokra, a kérdésekre aztán elmondták, hogy a legfőbb panaszuk, nem hallgatják meg őket. Még világosabban: nem érzik jól magukat a munkahelyükön. /% felsorolt példáknak *■* egyetlen szerepük van: néhány következtetést szeretnénk ezek alapján megfogalmazni. Mindenekelőtt itt van a munkamorál kérdése. Köztudott, hogy az Egyesült Izzó nagyon szép eredményekkel dicsekedhet. Elnyerték a nagy vállalaton belül a legjobb üzemegységnek kijáró vándorzászlót. Pedig nagyon rövid ideje tartoznak az országosan is jó hírű, hatalmas vállalat keretéhez. És mégis ...! Egy-két ember egy egész osztály munkáját el tudja végezni, ha kell. Jó, rendkívüli eset, nem lehetne állandósítani, de csiklandoz a kérdés: valóban éppen annyi ember dolgozik itt minden osztályon, amennyire feltétlenül szükség van? Aztán tovább menve: a szocialista brigádok vezetői főként a munkamorált taglalják a kötetlen keretű tanácskozáson. Személyes tapasztalatom szerint is nagy a munkaidő alatti jövés-menés a nagycsarnokban. Vajon miért éppen a munkamorál jutott az előbb említett tanácskozás középpontjába? Hangsúlyozom ismételten: az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyára nagyon szép eredményekkel dicsekedhet az utóbbi időben. Ugyanakkor gyorsan hozzá kell még tenni az előbbi megjegyzéshez, hogy senki sem akar nálunk valami embertelen drillt kialakítani, de azt mindenki érzi, lehetne egy kicsit még szorítani a kö- vételményeket, sokszor csupán a munkaszervezés precizitásával tudnánk jelentős, ma még elpocsékolt munkaidőt, műszakon belüli üres járatot a termelésre felhasználni. Talán éppen azzal is, hogy a fölös létszámot leadnánk, hiszen a ki nem tölött munkaidő valósággal kikényszeríti a ráérősből fakadó időhúzást. jVem kellene mást tenni, L csak kikérni a munkások tanácsait ebben a kérdésben. Nagyon sok hasznos javaslatot tudnának adni, mert a szorgalmas, döntő többségük háborodik fel legjobban a lógás láttán. Ott van igazán jó termelés, ott nem kell félteni a különböző gazdasági mutatókat, a tervet, ahol a munkások ottTüzér utcaiak nevében sürgették interpellációjukban a sár hatalmának megszüntetését — járdák építését, kedvezőbb választ kaphattak, mint akik vízügyben emelték fel szavukat. Eindrei László osztályvezető főmérnök Simon Jánosnak válaszolva a következőket írta: ..1965 végére a város minden utcájában legalább az egyik oldalon elkészül a járda.” Ezért közölheti választóival, hogy az ő kérésük is teljesül. Teliér Sándor tanácstag még ettől is kedvezőbb válasszal állhatott választói elé, mert az interpellációjában kért dupla járda is elkészül a Vasvári Pál utcában. S milyen jóleső érzéssel hallgatták a hatvani lakosok, hogy az idén minden utcából sár nélkül juthatnak el a város közepébe, ugyanolyan jóleső érzéssel vehetik tudomásul, a megyénk más városaiban, falvaiban lakók, hogy ez év végére Hatvan első lesz hazánk városai közül, amelynek minden utcája szilárd burkolatú járdával van ellátva. S ha a jóleső érzés mellett ez a tény ösztönzést ad az egri és gyöngyösi lakosságnak, hogy a hatvaniakhoz hasonlóan — zömében társadalmi munkával — száműzzék a sarat az utcákról, kétszeresen is értékessé válik ez a hatvani teljesítmény. Tíz deka szög érinégy kilométert gyalogolni Ritka ügy, amelyben egyegy városrész valamennyi tanácstagja interpellál. Ráadásul nem is egyszer... Az új-hatvaniakról volt szó, pontosabban arról az áldatlan állapotról, amelyet az üzletek szakosítása okozott ennek a városrésznek. Az a tízezer úi- hatvani, aki néhány szeget, írószert, vasárut akar vásárolni, kénytelen kilométereket utazva, gyalogolva a belvárosban azt beszerezni. Az interpellációk sora után tervbe vették egy ABC áruház létesítését, amely apró közszükségleti cikkekkel láthatná el az új-hatvaniakat. öregek, akiket bántanak, becsapnak Amellett, hogy a várost érintő közérdekű ügyekben interpellálnak a tanácstagok, sürgetve a főútvonal világításának korszerűsítését, a helyijárat végállomásán váróterem létesítését, a villanyhálózat az út-, és járdahálózat bővítését, nem hallgatnak ha családok, öregek sorsában' segíthetnek interpellációjukkal Ezt tette Űjvári István tanácstag is, akinek tudomására jutott, hogy egy idős asszony, Csizmás Jánosné eltartási szerződést kötött, s a lakók, kihasználva jóhiszeműségét, elhanyagolták, bántották aa idős asszonyt. A tanácstag interpellációjára gyorsan intézkedtek, felbontották az eltartási szerződést, az idős asz- szonyt pedig szociális otthonban helyezték el. Más esetben Oerlei Zoltán tanácstag sürgetésére egy idős ember hálátlan gyermekeit keresték meg a tanács szociális bizottságának tagjai, hogy rávegyék őket a szinte magatehetetlen édesapjuk támogatására, ápolására. Végül interpelláció két vízügyben Tóth János, a Hatvani Városi Tanács vb-titkára, aki eddig a különböző interpellációk sorsát ismertette, végül arra kért, hogy maga és tanácstagjai nevében a sajtó nyilvánosságát vehesse igénybe egy interpellációhoz, amelyet a Heves megyei Vízmű Vállalathoz intéznének. íme az interpelláció: „Milliókat áldozunk arra; hogy a városunkban minél több utca lakói kaphassanak egészséges vizet. De a fejlesztéshez újabb kutak kellenének. Ebben az évben 250 ezer forint értékben igényeltünk a vállalattól kútfúrást, hogy az új kórház és a lakók igényeit kielégíthessük. Sajnos, érdembeli választ még nem kaptunk rá. Igaz, nem is elsősorban választ szeretnénk kapni, hanem a munka mielőbbi megindulását látni.” S újból a vízmű vállalat^ hoz: „Városunkban már közied háborodást okoz, hogy a drága pénzen megépített hálózatban olyan víz folyik, amelyet nem vastalanítottak. A vízmű vállalat ugyanis — bár régóta beütemezték — a mai napig sem kezdte meg a vastalanító berendezés elkészítését. így* azonkívül, hogy a város lakói erősen vasas vizet isznak, félő, hogy a csöveket, kutakat is idő előtt tönkreteszi a vastartalmú víz.” ’ Az interpellációt továbbf- , tottuk... Remélhetőleg olyan »sorsra jut majd — a megvaló- jsulás sorsára —, mint a hat- ivani tanácstagok által elmon- ’dott más kérelmek, javaslatok. > Kovács Endre ;Forgalomszámlál᧠; Gyöngyösön • A megváltozott követelményeknek megfelelően új városfejlesztési terv készül ; Gyöngyös részére. Ennek egyik i része a megnövekedett átme- | r.őforgalom részére megfelelő > minőségű és kapacitású úthálózat biztosítása. A szükséges , úthálózat megépítése pedig ’csak az igények ismeretében 1 lehetséges. így vált fontossá ■egy alapos, részletes forga- [ lomszámlálás. ’ Az Üt- és Vasúttervező Vállalat a megbízás alapján a .hónap utolsó hetében, 25-én, ! 26-án és 27-én végzi el ezt <a feladatot. A város területén ’öt számláló állomást létesítenek, ezeken a helyeken a gépjárműveket leállítják, és a ! szükséges adatokat a kérdőívre rávezetik. A három napig tartó forga- 1 lomszámlálás tehát Gyöngyös I úthálózatának tényeken alapuló továbbfejlesztését szol- ’gálja. hon érzik magukat, ahol kikérik a véleményüket és meghallgatják szavukat. Ha rossz a munkások közérzete, mint a gyöngyösi szakaszmérnökségen, hiába keresnek a segédmunkások többet, mint a nagyüzemi, jó szakmunkások, köny- nyen megválnak a munkahelyüktől, ha máshol csak egy kicsivel is többre számíthatnak. Némelyik vállalatnál a nagy fluktuációnak egyik fő okozója éppen a munkások rossz közérzete. Tapasztalatom szerint a gyöngyösi szakasz- mérnökségen sem akarattal teremtettek ilyen viszonyokat maguk körül a vezetők, inkább csak az történt, hogy nem figyeltek oda néhány, egyáltalán nem jelentősnek tartott megjegyzésre, kérésre. A példák közül egyiknek sem az a rendeltetése, hogy a vállalati vezetés rossz munkáját szemléltesse, sokkal inkább a jelzés feladatát hordja magában. A figyelmet akarja felhívni arra a közismert elvre, de a tények bizonyságának erejével, hogy a vezetés, a jó vezetés nagyon alapos körültekintést igényel, mert gyakran csak jelentéktelennek tűnő dolgokon áll vagy bukik a vállalati együttes munkakedve, a jó eredményeket túlszárnyaló lekesedés megnyerése. K? gy időben sokat emle- gettük a kifejezést: a rejtett tartalékok. Követelmény volt a rejtett tartalékok feltárása. Sok helyen nem is kellene mást tenni, csak egy kicsit még érzékenyebben odafigyelni az emberekre. < G. Molnár Ferenc « kérdése került felszínre, és ez nagyon jó! indkét példa hivatalos tanácskozás keretében hangzott el, tehát feltételezhető, hogy a teljes valóságot tükrözik, mentesek a túlzásoktól. Nincs is okunk kételkedni ebben. Azon a tanácskozáson eszembe jutott valami ezek után. Többször jártam már az Egyesült Izzó nagycsarnokában. Nagyon jól mutat ez a csarnok. Hatalmas méretek, rend, rendszerezettség, a modern gépek sorai jellemzik. Jólesik végignézni rajta. Csak az tűnt fel, hogy rengeteg munkás jön-megy a gépek közötti, fehér vonallal határolt utakon. Egyesével, kettesével, kisebb csoportokban mozognak, hol csak az egyik irányban, hol egymást többszörösen keresztezve. Kedvem lett volna leállni az egyik útkereszteződésben tíz percre, minden jövő-menőt megállítani, megkérdezni, hol volt, miért ment el a munkahelyéről, mióta nincs a gépe mellett, mi az oka annak, hogy útnak kellett indulnia. Kedvem lett volna megszámolni, tíz perc alatt hány ilyen közlekedő munkás ment volna el előttem. Aztán kimondtam a gondolataimat, mire az egyik vezető személyiség így válaszolt: — A művezetőnek kellene ezt megtennie. És összemosolyogtunk, mint akik értik egymást. Ezzel le is zártuk az ügyet. Még egy példát szeretnék elmondani, méghozzá az ÉM
